Ennek a bejegyzésnek Székelyföld brüsszeli irodájának megnyitója az apropója, de mégsem (csak) autonómiáról szól. Ennek egyszerű oka van. Nevezetesen az, hogy talán ahhoz van a legkevesebb köze.
A brüsszeli irodáról bőséges írott anyag érhető el magyar nyelven, ezért csak röviden foglalom össze. Kovászna Megyei Tanácsa már 2008-ban döntött egy tájékoztató/lobbi/kijáró iroda megnyitásáról. Miért? Feltételezhetően azért, mert bár a Középső Fejlesztési Régiónak (Fehér, Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Szeben megyék) van irodája Brüsszelben, ezt nem tartották elég hatékonynak. Nem csoda, hiszen magával a fejlesztési régióval is az a fő gond, hogy olyan övezeteket fog össze, melyeknek nem sok közük volt egymáshoz, ráadásul Brassó árnyékában a székely megyéknek nem sok babér terem. Ehhez a kezdeményezéshez előbb Hargita, majd Maros megyék megyei tanácsai is csatlakoztak.
A románok másik nagy és mondhatnánk fő szívfájdalma és az igazi casus belli az, hogy Székelyföld irodája a brüsszeli Magyar Régiók Házában van. Nos, itt találkozunk a román kettős mérce ezen ügyben megnyilvánuló első példájával. Ugyanis látszólag jogosan hozzák fel, hogy mit keres két, vagy három romániai megye (azóta ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy Maros megye mégsem csatlakozik) egy magyar állam által felajánlott helyiségben? De csak látszólag, ugyanis a már említett Középső Fejlesztési Régió 2002 óta a német Brandenburg tartomány által biztosított helyiségekben működik. Ha nagyon szőrszálhasogatók lennénk azt mondhatnánk, hogy mit keresnek szászok által (igaz, már csak nyomokban!) lakott megyék, Brassó és Szeben, egy német állam által támogatott székházban? De szintén egy idegen ország egyik tartománya, a spanyolországi Astúria ad helyet a romániai Északkeleti Fejlesztési Régiónak. Akkor most hogy van ez?
Ebben az ügyben a véresszájúbb román politikusok egy olyan pályára lavírozták magukat, amiről már egyes nemzettársaik is érzik, hogy valójában zsákutca. A románul tudó olvasóim meggyőződhetnek erről a lentebb megnézhető felvételek alapján, elsősorban a „La ordinea zilei” május 31-i adásáról és a Szenátus június 1-i ülésének felvételéről van szó. Az előbbiben egy tengerparti PDL-s képviselő arra hívja fel a figyelmet, hogy hiába van a megyéjüknek képviselete Brüsszelben, jó lenne, ha a tengerpart déli részének üdülőhelyei egy külön képviselettel is megjelenhetnének! Éppen azért, mert úgy érzik, a nagyobb egységet képviselő iroda nem biztosít számukra elég láthatóságot. Ismétlem, ugyanarról a megyéről van szó, nem egy hat, nagyon eltérő megyéből álló egységről.
De miért állítottam az elején, hogy valójában nem (csak) az autonómiáról van szó? Mert ez a cirkusz – szerintem látszólag – véletlenül egybeesik a kolozsvári Mátyás-szobor meggyalázásával és nem utolsó sorban szerződésszegéssel, valamint egy új törvényjavaslattal, mely egy tárcaközi bizottság engedélyétől tenne függővé minden utca-, intézmény-, létesítménynév-változtatást, ha azt román személyiségről, történelmi eseményről stb. neveztek el. Ez két vadromán képviselő, a volt Nagy-Románia Pártos (PRM), most szociáldemokrata (PSD) Olguţa Vasilescu szenátor és Mircea Duşa (PSD) Maros megyei képviselő indítványa válaszul arra, hogy Sepsiszentgyörgyön néhány utcának magyar nevet akartak adni (amit a román „igazságszolgáltatás” éppen a napokban utasított el!”). Igen, látszólag igazuk van a románoknak, hogy nem a Liviu Rebreanu utcát kellett volna Vörösmarty Mihályról elnevezni. De újra csak látszólag, mert figyelmen kívül hagyják azt, hogy nemcsak Erdélyben általában, de különösen a Székelyföldön a román hatalom meglehetősen szűkmarkúan bánt a magyar és nagyon bőkezűen a román utca-/intézmény-/létesítménynevek osztogatásával. Magyarán szinte alig lehetett magyar nevet adni ezeknek. Nem beszélve arról, hogy törvény tiltja a minden erdélyi városban az egyik, ha nem a legfőbb utcának adott „1918. december 1.” név megváltoztatását! Tehát azzal, hogy a Szenátus – vitatható és a kormánypártiak által vitatott módon – elfogadta ezt a javaslatot, egy természetellenes helyzetet kívánnak megszilárdítani, illetve órási lépést tesznek a központosítás felé. Ahogy erre Markó Béla a szenátusi vitán rámutatott, ha ez a törvényjavaslat életbe lép (mint írtam, egyelőre nem biztos, hogy a szavazás szabályos volt, másrészt a Képviselőháznak is döntenie kell), a legkisebb faluban sem lehet (egész Romániában!) utcanevet változtatni egy bukaresti bizottság engedélye nélkül!
Miért van ez az egész uszulás? Mondhatnám azt is, hogy a román politika egyszerűen képtelen változni és minden eddigi látszat ellenére és néhány jóérzésű román képviselő dacára újra és újra a magyarellenességben látja boldogulása receptjét. Érthető, hiszen ez egyszerűbb, mint gondolkodni. De magyarázhat az is, hogy elsősorban az ellenzék, de mint Kolozsváron is látjuk, a hatalom egy része is, egészen egyszerűen nem tud jobbat kitalálni a közelgő választás előtt. Az ellenzéki pártokból álló úgynevezett Szociál-Liberális Szövetség (USL) a napokban mutatta be tervezett gazdasági programját: Nos? Marad a magyarellenesség…
Mai bejegyzésemben egyetlen cikket közlök fordításban a fentebbi témákból. Méghozzá azért, mert az ebben idézett Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi elnöki tanácsadó érdekes, de szerintem egy kicsit hibás módon közelíti meg Székelyföld autonómiájának ügyét. Érdekes, mert azt mondja, hogy a székelyföldi románok és cigányok bevonása és érdekeltté tétele nélkül nem lehet az autonómiát elérni. Ez részben igaz, ugyanis azt kell mondanom, hogy ebben az ügyben, tetszik, nem tetszik, a cigányoknak nincs beleszólásuk. Nem azt mondom, hogy ez jó, hanem hogy ez, részemről sajnos, így van. Másrészt a gondolatmenet abban hibázik, hogy a székelyföldi románok túlnyomó része telepes, ennek megfelelő küldetés- (vagyis románosítási) tudattal. Több próbálkozás is volt a románok bevonására, de mindig azon akadt el, hogy képviselőik (zömmel volt szekusok, katonatisztek, tisztviselők stb.) nem arányos hatalommegosztást, hanem az 1989 előtti kiváltságos helyzetük visszaállítását tartják az egyetlen „kompromisszumos” megoldásnak. Így azért elég nehéz lesz megegyezni! Persze, erre a kérdésre valószínűleg majd egy külön bejegyzéssel visszatérek. Ettől függetlenül úgy ítélem meg, hogy a cikkről érdemes tudni.
Eckstein-Kovács: Amikor a csíki románok fognak autonómiát kérni, akkor a Székelyföldnek sikerül majd
(A nevek helyesírása javítva! – RS)
Eckstein-Kovács Péter, Traian Băsescu kisebbségügyi tanácsadója a Sabina Fati által vezetett „Rl-viták” műsorban kijelentette, nem kellene „rettegni” Székelyföld létezésétől, mert az alkotmányoson és törvényhozásin kívül nincs más mód megvalósítani egy autonómiát. A volt RMDSZ-es szenátor úgy véli, az úgynevezett székelyeknek az autonómia megszerzéséhez a térségbeli románokat és romákat be kellene vonniuk egy közös gazdasági-szociális tervbe, az olaszországi Dél-Tirol mintájára.
„Nem hiszem, hogy rémisztő ez a székely föld, jelentős számú román él ott. Nem olyan hely, amitől meg kell ijedned”, mondta Eckstein-Kovács a romanialibera.ro-n. „Van egy politikai vita, a fő érv az lévén, hogy ha van Mócföld, akkor miért ne létezzen Székelyföld is? Ez a közbeszédbe bekerült megfogalmazás, nem újdonság”, mondta még az elnöki tanácsadó.
„Az a székely himnusz egy ultrasokszor énekelt, ismert, szeretett ének, de ez szintén egy Habsburg-időben lejegyzett valami, nem napjainkban rakták össze. Azok a jelképek pedig, a nap és a hold Attila idejéből valók, ha nem éppen Decebaléból”, viccelt Eckstein-Kovács.
Az elnöki tanácsadó megjegyezte, hogy egy közigazgatási és gazdasági autonómia megvalósítására nincs más mód, mint a törvényhozási és az alkotmányos, a többi gesztusnak, vagy nyilatkozatnak pedig nincs ténybeli értéke. A budapesti kijelentésekre vonatkozó kérdésre, melyek szerint Magyarország anyagilag támogatja a romániai székely mozgalmat, a tanácsadó azt mondta, hogy a kijelentéseket félreértették.
„Ez Magyarország kormányának kvázi állandó álláspontja: ti (romániai magyarok) mondjátok meg, mit akartok, beleértve az autonómia terén és mi támogatunk benneteket. Az úgynevezett anyagi támogatások kizárólag két területre irányulnak: kultúra és oktatás. A magyar állam nem ad pénzt gazdasági, politikai, vagy más természetű tervekre. Politikailag, a nemzetközi fórumokban, a sajtón keresztül támogathat, de anyagilag nincs hogy”.
Eckstein-Kovács Péter kijelentette, egyetért Székelyföld autonómiájával, de csak bizonyos körülmények között, melyek nélkül ennek a tervnek sohasem lesz sikere: „Ha egy regionális, nem etnikai, közösség, mely lehet három faluból, vagy három megyéből azt mondja, hogy jobban tud gazdálkodni, ha több hatáskört kap a központtól, akkor hagyd, hogy tegye!”. Az elnöki tanácsadó példaként az olaszországi Dél-Tirol régiót említette, ahol a németek együtt élnek az olaszokkal. Miután ez a régió nagyobb, gazdasági és közigazgatási autonómiát kapott a központtól, Olaszország egyik legszegényebb övezetéből az egyik leggazdagabb lett. A tervet azonban együtt valósította meg a két közösség, melyek megegyeztek és felosztották a hatalmat.
„Én nyíltan megmondtam nekik, beleértve a térségbeli magyar vezetőket: ha nem egyeztek meg a románokkal és a romákkal, hogy a régió terve legyen többetnikumú és közös, akkor soha nem fog sikerülni. Ha együtt jöttök, akkor mit mondhat Bukarest, amikor azzal jön a csíkszeredai román, hogy autonómiát akar. Csak így, hogy öt centiméterrel magyarabb legyél a másiknál, nem működik”, magyarázta Eckstein-Kovács. […]
Andrei Luca Popescu
(Forrás: România liberă, 2011. június 1.)
