Alina Mungiu-Pippidi cikke a Romania libera-ban. Véleményemet az előző bejegyzésben megírtam. A terjedelmi korlátozások miatt került egy új bejegyzésbe.

 

Hogyan osztozzunk meg az országon a magyarokkal

 

Ki nyert és ki vesztett a Csibi Barna, Székelyföld brüsszeli képviselete, régiókat mindenkinek, a székelyeket kivéve botrányokon? Abszolút senki sem nyert: mind vesztettünk.

Együttélésünk pozitív légköre, az 1996 utáni politikai rezsimjeink egyetlen említésre méltó eredménye hirtelen megromlott az utóbbi hetekben, mindkét fél nacionalizmus és Tőkés László és Traian Băsescu egyoldalú lépései miatt – nem nyitsz nagykövetségeket (így! – RS) és nem rendezel újra területeket, melyek másokat is érintenek anélkül, hogy velük konzultáltál. Traian Băsescu Orbán Viktor haverjának hiszi magát: és az igaz, hogy Magyarország lojálisan támogatott minket a Schengen-ügyben. A gond az, hogy Orbán barátságának korlátai vannak. A magyar kormányfő folytatta és folytatja a magyar radikálisok RMDSZ-szel szembeni támogatását. Majd meglátjuk, mi fog ebből kisülni.

Tehát a helyzet nincs megoldva. És ahogy én is kifejeztem fenntartásokat az RMDSZ nemzeti kisebbségek törvényével való zsarolása miatt, szeretnék magyarázattal szolgálni és elmagyarázni mindenkinek, milyen alternatívái vannak a román–magyar konfliktus tartós megoldásának. A mindennapos politikai zaklatásokon túl nincs túl sok működő együttélési modell, hatékonyságuk pedig a belső koherenciájuktól függ.

Az egyes számú modell, az angolszász típusú liberális egészen egyszerűen egy együttélő nemzetiség minden tagjának egyéni jogainak teljesítéséből és ezáltal a kisebbség, mint csoport jogainak megoldásából áll. Az állam etnikai szempontból semleges lévén, a megoldásnak tökéletesen kielégítőnek kellene lennie mindenki számára.

De a valóságban ez nálunk nem nagyon működik. Románia nem amerikai típusú liberális állam, ahova bevándorlók érkeztek és letelepedtek, hanem régmúlt idők óta három nagyobb és több kisebb közösség lakja. És ami még fontosabb, Romániában az állam, főleg a kommunizmus után, egy nagyon nagy szereplő. Társadalmunkban egy egyénnek nagy esélye van úgy leélni egész életét, hogy csak állami szolgáltatásokban részesül, az általános iskolától kezdve az állami nyugdíjig és a szülészettől a temetőkezelőig.

Akkor nagyon fontossá válik, szemben egy inkább piac felé irányuló társadalommal, ahol egy másik nyelvet beszélők nagy számának megléte maga után vonja bizonyos azon a nyelven zajló magánszolgáltatások kínálatát, hogy az állam egyenlő módon kezelje a kisebbség és a többség tagjait. Ami nehéz, ha nem lehetetlen dolog, tekintettel arra, hogy az állam nyelve a többség nyelve, amit a kisebbségek esetleg egy kicsit rosszabbul tudnak és így diszkrimináltak lehetnek. Végül, tekintettel arra, hogy Románia, más államoktól eltérően, megengedi az etnikai alapú pártokat, nehéz visszatérni a liberális individualista modellhez, amiben a magyarok arra kényszerülnének, hogy a liberalizmus és a szociáldemokrácia közül válasszanak (így! – RS), mint mindenki.

A másik véglet a multikulturális változat, amit újabban Angela Merkel és Fraser Cameron lepleztek le, de sok akadémikus is (magamat beleértve), kudarcként. A multikulturalizmus azzal érvelt, hogy lehetetlen egyenlően kezelni egy tárdalom különböző kultúráit másképp, mint a kollektív jog és az egész csoport politikai (így! – RS) egységnek tekintése alapján.

Ezen elv szerint, Belgium a frankofón csoportból és a flamandot/hollandot beszélő csoportból áll és nem belgákból, mint a régi politikailag helytelen viccben, mely szerint a hadseregben végzett népszámlálásnál csak a zsidó vallotta magát belgának. A multikulturalizmusnak teljesen elkülönülő intézményei vannak az egyes csoportok számára, melyek önmagukat kormányozzák a saját közösségükön belül és etnikai alapú területi autonómiájuk. A fogalmat gyakran helytelenül használják: a multikulturalizmus, mint együttélési változat nem jelenti több kultúra létezését egyetlen államban, ami egyszerű adottság, hanem a kérdéses államnak a nyelvi törésvonal alapján történő megszervezését, amihez tehát egy politikai törésvonal is társul.

A valaha modellnek számító Belgium helyzete sokatmondó – mára egyfajta nyelvi harcmezővé vált (a románok, francia nyelvet beszélőkként, nem vehetnének házakat Brüsszel, Európa fővárosának egyes elővárosaiban, szabályok létezve a nyelvi többség megváltoztatása ellen) és a politikai instabilitás egyik példájává. A világon vannak államok, melyek nem kerülhetik el a politikai közösségek szerinti megszerveződést, egészen egyszerűen azért, mert bizonyos különálló, saját identitással rendelkező közösségek egyesüléséből jöttek létre – például a viszonylag stabil, de Kasmírral háborúzó és több kisebb konfliktussal rendelkező India. Még az a kevés is, melyek az együttélés modelljeivé váltak, mint amilyen Svájc, keresztülmentek véres momentumokon, az a kísérlet pedig, hogy bárhol újra létrehozzák Svájcot siralmasan kudarcba fulladt, az államok etnikai kritériumok szerinti megszervezése (lásd a Dayton utáni Bosznia) folyamatos etnikai mozgósítási tényező lévén.

Van egy harmadik, középutas változat, a konszenzuális liberalizmusé; ez valójában egy szintézises út. Ez az út elismeri az első modell megvalósításának lehetetlenségét, a második által jelentett veszélyeket és megpróbál egy javított liberális modellt ajánlani. Ez a kvóták és az arányos képviselet útja, amit nálunk egy etnikai párt megengedésével biztosítják természetes úton. Logikája, ahogy arra a „Szubjektív Erdély” (Humanitas, 1999) zárófejezetében rámutattam, mely természetes és szerves az együttélés kommunista modellje után, az az, hogy a jelentős kisebbségi csoportoknak egyenlő arányt biztosítanak mindenből – központi és helyi politikai képviseletből, közpénzekből, közszolgáltatásokból, a saját nyelvükön működő iskoláktól a rádióadókig, hogy kiküszöböljük a nyelvi okokból való diszkriminálásuk lehetőségét.

Egyetértek és mindig is egyet fogok érteni egy olyan kisebbségi törvénnyel, mely kőbe vési az arányosság elvét. Ez rendelkezik az egyetemesség előnyével is – más népesebb kisebbségekre, például a romákra is alkalmazni lehet –, van egy etikai logikája, amihez a kommunizmus már hozzászoktatott minket és nagyrészt már meg is valósult, legalábbis a magyarok esetében, tehát nincs miért kiváltania bárki ellenkezését.

Ám a kisebbségek státusza nem erre az elvre épül, hanem a második és a harmadik változat keveréke, egy teljesen inkoherens hibrid. Senki sem mondja, hogy a Har-Kov-beli települések nem társulhatnak bármilyen tervben, amiben akarnak, mint ahogy bármit megnyithatnak Brüsszelben (én is megnyithatom ott a Matache piac képviseletét – bárkinek megvan ehhez a joga, bármely magánérdeknek joga van lobbizni). De amikor holmi megyék mértéktelen harmadik típusú megoldásban részesülnek – Har-Kov gazdaságilag gyenge övezetek lévén a kiegyensúlyozási alapokon keresztül többet kapnak a költségvetésből, mint amennyi arányos lenne –, nem normális, hogy állandóan ez a nacionalista propaganda legyen, mely arról győzte meg az ottaniakat, hogy az adófelügyelők azért jönnek Bukarestről, hogy az ő pénzes bőröndjeiket vegyék el. Nincs miért bátorítanunk az ilyenfajta megnyilvánulásokat, mi magunk hozva létre ott egy hivatalosan etnikai jellegű régiót – nem korlátozzuk a társulási jogukat és ez a maximum, amit egy liberális és toleráns rezsim ajánlani tud.

Tehát az én javaslatom 1999 óta ezen sokkal inkább ad hoc módon megjelent, de működő modell intézményesítése volt. Nem vagyok a magyarok ellensége és sem az ügynökük, ahogy azt évekkel ezelőtt a România Mare hangoztatta (1998-ban egy határőr tiszt jelentette Vadimnak, akinek megvan a maga hálózata, hogy reggel Budapestre utaztam és este visszatértem – egy banális ülés volt –, kedden már a RM címlapján voltam). Egészen egyszerűen olyan szakértő vagyok, aki éveken át tanulmányoztam és tanítottam a konfliktusokat, olyan ember, aki szakmailag egy másik nyelvben él, tehát megérti ennek nehézségeit. Ha nem sikerült eljutni még a de jure intézményesítésig sem – mert de facto az létezik –, ez azért van, mert a magyarok folyamatosan Glatz Ferenc régebbi tervét erőltették a kisebbségek törvényének forrásaként, belemenve ebbe a személyes autonómiáról és más strucctevékről szóló ostoba vitába, ahelyett, hogy az arányosságot és az állandó részvételüket szorgalmaznák egyes miniszteri szint alatti tisztségekben, annak következményeként.

Inkább egyesítenénk erőnket, mi, liberálisok mindkét oldalon, hogy ezt megvalósítsuk, mert ha még sokáig fogunk képzelt régiókért hadakozni, Tőkést, Vadimot és a második nemzedékbeli utódoknak segítünk szavazatokat szerezni anélkül, hogy a gyakorlatban bármit is elérnénk. Csak ellenségeskedést.

Alina Mungiu-Pippidi

(România liberă, 2011. július 7.)

Az eredeti cikk:

http://www.romanialibera.ro/opinii/comentarii/cum-impartim-tara-cu-ungurii-230505.html

És íme az MTI "összefoglalója":

 

Románia-magyarság

A nemzeti kisebbségek számaránya szerinti hatalommegosztásról ír egy román lap

 

Bukarest, 2011. július 7., csütörtök (MTI) - A központi és a helyi hatalomnak, valamint a közpénzeknek a nemzeti kisebbségek számaránya szerinti megosztása oldhatja meg tartósan a román-magyar konfliktust Romániában - írja a Romania Libera című román napilap.

Alina Mungiu-Pippidi egyetemi tanár, a lap publicistája csütörtökön közölt írásában kifejti, hogy az elmúlt hetekben terítékre került román-magyar viták elrontották a románok és magyarok együttélésének pozitív hangulatát, ami 1996 óta a román kormányok legfigyelemreméltóbb eredményének számított. A szerző szerint mindkét oldalon tapasztalt egyoldalú nacionalista megnyilvánulások hibásak ezért.

Megállapítja: Basescu azt hiszi, hogy barátja Orbán Viktornak, és a szerző elismeri, hogy Magyarország valóban lojálisan támogatta Romániát a schengeni övezethez való csatlakozásról szóló európai vitában. Ez a barátság azonban korlátozott - véli a szerző, mivel Orbán továbbra is a "radikális magyarokat" támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenében.

A bukaresti lap szerint a román-magyar konfliktus tartós megoldását Romániában sem a kizárólag egyéni jogok megadására szorítkozó angolszász liberális demokrácia, sem az a fajta multikulturalizmus nem képes biztosítani, amely a különböző kisebbségeket kollektív jogokkal ruházza fel.

Szerinte létezik egy harmadik út, a "konszenzuális liberalizmus" útja, amely az előző két modell elemeit ötvözi. Mungiu-Pippidi szerint ez a modell a kvótákon, az arányos képviselet biztosításán nyugszik úgy, hogy a jelentős létszámú kisebbségek mindenből egy maghatározott százalékos arányban részesülnek, így a központi és a helyi politikai hatalomból, a közpénzekből és a közszolgáltatásokból is. Ez utóbbiak esetében az iskolákat, valamint a közszolgálati médiaintézményeket említi példaként, hogy a kisebbségek ne részesüljenek hátrányos bánásmódban nyelvi szempontok miatt.

A szerző szerint a romániai kisebbségi törvénytervezet nem csak ezt a modellt követi, hanem a kollektív jogokat biztosító multikulturalizmus és a szerző szerint elfogadható konszenzusos liberalizmus elemeit keveri, ezért szerinte a tervezet inkoherens.

Mungiu-Pippidi szerint az arányos képviseletet biztosító, Romániában gyakorlatban már létező modellt azért nem sikerült intézményesíteni eddig, mert a magyarok a személyi elvű autonómiát és egyéb "öszvérmegoldásokat" erőltetnek, ahelyett, hogy az arányosság elvére helyeznék a hangsúlyt.

A szerző szerint a román és a magyar liberálisoknak össze kellene fogniuk, mert ha "képzeletbeli régiók" érdekében folytatják a harcot, akkor csak Corneliu Vadim Tudort és Tőkés Lászlót segítik hozzá szavazatokhoz anélkül, hogy az ellenségeskedésen kívül gyakorlatban valamire szert tennének - olvasható a Romania Liberában.

kbu \ kgf \ ksy

MTI 2011. július 7., csütörtök 14:04

 

 

Címkék: autonómia magyar román

A bejegyzés trackback címe:

http://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr313055867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.