Ezen a hétvégén egy kis időutazást javasolok. Az Adevărul sorozatot indított Nicolae Ceauşescuról. Nem igazán világos, hogy az esetleges olvasottsági ráta növelésen kívül mi lehet ezzel a célja, de érdekes anyagokat is közzétesznek. Ezek egyike egy híres esemény, amiről eddig csak a Szabad Európa Rádióból tudtam.

Nevezetesen Constantin Pârvulescu felszólalásáról van szó a Román Kommunista Párt (PCR) XII. Kongresszusán, melyben élesen bírálta Ceauşescut. Az Adevărulban közölt sorozatból tudtam meg, hogy még mindig megvan az akkori kongresszusi felszólalás felvétele. Most megnézve egy kicsit eltúlzottnak találom azt a legendát, amit a SZER épített ki az esemény köré. Pârvulescu, mint az első felvételből is kiderül, 1921-ben lépett be a Romániai Kommunista Pártba (PCdR). A második világháború előtt börtönben töltött pár évet. A háború után különböző vezető tisztségeket töltött be a pártban, volt Nagy Nemzetgyűlés-elnök, hosszabb ideig a párt Ellenőrző Bizottságának vezetője. Ez utóbbi tisztségében összeütközésbe került Elena Ceauşescuval, akinek nem ismerte el a háború alatti párttagságát. „Tanú”-ként jelentős szerepe volt a szovjet mintára és sugallatra a pártban végrehajtott tisztogatásnak, amikor a „moszkvai csoport” leszámolt a „nemzetibb”-nek tartott vonallal, köztük a később a Ceauşescu-féle nemzeti kommunizmus egyik ikonjává vált Lucreţiu Pătrăşcanuval (erre utal a második felvételen Ceauşescu).

1961-ben, még Gheorghe Gheorghiu Dej idejében „jobboldali elhajló”-ként kizárták a pártból, ahova 1974-ben veszik vissza. Vagyis Ceauşescu távolkeleti utazása után, vagy környékén, amikortól az erősen észak-koreai ihletettségűnek tartott „kulturális forradal”-mat és a már paranioássá vált személyi kultuszt számítják.

1979-ben, a PCR XII. Kongresszusán ezt veti Pârvulescu Ceauşescu szemére és azt, hogy a párt szabályait sem betartva akar újra pártfőtitkár lenni. Számomra, nem lévén a téma szakértője, egyelőre nem világos, Ceauşescu miért nem ezt az utat választotta, hiszen nem tartom valószínűnek, hogy félnie kellett volna a Központi Bizottság esetleges nemmel szavazásától. A második felvételen látszik, hogy Pârvulescu végigülte Ceauşescu válaszát, becsületére legyen mondva, nem állt fel és nem kapcsolódott be az ostoba skandálásba. Valószínűleg ezt követően távolították el a teremből, zárták ki a küldöttek közül és helyezték házi őrizetbe. 1980-ban kizárták a pártból. 1992-ben halt meg.

A két felvétel közlése mellett szólt az is, hogy e blogot látogató magyarországiak, vagy az ifjabb nemzedék tagjai némi képet kaphatnak arról, miként zajlott a párt- és társadalmi élet az akkori Romániában. A felvételeken látható ütemes tapsok és éljenzések, meg skandálások nemcsak akkor voltak szokásban, amikor Nicolae Ceauşescu is jelen volt, hanem minden alkalommal, amikor elhangzott a neve, ez a 80-as végére már odavezetve, hogy teljesen hétköznapi eseményeken is kötelező volt Nicolae Ceauşescura hivatkozni bármilyen kérdésben, amit a hallgatóság ütemes tapsa és éljenzése kísért a legeldugottabb faluban is…

Felhívom még a figyelmet a második filmben arra, hogy főleg a felvétel vége felé egyre gyakrabban hallatszik a Nicolae Ceauşescu jobbján ülő Elena Ceauşescu, aki mintegy előmondja Ceauşescu szövegét. A befolyására vonatkozó állítások nem voltak teljesen alaptalanok…

 

Constantin Pârvulescu felszólalása, illetve Ion Popescu-Puţuri ellentámadása:

 

Nicolae Ceauşescu válasza, némi Elenai segédlettel:

Címkék: ceausescu kommunisták pcr

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr503075203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_tx_ 2012.04.19. 18:10:01

kemény...
sajna a válaszvideó nem müxik

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.04.19. 19:17:53

Az újszülötteknek minden vicc új.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.04.19. 19:20:33

Amúgy, sokkal jobb ezt közvetlenül a Youtube-on megnézni, nem itt szarakodni:
www.youtube.com/watch?v=UXjlz5S0JGQ
süti beállítások módosítása