Ma egy újabb interjúval folytatom a jövő évi választásokról szóló sorozatomat. Ezt Sabina Fati készítette a România liberă-tól Ludovic Orbannal, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azon kevés politikusainak egyikével, akik még képesek ideológiailag koherens gondolkodásra. Talán, vagy több mint biztos ez is az oka annak, hogy jelenleg háttérbe szorult.

Erre különben ő is utal, igaz nem nyíltan, a vele készült interjúban. Nincs túl sok kommentárra szükség, legfeljebb annyi, hogy a PSD az a Szociáldemokrata Párt, az USL a PSD és a PNL szövetsége, Sorin Oprescu a jelenleg főpolgármester, szociáldemokrata politikus volt, de függetlenként indult a bukaresti választáson. Azt hiszem, minden tisztáztam.

 

Interjú Ludovic Orban PNL-s képviselővel

A PNL és a PSD jobb eredményt érnének el, ha külön indulnának

 

Ludovic Orban liberális képviselő, aki a PNL-ben egyedül tiltakozott a PSD-vel kötött szövetség ellen, most úgy gondolja, az USL-nek (Szociál-Liberális Szövetség – RS) van esélye nagy különbséggel nyerni a jövő évi választásokon, egy esetleges kudarcért pedig Victor Pontanak és Crin Antonescunak azonnal meg kellene fizetniük.

Ennek ellenére Ludovic Orban elismeri, hogy vannak bizonyos gondok, hogy a liberális szervezetek számára nehéz azokat támogatni, akikkel 20 éve küzdenek és azt sugallja, hogy a PSD-vel kötött szövetség miatt Antonescu a beszédeiben kerüli a liberális témákat. Orban azzal érvel, hogy a Fővárosi Polgármesteri Hivatalt nem szabad Sorin Oprescu kezén hagyni, egy olyan emberén, akit „az USL nem ellenőriz”, Antonescunak pedig, ha be akarna jutni a „nagy vezetők arcképcsarnokába”, akkor ki kellene próbálnia erejét e versenyben. A liberális képviselő azt is érteni engedi, hogy a PNL-t despota módjára vezeti Crin Antonescu.

Vidéken elég sok olyan helyzet van, amikor a PNL és a PSD nem tudnak megegyezni. Ez az USL sebezhető pontja lehet?

L. O.: Az nyilvánvaló, hogy a jelöltek kiválasztási folyamata nyomán lesznek elégedetlenségek is, az elégedetlenek távolmaradása a kampányerőfeszítéstől pedig sebezhetőség lehet majd az USL számára. Ezért kell tárgyilagos kritériumokat alkalmazni és érvelni minden esetekben, amikor döntést hoznak.

A PNL mit nyer és mit veszít azzal, hogy a helyhatósági választáson az USL jelképe alatt vesz részt?

Majd meglátjuk, melyek lesznek azok a megyék, megyei jogú városok és polgármesteri hivatalok, ahol lesznek PNL jelöltek, ettől a döntéstől függően fogjuk tudni, hogy a PNL nyerni fog-e, vagy veszteni, mert egy dolog, hogy Botosányban (Botoşani) legyen jelölted és más, ha Kolozsváron.

A PNL számára nem lett volna hatékonyabb, ha a liberálisok a helyhatósági választáson a PSD-től külön indul?

A PNL és a PSD jobb eredményt érnének el, ha saját listákkal indulnának, főleg úgy, hogy ezt a megyei felmérések is bizonyítják, melyekből az következik, hogy a két párt esetében a szavazatok összege, mint az USL-re leadott szavazatoké. Ez normális, gondoljon arra, hogy a PSD-nek több mint 1.100 településen van polgármestere. Ezeken a településeken a PNL-s szervezetek 20 éve állnak vitában a PSD-s polgármesterekkel és PSD-s szervezetekkel. A PNL számára nagyon nehéz lesz támogatni a PSD jelöltjeit.

Az USL tehát érdekszövetség marad, amit semmiféle affinitások nem támasztanak alá.

Ez egy olyan szövetség, mely kormányzati alternatívát nyújt Romániában, mert nyilvánvaló, hogy a Boc-kormány és a Băsescu hatalmi rezsim csak szegénységet, demagógiát, a munkahelyek elvesztését nyújtottak és semmiféle perspektívát.

Ha a helyhatósági választás után bebizonyosodik, hogy a PNL hátrányosan került ki belőle a PSD-hez képest, mit kellene tenniük a liberálisoknak?

Az nyilvánvaló, hogy az USL közös listákkal fog indulni a helyhatósági és a parlamenti választáson is. A már létrejött USL nem oszolhat fel. Ez valójában az ellenzék egyesülése a Băsescu-rezsimmel szemben és csökkentenie kell majd azokat a hátrányokat, melyeket az okoz, hogy a két párt választói rétegei nem nagyon kompatibilisek, hogy e két politikai szervezetnek eltérő elképzeléseik, ideológiáik vannak. Mindezeket a hátrányokat nem szőnyeg alá kell söpörni, hanem racionálisan meg kell oldani.

Ha a helyhatósági választás után az eredmény nem lesz a legjobb a liberálisok számára, szükség lesz egy értékelő kongresszusra?

Tudja, hogy indultam a PNL elnökségéért és elleneztem a párton belüli demokrácia romlását és főleg elleneztem a PSD-vel és a „tévépárt”-tal (Konzervatív Párt, PC – RS) kötött szövetséget, de ma nyilvánvaló, hogy verseny közben nem válthatsz lovakat. PNL-s kongresszusra csak a maga idejében, 2013-ban kerül majd sor.

Másképp mondva belenyugodott, hogy Dan Voiculescuval és Ion Iliescuval kolléga.

Nem nyugodtam bele, nem adtam fel a PNL-ről meglévő elképzelésemet, de két rossz közül kell választanom: megengedjük-e a Băsescu-kormányzás túlélését a hatalomban, vagy mégis nyújtunk egy új kormányzási esélyt.

Amikor ellenezte ezt a szövetség megalakulását azt mondta, hogy „az USL-nek nem lesz hosszú élete”. Miért változtatott a véleményén?

Nem változtattam. Amikor hosszú életet mondtam, akkor a mostantól számított száz évre tervezett megállapodásra gondoltam. Ezen szövetség létrehozását kiváltó fő tényező Traian Băsescu volt, mert a saját klientúrája előnyben részesítéséért visszaél a politikai hatalommal.

Még mindig szó van a jobboldali szövetség létrehozásának lehetőségéről. Ön szerint, milyen körülmények között lenne életképes ez a gondolat?

A PDL, ha jobboldali lett volna, nem növelte volna az adókat és nem mért volna csapást a középosztályra. Ideológia nélküli populista szervezetnek bizonyult. Úgy hiszem, Romániának még legalább négyévnyi liberális kormányzásra van szüksége.

Az USD támogathatná Sorin Oprescut a Fővárosi Polgármesteri Hivatal esetében?

Én ezzel több okból nem értek egyet: egy politikai szervezet, tehát egy szövetség még inkább akkor támogat egy jelöltet, ha a kérdéses jelölt az őt támogató szervezet gondolatait, programjait, politikai elképzeléseit képviseli és amikor garanciája van arra, hogy az általa támogatott ember átülteti a gyakorlatba az ígéreteit. Márpedig a jelenlegi főpolgármester még csak nem is vállalta, hogy támogatni fogja az USL tanácsnoki listáját. Másrészről egy olyan erő, mint az USL, mely a bukarestiek 60 százalékát tudhatja maga mögött, indíthat saját jelöltet.

Indulna a fővárosért zajló versengésben?

Felkészültnek tartom magam arra, hogy az utóbbi 20 év csúfot űzésétől teljesen eltérő kormányprogramot generáljak Bukarest számára, de realista vagyok és tudom, minimálisak az esélyeim: nem a polgármesterség elnyeréséhez, hanem az USL támogatásának megszerzéséhez. Másrészről hogyan támogathatná az USL Sorin Oprescut, amikor 2009-ben, amikor indult az államfőségért határozottan elutasította, hogy bejelentse, a második fordulóban a PSD és a PNL által támogatott jelöltnek segít. Oprescu nem indított el semmilyen új tervet, csak az a vakszerencséje volt, hogy átvághatta a Lia Manoliu Stadion és a Basarab-felüljáró szalagjait.

E témáról van vita az USL-ben?

Azt hiszem, lennie kellene, mert minden közvélemény-kutatásból az következik, hogy a PNL-nek és a PSD-nek lehet többségük a választás nyomán. Így hát az USL-nek nincs semmilyen oka a Főpolgármesteri Hivatalt olyan valaki kezén hagyni, aki felett nincs semmilyen ellenőrzése. A PNL újra a 2005-ös helyzetben van, amikor a zöld asztalnál vesztette el Bukarestet, nem a pályán. A PNL most az első helyen van a bukarestieknél, 33–35 százalékos eredménnyel, tehát a liberálisokban kellene legyen akarat, hogy megküzdjenek a Főpolgármesteri Hivatalért.

Talán akár Crin Antonescunak is szerencsét kellene próbálnia?

Igen, újra meg kellene nyitnunk a vitát, mert a Főpolgármesteri Hivatal egy politikai vezető számára rendkívül fontos teszt, amin ha sikeresen túljut, akkor ez a nagy politikai vezetők arcképcsarnokába röpíti. Elolvastam a megállapodást és abban sehol sem szerepel, hogy a PNL-é az államfőség és a PSD a kormányfőség. Ha már amúgy is azért rángatták a szálakat, hogy Ponta előzze meg Antonescut, akkor induljon Ponta úr Cotroceniért, a liberálisok pedig kérjék a kormányfői tisztséget, mert csak így határozhatják majd meg a következő kormányzat irányvonalát.

Hogyan tervezik átültetni a gyakorlatba a „liberális állam” programot egy PSD által vezetett, legalább is félig szocialista kormánnyal?

Nyilvánvalóan egy kompromisszum lesz, de azt hiszem, a PSD is osztja azt a véleményt, hogy Romániának liberális politikákra van szüksége, az állam gazdaságból való kivonulásától a bürokrácia, az adók és a járulékok csökkentéséig.

Miből gondolja, hogy a PSD támogatná ezt az elképzelést?

Támogatnia kellene, mert különben élből nem lesz sikeres kormányzati politikánk.

„Miért szorítják ki szélre a ’liberális állam’ programon dolgozókat?”

Milyen mértékben változott Crin Antonescu azóta, hogy a PNL elnöke lett?

Inkább nem beszélném ki. Az Antonescu úrnak szánt mondanivalómat a párt fórumain keresztül juttatom el.

De megváltozott.

Igen, ez nyilvánvaló, főleg olyan valaki számára, aki nagyon jól ismeri.

Nem jó irányba változott.

Megváltozott, ahogy az emberek megváltoznak.

Amikor tisztségeket kapnak.

Igen. Nehéz egy olyan felelősséget elviselni, mint amilyen a PNL elnökéé. Félretéve a szubjektív természetű dolgokat, engem a leginkább az zavart, hogy Antonescu urat egy olyan program alapján választották meg, mely a jobboldali erők összevonásáról, egy több mint 30 százalékos eredmény eléréséről szólt a PNL színeiben, a jobboldali identitás megerősítéséről, mely célkitűzésekről megfeledkezett. A PNL állandóan kötelező kűröket futott, arra kényszerülve, hogy szövetségekben éljen, előbb a CDR-ben, aztán a PDL-vel, még a PSD-vel is, amikor kormányon voltunk. Romániának egy olyan Nemzeti Liberális Pártra van szüksége, mely képes meghatározni a kormányzati irányvonalat.

Ennek ellenére Crin Antonescu balra csúszik.

Nem csúszik, de jobban szeretném, ha a nyilvános megjelenéseiben gyakrabban beszél liberális gazdasági lépésekről. Antonescu úr célul tűzte ki maga elé az államfőségért indulást és valószínűleg úgy véli, ha beszédeiben a liberális értékeket hangsúlyozná, akkor elveszthetné a szocialista választók támogatását. Úgy hiszem, elsősorban arra kellene gondolnia, hogy mielőtt Románia elnökévé válna a PNL elnöke és ennek megfelelően a liberális gondolatokat kellene támogatnia.

Crin Antonescu két hónappal ezelőtt a PNL főtitkárát, Radu Stroet a volt konzervatív Eduard Hellviggel váltotta fel. Jó, hogy ilyenfajta cserék a párt fórumaival történő konzultálások nélkül történnek?

Ez az alapszabály módosításának következménye: a régi alapszabály szerint szükség lett volna az Állandó Küldöttség beleegyezésére. A párttól gyakorlatilag elvették a jogot, hogy elutasítson egy olyan főtitkárt, akivel nem ért egyet.

Ez egy eléggé despotikus pártvezetési mód.

A PNL-t vissza kell vinni azokhoz a demokratikus értékekhez, melyek Antonescu urat is segítették a túlélésben akkor, amikor különféle vezetőségekkel szemben ellenzékben volt és melyek lehetővé tették számára, hogy akkoriban szabadon beszéljen.

Hol vannak a Tăriceanu-időszak PNL-s vezetői?

Egyesek a vezetőségben, mások a parlamentben, de nyilvánvalóan már nincsenek az első vonalban. A PNL elnökének mindezeket az embereket figyelembe kellene vennie, akiknek nagy bizalmi tőkéjük van, hogy a kormány első vonalába juthasson.

Kényelmesen érezné magát egy Dinu Patriciu által vezetett kormányban?

Nem hiszem, hogy kormányfő szeretne lenni és aztán úgy gondolom, lehetetlenség, hogy Traian Băsescu őt jelölné, miután megpróbálta börtönbe juttatni, csődbe vinni a vállalkozását és nem hiszem, hogy politikai szempontból lehetséges.

Akkor sem, ha a PNL jelölhetné a kormányfőt?

Dinu Patriciu jó kormányfő lenne, a lakosság többsége számára talán túl radikális, de ha egy csoda folytán két évre kormányfő lenne, Románia végleg szakítana az ország társadalmi és gazdasági életét uraló kommunista mentalitásokkal.

Ha Dinu Patriciu ennyire jó megoldás, akkor a PNL miért nem őt szorgalmazza a jövendőbeli kormányba?

Mert van egy szövetségünk és mert nem jelölhető kormányfőnek olyan valaki, aki a saját pártvezetőjét bírálja, rosszat téve a PNL-nek.

Azt akarja mondani, hogy Dinu Patriciu nem áll jól a PNL-ben.

Nyilvánvalóan nem áll jól.

Miért?

Dinu Patriciunak a párton belül kellett volna elmondania elégedetlenségeit.

Akkor is, ha senki sem veszi figyelembe, a döntéseket pedig egyetlen ember hozza meg, sokszor másokkal való konzultálás nélkül?

Formálisan van egy keret, amin belül vitákat lehet folytatni.

A PDL-ben vannak olyan emberek, akikkel tárgyalni tud?

Igen, de hiába beszélsz velük, mert egyetlen ember van, akivel beszélned kell, hogy a párt megtegyen valamit, az a személy pedig nem tárgyalóképes, mert nem tartja be az adott szavát és meggyőződésem, hogy a 2012-es választás után újabb alkotmányos válság következik: ha Traian Băsescu nem fogja a több mint 50 százalékot elérő szervezet emberét kormányfőnek jelölni, akkor nyilvánvalóan fel kell majd őt függeszteni.

De ha az USL nem szerez több mint 50 százalékot?

Ha az USL nem szerez több mint 50 százalékot, akkor Pontanak és Antonescunak távozniuk kell. Ez a rossz vezetés bizonyítéka lenne és saját magukat kell elgáncsolniuk ahhoz, hogy ne szerezzék meg az abszolút többséget a parlamentben.

Sabina Fati

(Forrás: România liberă, 2011. augusztus 15.)

Címkék: választások pnl psd pdl antonescu ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr1003156570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása