15:06 – Georgian Pop PSD-s képviselő bejelenti a végeredményt: 248 parlamenti képviselő szavazott, ebből négy voks érvénytelen volt. 235 képviselő megszavazta a bizalmatlansági indítványt. 9 képviselő ellene szavazott.

(Mivel a bizalmatlansági indítvány megszavazásához 231 igen kellett, az Ungureanu-kormány megbukott! - PZS)

Ma az Ungureanu-kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványról dönt a bukaresti parlament. Az ellenzék többek között a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem, egyes privatizációs kérdések, a központi pénzek elsősorban kormánypárti helyhatóságoknak történő juttatása miatt akarja meneszteni a kormányt. Az utóbbi napokban több kormánypárti szenátor és képviselő átült az ellenzéki padsorokba, de reggel még kb. 4-7 átszavazóra volt szükség. Meglátjuk, összejön-e.

De az ellenzék még akkor sem lehet biztos abban, hogy átveszi a kormányzást, ha netán most megbukik Ungureanu, hiszen nem valószínű, hogy Traian Băsescu elnök Victor Ponta PSD-s elnököt jelölné kormányfőnek. Bár vannak olyan vélemények is, melyek szerint pont ezzel hozná nagyon nehéz helyzetbe az ellenzéket, hiszen a választásokig hátralévő néhány hónap a helyzet javítására nem, saját maguk lejáratására viszont bőségesen elég lenne.

A mai nap egyfajta kísérlet is, melynek során román portálok alapján szöveges „élő” közvetítést nyújtok a fontosabb eseményekről. Majd meglátjuk, hogyan sikerül. Mai forrásaim: ziare.com és gandul.info.

 

A ziare.com bevezetője:

A kormányfő figyelmeztetése

A csütörtök este Varsóban tartózkodó Mihai Răzvan Ungureanu kormányfő az ellenzék kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazás előtt üzenet a politikai osztálynak.

A kormányfő rámutatott arra, a politikusoknak érzékelniük kell, hogy a politikai és a gazdasági stabilitás között jelentős kapcsolat van. „A holnapi napra (péntekre, amikor szavazni fognak a bizalmatlansági indítványról – a szerz.) is utalva azt mondom, hogy már létezik egy nagyon világos kapcsolatnak, amit a politikai osztálynak érzékelnie kell, a gazdasági stabilitás és a politikai stabilitás között”, mondta Ungureanu.

Az USL a múlt héten nyújtotta be a kormány elleni bizalmatlansági indítványát, melynek címe „Állítsák le a zsarolható kormányt. Így ne, soha!”.

A bizalmatlansági indítványt hétfő este olvasták fel a parlament plénuma előtt, pénteken pedig 9.00 órakor kezdődik a vita és a szavazás.

Az előző bizalmatlansági indítványt decemberben nyújtották be a Boc-kabinet ellen. A „22 év után veszélyben a demokrácia” című dokumentumban az USL a parlamenti és helyhatósági választások összevonását nehezményezte. Az indítványt december 22-én elutasították, 209-en szavazva mellette, miközben 234 szavazatra lett volna szükség.

25 szavazat hiányzott a Boc-kormány bukásához. Ám a kormányt leváltották, miután Emil Boc februárban lemondott.

Találkozók és tervek az indítvány előtt:

A PDL-sek csütörtökön a párt székházában találkoztak, hogy megvitassák a bizalmatlansági indítványt. Az USL-s frakciók a Parlament Palotájában véglegesítették a másnapi üléssel kapcsolatos utolsó részleteket.

A PNL elnöke, Crin Antonescu az USL-s frakciók találkozója előtt azt mondta, hogy ennek az indítványnak van a legnagyobb esélye a sikerre.

„Azt hiszem, ez a sikerre leginkább esélyes bizalmatlansági indítvány. Ugyanakkor nem hiszem, hogy szavatolhatok és senki sem szavatolhat valamilyen eredményt holnapra, majd meglátjuk, ez tényleg izgalmas”, mondta Antonescu.

Szövetségi kollégája, Victor Ponta kijelentette, nem zárja ki azt a változatot, hogy az USL átveszi a kormányzást, ha a bizalmatlansági indítványt elfogadják. A PSD vezetője azt mondta, az ország nem maradhat egyetlen napig sem kormányozatlanul az Ungureanu-kabinet esetleges leváltása után.

„Az USL indítványa konstruktív. Nemcsak megbuktatni akarjuk az Ungureanu-kormányt, el akarjuk magyarázni, mit kell tenni a következő hat hónapban. (…) Tekintettel arra, hogy van egy konstruktív indítványunk, ebből következik, hogy van másik javaslatunk is, amit felajánlunk”, mondta Ponta.

Hogy áll a szavazatokkal az ellenzék:

A szenátusban a PSD-frakciónak 42 tagja van, beleértve a volt PDL-s Petru Filipet. A PNL-nek 27 tagja van. Ebben a számban nem szerepel Ioan Sbirciu Beszterce-Naszód megyei szenátor, aki bár hétfőn bejelentette, hogy átmegy a PNL-PC frakcióba, néhány órával később azt mondta, hogy még szüksége van gondolkodási időre.

Így az USL a szenátusban 69 képviselőre számíthat, míg a hatalomnak csak 63 van. Itt is van két független.

A hatalomnak a képviselőházban még megvan a többsége, ami 167 képviselőből áll, míg az USL-nél 156-an vannak. Azonban van 8 független is, akik közül ketten e pillanatban fogdában ülnek.

 

14:45 – Elena Udrea tagadja a „siralmas politruk” Victor Ponta vádjait, hogy állítólag megfenyegette Sorina Plăcintăt.

„Határozottan cáfolom a Victor Ponta által mondott ostobaságokat. Sohasem tudnám megfenyegetni Sorina Plăcintăt, vagy bárki mást, hogy megszavazza, vagy sem a bizalmatlansági indítványt. Sorina olyan ember, akihez nagyon ragaszkodom. Nagyon sok bizalmat fektettem bele és örvendek, hogy nem szavazta meg az indítványt. Victor Ponta félrevezet, mint általában. Ő csak egy siralmas politruk, aki a legbunkóbb intoxikációkra adja a fejét”, írja Facebook-oldalán Udrea.

14:40 – Oana Mizil és Daniel Oajdea képviselők, az USL-s parlamenti képviselők tapsa közepette, megszavazták a bizalmatlansági indítványt.

14:38 – A nemzeti kisebbségek nem szavaztak a bizalmatlansági indítványról, bár azt mondták, hogy megteszik.

14:36 – Daniel Bărbulescu PDL-s képviselő a B1TV-nek megerősítette, hogy megszavazta az indítványt. „Az a szándékom, hogy a PDL tagja maradok és nem folytatok tárgyalásokat egyetlen politikai szervezettel sem”, mondta a PDL-s.

14:31 – Daniel Oajdea, aki bejelentette, hogy megszavazza az Ungureanu-kormány bukását, megsemmisítette szavazatát.

14:24 – Daniel Bărbulescu PDL-s képviselő szavazott, a párt azon direktívája ellenére, hogy ne vegyenek részt a szavazáson, állítja a Romania TV.

14:10 – „Nem folytattunk semmilyen tárgyalást. Plăcintă asszony döntött úgy, hogy megszavazza ezt az indítványt. Látták, mi történik a parlament közepén: fenyegetőzések élőben, a legsúlyosabb dolgok”, kommentálta a PNL vezetője, Crin Antonescu

14:07 – Sorina Plăcintă nem jelent meg a szavazáson.

14:03 – A Realitatea TV szerint, az ellenzék megegyezett a kisebbségiek frakciójával, hogy megszavazzák az indítványt, de ez utóbbiak az utolsó pillanatban meggondolták magukat és a hatalom oldalán maradtak. Ugyanazon forrás azt állítja, hogy ez feldühítette Victor Ponta PSD-s vezetőt, aki „üvöltözött” a roma kisebbség képviselőjével, Nicolae Păunnal.

13:55 – A képviselőház elnöke, Roberta Anastase azzal vádolta a PSD-s szenátort, hogy félrevezeti a plénumot.

13:54 – Lia Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor szólalt fel a bizalmatlansági indítványról tartott szavazás előtt és azt állította, hogy Sorina Plăcintă PDL-s képviselőt, aki bejelentette, hogy támogatja az USL lépését, állítólag bezárták Raluca Turca PDL-s irodájába, hogy ne tudjon szavazni.

13:50 – Folytatódik a Ponta és Ungureanu közötti szóváltás. A PSD vezetője a parlament szónoki emelvényéről azt üzente a kormányfőnek, hogy „köszönetet mondok a dadusom nevében, mert nem mondott róla semmit (Pontat gyakran érték támadások, mert egy fülöp-szigeteki dadust alkalmaz. – RS)”.

13:45 – Mihai Răzvan Ungureanu kormányfő szólalt fel. „Meggyőződésem, hogy lehetséges egy másfajta politizálás, amiben van jóérzés, komolyság, az érdemet értékelik, nem a hangzavart. Mindnyájuknak alkalmuk volt megfigyelni kétfajta felszólalást a szónoki emelvényről, az egyik Adrian Năstase volt kormányfőjé, akinek köszönetet mondok és egy olyané, aki miniszterelnök akar lenni és akinek nem tudok köszönetet mondani, Ponta úr.

Én nyújtok be indítványt ön ellen, azt hiszem, egy másfajta indítványra, egy másfajta politikára van szükség, amiben a polgárok magukra ismernek”, mondta MRU.

13:38 – Emil Boc PDL-elnök kihangsúlyozta, hogy „aki megszavazza az indítványt, azt kizárják a PDL-ből”. A volt kormányfő kijelentette, meggyőződése, hogy az indítvány nem kapja meg a szükséges szavazatokat, Sorina Plăcintă döntésétől függetlenül

13:30 – Sorina Plăcintă PDL-s szenátor bejelentette, hogy megszavazza az indítványt. Plăcintă Radu F. Alexandru szenátor kíséretében távozott a plenáris teremből, láthatóan idegesen amaitt, hogy lefilmezték sírás közben.

„Behatolnak az emberek életében! Azért sírtam, mert fáj a hasam. Engem senki sem fenyegethet meg, csak önök fenyegettek engem a fiammal”, mondta Plăcintă (a fia egy bántalmazási ügy tetteseként szerepelt a sajtóban – RS) a jelenlévő újságíróknak.

13:28 – Néhány pillanattal azután, hogy minden tévé a sírását kezdte mutatni, Theodor Paleologu PDL-s képviselő telefonálva eléje állt. Ahogy hol balra, hol jobbra mozdult, hogy eltakarja a kollégáját, úgy tűnik, telefonon kapott utasításokat, hogyan takarja ki a képet.

13:12 – Elena Udrea megérkezett a parlament plenáris ülésére és Sorina Plăcintăval beszélget. A PDL-s szenátor sírni kezdett. „Már nem bírom”, mondja Plăcintă Elena Udreanak.

13:09 – A bukaresti PDL elnöke cáfolta a sajtóban megjelent információkat, melyek szerint Sorina Plăcintă PDL-s szenátor az ellenzéki csónakba való átülésről tárgyal.

„Személy szerint nagyon nagy bizalmat fektettem Sorina Plăcintă asszonyba, tehát nem hiszem, hogy tegnapról mára feladta volna az elveit és nem hiszem, hogy az USL-vel tárgyal. (…) Azért jöttem, hogy a teremben legyek, de ez egy fontos momentum az Ungureanu-kormány számára. Az indítvány nem fog átmenni, aztán majd meglátjuk, mit tesz majd az USL mitán heteken keresztül – hol fenyegetőzésekkel, hol szavazatvásárlásokkal – megpróbált embereket szerezni, hogy a kormány ellen szavazzanak”, mondta Udrea.

12:59 – Marius Dugulescu Temes megyei képviselő, aki nemrég jelentette be átigazolását a PDL-ből a PNL-ből, a Mediafaxnak kijelentette, hogy nem fog szavazni a bizalmatlansági indítványról.

„Nem szavazhatom meg egy jobboldali ember bukását, hogy egy baloldali jöjjön a helyébe. Ez ellentétes az elveimmel. Még nem írtam alá belépésemet a PNL-be, nem jelentettem be a parlament plénuma előtt átülésemet a PNL-be, ahogy azt teszik, így függetlenként fogok cselekedni”, mondta Dugulescu.

12:55 – A PDL főtitkára, Ioan Oltean biztosítékokat ad arra, hogy az indítványt nem fogják megszavazni. „Én mondom, hogy az indítvány nem megy át. Számításaink szerint, melyek nem lehetnek hibásak, mert összeadni nagyon jól tudunk, az indítványt elutasítják”, mondta Oltean az újságíróknak.

12:48 – „Többé nem akarok a padban ülni, mert többé nem nyelek le megalázásokat. Nyíltan fogok szavazni. Azt szerettem volna, ha részt vennének a szavazáson az erdélyi kollégák is és a lelkiismeretük szerint szavaznának, ami lehetővé tenné, hogy a szüleik és a gyermekeik szemébe nézzenek, hogy megbékélt lélekkel menjenek őseik sírjához meggyújtani egy gyertyát”, magyarázta Croitoru kilépését a PDL-ből.

12:42 – „A román nyelv a segítségüket kéri!”, intézett felhívást Antonescu a képviselőkhöz, hogy szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt, hozzátéve, hogy többé nem rejtőzködhetnek.

12:38 – Crin Antonescu folytatja beszédét. „Kínos, hogy nacionalizmusról és a 90-es évek elejei felvilágosult hazafiságról mesél nekünk. Közülünk senki sem tagadta soha a kisebbségek jogát a nyelvi és kulturális identitáshoz.

A PSD és a PNL kormányzott együtt az RMDSZ-szel és a magyar kisebbség számára alapvető dolgokat tettünk. A PNL sohasem fogja elfogadni azt, hogy a román nyelv többé nem az egyetlen hivatalos nyelv a román államban. Annyi nyelven csinálunk karokat, amennyin akarnak, de a román államnak, amíg az létezik, amíg nem viszik haza a Modroganba, az államnak kötelessége megadni a jogot bármely állampolgárnak, hogy orvoshoz menjen és a hivatalos nyelven – román nyelven beszéljen”, mondta még a liberális vezető.

12:31 – Daniel Oajdea (PP-DD) képviselő a kormányt fogja támogatni az ellenzék bizalmatlansági indítványáról tartott szavazáson, tájékoztat a Romania TV.

12:27 – Crin Antonescu liberális vezető beszél a parlamenti szónoki emelvényről. „Miniszterelnök úr, övezeteket, kútmélységeket, 2004-es kormányhatározatokat mutatott be nekünk. Nem erről van szó. Mi, a PNL-sek úgy hisszük, hogy amikor Románia természeti forrásait érintő privatizálásokról van szó, akkor átláthatóságról, komoly forrásokból származó komoly tanulmányokra, közvitákra, egy parlamenti vitára van szükségünk és minden privatizálást ezen ország gazdasági fejlesztési stratégiájába kell integrálnunk, ha van ilyen”, mondta az USL társelnöke.

12:25 – Cătălin Croitoru szólalt fel. „Elegem van abból, hogy a padban üljek és eltűrjem a megalázásokat. Ezért ma szavazni fogok és nyíltan fogok szavazni”, mondta Croitoriu az USL-sek tapsa közepette. Croitoru a parlamenti szónoki emelvényről jelentette be, hogy otthagyja a PDL-t és átiratkozik a PSD-be.

12:20 – Victor Ponta PSD-elnök azt mondta a parlament folyosóin lévő újságíróknak, hogy „garantálni tudom, az ellenzéknek van 227 szavazata”.

12:18 – Sever Voinescu szólalt fel. „A kormányfő a verhetetlen logikájával porrá zúzta az indítványt”, mondta a PDL-s.

„Felmerül bennem a kérdés, hogy miért akarna hatalomra kerülni ez az új elméleti többség. Nincsenek programjai, tervei, egy maroknyi emberre alapoz, akik adott esetben a felmérésektől függően változtathatnak irányt, láthattuk. Valójában ezen indítvány esetében kétfajta politikus közül kell választanunk: egyrészről a miniszterelnök, másrészről Ponta úr közül. Várjuk Ponta úr helyettesét, Crin Antonescut is”, mondta Voinescu.

12:15 – Mihai Răzvan Ungureanu kormányfő, valamint Vasile Blaga, Roberta Anastase, Ioan Oltean és Emil Boc PDL-s vezetők a képviselőházi elnök irodájában ültek öszse, míg a plénumban a bizalmatlansági indítványt vitatják meg, állítja a Romania TV.

12:09 – A PSD és a PDL képviselői még a bizalmatlansági indítvány vitája idején is arról tárgyalnak, hogy szavazatokat szerezzenek egyes képviselők telefonos meggyőzésével, miközben ők a plenáris teremben ültek és a beszédeket hallgatták, tudósít a B1TV. Ezen kívül a Mediafax arról tudósít, hogy a parlamenti folyosókon, vagy a plenáris terem melletti büfében Ilie Sârbu és Constantin Niţă PSD-s képviselők megpróbáltak indítvány melletti szavazatokat szerezni, miközben ennek szövegét a plenáris teremben ismertették és telefonon hívták fel a plenáris teremben ülő kormánypárti képviselőket.

12:04 – Az RMDSZ-es Markó Béla szólal fel. „Egyetlen nyelven beszélek, románul”, mondta kihangsúlyozva, hogy nem értette, mit mondott a PNL-s Ciprian Dobrea, aki egy rövid beszédet mondott magyarul.

„A parlamentben eltöltött 22 év ellenére rá kell ébrednem, hogy van még mit tanulnom, ami a politikusok túlélési taktikáit illeti. Az indítvány által nyújtott következtetések: azt javasolnám a szerzőknek – próbálj meg igazat és csakis igazat mondani. Egyetlen kormány sem tökéletes, javítható. Hiába fogalmazott volna meg jogos véleményeket is a kormánnyal szemben, mert látva, mennyire hamis az entikumok közötti kapcsolatokra vonatkozó fejezet, számomra már nem hiteles az indítvány többi része, mert azt kell feltételeznem, hogy a többi fejezetet is ugyanolyan indíttatásokból írták”, mondta Markó Béla.

11:54 – Kelemen Hunor RMDSZ-vezető kijelentette, „nem izgulok, de nem beszélhetek mások nevében”. Állítása szerint az RMDSZ 13 tagja van a plénumban.

11:52 – Ciprian Dobre PNL-s képviselő szólalt fel. A liberális képviselő magyarul, angolul és románul szólt a képviselőkhöz, azzal érvelve, hogy „ma a világ minden nyelvén beszélünk”.

11:42 – „Ezen indítvány sorsától több millió ember sorsa függ. Újra alkalmazni kell a törvényeket, le kell állítani a káoszt, a recesszióban lévő gazdaságot serkentő lépéseket kell elfogadni. Biztosítanunk kell egy depolitizált közigazgatást, a közpénzek helyes felhasználását, elsődlegesnek kell tartanunk a szervezett bűnözés elleni harcot. Hat hónap alatt nem lehet sok dolgot megtenni, de le lehet állítani sok hibát”, mondta Ponta kihangsúlyozva, hogy „kész vagyok holnaptól vállalni az ország vezetését”.

11:38 – Daniel Oajdea független képviselő a Gândulnak kijelentette, hogy megszavazza a bizalmatlansági indítványt.

11:27 – Victor Ponta PSD-vezető beszél a szónoki emelvényről. Az USL társelnöke azt üzente Ungureanu kormányfőnek, hogy „én sohasem mentem vakációzni az OMV pénzén”.

„Ungureanu miniszterelnök úr, kérem, legyen nagyon nyugodt, nem azért vagyunk itt, hogy bíráljuk, megfedjük, vagy megfenyegessük. Értékelem az ön, a SIE (Külügyi Hírszerző Szolgálat – PZS) érdeklődését a vakációim iránt. Biztosíthatom, hogy én sohasem voltam vakációzni az OMV Petrom pénzén. Tavaly az ön mentora, Traian Băsescu foglalkozott a vakációmmal. Mi nem fogunk azzal foglalkozni, hogy hova megy majd a jövő héttől vakációra”, mondta Ponta.

11:22 – Paleologu „baráti javaslatot” tesz Pontanak: olvassa el az Illiász második részét. Ezen kívül a PDL-s alelnök azt üzeni az ellenzéki képviselőknek, hogy „Szavazzatok, ne lőjetek!”, ezzel a PSD-s elnök legutóbbi kijelentéseire utalva.

11:19 – Theodor Paleologu PDL-alelnök szólalt fel: „Ponta úr, önre nézek és azt mondom: Ne beszéljen félre. Saját magára alkalmazza ugyanazokat a teljesítményi kritériumokat: mutassa meg, hogy 7 hónap alatt, a választásokig meg tudja tenni azt, amit ez a kormány nem tudott két hónap alatt. Tetteket, ne bírálatokat”, mondta Paleologu.

„Nem csökkent a TB, nem nőttek a nyugdíjak. Bagoly mondja verébnek, nagyfejű. Ha netán átmegy az indítvány, hét hónap alatt mutassa meg, hogy képesek megtenni, amit a jelenlegi kormány nem tudott két hónap alatt”, mondta Paleologu.

11:13 – A PSD Országos Tanácsa (CN) elnöke, Adrian Năstase beszél a parlament szónoki emelvényéről: „Jelen pillanatban nincs törvényi alapja a palagáz kitermelésének. A kormánynak nem volt joga engedélyt kiadni egy feltárási-kitermelési egyezményre. Ha a kormány belement ebbe, akkor azt törvényi alap nélkül tette”, mondta a volt kormányfő.

11:06 – Ioan Narcis Chisalita PSD-s képviselő kerekes székben érkezett a parlamentbe, hogy megszavazza az indítványt. „A hatalom képviselői a gesztusokkal megmutatják a románoknak, hogy semmibe veszik a szenvedéseiket. A politikában maradok. Képes vagyok és akarok is. Bár kerekes székben ülök, példát akarok önöknek mutatni. Felhívtam Pontat és kértem és megmondtam neki, hogy itt akarok lenni, hogy megszavazzam ezen kormány megbuktatását”, mondta Chisalita az újságíróknak.

11:01 – „A Románia kezében lévő utolsó források gyors elidegenítésével vádolnak minket. Úgy tudom, más forrásokat már elidegenítettek. Korábban valaki eladta Románia forrásainak többségét, nemcsak stratégia nélkül, nem gyorsan történt, ellenkezőleg. Ez egy évekkel ezelőtt elkezdett folyamat és ami a jogtalan érdekek nyomán ment gallyra.

Melyik kormány ellen irányul ez az indítvány? Azon kormányok ellen, melyek egyetlen dollárért privatizáltak, vagy ezen kormány ellen, mely tőzsdén adott el részvényeket?”, mondta még MRU a parlamenti szónoki emelvényről.

10:57 – Sebastian Lăzăroiu volt elnöki tanácsadó a Facebook-oldalán az Ungureanu-kormány pénteki bukását jósolja, az USL által benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazás után és felhozza annak lehetőségét, hogy Mircea Geoanăt nevezzék ki kormányfőnek.

10:40 – „Mit mond még nekünk az indítvány? Hogy Románia korszerűsítése hibás cél, hogy a privatizációk nem szolgálják ezen ország érdekét. Csalódást okoznak nekem az olyan viták, melyek azt a gondolatot bátorítják, hogy az államosítás kívánatos dolog. Folyamatosan bírálták a gazdasági cselekvés modern eszközeit. Nem tudom, hogyan lehet elutasítani a tőzsdére vitel gondolatát.

Az általam tisztelettel vezetett kormány nem tett sem preferenciális engedményeket, sem elhamarkodott privatizálásokat. Ez a kormány a korábbi kormányok által vállalt politikákat folytatja, ez egy Románia külső hitelességével kapcsolatos ügy. Megszoktuk, hogy tagadjuk mindazt, amit más kormányok tettek, hogy katasztrofális örökségekre hivatkozzunk. Ez a kormány kontinuitásról, stabilitásról, kiszámíthatóságról beszélt. Egyesek tájékozatlansága, vagy megértési képességének hiánya miatt nem lehet átláthatatlansággal vádolni. Minden rovásunkra írt aspektust nemcsak nem rejtettünk el, de megjelentek a kormányzati honlapon és a Hivatalos Közlönyben”, tette hozzá a kormányfő.

10:28 – Sorin Oprescu főpolgármester kijelentette, az indítvány „egyfajta politikai döntő” lesz és hogy az USL-s képviselőknek „szorít”.

10:23 – „Megkérdezték, hogy izgulok-e. El kell ismernem egy bizonyosfajta izgalmat, de ennek nincs köze a személyemhez. Attól tartok, hogy ez egy teszt az egész politikai osztály számára és azon értékek tesztje, melyeket képviselni akarunk. Olyan szöveget olvastam, amiből hiányzik az érvelés ereje. Nem habozok megosztani önökkel az ezen szöveggel szembeni bosszúságomat. Ha az ország jövője az indítványban szereplő gondolatok szerint épül, akkor attól félek, hogy sokkal távolabb vagyunk Európától. Egy olyan időbe való visszaesés érzése töltött el, amikor a sötét nacionalizmus ’nem adjuk el hazánkat’ típusú jelszavakkal keveredett”, tette hozzá MRU.

10:18 – „Az ellenzéknek alapjában véve pozitív szerepe van, de önök nem tesznek mást, mint magát az ellenzékiség gondolatát rombolják le. Az ellenzékiség a nemzeti érdekkel szembeni felelősséget jelent”, mondta Ungureanu a parlamenti szónoki emelvényről

10:13 – Ungureanu kormányfő a parlament szónoki emelvényéről beszél. „Örülök, hogy még ha ebben a formában is, sikerült a parlamentbe hoznom az ellenzéket”, mondta Ungureanu megjegyezve, hogy megpróbálja kitalálni „az ellenzék ezen akciójának értelmét”.

10:11 – „Politikai instabilitásba vezetni Romániát hátrányára lenne ezen ország minden állampolgárának. Meggyőződésem, hogy az ellenzék táborából is lesznek átállások, akár meg nem jelenéssel, akár indítvány elleni szavazattal. Az ’átigazolásoknak’ végük és kevés esély van újabb meglepetésekre”, mondta a PDL elnöke, Emil Boc. A PDL elnöke kihangsúlyozta, hogy „az indítvány nem kap majd elég szavazatot, ezt olyan valaki mondja, aki tízszer megúszta”.

10:09 – Ungureanu kormányfő és a PDL vezetői összeszámolták a hatalom azon képviselőit, akit az elemzések szerint nem fogják támogatni a bizalmatlansági indítványt és támogatják a kormányt, a következtetés az lévén, hogy az ellenzéknek még két szavazat hiányzik a kormány leváltásához, jelentették ki hivatalos források a Mediafaxnak.

9:53 – Cătălin Croitoru PDL-s képviselő nem akarta kommentálni, hogy szavazni fog-e, vagy sem a bizalmatlansági indítványról: „Nem is erősítek, nem is cáfolok semmit”, mondta a riportereknek.

9:50 – Alin Popoviciu PDL-s képviselő azt mondta, megpróbált fogadásokat kötni USL-s képviselőkkel arról, hogy a bizalmatlansági indítvány nem megy át, de ezt elutasították.

9:41 – „Remélem lesz négy ember, aki túl tudja tenni magát a PDL-sek fenyegetésein. Szavatolhatom, hogy az USL 226 tagja, plusz Geoană úr nyíltan fognak szavazni, hogy csírájában elfojtsák ezt a cotroceni-i propagandát. Remélem, hogy a hatalom legalább négy képviselője visszaváltozik emberré és visszatér a szavazáshoz. Teljes meggyőződésem, hogy amit az USL ma azt teszi, amit meg kellett tenni az országért”, mondta Ponta a parlamenti folyosón.

9:30 – Cezar Măgureanu független szenátor, miután konzultált a PNL-s Dan Radu Ruşanuval bejelentette, hogy megszavazza a bizalmatlansági indítványt.

9:27 – „Nincs itt az ideje, hogy az ellenzék átvegye a hatalmat. 6-7 képviselő a hatalom előnye, ez óriási különbség”, mondta a PDL-s Silviu Prigoană is.

9:19- „Az én, a PNL és az USL részéről nem lesz részük semmilyen meglepetésben. Nem tudhatom, mit tesznek majd a demokrata-liberálisok”, mondta az USL társelnöke, Crin Antonescu.

9:16 – Victor Ponta kijelentette, az ellenzéknek állítólag még négy szavazatra van szüksége a hatalom, vagy a nemzeti kisebbségek részéről, hogy az indítvány átmenjen.

9:11 – A PDL főtitkára, Ioan Oltean kifejezte bizalmát azon kollégák iránt, „akik még a PDL-ben maradtak”. „Ők felelősek és tudják, most nincs itt az ideje, hogy politikai válságunk legyen és remélem, hogy az indítványt elutasítják és a kormány folytatja útját”, mondta Oltean.

9:00 – Az USL-s parlamenti képviselők helyet foglaltak a teremben, a hatalomé nem érkeztek meg, így elhalasztották az ülés megkezdését. Mihai Răzvan Ungureanu kormányfő is megérkezett a parlamentbe. „Másoknak kell izgulniuk, nem nekem”, ennyit nyilatkozott a miniszterelnök.

8.57 – Crin Antonescu PNL-elnök azt üzente a képviselőknek, hogy „ne bújkáljanak”, megjegyezve, hogy függetlenül attól, melyik szervezethez tartoznak, az őket „megbízó állampolgárokkal” szembeni kötelességük szavazni.

8:57 – „Nem hiszem, hogy szavazni fogok, látni akarom az USL többségét”, mondta az újságíróknak Sever Voinescu, a PDL szóvivője.

8:49 – Valeriu Tabără PDL-s képviselő a Realitatea TV-nek azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy nem lesz elég szavazat a bizalmatlansági indítvány elfogadásához.

8:47 – A szenátusi PNL-frakció vezetője, Puiu Haşotti megemlítette, hogy „ha azt kellene számolnom, akik megígérték a szavazást, az indítvány lazán át fog menni”, megjegyezve azonban, hogy „ha azt kellene számolnom, hogy ki ígérte a szavazást, szkeptikus vagyok”. „Ne igyunk előre a medve bőrére, mert a PDL serkentette az árulást és a vándorlást”, mondta a liberális a bizalmatlansági indítványról tartott szavazás előtt.

8:42 – A PSD elnöke, Victor Ponta újra arra kérte a hatalom képviselőit, hogy szavazzák meg a pénteken megvitatott bizalmatlansági indítványt.

Mihai Răzvan Ungureanu kormányfőn keresztül, akihez az új nyílt levél szól, Victor Ponta arra kéri a PDL, az UNPR és az RMDSZ képviselőit, hogy „álljanak fel a padokból és szavazzanak”.

 

 

Címkék: parlament ungureanu

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr144476529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása