Amint az várható volt, Traian Băsescu nem fogja egykönnyen lenyelni, hogy kénytelen volt miniszterelnöknek jelölni azt a Victor Pontat, akit korábban egyáltalán nem hízelgő jelzőkkel illetett. Még mindig úgy gondolom, a hatalom átadása az eddigi ellenzéknek nem feltétlenül volt politikai/választási hátsó szándék nélküli, utolsó kétségbeesett kísérletként kevésbé megalázóvá tenni egy előrelátható vereséget.

Természetesen, egy államfőnek még Romániában is viszonylag korlátozottak az eszközei és Traian Băsescu eddigi, sok esetben túlzó, beavatkozása a kormányzásba elsősorban az eddigi mandátumai alatt tisztséget betöltő miniszterelnökök hozzáállásán múlt. A szövetségesből ellenféllé vált Tăriceanu kormányfő például meglehetősen hatékonyan képes volt, még kisebbségi kormánnyal is, kivédeni az elnöki támadásokat, míg Emil Boc önszántából adta fel „szuverenitása” jelentős részét.

Victor Ponta már ellenzéki szerepben, a miniszterelnöki tisztség 2012 őszétől, telétől várható betöltőjeként is világossá tette, akár Băsescu felfüggesztéséig is elmegy, ha az államfő beavatkozik a munkájába.

A helyzetet csak bonyolítja, hogy a hatályos román alkotmány e tekintetben – is – meglehetősen ködösen és többféle értelmezést lehetővé tevően fogalmaz, így meglehetősen nagy tere van az önkényességnek, úgy egyik, mint a másik oldalon, hiszen az elnök korábbi felfüggesztésének okai is meglehetősen vitathatóak és vitatottak voltak.

Az említett alaptörvény a külügyek terén is fenntartja a zavaros helyzetet, hiszen két és fél pólusúvá teszi e terület irányítását, ugyanis a miniszterelnökön és a külügyminiszteren (ő a fél!) kívül az elnöknek is nagy szerepet biztosít, sőt, Băsescu szerint, az államfőé a főszerep.

Az ezzel kapcsolatos véleménykülönbség már az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, amikor heves vita és üzengetés kezdődött a – Cotroceni és Victoria – paloták között arról, ki képviselje Romániát az EU Tanácsában. Ennek is voltak már előzményei, a már említett Tăriceanu idejében, amikor a dilemmát közös megjelenéssel oldották meg. Ám a lisszaboni szerződés hatályba lépése után ez már nem lenne ilyen egyszerű.

Most a chicagói NATO-csúcs jelentett újabb állomást ebben a kérdésben, itt viszont még Băsescu hadsereg főparancsnoki státusza is „színesíti” a helyzetet. Persze, Victor Ponta nem állhatta meg, hogy ne szúrjon oda az elnöknek, szombaton, Kolozsváron azt jelentve ki, hogy Traian Băsescu csak magát képviseli külföldön és azért küldte vele Margat (a külügyminiszter) és Dobriţoiut (a védelmi miniszter), hogy az ország külföldi partnerei lássák, vannak komoly emberek is Romániában.

Márpedig Traian Băsescu nem az az ember, aki szó nélkül hagy ilyenfajta sértéseket, sőt, sokszor még okokra sincs szüksége…

Így aztán Chicagóban, az amerikai románokkal történt találkozója alkalmával revansot vett Margán. A külügyminiszter nemcsak Ponta miatt, hanem „saját jogon” is volt elszenvedője egy újabb băsescui húzásnak, az államfő nem nézve el neki, hogy miniszteri kinevezése előtti parlamenti meghallgatásán Mussolini lépéseihez hasonlította Băsescu tevékenységét. A kormány cotroceni-i beiktatásakor Băsescu először nem is akart kezet fogni az újdonsült külügyminiszterrel, majd a kamerák keresztűzében lezajlott, meglehetősen feszült beszélgetés végén erre a gesztusra mégis sor került.

E bejegyzésemben azért teszem közzé a fogadáson készült felvételt, mert rendkívül érzékletesen ábrázolja azt, ahogy Traian Băsescu a metakommunikációs karaktergyilkosságot alkalmazza. A felvétel készítője szinte előre tudta, hogy mi fog következni, mert folyamatosan és nagyon közelről mutatja az elnök mimikáját és aztán a gesztusait. Az esemény magyarázatát az adevarul.ro-ról vettem át.

Hogyan csente el Băsescu elnök a dicsőséget a külügyminiszter elől

 

Már nem jelent titkot a Traian Băsescu elnök és a Ponta-kabinet külügyminisztere, Andrei Marga közötti konfliktus. Traian Băsescu mindenki szeme láttára, beiktatása napján intette meg ujjával a minisztert amiatt, hogy Marga Mussolinihez merészelte hasonlítani a parlament rendkívüli bizottságában tartott meghallgatásán.

Még közismertebb a kormányfő és az államfő közötti vita a külügyekért felelős személyről. Míg Ponta úgy gondolja, hogy ő jogosult elmenni az Európai Tanácsra, ugyanezt a jogot Băsescu elnök magának követeli. Mindketten az alaptörvényre hivatkoznak, mely értelmezéseket lehetővé tevő kétértelmű megfogalmazásokat tartalmaz.

Ebben a vitában Andrei Marga külügyminiszter az őt kinevező oldalán és nyilvánvaló módon Băsescu elnökkel szemben helyezkedik el. Az államfő és a külügyminiszter chicagói, a NATO-csúcs alkalmából tett látogatása során Traian Băsescu elnöknek sikerült elvonnia a figyelmet a külügyminiszter beszédéről, miután ő ugyanarról az emelvényről sikeresen támadta a minisztert.

Az államfő a román állam külpolitikájának vezetője”, tartotta fontosnak az elnök a kérdést eldönteni a chicagói román közösség előtt. Aztán amikor fel akart tenni egy kérdést a külügyminiszternek, azt a választ kapta, hogy Andrei Marga a büfében van. „Töltött káposztázik”, volt az azonnali, humorral teli válasz, ami emlékezetes marad majd az amerikai románok számára.

Băsescu Marga beszéde közben a gyermekekkel fényképezkedik

A külügyminiszter beszéde alatt, amikor Marga tisztázni kívánt az ott összegyűltek számára a szülőfölddel kapcsolatos bizonyos ügyeket és kérdéseket, Traian Băsescut hirtelen elbűvölte a közönség soraiban álló egyik gyermek. Közelebb hívta a kisfiút, hogy lefényképezzék őket, ezzel szakadást idézve elő a közönség Marga beszéde iránti érdeklődésében. A gyermekek sorra az elnökhöz járultak, hogy hazavigyenek ez emléket, így a külügyminiszter szavai kabinetje reformjairól és terveiről a fő tevékenység, a fényképezgetés zavaró háttérzajává váltak.

Traian Băsescu elnök nem manipulál, hanem ösztönből aláz meg

Cristian Iftode (a Bukaresti Tudományegyetem Filozófia Karának tanára) véleménye szerint, Băsescu elnök nem egy manipulációs technikát alkalmaz, tehát „nem egy kifinomult eljárást alkalmaz a közvélemény befolyásolására”, hanem egészen egyszerűen „ösztönösen” cselekszik.

Jelen esetben számomra úgy tűnik, hogy Băsescu elnök nem valamilyen ’technika’ szerint cselekszik, hanem ösztönből, bármiféle diplomáciai kifinomultság nélkül megpróbálva megalázni ’partnerét’, nyilvánvalóvá tenni egy bizonyosfajta erőviszonyt közte és az új külügyminiszter között.

Először is a testbeszéd és az, ahogy félrenéz az unalmát és a beszélővel szembeni nyilvánvaló lenézését hivatott kifejezni; ez a hozzáállás egyértelművé válik, amikor bármiféle diplomáciai szokáson áthágva a közönség soraiban álló egyik gyermekhez fordul, joviálisan, nem hivatalos fényképezgetésre lelépve az emelvényről.

És hogy minden világos legyen, a mikrofonhoz visszatérve leszögezi: ’én hatékony vagyok, nem vesztegetem az időmet’, ami bárki gondolatában úgy folytatódik, hogy: ’nem mint mások’.

Röviden, kommunikációs szempontból azt vetném az elnök szemére, hogy túlzással és az eszközökkel való visszaéléssel rontott a hatáson, ami alapján úgy gondolom, hogy ez nem volt előre eltervezve, mint sok más esetben, amiknek ő volt a főszereplője. Erkölcsi és emberi szemszögből nézve azonban sokkal keményebb lennék: ez olyan bunkóság volt, aminek nem volt helye egy ilyen kontextusban”, magyarázta Iftode.

Alina Brebenel

 

Forrás: adevarul.ro, 2012. május 20., 16:27

Cum i-a furat președintele Băsescu gloria ministrului de Externe

 

 

Forrás: Video by Paul Antalute

All Right Reserved ‑ apiMedia rtnMedia Chicago

http://youtu.be/xHv5gcziEi8

Címkék: basescu marga ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr214528981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása