Kényelmetlen helyzetbe került Victor Ponta frissen kinevezett kormányfő, ugyanis az Egyetemi Címek, Oklevelek és Tanúsítványok Igazolását végző Országos Tanács (CNATDCU) ma (pénteken) reggel úgy döntött, Victor Ponta plagizált a doktori disszertációjában.

Emlékeztetek arra, hogy Victor Ponta az El Pais spanyol kiadványnak adott interjújában kijelentette, ha bizonyítást nyer, hogy plagizált, akkor biztosan „visszalép”, az újságíró pontosító kérdésére azt válaszolva, hogy ebben az esetben lemond (románul a forrás elérhető itt).

Említésre méltó, hogy a fentebb említett CNATDCU-t az – részben szintén plagizálási botrányok miatt lemondott elődei után kinevezett – ideiglenes oktatási miniszter, az erős képzettségi hiányosságokat mutató Liviu Pop éppen bejelentette, hogy hivatalosan megszüntették az említett Tanácsot. Ez a fajta aggasztó hozzáállás azt a lépést követi, melynek során miután az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy Romániát Traian Băsescu elnök képviseli külföldön, így az Európai Tanácsban és nem Victor Ponta kormányfő, mely döntés annak a Hivatalos Közlönyben való megjelenéssel válik hivatalossá, Victor Ponta egy sürgősségi rendelettel az amúgy szintén ellenőrzése alatt tartott képviselőház alárendeltségéből áthelyezte a kormány alá, gondolom azért, nehogy véletlenül a Brüsszelbe utazása előtt megjelenhessen az ítélet.

 

Az alábbiakban a Ziare.com alapján tudósítok a fejleményekről (az ettől eltérő forrásokat külön jelzem):

 Az okleveleket igazoló tanácsot alkotó akadémikusok pénteken úgy döntöttek, hogy Victor Ponta plagizálta a doktori disszertációját.

Ennek ellenére az ítéletnek nincs jelentősége, ahogy azt az ideiglenes oktatási miniszter, Liviu Pop bejelentette, rámutatva arra, hogy a tanácsot a reggeli órákban hivatalosan megszüntették.

Az Egyetemi Címek, Oklevelek és Tanúsítványok Igazolását végző Országos Tanács (CNATDCU) megszüntetéséről szóló utasítást péntek reggel tették közzé a Hivatalos Közlönyben. Röviddel a H.K.-ban történt közlés után az utasítást kb. negyedórára visszavonták.

Bár megszüntették, a Tanács folytatta a Victor Pontaval szembeni plágiumvádak ellenőrzését. A tagok sürgősséggel, 10.00 órakor, még azelőtt gyűltek össze, hogy a Hivatalos Közlönyben közzétették Liviu Pop ideiglenes miniszter utasítását a jelenlegi összetételű Tanács feloszlatásáról.

20:35 – A Tanács szolidaritási felhívása minden romániai tudományegyetemnek

A Tanács nem fogja közigazgatási eljárásban megtámadni Pop utasítását, de nem fog reakció nélkül maradni. Ellenkezőleg, olyan tiltakozási formát javasol, amiben ne csak a megszüntetett Tanács tagjai vegyenek részt, hanem az egész romániai tudományos közösség.

A CNATDCU felkér minden egyetemi dolgozót, vállaljon szolidaritást, hogy „fejezzék ki felháborodottságukat” és „vehemensen tiltakozzanak”, a Tanács 19 tagja mellett, azon „önkényes és indokolatlan mód” ellen, amivel azokat visszahívták és hogy „megfékezzék a visszaéléseket és azokat a gyakorlatokat, melyekkel a középszerűséget és az önkényességet akarják restaurálni a román iskolában és kutatásban”. (adevarul.ro)


Náci rossz szokások

1933 Németországa. Ez villant az eszembe azon hír hallatán, hogy az oktatási miniszter, Pop megszünteti a doktori dolgozatokat elemző bizottságot 24 órával azelőtt, hogy az állást foglaljon a Ponta kormányfővel szembeni plágiumvádakról. Így járt el az új kancellár, Adolf Hitler náci kormánya, a népi támogatottságra támaszkodva: azonnal megszüntetett bármely állami szervet, vagy személyt, mely, aki nem kiáltotta elég gyorsan a „Heil!”-t.

És ez azután történik, hogy lecserélték azt az Etikai Bizottságot, melynek Mang volt miniszter plágiumügyében kellett volna állást foglalnia. Aztuán, hogy az igazságügy-miniszter, Corlăţean összeférhetetlenséggel vádolta meg az Alkotmánybíróság tagjait, rögtön azt követően, hogy ez a bíróság úgy döntött, az az alkotmányos, ha az elnök és nem a kormányfő megy Brüsszelbe.

Ezek a totalitarizmus összetéveszthetetlen jelei – mi nem vitatkozunk, mi megszüntetünk téged.

Ahhoz, hogy azonnal észrevedd, hogy Ponta „dolgozatában” primitív plágiumról van szó, nem kell szakértőnek, jogásznak, nem tudom milyen szakértőnek lenned, ahogy azt az ügyeletes diverzionisták folyamatosan ismételgetik. Elég háziasszonynak, vagy írni és olvasni tudó diáknak lenned. A plagizálás évszázados gyakorlata azt feltételezi, hogy bizonyos méltányos hosszúságú részleteket, idézőjel és lábjegyzetek nélkül, mégiscsak elhelyeznek a könyvet aláíró szövegébe. Márpedig e tekintetben V. Ponta még csak nem is plagizált – holmi szolgák, esetleg egyetemiek, egészen egyszerűen lefénymásoltak neki több tíz oldalt más könyvekből.

De meg tudom érteni, hogy ezen ország valamely polgára eddig viszonylag közömbösen viszonyult Ponta lopásához – „Uram, ott magasfokú tudományról, törvényekről, jogról, dokumentumokról, doktorokról van szó, mit értenénk mi ahhoz, beszéljenek a szakértők”. Ezzel szemben azt várni, hogy a kormány adjon még hozzá némi pénzt a nyugdíjhoz, vagy a bérhez és úgy tenni, hogy nem veszed észre a demokrácia és a jóízlés iszonyatos semmibe vételét, amire a jelenlegi hatalom vetemedik, az azt jelenti, hogy bandacinkos vagy, nem egy ország polgára.

Ami azokat illeti, akik nyilvánosan szolgalelkűen, pofátlanul, vagy kétségbeesetten igyekeznek elleplezni ezt a doktor Pontanak nevezett nemzeti szégyent, úgy látom, nincsenek tudatában, vagy a legkevésbé sem érdekli őket, hogy V. Ponta nem lesz örök életére miniszterelnök és hogy végleg kompromittálják magukat a történelem előtt – amit nem lehet úgy feloszlatni, mint egy bizottságot.

Cristian Tudor Popescu

Forrás: gandul.info, 2012. június 29., 13:17


19:56 – Marius Andruch, a CNATDCU elnöke az Adevărulnak kijelentette, a Liviu Pop által feloszlatott Tanács tagjai nem fogják bíróságon megtámadni az utasítást.

„Bennünket nem érdekel, mit mond a minisztérium, hogy a döntés törvénysértő, vagy sem. Mi már üléseztünk, amikor az utasítást közzétették a Hivatalos Közlönyben. Kevésbé fontos, hogy mit fog mondani a minisztérium, maga a tény a fontos”, mondta Andruch. (adevarul.ro)


Cristian Tudor Popescu: A dolgok Romániában kezdenek hasonlítani a németországi helyzetre, Hitler győzelme után

Cristian Tudor Popescu újságíró Victor Ponta kormányfő plagizálásának ügyére utalva Románia jelenlegi helyzetét a németországihoz hasonlította, rögtön a nácik hatalomra jutása után.

„Ebben a pillanatban a dolgok kezdenek úgy kinézni, és tisztában vagyok a fogalmakkal, tudom, mit beszélek, mint Németországban a nácik győzelme után, amikor 1933-ban Hitlert megválasztották Németország kancellárjának (így! – PZS). Ez ugyanaz a szörnyű semmibevétel az új hatalom részéről, hogy minden áron kikényszerítse akaratát, lábbal tiporva minden szabályt, feloszlatva egy bizottságot, amikor fennáll annak a veszélye, hogy egy Ponta úrra nézve kellemetlen ítéletet mondhat ki. Hallok néhány olyan szembe mondott hülyeséget e hatalom támogatói részéről, melyek kihoznak a sodromból. Elképzelhetetlen módon azt hallod Andronescu asszonytól (Ecaterina Andronescu, az oktatási tárca várományosa, akivel már szintén felmerültek összeférhetetlenségi vádak – RS) és nem tudom, hányan hallottuk, hogy egy szakmai ítélet kell, kell egy jogi bizottság, mely majd elemzi. Mit elemezzen? Elég emberek egy csoportja, egy háziasszony, egy diák, egy paraszt, emberek egy csoportja, akik tudnak írni és olvasni, hogy bebizonyítsák Ponta úr ezen lopását. Még csak nem is plagizálásról van szó. Bárki összehasonlíthatja, ha tud írni és olvasni. Nem kellenek jogi ismeretek. A plagizálás ennél kifinomultabb dolog”, mondta Cristian Tudor Popescu a Realitatea TV-ben. […]

Mihaela Stoica

Forrás: adevarul.ro, 2012. június 29., 19:17

Cristian Tudor Popescu: În România lucrurile încep să arate precum în Germania, după victoria lui Hitler

17:58 – Az ideiglenes miniszter azt állítja, nem volt határozatképesség. A Tanács elnöke, Marius Andruch az Adevărulnak kijelentette, nem volt szükség 14 szavazatra a 19-ből. Andruch azt mondja, 13 személy szavazott, akik jelen voltak, de volt még két e-mail-ben érkezett szavazat, melyeket azonban nem is vett figyelembe, mert a döntéshozatlahoz nem volt rájuk szükség. (adevarul.ro)

A plagizálási botrány: Pontat Bulgária volt szocialista kormányfője védte meg

Szergej Sztanisev volt szocialista bolgár kormányfő védelmébe vette a román kormányfőt, miután az Európai Néppárt (EPP) vezetője, Joseph Daul arra kérte Pontat, mondjon le, ha „a plagizálási vádak igazaknak bizonyulnak”.

„Akárcsak az EPP sok más képviselője, akik összeesküdtek e gazdasági válság kirobbantásáért, ez kétségbeesett kísérletnek tűnik arra, hogy elvonják az emberk figyelmét attól a valós gondttól, amivel több millió európai szembesül, nevezetesen az EPP kudarcba fulladt megszorító politikák hatásaival”, jelentette ki az Adevărul szerint Sztanisev az Európai Parlamentben.

Szergej Sztanisev azt állította, „Daul taktikái gyávák és erőtlenek. Kijelentése az olcsó bulvárpolitika példája”.

„Daulnak az euró-övezet válságára kellene összpontosítania, de ebben az egy témában kudarcot vallott, ami a legelemibb vizsgálatok elvégzését illeti. Ha megtette volna, akkor rájött volna, hogy a Ponta elleni vádak alaptalanok és politikailag motiváltak”, tette hozzá a bolgár szocialista.

Joseph Daul csütörtökön azt kérte, hogy Victor Ponta román kormányfő minél hamarabb tisztázza a plagizálási vádakat, mivel éppen az Európai Unió hitelessége a tét.

„A mostani európai standardok és az ezen dolgot világosan rögzítő joggyakorlat szerint, Ponta nem vezetheti egy EU-tagállam kormányát, ha elkövetett egy bűncselekményt az egyetemi diploma megszerzésében. (…) Több európai állam nemrég ezt az elvet alkalmazta. Ezt a kérdést minél hamarabb tisztázni kell, mivel nemcsak egy tagállam hitelességéről van szó, hanem az EU, mint egész hitelességéről”, mondta Daul.

Forrás: ziare.com, 2012. június 29., 16:33.


17:35 – Cristian Preda PDL-s euroképviselő pénteken kijelentette, Victor Pontanak állnia kellene a szavát és le kellene mondania a kormány éléről, miután az Igazolási Tanács megállapította, a kormányfő doktori disszertációja „copy/paste”.

17:30 – A PDL bejelentette, hogy bíróságon támadja meg Liviu Pop miniszter azon döntését, amivel megszüntette a CNATDCU-t.

17:28 – Már nem lehet elérni a CNATDCU honlapját.

17:25 – Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter a Digi24-nek kijelentette, a CNATDCU Főtanácsa által pénteken hozott összes döntés semmis, mivel nem volt jelen 14 tag.

 17:20 – Flavius Baias, a Jogi Kar volt dékánja, aki éppen azért mondott le, mert a kar tanácsában a kormányfővel szembeni vádak kivizsgálása ellen szavaztak, a Digi24-nek kijelentette, nem lehet megkérdőjelezni azt a döntést, hogy Victor Ponta plagizált.

„Nekem úgy tűnik, ezt az ügyet nagyon komolyan meg kell vitatni és nem hiszem, az a tény, hogy a Tanácsot feloszlatták, az megkérdőjelezheti ezt a döntést”, vélekedett.

16:30 – Pontanak Brüsszelben kettős beszéde van a lemondásáról. Míg az El Pais újságíróinak azt nyilatkozta, hogy lemond, amennyiben bebizonyítják a plagizálást, a román újságírókkal szemben habozik és azt mondja, hogy túlságosan az Európai Tanács ügyeire összpontosít, Románia sorsa terhe nyomja a sorsát, most nem tud válaszolni.

„Tegnap óta az Európai Tanácson voltam és minden energiám és figyelmem Románia jó képviseletére összpontosul. E pillanatban nem kívánom és nem tudom kommentálni azt, ami aközben történt odahaza, míg az Európai Tanácsban voltam”, mondta a Mediafax szerint Ponta.

Bukaresten, a B1TV-ben a nép folkzenésze, Victor Socaciu ehhez hasonlót állít: most hagyják békén a kormányfőt, óriási felelősségei vannak, fontos küldetése van külföldön. (adevarul.ro)


Magas szintű gengszterek. Ponta öngyilkossága

Június 16-án, amikor tudomást szerzett a Ponta-kormánynak a Román Kulturális Intézettel (ICR) kapcsolatos gazemberségéről, Cristian Mungiu filmrendező kirobbant: „Az az érzés, hogy egy bányászjárás kellős közepén vagyunk, már csak a bányászok hiányoznak”.

A nagy filmes nem is tudta, hogy ami a döntéshozatali barbárságot illeti, a Ponta-kormánynak korlátlan forrásai vannak.

Pont most, a szemünk előtt zajlik egy új bányászjárás, egyfajta 1990. június 13‑15-e. Néhány, az államban magas tisztséget betöltő alak úgy viselkedik, mint holmi gengszterek a vadnyugatról.

Oktatási minisztersége utolsó napjaiban az elhülyült Liviu Pop csákánnyal támadt arra az intézetre, melynek ma Victor Ponta plagizálásáról kellett volna döntenie. Az Egyetemi Címek, Oklevelek és Tanúsítványok Igazolását végző Országos Tanácsot (CNATDCU) miniszteri utasítással gyakorlatilag szétverték. Az utasítást szerdán, június 27-én bocsátották ki, ugyanazon a napon, amikor a Ponta-kabinet úgy döntött, hogy a Hivatalos Közlönyt a képviselőház helyett a kormány hatásköre alá helyezi.

Az utasítást ma reggel közölték, vonták vissza és közölték újra a Hivatalos Közlönyben, röviddel azután, hogy a CNATDCU-ban megkezdődött a Ponta-ügyével foglalkozó ülés. Mivel a Tanács tagjai folytatták az ügy megvitatását, a bunyós Pop rájuk támadt, a minisztérium Ellenőrző Testületével fenyegetve meg őket. Észbontó lehetett a jelenet.: egy félművelt, aki nem tudja, hogy írják helyesen „Anghel Saligny” (azon középiskola neve, ahol hét éve tanít), amint megpróbálja megfélemlíteni a magasságos egyetemi tanárokat és akadémikusokat!

Liviu Pop miniszteri utasításának két célja volt: 1. a CNATDCU összetételének módosítása; 2. a Tanács azon jogának visszavonása, hogy ellenőrizze a plágiumgyanúkat. E célok eléréséhez Pop aljaember módosította az intézmény működési szabályzatát, arra hivatkozva, hogy az június 21-től június 26-ig nem teljesítette a miniszter követeléseit: „a múlt évi tevékenységről szóló jelentést és még 7-8 dolgot”. Pop megnevezte, hogy az új körülmények között mely szervnek kellene elemeznie a plágiumügyeket: az Oktatási Minisztérium Országos Etikai Tanácsának, amit éppen megtizedelt, PSD-s aktivistákkal rakva tele!

A Ponta-kormány azt bizonyítja, hogy a kormánykoalíció nagy tolvajainak és korruptjainak megmentését célzó séma szerint dolgozik. A „Victor Ponta plagizálása” ügy megdöbbentően hasonlít Adrian Năstase és Dan Voiculescu korrupciós aktáira. Mindhárom ügyben azonos a kormányzati cselekvési módszer.

1. A „Năstase – Minőség trófeája” akta. Haszonélvező: Adrian Năstase. Tettes: Victor Ponta. Eszköz: Balaban Grăjdan. Felhasznált intézmény: az Állami Építésügyi Intézet (ISC).

2. A „Voiculescu – ICA” akta. Haszonélvező: Dan Voiculescu. Tettes: Victor Ponta. Eszköz: a Hivatalos Közlöny vezetősége. Felhasznált intézmény: Hivatalos Közlöny.

3. A „Ponta plagizálása” akta. Haszonélvező: Victor Ponta. Tettes: Victor Ponta. Eszközök: Liviu Pop és a Hivatalos Közlöny vezetősége. Felhasznált intézmények: az Oktatási Minisztérium és a Hivatalos Közlöny. Kiiktatott intézmények: CNATDCU, a Tudományos Kutatás, Technológiai Fejlesztés és Innováció Országos Etikai Tanácsa (CNE-CSDTI)

Megjegyzés: A Hivatalos Közlöny aljas módon beavatkozott a politikai játékba, sietve közzétéve a mentődöntéseket Dan Voiculescu esetében (a szenátusi lemondást) és Victor Ponta esetében (a Liviu Pop által kibocsátott miniszteri utasítást), de késlekedve az Alkotmánybíróság azon döntésének közlésével, mely Traian Băsescut küldte az Európai Tanácsra.

Victor Ponta mindenáron Brüsszelbe akart menni. Jól tette! Csak így lehetett teljes erővel újra napirendre tűzni iszonyatos plagizálása témáját. Ugyanígy ébredt arra Ponta, hogy szájára vette a külföldi sajtó, mely kipréselt belőle egy olyan mondatot, amitől Romániában őrizkedett, mint ördög a tömjénfüsttől: „ha bebizonyosodik, hogy plagizáltam, le fogok mondani”. Végül csak így láthatta egész Európa egy olyan miniszterelnök siralmas képét, aki miközben Brüsszelben igyekezett mosolyogni, a bukaresti verőlegényeit törvények, intézmények és a jóhiszeműség minden nyomának lemészárlására uszította.

Lopása elfedésére tett elkeseredett lépésével Victor Ponta politikai öngyilkosságot követett el. Az előtérben maradásért végzett bármilyen vergődés egy vagon szarral egyenértékű, amit saját fejére önt. Amikor belefullad, ne kiabáljon segítség után: már tudományos útmutatója, Adrian Năstase sem lehet a segítségére. Egy szabad országban mindenki szabadon eldöntheti, miként lesz öngyilkos…

Grigore Cartianu

Forrás: adevarul.ro, 2012. június 29.


17:11 – Marius Andruh, a CNATDCU elnöke kijelentette, Victor Ponta doktori dolgozatában a plagizálás 85 oldalnyi copy/paste típusú. Andruh magyarázataiban megjegyezte, hogy többfajta plagizálás van: a kifinomult és a copy/paste típusú.

17:06 – A 307 oldalból 85-t különböző munkákból másoltak, melyeket már azonosítottak. (adevarul.ro)

17:05 – A CNATDCU azt javasolja, vonják vissza Victor Ponta doktori címét.

16:47 – Liviu Pop miniszter, akinek már csak néhány órája van az ideiglenes tisztségéből, továbbra is minden tévében azt hangoztatja, hogy a Tanács gesztusa politikai, semmilyen tudományos relevanciával nem rendelkezik.

Ezt egy olyan matematika tanár és ideiglenes miniszter mondja, aki nem tudott megoldani egy VII-es példát és egy olyan Tanácsról, aminek három akadémikus és tovább 17 egyetemi tanár a tagja, akiknek folt nélküli címeik vannak és területük csúcsát képviselik. (adevarul.ro)

16:10 – „Ez olyan dokumentum, amit elküldünk a miniszternek, nagyon sokat dolgoztak rajta. (…) Súlyos dolognak tartom, hogy ezt a Tanácsot önkényesen feloszlatták. (…) Nem magunkért csináljuk, mert mindenáron ragaszkodni szeretnénk e tisztségekhez. Tiszteletbeli betöltői voltunk e tisztségeknek, fizetség nélkül. Úgy gondoltuk, hasznosak vagyunk a román iskolarendszer számára. (…) De amikor ezzel a visszaélő, önkényes módszerrel leváltottak minket, ezt sértőnek tartjuk. Ragaszkodunk az akadémiai szabadsághoz, a szólásszabadsághoz és a román tudományos közösség méltóságához”, mondta Viorel Barbu a Realitatea TV-nek megjegyezve, hogy nem akar többé ezen Tanács tagja lenni, melynek elvontak a hatásköreiből és melyet, úgy tűnik, alárendelnek az Oktatási Minisztériumnak, amire eddig sohasem volt példa.

16:00– Viorel Barbu akadémikus távozott a Tanács székházából, azt mondva, hogy a szavazás egyhangú volt, ő pedig úgy döntött, lemond a tanácsból, mert a kormány mai nyomásgyakorlása „más korokból való” volt.

A Realitatea TV szerint, a CNATDCU döntése teljes mértékben törvényes, mert összhangban van az oktatási törvénnyel, egy miniszteri utasítás pedig, mint amilyet Pop csütörtökön kiadott, nem módosíthatja e törvény rendelkezéseit.

15:45 – A plagizálásra vonatkozó döntést a jelenlévő 13 tag egyhangú szavazásával hozták meg, állítja a România Liberă.

15:40 – Liviu Pop azzal vádolt, hogy az ítélet „megrendezett”, azt sejtetve, hogy Mircea Miclea irányította a CNATDCU akadémikusait. „Várom e Tanács álláspontját, azután fogok dönteni”, mondta Pop, akinek a mandátuma kevesebb mint 24 órán belül lejár.

Arra a kérdésre, hogy megnézte-e a kormányfővel szembeni vádakat, Liviu Pop azt válaszolta: „E tekintetben nem néztem meg semmilyen dolgozatot. Van bennem kíváncsiság, de nem volt időm, pokoli hetem volt”.

15:30 – Petru Andea volt PSD-s képviselő, jelenleg a Liviu Pop által kinevezett új Országos Etikai Tanács tagja a Realitatea TV-nek kijelentette, a CNATDCU-nak nincsenek hatáskörei állást foglalni ebben az ügyben, az Etikai Tanácsnak pedig 90 napja van döntést hozni. „Hamar munka, rossz munka”, szögezte le kijelentve, hogy az Etikai Tanács az „elsőnek érkezett, elsőnek kiszolgált” elvet követi. A műsorvezető azon kérdésére, hogy miért nem hoznak gyorsabban döntést, mert Románia kormányfőjéről van szó, Andea azt válaszolta, „amikor a doktoriját adta le, nem volt kormányfő” (2003-ban – a szerz.).

15:07 – Az Igazolási Tanács ítéletet hozott Ponta ügyében: plagizálás! A hivatalos jelentést megszerkesztik és rövidesen közzéteszik, tájékoztat a Realitatea TV.

A döntést meghozók között van többek között a Román Akadémia elnöke, Ionel Haiduc. Állításuk szerint, a jelentés törvényes, mert az ülés azelőtt elkezdődött, hogy a CNATDCU megszüntetéséről szóló utasítást közzétették a Hivatalos Közlönyben.

15:00 – Victor Ponta sajtókonferenciát tartott Brüsszelben, de nem kívánt válaszolni a plagizálásra és a CNATDCU megszüntetésére vonatkozó kérdésekre.

12:50 – Pop nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy a Tanács esetleges döntése törvényes lesz-e, vagy sem, megjegyezve, hogy jelen pillanatban „ő nem tudja, ki foglalkozik a doktori disszertációk elemzésével”.

12:40 – Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter a CNATDCU épületéből távozva kijelentette, hogy nem beszélt Victor Ponta kormányfő plagizálásáról. Elmondta még, hogy arról biztosította a CNATDCU összes tagját, hogy „tagjai lesznek az új Tanácsnak, más külföldi szakértőkkel együtt. Az Ellenőrző Testület vizsgálatot fog folytatni”.

12:25 – Sebastian Lăzăroiu elnöki tanácsadó a Facebook-oldalán ellentmond Liviu Pop miniszternek, aki pénteken azt állította, hogy a plagizálási vádakkal foglalkozó szerv az Etikai Tanács és nem a CNATDCU. Ezzel kapcsolatosan Lăzăroiu a nemzeti oktatási törvény 170. cikkelyének 1. bekezdésére hivatkozik.

12:12 – A Digi24 brüsszeli tudósítója hivatalos álláspontot kért a kormány szóvivőjétől, Andrei Zaharescutól, aki tagja a Victor Pontat elkísérő küldöttségnek. Zaharescu azt válaszolta, hogy a kormányfő román idő szerint 14:00 óra körül tesz majd sajtónyilatkozatot az Európai Tanács következtetéseiről, melynek keretében ezekre a részletkérdésekre is válaszolni fog.

11:40 – Eugen Vasiliu, a Román Jogvédő Hivatal (ORDA) volt igazgatóhelyettese a Digi24-nek azt nyilatkozta, hogy a hatályos törvények szerint a „plagizálás bűncselekmény”, a Hivatal pedig állást foglalhat, ha megkeresi őt az a személy, akiről plagizáltak, vagy a bűnvádi nyomozati szervek, a Rendőrség, vagy az Ügyészség kérdésére.

Vasiliu elismerte: „a tudományos közösség ettől a plagizálási rákbetegségtől”. Kihangsúlyozta, az ORDA a szakvéleményező szerv ezekben az ügyekben és vannak törvényi hatáskörei állást foglalni ilyenfajta ügyekben. „A kérdés az, hogy a tudományos közösség, vagy általában véve a törvény alkalmazása fölött őrködő bűnvádi nyomozati szervek be akarják-e tartani a törvényt (…)”, húzta még alá Eugen Vasiliu.

11:27 – A Brüsszelben az Európai Tanácson tartózkodó Victor Ponta kormányfőt lerohanták az őt a VIP-bejáratnál váró román és külföldi újságírók, akik arra kérték, kommentálja Pop miniszter azon döntését, hogy nagyon sietősen feloszlatta a CNATDCU-t. A Digi24 szerint a kormányfő azt mondta az újságíróknak, „Álljanak meg egy kicsit!”, majd arról beszélt, milyen fontossággal bírnak Románia számára az Európai Tanács első napján hozott döntések. Victor Ponta hirtelen hátat fordított és távozott a román és külföldi újságírók elől, akik a várt válaszok nélkül maradtak.

11:20 – A Hivatalos Közlönyben közzétették a Tanács megszüntetésére vonatkozó utasítást.

11:12 – Flavius Baias, aki csütörtökön benyújtott lemondásáig a Jogi Kar dékánja volt gesztusát azzal magyarázta, hogy ő arra szavazott, fogadjanak el egy hivatalos álláspontot a Victor Pontaval szembeni plagizálási vádakkal kapcsolatosan, míg a többség ellene szavazott.

11:07 – A CNATDCU Főtanácsa feloszlatására vonatkozó utasítást visszavonták a Hivatalos Közlönyből, tudósít a Realitatea TV.

11:02 – A Hivatalos Közlönyben közzétették a Victor Pontat érintő plagizálási vádakat pénteken elemezni kívánó szerv, a CNATDCU Főtanácsa megszüntetését.

10:48 – Az ideiglenes oktatási miniszter, Liviu Pop pénteken személyesen ment el a CNATDCU ülésére, ahol Victor Ponta kormányfő plagizálását vizsgálják. Az oktatás vezetője a bejáratnál azt mondta az újságíróknak, hogy azért jött, hogy megmondja a CNATDCU tagjainak, nincs joguk véleményt mondani arról, Victor Ponta doktori disszertációja plagizálás-e.

10:40 – Döntése pont akkor született, amikor a CNATDCU pénteken elemzi Victor Ponta kormányfő plagizálási ügyét. A Realitatea TV bejelentette, hogy az ellenőrző testület első képviselői már megérkeztek a tanács ülésére.

10:35 – Liviu Pop kijelentette, az általa a CNATDCU tevékenységének ellenőrzésére küldött emberek ezt hétfőn fogják megtenni, amikor ő már nem lesz oktatási miniszter, mert mandátuma június 30-án lejár.

10:25 – Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter a CNATDCU-hoz küldte a minisztérium ellenőrző testületét.

9:30 – E tanács egyik tagja, Mircea Miclea volt oktatási miniszter kijelentette, biztos abban, hogy Victor Ponta plagizálta a doktori disszertációját. „Sajnos, a CNATDCU bármilyen döntése semmis lesz, ha Pop miniszternek a Tanács feloszlatására vonatkozó utasítása megjelenik majd a Hivatalos Közlönyben. A tagok összetételének megváltoztatására vonatkozó döntés nagyon rossz szolgálatot tesz Romániának és a doktori címűket idehaza megszerzőknek”, mondta még Mircea Miclea.

Ponta lemond, ha bűnösnek tartják plagizálásban

Mindezen idő alatt Victor Ponta kormányfő Brüsszelben van, az Európai Tanács munkálatain. A miniszterelnöknek azonban, Traian Băsescu elnök szerint, nincs mandátuma Románia képviseletére.

Victor Ponta kormányfő csütörtökön, a spanyol El Pais napilapnak kijelentette, hogy lemond, amennyiben bűnösnek tartják plagizálásban.

Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter ugyanaznap kiadott egy miniszteri utasítást, mellyel visszavonta a CNATDCU-tagok mandátumát és számukat 20-ról 45-re növelte, hogy a tanács jelenlegi tagjai által kimondott esetleges plagizálási ítélet semmis legyen, mert megnőtt a határozatképességi létszám.

Csütörtökön lemondott a Bukaresti Tudományegyetem Jogi Kara dékánja, Flavius Baias. Egy nappal korábban a kar etikai bizottsága szavazással úgy döntött, hogy nem tud véleményt mondani Victor Ponta plagizálásáról, Flavius Baias pedig ezzel ellentétes állásponton volt, azt állítva, hogy szükség van arra, hogy az a kar, ahol a kormányfő 2003-ban megkapta a doktori címet, újraértékelje a dolgozatát.

Irina Olteanu

Forrás: ziare.com, 2012. június 29.

Címkék: plagizálás ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr934619347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása