Eljutottunk a szocdem-jobbliberális USL „villámháború” negyedik napjához. A mai menü a Traian Băsescu leváltása című bohózat következő felvonása, vagyis a felfüggesztésről tartott parlamenti szavazás. A zömmel egyéni körzetben megválasztott, tehát „a néppel a legszorosabb kapcsolatot tartó” parlamenti képviselők bizonyíthatják emberi és politikai nagyságukat. Igaz, mindenki olyan képviselőket érdemel, amilyeneket megválaszt magának! Persze, ezt a vegytiszta egyéni körzetes választás bevezetésekor élvezhetjük ki majd teljes mélységében, amikor „szerencsés” esetben 75-80 százaléknyi polgár fogja „élvezni”, amit egy törpe kisebbség megválaszt neki!

De ne szaladjunk még ennyire előre!

Tegnap Toni Greblă felolvasta a parlamentben a Băsescuval szembeni „vádiratot”. Előző bejegyzésemben már megírtam, hogy szerintem ökörség, ma sem tudnék ehhez túl sok mindent hozzáadni. Az élő közvetítésemben röviden összefoglaltam a tartalmát, gyakorlatilag cselekmények nem szerepelnek benne, csak – többé, vagy kevésbé pontosan idézett – nyilatkozatok. Márpedig az alkotmány meglehetősen világos e kérdésben, az elnököt alkotmánysértés és hazaárulás miatt lehet leváltani. Crin Antonescu PNL-elnök, állítólagos szenátusi elnök, jövendőbeli ideiglenes államfő két nappal ezelőtt egy elborult pillanatában, kedvenc szolgalelkű tévéjében, az Antena3-ban ezt, vagyis a hazaárulás miatti felfüggesztést pedzegette, de aztán valószínűleg szóltak neki, hogy ez almás, így azóta ez már nem került elő.

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, nincsenek pártos elkötelezettségeim, nem szurkolok különösképpen, sőt egyáltalán nem egyik szereplőnek sem, innen, Miskolcról pedig nekem tényleg „gáncegál”, hogy éppen ki tömi tele a zsebét közpénzből, de rendkívül frusztráló, ha a nyílt színi rablás mentes minden ötletességtől és kifinomultságtól. Az Olasz melóban, vagy az Ocean’s… sorozatban címeres gazemberek bűnöznek, de legalább egy külső szemlélő számára szórakoztató módon.

Ehhez képest mit látunk e napokban Romániában? Hogy néhány balfék, akik egy szerencsés parlamenti konjuktúra nyomán úgy viselkednek, mintha már tényleg kétharmados támogatottságuk lenne. E napokban többször is a magyarországihoz hasonlították a romániai eseményeket. Van azonban egy óriási különbség. A Fidesz és társult szervezete szabad és jogszerű szavazáson kapott óriási többséget. Hogy ez mire jogosít fel, vagy nem, az – természetesen – értelmezés és önfegyelem kérdése. De elvitathatatlan, hogy mérhető támogatás állt mögötte.

Ezzel szemben Romániában nem voltak parlamenti választások. Ponta, Antonescu és a többi balfácán folyamatosan arról beszél, hogy június 10-én a „nép” felhatalmazta őket mindarra, amit tesznek, de ez akkora hazugság, hogy rá lehet támaszkodni!

Június 10-e arról szólt, ahogy azt az egyik európai politikus – most nem nézek utána, elnézést – nagyon plasztikusan mondta, hogy „ki viszi le a szemetet”. Tehát szó sincs arról, hogy bármilyen más felhatalmazást kaptak volna, mint szűken a helyi ügyek irányítását.

Kettő: Victor Ponta nem választással került a kormány élére, hanem parlamenti vándormadarak ide-oda csámborgásával. Tehát az ő legitimitása meglehetősen viszonylagos, így helyesebben tenné, ha valódi ügyvezető miniszterelnökként elvezetné az országot az őszi parlamenti választásokig, viszonylag kevés vesztességgel. És akkor majd kiderülhetne, mekkora támogatottsága van neki és bandájának.

Csakhogy pont itt van a bibi. Az USL vezetői akkor estek pánikba, amikor június 10-én kiderült, hogy alig egy hónapnyi „kormányzásuk” már elég volt ahhoz, hogy egyre távolabb kerüljenek a hőn óhajtott céljuktól, a parlamenti 70-80 százalékos aránytól.

Márpedig abban is tisztában vannak, hogy ez már csak rosszabb lehet, tekintettel arra, hogy nemcsak idejük, de még ötletük, alkalmasságuk sincs arra, hogy a hátralévő hónapokban úgy, ahogy koherens gazdaságpolitikákat dolgozzanak ki.

Az, hogy augusztusra bejelentették a közalkalmazotti bérek 8 százalékos emelését, nem az!

Három: Még ha tényleges választói felhatalmazásuk lenne is, az USL-sek akkor sem sérthetnének törvényt. Márpedig az elmúlt napokban törvényeket is sértettek, például a két házelnök leváltásakor. És dühítő látni azt az undorító szokást is, hogy ha valami akadályoz aljas céljaid elérésében, akkor – visszaélve a törvényhozói hatalmaddal – megváltoztatod a törvényt. Mert a törvények hatalomkoncentrálási, egyértelműen hatalomgyakorlási, rövid távú hatalomjátéki célból történő módosítása, szigorúan személyes és nem jogászi véleményem szerint, undorító gyakorlat még akkor is, ha a törvény erre neked jogot ad. Még szerencse, hogy előbb-utóbb az így cselekvők maguk is áldozatává fognak ennek esni. Megszívták ezt a két világháború között a párton belüli leszámolások áldozatává vált náci, vagy bolsevik politikusok, de megszívják majd ezt a közép-kelet-európai politikusok is, mint például a PDL-sek, akik némiképp a saját arroganciájuk következményeit viselik el. Talán így néhány ciklus után elérjük, hogy a törvények felelősen és valódi érdekek mentén szülessenek.

Négy: Traian Băsescut felfüggeszthetik, még az is elképzelhető – bár már nem olyan biztos ‑, hogy a népszavazás is érvényes és eredményes lesz és mennie kell. Csakhogy a módszer, ahogy most már másodjára is eljárást indítottak ellene megnyitja az utat afelé, hogy az elkövetkező években újra és újra megismétlődjön ez a cirkusz. Mert ha egy államfő menesztéséhez elegendőek az úgynevezett „felfüggesztési kérés”-ben szereplő vádak, akkor ezt bárkivel szemben alkalmazni lehet. Ez viszont jó irány a káosz és az önkény felé. És ne áltassuk magunkat: Romániának nem mindig lesznek ennyire alkalmatlan politikusai. Könnyen megjelenhet majd egy karizmatikus, okos, de mérhetetlenül aljas vezető, aki érteni fog majd ahhoz, miként kell ezeket a most megnyíló lehetőségeket kihasználni.

 

Végül és utolsó sorban néhány szó az RMDSZ-ről. Ennél többet nem is nagyon érdemelnek. Az, amit most tesznek nemcsak a morális végüket jelenti, hanem nagyon könnyen lehet, hogy szervezetként a fizikait is. Nem igazán tudom, mire számítanak. Arra, hogy olyanok, akik hatályos törvényeket sem tartanak be, majd a velük kötött szóbeli, vagy akár írásos megállapodásokat igen? Egy kisebbségi szervezet egyetlen reménye a törvények betartása. Az sem ad száz százalékos biztonságot, de legalább egy reménysugarat igen, hogy van valami, amire hivatkozni lehet. Ha ez sincs, akkor mi marad?

Főleg úgy, ha te magad is részt veszel a bűncselekményben? Azt gondolják, hogy Ponta, vagy Antonescu, akik szemrebbenés nélkül hazudnak bele a képernyőbe, majd velük másképp fognak bánni?

Kelemen Hunor tegnapelőtt reggel azt nyilatkozta, „van elég ok a felfüggesztésre”. Tényleg, melyek azok? Mert eddig egyetlen törvényest sem hallottunk.

Ráadásul még csak nem is viselkednek logikusan. Emlékszünk arra, hogy forgatták a szemüket és mutatták fel a Fidesz által ejtett sebeiket, melynek képviselői – micsoda szörnyűség! – a politikai ellenfeleiket támogatták a helyhatósági választásokon, holott ők is, a Fidesz is az Európai Néppárt (EPP) tagjai!! Nos, most mindenféle politikai aggály nélkül beállnak az úgynevezett baloldaliak és az úgynevezett liberálisok mellé egy EPP-tag párt ellen. Ennyit a következetességről!

 

Újra és talán utoljára leszögezem: nincsenek kedvenceim a romániai politikában, nem voltam és nem leszek egyik oldal pártos támogatója sem, nincsenek közvetlen és közvetett érdekeim sem a román politikai színtéren (különben a magyarországin sem!), nincs semmilyen anyagi, vagy másmilyen hasznom egyik politikus, vagy párt, vagy szervezet felemelkedéséből, vagy bukásából sem. Megpróbálom mindig magukat a tényeket, a nyilatkozatok valóságalapját, vagy logikusságát nézni és nem azt, ki mondta. Éppen ezért nem egyik, vagy másik pártnak szurkolok, hanem annak, hogy a politikai élet tiszta és jogszerű legyen, mert különben bármilyen aljasság megtörténhet. Előbb, vagy utóbb…

 

Természetesen az elmúlt napokhoz hasonlóan ma is igyekszem majd minél frissebb hírekkel szolgálni olvasóimnak. A fő forrás ezúttal is a ziare.com lesz, a többi forrást külön jelzem.

23:30 – Băsescu üzenetet küld a Twitteren: „Az igazsággal és az alkotmánnyal megyünk a népszavazásra”.

23:00 – A Traian Băsescu felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás után a demokrata-liberálisok, valamint Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő csatlakoztak a Győzelem (Victoriei) téri USL-ellenes tüntetőkhöz.

22:52 – Băsescu: „Victor Pontanak nem kellene várnia július 29-ét. Olyan ember, akiről egész Európa tudja, hogy plagizál. Talán Ponta egy másik megoldáson gondolkodik az életét illetően, semmint hogy miniszterelnök maradjon. A saját önéletrajzában nem mondta meg, kicsoda ő. Csak Vcitor Ponta nem akarta, hogy elhiggyük. Ha visszatérek Cotrocenibe, semmi esetre sem fogok neki újabb kormányfői mandátumot adni”.

22:43 – „Victor Ponta miniszterelnök hihetetlen derűsséggel hazudik. Én egyetlen okból nem utaztam el. A MAE Ponta parancsára megtagadta elküldeni az elnök jelölését. Ponta nem lehet majd politikus, mert az az érzése, hogy a politikában lehet derűsen hazudni. Talán majd elmondja, hogy volt mester Cataniaban”, folytatta Băsescu.

22:35 – Traian Băsescu: „A parlamentben ma tett kijelentésekben szintén nem találtam semmilyen vádat az elnök tetteiről, csak hamis gyanúsításokat, hamis szemrehányásokat, melyeket ha egy elnök figyelembe venne, egy elnököt néma elnökké változtatna. A választott elnök nem lehet néma, aki nem avatkozik be, csak haszonélvezője a tisztség előnyeinek, nem vállal semmit, nincsenek megjegyzései, abszolút semmit sem tesz”.

22:33 – „Tennék egy megjegyzést, ami egyben ennek a CCR-s eljárásnak a lényege is. A jogi konfliktus a Románia alkotmánya 95. cikkelyének természetéből fakad, mely világosan kimondja: bizonyos súlyos tettek elkövetése esetén, melyekkel megsérti az alkotmány rendelkezéseit, az elnököt a képviselőház és a szenátus együttes ülésen felfüggesztheti tisztségéből”, tette hozzá Băsescu kihangsúlyozva, hogy „semmi kétségem nincs, hogy népszavazásra kerül sor”.

22:31 – „Úgy ítéltem meg, hogy államfőként kötelességem azt bizonyítani, hogy képes vagyok minden alkotmányos eszközt felhasználni a tisztség, nem Traian Băsescu székének megvédésére”, tette hozzá a felfüggesztett elnök.

22:29 – Traian Băsescu: „A felfüggesztőcskék nagy érve azzal kapcsolatos, hogy már nem vagyok népszerű. Ez nem indokolja az elnök felfüggesztését, akinek ötéves mandátuma van, megnyert választás nyomán. Kevés elnök tartja meg a választók szimpátiáját. Ha vállalod egy ország átvezetését a válságon, nehéz 50 százalékon maradni. Ezért ez a megközelítés teljes mértékben hamis. Milyen népszerűsége volt Bushnak és senki sem állt neki felfüggeszteni”.

22:25 – A felfüggesztett elnök: „Értékelhető minőségi ugrást látok a politikai osztályban. Arra kérem önöket, emlékezzenek vissza, hogy 2007-ben 322 szavazattal függesztettek fel, ma csak 256-tal. Valószínűleg, ha lenne egy harmadik mandátumom, nem sikerülne nekik. De majd meglátjuk, ezt is befejezem-e”.

22:20 – Traian Băsescu sajtókonferenciát tart.

22:15 – „A megreformálatlan baloldal ma sikerre vitte azon antidemokratikus és alkotmánysértő tervét, hogy felfüggessze Traian Băsescu elnököt. Ez a nyugati kancelláriák által küldött komoly figyelmeztetések, de főleg az Alkotmánybíróság véleménye ellenére”, írta Facebook-oldalán Udrea.

22:09 – Az európai parlamenti EPP-frakció vezetője, Joseph Daul úgy véli, hogy az államfő és a két házelnök alig négy nap alatti eltávolítását, a parlamenti szabályok, az alkotmány és a törvények megsértésével, államcsínynek lehet tekinteni, írja az Adevărul.

22:01 – A demokrata-liberálisok meghirdetik az első kampányjelszavat: „256 kegyelmet ad Năstasenak”.

21:55 – Az ideiglenes elnök úgy értékelte, hogy az Adrian Năstase kegyelmével kapcsolatos egész mese, a cotroceni-i ideiglenesség időszakában, csak egy diverzió volt. Ennek ellenére Antonescu nem válaszolt konkrétan arra, hogy kegyelmet fog-e adni, vagy sem a volt kormányfőnek.

21:49 – Crin Antonescu: „Az ideiglenes mandátum idején úgy fogok eljárni, ahogy minden felelős embernek kötelessége eljárni. Különbséget teszek egy választott és egy ideiglenes elnök között, a szenátus elnöke az alkotmányos rendelkezések szerint ellátja az elnöki hatásköröket anélkül, hogy rendelkezzen egy elnök teljes súlyával”.

21:40 – Traian Băsescu megtámadja a CCR-n a felfüggesztést.

21:35 – Ponta felpanaszolta, hogy „a családomat megfenyegették, a gyermekeimet megfenyegették”

21:30 – „Ettől a pillanattól kezdve, a következő hetekben minden erőfeszítést megteszek majd, hogy kifejezzem az európai barátoknak és partnereknek, hogy Románia jogállamként működik”, tette hozzá Ponta.

21:27 – Victor Ponta: „Garantálni akarom a kormány teljes támogatását az ideiglenes elnöknek és az állami intézmények függetlenségének szavatolására irányuló erőfeszítéseinek”.

21:25 – „Újra kifejezem személyes és az USL-re szavazó (így! – PZS) parlamenti képviselők elkötelezettségét a jogállam és egy független igazságszolgáltatás iránt. A Főügyészségnek, a DNA-nak, a különleges szolgálatoknak, az ANI-nak, az igazságszolgáltatásnak, az Alkotmánybíróságnak mindnek tisztességes működésük lesz, semmiféle politikai nyomást nem fognak rájuk gyakorolni”, tette hozzá az ideiglenes elnök.

21:20 – „Normális dolog történt: a parlament alkotmányban rögzített jogát senki sem vitatta és ezzel a döntéssel a romániai demokrácia és jogállam érettségét bizonyítja”, jelentette ki Crin Antonescu.

21:18 – Ünnep az Antena3-ban, a hatalomhoz közeli tévében. A műsorvezetők egy feliratot lobogtatnak, amin az áll, hogy „Băsescu, maaars”.

21:16 – A képviselők és a szenátorok elfogadták, hogy július 29-e legyen a népszavazás dátuma. Lezárták az együttes ülést.

21:10 – „Az világos, hogy az RMDSZ legnagyobb része, minden UNPR-s és a kisebbségiek egy része a felfüggesztés mellett szavazott. Ez tény”, kommentálta Vasile Blaga.

21:07 – Crin Antonescu megszavaztatja a népszavazás dátumát. A javasolt nap július 29.

21:05 – A szavazás eredményét hivatalosan bejelentették a parlament szónoki emelvényéről, az USL-s képviselők tapsa és éljenzése közepette.

20:54 – Traian Băsescut 256 igen szavazattal függesztették fel. Két szavazatot megsemmisítették, 114 pedig „ellene” volt. Crin Antonescu az ideiglenes elnök.

20:55 – A Traian Băsescu elnök felfüggesztéséről tartott parlamenti szavazás eredménye: 258 igen, 116 nem, 1 semmis szavazattal az indítvány átment, a népszavazás július 29-én lesz. (Forrás: România TV)

20:07 – Ponta: „Nem voltam a vitán, nem akartam felszólalni, mert nem fogadom el, hogy az elnök a kormányt is belerángassa a csatáiba”. (A kormányfő tegnap még az ellenkezőjét mondta – PZS)

20:05 – A vitának vége, a szavazás következik.

20:03 – „Vannak olyan emberek is, akiknek van szavuk és nem kell leírniuk”, válaszolta Crin Antonescu Traian Băsescunak. az elnök azonban távozott a plenáris teremből és megjegyezte, hogy Cotroceniben várja a döntést.

19:59 – Băsescu: „Cotroceniben vagyok, esetleg várom a CCR döntését, mely kijelöli az ideiglenes elnököt. Ha pedig ez nem lesz meg, Antonescu úr, akkor is megkereshet. Itt hagyok egy lapot, amire felírhatja, amit ígért – a lemondást, ha megnyerem a népszavazást!”.

19:57 – „Arra szeretném önöket kérni, talán egy beszéd végén, hogy ügyeljenek az országra és az embereire. Az országra ügyelni azt jelenti, hogy betartod a törvényeit, hogy elérik, hogy az oktatási törvény úgy működjön, ahogy az van, hogy alkalmazzák a négy törvénykönyvet, hogy létrehoznak munkahelyeket, hogy nem nyúlnak az igazságszolgáltatáshoz és az állam intézményeihez”, folytatta az elnök.

19:55 – „Kineveztem két kormányfőt: Tăriceanu és Ponta, miután mindketten bejutottak a Victoriaba, az államfő felfüggesztését tűzték ki maguk elé. Szelíd és nedves szeműeknek láttam őket, amikor a kezükbe adtam a mandátumaikat és aztán a Victoriaban pártjaik korruptjainak bábjaiként”.

19:55 – Băsescu elnök: „Antonescu szenátor szájából úgy értesültem, hogy a szavak tettek. Figyelmeztetem, hogy végrehajtotta hét CCR-es bíró leváltását, mert kimondta. Úgy tudom, hogy az egyik hatalmon lévő felszólaló azt mondta, Románia tiszteletben tartja minden nemzetközi kötelezettségét. A legerősebb nemzetközi kötelezettség nincs leírva, az pedig a jogállam, amit ti most már nem csináltok”.

19:53 – Az elnök emlékeztet arra a három parlamenti képviselőre, akiket jogerősen elítéltek összeférhetetlenség miatt: „Ezek az emberek szavaznak az elnök felfüggesztéséről? Ez költői kérdés. Voicu úr is szavazni fog”.

19:50 – Băsescu: „Garantálhatom, hogy mindaddig, míg Románia elnöke vagyok, velem senki sem tud majd e tekintetben kompromisszumot kötni, akár hatalmon van, akár ellenzékben és ennek egyszerű oka van, én nem járok közbe sem az ügyészeknél, sem a bíróknál, sem a rendőröknél. Tudom, hogy néha a PDL-seket is megharagítottam, de ilyen az élet”.

19:48 – „Diktatúráról beszéltek. Láttak még olyan diktátort, aki az ellenzéknek adja a miniszterelnöki tisztséget és a legerősebb belföldi hírszerző szolgálatot?”, mondta az elnök. A PDL-s parlamenti képviselők megtapsolják.

19:46 – Traian Băsescu elnök szólal fel.

19:38 – Traian Băsescu elnök visszatért a plenáris terembe.

19:33 – TVR Info által idézett parlamenti források: Az UNPR az USL-vel együtt fog szavazni Traian Băsescu felfüggesztésére. Az UNPR parlamenti helyeket biztosított be magának a következő választásokra.

19:33 – Tăriceanu: „Senkinek sincs joga azt mondani: ’az állam én vagyok’. Az intézményeknek továbbra is működniük kell, függetlenül attól, ki vezeti azokat egy adott pillanatban. Úgy vélem, hogy a kormány hatalmának elorozása az elnök által nagyon súlyos. Alkotmányunk világosan kimondja, hogy a parlament cenzúrázza a kormány tetteit. Az elnök nincs alávetve a parlamenti ellenőrzésnek”.

19:25 – „Az elnök úr újabb bizonyítékát adja a semmibe vételnek, a nemtörődömségnek és a parlament lenézésének. A parlamenti eljárások az alkotmánynak megfelelően zajlanak, a végső döntést pedig a nép hozza meg. Tudatában vagyunk annak, hogy nem lesz könnyű a helyreállás a Băsescu-rezsim után”, kommentálja Tăriceanu.

19:22 – Călin Popescu Tăriceanu lép a szónoki emelvényre. Băsescu újra távozik a plenáris teremből: „Dolgom van, azonnal visszajövök!”.

Băsescu a parlamentben: Ráteszik a kezüket a hatalom minden eszközére, hogy megvédjék a bűnözőiket

Traian Băsescu pénteken keményen válaszolt az USL-nek az elnök felfüggesztésére vonatkozó követelésében szereplő vádakra.

„Fontosabb, hogy rátegyék a kezüket a hatalom összes eszközére, beleértve az igazságszolgáltatást, hogy megvédjék a bűnözőiket, a sajtóból úgy tudom, Voiculescu úr van soron”, mondta Traian Băsescu a parlamenti képviselők előtt.

„Azt is láttam, hogy nem tudok együttélni a PNL-vel és a PSD-vel. 2007-ben, amikor a liberális kormány partnerségben volt a PSD-vel, az elnök felfüggesztéséhez folyamodtak. Most együtt vannak kormányon és az első dolog, amivel úgy gondolták, hogy foglalkozniuk kell, az az elnök felfüggesztése. Persze, le kellett váltaniuk a nép ügyvédjét, hogy alkotmánysértő rendeleteket bocsáshassanak ki. Amit két hete tesznek, az nem egyéb, mint a jogállam erős megrengetése”, szögezte le az államfő.

Részletes válaszok a vádakra

A kormány tevékenységébe való beavatkozás vádja

Traian Băsescu: „Azzal vádolnak, hogy elmondtam egy helyes információt, ami a statisztikától érkezett, ami az alkalmazottak számát illeti a nyugdíjasok számához viszonyítva: 4,1 millió alkalmazott és 4,9 millió nyugdíjas. A nyilvánosságnak szánt jelzésem azzal volt kapcsolatos, hogy a TB mai szintjén sohasem lesz egy kiegyensúlyozott nyugdíjalapunk, ami ma is megerősítést nyer. A nyugdíjalap hiánya 3,6 milliárd euró, ezt pedig csak akkor lehet kompenzálni, ha befektetésekkel növeljük az alkalmazottak számát.

Ami ezekben a napokban történt, az akadályt fog jelenteni, ami Románia vonzerejét illeti a külföldi befektetések számára. Kihasználom ezt a témát, hogy mindnyájuknak elmondjam, ha elodázzák a terveket, ha nem fogják felgyorsítani az európai pénzek lehívási sebességét, ha nem adnak utat a külföldi befektetéseknek a bányászatban, akkor biztosíthatom önöket, hogy nincs megoldás a nyugdíjalap költségvetésének feltöltésére”.

Az igazságszolgáltatás befolyásolására vonatkozó vád

Traian Băsescu: „A vádjaikban azt állítják, hogy befolyásoltam az igazságszolgáltatást. Téves. Talán önök közül sokaknak vannak bíró, vagy ügyész rokonaik, ismerőseik. Ha találnának akárcsak egyetlen ügyészt, bírót, vagy rendőrtisztet, akivel közvetlenül beszéltem, vagy közvetett üzeneteket küldtem neki, ahogy azt Voicu szenátor úr tette, aki ma a felfüggesztés mellett fog szavazni, akkor vállalni fogom üzeneteik felelősségét. Ha nem, akkor hagyják abba a félretájékoztatást.

Én az EEM-vel kapcsolatos jelentések alapján bíráltam az igazságszolgáltatást, mert a tapasztalt hatékonysághiányt nem lehet rejtegetni, ezt megtettem a CSM ülésein is, de azt hiszem, kb. két éve nem hallottak már bírálni az igazságszolgáltatást, egyszerű okból, elkezdett működni és ez sok bűnözőt megrémít, akik vagy a politikában, vagy a politikumon kívül vannak, de jó politikai kapcsolatokkal”.

A visszaélő alkotmánymódosításra vonatkozó vád

Traian Băsescu: „Azzal vádolnak, hogy nem tartottam be a törvényes eljárást az alkotmány módosításában, el akarom mondani, hogy tévednek. Nem az én feladatom volt, hogy a CCR megjegyzéseit hozzáigazítsam a tervezet szövegéhez, hanem azt megküldtem a parlamentnek. Önök eldönthették, hogy megtartják azukat, vagy megváltoztatják. A fő cél azon népszavazás átültetése a gyakorlatba volt, mely egykamarás parlamentet és 300 parlamenti képviselőt írt elő. Kár, hogy megtagadták a foglalkozást ezzel a témával. A felfüggesztési népszavazáskor a lakosság elé terjeszthettük volna az alkotmány módosítását is”.

A pártokkal való párbeszéd hiányának vádja

Traian Băsescu: „Azt vetik a szememre, hogy megtagadtam a párbeszédet a pártokkal. Emlékezzünk vissza, hogy az USL kevés meghívásra válaszolt. A válaszok a legtöbbször erőszakosok, kellemetlenek voltak, el kell ismernem és volt egy hosszú időszak, amikor az USL-vel gyakorlatilag nem volt lehetséges a párbeszéd, mert megtagadták a választ az elnök meghívására.

A xenofób viselkedésekre vonatkozó vádak

Traian Băsescu: „Egy pontosítás a xenofób kijelentésekkel kapcsolatosan: azokat figyelmeztetéssel büntették az állam intézményei, de nem bűnvádi bíróságok. Sajnálom azokat és egyetértek azzal, hogy ilyenfajta kijelentéseket nem tehet egy politikus sem és még kevésbé egy államfő”.

Forrás: ziare.com (Ovidiu Albu), 2012. július 6., 18:19 (Basescu, in Parlament: Puneti mana pe toate parghiile puterii pentru a va apara penalii)

19:18 – A PDL-ből a PNL soraiba átült Sorina Plăcintă szenátor fia hat év letöltendő börtönt kapott (erőszakos cselekményekért – PZS).

19:14 – A PNL-ből a PDL-be frissen visszatért Gheorghe David szólalt fel. „Biztos PDL, igen?”, ironizált vele Crin Antonescu.

19:12 – A független képviselő Mihai Săniuţă lépett a szónoki emelvényre: „Kedves kollégák, függesszetek fel ma, de ne süllyesszétek el a gazdaságot és a jogállamot”.

19:09 – Geoană: „A szenátus elnöke a nyugalom, a stabilitás jelét küldi majd a külföldnek. Észben kell tartanunk, hogy amikor egy nemzet vezetője akarsz lenni, akkor a legjobbat kell kihoznod az emberekből, nem a legrosszabbat. Nem szabad többé egymás ellen fordulnunk.

Találnunk kell Traian Băsescu mandátumának hibáiból, egy új kezdetre van szükség és talán ma a mandátum azért is rövidült le drámai módon és talán Băsescu elnök azért is fizet, mert a 2009-es választások nem voltak egyértelműek”.

19:07 – A független Mircea Geoană szólal fel.

19:03 – Şova észreveszi, hogy az elnök visszatért a terembe és üzen neki: „Mi nem akarjuk átvenni az ellenőrzést az igazságszolgáltatás felett. Amikor Monica Macovei azt mondta, hogy egy orvost ki kell vizsgálni, akkor kivizsgálták. Amikor Baconschi azt mondta, hogy Marga urat ki kell vizsgálni, akkor megjelent egy bűnvádi feljelentés”.

19:01 – Az UNPR és a kisebbségek képviselői nem fogják elmondani álláspontjukat.

18:59 – Traian Băsescu visszatért a terembe. „Telefonálnom kellett”, mondta az újságíróknak a Parlament Palotája folyosóján.

18:55 – Şova folytatja a beszédét: „Az elnök politikai létezése utolsó előtti aktusában sem fogadja el a párbeszédet és a vitákat. Azt mondta, nem tud együttélni a PNL-vel és a PSD-vel. Ez természetes, mert nem tud szabad emberekkel együttélni. Csak szolgákkal tud együttélni, azokkal, akik vakon hallgatják”.

Stanomir: A CCR nem nyújtott a polgároknak egy világos víziót és az egészet tisztán politikai síkra helyezi át

Ioan Stanomir professzor azt mondja, hogy a CCR nehezen megfejthető véleménye nem nyújt a polgároknak világos képet arról az álláspontról, amivel a magisztrátusok a Traian Băsescu elnökkel szemben felhozott vádakról rendelkeznek, ennek kedvezőtlen hatása az lévén, hogy a felfüggesztés tisztán politikai síkra, a „leszámolások” síkjára helyeződik át.

„Az a helyzet, amibe a CCR-t az utóbbi napokba hozták oda vezetett, hogy az a mód, ahogy ez a vélemény megjelenik, az sokkal inkább tekervényes és nehezen megfejthető. A megértés egyik lehetősége, hogy a dokumentum elejére utalunk, ahol a megfogalmazott követelések elutasításáról beszélnek,

Az Alkotmánybíróságnak sokkal egyértelműbbnek kellett volna lennie az alkotmány Băsescu elnök általi megsértéseivel, vagy tiszteletben tartásával kapcsolatos saját elképzelését illetően, ami ezen eljárás tárgyát képezi.

Ezzel a fajta megfogalmazással a Bíróság nem könnyíti meg sem a parlamenti képviselők dolgát, mint ahogy nem nyújt a polgároknak sem egy pontos és egyértelmű képet a saját meglátásáról. A parlament, kihasználva ezt a kétértelműséget, tovább fog haladni a felfüggesztési eljárásban, a felfüggestés pedig végleg átkerül majd a politikai-alkotmányos ítéletek síkjáról egy tisztán politikai, a házakon belüli többség és a hivatalban lévő elnök közötti leszámolások síkjára”, jelentette ki a Ziare.com-nak Ioan Stanomir.

Véleménye szerint, a helyzet ezen alakulása „nem szerencsés a demokráciára nézve”, mert odajutnak, hogy Románia elnökének felfüggesztése, aminek rendkívüli eljárásnak kellene lennie, ugyanolyan könnyűvé válik, hogy a kormány bizalmatlansági indítvánnyal történő leváltása.

„Ezt azért mondom, mert egyetértésre kell jutnunk arról, hogy egy elnök felfüggesztése nem lehet ugyanolyan egyszerű és gyakori, mint egy bizalmatlansági indítvány.

Egyes román politikusok bűnös módon összekeverik a két intézményt: a bizalmatlansági indítvány egy olyan politikai büntetés, amit a parlament mér a házak által beiktatott kormányra, míg a hivatalból való felfüggesztés egy rendkívüli eljárás, ami az alkotmány súlyos megsértését bünteti és ebből következően rendkívüli jellegűnek kellene lennie és nyilvánvaló módon azokat a súlyos elemeket kellene kiemelnie, melyek indokolják a hivatalban lévő elnök eltávolítását a tisztségéből”, kommentálta még Ioan Stanomir.

Az Alkotmánybíróság pénteken kétértelmű véleményt fogalmazott meg a parlament Traian Băsescu elnök felfüggesztésére vonatkozó kérésére, azt választva, hogy inkább a 7 fő vád mindegyikére külön válaszol, semmint az egész kezdeményezésre.

Az aktában benyújtott közbelépési kéréseket elemezve, a Bíróság döntést hozva elutasítja a megfogalmazott kéréseket”, áll az Alkotmánybíróság parlamentnek küldött dokumentum első oldalán.

Forrás: ziare.com (Camelia Badea), 2012. július 6., 18:00 (Stanomir: CCR nu a oferit cetatenilor o viziune limpede, mutand totul pe plan pur politic)

18:46 – Daniel Oajdea képviselő: „a szavazatommal nem fogom támogatni a törvény megsértését és az USL kisiklását”.

18:45 – Cezar Preda: „A Chucky babát is jó babának gondolták ki, de nem volt jó, mert a gonoszság útjába került”.

18:44 – „60 napja semmi jó dolog nem történik a románok számára. A miniszterelnök hazudott a románoknak és az európai országoknak. Ez egy olyan emberre jellemző viselkedés, aki egész életében másolt és hazudott. Az ilyenfajta ember egész rövid története megerősíti a szavaimat. Nincsenek okok a felfüggesztésre, nincsenek okok arra, hogy az országot elnök nélkül hagyjuk”, jelentette ki Cezar Preda.

18:36 – „A feszültség ellenére, ez a román politikai élet egyik legszebb napja. Itt összegyűlve, a döntéstől függetlenül, nem hajtunk végre semmilyen államcsínyt, nem támadunk semmilyen intézményt, hanem a demokratikus, alkotmányos és parlamenti gyakorlat közepében vagyunk”, folytatta Antonescu

Kelemen Hunor: Nem döntöttünk, hogyan fogunk szavazni a felfüggesztésről

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kijelentette, a Szövetség parlamenti képviselői nem határoztak arról, hogyan szavaznak Traian Băsescu elnök felfüggesztéséről, az RMDSZ-tagok során megoszlanak a vélemények.

„Beszéltünk az elnök felfüggesztéséről, ma meghallgattam a kollégáimat, tegnap is volt egy gyűlésünk Kolozsváron az RMDSZ elnökségével, egyelőre nem hoztunk semmilyen döntést, nem szavaztunk, várjuk az Alkotmánybíróság véleményét, megvárunk még egy rend vitát, mivel a vélemények nagyon megoszlanak a frakcióban, ami a szavazáskor és az együttes ülésen mutatandó viselkedésünket illeti”, mondta az RMDSZ vezetője a Mediafax szerint, mielőtt megérkezett volna a CCR véleménye.

Kelemen Hunor azt mondta még, hogy egy új RMDSZ-ülésre 16:00 óra után készültek és hogy Traian Băsescu elnök felfüggesztése ügyében nem voltak megbeszélések sem a PDL-vel, sem az USL-vel. […]

Forrás: ziare.com, 2012. július 6., 17:54 (Kelemen Hunor: Nu ne-am decis cum o sa votam la suspendare)

18:36 – Antonescu: Ha Băsescut a népszavazáson nem váltják le, végleg visszavonulok a politikából.

18:31 – Crin Antonescu üzen az elnöknek, bár ez utóbbi elhagyta a termet: „Mi ma fel kívánjuk önt függeszteni. Valójában ön önmagát függesztette fel jó néhány éve az elnöki tisztségből. Romániának nem volt elnöke, mert Traian Băsescu személyében nem volt szavatolója”.

18:29 – Ponta megjelentette a blogján az Alkotmánybíróság elnök‑kormányfő kapcsolatra vonatkozó utalásait.

18:27 – Antonescu folytatja a beszédét: „Az elnök – és erre nem számítottam, mert bátorság híján sohasem volt – ma egy szavak és tettek közötti hamis különbségtétel mögé bújik. Az elnök úrnak tudnia kell, hogy bizonyos körülmények között a nyilatkozat tettet jelent. Az elnök közvetlen és nyilvános módon adott egyes olyan intézményeknek, melyek nincsenek neki alárendelve”.

18:24 – Crin Antonescu PNL-elnök az „elnöki rezsimet” bírálja, amit állítólag az államfő és a „kamarillája” bevezetett. A PDL-s parlamenti képviselők is távoznak a plenáris ülésről.

Swoboda: „Gondosan figyelemmel kell kísérnünk a romániai helyzetet és cselekednünk kell, amennyiben megsértik az EU jogrendjét”

Hannes Swoboda, az európai parlamenti szocialisták és demokraták frakciója vezetője egy sajtóközleményben kijelentette, hogy gondosan figyelemmel kell kísérni a romániai eseményeket.

„Gondosan figyelemmel kell kísérnünk a romániai helyzetet és cselekednünk kell, amennyiben megsértik az EU jogrendjét. Szociáldemokrata frakcióként nagyon világos álláspontunk van: Számunkra egyetlen kérdés létezik – megsértik-e az EU törvényeit és értékeit”, mondja.

„Úgy tekintünk Romániára, ahogy bármely EU-hoz tartozó országra tekintünk. Eddig nem láttunk EU-törvények megsértését és ebből következően e stádiumban nem látjuk egy cselekedet szükségességét. Ennek ellenére folytatnunk kell az események figyelemmel kísérését, amennyiben pedig megsértik az EU jogrendjét, cselekednünk kell”, teszi hozzá Swoboda.

„Ha látni fogjuk az EU-jogrend megsértését, mi leszünk az elsők, akik felemelik a hangjukat”.

Ezen kívül Hannes Swoboda kitért az EPP-frakció tagjainak Romániával szembeni támadásaira. „Meglepő látni, miként avatkoznak be belpolitikai csatákba pont azok, akik hallgattak Magyarország esetében, ahol megsértették az európai törvényeket”.

Swoboda azt állította, hogy ami Románia elnökének felfüggesztési eljárását illeti, „csak a románok dolga eldönteni, akarják-e még Traian Băsescut elnöknek, vagy sem”.

 

18:18 – Traian Băsescu távozott a teremből.

Az Etikai Tanács elhalasztotta Victor Ponta plagizálásának megvitatását

Az Országos Etikai Tanács a mai ülésen sem vitatta meg a Victor Ponta kormányfővel szembeni plágiumvádakat, arra hivatkozva, hogy ez a bejelentés „nem került sorra”.

Az Országos Etikai Tanács ma másodszor ülésezett a jelenlegi összetételében, de nem vitatta meg Ponta plagizálási aktáját, mert sok más ügyet kell tisztázni, állítják a Tanács tagjai.

A kormányfő doktori disszertációjának megvizsgálására vonatkozó kérést, mely disszertációról az Egyetemi Címeket Hitelesítő Országos Tanács kimondta, hogy plágium, maga Victor Ponta nyújtotta be június 21-én.

A működési szabályzat szerint, a kérést az iktatástól számított 90 napon belül kell teljesíteni.

Az Etikai Tanács szerint, régebbi ügyek voltak napirenden, melyek közeledtek a maximális törvényi határidőhöz.

Forrás: adevarul.ro (M. B.), 2012. július 6., 17:18 (Consiliul de Etică a amânat discutarea plagiatului lui Victor Ponta)

18:10 – Az RMDSZ döntött: Minden RMDSZ-es parlamenti képviselő a saját lelkiismerete szerint szavaz. Ezt a döntést Borbély László kényszerítette ki.

18:07 – Felszólal Vasile Blaga: „Románia a demokrácia talán legnehezebb pillanatán megy át, mert politikusok egy csoportja megpróbálja elkobozni az állam intézményeit. (…) Az egész világ aggodalommal nézi, hogy Románia miként áll az összeomlás szélén. Ami Romániában történik, az a Ponta‑Antonescu kettős harca a demokrácia ellen”.

18:00 – Georgică Dumitru távozik a PDL-ből és csatlakozik az USL-s képviselőkhöz. Bejelenti, hogy megszavazza Băsescu felfüggesztését.

17:56 – Ügyrendi vita Toader és Antonescu között: a PDL-s a CCR véleményének bemutatását kéri. Mit akarnak, hé? – válaszolta a mikrofonba Antonescu.

17:49 – Băsescu folytatja a beszédét: „Vádjaikban azt állítják, hogy befolyásoltam az igazságszolgáltatást. Tévedés. Önök közül nagyon sokaknak vannak bíró, vagy ügyész rokonjaik, ismerőseik. Ha találnának akár csak egyetlen ügyészt, bírót, vagy rendőrtisztet, akivel közvetlenül beszéltem volna, vagy közvetett üzeneteket küldtem volna, ahogy azt Voicu szenátor úr tette, aki ma a felfüggesztésre fog szavazni, akkor vállalni fogom üzeneteik felelősségét. Ha nem, akkor hagyjanak fel a félretájékoztatással”.

17:45 – „Megtagadják a 2009-es népszavazás eredményének érvényesítését, amivel 300 parlamenti képviselőhöz kellett volna eljutnunk. (…) Azzal vádolnak, hogy nem tartottam tiszteletben a CCR döntéseit, de a hazugságnak is meg kell maradnia bizonyos méltányos korlátok között. Ahhoz, hogy ne legyen hazugság ez a kijelentés, akkor azt bizonyítani lehetne, ha mondanak egyetlen olyan példát, amikor nem tartottam be a CCR döntéseit. Talán elkövettem azt a hibát, hogy kommentáltam őket, de azt, hogy ne tartsam tiszteletben, soha. Ez a pont azért került bele, hogy elfedjék a kormányfő fittyet hányását a CCR azon döntésével szemben, melyben azt mondták ki, hogy nem ő képviselheti a román államot az Európai Tanácson”, mondta még a parlament plénuma előtt az államfő.

17:42 – „Azt hiszem, ez hiba és ennek hosszú távon következményei lesznek. Biztosíthatom önöket, hogy vagy nincs helyes értékelésük arról, amit tesznek, vagy van és akkor önöket nem érdekli, mert fontosabbnak tartják rátenni a kezüket a hatalom minden eszközére, beleértve az igazságszolgáltatást, hogy megvédjék a bűnözőiket”, tette hozzá Băsescu Dan Voiculescut nevezve meg.

17:39 – „Megfigyeltem még, hogy nekem nem sikerül együttélnem a PNL-vel és a PSD-vel. 2007-ben, amikor a liberális kormány partnerségben állt a PSD-vel., az elnök felfüggesztéséhez folyamodtak. Most együtt vannak kormányon és az első dolog, amivel úgy gondolták, hogy foglalkozniuk kell az az elnök felfüggesztése volt. Persze, le kellett váltaniuk a nép ügyvédjét, hogy alkotmánysértő rendeleteket adhassanak ki. Vannak a politikai céloknál fontosabb dolgok: az ország hírneve és az ország stabilitása. Amit két hete tesznek, az csak egy erős megrendítése a jogállamnak”, folytatta az államfő.

17:38 – „Tudomásul vettem a CCR véleményét és örömmel állapítottam meg, hogy ebben a véleményben a CCR nem állapítja meg az elnök semmilyen olyan kihágását, mely indokolja a felfüggesztést”, mondta az államfő.

17:35 – Crin Antonescu megadja a szót Traian Băsescunak. Az elnök annyiszor szólalhat fel, ahányszor akar.

17:18 – A liberális Eugen Nicolăescu beszél. Felolvassa a felfüggesztési kérést.

A CCR elutasítja a Băsescu felfüggesztésére vonatkozó USL-s követelés legsúlyosabb vádpontjait

Az Alkotmánybíróság elutasította az államfővel szembeni legfontosabb vádpontokat. Ennek megfelelően a bírók úgy döntöttek, az elnök nem sértette meg az igazságszolgáltatás, vagy a CCR függetlenségét és az alapvető emberi jogokat sem. Ezzel szembern a CCR kijelentette, hogy Băsescu „nem gyakorolta maximális hatékonysággal és igényességgel a hatalmi ágak, valamint az állam és a társadalom közötti közvetítői szerepet”. Mivel a Bíróság nem foglalt el egyértelmű állást egyik, vagy másik irányba, várhatóan mindegyik tábor a saját javára igyekszik majd felhasználni a dokumentumot.

Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az elnök nem sértette meg az igazságszolgáltatás, vagy a CCR függetlenségét és az alapvető emberi jogokat sem:

- A Bíróság úgy ítéli meg, hogy az elnök nem sértette meg az igazságszolgáltatás függetlenségét, „a megfogalmazott kritikus nyilatkozatok nem lévén olyan természetűek, hogy a magisztrátusokat alkotmányos hatásköreik nem teljesítésére bírja rá”.

- A bírók úgy vélik még, hogy az elnök azon kijelentései, melyek szerint a CCR döntésétől függetlenül nincs pénz a nyugdíjasok számára, „nem voltak olyan természetűek, hogy sértsék a bírók függetlenségét”.

- A Bíróság azt mondja, hogy az elnök nem sértette meg a munkához, vagy a nyugdíjhoz való jogot, főleg úgy, hogy „a bérek és a nyugdíjak csökkentésére vonatkozó törvényhozási lépéseket a kormány fogadta el felelősségvállalási módszerrel”.

- A Bíróság bizonyítékokként irrelevánsoknak tekintette az elnök azon kijelentéseit, melyek szerint a választások után nem fog az USL-ből kormányfőt kinevezni, tekintettel arra, hogy „Románia miniszterelnöke a Szociál Demokrata Szövetség (sic!) elnöke, akit Románia elnöke jelölt ki”.

- A Bíróság nem mond véleményt Traian Băsescu roma közösséggel szembeni kijelentéseiről és a parlamentre bízza annak eldöntését, hogy ezek súlyos tettek-e, a kifejezés alkotmányos értelmében.

Ezzel szemben a CCR kijelenti:

- „Az a tény, hogy az elnök nyilvánosan vállalta a kezdeményezést bizonyos gazdasági-szociális lépések megtételében azelőtt, hogy azokat a kormány elfogadta volna, kísérletnek lehet tekinteni a miniszterelnök szerepének és hatásköreinek csökkentésére. Ezt a viselkedést nem lehet a politikai vélemények és opciók fogalmába illeszteni”.

- Azon vádakkal kapcsolatosan, melyek szerint Traian Băsescu egymás ellen fordított különféle társadalmi kategóriákat, a Bíróság azt mondja, hogy „ezeket politikai vélemények közzé lehet sorolni, melyekért az elnök politikai és erkölcsi szempontból felelős a választók és a civil társadalom előtt”. Ennek ellenére, a CCR „megállapítja, hogy Traian Băsescu úr nem gyakorolta maximális hatékonysággal és igényességgel a hatalmi ágak közötti, valamint az állam és társadalom közötti közvetítői szerepét”.

Az Alkotmánybíróság döntéséből hiányzik egy egyértelmű megjegyzés, amiből kiderülne, hogy a CCR pozitív, vagy negatív módon véleményezi a Traian Băsescu elnök felfüggesztésére vonatkozó kérést. A Bíróság 2007-ben egyértelműen kijelentette, hogy negatív konzultatív véleményt bocsát ki. […]

16:15 – „A 7 pontból 3-at megerősítenek, egy is elég lett volna. Számít az Alkotmánybíróság véleménye, mert így betartják a szabályzatot. Mi 24 órás határidőt adtunk, megtehette volna, hogy nem nyilatkozik, de formálisan és jogilag, ha nem válaszolt volna, akkor a saját felelősségére tette volna”, kommentálta Bogdan Niculescu Duvăz PSD-s képviselő.

16:00 – „Nagyon aggódok az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos romániai fejlemények miatt. Fel fogom venni a kapcsolatot V. Pontaval és T. Băsescuval, hogy megbeszéljük ezt”, írja az Európai Tanács elnöke, Herman van Rompuy a Twitteren.

15:55 – Az Alkotmánybíróság a véleményében megemlíti, azok a vádak, hogy Traian Băsescu kijelentette, nem fog USL-s miniszterelnököt kinevezni nem relevánsak, mivel Victor Ponta ezt a tisztséget tölti be, a dokumentum azonban azt írja, hogy a kormányfő a „Szociál-Demokrata Szövetség”-hez tartozik az USL helyett.

15:31 – Vasile Blaga bejelenti, hogy a PDL részt fog venni az ülésen és a felfüggesztés ellen fog szavazni.

15.28 – „Nem kommentálom a Bíróság döntését, az a fontos, hogy ez a vélemény jelez-e alkotmánysértéseket az elnök részéről. Nincsenek jelzések, tehát nincs miért felfüggesztenünk az elnököt”, mondta Elena Udrea a parlament folyosóján.

15:17 – „A Bíróság nem mondta ki, hogy véleménye pozitív, vagy negatív lenne, de ahogy az négy pontban látható, a CCR pozitív véleményt adott ki négyben az aspektusok közül. Nem kellett minden pontban pozitív véleményt mondjon. 4 pontot az elnök súlyos megsértéseként lehet tekinteni”, jelentette ki a PSD-s Dan Şova.

A Ponta-kormány sürgősségi rendelettel szavatolta az elnök leváltását

A Ponta-kormány a csütörtök este elfogadott 41-es sürgősségi rendelettel radikálisan módosította a népszavazási törvényt, jóval túllépve azon, amit a hivatalos nyilatkozatokban és a sajtóközleményekben bejelentett: egy törvénybe bevezetett kivétellel elérte, hogy az elnök leváltását nemcsak megkönnyítette, hanem szavatolta is.

Egy illogikus, de nagyon hatékony törvényi mesterkedéssel a kormány nemcsak az elnök leváltásához szükséges szavazatszámot csökkentette, a szavazati joggal rendelkezők feléről az urnáknál megjelentek felére, de a szavazási részvétel kritériumát is megszüntette ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen.

Ezt egy kivétel bevezetésével tették, ami szigorúan az államfő leváltására vonatkozik, hiszen az összes többi népszavazásfajtánál érvényes maradt a részvételi feltétel. A törvény mostani formájában az elnököt könnyebb leváltani, mint egy község polgármesterét. Ha a népszavazáson csak hárman jelennek meg, akik közül ketten a leváltásra szavaznak, az elnököt két szavazattal menesztik.

A kivétel mechanizmusa

A törvény lerontása azonban nem kimondottan, világos rendelkezésekkel történt, hanem egy kifinomult és csalóka mechanizmussal, melynek a zavarkeltés a célja. Íme: a népszavazási törvény egy sor általános rendelkezéssel kezdődik, melyekben meghatározzák a népszavazási fajtákat – országos és helyi – és felsorolják azokat a területeket, melyek tárgyai lehetnek a népszavazásnak: az alkotmány módosítása, az elnök leváltása és országos, vagy helyi érdekű kérdések.

A törvény az egyes népszavazási fajtákra jellemző rendelkezésekkel folytatódik, egyértelmű rendelkezésekkel az eredmények értékelési módjára. Az elnök leváltásáról szóló népszavazás esetében eddig a 10. cikkelyben az szerepelt, hogy az eredményességhez „IGEN”-nel kellett szavazniuk a választói névjegyzékben szereplők fele, plusz egy főnek, miközben a többi népszavazási fajtánál elég volt az urnáknál megjelentek többsége.

Az új megfogalmazásban ez a 10. cikkely így néz ki: „Az 5. cikkely 2. bekezdéstől való eltéréssel Románia elnökének leváltása elfogadott, ha megkapta az érvényesen leadott szavazatok többségét”.

Megfigyelhető, hogy az „5. cikkely 2. bekezdésétől való eltéréssel” mondat nem módosítja a 10. cikkelyt, amibe bevették és ami az eredmény értékelésére vonatkozik, hanem csak ennek a fajta népszavazásnak, az elnök leváltását célzónak az érvényességi feltételét akarja megsemmisíteni. Csakhogy ezt nem viszi végig: a kivételezési szándékot, amit az „5. cikkely 2. bekezdésétől való eltéréssel” mondatban jelentenek be, nem követi ezen kivétel korlátainak rögzítése, annak megmagyarázása, ahogy az minden kivételt tartalmazó jogszabályban történik. Például nem mondják azt, hogy az 5. cikkely 2. bekezdésétől való eltéréssel az elnök leváltásáról szóló népszavazás akkor érvényes, ha megjelenik a polgárok negyede, egyharmad, vagy kétharmada. Még azt sem mondják ki explicit módon, hogy ez a fajta népszavazás a részvételi aránytól függetlenül érvényes.

A kormányülést követő sajtókonferencián a parlamenti kapcsolatért felelős tárca nélküli miniszter, Mircea Duşa ismételten kerülte annak megmagyarázását, hogy miért vezették be ezt a kivételt, a vitát a törvény többi módosítása felé tolva. Victor Ponta kormányfő pedig többször is kijelentette, hogy a kormány csak a leváltáshoz szükséges szavazatszámot szándékozik csökkenteni, de nem jelentette be, hogy a részvételi arány feltételét is meg akarja semmisíteni.

A 2007-es precedens

A séma nem új. 2007 tavaszán, az elnök előző felfüggesztési eljárása során a parlamenti informális koalíció szintén a leváltáshoz szükséges szavazatszámok irányában csökkentette a népszavazási törvényt, az abszulót többségről a relatív többségre. Az utolsó ülésen Florin Iordache PSD-s képviselő benyújtott egy módosítást, mely pontosan azt a kivételt tartalmazta, amit most a kormány is elfogadott. Ezen kivétel hiányában az akkori népszavazást érvénytelenné kellett volna nyilvánítani, mert a polgároknak csak 44,45 százaléka jelent meg a szavazáson. A kivétel azonban lehetővé tette, hogy áttérjenek a következő lépésre, az eredmények értékelésére, amiből egy 74,4 százalékos eredmény következett a leváltás ellen. Băsescu elnök 2007-tel szemben már távolról sem örvend ugyanakkora népszerűségnek, így a népszavazással való leváltását sürgősségi rendelettel garantálták.

Miért sürgősségi rendelettel?

A csütörtök este meghozott döntés most magyarázza a kormány igyekezetét. Néhány hónappal ezelőtt, amikor még többséggel rendelkeztek, a PDL-s parlamenti képviselők módosították a népszavazási törvényt és azt a 2007 előtti állapotába alakították vissza: az elnököt a választói jegyzékben szereplők többségével lehet leváltani, a többi népszavazási típusnál pedig elég az urnáknál megjelentek többsége. Hasonlóképpen kivették a 2007-ben bevezetett kivételt, mely az elnök leváltására vonatkozott, oly módon, hogy a választók felének megjelenése újra érvényességi kritérium lett minden népszavazási típus esetében.

A hatalom USL általi átvétele után a népszavazási törvényt újra módosították, abban az értelemben, hogy az elnököt a szavazáson megjelentek felével le lehet váltani. A törvényt a PDL megtámadta az Alkotmánybíróságon, melynek hétfőn, július 9-én kell róla döntenie. A döntés előrelátható és az USL-nek lesz kedvező, mert a Bíróság kétszer is kijelentette, hogy alkotmányos, ha az elnök leváltása viszonylagos, nem abszolút többséggel történik.

Az USL-s módosítás azonban nem tartalmazza a szavazási részvétel kritériumát megszüntető kivételt is. A csütörtök esti sürgősségi rendelet célja, hogy lopva és megóvhatatlanul újra bevezesse.

Az egyik óvási ok egyértelműen szerepel az alkotmányban. A 115. cikkely 6. bekezdésében az áll: „A sürgősségi rendeleteket nem lehet az alkotmányos törvények területén elfogadni, nem árthatnak az állam alapvető intézményeinek jogállásának, az alkotmányban szereplő jogoknak, szabadságoknak és kötelességeknek, a választói jogoknak (…)”. Márpedig a népszavazási törvény éppen a választói jogokra vonatkozik.

Most már csak a nép ügyvédje támadhatja meg a sürgősségi rendeletet azelőtt, hogy azt törvényben elfogadják, ám a nép ügyvédjét szintén ezen a héten leváltották és helyébe az egyik helyettesét, Valer Dorneanu volt PSD-s képviselőt ültették.

Forrás: adevarul.ro (Liviu Avram), 2012. július 6., 11:16 (Guvernul Ponta a garantat prin ordonanță de urgență demiterea președintelui)

15:55 – A PDL elnöke, Vasile Blaga röviden nyilatkozott a CCR véleményéről az elnök felfüggesztése ügyében: „Ha az indokolás 12 oldalára utalnak, ahol az elnök‑kormányfő kapcsolatról beszélnek, amikor bejelentette a megszorító lépéseket, ha visszaemlékeznek, nem értett egyet az akkori kormányfővel, Boc úrral. A CCR véleménye azt mutatja, hogy Traian Băsescu elnök nem sértette meg az alkotmányt”.

15:50 – A CCR nagyrészt elfogadta a felfüggesztési kérésben szereplő azon érveket, melyek szerint az elnök magára vállalt bizonyos társadalmi-gazdasági lépéseket és elfogadja, hogy ez a viselkedést „a miniszterelnök szerepének és hatásköreinek csökkentésére irányuló kísérletnek lehet tekinteni”.

14:45 – Az Alkotmánybíróság pénteken úgy döntött, hogy Traian Băsescunak a roma közösséggel szembeni kijelentéseinek súlyosságát, amit az USL a felfüggesztés okaként jelölt meg, a parlament fogja meghatározni.

14:35 – Az Alkotmánybíróság pénteken úgy döntött, hogy a nyugdíjak és a bérek csökkentését nem lehet Traian Băsescu elnök rovására írni, ahogy azt az USL a felfüggesztési kérésben állítja.

14:25 – A képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea szerint, a CCR megállapítja, hogy az elnök nem gyakorolta maximális hatékonysággal a közvetítői szerepét.

14:25 – A képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea szerint, a CCR megállapítja, hogy az elnök nem gyakorolta maximális hatékonysággal a közvetítői szerepét.

A CCR kétértelmű véleményt adott ki Băsescu elnök felfüggesztéséről

Az Alkotmánybíróság pénteken kétértelmű véleményt adott ki a parlament azon kéréséről, hogy függesszék fel hivatalából Traian Băsescu elnököt, egyes pontokat kedvezően, másokat kedvezőtlenül véleményezve, tájékoztat a sajtó.

A vélemény konzultatív. Két órával a parlament által a Bíróságnak kiszabott határidő, péntek 12:00 óra után érkezett, a szenátus elnöke, Crin Antonescu pedig bejelentette, hogy a parlament teljesítette kötelességét, kikérte a CCR véleményét, de nem vár rá tovább, a plenáris ülést 17:00 órára hívva össze még a konzultatív vélemény hiányában is. […]

Forrás: ziare.com, 2012. július 6., 14:36 (CCR a dat un aviz ambiguu suspendarii presedintelui Basescu)

13:45 – Vasile Blaga PDL-elnök azzal vádolta meg az USL-t, hogy megdöntötte a jogrendet Romániában és azt kérte Victor Pontatól, azonnal vonja vissza az utóbbi napokban végrehajtott visszaélő módosításokat.

Blaga a párt székházában pénteken tartott sajtókonferencián azt mondta, az USL arra készül, hogy anarchiába veti az országot és azt állította, hogy az elnök felfüggesztését „hazugságok alapján” tervelte ki.

13:40 – Aspazia Cojocaru alkotmánybírót megfenyégették a péntek reggeli ülés előtt, ahol az elnök felfüggesztésére vonatkozó véleményt vitatják meg.

„Az Alkotmánybíróság kifejezi mélységes aggodalmát amiatt, hogy Aspazia Cojocaru bíró asszonyt megfenyegették a Románia elnökének tisztségéből való felfüggesztésére vonatkozó véleményről tartott vita kezdete előtt, az erre adott szavazatával kapcsolatosan”, áll az Alkotmánybíróság által a sajtónak küldött közleményben.

13:35 – A PDL pénteken kérte a Traian Băsescu elnök felfüggesztéséről szóló ülés elhalasztását, tekintettel arra, hogy Románia Alkotmánybírósága (CCR) még nem mondott véleményt ebben az ügyben. A kérést azonban a házbizottság elutasította, jelentette be a képviselőház alelnöke, Ioan Oltean.

12:30 – Megkezdődtek a parlament házbizottsági ülései.

12:00 – Lejárt az a határidő, amit a parlament együttes ülése határozott meg az Alkotmánybíróságnak a Traian Băsescu elnök felfüggesztéséről szóló kérésre vonatkozó konzultatív vélemény megszületésére adott.

10:55 – Victor Ponta kormányfő péntek reggel fontosnak tartotta arról biztosítani, elsősorban „a külföldi barátokat és partnereket”, hogy a politikai válságon és az alkotmányos konfliktuson túl, Románia stabil ország marad, ahol továbbra is tiszteletben tartják a demokráciával és jogállammal kapcsolatos nemzetközi standardokat.

09:00 – Az Alkotmánybíróság 9 tagja összeült, hogy véleményt mondjon a parlamentnek az elnök felfüggesztésére vonatkozó kéréséről. A vélemény konzultatív, de kötelező jellegű. Az USL ultimátumot adott a CCR-nek, hogy 12.00 óráig mondjon véleményt, holott az alkotmány, vagy a hatályos törvények nem tartalmaznak ilyen értelmű határidőt. A PDL az államhatalmi ágak szétválasztására hivatkozott és azzal vádolta a parlamentet, hogy nem tartja be ezt az elvet.

Forrás: ziare.com (Camelia Badea), 2012. július 6., 13:50 (Basescu, fata in fata cu suspendarea: CCR da avizul in cateva minute)

Az USL-s euroképviselők támadásba lendülnek: Monica Macovei lemondását kérik az Európai Parlamentből

Cătălin Ivan (PSD) és Norica Nicolai (PNL) euroképviselők pénteken sajtókonferenciát tartottak, amin Monica Macovei (PDL) lemondását követelték az Európai Parlamentből, azzal vádolva őt, hogy „általános hisztériát” keltett Brüsszelben „hazugságokkal és

Címkék: választás basescu

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr444632576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása