Ponta plagizált – 12.

 2012.08.19. 17:00

Ez az ügy még egyáltalán nincs lezárva. A botrányt kirobbantó folyóirat napirenden tartja Victor Ponta kormányfő plagizálását.

 adevarul.jpg

Nature folyóirat: A román kutatók a plagizálás ellen harcolnak

A romániai tudósok felállítottak egy politikailag független bizottságot a plagizált dolgozatok értékelésére. Azt remélik, hogy csökkenteni lehet a Ponta-kormány botrányai által okozott negatív hatásokat és amennyire lehet, rehabilitálható az országról a világban kialakult kép.

Bár idehaza lenyugodtak a kedélyek a plagizálással kapcsolatos heves vitákat illetően, a határokon túli szakértők nem tekintettek el ettől ennyire könnyen. Úgy tűnik, a román kutatók sem feledkeznek meg ezekről az eseményekről, melyek foltot ejtettek Románia nevén.

A Nature folyóirat kiemeli, milyen könnyen túlléptek ezeken a botrányokon, valamint az integru.org honlap beindítását, mely plágiumügyeket, valamint a román akadémikus világ más gondjait vizsgálja ki.

A plagizálás detektívje

A plágiumvádak miatt a politikai világban lezajlott igazi „háborúk” az idén megrázták Romániát. A volt oktatási miniszter, Ioan Mang és a jelenlegi miniszterelnök, Victor Ponta érintettek voltak ilyenfajta botrányokban, valamint egyes személyiségek is a Marosvásárhelyi Egyetemről, szögezi le a Nature folyóirat.

Bár ezek a botrányok túlléptek a határokon, úgy tűnik, a romániai kormány figyelmen kívül hagyja azokat.

A román kutatók nem voltak ennyire „megértőek” és úgy érezték, harcolniuk kell a plagizálás ellen, mely tevékenység divattá vált az egyetemi oktatási rendszerben.

A kutatók ezen a héten elindítanak egy honlapot, az integru.org-ot, mely plágiumügyeket fog kivizsgálni és bemutatni. Minden ügyet online-kommentárok is kísérni fogják bizonyos nemzetközi és független szakértők részéről, akiknek releváns tapasztalatuk van e téren.

Az online platform célja, hogy „hozzájáruljon a román kutatási és oktatási rendszer reformjához és az azzal kapcsolatos bizalom helyreállításához”.

A szerkesztőtanács, mely belföldön és külföldön dolgozó román tudósokból áll, névtelen marad, hogy elkerüljék a kihágásokkal vádoltak részéről érkező személyeskedő támadásokat.

A plágiumvádakat nem lehet majd háttérbe szorítani

A Nature által idézett szakértők azt is kiemelték, hogy a plágiummal vádolt romániai pedagógusok egy része „megpróbált azzal hárítani, hogy megkérdőjelezte a vádlók indokait”, állítja az Integru egyik tagja.

Úgy Ponta, mint ahogy Mang is kisebbíteni igyekeztek a vádakat, azt mondva, hogy a feljelentéseknek politikai motivációik voltak.

Az Integru megpróbálja majd kivédeni ezt a stratégiát. „Minden gyanús dolgozat megjelenik majd a plagizálási dokumentációval és a kimásolt bekezdésekkel, ezeket hiteles akadémiai intézményekből származó hiteles szakértők kommentálva. Ezáltal nehéz lesz elutasítani a vádakat”, magyarázza az Integru tanács egyik tagja.

Ramona Dragomir

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 16., 10:12

Címkék: plagizálás ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr34720235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása