Egy kicsi több mint egy héttel ezelőtti bejegyzésemben már említettem a Székely Mikó Kollégium ügyét. A magyar történelmi egyházak szeptember 1-ére tüntetést szerveznek Sepsiszentgyörgyre, ehhez több magyar szervezet is csatlakozott, a politikaiak is.

Az elkövetkező napokban valószínűleg a román lapok is többször kitérnek majd a témára, ezeket a cikkeket majd ide fogom gyűjteni új bejegyzés nyitása helyett. Ezért akiket érdekel, az látogasson többször vissza ehhez a bejegyzésemhez.

2012. szeptember 4.

romanialibera.jpg

Az SZNT vezetője: Senki sem beszélt egyes RMDSZ-es tisztségviselők felelősségéről a Mikó Kollégium ügyében

Az SZNT vezetője, Izsák Balázs azzal vádolja az RMDSZ képviselőit, hogy egyes egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét „a kulisszák mögött” próbálták megoldani, bizonyos politikai megállapodások alapján és hogy a Szövetség tisztségviselői adták el a Székely Mikó Kollégium tulajdonát képező lakásokat, holott ezekre benyújtott visszaszolgáltatási igény volt, állítja a Mediafax.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs egy hétfői sajtókonferencián kijelentette, hogy Románia az Európa Tanácshoz történt 1993-as csatlakozásakor vállalta az egyházi javak visszaszolgáltatását, de ezt a nemzetközi kötelezettséget többször elodázták, egyes esetekben pedig pontosan „ellentétes helyzetekig” jutottak, tudósít a Mediafax.

Azt állította, hogy a romániai magyarok az RMDSZ képviselői miatt nem panaszkodtak az Európa Tanácsnál ezen kötelezettség be nem tartása miatt, akik megpróbálták „a kulisszák mögött”, bizonyos politikai megállapodások alapján megoldani egyes egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét.

Izsák Balázs kihangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog kisebbségvédelemre vonatkozó ezen „fel nem használt eszközökről” semmit sem mondtak szombaton, a Székely Mikó Kollégiummal kapcsolatos sepsiszentgyörgyi tüntetésen.

„Románia 1993 után kötelezettséget vállal, hogy teljesíti ezt a követelést és ezért megkezdi az egyházi javak visszaszolgáltatási eljárását. Az azóta eltelt 19 évben sokszor kellett volna az Európa Tanácshoz fordulnunk, mert ez az eljárás nagyon lassan haladt, olyan dolgok történtek, melyeknek nem kellett volna megtörténniük és melyek ellentétesek voltak ezen kötelezettséggel, de mi nem éltünk ezzel a nemzetközi kisebbségvédelmi joggal. Miért? A magyarázatot Markó Béla egyik 1998-as nyilatkozatában találjuk: ’Nem fogunk az Európa Tanácshoz fordulni, nem fogunk egy olyan kormány ellen panaszkodni, melynek mi magunk is tagjai vagyunk’. Tehát a nemzetközi jog kisebbségvédelmi eszközei holmi fel nem használt, sőt tiltott eszközök, ezért nem beszéltek róla és szombaton, Sepsiszentgyörgyön sem mondtak egy szót sem Románia ezen kötelezettségéről”, mondta Izsák Balázs.

Hozzátette, hogy az RMDSZ jelenleg sem teszi meg ezt a gesztust, hogy panaszt tegyen az Európa Tanácsnál, mert „jönnek a választások és aztán – egy új kormány”.

Izsák Balázs szerint, a Szövetség tisztségviselői adták el a Székely Mikó Kollégiumhoz tartozó lakásokat, bár azokra igény volt és elindult a visszaszolgáltatás. Megemlítette Albert Álmos – Sepsiszentgyögy volt polgármestere – és Olosz Gergely parlamenti képviselőket, ez utóbbi akkor a város lakáskezelő vállalatának volt az igazgatója, kihangsúlyozva, hogy senki sem beszélt az RMDSZ ezen tisztségviselőinek felelősségéről a Mikó Kollégium ügyében. Sőt, azt állította, hogy az RMDSZ más tisztségviselői is érintettek az „újraállamosítában”, például Seres Dénes szenátor.

„Abban az időszakban (amikor eladták a Székely Mikó Kollégiumhoz tartozó lakásokat – a szerz.), Sepsiszentgyörgy polgármestere Albert Álmos jelenlegi RMDSZ-es szenátor volt, a lakáskezelő vállalat igazgatója pedig Olosz Gergely RMDSZ-es képviselő. A nevük nem hangzott el, a felelősségükről sohasem beszéltek. Marosvásárhelyen Fodor Imre polgármester (az 1996-2000-es időszakban – a szerz.) minden alkalommal határozottan elutasította, hogy a 112-es törvény alapján eladják az egyházak által visszakövetelt ingatlanokat. (…) Ez nem először történik: amikor a zilahi Református Kollégiumot, Seres Dénes RMDSZ-es szenátor kezdeményezésére, újraállamosították, akkor egyetlen ember, a közélet egyetlen fontos szereplője, Tőkés László volt az, aki tiltakozott az újraállamosítás ellen, ezért kizárták az RMDSZ-ből, akkor szüntették meg a tiszteletbeli elnöki tisztséget”, mondta az SZNT vezetője.

Ugyanezzel kapcsolatosan Izsák Balázs azt állította, hogy mindezek a helyzetek azt bizonyítják, az autonómia lenne a megoldás, „még az egyházi és közösségi vagyon javainak esetében is”, mert ha lenne autonómia, akkor a gondokat a közösségben oldanák meg és nem lenne már szükség koalíción belüli megállapodásokra.

Másrészről felpanaszolta, hogy bár az SZNT – mely több mint 800 emberrel volt jelen a „Székely Székekből” Sepsiszentgyörgyön – kifeszített egy 10 méteres szalagplakátot a „Székelyföld autonómiája” felirattal, a rendezvény hivatalos operatőrei még futtában sem filmezték azt le, szintén az RMDSZ utasítására.

„Mindnyájan, kezdve Borbély Lászlóval, még Pap Géza püspök is, természetesen az RMDSZ befolyására, azt mondták, hogy itt nem megoldásokról, vagy autonómiáról kell beszélnünk, hanem nem tudom miről, de ne legyen szó autonómiáról. És akkor a sajtó számára is kiadták a direktívát: ha valaki felmutat egy táblát az autonómiával, nem kell lefilmezni, nem kell látni, azt ki kell vágni. Talán van photoshop is és vannak orwelli receptek az 1984-ben, miszerint egy hírt úgy kell szerkeszteni, mintha nem történt volna meg. Ezeket a híreket és filmezéseket a mai technikával tüntetés nélkül is el lehetett volna végezni”, szögezte le Izsák. […]

romanialibera.ro, 2012. szeptember 3.


2012. szeptember 3.

adevarul.jpg

Gyanítom, hogy a CSM dicsérni fogja a sepsiszentgyörgyi tüntetést az igazságszolgáltatás egyik határozata ellen

Adrian Năstase egy blogbejegyzésében azt állítja, hogy „némi meglepődéssel” követte nyomon a magyarok sepsiszentgyörgyi tüntetését egy bírói döntés ellen, ironikusan megjegyezve, gyanítja, hogy „a CSM (Legfelsőbb Bírói Tanács – PZS) megdicséri majd ezt akciót” és nem fogja a bírókra történő nyomásgyakorlás egyik formájának tekinteni.

„Tegnap – elismerem – némi meglepődéssel követtem nyomon a sepsiszentgyörgyi tüntetést, amin kb. 20.000 magyar vett részt, mely tüntetést a magyar pártok vezetőségei hívtak össze, hogy tiltakozzanak az igazságszolgáltatás egyik határozata ellen egy épület visszaszolgáltatásáról és egyes romániai magyar tisztviselők – első fokú – elítéléséről”, írja blogján Năstase.

„Gyanítom, hogy a CSM meg fogja dicsérni ezt a nyilvános, politikailag koordinált akciót és nem fogja a bírókra gyakorolt nyomás egyik formájának tekinteni”, mondja.

Ezen kívül a volt kormányfő még kijelentette, reméli, „hogy az Európai Bizottság következő EEM-jelentésében (Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus – PZS) találunk majd egy pozitív megjegyzést ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan, az Argyas (Argeş) Megyei Tanács elnökével, Constantin Nicolescuval való szolidaritással kapcsolatos mellett”.

„Ami engem illet, tekintettel arra, hogy pártelnökként a 2004-es választási kampány miatt ítéltek el, örvendek, hogy nem voltam az RMDSZ elnöke – mert – el tudom képzelni, egy ilyenfajta ítéletért nem 20.000, hanem 300.000 magyar vonult volna utcára (többen, mint a népszavazásra!). A PSD – íme, váljék dicséretére – képes tiszteletben tartani az igazságszolgáltatás függetlenségét”, szögezi le. […]

Dorina Călin

adevarul.ro, 2012. szeptember 3., 02:13

 

 

gandul.jpg

A CSM bejelentést tesz a hatóságoknak a bírókkal szemben Sepsiszentgyörgy elhangzott kijelentések miatt

A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) az Igazságügyi Felügyelethez (IJ) fordult, hogy vizsgálja ki az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő nyilvános kijelentéseket, melyek a szeptember 1-i sepsiszentgyörgyi rendezvény alkalmával hangzottak el.

A CSM vezetősége azt akarja, hogy az IJ állapítsa meg, a 2012. szeptember 1-én, Sepsiszentgyörgyön, nyilvános helyen hangoztatott kijelentések a 13020/200/2011. sz. aktában kimondott bírói határozattal szembeni bírálatokat illetően olyan természetűek-e, hogy sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.

„A közterületen nemrég lezajlott eseményeket elemezve megállapítom a következőket: 1. 2012. szeptember 1-én, Sepsiszentgyörgyön sor került egy ’Igazság Napja’ című nyilvános rendezvényre, melynek keretében a szervezők egy sor bírálatot fogalmaztak meg a Bodzavásári (Buzău) Bírósággal és az ezen bíróság által az említett aktában kimondott határozattal szemben. A rendezvény során a szervezők olyan kijelentéseket tettek, hogy a Bodzavásári Bíróság olyan döntést hozott, ami súlyos precedenst teremthet, amit ’újraállamosítás’-nak lehetne nevezni. 2. Ugyanezen alkalommal a politikai vezetők nyilvános beszédeiben ilyenfajta kijelentéseket tettek:… ’A bodzavásári instancia döntése a magyarok ellen irányul és egy megfélemlítési kísérlet része, a romániai belpolitikai válság következményeként. Ez egy törvénysértő döntés, melynek célja börtönnel fenyegetni azokat, akik törvényesen küzdöttek az igazságosságért és az igazságért”,… „Romániában nagyjából 4.000 per van, melyekben a magyar etnikumúakat megfosztják az államosított javaiktól’… ’Ma azért jöttünk, hogy világos üzenetet küldjünk: el a kezekkel a magyar közösség vagyontárgyairól. Ne vegyék el, ami a mienk. A református egyház elleni aljas támadás után holnap bárkire sor kerülhet, hogy megfosztják a jogaitól és a vagyonától, akár a református, az evangélikus, vagy az unitárius egyházról van szó. Ha két embert azért küldenek börtönbe, mert a közösség javára dolgoztak, akkor holnap tovább 200-at lehet bezárni. A magyar nemzet szerepe, hogy határozott NEM-et mondjon erre az igazságtalanságra,…’, … ’Határozottan elítéljük a bűnvádi eljárást… és igazságtalannak tartjuk az elsőfokú bíróság döntését…’”, áll a CSM alelnöke, Oana Schmidt Hăineală által aláírt bejelentésben.

Állítása szerint, a nyilvános kijelentéseket számos romániai és magyarországi kiadványból vették át, bizonyos sajtócikkekből és hangos-képes műsorokból, melyekben a Bodzavásári Bíróság által ezen aktában kimondott határozatára vonatkozó aspektusokat elemeztek és vitattak meg. „Egy bírói határozattal és az ügyészség bíróság elé állítási lépésével kapcsolatos bírálatok nyomásgyakorlást jelenthetnek az igazságszolgáltatásra, úgy a bíróságokhoz forduló ügyészek szemszögéből, mint ahogy azon bírók szemszögéből nézve is, akiket a fellebbezések során ezen ügy megoldására ki fognak jelölni. Egy nem jogerős bírói határozatot csak a fellebbezési lehetőségeken keresztül lehet bírálni”, jegyzi meg Oana Schmidt Hăineală.

Ennek megfelelően a CSM alelnöke azt kéri a Tanács Igazságügyi Felügyeletétől, hogy a hatáskörének megfelelően végezze el a szükséges vizsgálatokat annak megállapítására, hogy a nyilvános üzenet elemei milyen mértékben „alkalmasak sérteni a magisztrátusok függetlenségét az igazságszolgáltatási aktus végrehajtásában”. […]

gandul.info, 2012. szeptember 3., 15:57


adevarul.jpg

A magyarok az „újraállamosítás” miatt panaszkodnak, de csak az autonómiához lyukadnak ki

A szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott tüntetés szónokai a Székely Mikó Kollégiumot használták ürügyül, hogy az egész erdélyi magyarság „megfélemlítése” és „elítélése” miatt panaszkodjanak.

A szervezők szerint kb. 30.000, a rendfenntartó erők szerint 9.000 személy vett részt szombaton, szeptember 1-én egy tüntetésen Sepsiszentgyörgyön. Az Igazság Napjának nevezett tüntetést az RMDSZ szervezte, a magyar történelmi felekezetek és a romániai magyar pártok részvételével.

A szervezők szerint, a tüntetés okai egyrészt a júniusi bírói ítélet, mellyel a Bodzavásári (Buzău) Bíróság megsemmisítette a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a Református Egyházkerületnek (így visszakerülve a helyi közösséghez), másrészről pedig három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Markó Attilát, az Etnikumok Közötti Kapcsolatok Főosztályának volt államtitkárát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület képviselőjét. Velük együtt ítélték el Silviu Climet, az Igazságügyi Minisztérium volt jogi tanácsadóját, de őt felfüggesztett börtönbüntetésre. Mindhárman annak a bizottságnak voltak a tagjai, mely a Kollégiumnak a Református Egyházkerületnek történő visszaszolgáltatásáról döntött.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a szombati tüntetésen mondott beszédében kijelentette, hogy a bodzavásári döntésnek precedens értéke van és „újraállamosítást” jelent, mely hátrányosan érinti az összes romániai felekezet közösségi javait, beleértve az ortodox egyházat is. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád még tovább ment és azt mondta, a bíróság nemcsak két magyart ítélt el, hanem az egész erdélyi magyar közösséget.

Tőkés: A magyarok megfélemlítése a cél

Tőkés László püspök, euroképviselő és az EMNT elnöke szerint a Székely Mikó Kollégium ügy politikai utasításra merült fel, a titkosszolgálatok részvételével és az erdélyi magyarság megfélemlítése a cél. A szervezők megkeresték az Európai Bizottságot is, de az EU igazságügyi biztosa, Viviane Reding reakciója „gyengécske volt”, jelentette ki Markó Attila.

Kovászna megye főispánja, Codrin Munteanu visszautasította az „újraállamosítási” vádat, kijelentve, hogy a középiskola a sepsiszentgyörgyi helyi közösséghez kerül vissza, a szülőknek pedig nem kell többé tandíjat fizetniük.

Bár a szervezők világosan bejelentették a tüntetés tárgyát, számos jelmondat Erdély autonómiáját, vagy a marosvásárhelyi magyar nyelvű Orvosi Kar megoldását kérte. Ezen kívül a tüntetőknél Magyarország-zászlók, székely zászlók és árpádsávos zászlók voltak, ez utóbbi irredenta jelkép. […]

Eva Galambos

adevarul.ro, 2012. szeptember 2., 00:21

 

Magyar források cikkei:

kronika.jpg

ujmagyarszo.jpg

 

nepujsag.jpg

 

szabadsag.jpg

 

nyugatijelen.jpg

 

transindex.jpg

 

erdelyma.jpg


2012. szeptember 2.

adevarul.jpg

Tüntetések Románia budapesti nagykövetsége előtt

Szombaton nagyjából háromszázan vettek részt egy tüntetésen Románia budapesti nagykövetsége előtt, jelezve Székelyföld autonómiájának támogatását és a Székely Mikó Kollégium épületének az Erdélyi Református Egyházkerületnek történt visszaszolgáltatását megsemmisítő döntés ellen, tudósít az MTI.

A budapesti tiltakozások egybeestek a Sepsiszentgyörgyön és más erdélyi magyar lakosságú városokban tartott tüntetésekkel.

A budapesti tüntetésen, amin részt vett a Jobbik párt vezetője, Gaudi Nagy Tamás is, a Székely Nemzeti Tanács nevében kidolgoztak egy petíciót, amiben azt kérik a magyarországi pártoktól és közéleti személyiségektől, hogy támogassák Székelyföld autonómiáját és ugyanakkor azt kérik a román kormánytól, hogy szolgáltassa vissza a törvénysértő módon elkobozott tulajdonokat, írja az Agerpres.

Kovászna megye főispánja, Codrin Munteanu az Agerpresnek kijelentette, hogy semmi esetre sem lehet a Székely Mikó épülete ügyében „újraállamosításról” beszélni, ahogy azt a magyar közösség vezetői mondják, mert az ingatlan nem a román állam tulajdonába fog kerülni, hanem Sepsiszentgyörgy város tulajdonába és a helyi tanács kezelésébe, továbbra is kizárólag magyar tannyelvű oktatási egységként használva, ahogy az jelenleg is történik.

Dorina Călin

Forrás: adevarul.ro, 2012. szeptember 1., 23:32

 

 

evz.jpg

Viszlát igazságszolgáltatás! Mától kisebbségi vagyok és mentelmi jogom van!

Aki azt mondta, „Amerika a lehetőségek országa”, vagy hazudott, vagy életében sohasem járt a Balkánon.

20 éve az egyetlen politikai párt – bár a párt, vagy politikai szervezet fogalomról még vitatkozhatunk ‑, melynek egyetlen igazságszolgáltatás által elítélt meghatározó tagja sincs, az az RMDSZ. Logikusan ez arra a következtetésre vezetne, hogy a magyarok holmi angyalok egy ördögökkel teli országban, holmi tőről metszett európaiak egy barbárokból álló világban.

Valójában a magyarokkal azért bántak kesztyűs kézzel, sokszor megengedhetetlen módon, hogy ne adják a lovat a szélsőségesek alá. Most egy új botrány robbant ki, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Középiskolánál. Maga az ügy elég egyszerű, nem kell azt bonyolítani, egyes újságok pedig megírták. A középiskola mindig is a városé, vagyis az államé volt. Néhány magyar etnikumú román állampolgár, köztük egy államtitkár is, bizonyos – rendkívül gyanús – telekkönyvek alapján visszaadták az épületet a református egyháznak.

A DNA vádiratot állított össze és – vitathatatlan bizonyítékok alapján – úgy kettőt 3 év letöltendő börtönre, másokat – felfüggesztettre ítélték. A trükk egyszerű: néhány magyar kérte a visszaszolgáltatást, mások pedig a Polgármesteri Hivatalban és a Helyi Tanácsban olyan jól védekeztek a bíróságon, távolmaradással, hogy sikeresen vesztettek. Lehet, hogy a románok nagyobb balekok, de a brassói DNA rájött és következtek az ítéletek. A reakció? Szinte előrelátható. A magyarokat üldözik! Következik egy újabb tüntetés gyertyákkal, skandálásokkal stb.

Ma, Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyarok Néppártja, a református egyház és sok civil szervezet rendez egy nagyszabású tiltakozó gyűlést, amire kb. 20.000 főt várnak. Lesznek kemény beszédek, könnyek… Íme, egy szerencsétlen ingatlanügyet miként változtatnak etnikumok közötti botránnyá. Hogyan gyakorolnak etnikai okokból nyomást az igazságszolgáltatásra! A magyarok nem hibázhatnak, nem ítélhetik el őket. A megoldás? Már gyaníthatták: Székelyföld autonómiája! Minden olyan egyszerűnek tűnik!

[…]

Florian Bichir

evz.ro, 2012. szeptember 1.


2012. szeptember 1.

gandul.jpg

Az „Igazság Napja” a székelységban. 20.000 magyart várnak egy tüntetésre a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében született bírósági döntés ellen

Szombaton csaknem 20.000 magyart várnak Sepsiszentgyörgyre, hogy az „Igazság Napja” címmel egy tüntetésen vegyenek részt a bíróság által a Székely Mikó Kollégium esetében hozott döntés ellen, mely aktában Markó Attila volt RMDSZ-es tisztségviselőt három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanilyen ítélet született Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadója esetében, míg Silviu Clim, az Igazságügyi Minisztérium volt jogi tanácsadója felfüggesztettet kapott.

A bíróság gyakorlatilag megsemmisítette az épület visszaszolgáltatását, mely lépéssel több mint egymillió lejes kárt lehetett megállapítani Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala rovására, mely ezt az összeget bérleti díjként fizette ki. A kár megállapításával a három személyt el lehetett ítélni. Azt írták a rovásukra, hogy 2002-ben egy olyan megállapító jegyzéket készítettek, melyben – a valósággal szemben – azt rögzítették, hogy a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyben lévő ingatlan a sepsiszentgyörgyi református egyház tulajdona volt és azt visszaadták az Erdélyi Református Egyházkerületnek.

A bíróság, nem jogerős, döntését az RMDSZ vezetői „új államosítás”-nak minősítették.

Antal Árpád: „Bármilyen székelyföldi tüntetés az autonómiára is vonatkozik”

A szombaton a Székely Mikó Kollégium elé tervezett tüntetést a magyar történelmi egyházak szervezték az RMDSZ és Tőkés László EMNP-je támogatásával. Felszólal Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád, Tőkész László euroképviselő, az EMNP elnöke, valamint az összes romániai magyar egyházak püspökei.

„A város szombaton le lesz zárva, nem csak a központ, hanem három útvonal az ország három területéről, amerre az emberek jönnek majd, de meggyőződésem, hogy ez nem fogja zavarni Sepsiszentgyörgy lakóit, mert ők is részt vesznek a tüntetésen. Az üzenetünk rendkívül egyszerű és rendkívül világos, hasonló a barcelonai katalánok üzenetéhez: amikor a spanyol kormány azt mondta, hogy a katalán nemzet nem létezik, néhány nappal később több tízezer katalán vonult utcákra is mondta: „Mi vagyunk a nem létező nemzet!”. Ugyanígy mi is meg fogjuk mutatni, hogy nem vagyunk egyszerű egyénjei és polgárai ennek az országnak, hanem egy erős közösség tagjai vagyunk, mely képes megvédeni az érdekeit, amikor azokat bizonyos intézmények támadják, hogy képes megvédeni a tagjait, amikor bizonyos intézmények támadni akarják a közösség azon tagjait, akik tisztességesen tették a dolgukat”, mondta a Gândulnak a sepsiszentgyörgyi polgármester, Antal Árpád. Megjegyezte, hogy nem hiányoznak majd az autonómiára vonatkozó üzenetek sem. „Bármilyen székelyföldi tüntetés, függetlenül attól, hogy visszaszolgáltatásokról, vagy a decentralizált szolgáltatások főnökeinek lefejezéséről van-e szó, az autonómiáról is szól. Biztosan lesznek olyan emberek is, akiknek automómiára vonatkozó tábláik is lesznek, ebben nincs semmi titok. De ennek a tüntetésnek még a 0,1 százaléka sem irányul a sepsiszentgyörgyi, a székelyföldi, vagy a romániai román közösség ellen”, mondta még Antal Árpád.

Kelemen Hunor: Riadót akarunk fújni

Az RMDSZ vezetői azt állítják, hogy a sepsiszentgyörgyi tüntetést egy „riadóztatás” akar lenni. „Miután a kommunisták mindent államosítottak, 1997 után az államosított épületek egy részét lassan-lassan visszaadták a volt tulajdonosoknak. Most, vitatható döntésekkel, ezeket az épületeket újra államosítani lehet és nem jó, hogy ez megtörténjen. Nem akarjuk befolyásolni a bírókat, nem akarjuk, hogy úgy tűnjön, ezzel a tüntetéssel nyomást gyakorolunk valakire, mi csak riadót akarunk fújni, hogy ez a döntés igazságtalan döntés volt, nem avatkozunk be és nem próbálunk beavatkozni az igazságügy menetébe. De itt nincs semmilyen korrupciós tett, a három év börtönre ítélt emberek nem tettek egyebet, mint alkalmazták a létező törvényeket, a Románia parlamentje által elfogadott törvényeket”, jelentette ki az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.

Rövid történelmi áttekintés

A Székely Mikó Kollégium 1858–1876 időszakban megépített épületét 2001-ben adta vissza a Sepsiszentgyörgyi Helyi Tanács az Erdélyi Református Egyházkerületnek, holott a telekkönyvben még a XIX. században bejegyzett tulajdonos maga a Székely Mikó Kollégium volt. A visszaszolgáltatási határozatot röviddel később a Kovászna megyei Főispánság óvására a bíróságok közigazgatási eljárásban megsemmisítették. Ennek ellenére az Erdélyi Református Egyházkerület 2002-ben bejegyeztette a tulajdonjogát, amit utólag szintén megsemmisítettek, szintén a Kovászna megyei Főispánság által indított eljárás nyomán. Az Egyházkerület azonban nem engedett és nem sokkal később egy újabb visszaszolgáltatás következett, amit ezúttal az Etnikumok Közötti Kapcsolatok Főosztályának államtitkár-helyettese, az RMDSZ-es Markó Attila kezdeményezett és írt alá, a Református Egyházkerület jogi tanácsadójával, Marosán Tamással és az igazságügyi minisztériumi kollégájával, Silviu Climmel együtt. Az egész egy helyzetmegállapítási jegyzék alapján történt.

Ezután az Egyházkerület megpróbált azon épület tulajdonosává is válni, amelyben a középiskola tanárainak volt szolgálati lakásai vannak, amiket ezek bérlői még 1997-ben, a 112-es törvény alapján megvásároltak. A 10 évvel korábban megvásárolt lakások elvesztésével fenyegetett tulajdonosok közül ketten, Benedek Levente és Fehér Zoltán 2007-ben bűnvádi feljelentést tettek Markó, Marosán és Clim ellen a Sepsiszentgyörgyi Bíróság Ügyészségén, mely aktát aztán átvett a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – PZS).

Három év vizsgálat után, 2010 karácsonyán őket hármójukat bíróság elé állították, hivatallal való visszaélés vádjával. Az aktát a DNA kérésére a Sepsiszentgyörgyi Bíróságról áthelyezték a Bodzavásári (Buzău) Bíróságra. A bodzavásári bíróság 2012. június 28-án kimondta az ítéletet: három év letöltendő börtönbüntetés Markó Attilának és Marosán Tamásnak és ugyanez a büntetés, de felfüggesztve Silviu Climnek. Ugyanakkor az Erdélyi Református Egyházkerületet 1,1 millió lej megfizetésére kötelezték, ami a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivataltól jogtalanul beszedett bérleti díj. A három elítélt azonnal fellebbezett, erről a Ploieşti-i Fellebbviteli Bíróság fog dönteni, az első tárgyalási napot idén október 5-ére írták ki.

Markó Attila: „Ártatlan vagyok, nincs semmilyen bűncselekmény!”

Rögtön azután, hogy megtudta a Bodzavásári Bíróság ítéletét, Markó Attila volt államtitkár-helyettes ártatlanságát bizonygatta. „Tekintettel arra, hogy nem okoztam semmilyen kárt és nem volt szó bizonyított vétkességről, nincs semmilyen kár, úgy vélem, hogy nincs bűncselekmény sem”. Ugyanakkor bejelentette, kész „az EJEB-nél (Emberi Jogok Európai Bírósága – PZS) fellebbezni, ha idehaza nem tesznek igazságot”.

Adrian Popescu

Forrás: gandul.info, 2012. augusztus 31., 21:48

 

gandul.jpg

Antal polgármester: Az erdélyi magyarok tisztességesek a román állammal

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád azt állítja, az erdélyi magyarok tisztességesek a román állammal szemben és hogy Romániának értékelnie kellene, hogy lojálisak az országhoz, kijelentve, hogy ők „sokkal kevesebb kárt okoznak az országnak, mint sok román”, tudósít a Mediafax.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád, aki az RMDSZ helyi vezetője is, a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében született ítélettel szembeni tüntetés után kijelentette, a Polgármesteri Hivatal nem akarja, hogy az ő tulajdonába kerüljön a kollégium épülete, mert az a református egyházé.

„Ha jön egy rendőr, vagy egy bíró Bodzavásárról (Buzău) és azt mondja nekem, hogy mindezek a mikrofonok előttem az enyéim lehetnének, nem fogom elvenni őket, mert tudom, hogy az önöké. (…) Ebben a városban élek, ebben az iskolában tanultam és polgármesterként kell legyen bennem annyi erkölcs, hogy ne fogadjak el olyasmit, ami nem az enyém, ami sohasem volt ezé a városé, hanem a református egyházé volt”, mondta Antal.

Hozzátette, a szombati tüntetés az erdélyi magyar közösség „erejének” demonstrálása volt.

„Ma (szombaton – a szerz.) megmutattuk, amit akartunk, a magyar közösség erejét. Nem hívtunk meg hivatalosságokat Budapestről, mert azt akarjuk, akartuk és sikerült megmutatnunk a romániai magyar közösség erejét”, jelentette ki Antal.

A városvezető azt mondta, hogy az erdélyi magyarok tisztességesek a román állammal szemben és Romániának értékelnie kellene, hogy lojálisak az országhoz.

„Mi nem mozdultunk erről a földről, mi itt élünk, a szülőföldjeinken maradtunk, csak a határok módosultak. Ha Románia ki akarta terjeszteni szuverenitását az erdélyi magyar közösség fölé, akkor ez azt jelenti, hogy bizonyos felelősségei is vannak. Én úgy hiszem, tisztességesek vagyunk a román állammal szemben, fizetjük az adóinkat, nagyon sok értéket hozunk létre ennek az országnak. Szabó Kati, például, ő székely volt, ebből a megyéből. Romániának értékelnie kellene a magyar közösség erőfeszítését, hogy fizeti az adóit ennek az államnak, értékelnie kellene, hogy lojálisak vagyunk az országnak, azt hiszem, nagyon sokszor sokkal lojálisabbak vagyunk, mint sok román. Azt hiszem, nagyon sokszor több értéket hozunk létre ennek az országnak, mint sok román és sokkal kevesebb kárt okozunk ennek az országnak, mint sok román”, szögezte le Antal Árpád.

Nagyjából 25.000 magyar, köztük több száz pap vett részt szombaton, Sepsiszentgyörgyön a város Székely Mikó Kollégiumának visszaszolgáltatása ügyében született ítélet elleni tüntetésen, az akció célja az élvén, hogy jelezze, a bíróság döntése veszélyes precedens lehet.

Az akció végén a tüntetők elfogadtak egy kiáltványt, amiben öt pontban fogalmazták meg követeléseiket, többek között „az igazságtalan bírói döntés kijavítását” kérve.

Kiss Edit

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 17:32

 

gandul.jpg

Az RMDSZ azzal dicsekszik, hogy 25.000 embert gyűjtött össze a tüntetésre. A Kovászna megyei Főispánság azt állítja, hogy a sepsiszentgyörgyi tüntetésen kb. 8.500 személy volt

A Kovászna megyei Főispánság azt állítja, hogy a szombaton, Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében született bírói ítélet elleni tüntetésen „8.000-8.500” személy vett részt, miközben a szervezők kb. 25.000 részvevőt jelentettek.

A Kovászna megyei Főispánság egy szombaton küldött és Codrin Munteanu főispán által aláírt sajtóközleményben azt állítja, hogy a sepsiszentgyörgyi tüntetés jó körülmények között és különös események nélkül zajlott le, tudósít a Mediafax.

„Ezen helyzet alapján a Főispán Intézménye – Kovászna megye köszönetet mond minden érintettnek, a szervezőknek, a rendőrségnek és a csendőrségnek azért, ahogy cselekedtek, biztonságos és közrendi légkört biztosítva a részvevőknek. Az eseményen való részvétel maximuma 8.000 és 8.500 részvevő között volt”, áll a közleményben.

Ezzel szemben a szervezők szerint, a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása esetében hozott ítélettel szembeni tüntetésen kb. 25.000 magyar vett részt, köztük több száz pap is. […]

Kiss Edit

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 18:34

 

gandul.jpg

Ponta a magyarok tüntetéséről: Remélem, a CSM ugyanolyan éber lesz a sepsiszentgyörgyi tüntetéssel, mint velünk volt

Victor Ponta kormányfő szombaton azon reményének adott hangot, hogy a CSM (Legfelsőbb Bírói Tanács – PZS) „ugyanolyan éber” lesz a sepsiszentgyörgyi tüntetéssel és bejelentést tesz az igazságügyi felügyeletnél, ahogy azt a kormánnyal tette.

„Ma egy nyilvános tüntetés van Sepsiszentgyörgyön az igazságszolgáltatás egyik döntése ellen. Meggyőződésem, hogy az éber CSM, mely annyira éber volt velünk, ugyanilyen éber lesz akkor is, amikor egy nyilvános tüntetés van egy bírói határozat ellen és bejelentést tesz a tüntetők ellen az igazságügyi felügyeletnél”, mondta Ponta. […]

Alexandru Moise, Ovidiu Bărbulescu

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 12:13

 

gandul.jpg

Az RMDSZ nem mond le az autonómiáról. Kelemen: Az autonómia törvénnyel és a román politika minden szereplőjének beleegyezésével valósítható meg

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szombaton, Sepsiszentgyörgyön a sajtónak kijelentette, hogy az autonómia a magyar közösség olyan célkitűzése, ami törvénnyel, párbeszéddel és a román politika minden szereplőjének beleegyezésével valósítható meg, tudósít a Mediafax.

„Minden alkalommal azt mondtuk, hogy az autonómia a magyar közösség egyik célkitűzése, olyan célkitűzés, ami törvénnyel, párbeszéddel, megértéssel és a román politika minden szereplőjének beleegyezésével valósítható meg”, mondta Kelemen.

Kijelentette, hogy tisztelet és párbeszéd nélkül nehéz megvalósítani a magyarság ezen célkitűzését.

„Ez egy hosszú út, párbeszéd nélkül, tisztelet nélkül és természetesen egy nyitottság nélkül ilyesmi nem valósítható meg. Mindenesetre nem ez az első alkalom, hogy ilyenfajta célkitűzéssel találkoznak az utóbbi 22 évben”, mondta az RMDSZ vezetője arra utalva, hogy a szombaton, Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében hozott ítélettel szemben tartott tüntetésen egyes részvevők azt kiáltották, hogy „Autonómiát” és olyan felirataik voltak, mint az „Autonómiát Székelyföldnek”. […]

A tüntetők egy részénél táblák voltak olyan üzenetekkel, mint: „Igazságot”, „Igazságot Markónak, Marosánnak és Mikónak”, „Justice”, „Területi autonómiát Székelyföldnek” és székely és magyar zászlóik is voltak.

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 16:33

 

Korábbi cikkek:

adevarul.jpg

Az erdélyi magyarok legnagyobb tüntetése lesz szeptember 1-én

Az RMDSZ és a magyar pártok által támogatott erdélyi magyar történelmi egyházak szeptember 1-én, Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést fognak tartani a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében született bírói ítélettel szemben.

„Szeptember 1-én mindnyájan tüntetni fogunk azon támadás ellen, aminek a nemzetünk ki volt téve a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében kimondott bírói ítélet miatt. Ezen döntés szerint, Nagyváradtól Nagyenyedig, Szatmárnémetitől Kézdivásárhelyig és Marosvásárhelytől Aradig bármikor bárki elrabolhatja tőlünk jelentős történelmi értékű iskoláinkat, melyeket az utóbbi 22 évben sikerült visszakapnunk”, áll a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által aláírt kiáltványban.

Az egész konfliktus a Bodzavásári (Buzău) Törvényszék három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Markó Attila volt államtitkárt, aki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásával közérdeket sértő hivatallal való visszaélést követett el.

„Markó Attila és Marosán Tamás, a tulajdon-visszaszolgáltatási bizottság két tagja három-három éves börtönbüntetést kaptak csak azért, mert teljesítették a hivatali feladataikat. Kettejük esetéből kiindulva minden tisztességes erdélyi magyar, akik a közösség szolgálatában állnak, hasonló sorsra számíthatnak”, írja Hunor (így! – PZS) a magyar közösségnek címzett levelében.

„Ne engedjünk meg ilyesmit! Szeptember 1-e történelmi dátum, az esemény sikere pedig csak tőlünk, a közösségünk tagjaitól függ. Ehhez pedig minden erdélyi magyar hozzájárulására szükség van. Mindig, amikor a közösség jogai kerültek szóba, az erdélyi magyarok mozgósították magukat és egységesen cselekedtek”, folytatódik az RMDSZ-elnök biztatása.

„Miután a kommunisták államosítottak mindent, amit államosítani lehetett, 1997 után azt államosított épületek egy részét lassan-lassan visszaadták a volt tulajdonosoknak. Most ezeket az épületeket, vitatható döntésekkel, újra államosítani lehet. Ezért mondtam az, hogy visszafordul a történelem kereke és nem jó, hogy ez megtörténik. (…) Úgy gondolom, hogy 20.000 részvevő lesz a tüntetésen. Több mint 10.000 biztosan lesz”, mondta szombaton Kelemen Hunor a sepsiszentgyörgyi kollégium témájában tartott egyik vitán.

Hunor azt állítja, hogy a tulajdonjog mellett száll síkra, kihangsúlyozva, hogy „ha a tulajdonhoz való jogot akárcsak egyszer meg lehet sérteni, meg lehet fordítani egy bírói ítélettel, akkor azt meg lehet tenni másodjára is, harmadjára is. Ha ez most megtörténik a református egyházzal, akkor holnap megtörténhet az ortodox egyházzal, mert senki sem immunis egy ilyenfajta döntéssel szemben”.

Az RMDSZ elnöke emlékeztet arra, hogy 2006-ban a Mikó középiskola esetében már volt egy polgári per, amiben a bíróság úgy döntött, hogy a református egyház a tulajdonos. „Jogerős döntés volt. Most, hat évvel később, a bíróság a fordítottját mondja: hogy nem a református egyház a kérdéses épület tulajdonosa. Elfogadhatatlan, hogy egy hatéves időszakban két bíróság ugyanabban az ügyben két teljesen különböző döntést hozzon. Ezen kívül, ha létrejön egy precedens, akkor ilyenfajta döntésekkel bármikor és bármely pillanatban azokat a tulajdontárgyakat, melyeket a hatályos törvények alapján visszaadtak a volt tulajdonosoknak, meg lehet semmisíteni és újra államosítani lehet, ami nem kívánatos”, mondta még Hunor Marosvásárhelyen.

A tüntetést, amire több mint 20.000 magyart várnak, az „Igazság Napja” szervezi (így! helyesen: ez a rendezvény címe – PZS) és 12:00 órakor kezdődik. A tüntetők az ezen tiltakozás tárgyát képező kollégium körül fognak gyülekezni. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint, ez lesz az erdélyi magyarok legnagyobb tüntetése az utóbbi 15 évben.

Răzvan Cârcu

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 25., 21:47

 

gandul.jpg

Eckstein azt kéri a DNA-tól, vizsgáljon ki egy általa kisebbségekért felelős tárca nélküli miniszterként végrehajtott visszaszolgáltatást

Eckstein-Kovács Péter szerdán megjelent a DNA-nál (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – PZS), ahol azt mondta, bejelentést fog tenni, amiben azt fogja kérn a korrupcióellenes ügyészektől, vizsgálják meg, törvényesen járt-e el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Erdélyi Református Püspökségnek történt visszaszolgáltatásával kapcsolatosan.

A volt elnöki tanácsadó szerda reggel megjelent a DNA székházánál, ahol bejelentette, egy bejelentést fog tenni az ügyészeknél, amiben a kérdéses ingatlan visszaszolgáltatása törvényességének és tisztességességének kivizsgálását fogja kérni tőlük.

Konkrétan, mutatott rá Eckstein-Kovács, az ingatlant 2000-ben adták vissza az Erdélyi Református Püspökségnek, amikor ő volt a kisebbségek ügyeiért felelős tárca nélküli miniszter.

Eckstein-Kovács megjegyezte, hogy azért teszi meg ezt a jogi lépést, mert a DNA az ingatlan visszaszolgáltatása után vizsgálatot indított, aminek végén három személyt, a visszaszolgáltatási bizottság tagjait bíróság elé állították, akiket egy bíróság letöltendő börtönbüntetésre (csak a magyar vádlottakat – PZS) ítélt és az ingatlant visszaadta a hatóságoknak.

„A sepsiszentgyörgyi (Kovászna megye) Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak adták. 1999‑2000-ben én voltam a kisebbségekért felelős tárca nélküli miniszter. Többek között az is a feladatom volt, hogy meghatározzam, mely ingatlanokat adják vissza a nemzeti kisebbségeknek. Benyújtottam a 2000 decemberi 1334-es határozatot, amibe belevettem ezt az épületet is. A visszaszolgáltatás után valaki feljelentést tett, a visszaszolgáltatási bizottságból pedig három személy bíróság előtt áll. Nagyon sokan azt kérdezik, és jogosan, hogy akik végrehajtották a jogszabályt, azok börtönben vannak, a benyújtók pedig nem felelnek? Bejelentést akarok tenni és válaszoljanak nekem világosan, hogy ez a visszaszolgáltatási javaslat törvényes volt-e, ha pedig megállapítják, hogy törvénysértő, akkor viseljem a törvény szigorát”, mondta Eckstein-Kovács a DNA-székház bejáratánál.

Kovács egy kérdésre válaszolva rámutatott arra, hogy véleménye szerint, a rendelettervezet és a visszaszolgáltatási dokumentáció összeállítása helyes és törvényes volt, több szűrőn ment át, mint amilyen a jogi hivatal, vagy a kormány. Ennek ellenére azt mondta, a korrupcióellenes ügyészeknek „tisztázniuk” kell, hogy milyen szerepe volt neki ebben a visszaszolgáltatásban.

A DNA által vizsgált három személy és az érintett épület jelenlegi jogi helyzetéről Eckstein-Kovács azt mondta, ez „függőben van”. „A jogi helyzet függőben van, mert eddig nincs jogerős döntés ebben az ügyben. Ezt a kollégiumot visszaadták az Erdélyi Református Püspökségnek. A DNA vizsgálatot indított, egy bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a visszaszolgáltatás törvénysértő volt és az ingatlant visszaadta a hatóságoknak, melyek nem akarják azt. Akkoriban nem létezett egy kerettörvény, hanem csak a 83/99-es sürgősségi rendelet, melynek melléklete tartalmazta a visszaszolgáltatható ingatlanokat, utólag pedig felhatalmazták a tárca nélküli minisztert azon melléklet kiegészítésére, amit meg is tettem. Azt a mellékletet több ingatlannal is kiegészítettem, köztük lévén ez a középiskola is”, magyarázta.

A visszaszolgáltatási bizottság DNA által bíróság elé állított három tagjáról Kovács elmondta, hogy kettőt közülük három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, míg a harmadik felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Az Eckstein-Kovács által a DNA-nak benyújtott dokumentumban rámutat arra, hogy a 1334-es kormányhatározat rendelkezéseit a különleges visszaszolgáltatási bizottság végrehajtotta és annak alapján az ingatlan tulajdonjoga a református egyházra szállt.

Az erdélyi történelmi magyar egyházak szeptember 1-én nagyszabású tüntetést tartanak Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében született ítélet ellen, a rendezvényt a magyar pártok, de több civil szervezet is támogatva.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében Markó Attila államtitkárt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bodzavásári (Buzău) Bíróság. Ugyanakkor Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület képviselőjét három év letöltendő börtönbüntetésre, míg Silviu Climet, az Igazságügyi Minisztérium jogi tanácsadóját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Ebben az ügyben a fellebbezést a Ploieşti-i Fellebbviteli Bíróság fogja tárgyalni, az első tárgyalási fordulót október 5-én tartva.

Cătălin Lupăşteanu

Forrás: gandul.info, 2012. augusztus 29., 14:56

Címkék: magyar román visszaszolgáltatások

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr364744986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása