Aki azt hitte, hogy az elmúlt hónapok politikai cirkuszában a felek már kijátszották aduikat, az most azt tapasztalhatja, hogy ez távolról sincs így. A Ponta-kabinet több miniszterének lecseréléséhez, sőt ki sem nevezéséhez vezető különféle összeférhetetlenségi és plágiumbotrányok után (ne feledjük, Victor Pontaé még nincs lezárva!), most előkerült az eddig már többször is jól bevált szekus ügy.

Ezúttal Andrei Marga volt külügyminiszterről és lehetséges ICR-igazgatóról (Román Kulturális Intézet – PZS) van szó, aki állítólag a 70-es évektől a Securitate besúgója volt. Illetve ezt megelőzően még megfigyeltje, ha hinni lehet a különféle román hírforrásoknak.

Az ügyről egyelőre elég kevés információ került napvilágra és ezek egyike sem tisztázza, pontosan mi volt Andrei Marga tevékenysége. Mert nagyon nem mindegy, hogy különböző előnyökért, lehetőségekért besúgta a környezetét, vagy valamilyen semmitmondó jelentéseket írt le ösztöndíjasként, melyekkel nem veszélyeztette sem mások, sem a saját érdekeit. Az üggyel foglalkozó intézet, a CNSAS állítólag szeptember 11-én fogja megvitatni a Margaról megjelent új információkat és aztán majd meglátjuk.

 

adevarul.jpg

Marga, három kódneves besúgó

A Román Kulturális Intézet (ICR) élére javasolt volt külügyminiszternek besúgói aktája van a CNSAS-nál (Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanács – PZS). A 70-es évektől kezdve működött együtt a Securitateval, amikor ösztöndíjjal az NSZK-ban járt.

Sebastian Lăzăroiu volt és jelenlegi elnöki tanácsadó csaknem négy hónappal ezelőtt egy bomba-hipotézist vetett fel arról, aki alig néhány nappal később külügyminiszter lett az új USL-kormányban. Azt engedte érteni, hogy a PNL által e tisztségre jelölt Andrei Marga egyetemi tanár 1989 előtt állítólag együttműködött a Securitateval.

A vádat egy 2012. május 2-i Facebook-bejegyzésében burkoltan fogalmazta meg Lăzăroiu: „Úgy hallottam, hogy (Marganak – a szerz.) volt egy képzeletbeli barátja a kommunista időszakban, egy alteregója, Andrei Mureşan”.

Andrei Marga: „Nem írtam alá semmit”

A megvádolt azonnal, határozottan visszautasított bármilyen kapcsolatot a volt politikai rendőrséggel: „Lăzăroiu úr képzeleg, ebben az esetben is egy képzelgésről van szó. Ellenőrizhető az aktám, azt ’n’-szer ellenőrizték, nem rejtem véka alá, ellenőrizhető még egyszer, nincs semmilyen félelmem. Senki sem kért fel, hogy működjek együtt a Securitateval, nem működtem együtt, nem írtam alá semmit, a lelkiismeretem teljesen tiszta”, mondta egy sajtókonferencián Marga.

A külügyminiszter akkor hozzátette, hogy ha mégis megjelenik egy akta az ő nevével, akkor lemondana. Victor Ponta kormányfő pedig, bár kifejezte bizalmatlanságát a beosztottjával szembeni vádakat illetően, bejelentette, hogy le fogja váltani kabinetje bármely tagját, ha együttműködött a volt politikai rendőrséggel.

Külföldieket is besúgott

Az Adevărul újság csütörtök délután olyan információk birtokába jutott, melyek szertefoszlatnak bármilyen találgatást e témában. Titkosszolgálati források nekünk megerősítették, hogy a CNSAS-nál van legalább egy hálózati akta, amiben megjelenik Andrei Marga. Ezen kívül ő három kódnévvel szerepel, nemcsak a már leleplezettel. Ezen kívül a CNSAS birtokában lévő dokumentumokból kiderül, hogy Marga nem csak belföldön működött együtt a Securitateval, hanem külföldön is, külföldi állampolgárokról is szolgálva információkkal. Ami nagyon hihető, ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista rezsim 1975-től kezdve engedélyezte, hogy több ösztöndíjjal és tanulmányi úton Németország Szövetségi Köztársaságba utazzon.

Egy PSD-s kérte az ellenőrzést

Ugyanazon források szerint, Marga aktáját részben megsemmisítették, de utólag más archív anyagokból helyreállították. Ezzel magyarázható, hogy a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem volt rektora miért kapott a CNSAS-től 2007. május 10-én egy olyan döntést, ami azt tanúsította, hogy „nem volt a kommunista politikai rendőrség ügynöke/együttműködője”. A kérdéses igazolást gyakorlatilag az akkor rendelkezésre álló információk alapján adták ki.

A sors iróniája, hogy Marga legutolsó ellenőrzését 2012. május 8-án a CNSAS Kollégiumának PSD által javasolt tagja kérte. „Egy gyorsított eljárás elindítását kértem Románia új kormánya tagjainak hivatalból történő ellenőrzésére. (…) A kérés Sebastian Lăzăroiu volt elnöki tanácsadó és munkaügyi miniszter Andrei Marga külügyminiszter úrral kapcsolatos, rágalmazás ízű találgatásaiból indult ki”, áll a Florin Abraham történész által aláírt egyik közleményben.

A CNSAS által összegyűjtött adatok most véglegesítési szakaszban vannak és a Kollégium egyik következő ülésén bocsátják azokat vitára, melyeket két hét múlva terveznek megtartani. Majd elválik, mi lesz az ítélet és hogy azt utólag megerősíti-e, ahogy a törvény előírja, egy bíróság. Marga professzor lapzártánkig nem válaszolt a telefonhívásokra, hogy elmondhassa véleményét a besúgói aktájáról.

A volt külügyminiszter baklövései

Andrei Marga volt külügyminisztert fő esélyesnek tartják az ICR elnöki tisztéségének betöltésére. Ez Horia Roman Patapievici lemondása után vált szabaddá, azt követően, hogy az intézmény az Elnöki Hivataltól átkerült a szenátushoz. Marga bírja úgy a saját pártja, a PNL, mint ahogy Victor Ponta kormányfő támogatását is, aki szerint ő „ideális jelölt erre a tisztségre”.

Ám a román diplomácia élén a kormány május 7-i beiktatásától az augusztus 6-i kormányátalakításig nyújtott teljesítménye csorbát ejtett a politikai imázsán és az akadémiai hírnevén.

Putyin csodálója

Marga vitatott akciói közül az első júniusban volt, amikor szerepet vállalt a Băsescu elnök és Ponta kormányfő között a Románia európai tanácsi képviselete körül kirobbant vitában. Bár az államfő elküldött neki egy listát a Brüsszelbe készülő hivatalos küldöttséggel, a külügyminiszter figyelmen kívül hagyta azt, ezzel szemben a miniszterelnök változatát továbbítva.

Ezt követték az európai tanácskozási részvételt bíráló külföldi sajtóval szembeni maró hatású reakciók. A neves The Economist arról számolt be, hogy „Andrei Marga képtelen volt bemutatni azt a hivatalos napirendet, amivel Románia Brüsszelbe ment”.

Marga válaszul kijelentette: „Ezek olyan ügyködések, melyek innen, egy dombról (az elnöki palotából – PZS) történnek. Megbeszélik egy újságíróval, hogy nyomja be ezt, vagy azt az ügyet”. A volt külügyminiszter azután azzal sokkolta a közvéleményt, hogy zabolátlan dicséretet zengett Vlagyimir Putyin orosz elnökről. „Jó lenne, ha az európai és itthoni vezetők ugyanolyan alkalmasak lennének”, mondta a külügyminiszter az Orosz Föderáció vezetőjétől, akit Nyugaton gyakran bírálnak a tekintélyelvű stílusa és amiatt, ahogy a moszkvai ellenzékkel bánik.

Sorin Ghica

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 31., 07:38

 

adevarul.jpg

Marga: Nem működtem együtt a Securitateval

Andrei Marga volt külügyminiszter megismétli, hogy sohasem működött együtt a Securitateval és nem írt alá semmilyen kötelezvényt, azt állítva, hogy a sajtóban nemrég megjelent információk, melyek szerint a 70-es évektől kezdve állítólag együttműködött a Securitateval, az ICR (Román Kulturális Intézet – PZS) élére történő lehetséges kinevezésével állnak kapcsolatban.

„Az obskúrus körök által irányított ’elemzők’ által hangoztatott vádaskodásokkal kapcsolatosan még egyszer kijelentem, hogy nem kérte senki, soha, hogy együttműködjek és nem működtem együtt a Securitateval. Nincs semmilyen általam aláírt szöveg, hiszen nem írtam alá semmilyen ilyen értelmű szöveget, vagy kötelezettséget”, jelentette ki Marga a Mediafaxnak.

Ezen kívül rámutatott arra, hogy nyilvánvaló összefüggés van a Securitateval való együttműködéséről szóló ezen információk sajtóban csütörtökön és pénteken történt megjelenése és a PNL és a PSD bejelentése között, hogy őt támogatják az ICR élére.

Ugyanakkor Marga rámutatott arra, hogy megbeszélései lesznek az USL vezetőségével a Securitateval meglévő állítólagos kapcsolatára vonatkozó ezen sajtócikkekről, hozzátéve, hogy nem tudja, ilyen körülmények között elmennek-e jelölése visszavonásáig.

„Nem tudom, hogy odáig fajul-e a dolog, elképzelheti, hogy nekem vannak különféle alternatíváim”, jelentette ki.

Marga megjegyezte, hogy Románia négy kormányának volt tagja és legalább ennyiszer vizsgálták meg, ugyanazzal az eredménnyel, hogy nem működött együtt a Securitateval. „Az egyik, vagy másik kormányban való részvétel időtartamának nem volt semmilyen köze az ilyenfajta vádaskodásokhoz”, húzta alá Marga.

Rámutatott arra, hogy ő volt a leghosszabb ideig – 19 évig – rektora a kolozsvári Babeş‑Bolyai Tudományegyetemig, ami idő alatt „minden kívánt alkalommal” kivizsgálták. „Következésképpen a CNSAS által kiadott igazolások minden alkalommal azt mondták, hogy nem működtem együtt”, mondja a volt külügyminiszter.

Ezen kívül rámutat arra, elképzelhető, hogy bírósághoz fordul ezen vádak miatt.

„Sok imposztor számára az aktaháború az egyetlen eszköz, amivel egy művekkel rendelkező értelmiségit támadni lehet. Megjegyzem, e téren nincs semmi használható, ami engem illett és ha szükséges, akkor a hazai és a nemzetközi bíróságokhoz fogok fordulni”, mondta még Marga.

Sebastian Zachmann

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 31., 11:27

 

evz.jpg

Egy szekus: „Marga jelentéseket írt Németországból”

Andrei Margat a 70-es években az elhárítás tartotta megfigyelés alatt. Aztán ösztöndíjjal Németországba ment és arra kötelezték, hogy küldjön jelentéseket a Securitatenak.

Kémelhárítási ügyekben dolgozó kolozsvári volt Securitate-tisztek azt állítják, Andrei Margat a 3-as, Elhárítási Igazgatóság figyelte meg.

Megfigyelték

„Andrei Margara azután figyeltünk fel, hogy közvetlen kapcsolatba került Katherine Verderyvel, egy híres amerikai antropológussal, aki a doktori disszertációját Kolozsváron írta meg Achim Mihu professzor irányításával. Marga a feleségén, Delian keresztül lépett kapcsolatba Katherine Verderyvel. Miután az amerikai elment az AEÁ-ba, meghívta Delia Margat, ő pedig meglátogatta”, mondja egy volt Securitate-ezredes, aki 27 évig dolgozott az amerikai elhárítási ügyekben.

Andrei Margat az amerikai származású Katherine Verdery professzorral meglévő kapcsolata miatt a Securitate megfigyelte, egy hírszerzői nyomozati akta keretében. „Mi a DUI-n (Hírszerzői Megfigyelési Főosztály – PZS) keresztül dolgoztuk meg. Több besúgó gyűjtött adatokat Margaról. Az ügy nem volt nehéz, ami gondokat okozott volna nekünk. Nem volt különleges ügy, több kolléga gyűjtött róla adatokat”, mondja még a tiszt.

Lehetséges, hogy adott hírszerzői jegyzékeket

A volt szekus egy kiskaput is nyitva hagy, ami Marga lehetséges együttműködéséhez vezethetne a Securitateval. „Andrei Marga 1975-ben ösztöndíjjal Németországba ment, az Erlangeni Tudományegyetemre. Mindazoknak, akik külföldön dolgoztak, tevékenységi jelentéseket kellett leadniuk, amiket a Securitate intenzíven tanulmányozott. Ezek a jelentések utalásokat tartalmaztak a külföldön végzett tevékenységekre, azokra a személyekre is, akikkel az ösztöndíjas kapcsolatba került. Az adatok hírszerzői feldolgozás alá kerültek és mi tanulmányoztuk őket. Ezek az adatok lehetnek a CNSAS-nál”, mondja a tiszt.

Marga neve megjelenhetett még hírszerzői jegyzékekben is, tekintettel arra, hogy a Securitate-tisztek információkat kértek egyes Kolozsváron tanuló külföldi doktoranduszokról.

„Mi a 3-as Kémelhárításnál csak az amerikai állampolgárok ügyein dolgoztunk. Marga adhatott ilyenfajta részleteket, de azok nem voltak hírszerzői jegyzékek”.

Adrian Papahagi nem tud elképzelni olyan helyzetet, amiben Andrei Margat a Securitate besúgójának lehetne nyilvánítani. „Nincs semmilyen információm. Remélem, nem igazolódik be. Ha megerősítést nyer, akkor ez nagyon szomorú az egész kolozsvári akadémiai közösség számára, Marga úrnak pedig vállalnia kell majd távozását a közéletből”, mondta Adrian Papahagi.

A CNSAS miniszteri minőségében többször is ellenőrizte Andrei Marga aktáját. A különség az, hogy most új információkat találtak egy SIE-nél (Külügyi Hírszerző Szolgálat – PZS) lévő aktában.

A Securitateval megvolt kapcsolata, bizonyos hírszerzői jegyzékek megléte most minden gyanún felül állnak. Még tisztázni kell ezen kapcsolatok természetét.

A CNSAS néhány napon belül bemutatja az Andrei Marga által aláírt jegyzékek természetét, folytatott-e politikai rendőrségi tevékenységet, vagy sem

Kiadott egy közleményt: „Nem működtem együtt a Securitateval”

Andrei Marga egy sajtónak elküldött közleményében tegnap kijelentette, hogy nem írt alá soha semmilyen kötelezvényt a Securitateval és hogy ezeket a vádakat „obskúrus körök által irányított elemzők” fogalmazzák meg. […] (Az Evenimentul zilei itt ismerteti Marga fentebb már közölt közleményének tartalmát – PZS)

A PNL egyetlen meghatározó tagja sem kívánta kommentálni ezeket a hivatalosan még meg nem erősített vádakat. Mindenki egy hivatalos ítéletet vár.

Néhány napos feszültség

Andrei Marga ügyét a CNSAS szeptember 11-én elemzi, állítják PNL-s források. A CNSAS már májusban bejelentette, hogy vizsgálni fogja őt, miután Sebastian Lăzăroiu elnöki tanácsadó azt sugallta, hogy a volt rektor Andrei Mureşan fedőnéven működött együtt a Securitateval.

„Ha létezik egy akta, akkor az a SIE-nél van, vagy a SIE nemrég átadta a CNSAS-nak”, árulták el nekünk CNSAS-os források. Andrei Margati három hete váltották le a külügyminiszteri tisztségből, előrelátva egy botrányt a Securitateval való együttműködésével kapcsolatosan.

Ezt megelőzően, májusban, Victor Ponta kormányfő kijelentette, leváltja a diplomácia vezetőjét, ha bebizonyosodik, hogy együttműködött. Pillanatnyilag Marga az esélyes az ICR elnöki tisztségére.

Mihai Şoica

evz.ro, 2012. szeptember 1.

Címkék: választás securitate marga

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr904747856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása