Újabb hét telt el ebből az egyre több kérdést felvető – még nem hivatalos – választási kampányból. Úgy gondolom, hogy a politikai válságmenedzselésre szakosodott cégek kivételével mindenki vágja a centit, hiszen ép ésszel és humorérzék nélkül egyre nehezebb elviselni azt a mélységet, ahova a politikusok süllyedtek.

Az egyik, Dan Diaconescu, 130.000 euróért – ennyit kellett fizetni az Oltchim privatizációs licitálásán való részvételért – vásárolt magának több órányi tévéadást, plusz számtalan újságcikket, ahol vígan kampányolhat és foroghat a neve. A rá szavazni képes/hajlandó/szándékozó választókat úgysem érdekli, hogy az egész egy nagy blöff volt.

Traian Băsescu, mint valami rossz anyós, nem tudta megállni, hogy ne szúrjon oda Victor Pontanak, hiszen a népszavazás utáni első találkozójuknak számító Legfelsőbb Védelmi Tanács-ülésen muszáj volt első pontnak a „Románia hitelességének helyreállítását szolgáló stratégia” megvitatását választani. Erre a legjobb fórum nem a kimondottan nemzetvédelmi kérdéseket megvitató CSAT lett volna a legjobb, hanem például a parlamenti frakciókkal folytatott – korábban már többször alkalmazott – konzultáció intézménye. Băsescu lépése egyértelmű provokáció volt, tudta, hogy Ponta erre ugrani volt.

Victor Ponta pedig mint valami éretlen bakfis rögtön összecsomagolta a kézimunkakészletét és távozott az ülésről, amelyen, például, a néhány milliárdos vadászgép-beszerzésekről volt szó.

A PDL pedig az Európai Parlamentben megfúrta Leonard Orban jelölését az Európai Számvevőszékre.

Ennyi!

Szokásos cikkgyűjteményben olvashatnak még arról, hogy Cepoi egészségügyi miniszter is elvesztheti tisztségét, hogy az ügyészség csaknem 60.000 hamis szavazatot talált, hogy Ponta miként vélekedik a magyar orvosi egyetemről, illetve az MPP elnökének nyilatkozatáról is.

Kohabitáció

adevarul.jpg

Ponta: Akkor fogok Băsescu úrral veszekedni, amikor újra támadni fog. Köztünk van egy alapvető személyes összeférhetetlenség

Victor Ponta miniszterelnök kedde este, a B1TV-ben kijelentette, közte és Traian Băsescu között van egy „alapvető személyes összeférhetetlenség”, elmondva, hogy amikor az államfő megtámadja majd, újra veszekedni fognak.

„Az a véleményem, hogy Băsescu elnöknek biztosan óriási hibája van abban, hogy nem tudott kohabitálni sem Tăriceanu úrral, természetesen Boc úrral nem volt ennyire látható, de ott is nagy gondok voltak, velem pedig még kevésbé”, tette hozzá a kormányfő.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy mikor fog újra veszekedni Traian Băsescuval, Ponta azt mondta, „amikor Băsescu úr újra meg fog támadni”.

Victor Ponta azt mondta még, hogy „ezen nem egyértelmű szabályokon túl”, közte és Traian Băsescu között van egy „alapvető személyes összeférhetetlenség”, neki sokkal könnyebb lévén együttélni Antonescuval.

„Tény, hogy ezeken a nem egyértelmű szabályokon túl, Traian Băsescu elnök és köztem van egy alapvető személyes összeférhetetlenség. Persze, hogy számomra sokkal könnyebb kohabitálni Antonescu úrral, vagy más emberekkel, akikhez közelebb hoz valami”, állította a miniszterelnök.

„Persze, hogy a személyes antipátia fontos két politikus között és ezért kell megalkotnunk bizonyos világos szabályokat, hogy amikor az történik, ami most, hogy Băsescu úr és én már semmiképpen nem tudunk kibékülni, akkor mégiscsak legyenek bizonyos szabályaink. Ezen szabályok hiányában ő beavatkozott a tevékenységembe, a kormányéba, én a parlamenttel együtt felfüggesztettem és válságunk volt. És remélem, a jövőben nem lesz több”, szögezte le Victor Ponta.

Dorina Călin

adevarul.ro, 2012. szeptember 19., 00:12

Ponta: Mă voi certa cu dl. Băsescu atunci când mă va ataca iar. Între noi există o incompatibilitate personală fundamentală

 

adevarul.jpg

Ponta a jövendőbeli alkotmányról: Az elnök többé ne azt nevezzen ki kormányfőnek, akit ő akar

Victor Ponta kormányfő kedd este kijelentette, hogy 2013-ban az alkotmányban rendezni kell minden pontot, amelyek konfliktushoz vezettek az ország elnöke és a kormány között, köztük lévén a kormányfő kinevezése, az ország brüsszeli képviselete és az alkotmánybírók „depolitizálása”.

„2013-ban az új parlamenttel és többé nem véve figyelembe, hogy – nézd, Băsescut támadja – Băsescu 2014-ben fejezi be a mandátumát, tehát 2013-ban rendeznünk kell az alkotmányban minden pontot, melyek konfliktusokhoz vezettek bennünket”, mondta a kormányfő a B1TV-ben.

A kormányfő mondott ezzel kapcsolatosan néhány példát, megjegyezve, hogy az új alkotmánynak világosan rendelkeznie kell arról, hogy az elnök nem a saját belátása szerint nevez ki miniszterelnököt, hanem automatikusan azt, aki az első helyezett pártot képviseli.

„Mondok néhány példát. Az elnök azt nevezhet ki kormányfőnek, akit akar, vagy most így hisszük és be kell majd tennünk az alkotmányba, ahogy az különben minden országban történik, hogy az első helyezett párttól vesz valakit, ha nem vagy képes, akkor jön a második. Ez abszolút szükséges”, állította a PSD elnöke.

„Kettő, hogy többé ne legyenek konfliktusaink. Az európai politiát, beleértve az Európai Tanács üléseit, végső soron belpolitikának és a kormány hatáskörének tekintik, vagy az elnök hatáskörének? Hogy többé ne veszekedjünk azon, ki megy (Brüsszelbe – a szerz.), az elnök, a kormány (…)”, tette hozzá a miniszterelnök.

Victor Ponta megjegyezte, találni kell egy megoldást arra, hogy az alkotmánybírók többé ne legyenek „ennyire” átpolitizálva.

„Három. Mit tegyünk az alkotmánybírókkal? (…) Találunk egy megoldást, hogy ne politizáljuk őket ennyire át? És így tovább. Rendben, mit teszünk a határozatképességgel (a népszavazási – a szerz.), hogy többé ne veszekedjünk és ne menjünk az Alkotmánybíróságra. Van határozatképességünk, vagy nincs?”, szögezte le a PSD-s.

A kormányfő kihangsúlyozta, hogy ha vannak nem egyértelmű rendelkezések, akkor „elkerülhetetlenül” megjelennek gondok a miniszterelnök és az elnök között, azt állítva, hogy 2013 lesz az alkalom ezek tisztázására.

„Ha nem egyértelmű rendelkezéseink vannak, akkor elkerülhetetlenül egy adott pillanatban gondok lesznek egy elnök és egy miniszterelnök között. Így hát úgy hiszem, 2013 az alkalom ezek tisztázására, a 2007 óta eltelt évek tapasztalata alapján”, vélekedett.

„Úgy gondolom, Romániának továbbra is közvetlenül a nép által választott elnöke kell legyen, de olyan kormánnyal kell rendelkezzen, mely nem az elnök előtt felelős, hanem a parlament előtt, ahogy különben az nagyjából minden európai országban történik, Franciaország kivételével”, szögezte le Victor Ponta.

Dorina Călin

adevarul.ro, 2012. szeptember 19., 01:09

Ponta, despre viitoarea Constituţie: Preşedintele să nu mai pună premier pe cine vrea el

 

gandul.jpg

Az EP költségvetés-ellenőrzési bizottsága elutasította Leonard Orban jelölését az Európai Auditálási Bíróságba. Orban a Gândulnak: „Nem tudom, mi az ok, nem döntöttem, visszalépek-e”

Leonard Orban európai ügyi miniszter szerda este kedvezőtlen döntést kapott az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságában, ami az Európai Auditálási Bíróságba való kinevezését illeti, 14 nem és 12 igen szavazatot kapva.

„Nem tudom, mi az ok, nem akarom kommentálni”, jelentette ki Orban a Gândulnak arra a kérdésre, hogy tájékoztatták-e e kedvezőtlen szavazás mögötti okról. Ugyanakkor a miniszter megjegyezte, nem hozott döntést jelölése visszavonásáról az európai auditálási bírósági tisztség megszerzését megelőző két lépés, nevezetesen az Európai Parlament plénumában tartott szavazás és az Európai Bizottság véleményezése előtt.

Cătălin Ivan, a PSD-s euroképviselők vezetője és a kérdéses bizottság tagja a Mediafaxnak kijelentette, a szocialista és a liberális frakciók Orban mellett szavaztak, de az ellenszavazatok az európai néppártiaktól érkeztek, köztük lévén egyes román euroképviselők is a PDL-től.

Monica Macoveit, az EP ezen bizottság tagját nevezte meg, de Elena Băsescut, Sebastian Bodut és Traian Ungureanut is, akiket „Macovei mozgósított”, hogy jöjjenek Orban ellen szavazni.

„Nekem még a szavazás alatt is azt hazudták, hogy mellette fognak szavazni, a szavazatok azonban világosan mutatják, hogy ellene szavaztak”, mondta Ivan.

Ezen kívül rámutatott arra, ezzel az Orban elleni szavazattal a PDL a párt és Traian Băsescu érdekéért feláldozta a nemzeti érdeket.

„Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a PDL a pártérdekért feláldozza a nemzeti érdeket, abszolút egyáltalán nem érdekli Románia arculata, csak Traian Băsescu érdekei. Nincs semmilyen nemzeti érzésük, a románok nem érdeklik őket. Nem tudom elhinni, hogy nem tartják jónak Orbant, mert miniszter volt a PDL-s kormányban. Akkor jó volt, most már nem az. Azt a feladatot kapták Bukarestről, hogy szavazzanak ellene és végrehajtották”, mondta Ivan.

Rámutatott arra, hogy az európai néppártiak negatív szavazata annál is inkább megmagyarázhatatlan, hogy „a meghallgatások nagyon jól zajlottak, Orban pedig nagyon jól válaszolt a kérdésekre”.

Különben Ines Ayala Sewnder, a Leonard Orban európai auditálási bírósági tisztségre jelölésére vonatkozó jelentéstervezet raportőre kedvező véleményezést javasolt, ezt követte a szavazás.

A költségvetés-ellenőrzési bizottság szavazata konzultatív jellegű, Orban kinevezése az Európai Auditálási Bíróságra egy kedvező szavazat megszerzését feltételezi az EP plénuma részéről és egy kedvező véleményezéséét az Európai Bizottságtól.

Ennek ellenére a meghallgatásával kapcsolatos írásos jelentés tervezetében, amit közöltek a költségvetés-ellenőrzési bizottság honlapján, Orbantól megkérdezik, visszavonja-e jelölését, ha kedvezőtlen véleményezést kap, azt válaszolva, hogy lemond az indulásról. A miniszter azonban a Gândulnak azt nyilatkozta, még nem döntött jelöltsége visszavonásáról. „Egyelőre nem hoztam semmilyen döntést. Különféle változatokat elemzek és a közeljövőben dönteni fogok”, mondta Leonard Orban a Gândulnak.

Marius Fratila, Alina Matis

gandul.info, 2012. szeptember 26., 18:50

Leonard Orban a fost respins de Comisia de control bugetar din PE pentru Curtea Europeană de Audit. Orban, pentru Gândul: "Nu ştiu care e motivul, nu am decis dacă mă retrag"

 

adevarul.jpg

Preda: Az EPP nem szereti, ha kormánytagok vannak a Számvevőszéknél, Orbannak nincs auditálói tapasztalata

Cristian Preda PDL-s euroképviselő kijelentette, a Leonard Orban elleni szavazásról szóló döntés nem a PDL-é, hanem az EPP-é volt, mely nem szereti, ha kormánytagok, vagy más hivatalosságok kerülnek a Számvevőszékre, mert pártosoknak tartják őket.

„A kormány olyan javaslatot tett, mely nem időszerű, megfelelő. A javaslatnak figyelembe kell vennie a pénzügyi ellenőrzési tapasztalatot. Nem ilyen javaslat történt, mindenki tudja, hogy Orbán nem auditor, nem volt a Számvevőszéken. Az EPP a negatív szavazattal jelezte, hogy nem szereti a kormányzati jelöléseket, vagyis a kormánytagokét, mert függetleneknek kell lenniük. Azt, aki egy kormányból érkezik, pártosnak tartják”, szögezte le az euroképviselő.

Arra a kérdésre, hogy ez PDL-s döntés volt-e, Cristian Preda tagadta. „Nem, nem volt a PDL döntése. Hogyan lett volna a PDL-é? A szavazásra a jelzést az EPP adta”, jegyezte meg a Newsinnek a PDL-s euroképviselő.

Preda azt állítja, ezeket tudni kellett volna Bukaresten.

„Ezeket tudni kellett volna, ha nem Victor Pontanak, akkor legalább Orban úrnak, aki volt biztos és tudja, mi történik az intézményekben. Engem nagyon meglep. Vagy Orban úr nem tudta és akkor ez nagyon súlyos, mert azt jelenti, hogy nem ismert meg fontos dolgokat, míg biztos volt, vagy tudta és nem mondta meg. Megpróbálta a szabályzati szövegek között megúszni”, húzta alá a PDL-s euroképviselő.

A szerződés 286. cikkelye szerint, „a Számvevőszék tagjait azon személyek közül választják, akik státuszuk révén a külső pénzügyi ellenőrzési intézményeknek voltak tagjai, vagy most is tagjai, vagy akiknek különös képzettségük van erre a tisztségre”.

Cristian Preda úgy véli, a költségvetés-ellenőrzési bizottság szerdai negatív véleményezése „nem a világ vége. Ez Románia helye, nem egy bizonyos személynek létrehozott tisztség. Kell egy másik javaslat”, mondta Preda, aki azt tanácsolja a kormánynak, hogy beszéljen minden féllel, beleértve az euroképviselőket is.

„A politikai pártosság rosszat tesz Romániának ezekben az ügyekben és azt hittem, Victor Ponta megértette, de úgy tűnik, nem értette meg”, mondta még Preda hozzátéve, hogy le lehet mondani „öt percnyi tévés megjelenésről az európai képviselőkkel való elbeszélgetésért”.

Cristian Preda nem gondolja, hogy Leonard Orban ezután a szavazás után folytatni fogja.

Răzvan Cârcu

adevarul.ro, 2012. szeptember 26., 21:49

Preda: PPE nu agreează membri de guvern la Curtea de Conturi, Orban nu are experiență ca auditor

 

gandul.jpg

55.000 román szavazott többször a Băsescu leváltására kiírt népszavazáson. A többes szavazatok teljes száma 118.881 volt

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) megállapította, hogy a július 29-i népszavazáson 118.881 lehetséges többes szavazást találtak. Az AEP talált még 47.386 érvénytelen személyi számot a kiegészítő listákon. A népszavazási szabálytalanságok kimutatására az AEP igénybe vette egy IT-cég szolgálatait, mely egy szoftverrel elemezte a jegyzőkönyveket, a választói listákat és a népszavazáskor használt választási táblázatokat. Az AEP továbbította az ügyészeknek ezeket a megállapításokat. A Főügyészség több mint 600 aktát nyitott a Traian Băsescu elnök leváltására kiírt népszavazás keretében elkövetett lehetséges csalásokról.

„Az állandó és kiegészítő listákon végzett ellenőrzések nyomán összesen 55.660 esetet sikerül találni, amikor többes regisztrálás történt (úgy az állandó, mint ahogy a kiegészítő listákon is szereplő személyi számok), az érintett regisztrálások teljes száma 118.881 lévén (olyan bejegyzések, melyek 1-től 18-ig terjedő egybeeséseket tartalmaznak az állandó és a kiegészítő listák között)”, áll az AEP jelentésében.

Ez a második alkalom, hogy az AEP ezt a módszert alkalmazza a többes szavazatok kimutatására. „Ezt az ellenőrzési típust 2009-ben is alkalmazták az európai választáson, amikor 14.000 többes bejegyzést találtak”, mondta Marian Muhuleţ a Gândulnak. […]

Biro Attila

gandul.info, 2012. szeptember 26., 17:05

BREAKING NEWS. 55.000 de români au votat de mai multe ori la referendumul pentru demiterea lui Băsescu. Numărul total al voturilor multiple a fost de 118.881

 

adevarul.jpg

Feloszlatják a TVR Igazgatótanácsát

A Román Televíziótársaság jelenlegi Igazgatótanácsát feloszlatják, miután az Alkotmánybíróság (CCR) szerdán elfogadta a PDL megkeresését a parlament június 25-i, a TVR új vezetőségének kinevezéséről szóló határozata ügyében, amikor egyetlen PDL által javasolt tagot sem jelöltek ki.

A CCR-döntés Hivatalos Közlönyben történő megjelenése után a SRTV jelenlegi Igazgatótanácsának PSD, PNL, RMDSZ és UNPR által javasolt tagjai elvesztik tisztségüket.

A PDL a CCR-n támadta meg a parlamentnek a SRTV új, a PDL által javasolt egyetlen személyt sem tartalmazó Igazgatótanácsáról szóló határozatát, azt állítva, hogy a döntés „nem felel meg a politikai algoritmusnak”.

A PDL-s képviselők vezetője, Mircea Toader júniusban azt nyilatkozta,  hogy a parlamenti képviselők száma alapján kiszámított algoritmus szerint, a PDL-nek a SRTV új Igazgatótanácsában csaknem három helyet kellett volna kapnia, pontosabban 2,87-et, az RMDSZ egyet, az UNPR a PDL-től kapott volna egyet, a PSD hármat, a PNL pedig kettőt.

A parlamenti frakcióvezetők többsége június 25-én úgy döntött, hogy a SRTV IT-jében három-három képviselő lesz a PSD-től és a PNL-től és egy-egy az RMDSZ-től és az UNPR-től.

A TVR IT-jének 13 tagja van, akiket a képviselők és szenátorok többségének szavazatával választanak meg. Az IT elnökét a parlament nevezi ki, 4 évre.

A 41/1994-es törvény szerint, a jelöltek listáit a két ház Házbizottságai elé terjesztik. Ennek megfelelően a két ház parlamenti frakciói nyolc helyre tesznek javaslatot, Románia elnöke egy helyre, a kormány egy helyre, a szakszemélyzet, titkos szavazással, két jelöltre tesz javaslatot, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója egy helyre.

Ernest Zachmann

adevarul.ro, 2012. szeptember 26., 17:29

Consiliu de Administraţie al TVR va fi desfiinţat

 

adevarul.jpg

Szikrák Băsescu és Ponta között a CSAT-ban

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülése először hozta szemtől szembe a július 29-i népszavazás óta Victor Ponta kormányfőt és Traian Băsescu elnököt.

Az első találkozó kipattintotta az első szikrákat is, Ponta kormányfő pedig körülbelül egy fél óra után távozott az ülésről. Kettejük között a vita már a találkozó fő témájából, nevezetesen a „stratégia Románai hitelességének helyreállítására” kifejezésből kialakult.

Ponta Florin Georgescu pénzügyminiszter bízta meg azzal, hogy a CSAT-ülés további részében képviselje őt.

A megbeszélések végén az Elnöki Hivatal átadta a sajtónak az ülés során felvett mozgókép-anyagot. A felvételek első részében minden CSAT-tag megfigyelhető a tárgyalóasztal körül, csak Victor Ponta kormányfő széke maradva üresen. A későbbiekben látható, hogy Victor Ponta is részt vett az ülés egy részén.

Az ülés után az Elnöki Hivatal kiadott egy közleményt, mely szerint a CSAT-minden tagja szeptember 13-án, vagyis a legalább tíz napos törvényi határidővel megkapta a meghívót.

Ponta szerdán azt állította, nem tudja, részt vesz-e a CSAT ülésén, mert „az utolsó pillanatban” értesült róla.

Beszerzünk többfeladatú repülőket

A CSAT tagjai a csütörtöki ülésen elfogadták, a „Légierő többfeladatú repülője” programot. Corneliu Dobriţoi védelmi miniszter ismertette az ezen program elindításához szükséges lépéseket.

Corneliu Dobriţoiu bejelentette még, hogy az F-16-os többfeladatú repülőket Portugáliából szerzik be.

Sebastian Zachmann

adevarul.ro, 2012. szeptember 27., 22:01

Scântei între Băsescu şi Ponta la CSAT

 

Kormányzás

adevarul.jpg

Tévés kormányzás

A tévés igazságszolgáltatás volt, amilyen volt, de nézzék csak meg, mi a helyzet a tévés kormányzással.

Amikor látsz négy minisztert, ugyanazon az estén, ugyanabban a tévében, közülük ketten ugyanabban a műsorban, amint a végtelenségis osztják a semmit irreleváns és kiszámítható meghívottakkal, akkor csak két következtetés lehet: ennek a kormányban vagy valami pluszban van, vagy valami mínuszban. De ez csak az egyik oldala a dolognak.

A kormány-sajtó partnerség – emlékeznek még? – az úgynevezett „auditálási feladatok”-kal kezdődött. Ponta kormányfő beiktatásakor megígérte, minden minisztériumot auditáltatni fog, hogy bemutassa a korábbi kabinetek által elkövetet milliárdos rablást. A miniszterek néhány héttel később viharosan előálltak sajtókonferenciákat tartani és bemutatták az auditálási jelentéseket. Mi marad ezekből, olyan általánosságokon kívül, amilyeneket minden kormányzat hagy maga után, mint például az „indokolatlan költések”, „időszerűtlen beszerzések”, vagy „hátrányos menedzsment”? Chiţoiu a gazdaságitól vádként jelentett be egy 1.800 eurós óra és néhány fülbevaló beszerzését, Silaghi a közlekedésügytől talált hat indokolatlanul bezúzott és néhány tíz lefoglalt, vagy eltűnt vagont, Marga a külügytől vakolatlan nagykövetségeket, Hellvig pedig a fejlesztéstől azzal szerzett magának dicsőséget, hogy elpanaszolta 15.000 euró elköltését vécéfedelekre, de nem árulva el, hogy hány darabra.

Mivel az auditálási jelentések nevetségességbe fulladtak és nem váltottak ki lázadást, úgy tűnik, megváltozott a partnerség stratégiája. Ahogy én látom, az együttműködés mechanizmusa most így zajlik: a miniszterek kotorásznak az irattárakban és előszednek mindent, ami szerintük újságírói szemmel szexinek tűnik, majd ötleteket súgnak a partner-újságíróknak. Ez utóbbiak a dokumentumokat a közhasznú információkhoz való hozzáférés törvénye alapján kérik, a miniszterek pedig – a törvényt betartva, természetesen – azonnal teljesítik ezt. Ha pedig nem teljesítik pontosan és időben, ahogy egyszer a külügyminiszter hibázott, „live” lobogtatják meg előttük a leváltás lehetőségét, mintha ezt az országot már nem a Victoria-palotából, hanem a tévéstúdiókból irányítanák.

A gond az, hogy a papírok olyan emberekhez kerülnek, akik nem tudják – vagy nem akarják tudni – miként kell hivatalos dokumentumokkal dolgozni. Nem elemzik a kontextust, nem nézik meg, mi volt korábban és mi volt később, nem beszélnek a megvádoltakkal is. Félve attól, hogy az igazság tönkreteheti a műsorukat, a partner-újságírók lenyelik, amit adnak nekik és a közismert újságírói elvet alkalmazzák, mely szerint „remek információ, nem számít, hogy hamis”. Ennek tudható be, hogy egy hétnyi vita után, ami alatt az igazság elkerülhetetlenül körvonalazódni kezd, a témát ejtik egészen a következő felháborodási adagig. Abból, amit megaleleplezésnek ígértek nem marad más, mint a műsorvezető nyekegése és a stúdióbeli partnerek kigúvadt szeme.

Ne legyünk naivak. Mindig is voltak kormány-sajtó partnerségek. Ez természetes is: bármelyik új kormánynak érdeke „kiadni a sajtónak” az elődök gyalázatosságait. Csakhogy mintha sohasem lett volna ez a partnerség ennyire szoros, ennyire átlátszó és az eredmények ennyire siralmasak azok számára, akik információt keresnek és nem pártmunkát. Hiszen emlékezzünk vissza arra, ami a tévés igazságszolgáltatás nevet kapta: egy oldal Cătălin Voicu lehallgatási jegyzőkönyveiből, vagy néhány másodperc a „Remeş hurkái” videóklipből végtelenül nagyobb rombolást végeztek, mint egy hétnyi hisztériázás MRU körömcsipeszeiről. Úgy tűnik, a leszállított áru minősége számít, de a fogadóké is.

Most kettőből egy: vagy a miniszterek nem szállítottak le mindent, amit tudnak és megtartanak némi árut a választásra, vagy a Boc- és MRU-kormányok nem várt módon becsületesek voltak. Melyiket választják?

Liviu Avram

adevarul.ro, 2012. szeptember 19.

Teleguvernare

 

adevarul.jpg

Ponta a MOGYE-ről: Nem jó ötlet és nem kellenek külön egyetemek

Victor Ponta kormányfő péntek este, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyeteme (MOGYE) és az RMDSZ képviselőivel folytatott megbeszélések után kijelentette, hogy nem kellenek különálló egyetemek.

„Az én szemszögömből nézve és ezt akkor is elmondtam, amikor ellenzékben voltam, annál inkább mondom most, amikor a kormány élén állok, ez nem jó ötlet és nem kellenek nekünk különálló egyetemek. (…) A törvény szerint az itteni egyetem ugyanúgy fog működni, mint a többi egyetem, az oktatási törvény rendelkezései szerint, ugyanakkor az itteni egyetemet is, akárcsak az ország minden egyetemét, hátrányosan érintik azok az aberráns rendelkezések, melyek másfél évvel, vagy két évvel ezelőtt kerültek be az oktatási törvénybe, mely rendelkezések most akadályozzák új oktatók kinevezését”, mondta a kormányfő.

Victor Ponta kijelentette még, hallotta mi történik „szinte minden román egyetemen egy olyan miniszter és emberek által végig nem gondolt és keresztülvitt törvény miatt, akiknek fogalmuk sincs, hogy működik az egyetemi oktatás” az egész országban, Bukaresten, Kolozsváron, Jászvásáron (Iaşi) is. „Másfél éve már nem neveznek ki fiatal tanárokat, mert olyan feltételeket támasztanak velük szemben, melyeket senki sem teljesít. Ez az ország bármely egyetemére érvényes. Az állások blokkoltak és e pillanatban lehetetlenek az oktatói fokozatokban és a tanári állásokban az előrejutások. Ha az idén képesek vagyunk (módosítani az oktatási törvényt – a szerz.), akkor nagyon jó, de bármilyen változtatás jövőre lép hatályba”, húzta alá a kormányfő.

Ponta elmondta még, hogy az oktatási minisztertől, Ecaterina Andronescutól és a MOGYE vezetőségétől helyes és igazságos megoldásokat vár el, hogy az egyetem továbbra is a hallgatók és az oktatók érdekében működjön.

A kormányfő fontosnak tartotta még megjegyezni, hogy nem ő dönt a MOGYE ügyében, hanem azért jött, hogy jelezze, az oktatóktól, a románoktól is, a magyaroktól is, a törvény betartását várja el.

Alina Boghiceanu

adevarul.ro, 2012. szeptember 22., 10:55

Ponta, despre UMF Târgu Mureş: Nu este o idee bună şi nu trebuie să existe facultăţi diferite

 

adevarul.jpg

Funeriu Ponta elleni támadása: Az oktatási törvény megakadályozza plagizálók egyetemi tisztségekbe jutását

Daniel Funeriu oktatásügyi elnöki tanácsadó kemény támadást intézett Victor Ponta kormányfő ellen. Ponta bejelentésére, mely szerint az oktatási törvényt módosítani kell, hogy egyetemi oktatókat lehessen kinevezni, Funeriu azt mondja, hogy a hatályos törvény valójában a plagizálókat akadályozza meg egyetemi tisztségek betöltésében.

„Tájékoztatom Victor Pontat, hogy az oktatási törvény lehetővé teszi minőségi oktatók kinevezését, átlátható eljárások szerint. Az oktatási törvény a plagizálók, az imposztorok és az önéletrajzukat meghamisítók egyetemi álláshoz jutását akadályozza, ami zavarja Pontat és a barátait. Pontanak és USL-s kollégáinak ahhoz a törvényhez való visszatérés felel meg, mely lehetővé teszi az előrejutást a csalók és az imposztorok számára. Az az egyszerű tény, hogy Victor Ponta a régi törvény alapján előadótanár lehetett bizonyítja nekünk, hogy ez hibás volt”, jelentette ki Funeriu a Mediafaxnak. A jelenlegi oktatási törvényt abban az időszakban fogadták el és kezdték el alkalmazni, amikor Funeriu volt az oktatási miniszter.

Másrészről Funeriu azt mondja, Ponta plagizálása „súlyos hátrányokat okoz a romániai kutatás hitelességének”.

„Csodálkozom, hogy vannak még egyetemek, melyek hagyják, hogy átlépje a küszöbüket. A Bukaresti Tudományegyetem plagizálói ítélete után bármely egyetem, mely beengedi a campusába tettestársa a csalásban. Ez olyan, mintha egy bank tárt karokkal fogadna egy tolvajt”, mondta még Funeriu. […]

Alina Boghiceanu

adevarul.ro, 2012. szeptember 22., 15:03

Funeriu, atac la Ponta: Legea Educaţiei blochează accesul în posturi universitare pentru plagiatori

 

adevarul.jpg

„Dan úr”-tól távol

Semmilyen formában nem akarok csatlakozni Dan Diaconescu „ügyészeinek” kórusához.

Persze, nehéz hinni „Dan úr” jó szándékaiban, ahogy őt, szimpátiával, az utóbbi évek otévései nevezik.

De politikai létezése okát teljesen máshol kell keresni, mint a román választók egy része által kimutatott feltételezett intellektuális tehetetlenségeiben. „Dan úr” megalkotói a jelenlegi politikai osztályban bújnak meg és alapvetően nem különböznek terméküktől. Sőt, azt mondanám, hogy „Dan úr” ügyesebb azok közül soknál, akik sietnem megbélyegezni őt. Ez az ember tudja, hogyan aknázza ki a Romániát még a 90-es évek elejénél is nagyobb mértékben eluraló szegénységet és kétségbeesést.

De nem erről akartam ma mesélni, hanem a normalitás egy példájáról. Kanada egyik legnagyobb és legzsúfoltabb városában, Montrealban az élet teljesen másképp zajlik, mint amihez hozzászoktunk. Senki sem üvöltözik a munkahelyén, nem köpköd az utcán, nem dudálgat összevissza a forgalomban, a parkokban és a sétányokon nem fenyeget a veszély, hogy kutyaszarba lépsz. És van még egy releváns ügy: a polgárok nem nyelik le a politikusok túlzásait és igaztalan dolgait – a „bullshit”-eket, ahogy azt errefelé mondják. Röviden, mindenki betart egy jól meghatározott szabálykészletet és senki sem próbálja lépten-nyomon átverni a honfitársait. Természetesen, itt sincsenek paradicsomi állapotok, de a jó és rossz dolgok aránya egyértelműen az előbbieknek kedvező. Egy olyan helyzet, mely – úgy gondolom – Bukaresten általános verekedéssé fajult volna, néhány napja alakult ki egy nagy motreali bútorboltban. Az üzlet elektronikus fizetési rendszere (mely, zárójelben legyen mondva, a román piacon is jelen van) másfél órára összeomlott. Már nem lehetett kártyával fizetni és a legtöbb pénztárnál készpénzzel sem, a bútorárukkal megrakott kisszekerek sorai pedig a csarnok egyik végétől a másikig húzódtak.

Ennek ellenére a peches ügyfelek egyike sem kezdett hangoskodni és felelősségre vonni az üzlet valamelyik felelősét. Az emberek csendben várták a hiba kijavítását, az idő szorításában lévők pedig nyugodtan elhagyták a helyet, ahol néhány órát elvesztegettek azzal, hogy különféle tárgyakat válogattak saját házuk számára. Az egész idegeskedés és káromkodás nélkül zajlott, az üzlet vezetősége pedig egyaránt köszönetet mondott úgy az ügyfeleknek, mint ahogy a saját alkalmazottainak is az általuk tanúsított megértésért. Egy ilyenfajta reakcióból tudod megállapítani egy társadalom civilizáltsági fokát. Itt például „Dan úr”-nak nincs esélye politikailag létezni, mert nincsenek jelen az őt generálni képes társadalmi mikróbák. Úgy tűnik, hogy a világ ezen sarkában mind tudják, hogy a hazugság, annak egyetlen formája sem képes elűzni az éhséget és hogy a jólétet kollektív erőfeszítéssel lehet elérni, nem indiviudalizmussal és pofátlansággal.

George Rădulescu

adevarul.ro, 2012. szeptember 24.

Departe de „domnu’ Dan“

 

adevarul.jpg

Dan úr sakkot ad Pontanak

Néhány kérdést fel kellene vetnie az a káosz, amit a Ponta-kormány hozzá nem értése okozott egy szociális kihatásokkal bíró gazdasági ügy kezelésében. Hogyan tudnál kezelni egy válságot, ha egy gondokkal küszködő cég eladásának kísérlete ilyen módon történik?

Románia minden eltelt nappal egyre jobban hasonlít Görögországra és nagy esélyünk van arra, hogy hamarabb jutunk abban a gazdasági megrekedtségi állapotba, amiben Athén van, mint gondolnánk. Ebben az egész történetben Romániának egyetlen előnye van, hogy nem tagja az euró-övezetnek, a kormány tehetetlensége pedig senkit sem érint hátrányosan azokon kívül, akik lejben kapják a fizetésüket.

Miként tud Victor Ponta hatékony lépéseket tenni a gazdaságot illetően, ha egy egyszerű privatizálás cirkusszá változott? Olyan cirkusz, amit úgy tűnik, maga a kormány tart fenn. Hogyan jelent meg az Oltchimes történetben Dan Diaconescu és felelőtlen akcióját miért nem állították le már csírájában? A kormány jelenlegi vezetőjének viselkedéséből úgy tűnik, hogy a december 9-i választás után az USL-nek szüksége van DD szavazataira, hogy reménykedhessen egy többségben, különben nem magyarázható az OTV márkájú propagandaművelettel szembeni idióta semlegesség.

És íme, mivel Ponta kesztyűs kézzel bánt Dan úrral, ez utóbbi a kombinátosok munkahelyeinek rovására kampányol. De a Râmnicu Vâlcea-i cirkusz a jelenlegi hatalom arra való képtelenségét is mutatja, hogy kezelje az IMF-fel meglévő kapcsolatot. Egy szociális robbanás az Oltchimnél katasztrofális lenne az USL számára. Nem lesz semmilyen hasonlóság az Antena3 által a Boc-kormány ellen szervezett operett-tüntetésekkel. Ott messziről látható volt, hogy megrendezettek. Most minden a valós világban zajlik majd.

Még ha nem is mondják ki, a hatalmon lévők nagyon jól tudják, hogy falhoz szorultak. Az EU-tól nincs semmilyen támogatásuk, nem örvendenek bizalomnak, az IMF-megállapodás betartásával kapcsolatos kudarc pedig lehetetlenné teszi majd a pénzszerzést a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetéséhez.

A Ponta-kormány első gazdasági tesztje a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel kapcsolatosan egy méretes kudarc. Az alkalmazottak érdekeit feláldozták a politikai érdekek oltárán, ahogy az mindig is történik Romániában.

Jelen pillanatban senki sem tudja, hogyan fog kimászni az USL ebből az akasztófás játékból, amibe saját magát juttatta, de az biztos, az az abszolút többség, amire a parlamenti választáson számított, jelenleg csak álom.

Emilian Isailă

adevarul.ro, 2012. szeptember 26.

Domnu’ Dan, şah la Ponta

 

adevarul.jpg

Kormány: Cepoi elveszti a miniszteri tisztségét, ha az ANI vádjai megerősítést nyernek

Vasile Cepoi egészségügyi miniszter meg fog jelenni a Főügyészségen, hogy előadja álláspontját abban az ügyben, amiben az ANI vádolja és elveszti a miniszteri tisztségét, ha a vádakat megerősíti jogerős döntés születik, közli a kormány.

„A kormány tudomásul vette az ANI Vasile Cepoi egészségügyi miniszterre vonatkozó keresetét azon bizonyítékokkal kapcsolatosan, melyek szerint az érdekütközés bűncselekmény elkövetéséről van szó. A vádak súlyosak és teljes mértékben szükség van ezek minél rövidebb időn belüli tisztázására. A miniszter úr meg fog jelenni a Főügyészségen, hogy ismertesse ebben az ügyben az álláspontját. Ha ebben az ügyben jogerős döntés születik, mely megerősíti a jelen pillanatban felhozott vádakat, akkor Vasile Cepoi úr elveszti a miniszteri tisztségét Románia kormányában”, közli a kormány.

A kormány biztosítékokat ad még arra, hogy teljes mértékben érdeke, hogy tisztázzák és egyértelmű ítélettel zárják le az ilyenfajta ügyeket, hogy ne legyen semmilyen gyanú tevékenysége hitelességével szemben.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) érdekütközésekkel, az Európai Bizottság pénzügyi érdekei ellei bűncselekményekkel és a korrupcióval azonosított bűncselekményekkel vádolja Vasile Cepoi egészségügyi minisztert, melyeket a Jász (Iaşi) megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) volt igazgatójaként követett el.

Alina Boghiceanu

adevarul.ro, 2012. szeptember 25., 11:28

Guvern: Cepoi îşi pierde poziţia de ministru dacă acuzaţiile ANI se confirmă

 

adevarul.jpg

Vasile Cepoi: „Az ANI megsértette a titoktartási elvet. Fenntartom magamnak a jogot az ANI beperelésére”

Az egészségügyi miniszter válaszol az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vádjaira: az érdekütközések bűncselekmény, az Európai Bizottság pénzügyi érdeie elleni bűncselekmény, valamint a korrupciós bűncselekményekkel azonosított tettek állítólagos elkövetése akkor, amikor a Jász (Iaşi) megyei Közegészségügyi Igazgatóság igazgatója volt.

Vasile Cepoi egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozta álláspontját az európai pénzek elsikkasztására vonatkozó vádakról.

Az alábbiakban közöljük a sajtóközlemény teljes szövegét:

„Az ANI képviselői által egy sajtóközleményben ma említett európai tervben való részvételem nem titok.

Nyilvánosságra hoztam ezt a tervben való részvételemet, az azzal a területtel kapcsolatos szakértői minőségben, már 2011 decemberében, amikor a témát éppenséggel a média képviselőivel megbeszéltem.

Az ANI közleménye egy törvénysértési gyanút említ. Nem értek egyet ezekkel a kommunikálási módszerekkel és úgy vélem, hogy az ANI pont azt a titoktartási elvet sértette meg, amire éppen a sajtóközleményben hivatkozik.

Az ANI által – indokolatlanul – megbüntetettnek tartom magam, mert a rólam kialakult kép helyrehozhatatlanul sérült, még mielőtt ezzel kapcsolatosan ítélet született volna. Ezen megfontolásokból fenntartom magamnak a jogot, hogy bepereljem az ANI-t a jó hírem megsértése és az ártatlanság vélelmének megtagadása miatt.

Mindig betartottam a törvényt, úgy orvosként, mint ahogy a helyi és központi közigazgatásban betöltött tisztségeimben is. Amikor nem tudtam értelmezni a törvényt, jogi szakértőkkel konzultáltam, ahogy az ebben az esetben is történt.

Nincs semmi rejtegetni valóm és fenntartások nélkül meg fogok jelenni az illetékes intézményeknél, hogy ismertessem és kiálljak álláspontom mellett”.

Ramona Dragomir

adevarul.ro, 2012. szeptember 25., 11:36

Vasile Cepoi: „ANI a încălcat principiul confidenţialităţii. Îmi rezerv dreptul de a acţiona în justiţie ANI“

 

adevarul.jpg

Cepoi ügye súlyosabb, mint Botişé

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) érdekütközéssel vádolja Vasile Cepoi egészségügyi minisztert, egy ahhoz hasonló ügyben, amiért Ioan Botişnak, az Emil Boc-kormány volt munkaügyi miniszterének le kellett mondania.

Az Emberi Erőforrásokat Fejlesztő Ágazati Operatív Programon (POSDRU) belül terveket futtató több száz nem kormányzati szervezet és cég fog csődbe menni, ha a kormány nem oldja meg sürgősen az e programon belüli gondokat és nem hárítja el a finanszírozás elől az akadályokat. Ezek a haszonélvezők azt kérik, ne vessék őket fizetésképtelenségbe azon néhány elszigetelt eset miatt, melyekben elsikkasztották az európai pénzeket.

Az európai pénzek elsikkasztóit még nem fedezték fel április óta, amikor Victor Ponta kormányfő elindította a vadászatot. Sőt, az Európai Bizottság júliusban felfüggesztette a POSDRU-s elszámolásokat mindaddig, míg nem oldódnak meg a tervek menedzselési és ellenőrzési gondjai.

Az ANI felügyelői tegnap bejelentették, hogy a Victor Ponta-kormány egyik minisztere érdekütközésben vétkes. Vasile Cepoi egészségügyi miniszter és felesége 42.440 eurót kaptak a részvételükért egy POSDRU-programban, amit maga Vasile Cepoi engedélyezett, amikor a Jász (Iaşi) megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) főnöke volt.

Rögtön azután, hogy ANI közzétette a vádakat, Vasile Cepoi miniszter ügyét Ioan Botişéhoz hasonlították, aki lemondott, miután felfedezték, hogy feleségét szakértőként fizették egy olyan tervben, amit Botiş engedélyezett munkaügyi miniszterként.

De a volt munkaügyi miniszter nem rta alá személyesen azt a tervet, ami a feleségének, Ligia Botişnak nagyjából havi 8.000 lejt hozott. Az „Esély a méltóságra” tervet a POSDRU Menedzsmenti Hatósága, egy minisztériumnak alárendelt intézmény fogadta el, az aláírások pedig – ebből következően – Botiş beosztottjaitól származva.

Stratégiai partnerség

A jelenlegi egészségügyi miniszter esetében Vasile Cepoi 2009. augusztus 6-án személyesen írt alá egy partnerségi megállapodást, amivel a Jász megyei DSP a Fundaţia Amfiteatru (Amfiteátrum Alapítvány – PZS) partnerévé vált a „Minőség és teljesítmény a romániai közegészségügyi rendszerben” európai tervben. Bár ő azt állítja, hogy ebben a tervben nem volt döntéshozatali joga, aláírása nélkül a partnerség nem jöhetett volna létre, a partnerség nélkül pedig az Alapítvány nem hívhatott le európai pénzeket. Mert, ahogy az a specifikus feltételek rögzítik, a szervezet a program ezen részében nem futtathatott le terveket anélkül, hogy együttműködne az Egészségügyi Minisztérium valamely intézményével.

A miniszter az Adevărulnak kijelentette, hogy már 2000 óta együttműködött az FA-val, de ez nem szólt másról, mint konferenciákon való részvételről és különféle cikkek írásából: „Már 2000-ben elkezdtem az FA-val dolgozni. Konferenciákon vettem részt, cikkeket írtam, koordináltam az egyik folyóiratukat”, magyarázza a miniszter.

De ezekért az együttműködésekért Vasile Cepoit megfizették, a vagyonnyilatkozata pedig azt mutatja, hogy 2009-ben, amikor a szerződést aláírták, az Amfiteatrutól 5.580 lejt kapott.

Făniţă óránként 74 lejt kapott

Sőt, a „Minőség és teljesítmény a romániai közegészségügyi rendszerben” terv elindítása után az alapítvány alkalmazta a miniszter feleségét, Făniţă Cepoit. Ő román tanár és helyettes igazgató a jászvásári (Iaşi) Sport Középiskolában.

Hogyan jutott oda egy román tanárnő, hogy az egészségügyi rendszer teljesítményéről szóló tervben dolgozzon? A miniszter azt mondja, felesége egészen egyszerűen beadott egy felvételi kérelmet és egy bizottság kiválasztotta őt: „Benyújtott egy kérelmet és egy kiválasztás alapján került a tervbe, az eljárásoknak megfelelően. Feleségem szervezte a kurzusokat, abban az értelemben, hogy elkészítette a nyilvántartást és más dolgokat, melyeket egy pedagógus meg tud tenni”.

A tervben partner jászvásári Gr. T. Popa Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel kötött szerződése szerint, Făniţă Cepoi 2013-ig havonta 2.940 lejt kap azért, hogy naponta 2 órát dolgozik a tervben. Ez 74 lejt jelent minden munkaóráért.

A terv beindítása után a minisztert, aki akkor még ügyvezető igazgató volt a DSP-nél, orvos a jászvásári Parhon Kórházban és még az Apollonia Tudományegyetemen is tanított, szintén alkalmazták a tervben. Tervmenedzser volt (de fizetés nélkül), aztán igazgató és minőségi oktató. Ez utóbbi két tisztség, egy egyéni munkaszerződéssel és az FA-val kötött két szolgálatói szerződéssel összesen 154.106 lej jövedelmet hoztak neki.

Szerződés eltérítése

2010 decemberében aláírtak egy kiegészítő iratot, amivel csökkentették a Jász megyei DSP-nek ugyanezen terv keretében járó összeget. Az együttműködés létrejöttekor kötött szerződés szerint a DSP 1,110 millió lejt kellett volna kapnia, de a kiegészítő iratban jelentősen csökkentettékk az összeget, 108.750 lejre. Így az állam intézménye kevesebbet kapott, mint Vasile Cepoi ügyvezető igazgató. Ezzel a pénzáthelyezéssel teremtették „meg a Vasile Cepoi Fundaţia Amfiteatru általi alkalmazásához szükséges körülményeket és pénzügyi feltételeket”. A miniszter azonban azt mondja, hogy nincs szó érdekütközésről: „Nem hoztam döntéseket a pénzek terven belüli felhasználásáról. Nem én adtam saját magamnak a pénzt”.

Egy állás Făniţanak

Különben ugyanezen kiegészítő irattal „találták ki” Făniţa állását is. A 3. partner, vagyis a jászvásári Gr. T. Popa OGYE vállalta, hogy 2010 decemberétől létrehozza a regionális tervi asszisztensi állást.

Mely állást a felesége versenyvizsga nyomán töltött be, állítja a jelenlegi miniszter. Az ANI a korrupcióellenes ügyészeknél is bejelentést tett e tervvel kapcsolatosan, mert vannak arra vonatkozó jelek, hogy Cepoi miniszter az Európai Bizottság pénzügyi érdekei elleni bűncselekményeket követhetett el.

Létrehoztak neki egy államtitkári tisztséget

2012 elején, a SMURD-dal és Raed Arafattal kapcsolatos botrány közepette Vasile Cepoit egészségügyi minisztériumi államtitkárrá nevezték ki az Emil Boc vezette kormányba. Kinevezése a minisztériumi szervezeti felépítés módosításával történt, külön Cepoinak létrehozva egy harmadik államtitkári tisztséget.

„Vakációk” európai pénzből

Făniţa Cepoi román tanárnő máskor is élvezhette az szakképzettséggel kapcsolatban nem álló területeken adott európai pénzeket. A miniszter felesége 2010 őszén Athénbe látogatott egy sportinstruktorok képességeinek fejlesztését célzó terv keretében.

Az egyetlen kapcsolat az lenne, hogy Făniţă igazgató a Sport Középiskolában. Az ő magyarázata akkor az volt, hogy „a sportterületen zajló szakképzés nyelvi aspektusai”-val foglalkozott.

Különben a Cepoi-házaspár megjelenik a Jász megyei DNA egyik aktájában is, amiben 41 közéleti személy támogatásait és külföldi útjait vizsgálják. A Cepoi-házaspár mellett ebben szerepel Vasile Astărăstoae, az Orvosok Kollégiumának elnöke is, a feleségével együtt.

Mariana Bechir, Ramona Dragomir

adevarul.ro, 2012. szeptember 25., 21:39

Cazul Cepoi, mai grav decât cel al lui Botiş

 

Magyar szervezetek

adevarul.jpg

Az MPP elnöke a három romániai magyar politikai szervezet fúzióját javasolja

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Szász Jenő azt mondja, az RMDSZ és az EMNP vezetőinek, Kelemen Hunornak és Toró T. Tibornak a három politikai szervezetnek egy Magyarok Szövetsége nevű szervezetbe történő egyesülését javasolta.

Szász Jenő csütörtökön egy sajtókonferencián azt mondta, hogy a három romániai magyar politikai szervezetnek egyesülniük kellene és létre kellene hozniuk egy új szervezetet, vagy új pártot, amit esetleg Magyarok Szövetségének neveznének el, tudósít a Mediafax.

Kijelentette, ezt levélben ajánlotta fel az RMDSZ vezetőjének, Kelemen Hunornak és az Erdélyi Magyarok Néppártja vezetőjének, Toró T. Tibornak.

„Mi, az MPP most a Magyarok Szövetségét javasoltuk új jogi szervezetként, hogy együtt vegyünk részt a parlamenti választáson. Ami olyan lenne, mint egy nemzeti válogatott, ha sportnyelven beszélünk. Ne klubokat küldjünk a parlamenti választásra, hanem egy közös csapatot, mint egy válogatottat, mindnyájunkért, mely mindnyájunkat képviselne. Reméljük, ez a javaslat támogatásra lel az RMDSZ és az EMNP részéről is. Ilyen értelmű levelet küldtünk Kelemen Hunor úrnak is és Toró T. Tibor úrnak is”, mondta Szász Jenő.

Hozzátette, hogy sok változatról lehet szó az új politikai szervezet létrehozása kapcsán – vagy a meglévő politikai szervezetek fúziójával, vagy egy olyan párt létrehozásával, mely „kiszolgálná a parlamenti választáson az azt alkotó szervezeteket”.

Az MPP elnöke rámutatott arra, ez „egy ajánlat”, ami nyitott marad, mert „lehet tárgyalni a nevéről és a jelképéről is”.

„Mi, a három létező szervezet létrehozhatnánk egy pártot, mely a helyhatósági választáson elért arányok szerint kiszolgálna minket a parlamenti választáson. Ez azt jelenti, hogy tíz parlamenti helyből nyolcat az RMDSZ, egyet-egyet az MPP és az EMNP kapna. Ha igaz, amit az RMDSZ a helyhatósági választáskor mondott, hogy minden magyar számít, akkor a parlamenti választáson tényleg minden magyarnak számítania kellene és ha azt akarjuk, hogy mindnyájunknak legyenek képviselői a parlamentben, akkor ez lenne a legracionálisabb és legreálisabb megoldás. Egy önálló párt, hogy ne szembesüljünk a bejutási küszöb 5-ről 8 százalékra növekedésével”, mondta Szász Jenő.

Hozzátette, hogy az új párton belül, melynek nem RMDSZ lesz a neve, „és a stilizált tulipános régi jelképpel” sem fog rendelkezni, minden azt alkotó politikai párt politikai platformként, saját ideológiával működne.

Szász kijelentette, hogy tekintettel a helyhatósági választási eredményre, „az RMDSZ lehet olyan domináns párt, mely elutasíthat bármilyen ajánlatot”, de ha visszautasítja az ő együttműködési javaslatát, még ha meg is szerzi a parlamenti választáson is a magyarok többségének szavazatát, „nem oldja meg a közösség gondját”.

Másrészről az MPP vezetője azt mondta, személy szerint ő nem látja szervezete, vagy az EMNP egyéni indulásának értelmét a parlamenti választáson.

„Ha van akarat, akkor vannak megoldások. (…) Technikai megoldások lennének. Vagy megváltoztatjuk a három szervezet egyikének nevét és azt mondjuk, ez lesz minden magyar szervezete, a nemzeti válogatott és átírjuk a kérdéses párt alapszabályát és az a mi, mindnyájunk szervezetévé válik. Ha arra jutunk, hogy nekünk kellene ezt megtennünk, egy jól kidolgozott megállapodás szerint, készek lennénk erre a változatra is. Ha a nemzeti válogatott mellett döntünk, akkor Kelemen Hunornak kellene a csapatkapitánynak lennie”, mondta Szász Jenő hozzátéve, hogy a többi magyar vezető válaszára az MPP október 13-i rendkívüli kongresszusáig várnak.

Az MPP vezetője rámutatott arra, hogy azért hívta össze a rendkívüli kongresszust, mert a megyei szervezetek részéről vannak elégedetlenségek a párt helyhatósági választáson mutatott teljesítménye miatt.

Cerasela Iancu

adevarul.ro, 2012. szeptember 20., 19:30

Preşedintele PCM propune fuziunea celor trei formaţiuni politice maghiare din România

 

adevarul.jpg

Az MPP elnöke: Nem vagyok elégedett a népemmel

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke Szász Jenő elégedetlennek mondja magát a „népével”, azt állítva, a magyarok szavazata azt mutatják, már nem „egy egészséges reakciókkal rendelkező közösség”.

„Egyesek túl gazdagok ahhoz, hogy egyértelmű álláspontjuk legyen és elrejtőznek, védik a 22 év alatt felhalmozott vagyont, a többieknek nincs bátorságuk, mert kirúgják őket a munkahelyükről, ahol azok lettek a többségi részvényesek, akik 22 éve a parlamentben vannak. A mai helyzetben nincs mit tennünk. Nem vagyok elégedett a népemmel, a szavazatával, de megértem, hogy szegényeknek nincs mit tenniük. Az RMDSZ a PDL-vel együtt kormányzott. A román választók büntették a PDL-t és kormányra emelték az USL-t és a magyar közösség a helyhatósági választáson nem tett hasonlóképpen, ellenkezőleg. (…) Ezért mondom azt, hogy a választóink, a közösségünk már nem egy egészséges reakciókkal rendelkező közösség, mint amilyenek a többségiek ebben az országban. A PDL-t megbüntették, jogosan, a román választókról beszélek, az RMDSZ-t nem büntették meg, ellenkezőleg, 80 százalékot kapott. Mondjanak egy magyarázatot, mert együtt kormányoztak. Nem a gondolkodásban van különbség, ez életkörülményekbeli különbség, mert mi kisebbségiek vagyunk és nincs mit tennünk”, mondta Szász Jenő, akit a Mediafax idézett.

Hozzátette, hogy a székelységben van „egy réteg, melynek van némi vagyona, mely nem rendelkezik a korábban megvolt küzdőszellemmel, mert most jön vagy a Pénzügyőrség, vagy valaki más” és vannak a szegény emberek, „akik most a mindennapi kenyérért küzdenek és azért, hogy legyen egy minimálbéres állásuk Verestóy gyáraiban” (Verestóy Attila RMDSZ-es szenátorról van szó – a szerz.) és „nem merik felemelni a hangjukat, mert kirúgják őket”, ha pedig felajánlanak nekik egy 200 lejes étkezési utalványt, az RMDSZ megnyeri a választást.

„Amikor Ponta előállt azzal, hogy mégsem adjuk meg a magyar szárnyat az egyetemen, az RMDSZ azonnal megszabadult a bér- és nyugdíjcsökkentésekkel és a többivel kapcsolatos bírálatoktól. (…) A közösségünknek már nincs egészséges reakciója és mi, ahol lennünk kellene és egészségesen kellene viselkednünk, a székelységben, kisebbségiek lettünk. Nagy különbség van kisebbségivé válni Déván, vagy Kolozsváron, Szatmáron, Nagyváradon, illetve Székelyudvarhelyen. Mert ott Ceauşescu kényszerített arra az iparosítással, nálunk, Udvarhelyen, miért?”, szögezte le Szász Jenő. […]

Mihaela Stoica

adevarul.ro, 2012. szeptember 20., 21:06

Preşedintele PCM: Nu sunt mulţumit de poporul meu

Címkék: választás szász mpp basescu ponta dan diaconescu cepoi

A bejegyzés trackback címe:

http://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr484808715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.