Az utóbbi napokban látszólag elhanyagoltam a blogolói tevékenységemet. Azért látszólag, mert valójában éppenséggel ennek kibővítésén dolgoztam. Az utóbbi hónapokban a korábbinál több fordítást közöltem és ez több szempontból sem volt – talán – a legszerencsésebb.

A legkevésbé az zavart, hogy nem igazán volt klasszikus blog. Igyekeztem a formátummal minél jobban elkülöníteni a saját szövegeket a fordításoktól, mégis azért mégiscsak egy öszvérmegoldás volt.

Másrészt, főleg az utóbbi időben, amikor nem egy-egy cikket közöltem „mellékletként”, hanem jóval többet és sokszor már több kategóriában is, már valószínűleg olvasni sem volt túl egyszerű.

Ugyanakkor az is sokszor gondot okozott, hogy szívesen közöltem volna egy-egy cikket, de igazából nem akartam kommentálni, pusztán csak ismertetni a románul nem beszélő/értő olvasóknak is.

Több mint egy éve gondolkodom egy olyan hírportál elindításán, mely ezeket a gondokat megoldaná és a blogom egyfajta mellékleteként tárhelye lenne az általam véleményezett, hivatkozott, vagy egyszerűen csak ismertetett sajtóanyagoknak.

Eddig ennek elsősorban anyagi gondjai voltak, valamint az, hogy át kellett gondolnom egy több mint egy évtized alatt kidolgozott, korábban word-dokumentum formájában alkalmazott adatbázis-struktúrát miként tudom átültetni a gyakorlatba.

A hét végén aztán átvágtam a gordiuszi csomót, körülnéztem az interneten, milyen kedvező ajánlat van és az első igazán tetsző szolgáltatónál megállapodtam.

Így aztán 2012. október 1-én elindult a Romániai Sajtófigyelő, ahova folyamatosan töltöm fel az új és a korábbi fordításaimat. Jelenleg a román nyelvű forrásokból származókat, de később magyar források is megjelennek majd.

Ami a külalakot illeti, egyrészt tudatosan egy puritán megoldásra törekedtem, másrészt három szóba jöhető kész portál-ajánlatból ez volt ingyenes. Így hát olvasóim nagyon szívesen várt visszajelzései inkább tartalmi jellegűek legyenek.

A nyitóoldal baloldali részének tetején mindig a legfrissebb cikk látható. Az elkövetkező időszakban ez nem mindig az utoljára feltöltött anyagot jelenti, mert szerencsére be lehet úgy állítani a közlési időt, hogy a valós megjelenés dátuma érvényesíthető. Ez azért jó, mert így, hosszú-hosszú munkával, bekerülhet az a több ezer cikk az adatbázisba, melyek nagyon kevés forrásnál találhatók már meg.

Az említett beírás alatt kiemelt cikkek láthatók, ezekre tartom fontosnak külön is felhívni a figyelmet és ezek akár több órát, vagy napot is ott tanyázhatnak. Itt törekedni fogok arra, hogy az adatbázis feltöltése alatt is itt friss cikkek legyenek láthatók.

Ezen külön színnel is kiemelt tömb alatt pedig néhány mondat olvasható a kevésbé kiemelt, de mégis valamilyen okból fontos cikkekből,

A jobboldali sávban pedig a címkefelhő alatt láthatók a legutóbbi bejegyzések listája (itt is ügyelni kell, hogy a cikk eredeti megjelenési dátuma fog számítani, tehát lehet, hogy csak most kerül az adatbázisba, de mivel egy – mondjuk – július cikkről van szó, a listán nem látszik), a legnépszerűbb bejegyzések listája (ez már önöktől függ), az archívum és a naptár, melyben az egyes napok „termései” találhatók meg.

Az tanácsolom, hogy a fejlécben szereplő menűsort használják gyakran, mert ott kategóriákra és alkategóriákra bontva megtalálhatnak minden önöket érdeklő cikket. A rendszer szűkítő, vagyis a főkategóriára kattintve (mondjuk „Gazdaság”) minden e csoportba besorolt cikk olvasható, de ha a legördülő menükből egy másodlagos kategóriát választanak, akkor természetesen csak az oda besoroltakat. Ez esetenként alkategóriával szűkül, ami az adott másodlagos kategóriára mutatva jelenik meg.

Szintén használható a keresésre a címkefelhő, illetve a klasszikus archívum és keresési felületek.

Mint látni fogják, nyílt egy Facebook-os oldal is, természetesen azon minden cikk is megjelenik majd, ott viszont a bevitel időpontja szerint. Ezért az ehhez a csoporthoz csatlakozást csak azoknak ajánlom, akiket nem zavar majd, hogy a következő időszakban több ezer cikk jelenik majd meg az üzenőfalán, sok már nem is túl friss. Úgy gondolom, a helyzet valamikor a jövő év közepére normalizálódik majd, bár akkor is több tíz cikkre lehet majd számítani. Ezek figyelembe vételével döntsék el a csatlakozást. Könnyítésként használni fogom a megosztás lehetőségét, tehát a Romániai magyar szemmel „előfizetői”, illetve a személyes ismerőseim számára is kiemelek majd egy-egy érdekesebbnek tartott anyagot.

Apropó előfizetők. A Romániai Sajtófigyelő egyelőre teljesen nyitott rendszerben működik. A rendszer bejáratása után, a felhalmozott tapasztalat alapján és amennyiben eldől, hogy ezt a munkát végezni tudom, majd elválik, vannak-e pályázatok, reklámozók, melyek/akik fenn tudják tartani ezt a tevékenységet.

Természetesen, ha valaki úgy gondolja, hogy adománnyal, támogatással hozzá szeretne járulni e szolgáltatás fenntartásához, nagyon szívesen fogadok minden segítséget.

Végül meg szeretném erősíteni, hogy szívesen várok minden jobbító célú javaslatot, tanácsot és megjegyzést és amennyiben lehetséges, igyekszem majd beépíteni a hírportálba, mert a fő célom, hogy minél jobban megfeleljen olvasóim igényeinek.

Jó olvasást és kérem kövessék figyelemmel a hírportálomat is:

Romániai Sajtófigyelő


Javaslatok, megjegyzések:

romaniaisajtó@eurocomkft.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr374817435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pé_Zsé 2013.03.08. 20:19:50

@pszichonauta: Nem, de egy lefoglalt két nagy program, az EuroCom - Romániai Sajtófigyelő beindítása és egy nagy, országos fesztivál megszervezésében való részvétel. Mostanra kezdem lassan behozni a lemaradásaimat és így - remélhetőleg - lesz időm a saját véleményem leírására is. Ugyanakkor egy másik tervvel is készülök, remélem, az is elnyeri majd olvasóim tetszését. De ez egyelőre titok :-)
Mindenesetre köszönöm az érdeklődést és remélem, ez továbbra is megmarad.

Pé_Zsé 2013.03.08. 20:22:57

@Pé_Zsé: Elnézést, az első mondatba bekerült egy zavaró "egy" szó. Az első! Kérem, ne vegyék figyelembe!
süti beállítások módosítása