A Moldovai Köztársaságban egymást érik az identitási ünnepek. És mindegyikük egy-egy szeletét célozzák meg, vagy érik el ennek a nem túl szerencsés közelmúltú országnak, mert úgy tűnik, legalábbis egyelőre, hogy egyikük sem képes egybekovácsolni a lakosait. Hol a…

Címkék: moldova egyesülés sevcsuk pcrm román román aie

A népszavazás végkimenetelére várva és illeszkedve a nemrég lezajlott olimpiához egy cikket közlök a Historia című folyóiratból. Ez a románok eddigi legnagyobb tornásza, Nadia Comăneci és edzője, Károly Béla közös munkáját, illetve a sorsukat taglalja a Securitate…

Címkék: károly securitate comaneci pozsár

Az Adevărul által indított sorozat következő részét közlöm, ez a római uralom utáni kereszténységgel foglalkozik. Érdekes együtt olvasni egy világi történész és egy teológus véleményét. Tetszik a régész véleménye: „Mert az ásatásokat nem tanulmányozó régészek…

Címkék: történelem ortodox

Az Adevărul sorozatot indított a románok kereszténységre áttéréséről és az egyház helyzetének romániai alakulásáról. E sorozat során van néhány cikk, mely majd bennünket, magyarokat is érinteni fog, meglehetősen sajátos, de az eddigi „hivatalos” román…

Címkék: történelem egyház ortodox

A napi politika nyugtalansága mellett kevesebb időm volt a történelmi témákkal foglalkozni. Korábban már megírtam, nem vagyok történész, de úgy gondolom, ahhoz, hogy értsük mi és miért történik Romániában, fontos, ha tudjuk, hogyan gondolkodnak ők a saját múltjukról. Ezért…

Címkék: történelem securitate

Az elmúlt napokban újabb fejezete zajlott le a már szokásos magyar‑román történelemértelmezési adokkapoknak. Ám ezt most nem a magyar‑román kettős mércés sorozatomba illesztem, hanem oda, ahol szerintem a helye, a választási kampányra vonatkozóba. És ennek az az oka, hogy…

Címkék: választás magyar román

A dákokról szóló sorozat ötödik részében Adrian Cioroianu történész, volt külügyminiszter arról beszél, miként használta fel a Ceauşescu-rendszer a dák mitológiát saját hatalma legitimálására. Talán ez a cikk ábrázolja a legpontosabban azt a jelenséget, ami e sorozat…

Címkék: rómaiak dákok

Dákokról szóló sorozatom ezen részében egy interjú olvasható Alexandru Vulpeval, a Vasile Pârvan Régészeti Intézet igazgatójával.   Újra kellene tárgyalni a „dák őseink” kifejezést Interjú Vasile Vulpeval, a Vasile Pârvan Régészeti Intézet…

Címkék: rómaiak dákok

A dák-román kontinuitással kapcsolatos vitát Zoe Petre történész ellenvéleményével folytatjuk, aki mítosznak tartja az elsősorban a Drăgan és Săvescu által képviselt dákközpontú elméletet. A cikk elsődleges forrása a Historia, de az adevarul.ro-n is megjelent. A cikkel kapcsolatos érdeklődést…

Címkék: rómaiak dákok

Lehet, hogy az újdonsült kormányfő, Victor Ponta szárnybontogatásaival kellene foglalkozni, bár nagyon nehéz komoly véleményt írni róla. Míg Ponta szerint ez „Románia valaha létezett legtisztább kormánya”, már a rajtvonal előtt kiesett két miniszterjelölt (az oktatás…

Címkék: rómaiak dákok

Mostantól újabb „rovattal” bővül bejegyzéseim sora. Már eddig is közöltem történelmi jellegű cikkeket, ilyen volt az Avram Iancuról szóló sorozat. Úgy gondolom, ahhoz, hogy megértsük a román politikai életet fontos azt is tudnunk, mi a véleményük a múltról, hogyan…

Marius Diaconescu történész viszontválasza Ioan Bolovannak.       Ki hamisítja meg Avram Iancu történetét, Bolovan professzor úr?   Avram Iancu forradalom alatti diskurzusa, amit „Verjétek fejbe a magyarokat”-ként lehet összefoglalni, 1848–1849-ben sikeres volt és az…

Címkék: román román történelemhamisítások

Ioan Bolovan történész válasza Marius Diaconescu cikkére.       Qui prodest? Újra Avram Iancuról   Viszonylag állandó olvasója vagyok a Historia folyóiratnak (is), de az idén májusi 113. szám nagy csalódást okozott nekem. Elsősorban az, hogy a címlapon, az Avram…

Mindennapi történelemhamisítások 2.   Marius Diaconescu történész cikkének második része.       Mérsékelt a jobbágyság szabadságát, radikális a románok politikai jogait illetően Avram Iancu a románok első, 1848. április 30-án, Balázsfalván tartott gyűlése…

Címkék: román román történelemhamisítások

Mindennapi történelemhamisítások - 2.   Talán furcsának tűnhet a témaválasztás most, amikor Romániában a Traian Băsescu elnök által felvetett és nagy vitát kiváltó fejlesztési régió-átszabás tölti ki a műsoridőket és újságoldalakat. Vannak ezzel kapcsolatosan…

Címkék: román román történelemhamisítások

süti beállítások módosítása