George Rădulescu úgynevezett „nagyinterjút” készített Borbély László RMDSZ-es politikussal és környezetvédelmi miniszterrel. Sok témát érintett, a minisztérium munkájától, a verespataki bányakitermelési terven keresztül az oktatási törvénytervezet magyarokra vonatkozó részeikig és az RMDSZ-Tőkés viszonyig.
1. A Verespatak-ügy.
Ön szerint, miként kellene megoldani a vitatott „Verespatak-terv” ügyét?
Tudják, magyar nyelven létezik a „Vörös kakas meséje”. Nem tudom, román nyelven is létezik-e… Ez egy soha véget nem érő mese. A „Verespatak-terv” esete is egy „never ending story”. Mindennek a teteje! Most nem környezetvédelmi miniszterként beszélek, hanem polgárként. Amikor van háromszáz tonna aranyod és 1.600 tonna ezüstöd, a világ bármely országa azon gondolkodik, hogyan hasznosítsa. Nem hiszem, hogy létezne akár egyetlen állam is, mely ne így gondolkodna, főleg abban a recesszióban, amin áthaladunk. A román állam mit tett?! A román állam bölcsességében kiadta a kitermelési engedélyt. Tehát az engedélyt azért adod ki, hogy bányászat történjen. Ezt egy olyan övezetben, ahol a rómaiak óta bányászat folyik. Elmész, elemezel, látod, hogy el kell költöztetni száz házat. Elmagyarázod az ottani embereket, hogy továbbra is bányászattal foglalkozhatnak, korszerű körülmények között. Apropó – Svédországban láttam modern kitermelési rendszereket. Nem is tudom, hogy ki kellett volna-e adunk a kezünkből a gyeplőt, vagyis nem kellett volna-e megtartani a részvények 50,5 százalékáét. Akkor is jött volna valaki befektetni. Nem kommentálom, miként és milyen feltételekkel kötötték meg a szerződést, de államként te diktálod a kitermelés feltételeit. Verespatak most, sajnos, egy kísértettelepülés, ahonnan a legtöbben elmentek. A házakat máshol fel lehetett volna építeni és a román állam bizonyos feltételeket szabhatott volna. Nálunk, mint sehol máshol, kiadták az engedélyt, mindent a befektetőre hagytak, igazolásokkal, botránnyal, perekkel és most, tíz év után, abban a helyzetben vagyunk, hogy semmi sem tisztázódott. Másrészről azt is mondhatod, hogy nem akarod kitermelni azokat a lelőhelyeket és hozol egy politikai döntést, mint Magyarország. Maradjon ott az arany még 300 évig!
Ön az zavarja, hogy nem döntöttek így, vagy úgy…
Igen. Környezetvédelmi miniszterként abban a helyzetben vagyok, hogy nem tudok mást mondani, mint amit januárban mondtam: betartom az Európai Unió jogrendjét és a román jogrendet, a jó gyakorlatokkal. Európában jelenleg vannak olyan bányák, melyek cianidokkal működnek. Amikor az a töredéknyi cianid eljut a gyűjtőtóba, már nem is tudod mérni. Svédországban, még ha lenne is gátszakadás, már nem szennyezne, mert a cianidarány nagyon alacsony, 0,8-as. Ez egy zárt rendszer – mielőtt az ülepítő tóba kerülne, a cianidot kivonnák. Azt több iparágban is használják. Visszatérve Verespatakhoz, most a hatástanulmány elemzésének fázisában vagyunk. Még abba a stádiumba sem jutottunk el, amiben a terv 2007-ben volt. A törvényi előírásokat követjük.
A verespataki lelőhelyek kitermelésének megkezdése nem lenne túl nagy környezeti kockázat úgy Románia, mint ahogy a szomszédai számára is?
Akkor kockázat, hogy ha nem tartják be az Európai Unió ezzel kapcsolatos legjobb gyakorlatát. A kormány egy határozattal vállal majd felelősséget azért, ami ott fog történni. Miniszterként garanciákkal kell rendelkezzek arra, hogy a kitermelést végrehajtó cég a környezeti helyreállítási pénzt is hozza majd. Ezen kívül garanciákkal kell rendelkeznem arra, hogy bármi történik, a cég nem fog eltűnni, mint ahogy 2000-ben, Nagybányán történt. Rendelkeznünk kell mögötte biztosító cégekkel és meg kell lennie ennek a zárt cianidos kitermelési rendszernek. Azt fogom javasolni, hogy a kitermelés – ha eljutunk odáig! – csak akkor induljon be, ha 101 százalékig meg leszek arról győződve, hogy ez nem árt majd a környezetnek.
