20.000 diák tanul a német tagozatokon

Romániában mára 65.000 német maradt, az 1940-es 750.000-hez képest. Az oktatás szempontjából miként kezelik ezt a helyzetet?

Sajnos így van. A kivándorlás most befejeződött, de elöregedett lakosságunk van és elképzelhető, hogy a demográfiai tendencia csökkenő. Ez majd kiderül a következő népszámláláskor, de ezen kevesek számára és a gyermekeink számára is alapvetően fontos, hogy legyen egy anyanyelvű oktatási formánk, mert az mindenkinek hasznos. Azt hiszem, kevés kivétellel a kisebbségeknél csökkenő a demográfiai tendencia. Lehet, hogy a romáknál és az ukránoknál nem így van. Sokkal idültebb gondok vannak a kisebb kisebbségeknél, a szlovákoknál, a szerbeknél, bonyolult helyzetek vannak.

Nincsenek kompakt településeink, mint más etnikumoknak. Nem a magyarokról beszélünk, de más etnikumok, a szerbek, a horvátok esetében, ezeknek vannak községeik, ahol etnikailag többségben vannak és ott van kevés, de szilárd oktatási egységük. Nálunk más a profil. Mi talán többen vagyunk, mint a horvátok, de sokkal szétszórtabbak vagyunk. Sajnos kevesebbek vagyunk 10 százaléknál, mint voltunk Nagy-Romániában 1930-ban.

Ami az oktatást illeti, a közoktatási német tagozatokon a diákok száma néhány éve elvileg állandó, országos szinten úgy 20.000. Ez az az érték, ami körül forgunk, óvodától érettségiig és nyilvánvalóan nem mind tartoznak a német etnikumhoz.

Vannak teljesen, vagy részlegesen német nyelvű középiskoláink Bukaresten, Brassóban, Segesváron, Medgyesen, Nagyszebenben, Besztercén, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szászsebesen, Resicabányán, Temesváron, Lugoson, Karánsebesen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben. Széles a paletta.

Önmagában a harc akkor kezdődik, amikor az oktatási egységek vezetése kerül szóba, itt mindenféle politikai támadások vannak olyan témákban, melyek nem témák. Tehát egy olyan iskolában, ahol csak német tannyelvű oktatás van, mi a gond, ha a vezetőség szintjén a képviselet a közösség kebeléből származik, mint ahogy nyilvánvalóan ott, ahol van román tagozat is, a képviselet legyen arányos? Hogy mondjam, ez egy abszolút természetes ügy. Ennek ellentéte az, ami ma történik, amikor a törvény előírja, hogy az igazgatók egyikének ismernie kell a nyelvet. Nem lenne semmi ellenvetésem, ha a törvényt tisztességesen alkalmaznák. De mivel nem alkalmazzák tisztességesen, visszaélések voltak a tanfelügyelőségek részéről.

Amikor az igazgatóról van szó, hogyan állapítja meg a tanfelügyelőség, hogy az illető beszél németül? Létrehoz egy bizottságot, amibe beültet néhány, a német nyelvű tanfelügyelőséghez közeli tanárt, eljön a pártól a jelölt az igazgatói tisztségre, tegnapról mára megtanulta, hogy „Guten Tag!”-ot, és „Danke schön!”-t mondjon és a az elégedett bizottság megállapítja, hogy az illető tud németül. Van elég olyan eset, amikor az ügy tovább is megy, a pedagógusok címzetességéig. Normális esetben nem kaphatná meg, ha nem tudja tökéletesen a nyelvet, mert nem adhatsz elő matematikát, vagy vegytant úgy, hogy három szót tudsz németül.

Ha nincsenek tanárok, és ez egy nagy gond, amivel szembesülünk, nevezetesen német nyelven oktatni tudó képzett tanáraink, akkor semmi ellenvetésünk sincs az ellen, hogy egy helyettesítő román nyelven oktasson, míg akad egy német tanár. Nem feltétlenül egy német etnikumú. Lehet román is.

De nem érthetünk egyet olyan kollégák kinevezésével, akik nem ismerik a nyelvet, mert szétverik ezt a német nyelvű oktatást. Tehát ez az alapvető gond. És törvénnyel megpróbálom a kormányt rákényszeríteni ennek tiszteletben tartására.

„Nincsenek tankönyveink!”

Mi a német etnikumúak tankönyveinek helyzete?

Nem vagyok elégedett. Ez volt a Daniel Funeriu miniszter úrral folytatott legutóbbi beszélgetésem témája és egyetértett velem abban, hogy ennek a témának jövőre elsődlegesnek kell lennie. Nincsenek illúzióim, de mégiscsak szükség van a kormány támogatására.

Amikor a kiadók egy 200.000 példányos könyvcímért, mondjuk az ötödikes románért harcolnak, ezt gazdasági megfontolásokból teszik, mert nyilvánvalóan nyereséget fognak elérni, mint ahogy ugyanilyen nyilvánvaló, hogy nem érdekli őket a német nyelvkönyv kinyomtatása 3.000 példányban.

De a kormány megteheti, hogy csomagban adja ezeket a megbízásokat: akkor kapod meg a 200.000-es címeket, ha legyártod a 3.000-eseket is. Nem vagyunk abszurdak, nem kérem, hogy az újrakiadási lista a filozófia tankönyvvel kezdődjön, de abszolút jogosnak tartom, hogy az 1–10. osztályok számára kiadják a német nyelvkönyveket.

És nem rendelkezünk ezekkel, egyes tantárgyaknál pedig kiadott könyvek sincsenek, mint a 9. és a 10. osztálynál, nincsenek újrakiadások sem. A 10. osztály számára kiadtunk mi egy tankönyvet, valójában egy kiegészítő tankönyvet, de a saját erőnkből adtuk ki. Ugyanígy, a X., XI., XII. osztályok számára mi adtuk ki, a saját pénzünkön. 2002–2003-ban nyomtattuk ki azokat. Nem adtuk ki újra azokat, mert nem tudjuk, mit adjunk ki újra, mert a tanrend folyamatosan változik.

A helyzet nem tesz elégedetté minket. A miniszter nyilatkozat szintjén egyetértett az álláspontommal és jövőre meglátjuk, mit lehet tenni. Ez végső soron források kérdése. De az oktatási minisztérium forrásaiból, amennyi van, azt kértem a minisztertől, hogy azokból a forrásokból egy kis hányadnak a nemzeti kisebbségek felé is kell irányulnia.

Az világos, hogy nincsenek tankönyveink. Tehát általánosságban elmondhatjuk, hogy távolról sem rendelkezünk az ezen oktatási formához szükséges tankönyvekkel, utalok itt a közoktatásra. És egyes tantárgyak esetében egyáltalán nincsenek tankönyvek. Mondjuk a hatodikos biológiából.

Ionel Dancu

(2010. december 16.)

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr162524661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.