Ma súlyos csapás érte Romániát. Mondhatnám, újabb súlyos csapás egy nem túl nagy képzelőerővel megáldott kormány és egy tehetetlen ellenzék után. Románia ezúttal a külpolitikában hasalt egy nagyot és a fő politikusok első megnyilatkozásai azt mutatják, tényleg nem hitték, talán Traian Băsescu elnök kivételével, hogy az európai – elsősorban francia! – politikusok komolyan gondolták, amikor arról beszéltek, hogy Románia – és vele együtt Bulgária – nem 2011 márciusában fog csatlakozni a Schengen-övezethez.
Úgy lehettek vele, hogy megismétlődik majd a 2003-as helyzet, amikor a nyugati politikusok folyamatosan az EU-csatlakozás elhalasztásával fenyegetőztek, de végül a két ország az előre meghatározott határidőre bejutott a közösségbe. Most nem foglalkozom Románia és Bulgária EU-csatlakozásának körülményeivel, bár megérne egy misét, de nem kerülhetem meg a kérdést, a mostani helyzet nem a csaknem három évvel ezelőtti lazaság következménye-e?
A mai esemény nem előzmények nélküli. A jelek már csaknem egy éve folyamatosan érkeznek. Előbb brüsszeli folyosói pletykák formájában, melyeket aztán kisebb rangú közösségi, vagy diplomáciai tisztviselők többé, vagy kevésbé nyíltan vállalt véleményei követtek. De idén nyártól kezdődően már egyre hangsúlyosabbá váltak a figyelmeztetések. Az ügy odáig fajult, hogy Pierre Lellouche francia európai ügyi államtitkár és a szintén francia Eric Besson bevándorlásügyi miniszter már mindenféle célozgatás nélkül, nyíltan beszéltek Románia Schengen-övezethez csatlakozásának elhalasztásáról. Őket követte Hollandia bukaresti nagykövete, Tanya van Gool, aki több országos napilapnak is interjúkat adott, melyekben hazája fenntartásairól beszélt.
Ezt az egyre erősödő folyamatot tetőzi be a francia és a német külügyminiszter belügyminiszterek mostani, az Európai Bizottsághoz intézett levele, melyben Bulgária és Románia csatlakozásának elhalasztását kérik. A két politikus a biztonsággal és igazságszolgáltatással, a korrupcióval és a szervezett bűnözéssel kapcsolatos hiányosságokra hivatkozik és arra, hogy ezek súlyosan veszélyeztetnék az EU határait és belső biztonságát.
Tény, hogy Románia és Bulgária még a többi közép- és kelet-európai országhoz képest is felkészületlenebbek voltak a csatlakozásra. Minden trükk, csel – és korrupció?! – ellenére ezt a nyugat-európai államok többsége is tudta. De mivel el akarták kerülni, hogy komolytalannak tűnjenek az előre rögzített csatlakozási határidő módosítása miatt és mert még nagy volt ezekben az országokban a Romániával és Bulgáriával kapcsolatos derűlátás – és korrupció?! –, végül a csatlakozási tárgyalásokat az utolsó még elfogadható pillanatban lezárták. De bevezettek egy addig nem létező eszközt, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (EEM), mely félévente értékeli a két ország által az igazságügy és a korrupcióellenesség terén elért eredményeket. Az EEM-t eleinte korlátozott időre tervezték, sőt Traian Băsescu elnök fő célkitűzésének nevezte az EEM befejezését, de erre a mai napig nem került sor. Sőt, mint láthatjuk, a két külügyminiszter éppen az EEM által feltárt hiányosságokra hivatkozva kéri Románia és Bulgária Schengen-csatlakozásának elhalasztását.
A román politikusoknak (eddig megszólalt Traian Băsescu elnök, Victor Ponta szociáldemokrata – PSD – elnök, Crin Antonescu liberális – PNL – elnök, volt miniszterek és egyéb politikusok, igaz, érdekes módon Emil Boc kormányfő nélkül, hacsak nem kerülte el a figyelmemet!) igazuk van, amikor azt mondják, a csatlakozást ellenző politikusok megsértik a Schengen-övezethez csatlakozásra vonatkozó megállapodást, mely csak a műszaki feltélek teljesítését követeli meg a jelöltektől és nem tesz lehetővé semmilyen pótlólagos feltétel kiszabását. Tény, hogy egy ilyen utólagos játékszabály-módosítás veszélyes precedenst teremthet, hiszen más esetekben is ehhez az eljáráshoz folyamodhatnának, amennyiben egyik, vagy másik „övezetbe” jelentkező állam valamilyen okból nem tetszik nekik és ez akár a szabályok kiszámíthatatlanságához vezethet.
Ugyanakkor a nyugati politikusoknak is igazuk van, még akkor is, ha a mostani bajaikért részben maguk a hibásak. Most üt vissza az, hogy az EU-hoz utolsókként csatlakozott két államot jórészt „hozomra” vették fel, melyek aztán eléggé el nem ítélhető módon jelentősen lecsökkentették a korrupció elleni harc és a reformok ütemét. Most szembesültek azzal, hogy a felvétel után szinte semmilyen eszközzel nem rendelkeznek az addig nem teljesített feladatok végrehajtásának kikényszerítésére. Márpedig, gondolom, Románia és Bulgária csatlakozásának elhalasztása egyfajta üzenet is kíván lenni a tagságra váró országok számára, hogy az EU többé nem óhajtja az eddigi lazasággal kezelni a felvételeket.
Mi fog történni? Egyelőre nehéz megjósolni. Tavasszal valószínűleg majd kiderül, hogy az ellenzők hajlandók-e egy-két levélen túlmenő konkrét lépéseket is tenni, nevezetesen valóban elhalasztják-e Románia és Bulgária felvételét. Ha igen, akkor a következő kérdés az, meddig. A németek azt rebesgetik, a nyár végéig biztos a halasztás. Azután sok minden függ a nyugat-európai választások kimenetelétől. Hiszen kár lenne tagadni, hogy a mostani keménykedésben legalább is ugyanakkora súllyal nyom a latba a belpolitikai vetület is.
Mi lesz a román politikusok reagálása, felgyorsítják-e a reformokat és végre rács mögé juttatják a korrupt politikusokat? Nem akarok az átlagosnál cinikusabbnak tűnni, de nem hiszem, hogy a román politikusokat, azon kívül, hogy sérült a honfiúi hiúságuk, illetve, hogy pártközi csatározásokra felhasználhatják az esetet, túlságosan érzékenyen érintené a kérdés. Ha az egyik oldalon a számukra túl sok gyakorlati haszonnal nem járó Schengen-csatlakozás, a másikon pedig korrupt társaik megvédése áll, akkor – ahogy azt legutóbb Monica Ridzi volt ifjúsági miniszter múlt heti esete is bizonyítja – nem kétséges, hogy ez utóbbit választják. Mindörökké, ámen!
