Kutyaharapást szőrével?

 2011.01.14. 02:15

Kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a jelenlegi ellenzék stratégái arra a következtetésre jutottak, a közelgő választásokon – Romániában 2012-ben helyhatósági és parlamenti választások lesznek – egy új „nemzeti egységszövetség” képes győzelmet biztosítani. És arra is, hogy ennek elérése akkor a legvalószínűbb, ha egy győztes receptet másolnak le. Igazuk lenne?

Ma már egyre világosabban látszik, hogy Traian Băsescu alapvetően meg fogja határozni Románia harmadik évezred elejei politikai színpadát, nemcsak elnöksége – valószínűleg – tíz éves időszakában, hanem jóval utána is. És nem feltétlenül jó értelemben.

Nem annyira a miniszterségei, mint inkább a főpolgármesteri mandátumai alapozták meg hírnevét és hoztak neki igazi népszerűséget. Miniszterségei inkább vitatottak – és sok tekintetben gyanúkat táplálók! – voltak, míg főpolgármestersége alkalmat adott számára, hogy igazán kibontakozzon. Ebben segítette, hogy első, teljes főpolgármesteri mandátuma alatt nem rendelkezett fővárosi tanácsi többséggel, majd amikor a második mandátumra ezt is megszerezte, fél év után ezt államfőségre cserélte. Ez kitűnő lehetőséget teremtett számára, hogy a tettek elmaradásáért mások aknamunkáját hibáztassa.

Ennek alapján egy olyan politikus képe rajzolódik ki, aki a hatékony irányítói képességek hiányát sokkal inkább a durva, „matrózhumortól” az agresszív kirohanásokig terjedő szóbeliséggel palástolja. És ezt meglehetősen sikeresen tette, hiszen a Ion Iliescu féle politikusok száraz, párttitkáros bikkfanyelve, Adrian Năstase félék simulékony korruptsága és Călin Popescu Tăriceanu lekezelő távolságtartása után a romániai közvélemény jelentős része azonosulni tudott vele. A CDR-s kormány(ok) szerencsétlenkedése és a Năstase-kormány gátlástalansága után sokan akarták elhinni, hogy megérkezett a Messiás. Ez kicsit erősnek tűnhet, pedig szinte vallásos révület kellett ahhoz, hogy ne csak a társadalom képzetlenebb, könnyebben irányítható része, hanem az értelmiségiek egy jelentős része is vakon higgyen benne. Ez utóbbiak többsége – valószínűleg! – ma már resteli azokat a jelzőket és szavakat, melyekkel dicshimnuszokat zengtek egy darabosságával, keresetlenségével néha megnyerő, de alapjában véve bárdolatlan személyről. Személyiségére és gondolkodásmódjára jellemző a 2004-es elnökválasztási jelenet, amikor az addigi elnökjelölt Theodor Stolojantól könnyes szemmel búcsúzó és a helyét átvevő Băsescu azt az érzetet keltette, hogy elődje halálos beteg. Nos, azóta is él és virul!

 
Akkor sokan úgy gondolták, elnökjelöltté válása a helyzet által hozott kényszermegoldás volt, ma már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy saját, vagy tanácsadói fejéből kipattant stratégiai lépés. A puha Theodor Stolojan valószínűleg még a rendkívül népszerűtlenné vált és szintén nem túl karizmatikus Adrian Năstaset sem verte volna meg az elnökválasztáson, ugyanakkor Traian Băsescu alkalmatlansága a miniszterelnöki tisztségre az első félévben kiderült volna. Így természetes módon következett a helycserés változat, Stolojan ideiglenes eltűnésével és Călin Popescu Tăriceanu kormányfő-jelöltként történt megjelenésével.

Ezt talán alátámasztja több mint egymandátumos államfősége. A romániai félig elnöki rendszerben van néhány terület (pl. a külügyek, biztonságpolitika, védelem stb.), ahol még egy olyan államfő is szinte kormányfőként cselekedhet, aki nem érez oly nagy késztetést a hatásköri korlátok feszegetésére, mint Băsescu. És ezeken a területeken sorra kudarcot vallott, vagy lépései felszínesek, gyakorlati következmények nélküliek voltak. Oroszország felesleges sértegetésétől, az amerikaiakkal szembeni hajbókolásán át a kommunizmus elítéléséig. Oroszország vezetése azóta sem bocsátott meg neki, az oroszokkal kapcsolatos új európai (és amerikai) politika számára pedig ez zavaró tényező, a híres Washington–London–Bukarest tengely csak Băsescu képzeletében maradt, a kommunizmust pedig elítélte, de működtetői zavartalanul virultak/virulnak!

Ennek ellenére, mint fentebb írtam, Băsescu meghatározója lesz Románia ezen időszakának. De nem politikai teljesítményével, mint inkább politikai mintateremtésével. Szerencséjének, ösztönösségének és politikai ellenfelei gyengeségének köszönhetően olyan sikereket ért el (egyetlen szavazást sem vesztett el eddig, amin jelöltként elindult!), amelyek a politikai ellentáborába tartozó pártokat arra késztette, hogy ne csak a módszereit másolják le, hanem őt magát is!

A Demokrata-Liberális Párton (PDL) kívül számításba vehető másik két párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) olyan elnököket (Victor Ponta és Crin Antonescu) választott ki soraiból, akik habitusukban, nyelvezetükben, viselkedésükben Traian Băsescu másai. A logika egyszerű, ha ez a siker receptje, ezt kell csinálni! Traian Băsescut, csak Traian Băsescu verheti meg!

De ez a logika hibás! Nemcsak azért, mert – hacsak nem cáfolja meg korábbi kijelentéseit – Traian Băsescu nem indulhat újra az elnökségért és nem kíván visszatérni a pártjába sem. Hanem azért is, mert a Băsescu-modell kifulladni látszik. De Messiás várása nem!


U. i.: A Moldovai Köztársaság Parlamentjében lassan alakulgat a Szövetség az Európai Integrációért (AIE) új, ezúttal három pártból álló változata. A kormányt valószínűleg újra Vlad Filat fogja vezetni. Erre a kérdésre egyik következő bejegyzésemben majd bővebben kitérek. Ugyanakkor sokatmondó – és lehangoló – az, ahogy Filat egy neki nem tetsző személyt „elintéz”. Nem arról van szó, hogy igaza van-e, vagy sem, hanem ahogy eljár! A történet röviden: Vlad Filat a Parlament egyik folyosóján nyilatkozik a sajtónak. A kiszolgáló személyzet egyik tagja arra kéri, ne állják el a folyosót, hanem vegyék igénybe a sajtónyilatkozatokra szolgáló helyszínt. Az ezen megsértődő kijelölt kormányfő előbb maga próbálja elűzni a szerencsétlen alkalmazottat, majd szól a fiúknak…

Címkék: pnl basescu psd pdl antonescu ponta filat

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr112582540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.