Amikor a mai bejegyzés témáján gondolkodtam, két témát latolgattam. Az egyik az RMDSZ-en belül elkezdődött belső elnökválasztási kampány. Bár már az elején szolgál bizonyos tanulságokkal, mégis azt hiszem, jobb, ha néhány nap múlva térek vissza rá. A másik téma azzal kapcsolatos, hogy a nyugdíjcsökkentési hullám utolérte az egyenruhásokat is. Ez nem új téma, már tavaly, a többi nyugdíj csökkentésekor felmerült, de bombaként most robbant.
Tavaly szeptemberben Gabriel Oprea védelmi miniszter, az „Adrian Năstase személyes maffiájának főnöké”-ből (idézet Traian Băsescutól) mára ugyanazon Traian Băsescu hűséges katonájával lett UNPR-vezető (Nemzeti Egység Romániáért) kijelentette, egyetlen 3.000 lej alatti katonai nyugdíj sem fog csökkenni. Ezt erősítette meg idén január 12-én a Védelmi Minisztérium is, melynek képviselői sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 3.000 lej alatti nyugdíjak nemhogy nem fognak csökkenni, de egy részük nőni is fog. Ezt követően azonban a tévék képernyői lassan-lassan megteltek civil- és egyenruhás tisztekkel, volt tisztekkel, a hadsereg sorsáért aggódó civilekkel és ellenzéki képviselőkkel. Meg persze műsorvezetőkkel! Van itt minden: könnyezés élő adásban, üvöltözés a stúdiókban és az utcákon, dulakodás csendőrökkel. És ez a történet mintegy sűrítve tartalmazza a mostani kormányzat összes hibáját is.
Először is az intézkedés kezdeményezői megfeledkeztek egy alapvető szabályról. Ha nem tudhatod magad mellett a médiát, akkor ne hibázz! Rövid távon így sem úszod meg, de legalább bízhatsz abban, hogy előbb-utóbb a közvélemény értelmesebb részéhez még a hangzavarban is eljut az üzeneted. De ha te magad sem tudod, mi az üzenet, akkor esélyed sincs! Márpedig jelen esetben a hatalom nem tudta, vagy legalábbis úgy tűnik, mintha nem tudná, mit akar üzenni. Kijelenti, hogy véget kell vetni a különleges nyugdíjak rendszerének és általánossá kell tenni a hozzájárulással arányos nyugdíjat, de közben nemcsak megőrzi, hanem még növeli is a nem hozzájárulás alapján megállapított nyugdíjakat (most a bírók érintetlenül maradt speciális rendszeréről nem is beszélve!). Mert ha igaz az, hogy a 3.000 lej alatti nyugdíjak nem csökkennek, hanem akár még nőnek is, akkor ez a 81.000 hadseregi nyugdíjból kb 76-77.000-re vonatkozik. De ha a kormány költségkímélésre vonatkozó állítását is beillesztjük a képletbe, akkor kérdéses, hogy 4–5.000 nyugdíj átszámítása megéri a cirkuszt.
Szintén kérdéseket vet fel, hogy törvényes-e és ha mégis az, akkor erkölcsös-e a szabályokon menetközben változtatni. Most egy pillanatra tekintsünk el a nyugdíjak mértékétől és csak magát az elvet vizsgáljuk. Ha az állam a katonai rendszerbe bekerülőkkel úgy kötött szerződést, hogy esetükben nem a hozzájáruláson alapuló, hanem egy speciális rendszert fog alkalmazni és nyugdíjba vonulásuk után ez utóbbi alapján fogja fizetni számukra a nyugdíjakat, akkor kérdéses, hogy a szerződés lejárta után, a kifizetéskor más szabályt akarna érvényesíteni csak azért, mert számára ez így lenne kedvezőbb. A dolgot tovább bonyolítja még egy dolog. Nevezetesen az, hogy a NATO-csatlakozás egyik feltétele az volt, hogy a hadsereg megszabaduljon a vízfejjé duzzadt főtiszti kartól, mely aránytalanul népesebb volt, mint az a NATO-hadseregekben szokásos és elfogadott. Ezt a feltételt úgy teljesítették, hogy rengeteg tisztet és főtisztet nyugdíjaztak idő előtt. Most azonban, miután Románia már NATO-tag, meglehetősen bizarr dolog, hogy az állam amiatt akarja büntetni – nyugdíjcsökkentéssel – a tiszteket/főtiszteket, mert idő előtt mentek nyugdíjba!
A szervezetlenség és előkészítetlenség érzetét kelti – amennyiben igaz! –, hogy a katonai nyilvántartások állítólag pontatlanok és szétszórtak, így lehetetlenség volt időre átszámolni 81.000 nyugdíjt. Márpedig ilyen körülmények között felelőtlenség volt úgy beindítani egy rendszert, hogy az nem volt megfelelően előkészítve. Hangsúlyozom, ha igaz!
Bizonytalanságom abból fakad, hogy nagyon nehéz eldönteni, mely állítások igazak és melyek hatásvadász kijelentések, vagy éppenséggel hazugságok. Másrészt nehéz elhinni, hogy pont a hadseregen belül lennének annyira hiányosak a nyilvántartások, ahogy azt egyesek állítják. Volt szerencsém pár hónapig napi parancsokat írni és még a hetente kiosztott krumplimennyiséget is fel kellett jegyezni, így nehezen hihető, hogy a katonák szolgálati idejét ne tartották volna számon, főleg úgy, hogy az az előléptetés egyik feltétele is!
Nézzük meg a másik oldalt is. Mert az érintett katonák érvei és nyilatkozatai nem kevésbé kétségesek és demagógok, mint a kormányé. Először is vegyük a nyugdíjak mértékét. A 81.000 hadseregi nyugdíjból kb. 15.000 1.000 lej alatti, 46.000 1.000 és 2.000 lej közötti, 15–16.000 2.000 és 3.000 lej közötti és a fennmaradó néhány ezer 3.000 lej feletti. Nos, ha a társadalom többi részét nézzük, akkor a következő számsort kapjuk: kb. 3,7 millió nyugdíj 1.000 lej alatti, kb. 800 ezer 1.000 és 1.500 lej közötti, kb. 150 ezer 1.500 és 2.000 közötti és kb. 80 ezer 2.000 feletti, amiből kb. 15 ezer 3.000 feletti (2010 áprilisi adatok). Azt hiszem, egyértelműen kitűnik e számsorból, hogy míg a társadalomban a nyugdíjasok döntő többsége az 1.500 lej alatti tartományban van és elenyésző része az ennél magasabb övezetben, a hadseregből nyugdíjba vonultaknál az arányok pont fordítottak. Tehát meglehetősen visszás, amikor ezek a katonák egyenlőségjelet akarnak tenni a saját és a tényleg nyomorúságos nyugdíjakat kapók helyzete között.
Van még egy elem, ami tovább árnyalja a képet. Nevezetesen az, hogy míg normális esetben a nyugdíjkorhatár nőknél 60, férfiaknál 65 év, a minimális szolgálati idő 15 év, a teljes szolgálati idő pedig nőknél 30, férfiaknál 35 év, addig a katonák esetében a nyugdíjkorhatár 55 év és csak 2030-ra éri majd el a 60 évet, a minimális szolgálati idő 15 év, de a teljes szolgálati idő mind a nőknél, mind a férfiaknál 25 év. Ezekből az adatokból világosan látszik, hogy milyen aránytalanságok vannak a két nyugdíjrendszer között.
A katonák erre azzal érvelnek, hogy igen, de milyen nehéz az életük, mennyi veszélynek teszik ki magukat és állandóan készenlétben kell lenniük! Mindez szépen hangzik, de sajnos nem így van. Néhány esetleg még élő második világháborús veteránon kívül a román hadseregben jelenleg nincs olyan nyugdíjas katona, akit háborúba vezényeltek volna. A veteránok esetében teljesen jogosnak tartok egy ilyen különleges bánásmódot. Némileg más a helyzet azokkal a katonákkal, akik a rendszerváltás, illetve a NATO-taggá válás után vettek részt harci cselekményben. Az ő esetük azért tér el – véleményem szerint – a második világháborús veteránokétól, mert ők kérték a kivezénylésüket a műveleti színterekre. Nevezetesen nagyobb bevétel érdekében vállaltak bizonyos veszélyeket, melyek akár halálosak is lehetnek. Ez nem sokban különbözik, például, a pénzszállító kocsikban ülő őrökétől, akik szintén pénzért viszik vásárra a bőrüket, igaz, nem öntik le az egészet egy „hazafias” mázzal. Nem szeretném, ha félreértenének. Nagy bátorságnak tartom katonaként Afganisztánba menni, sőt még egy bizonyos (mondjuk 1,5-ös) szorzó alkalmazását is elfogadhatónak tartanám a szolgálati idő kiszámításánál, de ne mossuk össze azzal a helyzettel, amikor a haza védelmében vezényelnek valakit a frontra. De a koszovói, afganisztáni, iraki küldetésben részt vettek még nem nagyon vannak nyugdíjas korban. Így a többiek esetében nem nagyon értem, milyen veszélyeknek voltak kitéve az elmúlt évtizedekben.
Ami pedig a nehéz kaszárnyaéletet illeti, volt alkalmam elég sok kaszárnyában élni és elmondhatom, tisztjeink nem igazán szenvedtek. Az az évi öt-hat éjszakai riadó, amelyekre be kellett vágtatniuk a laktanyába össze sem hasonlítható mondjuk egy orvos életével, akinek gyakran másnaponta kell ügyelnie és folyamatos stresszben él.
Tehát egy újabb olyan esettel állunk szemben, amikor megint mindenki másról beszél, mint amit gondol és más céljai vannak, mint amit állít. A kormány pótcselekszik, az ellenzék zavartan csapkod a média által feldobott magas labdák irányába, a tömeg pedig nézi az egész cirkuszt és egyre dühösebb. A hatalomra, az ellenzékre, magára, a szomszédra, a magyarokra, a moldvaiakra, a tanárokra, a nyugdíjasokra, a benzinkutasokra stb. stb. stb.
Tunézia egy kőhajitásnyira van!
