Úgy a romániai román, mint ahogy a magyar sajtó is nagy terjedelemben foglalkozott az Avram Iancut jelképesen felakasztó Csibi Barna ügyével. Ennek kapcsán az Adevărul egyik újságírója, a magyarok iránti szimpátiával nem gyanúsítható (ugye, milyen finom voltam?) Ionel Dancu azt a – románok között – közkedvelt sztereotípiát kívánta megvizsgálni, igaz-e, hogy a Székelyföldön a románoknak még kenyeret sem adnak, ha románul kérik.
Ez egy több évtizedes mítosz és annak ellenére tartja magát szívósan – főleg a Kárpátokon túl –, hogy ma már azért a Székelyföldön is egyre elterjedtebbek az önkiszolgáló boltok, tehát maga a kérdés is ostobaság. Éppen a cikkek sokasága miatt nem éreztem nagyon szükségesnek a Csibi-üggyel foglalkozni, de ha már így adódott, néhány megjegyzést fűznék hozzá. Az esetről csak március 15-én értesültem, amikor a két fő hírcsatorna, az Antena 3 és a Realitatea TV szinte már mániákusan ismételgették a Csibi által a Youtube-ra feltett képanyagokat. Ebben az esetben is mintha a Realitatea TV „becsületesebb” lett volna, hiszen az Antena 3-mal ellentétben legalább beszámoltak arról, mi szerepelt a Csibi által elkészített táblán, amin a csíkszeredai „hős” felsorolta azokat a településeket, ahol Avram Iancu bandái védtelen nőket és gyermekeket gyilkoltak le. Ettől függetlenül az első reakcióm nekem is az volt, hogy egy ostoba alak, aki a magamutogatásával csak elrontja az ünnepünket. Főleg úgy, hogy Csibi Barnának korábban már voltak hasonló „húzásai”.
Estefelé azonban, amikor egész nap kénytelen voltam végighallgatni a tévékbe meghívott románok ostobaságait, kezdtem igazat adni Csibinek. Ez akkor erősödött meg még jobban bennem, amikor a Realitatea TV egyik esti beszélgetős műsorában a meghívottak (köztük egy nagybányai is, sajnos!) arról győzködték egymást, hogy a magyarok és a románok között nincsenek feszültségek, sőt nem is lehetnek, mert a románok – mélységes és ostobán nagy toleranciájukban! – annyira jól bánnak a magyarokkal, hogy ihaj! Tudjuk, érezzük, köszönjük! Ráadásul, szintén ellentétben az Antena 3-mal, a Realitatea vette a fáradtságot és műholdas kapcsolatot létesített Csibivel. Igaz, a kapcsolatot nem segítette, hogy a kérdések jelentős késéssel érkeztek meg Csibihez és sokszor nehézséget okozott számára, hogy a nem látott, csak hallott, egymás szavába vágó románok mondataiból kiszűrje a lényeget. Ettől függetlenül a higgadt, emberi jogaira építő érvei sokkal meggyőzőbbek voltak, mint román beszélgetéstársai arrogáns vagdalkozásai. Éppenséggel még az is elfogadhatónak tűnt, hogy ezzel a kétségtelenül eléggé durva lépéssel fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy az 1848–1849-es román kegyetlenkedésekről nagyon kevés ismerete van a közvéleménynek. Nevetséges volt ugyanakkor, hogy azok, akik eddig a magyar neveket csak torzítva és román szórend szerint voltak képesek kimondani, most erkölcsi felsőbbrendűségüket bizonyítandó egymást kioktatva villogtak azzal, hogy miként kell a magyar neveket kiejteni. Így lett, domnul Bélóból Markó Béla és Victor Orban-ból Orbán Viktor! Azt hiszem, élő adásban először hallottam ezt romántól!
Ám újra bizonyítást nyert, hogy nem szabad azonnal következtetéseket levonni. Ugyanis az utóbbi napokban történt néhány olyan fordulat, melyek Csibi egész eddigi „pörformanszait” is más megvilágításba helyezik. Történt ugyanis, hogy az adóhivatal megyei igazgatóságán adófelügyelőként dolgozó Csibit a bukaresti főnöke, Blejnar pont Mócföldre, Avram Iancu vidékére, nevezetesen Abrudbányára helyezte át. Hat hónapra, nevelési célból, ahogy azt maga Blejnar jelentette ki! Az egy külön történet, hogy egy hivatal, nevezetesen az adóhatóság feladata-e az ilyesmi. Ha Csibi elkövetett valamilyen bűncselekményt, akkor az az ügyészségre, majd a bíróságokra tartozik. Ha Csibi valamilyen hivatali szabálysértést követett el, akkor ez újra egy eljárás tárgya lehet. Márpedig a Csibivel szemben indított belső vizsgálat még nem ért véget, tehát ez az áthelyezés nem egyéb, mint egy ostoba lépésre adott ostoba válasz!
De ami igazán elgondolkodtatott, az Csibi későbbi viselkedése volt. Amikor nyilvánosságra került az áthelyezése és megkérdezték tőle, ott is folytatni fogja „oktató jellegű előadásait”, azt válaszolta, hogy ott inkább nem! Sőt, látva, hogy Abrudbányán összegyűlt néhány helybéli vadromán, hogy felelősségre vonják csíkszeredai „előadása” miatt, elfogadta új főnöke „javaslatát” és elvonult pihenőszabadságra! Nos, akkor viszont teljesen más a leányzó fekvése! Csibi Barna eddig rendkívül harcias és megalkuvást nem tűrő, hajthatatlan viselkedést mutatott. Csíkszereda utcáin előszeretettel masírozott bakancsos, Székely Gárda-egyenruhás „összeállításban”, minden cselekedetével/cselekedetében a magukat a románoknak eladó magyar politikusokat, főleg az RMDSZ-eseket bírálva. Nem feladatom megvédeni őket, de Csibi nevetséges megfutamodása csak őket erősítette meg. Ugyanis nagyon könnyű nagy hősnek lenni a Székelyföldön, védett környezetben, zömmel magyarok között, akik még ha nem is értenek vele egyet, de nem verik be érte a fejét. És más dolog román többségű környezetben élni és ott érvényesíteni, kiharcolni a jogainkat.
Csibi ezekkel a lépéseivel nemcsak a románoknak teremtett alkalmat arra, hogy március 15-e kapcsán újra az áldozat szerepében tetszelegjenek, hanem pont azokat a politikusokat hitelesítette, akik eddig valóban megalkuvásból, gyávaságból, vagy haszonlesésből kötötték meg kisebb-nagyobb alkuikat a többségi románok képviselőivel. Ez utóbbiak ugyanis bármikor Csibire mutogathatnak majd, hogy íme, a nagy hős is hogy behúzta fülét, farkát, amikor szorult a hurok!
A második részben közlöm a bevezetőben említett cikket.
