Mint az első részben említettem, most közlöm az Adevărulban megjelent cikk fordítását. Nem hiszem, hogy különösebb magyarázatot igényelne, de fontos lenne, ha a szerző azokban a megyékben is körülnézne, ahol a magyarok vannak abban a helyzetben, mint a románok Hargita és Kovászna megyékben. De azt hiszem, túl sokat várok el Dancutól!

 

Hogyan kérsz kenyeret Csíkszeredán? Románul, vagy magyarul?

 

Két csíkszeredai erdélyitől megkérdeztem, ennyi a mítosz és mennyi az igazság abban a mondatban, hogy ’Elmentem egy székelységi üzletbe, románul kértem egy kenyeret és nem adtak/nem válaszoltak’.

Miért vettem elő ezt a témát?

Az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla 2006. március 15-én, Kézdivásárhelyen (Kovászna) kijelentette: „A hivatali ablakoknál lévő tisztviselők újra tudnak magyarul, a magyarul nem tudókkal pedig meg kell taníttatnunk magyarul. A rendőrt is és a postást is, mindenkit, aki a mi kenyerünket eszi. Mert mostantól kezdve így kell néznünk a dolgokat: aki itt, a Székelyföldön tisztviselő, az a mi kenyerünket eszi”.

És mi van akkor, ha a kérdéses kenyérben a só Németországból van, a kemence Olaszországból, a gáz pedig Oroszországból? (A szerző úgy tesz, mintha elfelejtené, hogy a ki kinek a „kenyerét eszi” kérdést a román nacionalisták dörgölték évtizedekig a magyarok orra alá! – RS) Az izzó román–magyar nyilatkozatok dacára a kérdés kikerült a napirendről anélkül, hogy mindenkinek kielégítő választ adott volna.

A témát a csíkszeredai incidens után vették újra elő, amikor egy Avram Iancu fényképével ellátott babát néhány gyermek szemeláttára felakasztották azon állítólagos atrocitások miatt, melyeket a Hegyek Királyfia követett el a magyarok ellen 1848–1849-ben. Az újságok fórumai felizzottak és újra utalásokat olvastunk a hargitai és kovásznai románok mindennapjaira, a piacon, az üzletben, amikor kérnek egy kenyeret.

Megpróbáltam megtudni, kié a mindennapi kenyerünk.

„A piacon csak románul beszélek”

Erdélyieket kerestem Csíkszeredában, ha lehet, egy vegyes családot és még jobb, ha szélsőséges gondolatok nélküli. Megtaláltam Sanda Trifeat (31 éves), aki azt mondta nekünk, hogy mindenki döntésétől függ, akar-e, vagy sem románul beszélni, te döntöd el, magyarnak, románnak, vagy székelynek érzed magad. A Jászvásáron (Iaşi) eltöltött hat egyetemi év kivételével Csíkszeredán élt és él.

„Nekem személy szerint nem voltak az együttéléssel kapcsolatos incidenseim, de ezek szigorúan emberek közti kapcsolatokra vonatkozó ügyek köztem, személyként és a szomszédaim, barátaim között. Igaz, azt sem mondhatom, hogy nagyon szoros baráti kapcsolataim lennének a magyarokkal. De azt hiszem, hogy az egyes egyéntől függ, mindenkinek teljesen más tapasztalata van. Lehet, hogy szerencsésebb vagyok és sohasem voltak gondjaim. Ezzel szemben, néha vannak gondjaim a más nemzetiségű személyekkel való kommunikálásomban, de nem abban az értelemben, hogy elutasítást kapok, vagy negatív viselkedést látok részéről, hanem nem beszélek túl jól magyarul”. Amikor piacra és üzletbe megy, mondja nekem Sanda, „csak románul beszélek”.

Elvárom, hogy románul beszéljenek velem

„Ha én, románként meg akarom őrizni az identitásomat és a kultúrámat és a hagyományaimat és a nyelvemet, azt nagyon jól meg tudom tenni”, mondja Sanda.

„Ha nem akarok magyarul beszélni, mert nem akarok, mert nem tartom helyesnek és normálisnak, hogy a hatóságokkal magyar nyelven beszéljek, nem beszélek és elvárom, hogy románul beszéljenek velem”, folytatja. „De őszintén, velem olyan mesék, hogy ’Elmentem egy üzletbe, kértem egy kenyeret és nem válaszoltak, vagy nem adtak nekem’, nem történtek meg. Velem nem történt meg, a megye abszolút egyetlen részében sem, még olyan községekben sem, ahol a rendőrőrs parancsnokán kívül senki sem beszél románul.

Nem vitatom, hogy lehetnek olyanok, akik így jártak, de személy szerint nem találkoztam ilyenfajta viselkedésekkel. A hatóságokkal kapcsolatosan nem történt ilyesmi, vagyis, hogy románul kérdezek valamit és ne kapjak választ arra, amit kérdeztem. Emberek közötti kapcsolatok szintjén, legalábbis szigorúan egy köztem és egy másik személy közti kapcsolatban nem voltak gondjaim”.

Sértve érezheted magad, amikor a város Március 15-én jobban fel van díszítve, mint December 1-ére

Abban a csíkszeredai tömbházban, ahol Sanda lakik, „csak két román család van és abszolút sohasem volt semmilyen gondunk. 30 éve ott lakok. Természetesen, vannak olyan elemek is, melyek mindenféle módon nyilvánulnak meg, vannak olyan megnyilvánulási formák, melyek egy adott pillanatban bosszantóak lehetnek, sértve érezheted magad a kérdéses megnyilvánulások miatt.

Például az, hogy a Polgármesteri Hivatal, vagy a Megyei Tanács nem vesz részt a Románia Nemzeti Napja megünneplésének szentelt egyes rendezvényeken. Nem feltétlenül sértve, de idegennek érzed magad, tekintettel arra, hogy Március 15-én (az Összmagyarság Napján – a szerz.) az utcák piros-fehér-zöld (Magyarország színei – a szerz.) zászlókkal, piros-fehér-zöld kokárdákkal voltak feldíszítve és December 1-én nincs ilyen feldíszítés.

2010. december 1-én a várost feldíszítették zászlókkal, nem volt gond. A korábbi években volt (gond – a szerz.). Az idén úgy éreztem, hogy a város jobban fel van díszítve, mint 2008. december 1-én, vagy 2007. december 1-én”. Ám ezt Sandat nem zavarta. „Nem, személy szerint nem zavart, nem éreztem, önmagukban nem voltak olyan megnyilvánulások, melyek egy kellemetlen érzetet keltettek volna. Rendben, a jelenlévők beszédeit nem hallgattam meg”.

„Nem érzem magam asszimiláltnak”

„Személy szerint én nem érzem magam asszimiláltnak”, mondja. „Most mit mondjak… személy szerint olyan családból származom, mely nem 100 százalékosan román, hanem vegyes, így hát… nem tudom… nem tudom azt mondani, hogy… Románnak érzem magam, román nőnek, Romániában születtem, Romániában élek, számomra nem létezik, hogy X, Y, Z nemzetiségű román vagyok, román vagyok és ennyi, ugyanolyan román vagyok Hargitában, mint Jászvásáron. Az egyetemet Jászvásáron jártam ki és folyamatosan azt kérdezték tőlem, amikor megtudták, hogy Hargita megyéből vagyok, hogy magyar vagyok-e. Mint ahogy Hargitában a fordítottja történik velem. ’Á, román vagy’. Tehát személy szerint nekem nem voltak incidenseim, de nem vitatom, hogy létezhetnek…”

A románok szétszórtak

„Nekem a hargitai román közösség némiképp szétszórtnak tűnik. Nem abban az értelemben szétszórtak, hogy az egyik itt van, a másik három kilométerrel odébb, a hozzáállásban szétszórtak. Vagyis, nem is tudom, banális példák vannak, de ha – mondjuk – egy román nyelvű előadás érkezik Csíkszeredába, nem fognak nagyon sokan elmenni, ha nem ingyenes, nagyon kevés román fog elmenni”, mondja Sanda.

„És nem azért, mert nem akarnák, hanem mert pénzügyileg sok”, hívja fel a figyelmet. „Ez a művészeti aktus, sok polgár számára, restriktív területté vált. Egyetlen példát mondok. Ha a bukaresti Nemzeti Színház ad egy előadást, 50 lej egy jegy. Ha meggondolod, egy kétgyermekes család számára egy előadás eléri a 200 lejt. Erre az aspektusra is gondolnunk kell, ez sok, vagyis nehezen hihető, hogy egy személy megengedheti magának, hogy havonta egyszer kiadjon 200 lejt”.

Csíkszeredán nincs román nyelvű színház, hanem csak „néha-néha” művészeti előadások. „Igaz, a nemzeti napok, a nemzeti ünnepek alkalmával jöttek előadásokkal a Marosvásárhelyi Állami Színháztól is. Ez nagyon jó kezdeményezés volt, amit érdeklődéssel fogadtak az emberek”, mondja.

„Mindenki felelős a saját identitásáért”

Azokról az eszközökről, melyekkel a románok megőrizhetik az identitásukat Sanda azt mondja, „Nos, nem tudom… úgy vélem, hogy ezeket az eszközöket nekünk is létre kell hoznunk, nem állhatsz és várhatsz állandóan, nem várhatod, hogy jöjjön valaki és adjon, csináljon neked valamit”.

„Közülünk mindnyájunknak, ha tenni akarunk valamit, ha meg akarjuk őrizni ezt az identitást, közülünk mindnyájunknak tudatában kell lennünk annak és azt meg kell őriznünk. Itt nem a Művelődésügyi Minisztérium dolga, hogy létrehozzon egy román nyelvű színházat Csíkszeredán. Rendben van, ha támogatja ezt, egy román nyelvű színházat, vagy tagozatot Csíkszeredán, de másrészről ha arra gondolunk, hogy egy gazdasági világban élünk, nem hiszem, hogy az a színház fennmaradna. Úgy vélem, találni kellene egy megoldást, hogy mindnyájan megtanuljuk, mit jelent a tolerancia és a mellett lévő elfogadása. Sajnos, ezeket a dolgokat nagyon kevéssé népszerűsítik és nagyon kevéssé értik meg”.

A gyermekek hogyan kérnek kenyeret?

A gyermekek hogyan beszélnek Csíkszeredán? „Nos, őszintén, attól függ. Vannak vegyes családok, vannak barátaim, ismerőseim és a gyermekek mindkét nyelvet beszélik. Mint ahogy ismerek olyan vegyes családokat is, ahol a gyermekek csak magyarul, vagy csak románul beszélnek. Ahol nem vegyesek a családok, ott elég kicsi esélye van annak, hogy a gyermekek beszéljék a román nyelvet. Ez azért, mert minden szinten van magyar nyelvű oktatás. Ha az óvodák, az iskolák, a középiskolák nem vegyesek, vagy román, vagy magyar tannyelvűek, akkor gyakorlatilag minimális a román és a magyar gyermekek közötti kölcsönhatás. És akkor, természetesen, ha nincs olyan lehetőségük, hogy román–magyarhoz közeli családi környezetük legyen, a nem vegyes családokból származó gyermekek esélye, hogy román nyelven beszéljenek elég kicsi.

Bár vannak barátaim, akik nem vegyes családból vannak, magyarok és nagyon jól beszélik mindkét nyelvet, a gyermekük a román nyelvet is és a magyar nyelvet is nagyon jól beszéli, holott magyar tagozatra jár iskolába. De ilyen és olyan esetek vannak. De általában véve a magyar családokból származó gyermekeknek korlátozott hozzáférésük van a román nyelv megtanulásához”, mondja Sanda.

Azt kérdem tőle, szerinte a magyar gyermekeknek e tekintetben van-e egy hátrányuk.

„Igen, mindenféle szempontból”, mondja. „Az a tény, hogy nincs esélyed, vagy nincs alkalmad, vagy nem tudsz megtanulni egy jó szinten, vagy egy helyes szinten románul, az számomra élből hátrányt jelent, gyakorlatilag csökkented esélyeit, hogy a jövőben fejlődjön. Vannak román nyelvű iskolák és tanárok is, de azért ne higgyünk a csodákban. Nem hiszem, hogy egy 7 éves gyermek, aki első osztályban magyar tagozatra megy, az heti két óra alatt meg tud tanulni románul. Nem tudod megtanulni a román nyelvet úgy, hogy otthon magyarul beszélsz, az utcán magyarul beszélsz, a kölcsönhatásaidban és abban a csoportban, amiben kapcsolataid vannak csak magyarul beszélnek, heti két óra alatt nem tudsz megtanulni románul, tehát nem hiszem”.

Merénylet az élet ellen

Csibi Barna gesztusáról, aki Avram Iancut jelképesen felakasztotta a város központjában, Sanda úgy gondolja, hogy „Ez egy totálisan helytelen gesztus. Úgy egy román jelkép ellen, de méginkább önmagában. Számomra merényletnek tűnik az élet ellen. Talán ez túlzás. De egy nyilvános kivégzést mímelni, azt mímelni, hogy elveszed egy ember életét, nyilvánosan, ez a gondolatoktól, nemzetektől, vagy vallásoktól függetlenül olyan gesztus, ami nem a toleranciát támogatja, ez súlyosa támadás az együttélés és tolerancia ellen, nemcsak az etnikumok közöttiről van szó, hanem általában véve az együttélés és tolerancia ellen.

Sz. E. (22 éves): „Velem sohasem történt meg ez az ügy a kenyérrel, a vízzel, a szotyival”

Sz. E. (22 éves) vegyes családban született és nőtt fel Csíkszeredán, 17 éves koráig, amikor Bukarestre jött. Kizárólag román iskolába járt. Azt kérdezem tőle, mi a véleménye arról a kijelentésről, hogy ’Elmentem egy üzletbe a Székelységben, román nyelvet kenyeret kértem és nem adtak/nem válaszoltak nekem”.

„Igen, ezt én is sokszor hallottam. Velem sohasem történt ez meg. Annak ellenére, hogy bementem és románul, vagy magyarul kértem kenyeret. Nekem egy barátnőm mondta, hogy így járt, de nem tudom, eléggé kételkedem… Ugyanígy, ennivalót kért, vizet akart venni… Igaz, a falvakban megtörténhet, mert Gyuri bácsi nem iskolába járt, hanem kaszálni és nem tud románul. Magyarul sem tud rendesen, hát akkor románul… Vannak a civilizációtól távolabb eső falvak, a hegyekben és elképzelhető, hogy pont az eladónő nem tud románul. De ez nem jelenti, hogy az egész falu nem tud románul”, mondja a fiatal lány.

„Ismered azt, hogy a szőkék ostobák, nem? Lehet, hogy egyszer egy szőke mondott egy butaságot és azóta minden szőke ostoba. Lehet, hogy mindezek valamikor valós esetek voltak és most általánosítanak, következésképpen: minden szőke ostoba. Nagyjából ez a helyzet a kenyérrel/vízzel/szotyival stb. egyszer, vagy kétszer megtörtént és kész, általánosították. Nincsenek konfliktusok a románok és magyarok között, csak amikor felébred egy-egy olyan, mint Csibi Barna. És akkor, hidd el, a magyarok a leginkább felháborodottak, nem a románok. Mert egy ostoba miatt minden magyart egy kalap alá vesznek. Ugyanez a helyzet az olaszországi románokkal: három román lop és ebből az következik, hogy minden román lop”, mondja még nekem Sz. E.

„Az iskolán kívül találkoztam magyarokkal is”

A 22 éves erdélyi lánytól azt kérdezem, kivel játszott Csíkszeredán, a románokkal, vagy a magyarokkal?

„A tömbház előtt összegyűltünk egy 15–20 fős bandában és egész nap labdáztunk. Ez egy vegyes (román és magyar – a szerz.) banda volt, sohasem különültünk el. Kisebb koromban röplabdáztam, három éves koromtól. És román–magyar vegyes csapat volt. A legjobb barátnőm, például, magyar volt és az iskolában magyarul tanult. Én kiskorom óta tudok magyarul és mindig voltak magyar és román barátaim is. Például az én bandámból nagyon sok vegyes pár van, román lányok magyar fiúkkal és fordítva. Én román iskolába jártam, de az iskolán kívül magyarokkal is találkoztam”. Sz. E. azt mondja nekem, hogy Csíkszeredán „összvissz” két román iskola van: a Liviu Rebreanu, 1–8. osztályokkal és az Octavian Goga 1–12. osztályokkal, „plusz még néhány 9–12. osztály, de szakiskolában”. „A magyarok előnyben vannak, gondolom, van művészeti középiskolájuk is”, folytatja.

„Ha úgy döntök, hogy román vagyok, mintha megtagadnám az apámat”

Azt kérdem tőle, minek tartja magát, román, vagy magyar lánynak? „Vegyes családból származom. Anyámmal románul beszélek, apámmal magyarul és a nagyszülőkkel, akik szintén a környékről vannak, szintén magyarul. Apám magyar és anyám moldvai, Karácsonkő (Piatra Neamţ) környékéről. Ő is tud magyarul, de akcentussal beszéli és nevetek rajta. Engem Sz. F. B. M. E.-nek hívnak, tehát elve fele-fele vagyok. Ha úgy döntök, hogy román vagyok, mintha megtagadnám az apámat, ha úgy döntök, hogy magyar vagyok, akkor az anyámat tagadnám meg. Én inkább erdélyinek nevezem magam”.

„Csíkszereda öreg város”

A fiatal lány azt mondja, hogy Csíkszeredán a románoknak nincs semmi bajuk a magyarokkal és a magyaroknak nincs semmi bajuk a románokkal. Ha etnikumok közötti gondok nincsenek Csíkszeredán, kérdem Sz. E.-től, akkor miféle gondok vannak Hargita székhelyén?

„Ez egy öreg város”, mondja, „minden fiatal elmegy a nagyvárosokba és elég csend van, amikor nincs vakáció. Ez egy kicsit szomorú. Csak a vakációkban színesebb. Az utak éppenséggel jók és a szennyezés olyan, mint mindenhol. De őszintén szólva, ez egy tiszta város, főleg a hegyek között. Én már Brassó után kezdem kidugni a fejem a vonat ablakán és érzem, hogy a levegő tisztább és megérkeztem Erdélybe. Egyszer talán majd visszatérek Csíkba, úgy vélem, jó hely gyermekeket nevelni, de pillanatnyilag nagyvárosra van szükségem, mozgalmas életre, lehetőségekre.

Mi határozza meg a románokat, mi határozza meg a magyarokat

Sz. E.-től azt kérdem, milyen különbségeket érez a románok és a magyarok között. „A románok melegebbek, tudod? Latin szellem. De hátba döfnek, amikor a legkevésbé várod és pletykásak és önzők. A magyar egy kicsit távolságtartó, de amikor a szívébe zár, még a gatyáját is neked adja. És, nem tudom, a román nagyon megnézi, milyen kocsim van, mit veszek fel… tárgyi dolgok. A magyar inkább a szellemi, kulturális dolgokat”.

„Ha egy emberről mondanánk, akkor a test román és a lélek magyar lenne”, mondja az erdélyi lány.

Ionel Dancu

Forrás: Adevărul, 2011. március 21.

Címkék: székelyföld magyar román

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr652760920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.