Ma újabb fejezettel bővül a román politika magyarokkal szembeni kettős mércéjéről szóló sorozatom. Ezúttal egy interjút közlök, amit Dan Dungaciu adott az Adevărulnak. Különösebb kommentárt nem kell az anyaghoz fűznöm, a szöveg magáért beszél. Annyit érdemes megjegyezni, hogy Dan Dungaciu Mihai Ghimpu szélsőségesen románpárti moldovai elnök személyes tanácsadója volt és többek között ezen szöveg kapcsán is sejteni lehet, kb. milyen tanácsokkal láthatta el főnökét Magyarországgal kapcsolatosan.

Dungaciu amúgy korábban is ismert volt erős magyarellenességéről. Ez akkor is érvényes, ha ezt az átlagnál ügyesebben leplezi. Elmondható, hogy a román Külügyminisztérium másik üdvöskéjével, Bogdan Aurescuval a román külpolitika magyarellenes irányzatának okos, felkészült szárnyát alkotják, szemben a bárdolatlan, képzetlen, zsigerből politizáló Titus Corlăţeannal, Adrian Năstaseval. De mint a szövegből kiderül, ez egyáltalán nem teszi őt kevésbé veszélyessé. Sőt!

 

Dan Dungaciu: „Magyarországgal kapcsolatosan nincs bennünk egy minimális méltóság”

 

Dan Dungaciu professzor elmagyarázza, hogy hazánk Orosz Föderációval meglévő kapcsolatait sokkal nehezebb kezelni, mint a budapesti hatóságokkal meglévőket és hogy Románia félénken játssza ki a külpolitikai kártyát.

Románia keleti térséggel foglalkozó kevés szakértőinek egyike, Dan Dungaciu az akadémiai pályát a köztisztségekkel ötvözte. Államtitkár-helyettes volt a Külügyminisztériumban és a Moldovai Köztársaság elnökének tanácsadója, mely tisztségekből megfigyelhette, miként foglalkoznak az égető külpolitikai témákkal. Da Dungaciu most a Román Akadémai Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetét vezeti és figyelemmel kíséri azt, hogy a hatóságok miként gondoskodnak a szomszédokkal meglévő kapcsolatokról. Az alábbiakban megtudják majd, mennyit számítunk még, Magyarországgal összehasonlítva, a diplomáciai befolyás szemszögéből nézve, de azt is, valójában hogyan állnak a dolgok a Moldovai Köztársaságban. Oroszországgal kapcsolatosan van egy rossz, de egy jó hír is. A párbeszédet elolvasva meg fogják érteni, miről van szó.

„A Moldovai Köztársaságnak el kell szakadnia Magyarországtól”

Adevărul: Számít még Románia a nagyhatalmak közötti, a moldovai köztársasági helyzetről zajló megbeszélésekben? Hogyan pozícionáljuk magunkat?

Dan Dungaciu: Az az érzésem, hogy Romániának biztosan van egy pozíciója, legalábbis az, ami az EU-tagi státuszából következik. Tehát e tekintetben, ha a Moldovai Köztársaság az Európai Unióval tárgyal, minden bizonnyal tárgyalni fog Romániával is. Természetesen felvetődik az, a Moldovai Köztársaságra vonatkozó szakvéleményünket, ideértve Transzdnyesztert is, mennyire hallgatják meg, vagy válik meghatározóvá abban, ahogy Brüsszel a politikáit kialakítja. Tehát e tekintetben lehetnek bizonyos, nem feltétlenül kételyek, de legalábbis kétkedések, mert Románia Brüsszel szintjén még nem vállalta a Moldovai Köztársaság geopolitikai pozícionálásának ezen fő exponensi szerepét.

Újra felvetődik azon nyomásgyakorlás ügye, amit Romániának Brüsszelben ki kellene fejtenie, hogy segítse a Moldovai Köztársaságot az EU-csatlakozási pályán. Kisjenő esetében egy mostantól számított tíz év ön szerint realista határidő?

Romániának éppen azért kell ezt a nyomásgyakorlást kifejtenie, mert ez egy nem realista határidő. Mert ha nem teszi meg, nem tudom, ki fejthetné ki ezt a nyomást. Sajnos, mint azt jól érzékeltette, nem feltétlenül a legkedvezőbb az a kontextus, amiben a Moldovai Köztársaság most van. A Moldovai Köztársaság egy bizonyos pillanatban „divatban” volt, ahogy azt a romániai külügyminiszter mondta. Nem feltétlenül maga miatt volt „divatban”, hanem azért, mert Ukrajna, e térség fő eleme, főszereplője tett egy lépést hátra az euroatlanti tervben. A kijevi elnökváltás odavezetett, hogy Ukrajna – néha határozott módon – a keleti térség felé fordult. Így aztán nagyjából Moldova maradt az egyetlen szereplő, melynek még hiteles európai aspirációi vannak. A Moldovai Köztársaság maradt az egyetlen szereplő, melyen keresztül Brüsszel alátámaszthatja politikáját a Kelettel meglévő kapcsolatban. De a legutóbbi események miatt, beleértve a közel-keleti válságot is, melyről nem tudjuk, mennyit fog még tartani, ez az övezet kevésbé láthatóvá vált. Az abba az irányba csatornázott energiák egyre kisebbek voltak és lesznek és a diplomáciai és pénzügyi energiákra utalok.

Az az általános érzés, hogy a Moldovai Köztársaság ütközőövezet maradt az Orosz Föderáció és az Európai Unió között. Mennyire helyes ez az érzés?

Sokkal inkább Ukrajna az ütközőövezet, mely bizonyosképpen különbséget tud tenni. A Moldovai Köztársaságnak – azt hiszem, történelmében először – meg kellene próbálnia egyértelműen elszakadnia a – korábban számára előnyös – Ukrajnával való pozícionálódásától. Ha a dolgok Kijevben rosszul mennek, a Moldovai Köztársaságnak ki kell szakadnia az Ukrajnával meglévő nem nyertes csomagból és azt abban az ütközőövezetben kell hagynia, amit említett.

Beszélhetünk-e Kisjenő leválásáról erről a diplomáciai „csomag”-ról, amikor a Filat-kormány, csaknem három hónappal a választások után azt az érzetet kelti, hogy némiképp eltávolodott a határozott európai irányvonaltól?

Ha a Filat-kormány ezt az érzetet kelti, akkor ez egyáltalán nem jó. De én nem hiszem, hogy így állnak a dolgok… A Moldovai Köztársaság elméletileg és gyakorlatilag megtehetné ezt a lekapcsolódást, amit említ, de egyesekben létezik az a félelem, hogy egy túl jelentős lekapcsolódás egy Romániához való túl nagy közeledést generálna… A Moldovai Köztársaság egyelőre, formálisan, a Keleti Partnerségben van. Ez azt jelenti, e pillanatban nincs semmilyen garanciája az EU-integrációra, még a vízumrendszer liberalizálására sincsen garanciája. Minden a lehetőségek szintjén van. Tehát a Moldovai Köztársaság nem tudja kivonni magát a keleti csomagból, de elsővé válhat ebben a csomagban és remélheti, hogy Brüsszel egyénileg fog minden tagot jutalmazni, nem aszerint, mit tesz a csomag egésze. Mert Moldova most olyan országokkal van együtt, mint például Fehéroroszország, de Fehéroroszországnak középtávon nincs semmilyen esélye bejutni az Európai Unióba. Ez a Filat-kormány, végső soron a Szövetség az Európai Integrációért nagy tesztje.

„Még nem vagyunk egy kiváltságos partnerségben Kisjenővel”

Érzékelt valamilyen megközelítési különbséget Vlad Filat kormányfő részéről Romániával kapcsolatosan a parlamenti választás után?

Legalábbis egy légkörbeli különbség van, mert a Moldovai Köztársaság–Románia csomag jelenleg beolvad a szélesebb Moldovai Köztársaság–Európai Unió csomagba. Tehát már nem vagyunk abban a kiváltságos partnerségben, ami így, vagy úgy kiemelné Romániát. A Moldovai Köztársaság–Európai Unió csomagban vagyunk és Kisjenőben vannak olyanok, akik hangtompítót tesznek a stratégiai kétoldalú partnerségre és inkább Kisjenő–Brüsszel-ről beszélnek. Románia egyelőre beolvad ebbe a csomagba. Köztünk legyen mondva, Románia sem tett eleget, hogy kiemelkedjen. Bukarest még azokat a dolgokat – melyek sokkal nagyobbak és fontosabbak, mint amit más államok tettek – sem gyümölcsöztette túl jól, beleértve az arculati részt. Ezeken túlmenően Bukarest gesztusai közül sok azt jelezte, hogy Románia be akar olvadni az EU-ba, többek között a Moldovai Köztársaságra vonatkozó kapcsolatban is. Például, az az úgynevezett Határszerződés, amit Bukarest Kisjenővel aláírt – és amit a Parlamentben még nem ratifikáltak – Romániát csak a Moldovai Köztársaságot támogató európai országok szélesebb csomagjába helyezte. Tehát ez nem egy individualizálás. Ez az első megjegyzés. És a második: persze, hogy Romániának sokat kell tennie, de Romániának ügyelnie kell, mert a Moldovai Köztársaságnak is van tennivalója.

A kötelezettségek kölcsönösek.

Vagyis nekünk vannak kötelezettségeink a Moldovai Köztársasággal szemben, de a Moldovai Köztársaságnak is vannak kötelezettségei, nemcsak az EU-val, de Romániával szemben is. Vannak a kétoldalú kapcsolatnak bizonyos korlátai, vagy határai, melyeken nem tudunk túljutni. Ezek identitással kapcsolatos ügyek, nyelvvel kapcsolatos ügyek, nem lehet bármiről tárgyalni és nem hiszem, hogy Bukarest nyerne, ha etnikailag és identitási szempontból színtelenné fog válni a Kisjenővel meglévő kapcsolatban.

„Úgy tűnik az AEÁ zárójelbe tett minket”

Az AEÁ alelnökek, Joe Biden nemrég „moldovai identitás”-ról beszélt Kisjenőben. És egyetlen pillanatig sem említette meg Romániát.

Nem beszélt egyértelműen ilyesmiről, de ahogy azt jól érzékelte, Biden kisjenői beszédéből Románia eltűnt, bár amikor az amerikai hivatalosság Bukaresten járt, „a Moldovai Köztársaság, Románia szomszédjá”-ról beszélt. Ha engem kérdez, ez nem pozitív dolog arra nézve, ahogy Romániának sikerült magára felhívnia a figyelmet, beleértve az Egyesült Államokkal meglévő kapcsolatot. Ha Bukarest valamiképpen zárójelbe kerül, ezen senki sem fog nyerni, sem Románia, de a Moldovai Köztársaság sem. Mi itt hallunk olyanokat, akik arra buzdítanak, hogy Románia Moldovai Köztársaságra vonatkozó politikája legyen egy „identitárisan színtelen”. Ismétlem: ez nem megoldás, ez csak egy fontos vita elhalasztásának útja. De azt nem tudjuk majd a végtelenségig elkerülni. Sem Bukarest, sem Kisjenő.

Sajnos úgy tűnik, Románia Moldovai Köztársaságra vonatkozó politikája olyan ügynek tűnik, ami senkit sem érdekel a bukaresti hatalom köreiben.

Ez nem egy „divatos” ügy, sajnos, de ez egy koherenciával kapcsolatos ügy. Milyen viszonyban vagyunk mi a történelmünkkel? Szigorúan „polgáriak” vagyunk, vagyis már nem viszonyulunk ahhoz, ami identitási szempontból jellemez minket. De akkor miért tesszük, amikor a múltunkról van szó? Miért vagyunk románok, amikor a szemünkre vetik és a mikor vállaljuk – és jogosan! – a 40-es évekbeli politikát a keleti dimenzióban (Transzdnyeszter, Odessza), de ma hirtelen identitárisan színtelenné válunk az ugyanazon Kelettel meglévő kapcsolatban? Ha „polgáriak” vagyunk, akkor miért vállaljuk, bűnösen, a múltat? Ha pedig „etnikai” okokból vállaljuk azt, akkor miért nem vállaljuk mindvégig? Többek között ma is? Miért nem mondjuk ki nagyon világosan, hogy amikor egy kétoldalú szerződésről van szó, például, akkor számunkra vannak fontos dolgok, melyeket nem lehet nagyon egyszerűen összefoglalni? Egy szerződést román nyelvet kell aláírni. Miért ennyire nehéz ezt megtennünk? De 20 év után ezt még nem sikerült elérnünk, hogy erről a pontról, ami számomra eleminek tűnik, megállapodjon és azt elfogadja a két főváros.

„Legalább formális bocsánatkérések elvárhatók lettek volna Magyarország nagykövetétől”

Arról beszélnek, hogy Magyarország nagyobb szerepet vállal a Moldovai Köztársaság térségében, mint Románia…

Magyarország nem vállalhat Romániánál nagyobb szerepet a Moldovai Köztársaságban, de intézményileg jobban kihasználhatja pozícióit.

Ami meg is történik…

Ami meg is történt. Magyarországnak volt egy EU-s képviselője – a Moldovai Köztársasággal kapcsolatos különleges képviselő magyar volt, a közös Schengen-vízum központ pedig Magyarország Nagykövetségén volt. Kezdetben az EUBAM-ot egy magyar tábornok vezette. Ezek olyan dolgok, melyek minden csodálatot megérdemelnek, a diplomáciai fellépés szempontjából, de emlékeztetem arra, hogy a térség iránti érdeklődés nem tűnt el: a magyar hivatalosságoknak kitűnő kapcsolataik voltak Vladimir Voroninnal és gyakran beszéltek „Transzdnyeszter területi autonómiájáról”.

Mert ők közvetlenül érdekeltek egy precedens létrehozásában a térségben?

Nos, természetesen, mindezek a dolgok találgatásokat generálnak. Talán ezekre a dolgokra nem figyeltek fel, de amikor – sajnos – a magyar állam abszolút megmagyarázhatatlan trükkökhöz folyamodik, amilyen a bukaresti magyar nagykövet feleségének beavatkozása volt az Orbán Viktor által a romániai magyar állampolgároknak (így! – RS) küldött, már híressé vált beszédébe, akkor természetes, hogy találgatások jelennek meg. Mi értelme újra felszítani ezt a lakosságot ilyenfajta felelőtlen kijelentésekkel? Egy nagykövet felesége nem egy személy a piacról, aki egy adott pillanatban hangot ad a saját frusztrációinak. Egy olyan emberről van szó, aki a magyar állam diplomata-útlevelével rendelkezik és akit a budapesti Külügyminisztérium fizet. Azután a szerencsétlen incidens után még egy bocsánatkérés sem volt.

Nem volt részünk a román hatóságok reakciójában sem…

Én elvártam volna – és ezt teljes jóhiszeműséggel mondom –, hogy Magyarország nagykövete mondjon valamit. Legalább formális bocsánatkéréseket, hogy megmutassa, ez a gesztus olyan volt, mely nem volt része semmilyen tervnek, hogy egy véletlen gesztus volt, hogy egy pillanatnyi kitörés volt. Az a tény, hogy nem voltak azok a bocsánatkérések, jogossá tesznek minden találgatást, amikre Budapest jóhiszeműségével, vagy jó szándékával kapcsolatosan sor kerül. A nagykövetné asszony gesztusa olyan gesztus volt – ez teljes őszinteséggel meg kell mondanunk –, mely generálta és jogossá tette ezeket a találgatásokat. És személy szerint nem értem, miért tették ezt. Romániának és Magyarországnak e pillanatban a világon minden okuk megvan az együttműködésre, kezdve a Duna-stratégiával és folytatva az európai uniói és a közel-keleti válsággal.

„Oroszország és Magyarország utitársak”

Beszélhetünk Oroszország fokozott odafigyeléséről a Hargita–Kovászna térség magyar radikálisainak lépéseire?

Azt hiszem, nagy hiba lenne, ha nem gondolnánk arra, hogy Oroszország folyamatosan odafigyel arra, ami a környezetében történik. Ahogy mondani szokták: „Nem Magyarországtól félek, hanem Magyarország partnerségétől az Orosz Föderációval”. Itt nem szerelemről van szó, mert a magyaroknak van egy bizonyos történelmük, ami a Szovjetuniót illeti és amit nagyon jól ismerek. Ezzel szemben „utitársasságok”-ról, pillanatnyi érdekekről van szó. Érdekes volt, például, hogy az Orbán-kormány új külügyminiszterének egyik első látogatása, ha nem éppen az első látogatása Moszkvába volt, ahol Marton (így! helyesen: Martonyi – RS) és Lavrov egy „új korszak”-ról beszéltek az Oroszország és Magyarország közötti kapcsolatokban és a magyar miniszter nagyon barátságosan beszélgetett el Putyin kormányfővel. Ez egy olyan látogatás volt, amiről akkoriban kevés szó esett. Amit én itt mondani akarok az az, hogy ezeket a dolgokat ki lehet használni, mert a román államnak egy megnyugvásra nem került és nem igaz dolgokkal teli kapcsolata van a magyar államnak, számítanunk kell arra, hogy egyesek odafigyeljenek erre és éppenséggel bátorító akciókat fejthetnek ki. Mert nem hiszem, hogy ez a Magyarország, Románia és Moldovai Köztársaság közötti kapcsolat egy szigorúan elméleti. Legalábbis az érzékelések szintjén. Emlékezzünk vissza Silviu Brucan híres parlamenti kirohanására, aki egy Besszarábia ügyét felvető személynek válaszolva nagyjából ezt mondta: „Nem szabad Besszarábiáról beszélnünk, mert felmerül Erdély kérdése”. Természetesen ennek a két dolognak nincs köze egymáshoz, de ha valaki erőlteti, hogy legyen, akkor lesz…

Lehet, hogy Silviu Brucan annak idején jelzést akart adni…

A gond az, hogy Magyarországról beszélve és azt sugallva, hogy a közéletben csendnek kell lennie, hogy nem szabad spekulálnunk, hogy nem szabad felvetnünk ezt a kérdést, az az érzet fog keletkezni, hogy nem szabad többé kiváltságos kapcsolatokról sem beszélnünk a Moldovai Köztársasággal, mert valaki felvethetné Erdély kérdését. Egy olyan légkört hoznak létre a közéletben, melyben már nem beszélhetsz a Moldovai Köztársasággal, Besszarábiával meglévő kapcsolatról, mert megérkezik a válasz: „Ez nem bölcs dolog, nem időszerű, nem indokolt!”, vagy „Ne adjunk ötleteket a magyaroknak!”. Itt van a csapda: mesterségesen feszültté teszik a magyar ügyet, hogy a Moldovai Köztársaság ügyét többé nem tűzzék napirendre. És ha valakinek sikerült, vagy sikerül majd ezt elérnie Romániában, akkor ez azt jelenti, hogy a „csata” meg van nyerve. Mert Bukarest Budapesttel meglévő zaklatott kapcsolatán keresztül megakadályozzák Bukarest kapcsolatát Kisjenővel. Ismétlem: ha valakinek sikerül majd egy ilyen felfogást bevezetnie a közéletbe, akkor ez azt jelenti, hogy túl sok dolgot már nem is kell tennie a Bukarest–Kisjenő kapcsolat blokkolásához.

„Kisjenőnek végre döntenie kell – Kelet, vagy Nyugat felé”

Úgy gondolja, hogy a WikiLeaks-től kapunk majd a Moldovai Köztársaságra is vonatkozó utalásokat kapni?

A Moldovai Köztársaságban már voltak ilyenfajta dolgok, de a Moldovai Köztársaság és Románia között az a különbség, hogy amikor megjelenik valamilyen utalás az Orosz Föderációra, akikor itt, Romániában bármelyik politikusnak így, vagy úgy magyarázkodnia kell. Amikor történik egy többé, vagy kevésbé látható gesztikulálás a keleti térségben, el kell magyaráznia, hogy miért. A Moldovai Köztársaságban nincsenek ilyenfajta gondok, hanem attól félek, hogy néha, amikor megtörténik egy hangsúlyosabb gesztikulálás az AEÁ Nagykövetségével kapcsolatosan, akkor magyarázatokat kell adni. E tekintetben a Moldovai Köztársaság olyan határország, mely Kelet és Nyugat felé is tekint. Pechjére olyan helyzetben van, hogy egyes ottaniak azt hiszik, a Moldovai K. Kelettel és Nyugattal is lehet. Ez valójában egy nagy pech. Így hiszik az ukrajnaiak is. Márpedig egy adott pillanatban döntened kell. Románia előnye az volt, hogy egy adott pillanatban döntött.

A 90-es évek közepén…

A 90-es évek közepén. Azt hiszem, az emberek fejében ez már rég eldőlt, de az ügy intézményi szinte ’93–’94 tájékán merült fel. Ha visszaemlékszik arra, amikor Ion Iliescut fogadták Washingtonban, először volt a Holokauszt Múzeumában, aztán elment Strasbourgba, Brüsszelbe, a Pravda pedig 1995-ben azt írta, hogy Románia máris „egy amerikai gyarmat”. Tehát a dolgok kezdtek eldőlni. Ennek következménye, hogy mi, ma, többek között egyfajta – néha még eltúlzott – ösztönből büntetjük, vagy nagyon odafigyelünk egy olyan politikusra, akinek kapcsolatai vannak az Orosz Föderációval. Nos, a Moldovai Köztársaságban ez nem így van. És meg kell értenünk, hogy e tekintetben azok a hangsúlyok, melyeket Bukarest megfogalmaz, nem feltétlenül határozottabbaknak, de világosabbaknak kell lenniük. Abban az értelemben, hogy „ha velünk akarsz lenni, olyannak kell lenned, mint mi”. Ez az európai jelszó. Tehát, egyszer és mindenkorra döntened kell.

A Filat-kormány hajlandó határozottan a Nyugat mellett dönteni, vagy megpróbál ingadozni az euroatlanti övezet és a keleti övezet között?

Azt hiszem, még mindig egy naiv szakaszban van, ha e pillanatban még mindig úgy hiszi, hogy egy határozott döntés nélkül sikerül majd kielégítenie azokat az óriási elvárásokat, melyekkel a moldovai köztársasági lakosság rendelkezik, az Európai Unión kívül tartva. Ha nem mész az Európai Unió felé, nem kopogtatva az ajtón, hanem lábbal rugdosva a kaput, hogy meghalljon valaki, akkor néhány, nem sok, év múlva meglehet, hogy ez a Filat-kormány és a Szövetség az Európai Integrációért iránt mutatott óriási lelkesedés a politikusok ellen fordul. Nagyon nagy feladatuk, hogy bizonyítsák, 20 év után képesek egy igazán európai állampolitikát folytatni. Ez lesz a tesztjük. Ha kudarcot fognak vallani, akkor a kommunista kudarc után nem tudom, milyen más alternatívái lesznek a Moldovai Köztársaságnak. Ha a Szövetség az Európai Integrációért kudarcot vall, meglehet, hogy kimerítjük mindazon terveket, melyeket a Moldovai Köztársaság asztalra tud tenni.

„Az oroszajkúak lenézik Voronint”

A jelenlegi formájában működőképes a Szövetség az Európai Integrációért, tekintettel arra, hogy Marian Lupu ideiglenes elnök Demokrata Pártja (PDM) egy lépésre volt attól, hogy megállapodást írjon alá a Kommunisták Pártjával (PCRM)?

Nos, nem tudom, az a lépés mennyire volt közeli. Nem akarok belemenni a részletekbe, mert akkor egy köztisztséget töltöttem be a Moldovai Köztársaságban. Ezen túlmenően nem hiszem, hogy a Szövetség az Európai Integrációnak csak ezek a gondjai. Vannak belső hiúsági gondjai is, vannak gondjai azzal is, miként viszonyuljon Oroszországhoz, vagy Romániához. Itt nyitok egy zárójelet – Bukaresten kezdetben mindenki azt hitte, hogy a kisjenői politikusok ugyanazon okok miatt vannak Voronin ellen, mint amiért mi, Bukaresten vagyunk Voronin ellen. De a dolgok bonyolultabbak voltak. Egyeseknek az nem tetszett, ahogy Voronin bizonyos dolgokat kifejezett, nem a tartalommal volt gondjuk. A Voronin-rezsim bukása után mindenki elkezdte megfogalmazni és asztalra tenni a követeléseit. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy – például – azt a „Stratégiai partnerségi és európai integrációs egyezmény”-t, amit Băsescu elnök és Ghimpu elnök írtak alá, azt a Szövetség többi tagja nem támogatta nyíltan. Többek között Romániával kapcsolatosan is vannak árnyalatok. Nem minden fehér és fekete, nagyon sokfajta szürke van, ezek a szürkeségek pedig szintén meghibásodásokat okoznak a kormány működésében. Tegye még ezekhez a hiúságokat és hasonlítsa össze, még ha nagyvonalakban is, azzal, ami Romániában 1996 után történt.

Mely kép hasonlít a CDR-kormányéra…

Hasonlít, megőrizve az arányokat. Mert 1996 után, ezt nagyon világosan ki kell mondanunk, Románia irányultsága nyilvánvalóan az euroatlanti térség felé mutatott. A Moldovai Köztársaságban az a gond, hogy mindezen gondokhoz kapcsolódik a vektor kétértelműsége is. Mely vektor-kétértelműséget nem az egyes vezetők elméjében meglévő kétértelműség generál, hanem a lakosság szintjén elég erősen meglévő kétértelműség. Mert, ne feledjük!, a legutóbbi választás megosztottságot okozott. A Kommunisták Pártja a győztes párt. Sőt, Kisjenőben a PCRM 40 százalékot kapott.

Ott, ahol a kommunistaellenes központ volt.

Ahol az antikommunista központ van, de a dolgok megváltoztak és tévedünk a azt hisszük, hogy Voroninra most ugyanazok szavaztak, mint két évvel ezelőtt. Mert Voronin ezúttal a falvakban veszített és a városokban, Kisjenőben és Bălţion nyert.

A falvakban volt a PCRM-s választók kemény magja.

A szovjetpárti, nosztalgikus választók. De ez most már nincs így. Voronin pártjára különösen a moldovai köztársasági oroszajkúak szavaznak. Tehát az a megosztottság, ami ma a Moldovai Köztársaságban létrejön, az más természetű. Persze, vannak a nosztalgikusok is, de az a tény, hogy Voronin megszerezte Kisjenőt – amely a legtájékozottabb, legcivilizáltabb, leggazdagabb város – azt jelenti, hogy az oroszajkúak mozgósították magukat és egy – nagyon fontos – védekezési pszichológiai mechanizmus miatt szavaztak a PCRM-re.

Az elemzés rendkívül releváns arra nézve, ami most a Moldovai Köztársaságban történik…

Az emberek most nem azért szavaznak Voroninra, mert szeretik. Az oroszajkúak éppenséggel lenézik Voronint, de rászavaztak, mert lehetővé tette számukra, hogy a társadalomba való integráció nélkül éljenek a Moldovai Köztársaságban. Ők oroszul beszéltek, a saját vendéglőikbe, saját egyetemeikre stb. jártak. Tehát viszonylag elszigeteltek voltak. De a Szövetség az Európai Integrációért felkelése, ami elsősorban Vlad Filaton keresztül történt, az a moldovai köztársaság bennszülöttek, őshonosok felkelése volt. Ez nem kimondottan a románpárti dimenzió mentén történt, hanem egyfajta európaias-moldovaiság mentén. Az európaias-moldovaiság a szemünk láttára születik meg Kisjenőben. Gyakorlatilag egy új identitáris vállalásról van szó. Ez már nem a 90-es évek „román/orosz” antitézis.

 

Címkék: moldova magyar román kisjenő román román transzdnyeszter román orosz

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr652815792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.