A mai bejegyzés témája az oktatási törvény körüli hercehurca, de most nem elsősorban a jogszabályt, hanem azt a közeget szeretném ábrázolni, amiben a vita zajlik. Ennek bemutatására egy tévévitát választottam, mely állatorvosi lóként szinte az összes tünetet felvonultatja.
A blogomban már többször kitértem a román hírtévék meglehetősen bulváros szerkesztési politikájára. Vagyis a hírek csak akkor érdekesek, ha bombasztikus módon lehet bemutatni őket, sőt, még a legbanálisabb ügyeket is képesek általános üvöltözéssé és veszekedéssé fokozni. Az esetek többségében a politikusok demagógiáját csak a műsorvezetők populizmusa múlja felül.
A történet röviden: Mircia Giurgiu Kolozs megyei (még) PDL-s képviselő módosító javaslatot nyújtott be a nemrég elfogadott oktatási törvényhez, melynek értelmében Románia történelmét és földrajzát a nemzeti közösségek (a románon kívül) mégsem tanulhatnák anyanyelvükön. Most nem ragadnék le e szabály kisszerűségénél és ostobaságánál, erről sok cikk olvasható az interneten és – ha jól emlékszem – magam is írtam róla. Nem beszélve arról, hogy a kérdés mostani előkaparásának az is a nem titkolt célja, hogy rést üssenek a PDL és az RMDSZ között, ez utóbbit távozásra kényszerítsék a kormányból és ezáltal megbuktassák a kormányt.
Inkább arra szeretnék rávilágítani, milyen óriási szakadék húzódik a román társadalom többsége és a magyar közösség között és főleg arra, hogy a román kettős mérce milyen tökéletesen működik. Mert miközben az RMDSZ stúdióban lévő képviselőjét arról győzködik, hogy magát csakis „magyar származású román”-ként határozhatja meg, a szemére vetik, hogy a „magyarországi román”-ok nem rendelkeznek ugyanolyan jogokkal.
Itt álljunk meg egy szóra. Az utóbbi hetekben többször is előjött, hogy Magyarországon másképp bánnak a románokkal, mint Romániában a magyarokkal. A stúdióba meghívott oktatási szakszervezeti vezető egy gyulai látogatását hozza fel a vita során, ahol – beleolvasva a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata lapjába, a Cronicaba, azt tudta meg, hogy Traian Cresta (akit a nagyon tájékozott szakszervezetis Cristanak mond), az MROÖ elnöke elmondja, hogy beszélt egy itt meg nem nevezett községi polgármesterrel, hogy engedélyezze nekik a román nyelv oktatását. Vagyis – horribile dictu! – nekik, románoknak, könyörögniük kell, hogy a román nyelvet tanulhassák! Nagyon szép, amikor gyorstalpalón magukat nemzeti jogokból kiokosítók saját képzelgéseikre igazítják rá a valóságot.
Mivel a Cronicanak nincs saját honlapja (legalábbis én nem találtam meg), nem tudom leellenőrizni a szakszervezetis állítását, pontosabban nem tudom megállapítani, hogy a cikkben ez milyen hangsúllyal jelent meg. Hiszen lehet, hogy egyszerűen egy javaslattételről volt szó és nem „könyörgésről”. Ráadásul nem derül ki, hogy mi volt Cresta közbenjárásának eredménye.
Azt sem állítom, hogy a magyarországi nemzeti közösségeknek, többek között a románoknak is, ne lennének jogos sérelmeik, vagy követeléseik. Csak futólag említem Battonyát, ahol Karsai polgármester – legalábbis a Foaia Românească, a hazai románok másik – a hivatalos vezetőség ellenzékének nevezhető – lapja szerint a román iskolák rovására akarta kipótolni a magyar általános iskolák csökkenő létszámát. Természetesen, ezeket a gyakorlatokat magyarként is el kell ítélni és hangot kell ennek adni, főleg kormányzati szinten.
De ez nem jelenti azt, hogy nem látjuk az alapvető különbségeket a két ország helyzete között. Kétségtelen, hogy a magyarországi politikusok is előszeretettel „magyar”-oznak le boldog-boldogtalant. Sőt, ami még rosszabb, néhányan azt a jogot is fenntartják maguknak, hogy meghatározzák, ki a magyar és ki nem. Ha mi elvárjuk, hogy mi magunk dönthessük el, jelzős magyarok akarunk-e lenni, vagy csak egyszerűen magyarok és ha az előbbi, akkor azt is, milyen jelzőt akarunk használni, akkor nekünk is ki kell dolgoznunk Magyarországon azokat a kommunikációs formákat, melyekkel ezt a lehetőséget az itt élő nemzeti közösségeknek is biztosítjuk. Ugyanakkor sem az egyik, sem a másik ország nemzeti közösségeit sem lehet a kölcsönösség elvei szerint kezelni. Ahogy a Ceauşescu-korszakban méltánytalan lett volna a magyarországi románokon elverni a port egy tőlük teljesen független és idegen diktátor bűnei miatt, ugyanúgy, vagy méginkább, most az lenne elfogadhatatlan, ha azt méricskélnénk, a magyarországi románok helyzete alapján pontosan hány gramm jog jár a Romániában élő magyaroknak. Ráadásul úgy, hogy egy másfél milliós közösségre egy néhány tízezres közösség helyzetét használjuk mércének.
Szintén alapvető különbség, hogy miközben a magyarországi románoknak elsősorban önazonosságtudatot erősítő lépésekre van szüksége és nemcsak az anyanyelvű oktatáshoz való jogot kell biztosítani nekik, hanem biztatni is kell őket, hogy ezzel éljenek. Ezt segítheti az, hogy az oktatási normatíva magasabb a nemzeti közösségek esetében, mint a magyar nyelvű iskolákban (csak zárójelben jegyzem meg, hogy a romániai oktatásban elméletileg csak az új oktatási törvényben jelenik majd meg az eltérő normatíva és az eltérő létszámbeli követelmény).
Végül pedig újra és újra le kell írni, minden közösségnek annyi joga lesz, amennyit meg tud fogalmazni, ki tud harcolni és alkalmazni képes. Önmagától egyetlen vezető helyzetben lévő nemzet sem fog jogokat megfogalmazni egy másik nemzeti közösség számára – pozitív jogokról van szó, mert negatívok megfogalmazására volt, van és, sajnos, lesz példa –. Ennek sokszor nem a rosszindulat az oka, hanem a másik közösség igényeinek nem ismerete, az adott közösség „némasága”, vezetőinek megalkuvása. A magyarországi román közösség belső gondjairól már korábban írtam, most is megerősítve, hogy mélységesen elítélem azokat a magyarokat, akik a román közösségi intézményeket haszonszerzésből „megszállják”, a belső viszonyokat egyik, vagy másik oldal irányában torzítják. Továbbra is úgy gondolom, erre a nemzeti közösségi választói névjegyzék felállítása lenne a megoldás, mintaként talán a vajdasági nemzeti tanácsok már működő modellje szolgálhatna.
E „rövid” kitérő után olvasóim figyelmébe ajánlom a következő vitát. Ennek során újra visszatér a románok gumicsontja, hogy ha magyarul tanulják majd a diákok Románia történelmét és földrajzát, akkor – szégyenszemre! – Mihai Viteazu helyett Vitéz Mihály fog a tankönyvekben szerepelni (persze a műsorban még ezt sem voltak képesek helyesen lefordítani!). Azt várom már hónapok óta, hogy egy ilyen vitára meghívott magyar mikor fogja bevinni a stúdióba a román nyelvű történelemkönyveket, melyekben az angol, német, francia stb. uralkodók román nyelvre fordítva szerepelnek, a földrajzkönyvekben pedig számos helyrajzi megnevezés szintén. A felvételen a kedvenc részem, amikor a műsorvezető magából kikelve győzködi, hogy az RMDSZ képviselője hiába tartja magát magyarnak, ő akkor is az "ő románja"!!!
Ahogy a felvételen látható órából kiderül, ez egy vágott anyag, a műsor kétórás és a vita két részletben zajlott. Az elején megtartottam a bemutatót, de kivágtam a híreket, a reklámokat és azokat a témákat, melyek e bejegyzés szempontjából érdektelenek.
Szereplők (a megjelenés sorrendjében): Alina Petrescu (műsorvezető), Antal István (Hargita megyei RMDSZ-képviselő), Anton Hadăr (az Alma Mater tanügyi szakszervezet elnöke, Domboica – Dâmboviţa – megyében, Bukaresttől nem messze született), Robert Negoiţă (Ilfov megyei képviselő, Prahova megyében született, tehát szintén teljes mértékig délvidéki).
A vitát nem feliratoztam, de ha igény mutatkozik rá, megteszem. Természetesen azok segítségét is várom, akik tudnak egy könnyen kezelhető feliratozó programot, mert azokkal, melyekkel eddig találkoztam, több időmet vette el a felirat ütemezése és elhelyezése a képanyagon, mint maga a fordítás.
Esential110518vagott from Pászkán Zsolt on Vimeo.
(Forrás: Antena3, Esential - 2011. május 18.)
