A különösebb kommentárt nem igénylő cikkek sorát ma egy eddig eléggé mostohán kezelt területtel folytatom. A gazdaságról van szó. Pontosabban egy interjúról, amit a România liberă készített Mihaela Fîrşitoru román származású kanadai közgazdásszal. Azért gondoltam, hogy megosztom a románul nem tudó olvasóimmal is, mert kijelentéseiből sok nemcsak Romániára, hanem egész térségünkre vonatkozik/vonatkozhat.

Most is megismétlem, sem ezt, sem az eddig ismertetett véleményeket nem kell száz százalékosan elfogadni. Az eddig közölt fordítások nem mindig, vagy nem teljes mértékben tükrözik az én véleményemet sem, de úgy gondolom, ismeretük hasznos lehet és mindenki le tudja vonni a maga következtetéseit.

 

Interjú Mihaela Fîrşirotuval, a montréali Québec Tudományegyetem üzleti stratégia professzorával

„Romániában minden alkotóeleme megvan egy jelentős válságnak”

 Mihaela Fîrşirotu, a québeci tartományi kormány gazdasági stratégáinak egyike úgy véli, hogy Románia még nem jutott túl a legnehezebben és hogy „Romániában még minden alkotóeleme megvan egy jelentős válságnak”. A Québeci Tudományegyetem professzora, Fîrşitoru csodálkozik azon, hogy a BNR (Románia Nemzeti Bankja – RS) és az állam hatóságai megengedték a bankoknak, hogy az államétól eltérő más pénznemekben adjanak hiteleket és azt mondja, „egy civilizált országban elképzelhetetlen hagyni az egyszerű embereket vállalni az árfolyam-ingadozás kockázatát”. Ugyanakkor a román származású kanadai szakértő úgy véli, túl kevés román tőkéjű bank van az országban és a privatizációkat le kell állítani, mert „egy erős gazdaságnak szüksége van a saját nemzeti nagyvállalatokra, mert a hazai tőke hiányában csak az állam tud egy ilyen kihívásra válaszolni”.

Ön azon kevés közgazdászok egyike, aki a Kanadában közzétett dolgozataiban előrelátta a világválságot. Románia elkerülhette volna az utóbbi két év gazdasági visszaesési időszakát?

Mindenekelőtt Romániának a 2007–2008-as pénzügyi válságot kellett volna elkerülnie, mely kiváltotta és közvetlenül elvezetett az utóbbi két év gazdasági recessziójához. Ezen pénzügyi válság elkerüléséhez Romániának harcolnia kellett volna az ingatlanspekuláció és az ingatlanok árának a spekuláció miatti óriási növekedése ellen. Az adatok nem hazudnak: a lakások ára 2001-től 2007-ig 550 százalékkal nőtt; megjegyzendő, hogy a kereslet kb. 40 százaléka külföldi „befektetőktől” (értsd: „spekulánsoktól”) származott.

Egy 2005-ben átlagosan 60.000 eurót érő bukaresti lakás 2008-ban 180.000 eurót ért, majd ez 90.000 euróra csökkent 2010-ben. Ezen kívül – és ez ritka gyakorlat a világon – a román bankok, melyek szinte mindegyike külföldi tőke tulajdonában van, a jelzáloghitelek többségét euróban adta, ezáltal az árfolyam-ingadozás kockázatát a hitelt kérelmezőre terhelte. Annak érdekében, hogy rávegyék a polgárt e kockázat vállalására, a bankok az euróban felvett hitelre kisebb kamatot határoztak meg, mint amit a lejben adott hitelre alkalmaztak.

Tehát még nem szabadultunk meg a válságtól.

Egy olyan ingatlanpiaccal, mely a világon szinte mindenhol válságban van, olyan spekulánsokkal, akik megpróbálnak a lehető leghamarabb eladni, ezzel gyorsítva az árak zuhanását és egy olyan RON-nal, mely leértékelődött az euróhoz képest, Romániában minden megvan egy jelentős válsághoz: az ingatlanépítési tevékenységek brutális leállása; a még szegényebbé válás jól megalapozott érzése, amit minden ingatlantulajdonos megérez és ebből következően csökkennek a fogyasztási kiadásaik; a munkanélküliség növekedése; az állam jövedelmeinek csökkenése és növekvő költségvetési hiányok. Románia Nemzeti Bankjának minden eszköze és hatalma megvolt ahhoz, hogy megtegye a szükséges lépéseket, mely lépésekkel Romániában el lehetett volna kerülni a pénzügyi válság legnehezebb hatásait.

Azt akarja mondani, hogy a BNR nem volt elég éber?

Románia Nemzeti Bankja és a pénzügyi piacok más felügyeleti szervei rendelkeztek hatáskörrel, hogy előírjanak egy felső szintet, egy korlátot a polgár által kölcsönként felvett összegre vonatkozóan, az ingatlan piaci értékétől függően. Az ingatlanpiaci túlfűtöttségi időszakokban ez a mechanizmus az ingatlantevékenység mérséklését és a spekulációk hatásainak korlátozását szolgálja. Ami még súlyosabb az az, hogy a román pénzügyi hatóságoknak joguk lett volna megtiltani a román állampolgárok esetében a hitelek euróban történő felvételét és nem tették meg. Egy civilizált országban elképzelhetetlen hagyni az egyszerű embereket vállalni az árfolyam-ingadozás kockázatát. Ha Románia nem szenvedte volna meg az ingatlanválság negatív hatásait, akkor nem ment volna keresztül ezen a kemény recesszión.

Románia mégis kijutott a recesszióból, a válságból is még hamarabb kikerült volna?

Elsősorban fontos lett volna fenntartani a fogyasztási kiadásokat; márpedig az ÁFA 24 százalékra emelésének gondolata nekem bizarr és nagyon rossz ötletnek tűnik. Aztán annak ellenére, hogy úgy tűnik, a költségvetési hiány finanszírozásához elkerülhetetlen volt az IMF-hez folyamodás, a kormánynak el kellett volna utasítania egy megszorítási terv azonnali megvalósítását. Egyre nyilvánvalóbbá válik, még az IMF soraiban is, hogy nincs károsabb politika, mint a közkiadások csökkentésének előírása akkor, amikor a magánkiadások hanyatlóban vannak: az eredmény, ezt most nagyon világosan látjuk az, hogy a tisztségek és a közkiadások csökkentése felerősíti a GDP zuhanását, ebből kisebb bevételek következnek a kormányok számára, növekvő és nem csökkenő hiányok, ahogy azt remélték és egy elégedetlen, sőt ellenséges lakosság a közszolgáltatások csökkenése miatt.

Ha Romániának sikerül lassan-lassan kikerülnie a pénzügyi válságból, ez nagyrészt annak köszönhető, hogy még mindig ellenőrzi a monetáris politikáját. A lej 2007 és 2010 között 25 százalékkal értékelődött le, ezzel erős lendületet adva a kivitelnek, ami több mint 20 százalékkal nőtt 2009-hez képest, nagyobb mértékben, mint a behozatal. Románia kivitele 2010 első negyedévében 21 százalékkal nőtt, ami az egyik legnagyobb növekedési ráta volt az Európai Unióban, amit csak Málta előzött meg.

Az ön következtetése tehát az, hogy az IMF visszahúzott minket.

Ha Románia az euró-övezet tagja lett volna, ezáltal nem rendelkezve a saját monetáris politikája meghatározásának hatalmával és szabadságával, akkor az IMF által előírt ezen lépések egész kihatása az lett volna, hogy még mélyebbre húzzák Románia gazdaságát. Görögországnak nem volt ilyen választási lehetősége és ahogy azt a New York Times-ban Laura Tyson, a Clinton-adminisztráció volt gazdasági tanácsadója nemrég elmagyarázta, Görögországnak strukturális politikákra kell majd alapoznia, hogy növelje versenyképességét és az ilyenfajta politikák nagyon hosszú időt is megkövetelhetnek, hogy hozzák a kívánt hatásokat. Ezen idő alatt Görögország továbbra is szenvedni fog az alacsony gazdasági növekedés, a magas munkanélküliségi szint, a stagnáló, vagy csökkenő bérek és a GDP-hez viszonyított adósságmérték magas szintje miatt. Tehát, akinek inge, vegye magára.

Vissza fog térni a válság?

Az a véleményem, hogy jelenleg a ciklon közepén vagyunk. Az a veszély fenyeget, hogy a viszonylagos nyugalmat egy iszonyatos vihar követi, amit az euró-övezeten belüli válság és az amerikai kormány demokratikus bénultsága okoz. A Görögország gondjára adott megoldások nem egyebek holmi borogatásnál és nem oldják meg az euró-övezeten belüli monetáris rendszer alapvető gyengeségeit.

Mit kellene Romániának tennie, hogy megóvja magát ettől az ön által jósolt gazdasági rengéstől?

Az euró ezen válsága és az ezt megelőző pénzügyi válság világos leckét ad minden országnak: a kívülről érkező válságokkal szembeni védelem azon képességetektől függ, hogy pénzügyi és gazdasági autonómiával rendelkezzetek, hogy önellátók legyetek. Természetesen azokra az országokra utalok, beleértve Romániát, melyek tisztelettel hallgatják a transznacionális nagy gazdasági és politikai egységek hangját, melyek elfogadják a gazdasági hatékonyság állítólagos „törvényei” által diktált megoldásokat. Ezeknek az országoknak, tehát Romániának is, újra fel kellene fedezniük egy olyan mezőgazdaságot, mely biztosítja saját polgáraik élelmét, egy olyan pénzügyi rendszert, ami az övék, egy olyan monetáris politikát, mely megfelel a kérdéses ország specifikus szükségleteinek, egy olyan fiskális politikát, melyet saját körülmények diktálnak.

Románia, sajnos, 20 évet vesztegetett el rossz döntésekkel, politikai piszkálódásokkal, nemzetközi szervekkel szembeni szolgalelkűséggel, tettekkel nem kísért szócsépléssel, melyeknek iszonyatos következményeik voltak az országra nézve: az ország bankjai idegenek kezébe került, az ország javait a semmiért adták el külföldi befektetőknek és spekulánsoknak; Románia fiskálisan, pénzügyileg és politikailag a nemzetközi szervektől függ; a mezőgazdaság törékeny és nem hatékony; a szociális intézmények, az iskolák, az egyetemek, a kórházak romokban vannak.

Az ön által leírt ezen lehangoló képben melyek kellene legyenek az ország elsődlegességei?

Romániának mindene megvan, ami kell: források, egy viszonylag képzett lakosság, kijárat a Fekete-tengerre. Íme néhány tanács: Romániát változtassák az organikus és fenntartható mezőgazdaság kutatási központjává; hívjanak le minden biztosított európai pénzügyi forrást a mezőgazdaság támogatására; bátorítsák a kis és közepes farmokat; bátorítsák és pénzügyileg és adózási szempontból támogassák a szövetkezeti egyesületek fejlődését, amilyenek minden kapitalista országban vannak.

Finnországban, például, a szövetkezetek – és itt a legnagyobbakról beszélek, melyek jövedelem szempontjából világszinten a „top300”-hoz tartoznak – a GDP 23 százalékát jelentik, Svájcban 28 százalékot, Franciaországban 46 százalékot, Québecben (Kanada) 10 százalékot. A szövetkezetek ezen „top300”-a 600 millió és 58 milliárd dollár közötti jövedelmeket érnek el és nagyon jól meghatározott ágazatokban működnek: 30 százalék az agrárélelmiszeripari ágazatban, 23 százalék a kiskereskedelemben, 22 százalék a biztosításokban és 19 százalék a bankrendszerben.

Azt mondja, a mezőgazdaságnak kellene Románia első sürgősségének lennie, és aztán?

Másodsorban állítsák le az állami vállalatok összes privatizációját; javítsák a menedzsmentjüket és az irányításukat, pontos határidőket írva elő tevékenységük értékeléséhez; a CEC-et és az EximBankot használják a gazdasági fejlődés eszközeiként. Romániának jelenleg 32 „top500”-as cége van (árbevétel szempontjából a legnagyobbak Közép- és Kelet-Európában, Oroszország kivételével). Márpedig ebből a 32 vállalatból 22-t privatizáltak és a külföldi tőke tulajdonában vannak. Privatizálatlanul és a külföldi tőke által nem tulajdonoltan, vagy nem ellenőrzötten már csak a közlekedés és az energetikai ágazat egy része maradt. Egy erős gazdaságnak szüksége van a saját nagy nemzeti vállalatokra, mert a hazai tőke hiányában csak az állam tud válaszolni egy ilyen kihívásra.

A kormány ebben az időszakban készíti elő a fő energetikai cégek egyes szegmenseinek privatizálását.

Ilyen körülmények között fontosnak tartanám, ha Románia elfogadna egy állam és magánszektor által birtokolt hibrid vállalatokon alapuló dinamikus fejlődési tervet, hogy a természeti forrásokat a románok javára aknázzák ki. Hozzanak aztán létre egy Szuverén Egészségügyi Alapot, amit a természeti források kiaknázásából származó bányajáradékból és nyereségből táplálnának.

Csökkenteni kellene az egységes adókulcsot, például Bulgária mintájára, hogy ezáltal még több befektetőt lehessen vonzani?

Sokkal inkább azt mondanám, hozzanak létre egy progresszív adókból álló rendszert, csökkentsék az ÁFÁ-t, egy regresszív adót és növeljék az adók behajtásának hatékonyságát; a nyereségadót akkor növeljék, amikor meghaladja a kis- és közepes vállalatok tipikus profitját.

Milyen területeken kellene legtöbb beruházást végrehajtani?

Az oktatási és az egészségügyi rendszerben, az idegenforgalomhoz szükséges infrastruktúrában és az ország természeti és kulturális attrakcióinak nemzetközi népszerűsítésében.

Románia 2015-ben tervezi a csatlakozást az euró-övezethez; ez egy optimista dátum?

Mindaddig halasszák el az euró-övezethez csatlakozást, míg a román gazdaság versenyképessé és erőssé nem válik és amikor tehát élvezni tudja a közös pénz előnyeit.

A román hivatalosságok kikérték bármikor is a tanácsát?

Igen, a 90-es évek elején, amikor egy Kanadában nagyon jó nevű szakértőkből álló kanadai csapattal Romániába érkeztem, akik egy sor ajánlást tettek a Reformtanácsnak. A csapat 3 hónapig egy igazi kormányzati és Romániát átalakító programot dolgozott ki. A munkát és a részvételt a kanadai kormány finanszírozta. A teljesítés után nem volt semmilyen visszhang. […]

Sabina Fati

 

Címkék: gazdaság válság

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr263135760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.