Emil Boc kormányfő éppen Kínában tartózkodik, ahol megpróbál befektetőket és pénzt szerezni az eléggé dögrováson lévő román gazdaságnak és némi esélyt a politikai túlélésre a 2012-es választásokon.

A román–kínai kapcsolatok meglehetősen kaotikusan alakultak. Mint a lentebb közölt interjúból is kiderül, a 90-es évek elején még meglehetősen szorosak voltak, ami nagyrészt a Ceauşescu-korszak öröksége volt. A hajdani diktátor erős támaszt látott Kínában Moszkva vélt, vagy valós agressziójával szemben és erős vonzódást érzett a keleti társadalomszervezési modell iránt is (A minap egy viszonylag friss fényképgyűjteményre bukkantam az interneten – azóta sem találom! – Észak-Koreáról és kísérteties hasonlóságot mutatnak a 80-as évekbeli Romániával).

Ezen szakasz amolyan „hattyúdala” volt Adrian Năstase kormányzása, amikor az emlékezetes madárinfluenza-járvány idején egy demonstratív kormányfői látogatásra is futotta Pekingbe. (Ha jól emlékszem, Medgyessy lemondta a tervezett látogatását!)

Ezután és főleg Traian Băsescu elnöksége alatt ez a kapcsolat fokozatosan kihűlt. Közrejátszott ebben, hogy az egymást követő román külügyminiszterek mindegyike meglehetősen halovány volt és a román külpolitika inkább eseménykövetővé, mint -alakítóvá vált. Hozzájárult ehhez a – külpolitikáért szintén felelős, sőt abban túlsúlyos – elnök kezdeti voluntarista atlantizmusa (vagy milye?!), majd egyre erőteljesebb elszigetelődése, valamint az egész politikai elit szereptévesztése. Traian Băsescu még néhány hónapja is – amikor az IMF alternatívájaként felmerült, hogy Romániának Kínával kellene készenléti hitelmegállapodást kötnie – nagyjából ezt mondta: „Na de fiúk, mégis hogy képzelitek? – hö-hö-hö –, hiszen aki a pénzt adja, az feltételeket is szabhat!”. Azóta sem nagyon derült ki, mire gondolt az elnök. Hogy a kínaiak a kommunizmus újbóli bevezetését követelhetnék? A kínaiak, legalábbis a felszínen, nem nagyon csináltak ügyet belőle, nem rendelték be a pekingi román nagykövetet, igaz, ez meglehetősen nehéz lenne, mert Romániának kb. fél éve nincs nagykövete Pekingben!

Ami a politikai elit szereptévesztését illeti, ez valóban abból indul ki – és ezt minden alkalommal, szinte már unalomig, megismétli, hogy Romániának középhatalmi státusz dukál, mert „területét és lakosságát tekintve a hetedik az EU-ban”. Most tekintsünk el attól, hogy az EU-ban tényleg van egy ilyen „bö-bö-bö, az enyém nagyobb” típusú macsó versengés és szinte mindenki megfeledkezik arról, hogy a „kicsi” Dánia, vagy Hollandia messze és mindenben lekörözi a „nagy” Spanyolországot, vagy mondjuk Lengyelországot. De ez a „hetedik az EU-ban” Kínából nézve nem jelent semmit. Ilyen távolságból – és ez most nem csak födrajzi szempontból igaz – az egész EU kezd egyre inkább egy elmosódott pacának látszani, amiben szinte közömbös, hogy ki a „hetedik” és ki a huszonhetedik.

Persze, sok elemzővel ellentétben nem gondolom azt, hogy a kínai „csoda” tényleg akkora, amekkorának látszik, vagy mutatják. Sok kérdőjel van – a több milliós, az építőipari kapacitások lekötéséért épített szellemvárosoktól, a rohamléptekkel, egyszerre és csak néhány év múlva kiderülő minőségben kiépülő infrastruktúrán keresztül (lehet, hogy szakszerűtlen a kérdésfeltevés, de képes lesz-e Kína minden 20-30 évben egyszerre megújítani az egész infrastruktúráját, hiszen mivel ilyen gyorsan épül ki, gyakorlatilag az elavulás és a természetes állagromlás is egyszerre fog bekövetkezni?) egészen az országon belüli óriási különbségekig, melyeket a mai világban, még ellenőrzött internet-hálózatok ellenére is nehéz elrejteni.

Ugyanakkor én is egyetértek azzal, hogy ki kell használni ezt a fellendülést és amennyiben lehetőség adódik, élni kell a felkínált pénzzel, vagy piaccal. Egyre viszont nagyon ügyelni kell. Ugyanis a kínai befektetések előnye egyben a hátránya is. A kínaiak szeretik a közvetlen tárgyalásos megbízásokat és nem nagyon szeretik a pályázatokat – legalábbis nekem eddig úgy tűnik –. Magyarán szívesen hoznak pénzt is egy-egy nagyobb beruházáshoz, ha nem kell pályáztatásokon átesniük. Ez sokszor előnyösebbnek tűnik – és sokszor az is – a brüsszeli eljáráshoz képest, mely hosszadalmas, bonyolult, bürokratikus, utólagos kifizetésű és ez utóbbi akár el is maradhat valamilyen piszlicsáré baki miatt is. A közvetlen megbízás viszont könnyen drágábbnak és rosszabb minőségűnek bizonyulhat, amire nemcsak kínai példa van (lengyelországi közúti fejlesztés), hanem amerikai is (a Bechtel cég kalandja az Erdély-autópályával). Vagyis jöhetnek a kínaiak, vagy mehetünk mi is, de ésszel!

 

Milyen üzleteket köthetünk még a kínaiakkal

 

Emil Boc kormányfő ötnapos látogatáson van Kínában, hogy „Romániát európai befektetési célpontként népszerűsítse”. Mit vesztettünk az ezzel kapcsolatos politikai lépések késése miatt? Doru Lionăchescu befektetési tanácsadó elmagyarázza, miként tudnánk még idevonzani a kínai befektetőket és milyen esélyük van a román kiviteleknek az óriási kínai piacon.

Adevărul: Miért nem létezünk Peking jelentős befektetéseinek térképén?

Doru Lionăchescu: Ami a kínai cégek befektetési érdeklődését illeti, egy specifikus tényből kell kiindulnunk: a nagy kínai cégek kizárólag stratégiai megfontolások mentén és csak olyan földrajzi helyek felé fektetnek be, amelyek felé politikai szinten megadott zöld jelzés van. Sajnos, bár Románia a 90-es évek elején kiváltságos helyzetből indult Kínával kapcsolatosan, a habozások, a következetlenség és a geopolitikai elképzelés hiánya miatt ez a kezdeti – Kínában rendkívül értékes – szimpátiatőke elpárolgott. Ennek eredménye az, hogy lazán elszalasztottuk a lehetőséget, hogy Kína bejárata legyünk az EU-ba. Még most sem, amikor Kína gazdasági erejét megerősítették, a gazdasági érdeklődési pólusok Ázsia felé vándorlása pedig letagadhatatlan, mi továbbra sem alkalmazkodunk ehhez a nyilvánvaló valósághoz: nincs világos, egyértelmű politikai üzenet a legmagasabb szintekről, hogy megértjük az új valóságokat és részt akarunk venni az új gazdasági világrend konfigurálásában. Nevetségesen a rövidlátó és analfabéta vidékiek szerepében pózolunk egy rosszul értelmezett Amerika-barátságból – egy pragmatikus kapcsolat szorgalmazása Kínával nem jelenti, hogy hátat fordítunk Amerikának, vagy elhanyagoljuk az EU-tagokkal meglévő kötelezettségeinket.

Mégis milyen üzleteket köthetnénk a kínaiakkal?

Tehát feltételezve, hogy mégis minél hamarabb eljutunk azon álláspontig, amit Kínával kapcsolatosan elfoglalunk – elsősorban továbbítva azt a határozott politikai üzenetet, hogy megértjük és értékeljük Kína jelenlegi helyzetét a világban –, a kínai befektetők vonzása azon számukra érdekes ágazatok beazonosítását feltételezi. Ezek pedig három stratégiai területet fednek le: Kína energetikai biztonságához hozzájáruló befektetések, elsősorban a források ágazatában; a kínai nép élelmiszerbiztonsága és olyan területeken történő befektetések, melyek széles körű foglalkoztatást generálnak – például építkezések, infrastruktúra –, vagy technológiai haladást – ahol, realistán nézve, nem nagyon tudunk mit felajánlani.

Mit tudnánk exportálni?

Ellenkező irányban, ami az óriási kínai piac felvevési potenciálját illeti, Románia egy másik szomorú helyzetről indul: mi évente kb. 100 millió eurónyi árut exportálunk Kínába, legnagyobbrészt ócskavasat! A lehetőség azonban rendkívüli: Kína éppen elkezdte a 2011–2015-ös ötéves tervet, mely tartalmazza – az utóbbi 40 év többi terveivel ellentétben – a gazdasági jólét tömeges szétterjesztését, különösen a belső fogyasztás serkentésével. Az egyre virágzóbb Kína óriási fogyasztási kapacitását nem lehet alábecsülni, kár lenne, ha nem szereznénk meg egy morzsáját ennek a jólétnek, a legkülönbözőbb árukat, javakat, vagy szolgáltatásokat adva el nekik. Ez egy olyan lehetőség, amit remélem, nem fogjuk elszalasztani, mint a 90-es évekbelit.

Mekkora a nagy kínai befektetések politikai ára?

Amennyiben úgy döntünk, végre, hogy pragmatikusan kezeljük a Kínával meglévő kapcsolatot, az esetleges „politikai ár” az lenne, hogy kénytelenek lennénk nagyobb erőfeszítést kifejtenünk, hogy Brüsszelben és talán Washingtonban elmagyarázzuk álláspontunkat és megvédjük legitim érdekeinket. Aprópénz – véleményem szerint – azon mesés gazdasági előnyökhöz képest, melyeket egy Kínával meglévő melegebb kapcsolatból megszerezhetnénk. Ám ne legyenek illúzióink: a komoly elkötelezettség egy kapcsolat iránt Kínával nem lesz könnyű, főleg egy olyan politikai establishment számára, mint amilyen a kínai, mely hozzászokott az egyszerű megoldásokhoz és melynek a kivárás a legvégső bürokratikus túlélési formája.

Ezért a Kínával meglévő kapcsolatban meg kell majd tanulnunk, hogyan tudjuk kezelni a három kulcskérdést – Tajvant, Tibetet és az emberi jogokat – anélkül, hogy megsértsük a kínai büszkeséget, de anélkül is, hogy jelentős kompromisszumokkal eltérjünk a nyugati demokratikus értékektől. Az nem megoldás, hogy úgy teszel, nem látod. A pragmatikus-diplomatikus megközelítésnek a két nagy geopolitikai tömb – egyrészről Kína, másrészről az EU, az AEÁ és a szövetségeseik – közötti jelentős társadalmi különbségek elvének elfogadásából kellene kiindulnia. Nem lesz könnyű, ez látható a nyugati vezetők kínai vezetőkkel való minden egyes találkozójakor: egy kényes diplomáciai balett a nyugati közvélemény nyomása, mely határozott állásfoglalásokat kér ezekben a nagyon kényes ügyekben és azon valóság pragmatizmusa, hogy sok ország jövőbeni jóléte már nem képzelhető le Kína nélkül. De végső soron nem azért választjuk meg politikusainkat, hogy könnyű legyen nekik, hanem azért, hogy minél hatékonyabban szolgálják a közérdeket és e tekintetben nem tartom túlzásnak, hogy azt kérjük a román politikusoktól, lássanak munkához és találjanak egy utat, melyen keresztül Románia minél sürgősebben kihasználhatja Kína fulmináns gazdasági felemelkedését.

Dorul Lionăchescu vezetőtárs a Capital Partners befektetési irodában

Petre Munteanu

(Forrás: Adevarul, 2011. augusztus 10., 21:50)

 

Címkék: kína befektetések basescu

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr483147042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.