Eddig a jövő évi választások előzeteseként bemutattam kormánypárti és ellenzéki álláspontokat. Most egy szakértő nyilatkozik majd, nem annyira elemzést, mint inkább vezérelveket fogalmazva meg. Amiket, persze, a politikusok általában nem szoktak figyelembe venni.
Pedig jó lenne, ha megfogadnák azt, amit Alina Mungiu-Pippidi a România liberă számára leírt. És most nem csak a romániai politikusokra gondolok…
Visszatérve a romániai helyzetre. Tény, hogy a jelenlegi hatalom – és most nem csak a Demokrata-Liberális Pártra (PDL) utalok, hanem az RMDSZ-re is, a Románia Újraépítéséért Nemzeti Szövetség (UNPR) ugyanis nem sok vizet zavar – mindent elkövet, hogy mégis megfordítsa a jelenleg körvonalazódó eredményt. A PDL nem csak a vereséget akarja minimalizálni, de még a győzelmet sem tartja elképzelhetetlennek. Az RMDSZ pedig elsősorban a begyűjtött szavazatokat akarja maximalizálni. Mindkét célkitűzés teljesen jogos és elfogadható, de csak abban az esetben, ha a játékszabályok betartásával történik, olyan játékszabályokról lévén szó, melyek megfelelően tartós állandósággal rendelkeznek ahhoz, hogy stabil köz- és politikai életet biztosítsanak.
Ezért viszás és veszélyes, ha a mindenkori hatalom a játékszabályok állandó változtatgatásával pótolja a közpolitikában elszenvedett veszteségeket és a népszerűségvesztést. A politikusok jelentős része – politikai előképzettség/műveltség híján – gyakran elhiszi, amit a párton belüli gyorstalpalón halott, illetve amit abból kikövetkeztetett, nevezetesen azt, hogy a pártokat úgy kell „eladni”, mint egy mosóport. Bár kétségtelenül vannak hasonlóságok a politikai és az üzleti marketing között, azért a kettő nem teljesen azonos. Itt nincs helye ennek kifejtésére, de a példát azért hoztam fel, mert megmagyarázza, a vesztésre álló pártok miért hiszik azt, hogy a cégér átfestése/átnevezése feledteti addigi katasztrofális politikájukat. Ez Magyarországon is lezajlott, amikor az MSZP a „buli színé”-től eljutott a „színtelen” jelöltekig. Most Romániában lehetünk tanúi egy hasonló jelenségnek, ahol a PDL a legutóbbi időközi választásokon már nem a „hagyományos” (a párt nemrég tért át a baloldalról a jobboldalra, lett PD-ből, PDL stb. – RS) narancsszínt használta, hanem szinte bármit (volt aki zöld színben indult, de egyes PDL-s szervezetek már választástól függetlenül is kezdenek más színekbe öltözni), ezzel párhuzamosan pedig elkezdődött a Népi Mozgalom (Mişcarea Populară – RS) bejegyeztetése, ami a tervek szerint majd felválthatná a szavazólapokon a PDL-t. Majd meglátjuk…
Ám a fentieknél még veszélyesebb és elfogadhatatlanabb, ha a hatalom a játékszabályokat piszkálja meg a pillanatnyi érdekeinek megfelelően. Képzeljünk el egy olyan labdarúgó bajnokságot, amiben a kiesésre álló, de befolyásos csapat/csapatok úgy alakítják a szabályokat, hogy végül ne csak a kiesést kerüljék el, de még a bajnokságot is megnyerjék. Például annak előírásával, hogy minden döntőnek két győztese van, vagy a végső döntést a nézők hozzák meg, de úgy, hogy az egész mérkőzést a pályának háttal kell végig üljék. Azt hiszem, ez minden lenne, csak nem tisztességes játék!
Ezzel a karikirozással azt akartam aláhúzni, hogy amit a hatalom reformként akar beállítani, az általában nem más, mint a hatalom megtartásának szabálytalan/erkölcstelen módja és ezen nem változtat semmilyen csomagolás. Soha ne higgyük el, amikor a hatalom azt mondja, minderre költségcsökkentési, egyszerűsítési célból van szükség! Ezek veszélyes ostobaságok, hiszen innen már csak egy lépés annak kijelentése, hogy a választások meg nem tartása a legolcsóbb megoldás és az egyetlen párt/politikus hatalma a legegyszerűbb politizálási forma!
Márpedig a jelenlegi romániai hatalom ezekkel az érvekkel támasztja alá, miért kell összevonni a parlamenti és a helyhatósági választásokat, illetve más észbontó ötleteket is, mint amilyen például az, hogy minden választókörzetből az első két helyezett jutna a parlamentbe!
Az előbbihez, úgy tűnik, az RMDSZ is a nevét adja, ami egy fekete pont e szervezet neve mellett. Ugyanis átlátszó a cél: amennyiben a két választás egyszerre lesz, az eredetileg nyárelőre tervezett helyhatósági választás nem működhet a magyar közösségen belüli erőviszonyok felmérőjeként, így a téli parlamenti választáson az RMDSZ-szel szemben alternatívát nyújtó magyar pártok nem ennek tudatában dönthetik el, induljanak-e, vagy sem a parlamenti választáson. Főleg úgy, hogy a határon túli szavazatok maximalizálásával a magyar szavazatok aránya tovább csökkenhet.
De itt most megállok, hiszen lesz még alkalom arra, hogy a részletekről írjak, ehelyett következzen Mungiu-Pippidi cikke.
U. i.: Nem feledkeztem meg a legutóbbi „utóiratomról”, de ami késik, nem múlik!
Eredeti cikk: Nu vă atingeţi de alegeri!
Ne nyúljatok a választásokhoz!
A nagy liberális politikai filozófus, John Stuart Mill megóvta egy többet költeni tudó és ezért megválasztott ellenféllel szemben elvesztett választások eredményét. Tudom, miként oldódott meg Mill panasza, mert a dolgozóasztalomon vannak, összefoglalva, az Angliában, vagy arrafele 1832-vel kezdődően benyújtott összes választási óvás (egy antikváriumban vettem) nagyjából 80 évre vonatkozóan, mert aztán ezek megszűntek, ugyanis senki sem csalta el többé a választásokat.
Amit ezzel szemben nem tudok az az, mi volt Ilie Botoş (Románia volt főügyésze – RS) és a romániai Ügyészség válasza a kb. 150 évvel később megfogalmazott panaszomra egyes 2004-es választási csalásokra. Ugyanígy nem tudom, honnan vegyem elő a 2010-es óvások megoldásait – mely botrány a párizsi román nagykövetséget érintő lehetséges választási csalással kapcsolatos, vagy bármely másik évből. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) honlapján, ahol a természetes helyük lenne, szó sincs ilyesmiről, az óvás szó nem is létezik, azt hinnéd, hogy a választások holmi édes szappanoperák, melyek befejezésével kapcsolatosan mindenki egyetért, hogy az igazságos és megérdemelt volt.
A 2004-es választáskor láthattak a tévében, amint élőben szedem le a bélyeget a szavazókártyáról, Mircea Kivu pedig egy jelentős statisztikai összefüggést közölt a PSD-re szavazók választókörzeti száma és a saját választókörzetükön kívül szavazók száma között (amit a blogoszférán energikusan visszautasított Sebastian Lăzăroiu (jelenleg PDL-s munkaügyi miniszter – RS), aki akkoriban az ellentábornak dolgozott és energikusan – természetesen – azt állította, hogy nem volt semmilyen csalás). A 2009-es parlamenti választáskor nem volt nagy vita, bár az ellenzékben lévő PDL nyert – becsületére válva az ezen választásokat megszervező liberálisoknak. Ezzel szemben az újonnan bevezetett egyéni körzetes választás szerint zajlott, ami választókörzet-átrajzolásokat váltott ki, melyek általában véve azoknak kedvezett, akik átrajzoltak. Mindezen választásokat botrányok és óvások kísérték.
Márpedig nem hallottam, hogy bárki amiatt aggódna, hogy húsz évnyi választás után sohasem oldódott meg kedvezően egyetlen óvás sem, az eredményeket pedig még csak nem is hozzák nyilvánosságra. Ezzel szemben lépten-nyomon választási reformtervek tömegébe botlunk. Ennek ellenére Romániáé a legrosszabb eredmény, amit a választási folyamatra a Freedom House adott (az EU-tagországok közül), nem a választási rendszer miatt, minden országnak meglévén a maga eljárása. Amikor a Freedom House-jelentésekkel foglalkoztam, azért nyüzsögtem, hogy az igazság kedvéért lehúzzam Bulgária eredményét. Ám nem könnyű: a bulgáriai választások tisztábbak és reprezentatívabbak a mieinknél, mert az utóbbi tíz évben kétszer nyertek rendszeren kívüli pártok, melyeknek még a helyi közigazgatásban sem voltak képviselőik. Ez egy nyílt politikai rendszer bizonyítéka, ahol a választások tisztességesen működnek. Bármely pártnak, mely tenni akar valamit a romániai választási folyamat javításáért, elsődlegesen nem a választási rendszerrel, a választókörzetek formájával, vagy a választások időpontjával kellene foglalkoznia, hanem csak az esélyek egyenlőségével, a hitelesség növelésével és vitatásuk csökkentésével. Egy két évvel ezelőtti észbontó felmérés azt mutatja, hogy a románok többsége úgy gondolja, a választások nem tisztességesek: ezt kellene kijavítani.
Ám ez természetesen senkit sem foglalkoztat, a választói kártyákat vitrinbe tehetjük, a választási hatóság nem tudja, mit tegyen fel a honlapra, hogy növelje a nullán lévő forgalmat, ezzel szemben új javaslatok zuhognak az utóbbi évek – már felesleges – változásokra. Van egyéni körzetes választásunk, ami előrelátható módon vezetett el a politikai vándorlás intézményesítéséhez, melynek most van egy kormánytöbbséget kiegészítő pártja (UNPR – RS). Közvetlenül választjuk meg a megyei tanácsi elnököket, ami nem felel meg az adminisztratív hatásköreiknek, a polgármesterektől pedig elvettünk egy fordulót, hogy akár a választók tíz százalékával is megválaszthatók legyenek. Mindezek a legutóbbi reformok, melyek célja sohasem volt világos, így nem csoda, hogy nem is érték azt el. De még ha legalább itt megállnánk, ám úgy látom, folytatjuk. Vannak új javaslatok: egyéni körzetes visszaosztás nélkül, mint az a rendszer, amivel Anglia szakítani akar, a megyék régiókba történő kampányösszevonása és a helyhatósági választásoké a parlamentiekkel, plusz a levélben szavazás a külföldön tartózkodók számára (ezzel szemben nekünk, bukarestieknek, ha netán Sinaián vagyunk, nincs jogunk szavazni). Az új javaslatok nemcsak ugyanannyira redundánsak, mint a régi módosítások, de ilyen kevéssel a választások előtt bevezetve, semmiféle tanulmánnyal, mely megmutatná, mire szolgálnak és anélkül, hogy kikérnék valamely szakosodott szerv véleményét nem tesznek mást, mint csúcsra emelik a választási műhibát.
A választási műhibát a választási eredmények manipulálásaként lehet meghatározni a magán, vagy pártos haszonért, a közérdek rovására. A választási szabályok és más közigazgatási eljárások manipulálása egy választási haszonért létrehozza a gondok első kategóriáját. A másodikat a szavazók jogosulatlan befolyásokkal való manipulálás adja: szavazatvásárlás, megfélemlítés, félrevezetés stb. Csak a harmadik sorban következik a választási eljárások csalárd megvalósítása, vagyis a kimondott csalás. Ezekhez adódik a választás utáni műhiba, tekintettel arra, hogy nemcsak a szavazók, hanem a választottak is úgy vélik, a szavazat egy személyes tőke, amivel magánnyereség fejében lehet a piacon kereskedni, mandátumtól függetlenül. A választási műhiba véleményem szerint két okból növekedett meg nálunk óriási mértékben: az egyik a két politikai tömb közötti kis különbség a legutóbbi választásokkor, ami növelte minden egyes szavazat értékét, tehát úgy a szavazók, mint ahogy a választottak tőkéjét is, a jogosulatlan tranzakciók virágzó piacát hozva létre, a másik a politikával szembeni óriási csalódottság és az eredménnyel szembeni közömbösség, ami csökkenti az ezen kereskedések vélelmezett következményeit. 1996-ban nehéz volt megvásárolni egy szavazatot, mert mindnyájunkat érdekelt, mi lesz a szavazás vége. Ma a szavazók többsége már nem voksolt a legutóbbi két alkalomkor, ha nem éppen háromkor, mert elég jogosnak tartják, hogy a választások eredményétől függetlenül semmi sem változik.
Ezek a román demokrácia alapvető gondjai, ezeket pedig egyetlen jelenleg javasolt választási reformmal sem lehet megoldani. Ellenkezőleg. Az egyetlen fordulós egyéni körzetes választás csökkentené a reprezentativitást: sok ember, John Stuart Mill-lel az élen, történelmi harcot folytattak az arányosság sokkal igazságosabb elvének bevezetéséért, a híres zárt pártlista ellen pedig sokkal egyszerűbben is harcolhattunk volna, nyitottal helyettesítve azt. A levélben szavazás, az azokkal szembeni igazságtalanságon kívül, akik idehaza utaznak egy másik választókörzetbe (és akik elszenvedik döntésük következményeit, szemben a külföldön szavazókkal), óriási csalási lehetőségekre nyit lehetőséget. A választások dátumának megváltoztatása, egy évvel a tervezett időpont előtt egy olyan durva manipulálási forma, amit az EBESZ bármely megfigyelője bírálna egy idegen országban. Ha nekem nem hisznek, mert talán egy imposztor vagyok, aki átverte a német államot, hogy rám bízzon egy demokráciai tanszéket, van miből választaniuk, ha másokkal akarnak konzultálni. Küldjenek egy memorandumot az ODIHR-nek, vagy az Európa Tanácsnak, a Választási Rendszerek Alapítványának (IFES), vagy az International IDEA-nak a reformelképzeléseikkel és a választások dátumával, megemlítve, ahogy az az International Handbook for Electoral Design-ben szerepel, pontosan mit akarnak elérni velük és várják meg a véleményüket, amit aztán közvitára bocsáthatnak. Ha ezt nem teszik meg és újra közvita nélkül és a nemzetközi jó gyakorlatot semmibe véve bocsátanak ki választási törvényeket, mindenki számára világossá válik, hogy az ilyenfajta javaslatok valójában csak manipulálások, melyek célja olyan előnyöket szerezni, amire a szavazatok nem jogosítják fel önöket.
Egy évvel a választások előtt nem módosítanak adatokat, választókörzet-nagyságokat és semmiféle játékszabályokat, főleg nem sürgősségi rendelettel, vagy felelősségvállalással. Foglalkozzanak jelszavakkal és ígéretekkel, jelöltjeik minőségével, hozzák létre az új pártot az elnöki többség számára, vagy amit még akarnak, mert talán akadnak még balekok, akik még egyszer lenyelik az újra felhasznált galuskát. De a választásokat hagyják békén.
Alina Mungiu-Pippidi, a SAR elnöke és a berlini Hertie School of Governance közpolitikai tanára
(Forrás: România liberă, 2011. szeptember 8.)
