Mostantól újabb „rovattal” bővül bejegyzéseim sora. Már eddig is közöltem történelmi jellegű cikkeket, ilyen volt az Avram Iancuról szóló sorozat. Úgy gondolom, ahhoz, hogy megértsük a román politikai életet fontos azt is tudnunk, mi a véleményük a múltról, hogyan látják a saját, vagy a mi, vagy – mert ilyen is van! – a közös történelmünket.

Nem vagyok történész, ezért nem szakértőként, mint inkább a téma iránt laikusként érdeklődő válogatok az effajta anyagok közül és nem feladatom tételesen megcáfolni az abban szereplő állításokat. A válogatásban az sem szempont, hogy személy szerint én egyetértek-e a román szerzők megállapításaival, következtetéseivel. Azt hiszem, e blog olvasói képesek maguk is elválasztani az ocsút a búzától. Ezért arra kérem olvasóimat, hogy olvassák megfelelő kritikai hozzáállással ezeket a bejegyzéseket (is).

E cikkek sorában jelentős arányban lesznek a totalitárius közelmúlttal, elsősorban Nicolae Ceauşescuval és a rendszerével foglalkozó írások. Ezek nemcsak, vagy nem kimondottan az atrocitásokkal, a rendszer túlkapásaival, mint inkább a „normális ügymenettel” foglalkoznak. Mégis ezeket tartom a legfontosabbaknak, mert azzal, ahogy a mindennapokat/mindennapjainkat leírták talán a későbbi nemzedékek is megértik, mennyire nem lehet észrevenni egy totalitárius diktatúra kialakulását.

Azt remélem ezzel elérni, hogy soha se dőljünk hátra elégedetten és soha se gondoljuk úgy, hogy ilyesmi velünk nem történhet meg „ma, a XXI. században!”, hogy mi majd látjuk, ha ilyesmi készül és majd fellépünk ellene.

Mert nem, nem látjuk, vagy sokáig nem akarjuk látni!

Ezeknek az írásoknak az Adevărul lesz az elsődleges forrása, mely egész sorozatot szentelt a Ceauşescu-korszaknak és bukásának. Vannak olyan cikkek, melyek bennünket, magyarokat is érintenek. Persze, más forrásokat is használok majd, igyekezve színesíteni a „kínálatot”. A cikkekben közölt fényképek az eredeti forrásból származnak.

Ceauşescu 36 évesen kapaszkodott fel a csúcsra a párt „hadseregében”

1.jpg

(Nicolae Ceauşescut (bekarikázva) a PMR II. Kongresszusán, 1955-ben választották meg a Központi Bizottság titkárának – Nemzeti Levéltár)

 

Nicolae Ceauşesacut 1954 áprilisában beválasztották a PCR (Román Kommunista Párt – PZS) Központi Bizottsága (CC) Titkárságába. A második ember lett a hatalom hierarchiájában. Annak csúcsáról már csak három és fél évtized után távozott, lábbal előre.

Sztálin 1953 márciusi elhunyta sokkot jelentett a kommunista világ számára. Moszkva szatellitországainak vezetői, akiket a szovjet diktátor küldött, vagy az ő beleegyezésével kerültek oda, most fenyegetve érezték magukat. Moszkvában maga Beria kezdett erőteljes reformokba. A mai napig sem lehet pontosan tudni, hogyan szabadultak meg tőle az elvtársai, de gyorsan megtették. A Kremlben a Központi Büró tagjai harcoltak egymás ellen a hatalomért. Hruscsov, Malenkov, Molotov, Kaganovics bevonták csatározásaikba a Szovjetunió szatellitjei vezetőségeinek különféle „frakcióit”. A változás szele lázadásokat váltott ki Magyarországon és Lengyelországban és változásokat a kommunista pártok vezetőségeiben.

Bukaresten a később „desztalinizálás”-nak nevezett jelenség jelei várattak magukra. Gheorghiu-Dej eldöntötte a Duna‑Fekete-tenger-csatorna (ezt a programot később Ceauşescu folytatta és fejezte be, ugyanúgy rabszolgamunkát alkalmazva, mint elődje – RS) bezárását és rátért a „kollektív vezetőség” megfiatalítására. Ez esélyt adott Nicolae Ceauşescunak. Sztálin öröksége neki nyereséget hozott. Azt lehet mondani, hogy Sztálin torán mulatozott!

Titkár a KB-ban és póttag a Politikai Büróban

Milyen lépésekre készültek a román kommunisták, hogy lépépst tartsanak Moszkva új elméleteivel? Gheorghe Gheorghiu-Dej 1945 októbere óta volt a párt vezetője. Őt lehetett felelőssé tenni a „proletárdiktatúra” összes gonoszságáért. De a magyar vezetővel, Rákosival szemben – például ‑, akit Sztálin küldött a Szovjetunióból, hogy tősgyökeres sztálinistaként vezesse Magyarországot, Dej adúja az volt, hogy „honi” volt. Vagyis nem Moszkvából érkezett az ország vezetésére, hanem egyenesen a „román burzsoá-földesúri börtönökből” szabadult.

Gheorghe Gheorghiu-Dej stratégiailag felsorozott Sztálin volt elvtársainak a vezetésről alkotott új elméleteihez. Ők amiatt bírálták az elhunytat, mert egyedül vezette az országot. Így hát áttértek egy „kollektív vezetésre”, elválasztva az „államhatalmat” a „párthatalomtól”. A PMR (Román Munkáspárt – RS) Központi Bizottsága Plenárisán, 1954. április 19-én Dej is felvetetett a napirendre „pártszervezési kérdéseket”, melyek célja „a kollektív vezetés megerősítése” volt. Visszalépett a PMR főtitkári tisztségéből, ami el is tűnt a párt nomenklatúrájából. A PRM-t ezentúl egy négy aktivistából álló Titkárság vezette, akiknek nem volt joguk kormánytisztségeket vállalni. Az új Titkárság a Politikai Büró útmutatásával kizárólag a Párt ügyeivel foglalkozott.

Gheorghiu-Dej a legmagasabb tisztségbe – a Központi Bizottság főtitkáráéba – a jó barátját, Gheorghe Apostolt nevezte ki. Biztos lévén abban, hogy ő nem fogja a tekintélyét zavarni és rajta keresztül a pártot is ellenőrzése alatt fogja tartani. Ez óriási lépés volt, amivel az egész hatalmát megőrizte!

A KB másik három titkára Nicolae Ceauşescu, Mihai Dalea és Fazekas János volt. Ceauşescut ekkor a Központi Büró póttagjának is megválasztották, Alexandru Drăghici-csal, a Securitate vezetőjével együtt.

Nagy lábon

Nicolae Ceauşescu 1954 áprilisában tehát felkapaszkodott a hatalom második lépcsőfokára. 36 éves volt. A még fiatal aktivistát jelölték ki, hogy a „forradalmárok” „új hullámát” képviselje. Még mindig nyerősorozatban volt.

Nicolae Ceauşescu tagként a rezsim legfőbb kiváltságaiban részesült. Ahogy azt a korszak levéltári dokumentumai mutatják, a kommunista elit tagjainak mandátumuk idejére lakást és üdülőket biztosítottak. Ezek a háború előtti „korábbiak” tulajdonai voltak, melyeket a 92/1950. sz. Rendelettel államosítottak. Általában Bukarest északi részén, a Tavasz (Primăverii – RS) lakónegyed övezetében. A tisztségviselők a hétvégéket Snagovban töltötték, az akkor nekik fenntartott 12 villában. A szabadságokra 23 villa volt, melyeket a Titkárságnak és a Politikai Bürónak tartottak fenn Predealon, Vasile Roaităn (Dél-Eforia), Észak-Eforián és Olăneştien.

A hivatalos rezidenciákat és az üdülőket a Pártgazdaság kezelte. A lakók bérleti díjat fizettek, de a gondozással és az ellátásukkal a Pártgazdaság foglalkozott. Pénzért, de kiváltságos áron. A párt „December 30.” Farmján termelt élelmiszereket kaptak, az állami kereskedelemből pedig csak olyan termékeket vásároltak, amiket nem lehetett idehaza megtermelni. Minden élelmiszert a PMR KB-jának laboratóriuma vizsgálta meg higiéniai és táplálkozási szempontból. A párt nagyon ügyelt a „nép legjobb fiainak” jólétére és egészségére!

Nicolae Ceauşescu a párttisztsége révén nagyon sokat utazott az országban. A PMR helyi vezetői gyakran hívták meg magánakciókra a hivatalos programot követően. Így kapott rá Ceauşescu a vadászatra, amit halála évéig űzött.

A II. Kongresszuson megerősítették

Nicolae Ceauşescu KB-titkárként aktív szerepet játszott a PMR II. Kongresszusának megszervezésében. A Kongresszust alapszabály szerint ötévente tartották. A kommunista világban Sztálin halála után bekövetkezett változások miatt 1953-ban, amikor esedékes lett volna, már nem tartották meg.

Amikor Ceauşescut a PMR 1954 április KB Plenárisán beválasztották a Titkárságba, a Kongresszus időpontját is kijelölték – 1954. október 30-ára. Mivel ő volt a KB szervezéssel megbízott titkára, azt a feladatot kapta, hogy kiválassza a Kongresszus küldötteit és az összejövetel forgatókönyvét. Az ügyes Dej, nem sietve, megvilágosítóbb újdonságokat várva Moszkvából, elhalasztotta a Kongresszust. Így a PMR volt az utolsó párt, mely Sztálin halála után összehívta egész vezetőségét. Időközben Romániát, Magyarországgal és Bulgáriával együtt, 1954. december 14-én felvették az ENSZ-be.

A PMR II. Kongresszusa 1955. december 23-án kezdődött és incidensek nélkül zajlott le. A párt vezetőségét vitatására irányuló semmilyen lépés nem történt Romániában Sztálin halála után. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1955 októberében lemondott a miniszterelnöki tisztségről és újra kezébe vette a Párt gyeplőit. A kormány élére egy másik hű barátját, Chivu Stoicat ültette. Nicolae Ceauşescu mindenekelőtt az esemény megszervezésével foglalkozott. 767 küldött vett részt, akik egyhangúlag beszavazták Ceauşescut a PMR Központi Bizottságába.

 2.jpg

(Sztálin halála előrejutási alkalom volt Ceauşescu számára. A Pártnak fiatalok vezetőkre volt szüksége a Politikai Büróban)

A pártszervekért felelt

A Központi Bizottság megválasztott tagjai a Kongresszus utolsó napján, 1955. december 28-án megszavazták a Politikai Bürót. A PMR vezetője Gheorghiu-Dej maradt. Maga mellett tudhatta Chivu Stoicat, Iosif Chişinevschit, Gheorghe Apostolt, Alexandru Moghioroşt, Emil Bodnăraşt, Miron Constantinescut, Constantin Pârvulescut, Petre Borilăt, Alexandru Drăghiciot és Nicolae Ceauşescut.

Dej megőrizte az 1954 áprilisi Plenárison kihirdetett kollektív vezetési elvet. Ám újra a PMR KB-ja Titkárságának főtitkári tisztségébe ültette magát. A többi megszavazott titkár Iosif Chişinevschi, Nicolae Ceauşescu, Fazekas János és Ion Cosma volt. Az újonnan megválasztott Titkárság 1956. január 16-i ülésén elosztották a párt tagozatainak koordinálására vonatkozó feladatokat. Nicolae Ceauşescu megkapta a Pártszervek Tagozatot, az Agrártagozatot, az Adminisztratív Tagozatot, a Kommunista Ifjúság Szövetségét és a Hadsereg Legfőbb Politikai Igazgatóságát.

A pártaktivisták hadseregének tábornoka

Sztálin a negyedik évtized híres sztálinista perei során Lenin volt elvtársainak és a kominternista „hivatásos forradalmárok” nagy többségének kivégzéséről döntött. Sztálin diktatúrája ezen időszakában a pártszervezetet úgy alakította ki, ahogy egy tábornok a hadseregét építette fel: egy legfőbb kör – ami 300-400 vezetőből áll, egy középső kör – ami 30.000‑40.000 emberből áll és ami az „ő tiszti testülete” és 100.000‑150.000 „párt-altiszt” (Richard Pipes, „Az orosz forradalom rövid történelme”, Bukarest, Humanitas, 1998). A második világháború végén ezt a képletet alkalmazták a szatellitállamokban is, általában a szovjet modell 1/10-es arányában.

A „kormányos” és az olajosok

Nicolae Ceauşescu a PMR Központi Bizottsága titkáraként részt vett a különféle termelési ágazatok kommunistáinak tanácskozásain. 1954 végén Prahovában volt, ahol a Párt ploieşti-i területi tanácskozásán képviselte a Titkárságát. Egy erős, több mint 50.000 párttagból álló szervezetet talált ott. Ennek ellenére, a „szokások”-nak megfelelően Nicolae Ceauşescu a „hiányosságaikat” is felsorolta.

Az önelégültség bűne

Elsősorban a pártfelelősök „éberségének gyengülését”, akik állítólag hagyták magukat bevonni az elért olajtermelésre vonatkozó önelégültség játékába. Ceauşescu arra hívta fel a figyelmüket, hogy az értékeléseket a kormányszinten meghatározott tervnek megfelelően kell végezni. De sok kút lemaradásban volt! Ezen kívül azt vetette a Párt helyi vezetőinek szemére, hogy az olajtermelés minőségi szempontból sok kívánnivalót hagy maga után. Helyi szinten egyáltalán nem vitatták meg a munka termelékenységéért és a költségcsökkentésért folytatott „harc” kérdését, mondta bírálóan. A pazarlás és a rossz gazdálkodás elleni harcuk pedig távolról sem valósult meg.

Gondok az ideológiai felkészítésben

Miután felsorolta a termeléssel kapcsolatos gondokat, Nicolae Ceauşescu a ploieşti-i kommunisták szemére vetette, hogy hiányosságok vannak a káderek ideológiai felkészítésében. Az „elvtársak” nem dolgoztak eleget a politikai szint emeléséért. A „fizetett” aktivisták sem rendelkeztek elég általános műveltséggel, ami kompromittálhatta a szervezetet.

A PMR ploieşti-i területi bizottsága további bűne, Ceauşescu szerint, az volt, hogy „nagyon komoly hiányosságok voltak a pártfeladatok végrehajtásának ellenőrzésében”. A regionális szervek nem ellenőrizték eléggé a beosztottakat a Pártdirektívák alkalmazásában. Az alapszervezeteknek, főleg falun, „gyenge szerepük” volt a mezőgazdaságban. Falun egyeseknek „burzsoá koncepciójuk” volt, tisztviselői dolgokkal foglalkozva a TSZ-ekben és megfeledkezve a parasztok meggyőzéséről.

Az úttörőket Iulian Vlad szervezte meg és Ceauşescu futtatatta fel őket újra

Nicolae Ceauşescu PMR KB-ja Titkárságán belüli feladatai közzé tartozott az ifjúsági tagozat is. Ebben a minőségében 1955-ben megbízták, hogy állítson össze egy működési szabályzatot az úttörők (9 és 14 év közötti diákok) számára. A szervezetet 1949-ben hozták létre a Munkás Ifjúság Szövetsége (UTM) útmutatásával, de tevékenysége jelképes volt – csak alapításakor csak 13.500 tagja volt az egész országban. A megszervezői között volt a tanító Iulian Vlad is, aki később a Securitate főnöke volt 1987 és 1989 között. A Párt a II. Kongresszus előtt úgy döntött, újra életre kelti a kommunista tevékenységet az általános iskolákban, amivel Ceauşescut bízták meg.

 3.jpg

(Ceauşescu hatalmának éveiben az úttörők nem hiányozhattak a hivatalos ceremóniákról)

 A szocializmus megbízható építői

Nicolae Ceauşescu a PMR KB Titkárságának 1955. július 2-i ülésén mutatta be az ifjúsági szervezet szabályzattervezetét, amit elfogadtak. A dokumentum szerint, az Úttörőszervezet a Munkás Ifjúság Szövetségét egészítette ki és az UTM-be való belépésre készítette fel a fiatalokat. Ezen kívül az Úttörőszervezet feladata volt segíteni a PMR-t, az UTM-t és általában az iskolát „a gyermekek nevelésében, hogy a szocialista társadalom megbízható építőivé váljanak”. „A gyermekeket az Úttörőszervezetben a hazán, a Román Népköztársaság, a Román Munkáspárt és szorgalmas munkás népünk iránti forró szeretet és korlátlan elkötelezettség szellemében nevelik”, állt még a szabályzatban.

Az elitek beszervezése

Az úttörői státuszt csak a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákoknak tartották fenn, akik „betartják az iskolai fegyelmet, helyes viselkedésűek, bárhol lennének”. Természetesen, az első szakaszban elfogadhatatlannak tartották a „nép ellenségeinek” fiait és lányait, ám ezt nem említették a szabályzatban. Az úttörők, a párt tömegszervezeteként, saját egyenruhával rendelkeztek. Ez a komszomolisták szovjet egyenruhamodelljének és II. Károly király „őrsége” egyenruhájának keveréke volt. Az úttörők elmaradhatatlanok voltak bármely rendezvényről, melyen Ceauşescu hatalma éveiben megjelent. 1983-ban a menyét, Poliana Cristescut nevezte ki az Úttörőszervezet Országos Tanácsa élére.

Ilarion Ţiu

Forrás: adevarul.ro, 2012. február 6., 22:52

La 36 de ani, Ceauşescu a urcat la vârf în „armata“ partidului

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr94479273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.