Ma folytatódik a Ponta‑Antonescu páros által elindított „villámháború”. A kormánypártok már bejelentették, hogy ma benyújtják a Băsescu felfüggesztéséhez szükséges dokumentumokat.

Igyekszem ma is folyamatosan tájékoztatni a nap eseményeiről, mint korábban is, elsősorban a ziare.com-on megjelenő hírek alapján. Azért ezt a forrást használom, mert eddig elfogadhatónak tűnt a tárgyilagosságát és a hírek frissességét illetően. Amennyiben más forrásokból is idézek, ezeket külön jelzem.

 

A ziare.com tudósítása:

Fájdalmas lecke Traian Băsescunak és a támogatóinak

A parlament két házelnökének és a nép ügyvédjét képviselő személynek a leváltása semmivel sem több annál, aminek tűnik, függetlenül attól, milyen szemszögből szeretnénk nézni a dolgokat.

Bármilyen felforrósodott lenne az elménk, bármennyire érzékenyek lennénk, az USL által a parlamentben villámgyorsan végrehajtott három csere egyes személyek egyszerű lecserélése marad egyes nagyon fontos intézmények éléről.

Ugyanolyan felelőtlen most a pédélésekkel együtt üvölteni, hogy Romániában kimúlt a demokrácia, amilyen irracionális volt a jelenlegi uszélések kiabálása is, hajdanán, amikor egész nap folyamatosan „genocídium”-ról és „zsarnok”-ról beszéltek. A demokráciát bármely tankönyvben elsősorban a többség azon hatalmaként határozzák meg, hogy a kisebbség feje és akarata felett döntsön. Természetesen létezik egy többségi diktatúra által okozott csábítás és kockázatok, de a többség akaratának tiszteletben tartása általában szavatolja egy demokrácia működését.

Aztán jönnek az intézmények. Mindaddig, míg nem az azokat képviselő emberek, hanem maguk az intézmények, a függetlenségük és a köztük meglévő viszonyok képezik az első és utolsó alapját az államnak, akkor a demokrácia tesz még egy lépést előre. Minden korcsk, primitív jellegű, vagy klinikai halálban lévő demokrácia az alapító értékektől való első elhajlásokként a személyekre helyezett erős hangsúlyban nyilvánul meg, az intézmények és a köztük meglévő erőviszonyok rovására.

És nagyjából ennyit lehet elmondani az államcsínyről, a bányászjárásról és a többi fantazmagóriáról, melyek még eluralták Traian Băsescu rendkívül felvilágosult rezsimjének érzékeny lelkeit. Ha van valami, amit mélységesen elhibázottnak tartok, akkor az az a képmutatás, sőt pofátlanság, hogy ma azt üvöltözd nagyszájjal, hogy jön Hitler-Ponta és agyonlő csak azért, mert a jelenlegi hatalom szavazással a parlament élére ültette az embereit. Mintha az lett volna normális, ha az ellenzékben lévő párté a szenátus és a képviselőház vezetősége!

Ám ezen túl is legyen bennünk egy kis tisztesség és próbáljuk meglátni a saját szemünkben a szálkát és ne ájuljunk el a szomszéd szemében lévő gerendától. Ha egyes intézmények élén álló személyek szavazással való leváltása államcsínyt jelent, akkor miként minősíthetnénk több millió fizetés és aztán nyugdíj 25 százalékának elvonását, melyeket mind az alkotmány 53. cikkelyére hivatkozva hajtottak végre, mely egyértelműen a háborús állapotra és a természeti katasztrófára vonatkozik?

Mondhattuk volna azokról, hogy egy olyan tekintélyelvű rezsim által kitervelt genocídium eredményei, melyet egyetlen személy vezet erős kézzel? Mondhattuk volna, ha híján lettünk volna a rációnak és ha nem értettük volna meg a történelmi kontextust. De éppen ezért csodálkozom azok jóérzés- és rációhiányán, akik tegnap kikényszerítették azokat a végtelenül drasztikusabb és antidemokratikusabb lépéseket, de ma már nem emlékeznek arra, hogy az 53. cikkelyre hivatkoztak, hogy megmenthessék alkalmatlanságuk székét a gazdasági válsággal szemben.

„Egyes jogok és szabadságok gyakorlását csak törvénnyel lehet korlátozni és csak akkor, ha esetenként a következők miatt szükséges: a nemzetbiztonság, a közrend, a közegészség, vagy a közerkölcs, a polgárok jogainak és szabadságainak megvédéséért, a bűntetőjogi képzés lefolytatásáért, egyes természeti csapások, katasztrófák, vagy rendkívül súlyos káreset következményeinek megelőzéséért” – az alkotmány 53. cikkelye.

Nagyon szeretném, ha a 2012-es parlamenti „bányászjárás” áldozatai elgondolkodnának ezen törvénycikkelynek a Traian Băsescu-rezsim általi felhasználásán, mielőtt továbbra is „államcsíny”-t és „mentsetek meg Hitlertől”-t kiabálnának. Emlékezzenek arra, hogy a tegnapi kormányzók hogyan nevezték azokat, akik a tél közepén utcára vonultak jogaikat megvédeni és a törvények betartását kérni. Mert különben nem leszünk képesek egyetlen lépést sem előrehaladni.

Különben az USL által a három személy leváltása során elkövetett visszaéléseket sem lehet majd megfelelően megítélni és megérteni. Ha állandóan a politikai szimpátiáink és hiteink szerint fogunk cselekedni, soha sem fogjuk megérteni, mit próbáltak valójában elérni ezekkel a parlamenti lefejezésekkel. Mert az USL ezáltal azt akarta – és úgy tűnik sikerült ‑, hogy lefedje Ponta plagizálásának óriási gondját. Ahelyett, hogy lemondással válaszolt volna, ahogy kellene, a kormányfő engedélyt adott egy idő előtti politikai váltásra.

Egy, a korábbi kormányzathoz hasonlóan legitim, vagy illegitim többség nevében, az USL előrehozva robbantotta ki azt a politikai tisztogatást, amit a népi szavazás nyomán kellett volna végrehajtania. Ez az USL visszaélése. Ám a saját gyűlöletüktől és zsarnokságuktól elvakítottan, a narancsos imádók, élükön magával Traian Băsescuval, bizonyítékát adták az 1989 utáni legnagyobb képmutatásnak.

Forrás: ziare.com (Iulian Leca), 2012. július 4., 19:26 (O lectie dureroasa pentru Traian Basescu si sustinatorii sai


Mit tehet Antonescu, ha ideiglenes elnök lesz – Kegyelmet adhat Năstasenak

Traian Băsescu parlament általi felfüggesztése után Crin Antonescu a szenátus elnökeként ideiglenesen átveszi a helyét. Az alkotmány szerint, kegyelmet adhat Adrian Năstasenak és leválthatja a DNA főnökét és a főügyészt.

[…]

Következésképpen az alkotmányban világosan az áll, hogy a jövendőbeli ideiglenes elnök nem tud majd üzeneteket címezni a parlamenthez a nemzet fő politikai ügyeiről, nem oszlathatja fel a parlamentet és nem kérheti a néptől, hogy népszavazással fejezze ki akaratát nemzeti érdekeket érintő ügyekben.

Ezzel szemben gyakorolhatja majd Románia választott elnökének összes többi hatáskörét, mint amilyen az egyéni kegyelmek megadása, hivatalból is, nem csak kérésre, az 564/2002-es törvény alapján.

Különben voltak elemzők, akik azt, hogy az USL megsérti a törvényi és alkotmányos rendelkezéseket, megpróbálva megsürgeti Traian Băsescu leváltását éppen azzal magyarázták, hogy ki kell menteni a börtönből Adrian Năstaset.

A törvény szerint, az elnöknek nem kell megindokolnia döntését, a kegyelmi rendeletnek csak az elítélt személy azonosító adatait, az ítéletet jelentő bírói határozat azonosító elemeit, a bíróság által kiszabott büntetést, mely a kegyelem tárgya és a kegyelem mikéntjét – teljes, vagy részleges – kell tartalmazza.

Crin Antonescu kijelentette, nem hisz a Legfelsőbb Bíróság által Adrian Năstase esetében kimondott ítélet jogosságában.

„Az európai hivatalosságok azt kommentálták, hogy Romániában rendben van, ha egy volt kormányfőt bezárnak, mintha ez valamilyen lobogó lenne. Nálunk ez jelenti azt, hogy az igazságszolgáltatás jól működik, miközben Ukrajnában, Tyimosenko esetében a dolgok fordítva állnak. Nem hiszem, hogy a politika elvált az igazságügytől. Adrian Năstase esetében a politikai kivetítés szintjén nem hiszem, hogy valaki azt mondhatná, a politikai tényező elvált a per lefolyásától”, mondta Crin Antonescu június 20-án. […]

Másrészről Titus Corlăţean igazságügy-miniszter néhány nappal ezelőtt, a parlamenti házelnökök és a nép ügyvédje leváltása előtt azt mondta, hogy még mindig gondolkodik azon, hogy az Európai Bizottság július 18-ára várt országjelentése előtt leváltja-e a DNA és a Közügyi Minisztérium vezetőségeit.

„Egy esetleges javaslat ma, vagy holnap, egy rendkívül nyugtalan, zaklatott politikai kontextusban, mely javaslat esetleg egy negatív reakciói elemet vezetne be elnöki szinten és gyakorlatilag egy újabb további konfliktus gondolatát ültetné el, azt hiszem, hogy egy ilyenfajta szembenállás inkább kedvezőtlen hatásokat generálna és befolyással lehetne a júliusi jelentésre.

Sőt, az a jelentés nagyon kötődik egy olyan döntéshez, amit Románia több mint egy éve vár – a Schengen-övezethez csatlakozáshoz. Így, nem azt mondva, hogy nem teszek majd javaslatokat, majd teszek, és azokat a már említett kritériumok, szakmaiság, függetlenség, feddhetetlenség, tiszteletben tartása alapján fogom megtenni”, magyarázza Titus Corlăţean.

Majd elválik, mennyi idő telik el a pénteki nap után, amikor az USL úgy döntött, hogy megszavazza Traian Băsescu elnök felfüggesztését és addig, hogy Năstase kegyelmet kap, Daniel Morart és Laura Codruţa Kövesit pedig eltávolítják tisztségeikből.

Forrás: ziare.com (Camelia Badea), 2012. július 4., 19:08 (Ce poate face Antonescu daca devine presedinte interimar - Gratierea lui Nastase)


23:02 – A német kereszténydemokrata euroképviselők vezetője kezdeményezni fogja Románia európai tanácsi tagságának felfüggesztésének eljárását „a jogállam működésének minimális standardjainak hiánya” miatt.

Markus Ferber euroképviselő (CSU-CDU), Németország európai parlamenti küldöttségének elnöke az Adevărulnak kijelentette, kezdeményezni fogja a lépéseket egy példátlan szankció érdekében Románia ellen, a jogállamiságot fenyegető veszélyek miatt.


Băsescu akarata ellenére nevezte ki kormányfőnek Pontat – ok a felfüggesztésre

Călin Popescu Tăriceanu volt kormányfő szerdán, az Antena3-ban felsorolt néhány okot, melyek miatt Traian Băsescut fel kell függeszteni. Ezek között szerepel az, hogy „Băsescu akarata ellenére nevezte ki Pontat”.

„Más okok mellett Pontat akarata ellenére nevezte ki, korábban kijelentette, hogy a választások után senkit sem fog az USL-től kormányfőnek kinevezni, a választások eredményétől függetlenül”, mondta Tăriceanu.

A volt kormányfő még hozzátette, hogy Băsescut azért is fel kell függeszteni, mert „az IMF-fel folytatott tárgyalásokról beszélt, nem volt szabad nyilatkoznia, az a kormány hatásköre volt” és „xenofób viselkedések” miatt is.

Tăriceanu hozzátette még, hogy az Alkotmánybíróság állandóan „az elnök javára” hozott döntéseket.

„Az Alkotmánybíróságnak olyan profilja van, ami bármely civilizált országban szégyent jelentene egy ilyenfajta intézményre”, húzta alá a PNL-s képviselő. Ennek ellenére kihangsúlyozta, hogy az utóbbi két nap eseményei a „demokratikus játék”-on belül vannak, az „államcsíny”-nyel vádolók pedig óriási kárt okoznak Romániának. […]

Forrás: ziare.com (Ovidiu Albu), 2012. július 4., 22:07 (Basescu l-a numit premier pe Ponta fara sa vrea - motiv de suspendare)


21:28 – Teodor Baconschi volt külügyminiszter arra bíztatja a külföldön élő románokat, hogy tartsanak sztrájkőrséget a nagykövetségek előtt.

„Diaszpórai románok, tartsatok sztrájkőrséget Románia nagykövetségeinél a jogállamiság megvédéséért! Legalább benneteket nem mérgezett meg az USL-Felix propaganda”, írja Baconschi a Facebook-oldalán.

21:02 – A Bundestag védelmi bizottságának elnöke, a szocialista Susanne Kastner a Deutsche Welle-nek adott interjújában úgy véli, az igazságügynek függetlennek kell maradnia Romániában és hogy „az USL jól tenné, ha betartaná ezeket a szabályokat, mert bármi más olyan irányba tett lépés lenne, amit nem tartok jónak”.

20:48 – A civil társadalom több szervezete levelet küldött az Európai Bizottság képviselőinek, amiben jelzik „a jogállam alapjaival szembeni súlyos fenyegetéseket”. Ezen kívül a levélben azt kérik az Európai Bizottságtól, hogy kérje határozottan a román kormánytól és a kormánykoalíciótól a jogállam és az államhatalmi ágak szétválasztása elleni akciók leállítását.

A levelet aláírta a Társadalmi Párbeszédért Csoport (GDS), az Expert Forum (EFOR), a Freedom House, Romania, az Európai Politikák Román Központja, Helsinki Bizottság Romania (APADOR-CH), ActiveWatch – Sajtófigyelő Ügynökség (AMP), Romániai Független Újságírók Egyesülete (AZIR), Független Újságírásért Központ (CJI), NKSZ-eket Támogató Központ (CENTRAS), Nyilvános Részvételért Forrásközpont (CeRe).

20:41 ‑ „Mindnyájan tudjuk, mi történik ebben az országban. Az állam gyengítésének, az állam jogi intézményeinek összeomlásának vagyunk a tanúi”, jelentette ki Mihai Răzvan Ungureanu a kormány székháza előtti tüntetésen, hozzátéve, hogy a gazdaság is összeomlik és azt kérdezte, „milyen csodás megoldásokat fognak találni”?

20:28 – Az „idézőjelek tüntetése” szerda este is folytatódik a kormány székháza előtt. Néhány száz tüntető bírálja a Ponta-kormány által az utóbbi napokban megtett lépéseket és a kormányfő lemondását követeli azon plágium-botrány után, amiben érintett lett.

A tüntetésen jelen van Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő is.

20:23 – Cristian Preda PDL-s alelnök azt állítja, hogy az elnök felfüggesztésének eljárását kirobbantó „szikra” Adrian Năstase elítélése volt.

„Két hónapja beszélnek az elnök felfüggesztéséről, ez nem új téma. Azóta megjelent az a szikra is, ami kirobbantja majd az eljárást: a Năstase esetében meghozott végleges döntésről van szó”, kommentálta Preda a Realitatea TV-be történt telefonos bejelentkezésében.


Az AEÁ nagykövete: A románoknak joguk van arra, hogy ne mogulok és okos fiúk vezessék őket

Az AEÁ nagykövete, Mark Gitenstein az Egyesült Államok függetlenségi napja alkalmából kijelentette, hogy „senki sem áll a törvények felett” a romániai „következetes ügyészek és rettenthetetlen bírók” számára. Gitenstein ezeket Victor Ponta kormányfő és néhány ezer meghívott előtt nyilatkozta, akik e szavak hallatára tapsban törtek ki.

„Senki sem kételkedhet abban, hogy Romániának következetes ügyészei és rettenthetetlen bírói vannak. Számukra senki sem áll a törvények felett”, mondta Gitenstein beszédében, melyben áttekintette a romániai helyzetet, melynek során kihangsúlyozta az intézményi reformok folytatását.

„Tudatában vagyok annak, hogy a ’korábbi helyzethez való visszatérést’ akaró erők, akik ellenzik ezeket a reformokat, erősek és fáradthatatlanok. Az előrelépések folytatására vonatkozó ígéreteknek szövetségesekre van szükségük, nemcsak az IMF-re, az EU-ra, vagy a diplomáciai közösségre. Van a románoknak egy csoportja, akik többé nem fogják eltűrni a ’helyzetet’”, folytatta Gitenstein, kihangsúlyozva a civil társadalom erejét.

A nagykövet a hallgatóság tapsa közepette fejezte be, emlékeztetve azokra a gondolatokra, melyek serkentették az 1989-es forradalmárokat: „az embereknek elidegeníthetetlen joguk van arra, hogy ne egy erős elit vezesse, lett légyen az kommunista, vagy nem, amit a saját érdekeik szolgálatában álló mogulok, vagy ’okos fiúk’ képviselnek”.

Forrás: ziare.com (Ana Ilie), 2012. július 4., 20:13 (Ambasadorul SUA: Romanii au dreptul sa nu fie condusi de moguli sau baieti destepti)

 

19:58 – Victor Ponta román kormányfő, aki megjelent a függetlenség napja alkalmából az AEÁ bukaresti nagykövetségén tartott ceremóniákon, dicsérte a román‑amerikai kapcsolatot, úgy értékelve, hogy a románok előnyt kovácsolhatnak belőle és dicsérte a Traian Băsescu elnök, Emil Boc volt kormányfő és a volt külügyminiszter által az AEÁ-val kötött megállapodást.

Kijelentve, hogy a Mark Gitenstein nagykövet által korábban „viharos”-nak nevezett politikai helyzet ellenére tartózkodik az AEÁ nagykövetségén, Ponta úgy értékelte, hogy „partnereink megérdemlik, hogy egy olyan hivatalosság legyen itt, aki megmondhatja, mennyire fontos a kapcsolatunk és mennyire hálásak vagyunk a demokrácia fejlődéséért hazánkban”.

19:49 – A PDL elnöke, Vasile Blaga szerdán kijelentette, hogy hétfőre, 11:00 órára összehívta az Igazgató Kollégium rendkívüli ülését, „hogy meghozzuk az adott helyzetben szükséges minden lépést”.

19:40 – Az Elnöki Hivatal megkapta a Traian Băsescu elnök felfüggesztésére vonatkozó kérést.

19:31 – „A PDL Traian Băsescu elnök mellett áll, mert a PDL a románok és a demokrácia mellett áll”, jelentette ki a PDL vezetője, Vasile Blaga. Megismételte a polgárokhoz intézett felhívást, amiben a Forradalom téri felvonulásra hívják őket.

„Az USL tervét az állam összes intézményeinek támadására és blokkolására az elnök felfüggesztésére vonatkozó szándék tetőzte be. Az USL-kormány folytatta a sortüzet az állam alapvető intézményei ellen, elfogadtak egy sürgősségi kormányrendeletet, mely kiiktatja a játékból a CCR-t. A CCR hatásköreinek szűkítését nagyon sok politikus bírálta egész Európában”, mondta Blaga.


A Velencei Bizottság elnöke: A jogállamiság tiszteletben tartását kérjük Romániától

A Velencei Bizottság elnöke reagált a Romániai Alkotmánybíróság kérésére és kifejezte támogatását a román magisztrátusok iránt, azt kérve a bukaresti hatóságoktól, hogy tartsák teljes mértékben tiszteletben az alkotmányt és az igazságügyi rendszer és a jogállam függetlenségével kapcsolatos nemzetközi standardokat.

„Mélységes aggodalommal értesültem arról, hogy megkísérelték a nyomásgyakorlást a Romániai Alkotmánybírósággal szemben és függetlensége aláását. Az Alkotmánybíróság a Velencei Bizottság támogatását kérte ezzel kapcsolatosan”, áll a Bizottság elnöke, Gianni Buquicchio által kiadott és a Digi24 által idézett közleményben.

„A Velencei Bizottság többször is kihangsúlyozta az Alkotmánybíróság alapvető szerepét, az állam alkotmányos rendje és az alapvető jogok szavatolójaként. Egy olyan Alkotmánybíróságnak, mely komolyan veszi ezt a szerepet, néha olyan döntéseket kell hoznia, melyeket nem üdvözöl a pillanatnyi többség. Ezzel kapcsolatos legitimitása közvetlenül az alkotmányból következik. Ezt el kell fogadniuk az állam többi szervének és semmilyen módon nem lehet megindokolni a Bíróság függetlenségébe való beavatkozást”, áll még az idézett közleményben.

Gianni Buquicchio elnök még kihangsúlyozza: „Emlékeztetek arra, hogy az Alkotmánybíróság bíróinak függetlenségét és elmozdíthatatlanságát Románia alkotmánya 145. cikkelyének megfelelően szavatolják. A hatalmon lévő koalíció képviselői most azt mondták, nincs semmilyen szándék olyan lépések bevezetésére, melyek fenyegethetnék a Bíróság és bírói függetlenségét”.

„Azt kérem Romániától, a Velencia Bizottság és az Európa Tanács, valamint az EU tagjától, hogy tartsa teljes mértékben tiszteletben az alkotmányt és az igazságügyi rendszer és a jogállam függetlenségével kapcsolatos nemzetközi standardokat”, áll még a Digi24 által idézett közleményben.

Artemiza Tatiana Chisca, a Velencei Bizottság Demokratikus Intézmények Divíziójának főnöke az idézett tévéadónak kijelentette, hogy ezt az üzenetet elküldték a Romániai Alkotmánybíróságnak, az Európa Tanács sajtószolgálatának, valamint a strasbourgi sajtónak.

Megjegyezte, a Bizottság tagjai nagyon nagy figyelemmel kísérik azt, ami Romániában történik, ezt a közleményt pedig azelőtt fogalmazták meg, hogy a Ponta-kormány szerda reggel kibocsátotta azt a sürgősségi rendeletet, amivel az Alkotmánybíróságtól elvették azt a jogot, hogy ellenőrizhesse a parlamenti határozatok alkotmányosságát. […]

 

18:29 – A képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea bejelentette, Traian Băsescu elnököt tájékoztatták a felfüggesztési kérésről.

Ugyanakkor Zgonea kommentálta azt a sürgősségi rendeletet is, mellyel a kormány módosította az Alkotmánybíróság működéséről szóló törvényt, megfosztva azon jogától, hogy véleményt mondjon a parlamenti határozatokról. „Nem veszik el a Bíróság egyik hatalmát, hanem a parlament egyik hatalma visszatér a parlamenthez”, vélekedett a képviselőház vezetője.

18:21 – A CCR bírói bejelentették, hogy július 10-én fogják elemezi a Vasile Blaga és Roberta Anastase által benyújtott óvásokat, amelyek a szenátus, illetve a képviselőház éléről való eltávolításukra vonatkoznak.

A bírók elemezni fogják ezeket a kéréseket, holott a CCR ezt a jogot elvesztette a kedden kibocsátott sürgősségi rendelettel, a kettejükre vonatkozó határozatokat éppen a sürgősségi kormányrendelet után közölték a Hivatalos Közlönyben.

18:15 – Adrian Videanu rövid sajtónyilatkozatot tett. „Az USL, a 90-es évek óta először, a politikai vitát kiviszi az utcákra. Sajnos, már nem beszélhetünk független intézményekről, melyek megvédhetnék az alkotmányos rendet és a jogállamot”, jelentette ki Adrian Videanu, felhívást intézve a polgárokhoz, hogy csütörtökön, 18:00 órára jöjjenek a Forradalom (Revoluţiei) téren tartott felvonulásra.

„Arra számítok, hogy a bukarestiek büntették a kisiklásokat, függetlenül attól, hogy forradalmakról, vagy bányászjárásokról beszélünk. A holnapi tüntetésnek civil jellege van, azoké, akik szabadon akarnak élni és gondolkodni ebben az országban”, tette hozzá a demokrata-liberális.

18:10 – Călin Popescu Tăriceanu volt kormányfő azt mondta, nem feltétlenül számít arra, hogy Traian Băsescu eljön a parlamentbe, tekintettel arra, hogy 2007-ben sem tette.

Az AEÁ nagykövete: Ha Băsescut felfüggesztik fontos, hogy az miként történik

Az AEÁ nagykövete, Mark Gitenstein szerdán, az AEÁ függetlenségi napjának megünneplése alkalmából kijelentette, nagyon fontos az, hogy miként zajlik le Traian Băsescu román elnök felfüggesztési folyamata, ha erre sor kerül.

Az amerikai nagykövet először az intézmények stabilitásának fontosságra tért ki. „Bármilyen demokráciában kritikus kérdés, hogy a többség akaratát az alaptörvénynek megfelelően gyakorolják-e. Végső soron az alkotmány már meghatározásában is, bizonyos pillanatokban többségellenes, a Bíróságnak kell megmondania, hogy túllépted ezt a korlátot, ezt a vörös vonalat, ezt az alapvető jogot.

Bennünket eléggé frusztrált ezt az AEÁ-ban megtörténni látni, ahol az Alkotmánybíróság dönt a törvényhozás alkotmányosságáról. Ennek a folyamatnak kell működnie Romániában is, ezt mondtam tegnap is”, jelentette ki az amerikai diplomata.

Mark Gitenstein véleménye szerint, a „fel fogják-e függeszteni az elnököt” kérdés nem annyira fontos, mint az, hogy „miként fogják felfüggeszteni az elnököt”. A nagykövet kihangsúlyozta, hogy ha ezt a folyamatot az egész világ szeme előtt indítják el, akkor létfontosságú lesz az, ahogy le fog zajlani. Abszolút fontos, hogy semmiképpen ne tűnjön manipulált folyamatnak, vagy az alkotmány megsértésének.

„Ti azt kérdezitek, mi fog történni, ha az elnököt felfüggesztik. Az én válaszom az: attól függ, hogyan zajlik ez a folyamat, mert ez egy nagyon komoly dolog, elmozdítani egy nép által megválasztott elnököt a tisztségéből, de megtörténhet és bizonyos esetekben meg kellene történjen. Az AEÁ van egy folyamatunk erre, az AEÁ-ban három kísérlet volt erre, egyik sem sikerült”.

„Ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek olyan körülmények, amikor el kell indítani a folyamatot, ez lehet most is, nem vagyok szakértő és nem támogatok egyik, vagy másik cselekvési utat. De elmondhatok egy abszolút biztos dolgot: ha olyan módon történik, ami manipuláltnak tűnik, az alkotmány megsértésével, vagy kerülőkkel, mert az embereket frusztrálni kezdi a folyamat, akkor nagyon fontos hatásuk lesz arra, ahogy a világban látni fogják önöket, úgy a nemzetközi többoldalú szervezetek, az AEÁ, de a pénzügyi piacok is”, figyelmeztetett a nagykövet.

„Nincs ötletem, hogy miként fog történni és mi a helyes eljárási út, de a Románián kívüli emberek olyan módon fogják látni, amire nem lesz befolyás. És attól is függ, mi történik a felfüggesztés idején”, mondta még.

A szerdán kiadott, a CCR hatalmát korlátozó sürgősségi rendeletre vonatkozó kérdésre a nagykövet megjegyezte: „Meggyőződésem, hogy sok okos ügyvéd van Romániában, akik most megnézik, miként mutathatják be ezt az ügyet az Alkotmánybíróságon. Figyelemmel kísértem a román ügyvédek találékonyságát, minden lehetséges szögből megnézik majd, én még mindig azt remélem, hogy ezt az ügyet, függetlenül attól, mit mond a sürgősségi rendelet, az Alkotmánybíróságon elemezni fogják, ám meg kell majd nézzük, nem akarok belemenni a részletekbe, nem vagyok román ügyvéd, csak azt tudom, hogy ma sok emberrel beszéltem, sokan nézik ezt az ügyet, de jó lesz tudni, hogy ez a rendelet alkotmányos-e, vagy sem”.

Gitenstein folytatta: „Az egyetlen gondom az Alkotmánybíróság szétverése volt, hogy megmentsem. Nem így kell eljárni. Ez egy olyan kérdés (hogy alkotmányos volt-e – a szerz.), ami nemcsak bennem merült fel, az Európai Bizottság is erről beszélt, sopk NKSZ is, nem voltam egyedül. Én csak azt mondom, hogy nem kell hozzányúlni a CCR intézményéhez”.

Azok vádjaira válaszolva, akik azt mondták, a keddi megszólalása beavatkozás az elnök és a PDL javára, a nagykövet azt válaszolta, hogy továbbra is hangot ad majd kormánya véleményének, ahogy azt az elődei is tették és az utódai is tenni fogják, függetlenül attól, hogy ezen megharagudnak egyesek, vagy nem.

„Az AEÁ-nak nagyon mély és bizalmi kapcsolata van a román kormánnyal, jelentős befektetéseink vannak itt sok területen, az rakéták itteni telepítésére utalok, az Afganisztánnal kapcsolatosan vállalt kötelezettségekre és mélységesen aggódunk demokráciájuk mélységéért. Erről fogok ma beszélni: amint látom, hogy ügyek jelennek meg, melyek fenyegető természetűek, nemcsak beszélni fogok a kormánnyal, hanem nyilvánosan is beszélni fogok ezekről az ügyekről, pontosan úgy fogok tenni, ahogy valamennyi elődöm tett és ahogy az utódaim tenni fognak. Csalódott vagyok, hogy Romániában egyesek sértve érzik magukat, de kötelességem ezt megtenni és kormányom arra képezett ki, hogy ezt tegyem és továbbra is ezt fogom tenni, míg élek”, hangsúlyozta ki.

Végül a nagykövet fontosnak tartotta megerősíteni, hogy többek kozött az amerikai üzleti körök, befektetők is erős és a romániai politikai környezet által nem befolyásolt intézményeket akarnak látni. Még ha az intézmények most jó állapotban vannak is, erősödnek, ez nem jelenti azt, hogy nem érheti kár őket, ami többek között a román‑amerikai kapcsolatokat is veszélyeztetné.

„Az a döntés, hogy az amerikaiak befektetnek-e, vagy sem Romániában nem áll az ellenőrzésem alatt, a kormánynak van ellenőrzése ezen ügy felett, amennyiben biztosítja a megfelelő környezetet. Ebben kritikus fontosságú a következetesség, a hitelesség. A politika hiánya és az intézmények függetlensége és ereje. Ha ezek gyengéknek tűnnek, akkor ennek hatása lesz. Ártani fog a hitelességeteknek. A dolgok most nagyon jól állnak, az intézményeitek jók és továbbra is erősödnek és az aláásásukat célzó akcióknak egyértelmű hatásuk lesz”.

Gitenstein azzal fejezte be, hogy „intézményeitek gyengítése árthat a Románia és az Egyesült Államok közötti partnerségnek, az AEÁ támogatja az erős, ellenálló, független intézményeket, melyeket nem befolyásol, hogy kié a többség. Annak, hogy egyik, vagy másik párté a többség, irrelevánsnak kellene lennie”.

Forrás: ziare.com (Ana Ilie), 2014. július 4., 17:53 (Ambasadorul SUA: Daca este suspendat Basescu, e important cum se va intampla)

 

17:50 – A házbizottságok együttes ülésén elfogadták Traian Băsescu elnök felfüggesztésének menetrendjét, jelentette be Crin Antonescu. Állítása szerint, csütörtökön, 10:00 órakor felolvassák az államfő felfüggesztésére vonatkozó kérést, a szavazásra pedig pénteken kerül sor. Traian Băsescut tájékoztatni fogják, hogy megkezdődött a felfüggesztési eljárása és csütörtökre meghívják a parlamentbe, jelentette be Antonescu.

17:35 – Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő szerdán kijelentette, hogy az USL fenyegetés lett Románia stabilitására, a nemzeti politikát egy maffiózó csoport véve át, tudósít a Mediafax. Megjegyezte, a románok nem ostobák, vagy gyávák és felhívást tett arra, hogy vegyék vissza Romániát az USL kezéből.


Az USL okai Traian Băsescu felfüggesztésére

Az USL szerdán benyújtotta a parlamentnek a Traian Băsescu elnök felfüggesztésére vonatkozó kérést.

Az USL-s képviselők által e dokumentumban felhozott egyik indok az, hogy az államfő állítólag „az Alkotmánybíróság döntéseinek be nem tartására uszított”.

A Realitatea TV birtokába került dokumentumban Traian Băsescut azzal vádolják, hogy közvetlenül nyomást gyakorolt a CCR bíróira, de azzal is, hogy egy alkotmánysértő alkotmánymódosítást kezdeményezett.

A Románia elnökének felfüggesztésére vonatkozó követelésben rámutatnak arra, hogy „2009. december 6-ától kezdve a demokrácia és a jogállamiság erőteljes kopási, a jogállam Románia alkotmányában rögzített intézmények alárendelését célzó folyamaton ment át, odajutva, hogy a politikai akarat és cselekvés önkényes és alkotmánysértő módon egyetlen ember, az ország elnöke kezében összpontosuljon”.

„Ez az ember odajutott, hogy diktáljon a végrehajtó hatalomnak, a törvényhozó és a bírói hatalomnak, ami súlyos eltérés Románia alkotmányának alapvető elveitől. (…) Az utóbbi 3 év jelentős politikai döntéseinek többségét az állam demokratikus működésén kívül és a nép akarata ellenére hozták meg.

El lehet mondani, hogy az alkotmány szellemét és a jogállamiság elveit az Emil Boc által vezetett kormány megalakításával megsértették. Őt azon parlamenti képviselők szavazatával iktatták be, akiket a politikai korrupcióval kapcsolatos gyakorlatokkal állították a hatalom oldalára.

Hasonlóképpen az alkotmány szellemének megsértése folytatódott a román társadalomra nézve jelentős hatással bíró minden törvénnyel, melyek a kormány felelősségvállalásának eljárásával mentek át a törvényhozáson, katasztrofális következményekel a román társadalomra nézve”, áll még abban a dokumentumban, amiben az elnök felfüggesztését kérik.

Traian Băsescu elnök politikai tetteinek következményei közzé tartozik: „az állam demokratikus intézményei működésének romlása”, „a jogállamiság létének megkérdőjeleződése”, valamint „a lakosság életszínvonalának súlyos romlása, a szegénység terjedése, több százezer kereskedelmi társaság csődje, a román tőke erőteljes visszaszorulása és a középosztály eltűnése”. […]

Băsescu elnök felfüggesztésének indokolásai

A Traian Băsescu elnök felfüggesztésére vonatkozó kérésben hét indokot soroltak fel:

1. Az elnök elorozta a miniszterelnök szerepét és beavatkozott a kormány alkotmányos hatásköreibe.

2. Az elnök ismételten megsértette a polgárok alkotmányban rögzített alapvető jogait és szabadságait.

3. Az elnök ismételten megsértette az államhatalmi ágak szétválasztásának elvét és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

4. Az elnök egy alkotmánysértő alkotmánymódosítást kezdeményezett és megsértette az alkotmány módosításának az alaptörvényben rögzített eljárását.

5. Az elnök az Alkotmánybíróság döntéseinek be nem tartására uszított és közvetlenül nyomást gyakorolt a Bíróság bíróira, „meglátogatva” őket egyes fontos döntések előtt.

6. Az elnök szisztematikusan megsértette azon személy politikai el nem kötelezettségének elvét, aki betölti az elnöki tisztséget és feladta az államon és társadalmon belüli alkotmányban rögzített közvetítői szerepet.

7. Az elnök súlyos módon megsértette az alkotmány rendelkezéseit és a képviseleti demokrácia alapvető elvét, amikor kijelentette, hogy nem fog kinevezni miniszterelnököt az USL részéről, még akkor sem, ha ez a politikai szervezet megszerzi majd az abszolút többséget a parlamentben.

A Traian Băsescuval szemben felhozott vádak között van „a roma közösséggel szembeni ismételt sértések”, „a nyugdíjakról szóló törvény kihirdetése, amit a képviselőház csalással fogadott el”, „a sajtó megfélemlítésére tett kísérlet azzal, hogy ezt besorolták a nemzetbiztonságot hátrányosan érintő sebezhetőségek közzé”, „az igazságszolgáltatás függetlenségének súlyos és ismételt megsértése”, vagy „a különféle társadalmi kategóriák egymás ellen fordítása”.

Következtetések

A felfüggesztési kérés utolsó részében felsorolják a dokumentum 16 oldalának következtetéseit.

„El lehet mondani, hogy Traian Băsescu az utóbbi 3 évben állandóan megpróbálta semmissé tenni a román demokratikus rezsimet és az alkotmány ismételt megsértésével a román politikai rezsimet egy egyszemélyes vezetésű elnöki rendszer felé irányítani, amiben az elnök dönt mindenről, a többi alapvető intézmény hatásköreinek elorozásával.

Azonban a legfontosabb dolog az, hogy akciói nemcsak az alkotmányon kívül helyezkedtek el és híján voltak a demokratikus legitimitásnak, de a lakosság életszínvonalának csökkenése és az országnak egy mélységes és elhúzódó gazdasági válságba vetése is volt a következménye.

Az elnök mostanáig politikai szempontból nem felelt ezekért a tettekért. Ezért úgy ítéljük meg, hogy egy népszavazás, amiben a románoknak lehetőségük van véleményt mondani Traian Băsescu mandátumának folytatásáról, kötelezően szükséges.

Băsescu elnök kitartó igyekezete, hogy megsértse az alaptörvényt, egyes visszaélő és a jogállamiság demokratikus működését súlyosan befolyásoló tettek megismételésével javíthatatlan hozzáállását bizonyítja, ami feljogosít minket arra, hogy követeljük felfüggesztését a tisztségéből”, áll a felfüggesztési kérés végén. […]

Forrás: ziare.com, 2012. július 4., 17:02 (Motivele USL pentru suspendarea lui Traian Basescu)

 

16:45 – Nyilvánosságra hozták az USL-s jogászok Traian Băsescu felfüggesztésére elkészített dokumentumát. Abban az áll, hogy az államfő az Alkotmánybíróság döntéseinek be nem tartására uszított, közvetlenül nyomást gyakorolt a CCR bíróira és kezdeményezett egy alkotmánysértő alkotmánymódosítást.

„2009. december 6-ától kezdve a demokrácia és a jogállamiság erőteljes kopási, a a jogállam Románia alkotmányában rögzített intézményeinek alárendelésére vonatkozó folyamaton ment át, odajutva, hogy a politikai akarat és cselekvés önkényes és alkotmánysértő módon egyetlen ember, az ország elnöke kezében összpontosuljon. Ez az ember odajutott, hogy diktárt a végrehajtó hatalomnak, a törvényhozó és a bírói hatalomnak, ami súlyos eltérés Románia alkotmányának alapvető elveitől”, áll a dokumentumban.

16:30 – 216 szavazatra van szükség ahhoz, hogy Traian Băsescu felfüggesztése átmenjen a parlamenten, az USL-nek ebben a pillanatban 212 voksa van, de biztosan meg fogja szerezni a többit is, tekintettel arra, hogy egyes RMDSZ-esek, UNPR-sek és kisebbségi képviselők is szavazni fognak, tájékoztat a Newsin.

16:10 – A kormány szóvivője, Andrei Zaharescu megmagyarázta azon rendelet sürgős jellegét, mellyel szerdán módosították az Alkotmánybíróságról szóló törvényt, kijelentve, hogy a kormány „bármely pillanatban érezheti szükségét, hogy sürgősséggel módosítson bármit, amit abban a pillanatban szükségesnek tekint”.

14:55 – Ioan Oltean és Mircea Toader PDL-s képviselők kijelentették, hogy a parlamenti házak új elnökei, Crin Antonescu és Valeriu Zgonea ezeket a tisztségeket „az alkotmány nyilvánvaló megsértésével” töltik be, így „tisztségek elorozásával” lehet őket vádolni.

Ezen kívül azt mondják, hogy „az államfő felfüggesztésére tett kísérlet visszaélés”, a PDL pedig minden parlamenti és demokratikus eszközökkel ellent fog állni.

14:50 – Az USL-s jogászok által kidolgozott dokumentum, amiben megemlítik Traian Băsescu elnök alkotmánysértéseit 17 oldalas, jelentették ki a Newsin által idézett szociáldemokrata források. A dokumentumban Băsescu azon alkotmánysértéseit említik, melyekre „az utóbbi két és fél évben került sor”, állítják liberális források. A dokumentumot az együttes házbizottságok 17:00 órakor kezdődő ülésén mutatják be, ami után nyilvánosságra kerül.

14:47 – Az USL szerdán benyújtotta a két ház házbizottságainak az USL-s jogászok által kidolgozott dokumentumot, mellyel kérik Traian Băsescu elnök felfüggesztését.

14:45 – A képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea kijelentette, július 5‑6-ára összehívják a parlament rendkívüli ülését, melynek témája a parlamenti frakciók azon javaslata, hogy menesszék tisztségéből Traian Băsescu elnököt.

14:40 – A Traian Băsescu felfüggesztésének menetrendjéről döntő együttes házbizottsági ülést technikai okok miatt elhalasztották. A 14:30 órára tervezett ülés 17:00 órakor lesz.

14:30 – A Hivatalos Közlönyben rögtön a CCR hatáskörei vonatkozó sürgősségi kormányrendelet után tették közzé azokat a határozatokat, melyek szerint Vasile Blagat és Roberta Anastaset leváltották a szenátus és a képviselőház éléről és helyükre Crin Antonescut és Valeriu Zgoneat nevezték ki. (Ennek azért van jelentősége, mert elméletileg így már nem lehetne megtámadni ezeket a határozatokat az Alkotmánybíróságon, miközben az elfogadási idősorrend fordított megjelentetési sorrendet feltételezett volna – PZS).

14:15 – Borbély László RMDSZ-es alelnök szerdán, az USL-sekkel folytatott megbeszélések után kijelentette, hogy még nem kapták meg az elnök felfüggesztéséről szóló szöveget, hanem csak a parlament következő napokra vonatkozó programjáról beszéltek.

14:05 – A PDL Ifjúsági Szervezete tagjaiból álló csapatok tartottak szerdán sztrájkőrséget az EU-tagállamok és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségei előtt, hogy jelezzék a Ponta-kormány és a parlamenti többség által elfogadott visszaéléseket és a demokratikus intézmények elleni támadásokat.

13:55 – A Traian Băsescu elnök felfüggesztéséről szóló népszavazásra július 22-én kerülhet sor, jelentette ki szerdán Tudor Chiuariu PNL-s képviselő.

Boc: Az USL akciói barbár támadást jelentenek a demokrácia ellen

A PDL volt vezetője, Emil Boc azt mondja, hogy az USL akciói „barbár és példátlan támadás a demokrácia ellen” azzal, hogy megpróbálják elfojtani egyes intézmények működését és totális ellenőrzést akarnak szerezni a kinevezések felett, a jövendőbeli főügyész és DNA-s főügyész tisztségei esetében.

„Az USL keddi akciói barbár és példátlan támadást jelentenek a demokrácia ellen azzal, hogy megpróbálják elfojtani egyes intézmények működését és másokat egyesek, vagy mások játékszerévé tenni. Minden áron totális ellenőrzést akarnak a kinevezések felett a majdani főügyész és DNA-s főügyész esetében.

A mostani játék tétje az ügyészségi és DNA-s kinevezések feletti totális politikai ellenőrzés. Nem kizárt az elnök felfüggesztési eljárása, mert az elnökön múlik, hogy elhárul-e a jelenlegi hatalom elől az utolsó akadálya annak, hogy átpolitizálja az igazságügyi kinevezéseket”, jelentette ki egy szerdai sajtókonferenciáján a PDL volt elnöke, Emil Boc.

Állítása szerint, történt néhány lépés egyes intézmények átpolitizálására azzal, hogy leváltották a nép ügyvédjét, „mert amennyiben a hatalmon lévők sürgősségi rendeleteket fognak kibocsátani, többé senki se támadhassa meg az esetleges jogszabályokat az Alkotmánybíróságon”.

„A nép ügyvédje néhány jogszabályt megtámadott a CCR-nél, a CCR pedig neki adott igazat. A nép ügyvédjének leváltása tisztán önkényes volt, nem történve meg az alkotmány és a hatályos törvények megsértése. A PSD érdekköréből származó ember kinevezésével ő garanciája annak, hogy nem fogja a CCR-en megtámadni a kormány által esetleg kibocsátott sürgősségi rendeleteket, melyek az elnök felfüggesztésével, vagy az egyéni körzetes törvénnyel kapcsolatos. Ezek messziről látszanak”, mondta Boc.

Emil Boc azt állította, a szenátus volt elnöke, Vasile Blaga, utóda a PDL élén helyesen járt el és megtámadta a CCR-n az eljárást, ami megsértette az alkotmányt is, a szenátus házszabályát is.

„A házszabályban fehéren feketén az áll, hogy csak a jelölő frakció válthat le. Amíg kormányon voltunk, nem sértettük meg az alkotmányt, holott Mircea Geoană PDL-s, RMDSZ-es, kisebbségi és UNPR-s többséggel volt a szenátus elnöke, de nem folyamodtunk a szenátusi elnök önkényes és visszaélő leváltásához.

Akkor sem mentem megszüntetni a CCR-t, vagy leváltani a nép ügyvédjét, amikor a nép ügyvédje nyert a CCR-n egy kormány ellen benyújtott kereset alapján. Ha ilyenfajta diktatórikus mentalitásunk lett volna, akkor mi is megszüntethettük volna az állam egyes intézményeit, melyek ellenünk hoztak döntéseket. Ellenkezőleg, tiszteletben tartottuk azokat”, mondta Boc.

A PDL volt elnöke megemlítette, hogy az USL-s akciók nyomán megpróbálják szétverni az egyensúlyokat az állami intézmények működésében.

„Most az államhatalmi ágak közötti ezen egyensúly és ellenőrzés lebontását és szétverését akarják és azok egyetlen hatalom általi megszerzését. Egy demokrácia nem működik egyes pillanatnyi vezetők kénye-kedve szerint”, mondta Boc hozzátéve, hogy szükség van „egy civil válaszra, mert egy alkotmány csak egy egyszerű papírsorompó lehet a visszaélésekkel szemben, ha az emberek nem elég éberek, hogy megvédjék az alkotmányban szereplő jogaikat”.

Boc azt mondta, senkit sem bátorít arra, hogy utcára vonuljon, hanem arra kérte a polgárokat, nézzék nagyon világosan, mit jelent a demokrácia jövője Romániában és az 1989-es forradalom nyomán megszerzett demokratikus értékek megőrzése.

„Felhívást intézek a polgárokhoz, hogy tudatosítsák azt a veszélyt, amit Románia működésének egy totalitárius állammá alakulása jelent”, említette Boc.

A PDL volt vezetője arra figyelmeztetett, hogy az USL-s akciók hatásai Románia gazdaságában is tükröződni fognak, amely csak veszíthet ezen.

Forrás: ziare.com (Mediafax), 2012. július 4., 14:06 (Boc: Actiunile USL reprezinta un atac barbar la adresa democratiei)

13:27 – A B1TV által idézett egyes források szerint, az USL július 29-én akar népszavazást tartani az elnök felfüggesztéséről.


Hivatalos: A kormány elvette a CCR-től azt a jogot, hogy véleményezze a parlament határozatait!

Ahogy az szóbeszédben már kedden elterjedt, a Ponta-kormány szerdán elfogadott egy sürgősségi rendeletet, mellyel módosította az Alkotmánybíróság működéséről szóló törvényt, megszüntetve azon jogát, hogy állást foglaljon a parlament határozatairól. Ez az abszolút szükséges lépés Traian Băsescu elnök felfüggesztéséhhez.

A rendeletet röviddel a kormányülés kezdete után elfogadták, annak ellenére, hogy nem szerepelt a kormány szerdai napirendjén, és azt azonnal leközölték a Hivatalos Közlönyben, tájékoztat a B1TV.

Következésképpen, ha a parlamenti képviselők pénteken megszavazzák az elnök felfüggesztését, ahogy arra számítani lehet, a PDL többé nem támadhatja meg a parlament határozatát az Alkotmánybíróságon, mert ez utóbbit megfosztották azon jogától, hogy ilyen esetekben véleményt mondjon.

A parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter, Mircea Duşa kijelentette, „senki sem fog hozzányúlni az alkotmánybírókhoz”, hozzátéve, hogy a sürgősségi rendelet „visszatérés a normalitáshoz”, tekintettel arra, hogy két évvel ezelőttig, amikor „egy parlamenti képviselő benyújtott egy módosítót” (Dan Şova a PSD-től – a szerz.), a bíróságnak nem volt joga a parlamenti határozatokról is véleményt mondani.

„A rendelet nagyon egyszerű: a jelenlegi szövegből kivonják azt, hogy a CCR dönthet a parlament határozatairól”, mondta még Duşa.

Monica Macovei (PDL) volt igazságügy-miniszter erre válaszul a Digi24-nek kijelentette, hogy „ez az államcsíny újabb lépése” és hogy az USL megpróbálja diktatúra alá helyezni az oroszágot.

Úgy teszik rá a kezüket az országra, ahogy az orosz csapatok tették, amikor ’46-ban bejöttek az országba”, kommentálta még Monica Macovei. […]

 

Forrás: ziare.com (Camelia Badea), 2012. július 4., 13:39 (E oficial: Guvernul a luat dreptul CCR de a aviza hotararile Parlamentului!)

 

13:20 – A felfüggesztési együttes ülés valószínűleg csütörtökön, 9:00 órakor kezdődik, jelentette ki a Newsinnek Nicolae Mircovici képviselő.

13:15 – Az euró szerdán történelmi maximumot ért el a nemzeti pénzzel szemben azután, hogy előző nap a parlament két házelnökét, valamint a nép ügyvédjét leváltották, ami kemény bírálatokat váltott ki a külföldi sajtóban. A Románia Nemzeti Bankja (BNR) által bejelentett hivatalos árfolyam 4,4715 lej/euró, ami 0,47 százalékos növekedés az előző naphoz képest.

13:10 – Az USL jogászainak már van egy 10‑15 oldalas dokumentumuk Băsescu elnök felfüggesztésére vonatkozóan és azt remélik, hogy a parlamentnek a holnap tartott plenáris ülésen mutatott reakciójától függően, a szöveget vagy elküldik véleményezésre a CCR-nek, vagy megalakul egy vizsgálóbizottság, mely további érvekkel áll elő, jelentette be Eugen Nicolăescu.

13:02 – A PNL szóvivője, Mihai Voicu nem akart részleteket mondani arról a dokumentumról, ami alapján elindítják Traian Băsescu felfüggesztését. „Nem mondhatom meg azt sem, kész van-e, azt sem, mikor nyújtjuk be. Amikor a dokumentum kész lesz és lesz egy globális víziója, akkor nyilvánosságra fogják hozni. Amikor benyújtják a házbizottságoknak, akkkor nyilvános dokumentummá fog válni. A dokumentumot az USL jogászai állították össze”, jelentette ki Voicu.


Kelemen Hunor: Számításba vesszük, hogy jelen leszünk és szavazunk a felfüggesztéskor

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kijelentette, a Szövetség parlamenti képviselői számításba veszik, hogy szavazni fognak Traian Băsescu elnök felfüggesztésekor.

Szerdán egy újságíró azon kérdésére válaszolva, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői esetleg szavaznak-e majd az elnök felfüggesztésekor, Kelemen Hunor kijelentette, „számításba vesszük, hogy jelen leszünk és szavazunk”.

Ezen kívül az RMDSZ elnöke azt mondta, „nagyon sok ok van” Traian Băsescu elnök felfüggesztésére.

Az RMDSZ elnöke megjegyezte, pártja nem biztosította kedden a parlament határozatképességét és hogy ez az RMDSZ-es képviselők és szenátorok jelenléte nélkül is összeülhetett volna.

„Bármilyen parlamenti szavazás, ha többséggel érik el, demokratikus szavazás és legitim szavazás, függetlenül attól, miről van szó. Nem akarok én magyarázkodni, ha elvégeznek egy összeadást és egy kivonást, akkor látni fogják, hogy 177-en voltak jelen, 160 és valamennyi szavazat mellette, 154 volt a határozatképesség. Nélkülünk is biztosított volt a határozatképesség”, mondta Kelemen arra kérve az újságírókat, hogy „végezzék el a számításokat”.

Megemlítette, hogy az RMDSZ-es parlamenti képviselők kedden jelen voltak a plénumban, de nem szavaztak a leváltások mellett, azzal érvelve, hogy „a parlamenti jelenlétünk a kötelességünk volt”.

Az RMDSZ elnöke még nem ismeri a Traian Băsescu elnök felfüggesztésére vonatkozó dokumentumot és a tartalmát sem és akkor hoz majd döntést, amikor majd látja.

Ugyanakkor Traian Băsescu elnök kedd esti kijelentéseiről Kelemen Hunor azt mondta, az RMDSZ-esek nem értenek egyet az államfővel.

„Nem értünk egyet a politikai pártok ilyenfajta fenyegetésével. Nem értünk egyet azzal, hogy összemossák az intézményeket és az intézmények élén álló embereket”, szögezte le az RMDSZ vezetője. […]

Forrás: ziare.com (Florin Necula), 2012. július 4., 13:07 (Kelemen Hunor: Luam in calcul sa fim prezenti si sa votam la suspendare)

 

12:50 – Ioan Chelaru PSD-s szenátor is megerősítette, hogy véglegesítették azt a dokumentumot, ami alapján elindítják Traian Băsescu elnök felfüggesztését és rövidesen benyújtják azt a házbizottságoknak.


Korrupcióellenes szakértő: Románia többé nem jogállam, a bűnözők bányászjárásának vagyunk tanúi

Az USL legutóbbi napokban végrehajtott akciói a törvényi és alkotmányi rendelkezések nyilvánvaló megsértései, melyek miatt Romániát már nem lehet jogállamnak tekinteni, figyelmeztet Laura Ştefan, azon 17 szakértő egyike, akiket az EU Bizottsága kiválasztott arra, hogy időről időre értékeljék a korrupcióellenes harcra vonatkozó politikákat és előrelépéseket a tagállamokban.

„Ez a bűnözők bányászjárása, akik szabadulni akarnak az igazságszolgáltatás elől”, húzza alá a ziare.com-nak adott interjújában, megjegyezve, hogy már „nem egyszerű bűncselekményekről beszélünk, hanem annak az egész rendszernek a megrendüléséről, amin Románia alapul”.

Véleménye szerint, a Victor Ponta vezette Románia nem Orbán Viktor Magyarországához hasonlít, hanem ennél rosszabb, Fehéroroszországhoz.

„Hazánkban már ezt a minimális erőfeszítést sem fejtik ki, egészen egyszerűen megsértik az alkotmányt. Ez a demokrácia lenullázása. Ez egy minden fegyverrel folytatott háború a jogállamiság ellen”, figyelmeztet a korrupcióellenes szakértő, aki riadót fúj: „Ha szemétbe dobjuk az alkotmányt, akkor holnap az utcán fejbe vernek minket és senkit sem lehet majd felelősségre vonni..”

Hogyan kommentálja azt, ami az utóbbi napokban Romániában és különösen kedden, a parlamentben történt?

Az, ami tegnap a parlamentben történt, az államcsíny. Megsértették az alkotmányi rendelkezéseket, megsértették az Alkotmánybíróság korábbi döntéseit, melyek a két házelnök kinevezésére, illetve leváltására vonatkoznak, megsértették a nép ügyvédjéről szóló törvényt, mely szerint őt csak akkor lehet leváltani a tisztségéből, ha megsérti az alkotmányt és a törvényeket. Senkitől sem hallottam magyarázatot arra, hogy milyen törvényeket sértett meg a nép ügyvédje, hogy leváltását meg lehessen indokolni.

A nép ügyvédje leváltásának egyetlen célja van, megszüntetni a sürgősségi rendeletek és általában a rendeletek Alkotmánybíróságon való megtámadásának lehetőségét még azelőtt, hogy ezeket a parlament elfogadhatná.

Tehát a kormány gyakorlatilag szélesre tárja az utat ahhoz, hogy az alkotmánnyal ellentétesen törvénykezzen és hogy ezeket a törvényeket a CCR ne cenzúrázhassa.

Vannak szóbeszédek, melyek szerint szerdán a kormány az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítására készül, hogy megszüntesse a parlament határozatainak e bíróságon való megtámadásának lehetőségét, ami a kedden végrehajtott antidemokratikus akciók megszilárdítását jelenti és azt is jelenti, hogy a kormány abszolút bármit megtehet majd és a parlament szintén anélkül, hogy azt a továbbiakban bármely román intézmény cenzúrázhatná.

Véleményem szerint, súlyosabb helyzetben vagyunk, mint Magyarország az Orbán-kormány alatt, mert Orbán úr legalább megtette azt az erőfeszítést, hogy módosítsa az alkotmányt. Hazánkban már ezt a minimális erőfeszítést sem fejtették ki, egészen egyszerűen megsértik az alkotmányt.

Ha elfogadjuk, hogy egy állam alaptörvényét többé ne tartsák be, akkor már nincs semmilyen jogunk az ország többi törvényének betartását kérni.

Amikor a megsértés a kormányfőtől és a parlamenttől érkezik, akkor a dolgok még nyilvánvalóbbak: olyan országban élünk, melyet már nem lehet jogállamnak tekinteni, sajnos.

Elvesztettük mindazt, amit 20 év alatt elértünk, ezekben a napokban egy bányászok nélküli bányászjárás zajlik, ez a pártérdekek, a pénzügyi érdekek bányászjárása. Ez a bűnözők bányászjárása, akik meg akarnak szabadulni az igazságszolgáltatástól.

Nem lehet az igazságszolgáltatáshoz fordulni?

Meggyőződésem, hogy meg fogják támadni a parlament határozatait, a PDL valószínűleg már megtette. De úgy tudom, a kormány ma olyan sürgősségi rendeletet készít elő, amivel megszünteti a CCR lehetőségét, hogy a parlamenti határozatokról véleményt mondjon.

Természetesen, ez a sürgősségi rendelet alkotmánysértő, de valakinek ezt meg kell állapítania, márpedig erre egyedül az Alkotmánybíróság képes, amelyhez csak a nép ügyvédje keresetével lehet eljutni, akit menesztettek és felváltottak egy apparatcsikkal.

De másképpen, nem lehet az Ügyészséghez fordulni?

Amennyiben bűncselekményeket követnek el, persze el lehet jutni az Ügyészséghez, de most nem egyszerű bűncselekményekről beszélünk, azon egész rendszer megrendüléséről beszélünk, amin Románia alapszik.

Egy ország az alkotmányával együtt bukik, vagy marad meg, nincs más út, ha jogállamról beszélünk. És még egy diktatúrában is ugyanígy van. Az állam megmarad, vagy megbukik attól függően, hogy miként marad meg, vagy bukik az alaptörvény, vagyis az alkotmány.

Ha elfogadjuk, hogy az alkotmány semmivé lesz, akkor nagyon nehéz azt állítanunk, hogy – például – a büntetőjogi rendelkezéseket továbbra is alkalmazni kell.

Ezért mondom azt, hogy nagyon veszélyes az, ami ezekben a napokban történik. Ha szemétre dobjuk az alkotmányt, holnap az utcán fejbe vernek minket és senkit sem lehet majd felelősségre vonni.

Tényleg anarchikus helyzetben vagyunk, talán nem látszik, kint napsütés és meleg van, az emberek szabadságon vannak, de erről beszélünk.

Brüsszelből hogyan látszanak a romániai események? Reakciókra számíthatunk a bukaresti nagykövetségek részéről?

Meggyőződésem, hogy reagálni fognak a nagykövetségek és Brüsszel is, különben az AEÁ nagykövetsége már tegnap reagált, egy olyan közleményben, mely számomra nagyon egyértelműnek tűnik. Reagált már az EB is, Viviane Reding igazságügyi biztos egyik üzenetén keresztül, igaz, a Twitteren, de végső soron nem a fejlécek és a fellengzős szavak érdekelnek minket, az érdekel minket, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül és tudjuk, hogy valaki rátekint a hazánkra is.

Végső soron Románia az Európai Unióban van és ez volt ezen évek tétje: hogy az EU-ban odajussunk, ahova reményeink jutni akarunk és többé ne lehessen elveszteni azt, amit ezekben az években felépítettünk.

Meggyőződésem, hogy továbbra is lesznek reakciók, különben a nemzetközi sajtó bőségesen ír a romániai demokratikus kisiklásokról, a názi Németországhoz, Magyarországhoz hasonlítanak minket.

Amikor sajtóközleményeket adtunk ki és azt mondtuk, hogy Románia Magyarország irányába halad, azt mondták nekünk, hogy szélsőségesek vagyunk. Íme, nem Magyarországhoz hasonlítunk, hanem Fehéroroszországhoz, tehát talán túl derűlátók voltunk, amikor a Ponta-kormányt az Orbán-kormányhoz hasonlítottuk.

Számomra az tűnik fontosnak, hogy lássunk egy reakciót a román társadalom részéről. Engem örömme tölt el, hogy vannak intézmények, melyek nem flének és az emberek kimennek az utcákra. A sajtó csaknem egyhangon írt, az USL-vel szemben nem túl kritikus jelentős sajtóemberek ezekben a napokban színre léptek és határozottan elítélték azt, ami történik.

Az ideológiákon, bal- és jobboldalon, a személyes preferenciáinkon túlmenően az, ami ma történik, nagyon veszélyes.

Ez a demokrácia és a jogállam lenullázása. Ne feledj

Címkék: választás basescu ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr594627552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása