Ponta plagizált 6.

 2012.07.13. 18:44

Victor Ponta kormányfő nem nagyon tud szabadulni a képzéseivel kapcsolatos tisztázatlan ügyektől. Most egy újabb „mesteri” fokozatáról derül ki, hogy egy egyszerű nyári egyetem volt. Újabb figyelmeztetés ez mindenkinek, aki cím- és rangkórságában mindenféle „foxi-maxi”-kat egyetemi végzettségnek ír be az életrajzaiba

Újabb kitalált mesterképző Victor Ponta életrajzában

A Who’s Who enciklopédia román kiadása szerint, Románia miniszterelnöke 2004-ben mesterképzőt végzett Oxfordban. A brit egyetem képviselői azt mondják, Victor Ponta csak egy nyári kurzuson vett részt.

Victor Ponta nemrég két botrányba keveredett az egyetemi karrierjével kapcsolatosan: azzal vádolták, hogy plagizálta a doktori disszertációját, de azzal is, hogy az önéletrajzába beírt egy olaszországi mesterképzőt, amit valójában nem járt ki. A Románia miniszterelnökének egyetemi karrierjét megkérdőjelező tisztázatlan dolgok listájára felkerül a Who’s Who România 2011-es kiadásában szereplő rövid bemutatás, ahol nemcsak az szerepel, hogy állítólag elvégzett egy mesterképzőt az olaszországi Cataniában, de hogy rendelkezett ez „Mesteri cím politikai ideológiákban, Oxford – Exeter College”, mely oklevelet 2004-ben szerezte meg.

Az Adevărul újság a cataniai mesterképző esetében már bebizonyította, hogy valójában egy továbbképzési kurzusról volt szó. Most a neves brit egyetemen szerzett állítólagos mesteri cím is megkérdőjeleződik, tekintettel arra, hogy oklevél nem szerepel a tisztségviselő életrajzában sem.

Az Oxford Tudományegyetem nem ismeri el a mesteri címet

Ám megjegyzendő, hogy a kormány honlapján szereplő bemutatkozásban Victor Ponta azt állítja, hogy a 2004 július‑augusztus időszakban részt vett a „Summer Programme in History, Politics and Society”-on, a nagy-britanniai Oxford Tudományegyetem Exeter College-ében. Ezen oktatási intézmény több képviselője nekünk megerősítette, hogy Victor Ponta csak egy nyári egyetem néhány kurzusán vett részt. Ugyanezen pedagógusok, az Adevărul számára exkluzív módon, kijelentették, hogy ezek a kurzusok nem mesterképzőiek, ahogy az a Who’s Who-ban szerepel. „Ponta úr csak egy Oxford Tudományegyetem által szervezett és az Exeter College-ben tartott nyári egyetemen vett részt.

Ezen kívül Ponta úr sohasem volt diákja egy hosszú időtartamú programnak az Exeter College-ben”, jelentette ki Frances Cairncross, a nagy-britannia Exeter College rektora. A helyzet tisztázásához szükség volt az Oxford Tudományegyetem képviselőinek álláspontjára is, mert az Exeter College ehhez az intézményhez tartozik. Ez utóbbiak válasza azonban ugyanolyan határozott volt. „Megerősíthetjük, hogy Victor Ponta nem szerzett mesteri oklevelet az Oxford Tudományegyetemen”, mondta Gaelle Jolly, Assistant Information Officer az Oxford Tudományegyetem „Press & Information Office” tájékoztatási részlegéről.

Az Oxford Tudományegyetem képviselői szerint, 2004-ben a nyári egyetem díja kb. 1.830 font volt. „Az azt a nyári egyetemet kijárók kaptak egy igazolást is”, magyarázta Gaelle Jolly […].

Újabb megerősítés egy banális nyári egyetem és egy mesterképző közötti különbségről az Oxford Tudományegyetem egyik tanárától is érkezett. „Nem egy mesterképzői oklevélről van szó, amennyiben ezt egy nyári egyetemen szerezték. Ha Ponta úrnak mesterképzői oklevele van, akkor ezt egy tanúsítvánnyal kellene bizonyítania. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor a legvalószínűbb módon nem rendelkezik ilyen oklevéllel. Az Exeter College képviselői az egyetlenek, akik ezt megerősítik és tudomásom szerint, ők már megerősítették önöknek, hogy nem végzett ott mesterképzőt”, magyarázta Marc Stears is, aki az Oxford Tudományegyetemen politikaelméletet tanít.

Ponta küldte az életrajzi információkat

Az Adevărul újság megkeresésére a Who’s Who képviselői biztosítékokat adtak arra, hogy a könyvben szereplő minden adatot Victor Pontatól kaptak, egy közvetlen interjú során. „Az enciklopédiában szereplő személyek életrajzait személyesen egy szerkesztő gyűjti be a minden egyes országban meglévő szerkesztőségeinkből. Ponta úrral az interjúra 2006-ban került sor és azt volt szerkesztőnk, Mihaela Andreea Psatta készítette. Átküldjük az általa az interjú során készített jegyzeteket is. Ezek átírása már akkor megtörtént és bekerültek a svájci adatbázisunkba. Megerősíthetjük önöknek, hogy a Ponta úrra vonatkozó életrajzban szereplő minden információt tőle kaptuk.

Ezen kívül, mielőtt egy újabb kiadást jelentetnénk meg, minden személyiséget felkérünk, hogy javítsa, vagy frissítse életrajzát. Ponta úr az első ilyen jellegű kérésünket e-mail-en kapta, 2006. május 19-én, aztán pedig minden évben, néhány hónappal egy újabb kiadás megjelenése előtt. Ponta úr sohasem javította az életrajzát. Természetesen meg kell érteniük, hogy nekünk a személyiségektől kapott információkra kell alapoznunk”, mondta az Adevărulnak Martin Nikodemus, a Who’s Who Kiadó képviselője.

Ezen kívül, ahogy azt a Who’s Who képviselője elmondta, a kiadó adatbázisában megtalálhatók az újságírók által az interjúk során készített jegyzetek átiratai is. Ennek megfelelően az Adevărul rendelkezésére bocsátották a Mihaela Andreea Psatta által a 2006-os interjú során lejegyzett adatokat is. A kérdéses átiratokban is két mesterképző szerepel – a cataniai, ami valójában egy továbbképzés volt és az oxfordi – ami valójában egy nyári egyetem.

Az Adevărul által megkeresett, Brüsszelben tartózkodó Victor Ponta kijelentette, hogy „az ezzel az aspektussal kapcsolatos összes részletet a szóvivőmtől, Andrei Zaharescutól fogják megkapni. Fontosnak tartom köszönetet mondani az Adevărul újságnak az egyetemi tevékenységem iránt mutatott érdeklődés miatt”. A kormány szóvivője, Andrei Zaharescu lapzártánkig nem válaszolt telefonos érdeklődéseinkre. […]

Lavinia Bălulescu

Forrás: adevarul.ro, 2012. július 12., 23:22

 

 

Az Adevărul újság Victor Ponta kitalált mesterképzőjére vonatkozó leleplezéseire válasz a kormányfő Facebook-oldalán jelent meg

A miniszterelnök hivatalos oldalán péntek reggel megjelent egy fénykép az életrajzáról, valamint egy bizonyíték is az Oxford Tudományegyetem fejlécével, mely azt tanúsítja, hogy Victor ponta 2004-ben az Exeter College nyári kurzusain vett részt, ahogy azt az Adevărul újságírói is állították.

A kormányfő reakciójára azután került sor, hogy az Adevărul az álláspontját kérte azzal kapcsolatosan, hogy a Who’s Who enciklopédia román kiadványában az áll, hogy Románia miniszterelnöke állítólag egy mesterképzőt végzett el 2004-ben Oxfordban. Victor Ponta tegnap a kormány szóvivőjéhez, Andrei Zaharescuhoz irányította át őket. Ez utóbbi lapzártáig semmilyen kommentárt nem fűzött ehhez a témához.

A Facebook-bejegyzés ma jelent meg, miután az Adevărul leleplezései megjelentek a nyomtatott és az online változatokban. A jelenlegi életrajzoldalhoz, ahol szerepel az Exeter College nyári kurzusa és az Oxford Tudományegyetemtől kapott bizonyíték a következő megjegyzést fűzték: „Minden életrajzban az oxfordi kurzus úgy szerepel, ahogy az volt: képzési kurzus! A VP csapat”.

Emlékeztetünk arra, hogy ez Victor Ponta harmadik botránya az életrajzával kapcsolatosan. Az Adevărul újságírói ezúttal azt fedezték fel, hogy a Who’s Who kiadvány romániai változatában a kormányfő életrajzánál szerepel egy 2004-es oxfordi mesterképző, az Exeter College-ben. Ugyanitt jelenik meg a catanai mesterképző is, amit szintén az Adevărul újságírói cáfoltak meg. A két „mesterképző” egyike sem jelenik már meg a kormányfő életrajzában, amit a kormány honlapján tettek közzé, ahogy ő maga is rámutat, a Facebook-oldalon. […]

Sabina Mihăică

Forrás: adevarul.ro, 2012. július 13., 11:52


Címkék: plagizálás ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr814655457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.