A napi politika nyugtalansága mellett kevesebb időm volt a történelmi témákkal foglalkozni. Korábban már megírtam, nem vagyok történész, de úgy gondolom, ahhoz, hogy értsük mi és miért történik Romániában, fontos, ha tudjuk, hogyan gondolkodnak ők a saját múltjukról. Ezért eddig is közöltem történelmi témájú cikkeket és igyekszem majd ezek után is ezt tenni.
Mivel nem szakmám, nem nagyon fűzök a cikkekhez kommentárt és igyekszem inkább a szélesebb közönségeknek szánt anyagokat lefordítani. Elsősorban azért, mert éppen a könnyebb érthetőségük miatt több emberre gyakorolnak hatást. Vannak és lesznek olyan témák is, melyekben mi, magyarok is érintettek vagyunk és olyanok is, melyekben nem.
És végül újra leszögezem, hogy a közölt anyagokat nem aszerint válogatom, hogy azok tükrözik-e, vagy sem a saját véleményemet, hanem aszerint, hogy érdekesek lehetnek-e, vagy sem.
Miként vadászta le a Securitate a berni nagykövetség elfoglalóit
Száműzött románok egy csoportja 1955 februárjában elfoglalta a berni román képviseletet. Az elítéltek Thorbergben töltötték le börtönbüntetésüket. Svájc megtadta a kiadatásukat a kommunista Romániának, ennek ellenére a vezetőt, Ovidiu Beldeanut a tett elkövetése után öt évvel Romániában kivégezték. Most vannak dokumentumok, melyekből kiderül, a Securitatenak milyen ürüggyel sikerült őt Kelet-Berlinben elfognia.
„Azt kiáltottam, ’Álljon meg’, de rám támadt és a fegyver után nyúlt. Akkor megütöttem. Visszasietett a kocsihoz, ahol a saját fegyverét tartotta. Akkor lőttem”, így írja le a ma 82 éves Stan Codrescu azokat a körülményeket, melyek között 1955. február 15-én, 2 óra körül a Kocherpark melletti román képviselet kertjében agyonlőtte a nagykövetség gépkocsivezetőjét, Aurel Şeţut. Ő éppen Zürichből tért vissza, ahol diplomáciai leveleket vett át.
A berni rendőrség kevéssel 7 előtt talál rá a sebesültre. Később az Inselspitalban kezeli a sérüléseit. „Mínusz 14 fok volt”, tehát rendkívül hideg éjszaka, emlékszik vissza Codrescu. A nagykövetség gépkocsivezetője a képviselet és a Securitate közötti kapcsolat lehetett.
Beldeanu 31. születésnapja
Miközben az éjszakai lövöldözések szertefoszlatják a Kochenpark csendjét, a Schlössli utca lakói feliradnak, azt gondolva, hogy házaikat megtámadták. „A berni román képviseletét bevették az ellenállás harcosai”, így hangzik a Berner Tagblatt újság első oldalán megjelent cím. A berni nagykövetség látványos megszállásának híre bejárta a világot.
Azon a szerdai napon 16:30 körül már véget ért az idegek háborúja. Oliviu Beldeanu, a négy megszálló vezetője a 31. születésnapját ünnepli. A csoport megadja magát. Nyugat az ellenállás tagjairól beszél, kelet terroristákról, a román emigrációnak pedig megvannak a maga hősei.
Ostromlott erőd
Bern ezekben a napokban rendkívüli helyzetben van. A román képviselet ostromlott erődhöhz hasonlít. Nagyjából 50 tiszt vonult ki a városi és a kantoni rendőrségtől, akiket ideiglenesen katonák támogatnak. Még tankokat is előkészítettek. A Schössli utcát lezárták. A Laupen és a Kocherpark utcákon azonban sok kíváncsi tolong az elviselhetetlen hideg ellenére. Kb. 50 újságíró követi elvarázsolva a képviselet körüli titokzatos eseményeket.
Kurt Kessi biztos, hogy rábírja a románokat a kapitulálásra, egy tolmács segítségével kétszer is megpróbál kényes és nehéz tárgyalásokat folytatni a megszállt épületben. Kessi egy jelentésében Beldeanut „fanatikus hazafi”-nak minősíti, de nem „gyilkos”-nak. A behatolóknak ultimátumot adnak és azzal fenyegetik meg őket, hogy lerohanják őket. Ez utóbbiak csak azután készek kapitulálni, hogy tárgyaltak Beat Seckinger katolikus pappal, a Szentháromság templom vikáriusával. Ő feloldozza őket azon esküjük alól, hogy halálig harcolnak.
A közvélemény felrázása
A látványos akció majdnem 43 órával a Schlössli utcán lévő képviselet épülete ellen gondosan előkészített roham előtt kezdődött, ahol ma az Egyetem Háza van.
1955. február 14-én egy öt román emigránsból álló csoport Konstanzból Svájcba érkezik. Különféle fegyvereket rejtettek el a VW-jükben. Azon a hétfői estén, 22 órakor behatolnak a képviselet területére. A 23 és 31 év közötti meggyőződéses antikommunisták politikai akciójukkal a közvéleményt akarják felrázni és meg akarják mutatni a világnak, mennyire igazságtalan hazájuk rezsimre, melyet Ceauşescu elődje, Gheorghe Gheorghiu-Dej vezet. Ezen kívül át akarják adni a nagykövetség irattárát a nyugati titkosszolgálatoknak, hogy bebizonyítsák, a nagykövetség kémfészek. Ezen kívül öt román politikai fogoly szabadonengedését is kérik. Hogy legalább hárman közülük – a liberális Constantin Brătianu, Ioan Suciu püspök és Aurel Aldea volt tábornok már rég halottak az ostrom időpontjában – a nagykövetség elfoglalói nem tudhatták, mert ez a román hatóságok cinikus titka marad.
A vezérek, Oliviu „Puiu” Beldeanu és Ioan Chirilă tehát február 14-e éjszakáján behatolnak a képviselet területére, Stan Codrescu és Dumitru Ochiu a parkban őrködnek, Teodor Ciochină pedig a gépkocsinál marad – a második világháborúban elvesztette az egyik lábát. Az éjszaka közepén, az épület előtt, a hóban tűzpárbajra kerül sor, melynek során a nagykövetség gépkocsivezetője, Şeţu megsérül.
Militáns antikommunizmus
A nagykövetség egyes tagjai, megijedve a lövöldözéstől, elhagyják a területet. Mások később menekülhetnek meg, köztük Emmerich Stoffel ügyvivő, aki a romániai német kisebbséghez tartozó sváb. Másokat a megszállók engednek el.
A lövöldözések után több tíz aggódó lakos hívja fel a rendőrséget. A támadás után csaknem négy órával a rendőrség is elkezd mozgolódni. A nagykövetség területen kívülisége miatt a rendőrség csak azután cselekedhet a térségben, hogy Stoffel egy Bukaresttel folytatott beszélgetés után megszerzi a megfelelő engedélyt. Dumitru Ochiu egész éjszaka a berni hatóságokkal tárgyal, a nagykövetség 545 dokumentumát adva át nekik.
A megszállók közös alapja a militáns antikommunizmus. A vezető Beldeanu, a csoportosulás veteránja régebben a Nemzeti Parasztpárttal (PNŢ) szimpatizált, csatlakozott az antikommunista ellenálláshoz és ideiglenesen eltűnt. Odahaza hamis névvel tartóztatták le. 1949. január 1-én sikerül Jugoszláviába szöknie. Ott találkozik Chirilăval, Ochiuval és Codreanuval, akik elkísérték a nagykövetség elleni támadásban.
Codrescu visszatekintve Beldeanut „nagyon fanatikus”-nak írja le, mindig a figyelem középpontjában akart állni és „legyőzhetetlennek” tartotta magát. Szobrászként nagyon tehetséges lett volna, de ebben sajnos megakadályozta „a kitűnnivágyása”. Beldeanu Thorbergben 30 művet alkotott 30 hónap alatt.
A nagykövetség elfoglalása heves reakciókat váltott ki Bukarest és Moszkva részéről Svájccal szemben, a hatóságok, a rendőrség és az igazságszolgáltatás állítólagos késői közbelépése és szakmaiatlan eljárása miatt. Bukarest és Bern között diplomáciai jegyzékek heves cseréjére kerül sor. Az incidens súlyosan befolyásolja a kétoldalú kapcsolatokat. Dúl a hidegháború, Romániába pedig – Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után is – még mindig a sztálinizmus uralma alatt áll. Bukarestről nézve a megszállás egy nemzetellenes összeesküvés, mely a legionárius mozgalom, a román fasizmus jeleit viseli magán. Bukarest hiába követeli a „terroristák” kiadatását.
Thorbergben
A nagykövetség megszállóit a volt Thorberg-kastélyba zárják be. Chirilă egy levelében álmodozva ezt írja egy barátjának: „Kitűnően megy a sorom. Viccen kívül, azt hiszem, egy kicsit meghíztam. A svájciak bánásmódja váratlanul jó. Azt hiszem, Svájc a világ legemberségesebb állama”.
1956 júniusában zajlik le a per a berni városházán, amit az egész világból érkezett újságírók kísérnek figyelemmel. A román fél a per előtt a saját propagandaháborúját folytatja. „Ne nagyon sétáljanak éjszaka Bernben”, figyelmezteti a Scânteia a kevés ottani honfitársat. A vezér Beldeanut 1956. június 21-én négy év börtönre ítélik, de – akárcsak a cinkosait – hamarabb szabadon engedik. 1957. október 15-én kitoloncolják. Beldeanu Münchenben telepedik le. Az 1956-os magyar forradalom régóta menesztette a berni nagykövetség elfoglalását az újságok címoldaláról.
A Stasi és a Securitate
Beldeanut két évvel később Bukaresten kivégzik. Az, hogy a Securitate hogy tudta elfogni, a bukaresti és a berlini levéltárakból származó néhány dokumentumból kiderül, melyeket az utóbbi években Georg Herbstritt és Stejărel Olaru kutatók nyomoztak ki, értékeltek és közöltek. Együtt adták ki a „Stasi és a Securitate” kötetet. Herbstritt tudományos munkatárs a volt Német Demokratikus Köztársaság Stasi-irattárait őrző intézetben. A 37 éves Olaru történész és politológus közölt egy 290 oldalas monográfiát a berni incidensről, melynek „Öten, akik megijesztették a keletet” a címe. Ebből megtudjuk, hogy Beldeanunak Svájcban barátnője volt, akit az incidens előtt többször meglátogatott.
Berlinben elrabolva
1958. augusztus 31-én, 19:30-kor a nyílt utcán lövöldözésekre kerül sor Kelet-Berlinben. Másnap a következő főcímmel jelenik meg a West-Berliner Zeitung: „Tűzpárbaj Kelet-Berlinben. A vörös titkosszolgálatok letartóztatják a száműzött románt”. A Securitate gondosan kitervelte a „terrorista” Beldeanu elrablását, erre a következtetésre jutott Herbstritt és Olaru.
1958 augusztusának elején „George” Securitate-ügynök, egy állítólagos üzletember a magát a feleségének mondó hugával együtt megszáll a müncheni Daniel szállodában, ahol Beldeanu hetente kétszer portásként dolgozik. „George” valójában a görög származású George Kehaioglu román. A vendégek valamit románul mondanak egymásnak, ezzel bevonva Beldeanut a beszélgetésbe. Ez utóbbi nem rejti véka alá a berni tettét, „George” pedig kifejezi felháborodását amiatt, hogy a román emigráció nem volt képes jobb munkahelyet biztosítani egy ilyen mártírnak. „George” hamar elnyeri Beldeanu bizalmát és egy jóval jobban fizetett munkahelyet ajánl fel neki. Így csalja Berlinbe.
Beldeanut kevéssel azután, hogy leszáll Nyugat-Berlinbe, „George” 1958. augusztus 31-én átkíséri a szektorhatáron Kelet-Berlinbe – mely a fal 1961-es felhúzása előtt még nyitva áll.
Ott a Wilhelm és Leipzig utcák kereszteződésében közbelép a Stasi. Ám Beldeanu két pisztollyal rendelkezik, védekezik és megsebesít egy tisztet. Beldeanu szintén megsebesül – a gyomrán és a térdén – és kórházi ellátásban kell részesíteni. Ez két nappal halasztja el átadását a Securitatenak.
Nyugat-Berlinben az 50-es években sok emberrablás volt a kommunista tömb államainak titkosszolgálatai segítségével. A fal felhúzásáig megkísérelt és sikeres emberrablások számát a szakértők 6-700-ra teszik. A fele volt sikeres.
A „Gerda” csali
A Securitate több akciójában döntő csaliszerepet játszott „Gerda” ügynöknő, ahogy azt Herbstritt az újonnan megjelent „Berlini emberrablások” című tanulmányában kimutatta. Ő segített Beldeanu elfogásában is.
„Gerda” a szász Helene Michel volt, aki Nyugat-Berlinben tevékenykedett. Útmutatására beszervezik testvérét, Alfred Bolinthot, aki Svédországban lakott és a Gestapoban, valamint a Heindrich Himmlernek alárendelt titkosszolgálatban dolgozott.
„Gerhard” fedőnévvel Münchenbe költözik és a Securitate pénzügyi segítségével megnyit ott egy étkezdét és egy hentesboltot – alig három hónappal Beldeanu elfogása előtt „Gerda” segít neki az üzletben. Itt talál magának csodába illően munkát Ioan Chirilă is. „Gerda” és „Gerhard” segítségével „a központnak lehetősége van belelátni ezen csoportosulás ellenséges tevékenységeinek egy részébe és megszervezheti a Beldeanu elfogására irányuló akciót”, idéz Herbstritt a Securitate irataiból.
A cinkos Chirilă azonban több próbálkozás ellenére nem kerül a Securitate kezei közzé. 79 évesen Münchenben él és a sors iróniájaként, egy kőhajításnyira a Bern utcától.
A vezér Beldeanut Bukaresten hosszas kihallgatásoknak vetik alá és 1959 novemberében „nemzetárulás és terrorista tevékenységek” vádjával halálra ítélik. Az ítéletet agyonlövéssel hajtják végre a Jilava börtönben, 1960. február 18-án, 20 órakor, két nappal 36. születésnapja és öt év és két nappal a berni nagykövetség megostromlása után.
Stan Codrescu: „Azután felhívtam Wahlen szövetségi minisztert”
A nagykövetséget elfoglaló emigránsok közül Stan Codrescu az egyetlen, aki a büntetés Thorbergben történt letöltése után Svájcban maradt – előbb kényszerből, aztán szerelemből.
S. C. jól ismeri Bernt. Valójában neki is el kellett volna hagynia Svájcot, de sem Franciaországban, ahol élt korábban, sem Németországban, ahonnan a Beldeanu-csoportosulás érkezett, nem akartak engedélyt adni neki. Így Svájcban maradt.
„22 hónapig illegálisan voltam Svájcban és azért tudtam a felszínen maradni, mert feketén dolgoztam. Aztán felhívtam Wahlen szövetségi minisztert és elmagyaráztam neki a helyzetet. Röviddel később törvényes státuszt kaptam”, magyarázza C, ezen kívül Bernben elvégzett egy fényképgravírozási tanfolyamot. 1962-ben összeházasodik a bieli Josette Bürkivel. Előbb Belpbe, aztán a Lausanne melletti Crissierbe költöznek. Három gyermekük van. C., már svájci állampolgárként, 25 évig a lausannei Edipressenek dolgozott. A Securitate őt is megpróbálta kicsalni az országból. Hiába.
Új hazájáról csak dícsérőszavai vannak. „Ott is jól éltem”, mondta a thorbergi börtönre utalva, a román és a jugoszláv börtönökhöz képest.
Ma kevés időt tölt Crissierben, mert a tíz évvel fiatalabb feleségével szinte az egész évet Spanyolországban tartózkodik. „Itt szinte mindig ragyog a nap és főleg itt jobban tudom kezelni a reumámat”, mondja viccesen hozzátéve: „Így hát 100 évig fogok élni”.
Forrás: bernerzeitung.ch
Irina-Maria Manea
Forrás: historia.ro
