Ponta plagizált – 10.

 2012.07.23. 21:14

Victor Ponta nemcsak nem tud szabadulni a plagizálási vádtól, de újabb kétes ügy is napvilágra került. Ha igaz, akkor nemcsak a doktori disszertációját lopta össze másoktól, hanem még a későbbi „tudományos munkássága” is „kölcsönzött”.

Egy egyelőre nem nyilvános személyazonosságú személy bejelentése szerint, Victor Ponta több általa jegyzett könyvben is forrásjelölés nélkül vett át részleteket. Méghozzá olyan ostobán, hogy el sem olvasta, mit vesz át!

Ma az is kiderült, kik voltak azok a szakértők, akikre alapozva az Oktatási Minisztériumnak, tehát Victor Ponta kormányfőnek (is) alárendelt Országos Etikai Tanács kimondta, a miniszterelnök nem plagizált. Mint ahogy azt az Adevărul megírta, egész Romániában nem találtak három olyan jogi szakértőt, aki nem áll(t) kapcsolatban Pontaval, vagy mentorával, Năstaseval.

A gond most már nem is csak a plágium ténye, hanem a módja is. Nem azt mondom, hogy ha ügyesebben, mondhatni „stílusosabban” tette volna, akkor felmenthető lenne, de az a fajta ostobasággal, felelőtlenséggel, éretlenséggel kevert arrogancia, ami ezen plagizálási módokból kitűnik, az talán még aggasztóbb azon politikus jellemét illetően, aki jelenleg is kormányfő és november után is az szeretne lenni.

A székelyföldi látogatása kapcsán már látható volt, milyen könnyedén forgatja a „magyar kártyát”. Ponta is egyike azon „pragmatikus magyargyűlölők”-nek, akiknél nagyon nehéz megjósolni, mi lesz a következő lépésük és akik képesek a legnagyobb disznóságokra is, ha érdekük azt kívánja. Ha nemzetközi példát kellene mondani: pontosan ilyen volt Milosevity, ilyen Fico, Dzurinda.

Persze, ezen nem igazán lehet csodálkozni, hiszen Ponta istápolója, Năstase is ilyen volt.

PONTA PLAGIZÁLÁSA. Andronescu miniszter, miután az Országos Etikai Tanács megmentette a kormányfőt: „Az ügy le van zárva”

„Az ügy itt befejeződött”, jelentette ki a Gândulnak Ecaterina Andronescu oktatási miniszter a Victor Ponta kormányfő doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumvádakra vonatkozó vizsgálatra utalva. Ezzel pont tesz egy több mint egy hónapja tartó botrány végére.

„A továbbiakban, hogy vannak-e büntetések, én nem láttam a Tanács (az Országos Etikai Tanács, mely úgy döntött, hogy Victor Ponta nem plagizált – a szerz.), valaki (a vétkesnek talált személyek, vagy a bejelentés szerzője, a 28/2011-es kormányhatározatnak megfelelően – a szerz.) perelhet”, tette hozzá Andronescu.

A jog viszont világos az ilyen esetekben: óvást „a vétkesnek talált személyek”, vagy a „bejelentés szerzője” nyújthatnak be. Vagyis csak Victor Ponta.

„Az elemző bizottság jelentését az Országos Etikai Tanácsnál megóvhatja a vétkesnek talált személy, vagy személyek, vagy a bejelentés szerzője; az óvásnak kötelezően tartalmaznia kell egy egyszerű másolatot az eredeti bejelentésről és az elemző bizottság jelentéséről”, áll a tudományos kutatáson belüli megfelelő viselkedésről szóló 206/2004-es törvényt módosító és kiegészítő 28/2011-es rendeletben.

Más szavakkal, ebben az esetben a CNE döntését – mely arról szól, hogy Victor Ponta nem plagizált – maga Victor Ponta támadhatná meg, tekintettel arra, hogy maga a kormányfő kérte a Tudományos Kutatásért Országos Hatóságtól (ANCS),l hogy az Országos Etikai Tanácsban elemezzék a 2003-ban megvédett doktori disszertációját.

Ezt azután tette, hogy a Nature folyóirat megírta, a kormányfőt plagizálással vádolják, azt állítva, hogy hozzájutott egy ismeretlen személy által bemutatott dokumentumokhoz és jelezve, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságra vonatkozhó doktori disszertáció több mint fele állítólag másolt szövegeket tartalmaz.

A Victor Ponta doktori dolgozatát elemző fórumok

Az Országos Etikai Tanács úgy döntött, Ponta nem plagizált, miután ezt megelőzően a Bukaresti Tudományegyetem Etikai Bizottsága úgy határozott, hogy Victor Ponta plagizálta a doktori disszertációját (valójában a sorrend fordított – PZS). Korábban egy másik fórum, az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Tanúsítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU) úgy döntött, hogy a kormányfő plagizált a doktori disszertációjában, az Oktatási Minisztériumnak a doktori cím visszavonását javasolva.

Ecaterina Andronescu oktatási miniszter pénteken azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy Victor Ponta doktori disszertációja ügyében a CNE döntését fogja betartani, mely a miniszter szerint, az egyetlen fórum, amelyik illetékes állást foglalni ebben az ügyben, a „Funeriu által csinált” törvény értelmében.

„Miniszterként személy szerint nekem nincsenek hatásköreim ebben az ügyben”

A Gândul azon kérdésére, hogy van-e lehetőség létrehozni egy független külföldi szakértőkből álló bizottságot, akik dönthetnének ebben az ügyben, Andronescu azt mondja, az oktatási tárca birtokosaként nincsenek hatáskörei „az ügyben”, ebben az esetben a „Funeriu által csinált” törvény értelmében a CNE az egyetlen illetékes fórum.

„Miniszterként személy szerint nekem nincsenek hatásköreim ebben az ügyben. A hatásköröket a CNE-nek adták, melynek van működési szabályzata és mely létrehozhat egy szakértői bizottságot, amit – úgy tudom – létre is hozott, egy jogászi bizottságot, amin a végleges jelentés alapult. Miután a CNE elfogadta a végleges jelentést, szüksége volt egy jogi véleményre a minisztérium jogi bizottságától. Ezáltal az ügy lezárult”, mondta Andronescu. […]

Loredana Voiculescu

Forrás: gandul.info, 2012. július 23., 09:00

 

 

Exkluzív: Ki az a három szakértő, akik azt mondták, hogy Victor Ponta doktori disszertációja nem plágium

Az Oktatási Minisztériumnak és ebből következően a kormányfőnek alárendelet Országos Etikai Tanács (CNE) által kiválasztott három szakértő kapcsolatban áll Victor Pontaval, vagy Adrian Năstaseval. Ez utóbbi, Adrian Năstase Ponta doktori útmutatója volt és neki is gondjai lennének, ha a dolgozatot hivatalosan is plágiummá nyilvánítanák.

A három szakértő a Victor Ponta‑Adrian Năstase pároshoz közelálló személyek, holott Romániában több száz szakértő, jogi professzor van, akik közül lehetett volna olyan személyeket választani, akik nem állnak kettejükkel kapcsolatban.

1. Gheorghiţă Mateuţ

Gheorghiţă Mateuţ ügyvéd, Románia legjobb büntetőügyese a Minőség Trófeája aktában elítéltek egyikét, Vasile Cristiant, az Eurografica cég tulajdonosát védte. Ez az az akta, amiben Adrian Năstase volt kormányfő a két él letöltendő börtönbüntetést kapta.

Gheorghiţă Mateuţ tagadja bármilyen összeférhetetlenség meglété, ami a Minőség Trófeája aktát illeti. „Nincs semmilyen összeférhetetlenség, mert én nem Adrian Năstaset védtem. Nem látok semmilyen ilyenfajta gondot”, mondta Mateuţ a Gândulnak, annak a napilapnak, mely felfedezte Mateuţ szereplését a Tanács által kinevezett szakértők listáján.

Mateuţ a védelem ügyvédjeként vizsgálta a plagizálást

6 évvel ezelőtt, 2006-ban Victor Ponta és Gheorghiţă Mateuţ együtt védték Ovidiu Tendert, aki egy RAFO‑Carom‑VGB akta miatt volt előzetes letartóztatásban.

Akkor ők egy addig nem használt eljáráshoz folyamodtak, vagyis azt kérték a bíróságtól, hogy állítson helyre egy fellebbezésről szóló ítélet előtti állapotot.

Ez egy Ponta által kiötlött médiaműsor volt, de nem járt a várt eredménnyel: Tender nem került ki aznap a börtönből.

Mateuţot most egyetemi tanárként hívták meg az Országos Etikai Tanács szakértői bizottságába, ugyanis tanár a kolozsvári Babeş‑Bolyai Tudományegyetemen.

Annak ellenére, hogy azért választották be a szakértői csapatba, hogy az akadémiai normákról mondja el a véleményét, Mateuţ professzor a doktori disszertációt a jogász szemével vizsgálta meg, ahogy azt az Adevărulnak elmondta.

Ezért, mondja Gheorghiţă Mateuţ, megismételve azt, ami a szakértők által összeállított jelentésben is áll, Victor Pontanak nem lehet plágiumot a rovására írni, vagyis „a tudományos kutatással kapcsolatos megfelelő viselkedési normáktól való állítólagos eltérést”, mert a plágiumot 2004-ben szabályozták törvényben.

Ez utalás a szerzői jogról szóló törvényre, mely szerint a plágium 3 hónaptól 5 évis terjedő börtönnel büntethető, de a plágiumot, ahogy azt a Bukaresti Tudományegyetem Etikai Bizottságának tagjai is mondták, kb. 230 éve meghatározták. Csak a plágium bűncselekményként való besorolása történt 2004-ben.

Egy 2004 előtti plagizálást az akkor létező szabályozások szerint lehet büntetni, vagyis az elkövetőtől vissza kell vonni a címet és az ezen plágium alapján megszerzett minden pénzügyi előnyt és címet.

2. Dumitra Popescu

Dumitra Popescu kutató a Román Akadémia Jogi Kutatások Intézetében (ICJ).

Emlékeztetünk arra, hogy amikor a Ioan Mang-ügyet tárgyalták, akit Ponta oktatási miniszternek tett meg, a kormányfő azt mondta, hogy a plágiumot a Román Akadémiának kellene elemeznie. Valószínűleg az Akadémia ezen intézetére utalt.

Dumitra Popescu címzetes tanár volt a bukaresti Titu Maiorescu Tudományegyetem Nemzetközi Közjogi Tanszékén.

Ezen az egyetemen oktatott Adrian Năstase is, a közjogi tanszéken.

2010-ben, az egyetem létrehozásának 20. évfordulóján Románia volt kormányfője megkapta a Titu Maiorescu Tudományegyetemtől a Doctor Honoris Causa címet.

Azonban a Dumitra Popescu és Năstase közötti kapcsolat sokkal régebbi. 1990 előtt együtt dolgoztak az Akadémia intézetében és mindketten megjelennek azokban a besúgói jelentésekben, melyeket a volt igazságügy-miniszter Rodica Stănoiu (PSD) adott a Securitatenak „Sanda” fedőnévvel.

Dumitra Popescu és Adrian Năstase egy könyvet is írtak együtt. Az 1994-ben megjelent Nemzetközi Közjog című kötetről van szó, melynek aláírói prof. univ. dr. Dumitra Popescu, conf. univ. dr. Adrian Năstase és lector univ. Florian Coman.

Popescu megerősítette, hogy tagja volt az Országos Etikai Tanács által kinevezett szakértői bizottságnak, de nagyon meglepettnek mutatkozott, hogy ezt megtudtuk. Nem kívánt részleteket elárulni Ponta doktori disszertációjáról, azt mondva, hogy mindent, amit ők, a szakértők el akartak mondani, beleírták az összeállított és a tanácsnak bemutatott jelentésbe.

A tanács ezen jelentés alapján mondta ki az ítéletet, hogy „nem volt plágium”.

Ők ketten kapcsolatban  maradtak és 2006-ban mindketten megjelentek a Titu Maiorescu Alapítvány által szervezett egyik eseményén – „A koreai-félszigeti válság és a nukleáris fegyverkezés visszafogásának ügye” kerekasztal-beszélgetésen, Năstase lévén a moderátor, Dumitra Popescu pedig az egyik jelentéstevő.

3. Gabriel Boroi

Kollégája volt Adrian Năstasenak úgy a Bukaresti Tudományegyetem Jogi Karán, mint ahogy a Titu Maiorescu Magánegyetemen, mely 2010-ben megadta a volt kormányfőnek a Doctor Honoris Causa címet, mint ahogy a Nicolae Titulescu Tudományegyetemen is.

Gabriel Boroi különben a Nicolae Titulescu rektora.

Viorel Ciobanuval együtt, ai a BTE Jogi Karának dékánja volt, amikor Victor Ponta megszerezte a doktori címet, egy egyetemi jegyzetet is kiadott.

Ciobanu szintén tagja a BTE Etikai Bizottságának, de nem vett részt a Ponta doktori disszertációjáról szóló vitákon, pont azért, mert összeférhetetlenség lett volna.

Gabriel Boroi nem cáfolta, hogy tagja volt ennek a szakértői csoportnak, de nem kívánt válaszolni néhány kérdésre, mert vakáción van a feleségével és semmire sincs ideje. „Nem mondok semmit, vakáción vagyok, ne zavarjanak többet, a feleségemmel vagyok, nincs időm”, ismételte Boroi a vele folytatott két telefonbeszélgetés során.

Ecaterina Andronescu tegnap, neveket nem említve azt mondta, hogy a hármak hibátlan szakmai múlttal rendelkező emberek, de nem tudta nekünk megmagyarázni, hogy miért nem találtak három olyan jogi szakértőt, akiknek semmi kapcsolatuk nincsen Ponta doktori dolgozatával, vagy a kormányfő doktori útmutatójával.

Mariana Bechir

Forrás: adevarul.ro, 2012. július 23., 14:05

 

 

CONTROL+V A kormányfő újra lecsap: Pontat azzal vádolják, hogy plagizálta Augusto Pinochet chilei diktátor ügyét

Ma reggel újabb plágiumra vonatkozó bejelentést nyújtottak be az Országos Etikai Tanácsnak Victor Ponta kormányfő ellen. A két érintett könyvből a 2010-es jövő időben beszél a 2006-ban meghalt diktátorról.

A „komoly plágiumgyanúk” által érintett könyvek a következők: „Răspunderea în dreptul internaţional umanitar” („Felelősség a nemzetközi humanitárius jogban” – PZS), ami 2010-ban jelent meg D. Coman és V. Ponta aláírásával és a 2004-es „Curtea penală instituţională” („Nemzetközi Büntetőbíróság” – PZS), V. Ponta aláírásával, tudósít a HotNews.

A bejelentést ma reggel kapta meg a CNE, jelentette ki az intézmény szóvivője, Gabriela Catană.

A bejelentésben az áll, hogy „ezek a dolgozatok verbatim átvételű (közvetlen másolással történő) szövegeket tartalmaznak, idézés nélkül, legalábbis a következő forrásokból:

Grigore Geamănu: „Dreptul internaţional penal şi infracţiunile internaţionale” („A nemzetközi büntetőjog és a nemzetközi bűncselekmények – PZS). A Románia Szocialista Köztársaság Kiadója, 1977.

Dumitru Diaconu: „Curtea penală internaţională – istorie şi realitate” („A Nemzetközi Büntetőbíróság – történelem és valóság” – PZS), All Beck Kiadó, 1999.

Vasile Creţu: „Drept internaţional penal” („Nemzetközi büntetőjog” – PZS), Tempus Kiadó, 1996”, állítja ugyanaz a forrás.

Részlet a CNE-nek benyújtott bejelentés szövegéből:

„Nevezetesen a 2010-ben megjelent dolgozat esetében figyelemre méltó bizonyos bekezdések megléte, melyek Augusto Pinochet volt chilei diktátor esetét jelen, sőt jövő időben elemzik. Világos, hogy a bekezdéseket Pinochet 2006 decemberi halála előtt kidolgozott írásművekből vették. Ezen bekezdések megjelenése egy 2010-ben közzétett műben nemcsak annak a vitathatatlan bizonyítékai, hogy azok a bekezdések plágiumok, hanem azt is, hogy a két szerző, Coman asszony és Ponta úr tömbben másoltak ki bekezdéseket azok elolvasása nélkül csak azért, hogy megtöltsék az oldalakat és biztosítsák a dolgozat megfelelő hosszúságát”.

A mai bejelentés három eleme: a 2004-es és a 2010-es dolgozatok plágiuma, de „ugyanazon eredmények tudományos újdonsági elemekként való ismételt közlése”, az újabb kötetben.

Cătălina Mihu

Forrás: adevarul.ro, 2012. július 23., 12:25


Címkék: plagizálás ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr854673832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása