Mai bejegyzésemben visszatérek ahhoz a dokumentumhoz, ami tegnap került a sajtóhoz és amiben egy több mint 50 többé-kevésbé jelentős egyesület, szervezet, szakszervezet, valamint az USL három vezetője, köztük Victor Ponta kormányfő megegyeznek az együttműködésről a parlamenti választási kampányig.

Ezzel nem lenne semmi baj, a biztosítékot az verte ki, hogy miközben Ponta Barrosonak arról esküdözik, hogy pontról pontra végrehajtja a 11 lépést tartalmazó listáját, a most napvilágra került dokumentum éppen ennek megsértését bizonyítja, hiszen többek között az Alkotmánybíróság felszámolásáról szól.

A helyzet rendkívül kínos lett Ponta számára, így aztán a mai nap szinte mindenki nyilatkozott, aki az aláírók között van. Az USL vezetői persze tagadják, hogy tudtak volna a követelések listájának tartalmáról és azt állítják, hogy csak egy egyoldalas iratot írtak alá az együttműködési szándékról. És a főkolompos Mircea Dogaruról, egy kimondottan magyargyűlölő volt csausiszta katonai „történész”-ről még el is tudnám képzelni, hogy a két dokumentumot, az aláírt egyoldalas megállapodást és a többi szervezet által összeállított kívánságlistát az USL-sek tudta nélkül összemosta. És akkor az alig két bekezdésből álló egyoldalas dokumentumban a második bekezdést valóban lehetne egy szándéknyilatkozatnak tekinteni. Csakhogy…

Csakhogy van egy első bekezdés is és abban az áll, hogy az USL vezetői „elviekben” egyetértenek a partner célkitűzéseinek listájával. Márpedig, ha ők csak egy oldalas anyagot írtak alá, mit jelent az első bekezdés? Ha pedig tudtak a listáról és ezek szerint látták is azt – hiszen, mint aláírásukkal igazolják, azzal „elviekben” egyetértenek – akkor ez mi?

Amúgy sok minden azt mutatja, az USL-sek abban bíznak, hogy a vasárnapi népszavazás igazából falun fog eldőlni. Ugyanis ott lehet a legjobban nyomást gyakorolni a lakosokra, hogy menjenek el szavazni és mivel a különbséget nagynak várják, az USL-seknek szinte mindegy is (persze, bizonyos aránypárokon belül), hogy mire szavaznak az emberek, csak legyen meg a 9,1 milliós részvétel. Hogy miként, arról is közlök egy rövid cikket. Mindenesetre meglátjuk, falun a nagyobb mozgósítás elég lesz-e, hogy kompenzálja a városiak kisebb részvételét. Persze, ha minden szabályosan zajlik. Ezzel kapcsolatosan azonban jelentős gyanúk vannak.

Mi és mit akar az a CIVIL TÁRSADALOM, mely segít Victor Pontanak megváltoztatni Romániát

A Civil Társadalom Országos Tanácsa (CNSC), mellyel az USL aláírt egy elvi megállapodást, 53 egyesületből, alapítványból és szakszervezetből, valamint a PDL lépései, de az Európai Unió ellen is éhségsztrájkot folytató magánszemélyből, Cristiana Anghel tanárnőből áll.

Ezen „civil társadalom” követelései között, melyek egy nem végleges, elvi egyezségben szerepelnek, de melyen Victor Ponta kormányfő, Daniel Chiţoiu ideiglenes PNL-elnök és a PC elnöke, Daniel Constantin elhelyezték aláírásukat, több olyan is van, melyekkel szemben a Gândul által megkérdezett aláírók visszavonulót fújnak és azt állítják, hogy nem írták alá azokat.

Az USL vezetői tagadták, hogy tudomásuk lett volna az egyezségben szereplő követelésekről és csak egy elvi egyezséget írtak alá.

A sztálinista típusú politikai rendőrségi struktúrák és az Alkotmánybíróság, ANI, DNA, CNSAS típusú politikai eszközök megszüntetése”, ez a követelés váltotta ki a legtöbb reakciót a közéletben. Ám senki sem vállalja a szerzőséget, még Mircea Dogaru (t) ezredes, az Elbocsátott Katonai Káderek Szakszervezete (SCMD) elnöke sem, mely struktúra ezen társadalmi megállapodás kezdeményezőjének tűnik, különben elsőként szerepelve az aláírók között.

Dumitru Cojanu, az Unirea Romániai Nyugdíjasok Országos Föderációja, a „civil társadalom” 53 tagja egyikének elnöke azonban azt mondta a Gândulnak, hogy a követelések közzé ezt a mondatot beillesztő az maga Mircea Dogaru volt.

„Dogaru tette be oda a DNA megszüntetését, mi inkább csak arra gondoltunk, hogy vita tárgyává tesszük az intézmény működését, de nem volt feltétlenül szó megszüntetésről. Elvileg nem értek egyet a CCR, a DNA és az ANI megszüntetésével”.

Cojanu azt állítja még, hogy konkrétan nem szállt síkra a CCR, vagy a DNA megszüntetéséért és hogy elsősorban a nyugdíjasok gondjaival foglalkozott.

Az egyezmény más vitatható javaslatokat is tartalmaz:

* az elnök felfüggesztése egymillió aláírás összegyűjtésével

* „a bírókat, a főügyészeket, a főügyészt, a főügyész helyettesét és a nép ügyvédjét a polgároknak kell megválasztaniuk, a parlamenti tagok megválasztásának elvei és a közéleti ismertség alapján”

* minden „hatalmi” és adminisztratív (parlament, minisztériumok, kormány, közigazgatás) struktúrában lennie kell néhány képviselőnek a CNSC részéről, akik egy irodát hoznak létre az „általános jellegű” döntések „engedélyezésére”

* a Társadalmi Párbeszédért Csoport (GDS, melynek nem kormányzati szervi státusza van) megszüntetése és annak „felváltása” egy „Polgári Kulturális és Szellemi Akadémiai Tanács”-csal. Vagy a CNSC-vel

* a „pihenő” üdülőket a szakszervezetek kezeljék, a gyógyüdülőket pedig a nyugdíjasok szervezetei, „mert ők építették azokat”

* az energetikai komplexumok és az Olténia Lignitbányászati Nemzeti Vállalat béralapjának 6,5‑7,4 százalékát adják a szakszervezetek kezelésébe.

Rînghilescu „hollandjai”: „Tűzzünk napirendre minden kérdést. Még a CCR megszüntetését is”

Az USL-vel kötött megállapodást aláíró 53 egyesület egyike a „Hollandiai Románok Egyesülete”, melyet Viorel Rînghilescu vezet. Rînghilescu több nagy port kavaró bűnvádi feljelentést tett, melyek elsősorban a PDL megszüntetésére vonatkoznak. Rînghilescu azt állítja, hogy ő az 1989-ben létrehozott Demokrata Párt alapító elnöke és így a PDL nem létezhetne törvényesen.

Egy másik bűnvádi feljelentés Románia főügyésze, Laura Codruţa Kövesi ellen volt, akinek – mint azt Rînghilescu a Gândulnak magyarázta – kötelessége lett volna kérnie a PDL felszámolását, mert a párt nem nyújtotta be a törvényes határidőn belül a bíróságnak az alapszabályát egy olyan kongresszus nyomán, ahol megváltozott a vezetőség.

Rînghilescu azt állítja, hogy elsősorban a volt forradalmárok pénzügyi jogosítványaival kapcsolatos követelései voltak, ő maga is harcolva a forradalom idején, de „minden joggal kapcsolatos ügyben” is részt vett.

A szavai szerint román és holland állampolgár Rînghilescu nem tudja, hogy „a CCR megszüntetése az egyik változat lenne-e”. Különben „minden aláíró hozott egy sor kérdést, követelést, mindet összesítették és berakták ebbe az egyezségbe, hogy aztán majd a bizottságok megvitassák. Ez egy elvi megállapodás, nem egy kőbe vésett megállapodás”.

„Elvi tárgyalások vannak, melyeket a szakminiszterekkel fognak folytatni, a bizottságokban fognak zajlani és tesznek majd bizonyos javaslatokat. De azoknak feltétlenül bele kell illeszkedniük a jogi keretbe. Kérhetsz területeket a Holdon is, ha nincs törvényi kereted, az első vitákon kikerülsz a listáról. Tehát nem olyan sötét az ördög, ahogy ott látták”, mondta Rînghilescu a Gândulnak.

Ennek ellenére a megszüntetésre javasolt intézmények nem úgy működnek, ahogy kellene, magyarázza Rînghilescu. „Az a véleményem, hogy a CCR-nek csak a Legfelsőbb Bíróság egyik speciális részlegének kellett volna lennie, nem holmi politikai kritériumok szerint kiválasztott és a törvények fölé helyezett bíróknak. Ez egy súlyos gond. Az alkotmány, amit nekik meg kell védeniük azt mondja, hogy minden polgár egyenlő a törvény előtt. Csakhogy egyesek nem. Vagyis pontosan ezek az alkotmánybírók”, mutat rá Rînghilescu.

A DNA-t, a CCR-t és a többit jó céllal hozták létre, mondja még a román‑holland, de elromlottak: „Olyan intézmények voltak, melyeket azért hoztak létre, hogy ellenőrizhessék a társadalmat, hogy uralhassuk a bűncselekményeket, hogy csökkentsük a számukat. Ahelyett, hogy ezek megtörténtek volna, ezek az intézmények kiszipolyoznak. Mit teszünk, bűnözőket rakunk ezen intézmények élére, hogy manipulálással felhasználhassuk azokat?”.

Rînghilescu egyesületének nincs honlapja. Különben a vezetője azt mondja, hogy „nem nagy durranás”. „Van az egyesületem is, amit időről időre aktiválnom kell. Gyakorlatilag nem egy nagy durranás, de ez a hollandiai románok egyik egyesülete és ez számít, vagyis nekünk is van véleményünk arról, miként kell működnie a jogállamnak”.

Célja, mint a „civil társadalom” tagjának, világosak: „Az eddigi civil társadalom, a Boc-kormány által támogatott, nem működött úgy, ahogy kell. Egy erős civil társadalomra van szükségünk, napirendre kell tűznünk mindezeket a kérdéseket. Még a CCR megszüntetését is, valószínűleg nem fog megtörténni, de napirendre került. Húzzunk egy vonalat és mondjuk, hogy innentől kezdve mit teszünk”.

Rînghilescu nem utolsó sorban azt szeretné, hogy „csináljunk egy olyan országot, amibe mindenki hazatér, nem menekül innen. Olyan elnökre lenne szükségünk, aki világosan kimondja: románok, gyertek ide, mert itt tej és méz folyik, nem azt mondja nekik, hogy ha nem tetszik, akkor, hé, húzzatok el az én országomból”.

Cristiana Anghel tanárnő: „Nem írtam alá ilyesmit. Én magányos farkas vagyok, néha megjelenek, ordítok egyet, aztán visszamegyek az erdőbe”

A caracali Cristiana Anghel tanárnő, aki jelenleg azért folytat éhségsztrájkot az Európai Unió és elnöke, Jose Manuel Barroso ellen, mert azok merészeltek beavatkozni Románia belügyeibe, csütörtökön vonattal érkezett Bukarestre, hogy részt vegyen az esti USL-tüntetésen. Tagadja, hogy látta, vagy aláírta volna ezt az egyezményt, bár tagja a CNSC-nek.

„Nem írtam alá ilyesmit. Nem kérhettem volna a CCR megszüntetését, tekintettel arra, hogy az szerepel Románia alkotmányában. Mindig is mondtam, hogy a CCR-sek kinevezését az ország alkotmányával összhangban kell végezni, vagyis rendkívüli hitelességű, rendkívüli szakmaiságú embereket kell kinevezni. Én mindig is az alkotmány és a törvények betartása mellett voltam. Őrültség lenne, hogy-hogy kérjem a CCR megszüntetését?”, mondta a Gândulnak Cristiana Anghel.

„Én magányos farkas vagyok, ilyen voltam mindig, néha megjelenek, ordítok egyet, aztán visszamegyek az erdőbe, újra megharagszom valamire, de nem vagyok egyetlen párt tagja sem. Megtagadtam a betagozódást”, magyarázza még Anghel.

A volt kaszkadőr Andrabulea a Tavak, Parkok, Szórakozástól: „A megállapodás alkotmánysértő elemeket tartalmaz”

Gigel Andrabulea, a Bukaresti Tavak, Parkok, Szórakozás Szakszervezet elnöke a Gândulnak azt magyarázta, hogy nem ért egyet a DNA, vagy a CCR megszüntetésével. Sőt, a volt kaszkadőr Andrabulea úgy gondolja, hogy a megállapodás olyan javaslatokat tartalmaz, melyek megsértik Románia alkotmányát.

„Minden egyesület a tevékenységi területéről hozott javaslatokat. Mi a munkaügyi törvényekre vonatkozó javaslatokkal álltunk elő. Őszintén megmondom, nem értek egyet a CCR, a DNA, vagy az ANI megszüntetésével. Ha valaki korrupciós tetteket követ el, akkor léteznie kell egy intézménynek, mely kinyomozza ezt. A megállapodásban vannak alkotmánysértő pontok”, mondta Andrabulea.

Gigle Andreabulea nem az egyetlen kaszkadőr ebben a Civil Társadalom Tanácsában. A megállapodást aláírta Mihai Danciu, a Romániai Hivatásos Kaszkadőrök Egyesületének (ACPR) elnöke is.

„Ez egy párbeszéd a Kaszkadőrök Egyesülete és az USL között. Nem mondhatok részleteket. Nincs mit kommentálnom, sajnálom”, válaszolta a Gândulnak röviden Mihai Danciu arra a kérdésre, hogy milyen célt javasolt az ACPR az 53 egyesület által az USL vezetőségével aláírt szerződés keretében.

A Hivatásos Kaszkadőrök Egyesületének 44 tagja van, a saját honlapján szereplő adatok szerin és azzal büszkélkedik, hogy a „képes vagyok megtenni” hozzáállás tagjai sikerének kulcsa: „Nagyon felkészültek, képzett személyzet vagyunk, mely hiszi, hogy nincs olyan kihívás, amin ne tudnál úrrá lenni, vagy olyan elképzelés, amit ne valósíthatnál meg. A tudással, a tapasztalattal és egy ’meg tudom tenni’ hozzáállással párosuló kreativitás a sikerünk kulcsa”.

Mit mondanak a vasutasok és a „fiatal tanárok”. A forradalmár Maior: „Az ANI és a DNA egy modern inkvizíciós forma”

Denisa Popovici, a kb. 30.000 tagú Országos Vasúti Szövetség (ANSF) alelnöke a Gândulnak kijelentette, háromszor találkozott Victor Pontaval és hogy a CCR-t, a DNA-t és az ANI-t nem megszüntetni kellene, hanem csak átalakítani, mert nem hatékonyak.

„Ezt a megállapodást most félreértik. Mi közvetíteni kívántuk az elképzeléseinket, de egy rosszul bemutatott elképzelésből kisülhet valami jó. Nem tudok a DNA megszüntetéséről, mi közlekedésügyi javaslatokat hoztunk. Nem mennék el a DNA, a CCR megszüntetéséig, de szükség van az átalakításukra. Nem hatékony intézményeknek bizonyultak”, jelentette ki a Gândulnak Denisa Popovici.

Cornel Riegler, a Fiatal Tanárok Szakszervezetének (STPR) elnöke a Gândulnak kijelentette, nem támogatja a CCR, a DNA és az ANI megszüntetését, hanem csak ezen intézmények depolitizálását.

„Nem mehetünk szembe a törvénnyel. A törvény nálunk azt mondja, hogy működnie kell egy Alkotmánybíróságnak. Ami a DNA-t és az ANI-t illeti, el kell mondanunk, hogy azok átpolitizáltak. Minden közintézmény átpolitizált. Mi nem a megszüntetésüket kértük, hanem csak a depolitizálásukat, ami különbség. A mi fő jelszavunk a korrupció csökkentése az oktatásban. Ha Romániában megoldják a korrupció ügyét, akkor egy alapvető gondot oldanak meg”, mondta a Gândulnak Cornel Riegler.

A másik oldalon Dorin Lazăr Maior, a Romániai Forradalmárok Országos Tömbjétől (BNR 89) kijelentette, egyetért a DNA és az ANI megszüntetésével.

„Részben egyetértek a DNA és az ANI megszüntetésével, de az Alkotmánybíróság megszüntetésével nem. Az ANI és a DNA egy modern inkvizíciós formát képviselnek. Nincs szükségünk ilyesmire. Vannak más intézmények, más ügyészségek, melyek foglalkozhatnak a korrupcióval”, mondta a Gândulnak Dorin Lazăr Maior.

A Polgárokat az Állam Visszaéléseitől Védő Alapítvány (FACIAS), a Romániai Nyugdíjasok Szakszervezeteinek Országos Föderációja, a Pro Concordia Egyesület kijelentették, nem írták alá a megállapodást és elhatárolódnak a dokumentumban szereplő rendelkezésektől.

Az „erdészeti nyugdíjasok” és a „Kárpátok Géniusza” nem nagyon emlékeznek

Gheorghe Gavrilescu, a Romániai Erdészeti Nyugdíjasok Egyesületét képviselő Erdészeti Haladás Társaság elnöke azt mondja, nem emlékszik pontosan, mit írt alá.

„Valószínűleg a föderáció nevében írtam alá. Most nem emlékszem pontosan. Én egy szakértői társaságot, az Erdészeti Haladást képviselem”, mondta a Gândulnak az Erdészeti Haladás Társaság elnöke.

Constantin Creţu, a Román Társadalmi Fórum elnöke, aki a Kárpátok Géniusza Egyesületet vezeti azt mondja, nem ismeri részleteiben az együttműködési megállapodásban szereplő pontokat, de nem ért egyet olyan intézmények megszüntetésével, mint az Alkotmánybíróság, az ANI, a DNA, vagy a CNSAS.

„Nem ismerem ezeket a pontokat. Ha becsúsztak… Nagy változatosság van az együttműködési megállapodás pontjaiban. A civil társadalom nem tervezi ezen intézmények megszüntetését. Nem volt meg az elemzéshez szükséges idő. Ponta úr és Chiţoiu úr azt írták alá, hogy partnerei lesznek a civil társadalomnak”, mondta a Gândulnak Constantin Creţu.

Andrei Luca Popescu, Biro Attila, Loredana Voiculescu

Forrás: gandul.info, 2012. július 27., 00:19

 

 

Dogaru ezredes kínos helyzetbe hozza az USL-t. Mire vállalkozott Ponta, Constantin és Chiţoiu, amikor aláírták a SZERZŐDÉST a „civil társadalom”-mal

A Gândulhoz szerdán eljuttatott egyik dokumentum azt próbálja bizonyítani, hogy a Ponta-kormány kötelezettséget vállalt az Alkotmánybíróság, a DNA, az ANI és a CNSAS megszüntetésére. A dokumentum egyes részei ma délután több hírportálon megjelentek.

A Gândul az utóbbi 24 órában elbeszélgetett az érintett felekkel és a következőkben bemutatja a népszavazás hetében megjelent legnagyobb „bombát” jelentő dokumentum teljes történetét.

Az USL vezetősége július 13-án aláírt kb. 60 egyesülettel, alapítvánnyal és NKSZ-szel egy MEGÁLLAPODÁST, amiben a következők állnak:

„Az USL vezetősége – elviekben – egyetért a Civil Társadalom Országos Tanácsát (CNSC) alkotó entitások által az Elbocsátott Katonai Káderek Szakszervezetén (SCMD) keresztül javasolt célkitűzések listájával. 2012. július 18-ától kezdődően, egészen a parlamenti választási kampány kezdetéig minden egyes pontot közös megegyezéssel végleges formába öntik, a CNCS azt javasoló minden egyes struktúrája képviselőivel folytatott megbeszélések nyomán”. A dokumentumot aláírták az USL társelnökei, Victor Ponta, Daniel Chiţoiu és Daniel Constantin, egyrészről és Mircea Dogaru ezredes, másrészről.

A gond a CNSC által javasolt „célkitűzések listáján” van. Ezek között, az azonnali célok között szerepel „a sztálinista típusú politikai rendőrségi struktúra és az Alkotmánybíróság, ANI, DNA, CNSAS típusú politikai eszközök megszüntetése”. A célkitűzések ezen listáját az USL vezetői nem írták alá. Ennek ellenére Dogaru ezredes azt állítja a Gândulnak adott interjújában, hogy a három vezető tudott mindezekről a kérésekről: „Nem volt semmilyen ellenvetésük a célkitűzéseinkkel szemben”. Ugyanakkor Victor Ponta azt nyilatkozta a Gândulnak, hogy az egész egy kampánymanipuláció és hogy a célkitűzések listáját utólag csatolták az aláírt MEGÁLLAPODÁSHOZ. „Ez hülyeség. Hogy támogatnánk az Alkotmánybíróság, az ANI, a DNA és a CNSAS megszüntetését?!”

Mircea Dogaru tartalékos ezredes, a SCMD vezetője a Gândulnak kijelentette, az olyan célkitűzéseket, mint az Alkotmánybíróság, az ANI, a DNA és a CNSAS megszüntetését megvitatták az USL vezetőivel.

„Az anyag januári, áprilisig tárgyaltunk róla az USL vezetőivel és az volt, hogy akkor aláírják. A lista változatlan maradt, ők pedig aláírták, a célok egy része pedig teljesült”, jelentette ki Mircea Dogaru tartalékos ezredes.

Megjegyezte, hogy az USL vezetőinek nem voltak ellenvetéseik a dokumentum egyetlen pontjával szemben sem.

„Az Alkotmánybíróság, az ANI, a DNA sztálinista politikai eszközök. Mi, például, két éve perben állunk az Alkotmánybírósággal, tagadva létezési jogát, annak alapján, hogy az Alkotmánybíróság működéséről szóló törvény túllépi az alkotmány kereteit. Minden olyan törvény, mely ezeknek az igazságszolgáltatással semmilyen kapcsolatban nem álló alakoknak az engedélyével született, jogilag semmis”, húzta alá Dogaru.

A Gândul azon kérdésére, hogy az USL-sek egyetértenek-e ezekkel a pontokkal, a SCMD vezetője azt mondja, az USL-sek a célok listájában szereplő összes ponttal egyetértenek. Sőt, felfedte, hogy az USL-seknek négy hónapjuk volt a dokumentum elemzésére.

„Négy hónapig a rendelkezésükre állt a megállapodás, aláírták és nem volt semmilyen ellenvetésük. Az Alkotmánybíróság párhuzamos a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékkel (ICCJ), a DNA a Főügyészséggel, nem indokolt. Ezek költségvetést faló intézmények, melyek nem indokoltak és melyek az állam intézményeit kettőzik meg és melyek politikai fegyverek egyesek és mások kezében. Năstase csinálta őket magának és mások kezére került, de ez egy másik ügy. Ők aláírták a megállapodást velünk. A kérdéses anyag négy hónapig volt náluk”, jelentette ki a Gândulnak Dogaru.

Azt mondta, nem számít, hogy az Európai Unió azt mondta, nem lehet megszüntetni olyan intézményeket, mint az Alkotmánybíróság, vagy a DNA.

„A külföldiek súlyosan összetévesztik az Alkotmánybíróságot és a más államokban lévő Legfőbb Bíróságot. Majd mi elmagyarázzuk nekik, hogy van egy Bíróságunk, ICCJ a neve. Semmi gond, majd mi elmagyarázzuk nekik. Majd elmagyarázzuk Barrosonak, hogy a választók 22 százaléka választotta meg, madám Merkelnek, hogy őt az összes választók 34 százaléka és csak az oroszoknál van még az 50 százalék, plusz egy fős küszöb. Ezek az európaiak, akikre úgy tekintünk, mint valami istenekre, valójában holmi nagyra nőtt gyermekek, akik kevesebbet gondolkodnak, mint mi, mert több technika áll a rendelkezésükre. Amikor elmondod nekik, hogy Romániában mi tiszteletben tartjuk a demokráciát, ők azt mondják, jaj, de tiszteletben kell tartani”, ezt az álláspontot fejtette ki Mircea Dogaru tartalékos ezredes.

Victor Ponta: Ez hülyeség

Ám Victor Ponta cáfolja a SCM-vezető állításait. Azt mondja, az egész „egy mocskos kampányhazugság” és hogy a CCR, az ANI, a DNA és a CNSAS megszüntetésének ötlete „hülyeség”.

„Ez hülyeség, hogyan érthetnénk egyet az Alkotmánybíróság, az ANI, a DNA, a CNSAS megszüntetésére. Ilyesmi nem lehetséges. Mindenki azt kérhet, amit akar, de nem érthetek egyet. Ezért nem is írtam soha ilyesmit. Ez egy mocskos kampányhazugság. A megállapodásnak egyetlen oldala van és arról rendelkezik, hogy július 18-ától a választási kampány kezdetéig a megbeszélések nyomán megtalálják a közös célkitűzéseket. A többinek nincs semmi köze a másik dokumentumhoz, ott mindenki azt kér, amit akar”, mondta a Gândulnak Victor Ponta kormányfő.

A miniszterelnök hozzátette, hogy ez „egy klasszikus átverés”, egymás mellé tesznek két össze nem tartozó dokumentumot.

„Én egy oldalt írtam alá, ennyi. Nem ismerem a többi célkitűzést. Ez egy klasszikus átverés, egymás mellé tesznek két össze nem tartozó dokumentumot. A többi, hogy mit akar a többi ember, az nem a mi gondunk”, ez volt Victor Ponta következtetése.

Daniel Constantin: Egyetlen oldalt írtam alá, nem voltak mellékletek

A PC elnöke, Daniel Constantin, akinek az aláírása szerepel a Megállapodáson a Gândulnak kijelentette, hogy egyetlen lap volt előtte, mely nem tartalmazott semmilyen célkitűzéseket.

„Az aláírt dokumentumhoz nem volt csatolva semmilyen célkitűzés. Ismétlem, az aláírt dokumentum csak egy elvi megállapodás volt a közös célkitűzések megállapításához. Egyetlen lap volt előttünk, a többi dokumentum nem volt mellékelve. Ha mellékletek lettek volna, akkor az eredeti dokumentumra ráírták volna, hogy vannak mellékletei”, jegyezte meg a Gândulnak a PC elnöke.

Cáfolta egy olyan megállapodás aláírását, mely a CNSAS, az ANI, a DNA megszüntetését tartalmazná.

„Semmilyen formában nem értünk egyet az Alkotmánybíróság megszüntetésével, semmilyen formában nem értünk egyet a DNA és az ANI megszüntetésével”, mondta a Gândulnak Daniel Constantin, a PC elnöke.

Cristian Andrei

Forrás: gandul.info, 2012. július 26., 13:35

 

 

A községek USL-s polgármestereire nyomást gyakorolnak a népszavazás érvényessége érdekében

A községek USL-s polgármestereinek teljesítendő normáik vannak a jelenlétet illetően. Állítólag útmutatásokat kaptak a központból, melyekben többek között azt kérik tőlük, hogy fenyegessék meg bírságokkal azokat a falusiakat, akik nem mennek el szavazni.

A községek USL-s polgármestereinek a „házról házra” kampány keretében el kell menniük a polgárokhoz, éppen az elnök leváltásáról szóló népszavazás napján, kocsikba kell ültetniük őket és el kell vinniük őket a szavazókörökbe. Ha megtagadják, a polgárokat bírságokkal fenyegethetik meg a szemét miatt, a ki nem tisztított árok miatt, mert nem fertőtlenítették a vécét, vagy bármilyen más meggyőző okért, állítja az RL forrásai. „Minden család számára kaptam egy-egy csomag brosúrát, olyan emberek fényképével, akik vagy azt mondják, hogy elvették a nyugdíjukat, vagy azt, hogy munka nélkül, vagy egészségbiztosítás nélkül maradtak. Engem, polgármesterként arra köteleznek a pártbéli főnökeim, hogy menjek házról házra, adjam oda nekik a brosúrákat, melyek alapján magyarázzam el nekik, mondjam meg a polgártársaimnak, hogy ha nem pecsételnek az IGEN-re, ez azt jelenti, hogy egyetértenek azzal, hogy azok az emberek többé ne kapjanak nyugdíjat, vagy maradjanak gyógyszerek, vagy munka nélkül. De a legjobban az bántott, hogy arra köteleznek, hogy bírságoljam meg azokat, akik megtagadják a részvételt”, mondta egy USL-s polgármester a RL újságíróinak.

Mivel fenyegetik a részvételt megtagadó falusiakat

Falun ürügy a bírságolásra lenne elég, mondja a polgármester. „Hogy oda dobták a szemetet, ahova nem szabad, hogy nem ásták ki az árkukat, hogy nem meszelték le a fákat, vagy, hogy a vécé nincs fertőtlenítve. Plusz mondjak nekik másokat is, hogy nem adok nekik igazolásokat, vagy a szociális segélyt, vagy nagyobb adót számítok ki nekik. Nagyon sok dologgal megfenyegethetem őket, de engem az emberek nem azért választottak meg, hogy lehetetlenné tegyem számukra az életet, hanem hogy segítsem őket”, mondta még nekünk a polgármester. Más USL-s polgármestereket is mondott nekünk, akik megerősíthetik az elmondottakat.

Részvételi norma a polgármestereknek

Románia falvainak útjai mentén órási szalagplakátokat helyeztek el, melyeken az USL-s polgármesterek trónolnak, a polgármesteri hivatal hangosítással és az USL-s buzdítások népszerűsítésére alkalmas berendezéssel ellátott gépkocsiját naponta legalább 10-szer végigjáratják a község falvaiban.

Az USL-s polgármestereknek teljesítendő normát is adtak az elnök leváltásáról szóló népszavazás vasárnapjára: az állandó listákon szereplők legalább 60 százalékát az urnákhoz KELL vinni. Aki nem teljesíti a tervet, az nem kap pénzt a megyétől, aki pedig lojalitáshiányt tanúsít az USL-vel szemben, azt büntetéssel fenyegetik, mondják az RL forrásai, melyek még elmondták nekünk, hogy jutalmak is vannak azon falusi polgármestereknek, akiknek sikerül a listákon szereplők több mint 60 százalékát urnákhoz vinniük: görögországi, vagy törökországi utazások.

A megyétől kapott útmutatásokban az USL-s polgármestereknek azt tanácsolják, hogy a szavazókörökben bizottsági elnöknek javasoljanak „megbízható embereket, lehetőség szerint jogászokat, vagy tanárokat, ha pedig ezek nem megbízhatók, akkor más kategóriákból is lehet választani”.

A polgármesterek több személyt javasolnak az elnöki és alelnöki tisztségekre, aztán sorsot húznak. „Sorsot húzunk, szóban, mert valójában a polgármester választ. A többi jelölt csak formai”, mondja egy USL-s polgármester.

Ondine Gherghuţ

Forrás: romanialibera.ro, 2012. július 27.


Címkék: választás basescu ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr414682847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.