Újra sűrű hétvége volt a romániai politikában. Egyrészt a kormánypártok rosszabb „kudarctűrő-képességű” tagjai újra Traian Băsescu felfüggesztéséről álmodoznak, másrészt eldőlni látszik, december 9-én lesz a parlamenti választás.

Băsescu újbóli felfüggesztésének ötletével kapcsolatosan a törésvonal nem a pártok között, hanem politikusok csoportjai között húzódik. A nagy többség a kormányoldalon is belenyugodott a vereségbe, az elnök visszatérésébe. De vannak egyesek, akik annyi érzelmi energiát (pl. Ghişe) vittek bele az ügybe, illetve annyira rettegnek az igazságügyi felelősségrevonástól (pl. Voiculescu, Fenechiu), hogy a legképtelenebb dolgokba is belemennek.

Ugyanakkor Ponta kormányfőnek most egészen más okokból fáj a feje. Egyrészt egyre nyilvánvalóbb a politikai elszigetelődése, még a saját politikai családján belül is. Az európai szocialisták kongresszusának áthelyezése Bukarestről Brüsszelbe duplán fog fájni. Ugyanis a néppártiak hasonló okból (a közelgő parlamenti választáson ezzel kívánnak segítséget nyújtani a saját szervezetükhöz tartozó romániai pártoknak) szintén Bukarestre tervezték a kongresszusukat és ők – legalábbis egyelőre úgy tűnik – ott is fogják megtartani. Ugyanakkor továbbra is aggasztóak Ponta reakciói: lásd a Székely Mikó Kollégium ügyében elhangzott nyilatkozatát, de a mai összeállításomban is lehet találni egy két meredek dolgot, például a brüsszeli megjelenésével – pontosabban, hogy Băsescu fog ezentúl odajárni ‑, illetve a németországi sajtóval kapcsolatos kijelentéseit, melyek szerint ez utóbbi tele van Securitate-ügynökkel!

 

 

Újabb felfüggesztés?

adevarul.jpg

Relu Fenechiu (PNL): Băsescu újabb felfüggesztése az egyetlen megoldás

Relu Fenechiu PNL-alelnök úgy véli, szükség van Traian Băsescu elnök újabb felfüggesztésére.

„A szavazásra effektív módon elmenő románok nagy többsége Traian Băsescu leváltása mellett döntött”, ezzel az érvvel szolgált Fenechiu az adevarul.ro-nak adott egyik nyilatkozatában.

„Ez az elindított akció befejezésére kötelez minket, tekintettel az Alkotmánybíróság vitatott döntéseire is”, tette hozzá Fenechiu.

„Ha nem indítanánk el egy újabb akciót, ez azt jelentené, hogy eláruljuk ezeket a választókat”, mondta még a PNL-s alelnök.

Romulus Georgescu

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 30., 13:52

 

adevarul.jpg

Eckstein: Jogi szempontból lehetséges egy újabb felfüggesztési eljárás, de nem politikai szempontból is

Eckstein-Kovács volt elnöki tanácsadó az adevarul.ro-nak kijelentette, egy újabb eljárás Traian Băsescu felfüggesztésére jogi szempontból lehetséges, de nem változtatna a helyzeten.

A kijelentésre annak kontextusában került sor, hogy Dan Voiculescu az Agerpresnek adott interjújában kijelentette, megismételhető Băsescu felfüggesztési eljárása.

„Jogi szempontból lehetséges egy újabb felfüggesztési eljárás, de nem politikai szempontból is, mert a lezajlott népszavazás jelentős kárt okozott Románia gazdaságának és hírnevének. Ezen kívül nem hiszem, hogy ez változtatna a helyzeten. És nem utolsó sorban, nem maradhatunk hosszú ideig egy politikai válságban”, mondta Eckstein-Kovács.

Alina Boghiceanu

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 30., 14:14

 

adevarul.jpg

Az EU beavatkozása akadályozta meg a romániai kisiklásokat

Továbbra is érkeznek a Ponta-kormánnyal szembeni bírálatok, pedig Traian Băsescu hivatalosan visszakerült az elnöki szerepébe.

Az igazságügyi európai biztos, Viviane Reding szerdán, az Euronewsnak adott interjújában kijelentette, hogy Brüsszel „nagyon aggódik” a Romániában az utóbbi időben történt politikai események miatt, de az európai szerveknek sikerült „blokkolniuk – Bukarest – kihágásait”.

„Az Alkotmánybíróság döntést tudott hozni (a népszavazásról – a szerz.) és ezt a döntést alkalmazták. Azt hiszem, blokkoltuk a kihágásokat. A helyzet most sem tökéletes, de legalább nem mentek el teljesen a végletekig”, jelentette ki Viviane Reding.

Reding, aki egyben az Európai Bizottság alelnöke is, kihangsúlyozta, hogy úgy a Bizottságot, mint ahogy az EU Tanácsát is nagyon foglalkoztatja a román demokrácia helyzete és ezt a hozzáállást az utóbbi hónapok helyzetével szemben „nagyon világos reakció”-val bizonyították.

Radikális álláspont érkezett a román származású német írónőtől, a Nobel-díjas Herta Müllertől.

„Ezek semmibe veszik az országot”

A német Der Spiegel hetilapnak adott interjújában keményen bírálja az USL-s kormányt, amelyet „egy szélhámosokról szóló darab”-ként jellemez.

„Szégyentelen dolog, amit Bukaresten az úgynevezett szociáldemokrata rezsim tesz. Valójában ők a kommunista párt maradványai, akik a soraikban lévő kleptokratákat akarják védelmezni”, mondja Herta Müller. Kijelenti, hogy a jogállamot kiüresítették, a fontos intézményeket „pártkatonák”-kal töltötték fel, az idő kerekét pedig visszaforgatták. A német írónő a választói listák manipulálására tett kísérleteket és az alkotmánybírók megfenyegetését úgy jellemezte, hogy „ez a jéghegy csúcsa ebben a szélhámosokról szóló darabban”. „Ezek semmibe veszik az országot”, szögezi le Herta Müller.

Herta Müller Ponta kormányfőről sem feledkezik meg, arra emlékeztetve, hogy ez utóbbi nagy részeket plagizált a doktori disszertációjában és hogy egy olyan egyetemi címet „aggatott magára”, ami nem létezik.

Sebastian Zachmann

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 30., 21:31

 

adevarul.jpg

Ponta: „Többé nem én megyek Brüsszelbe, de az együttélés megoldásokat feltételez Schengenre és az EU-pénzekre”

Victor Ponta kormányfő kijelentette, többé nem vesz részt az Európai Tanács brüsszeli összejövetelein, ahova Băsescu elnököt kéri majd meg, hogy menjen el és kihangsúlyozta, hogy egy kettejük közötti együttélés együttműködést feltételez a Schengen-csatlakozás terén, vagy az EU-pénzekkel kapcsolatos gondok megoldását.

„Valószínűleg Băsescu úr akar majd Brüsszelbe menni. Nagyon jó, sőt, majd meg is kérem, hogy menjen Brüsszelbe. Őt fogom megkérni, hogy menjen, mert a híres együttélés szóról beszélünk és javasolni fogom neki:

Băsescu elnök úr, azt hiszem fontos, hogy ön menjen Brüsszelbe és mondja az ottaniaknak: ’Tisztelt európai kollégák, nem vegyétek többé komolyan, amit eddig mondtam, azt az államcsínyekkel, az igazságüggyel… Kész, megoldódott a gond, én tértem vissza’?”, mondta Victor Ponta ma este, az Antena3-ban.

A miniszterelnök rámutatott arra, hogy Romániának egy sor megoldandó gondja van, mint amilyen a Schengen-térséghez csatlakozás, amire a Boc-kormányzat idején nem került sor. „Ha az ország elnöke azt üvöltözi, hogy államcsíny van, normális, hogy azok nem vesznek fel minket”, mondta Ponta.

A kormányfő rámutatott arra, hogy Băsescu elnöknek az európai pénzek ügyében is szerepet kellene vállalnia, tekintettel arra, hogy az utóbbi évekre vonatkozó auditálás alapján idén ősszel „nagyo rossz döntéseket – hozhatnak – Románia ellen”.

„Ha Băsescu úr a demagóg és populista úton fog haladni és ’USL-kormány’-t fog mondani, ez azt jelenti, hogy az együttélés meséje Románia számára csak egy mese marad”, mondta Victor Ponta kormányfő.

Andreia Ciobanu

Forrás: adevarul.ro, 2012. szeptember 1., 00:06

 

adevarul.jpg

Cristian David (PNL): Băsescu felfüggesztésének az USL napirendjén kell maradnia

Cristian David PNL-szenátor ma este kijelentette, hogy Traian Băsescu újabb felfüggesztése olyan politikai forgatókönyv, aminek továbbra is az USL napirendjén kell szerepelnie.

„Az USL politikai céljai a parlamenti választás megnyerése, a kormány megalakítása és az elnökválasztás megnyerése. Minél hamarabb, annál jobb”, mondta David a Realitatea TV-ben.

A szenátor azt állítja, a szociál-liberálisoknak minden forgatókönyvet figyelembe kell venniük és elemezniük kell a kedvező lehetőségeket.

„Helyesen kell mérlegelnünk és ez a következő hetekben megtörténik az USL-vezetőség szintjén, mérlegelni fogjuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket és változatokat, de azt hiszem, semmilyen lehetséges forgatókönyvet nem kell számításon kívül hagynunk. Miért ne elemeznénk egy politikai forgatókönyvet?”

A politikát, véli még David, bizonyos világos célkitűzések meghatározása és az összes forgatókönyv kimerülése generálja, melyek – ebben az esetben – Traian Băsescu harmadik felfüggesztésével kapcsolatosak.

„Elemezni kell és mérlegre kell tenni, hogy melyik az optimális időpont, e pillanatban nem zárnám ki egy újabb felfüggesztés gondolatát csak azért, mert nem kell már felvetni, elkeseredtünk, hamut szórunk a fejünkre és azt mondjuk, ’Kész, most már nem gondolkodhatunk ezen az ügyön, mert nem lenne helyes’. De igen, gondolhatunk rá”, állítja még a liberális.

Andreia Ciobanu

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 31., 21:53

 

gandul.jpg

Az USL-sek válaszolnak Voiculescunak. Orban: Inkább foglalkozzon az üzleteivel, ahelyett, hogy egy új felfüggesztésről beszél. Filip: A PC vezetője kétségbeesett kijelentéseket tesz

Az USL-s parlamenti képviselők nem sietnek támogatni Dan Voiculescu tervét, hogy függesszék fel még egyszer Traian Băsescu elnököt. A PC-alapító kijelentéseit „kétségbeesettek”-nek minősítették, a leghatározottabb a liberális Ludovic Orban lévén, aki azt tanácsolta Voiculescu, hogy inkább foglalkozzon az üzleteivel.

Ennek ellenére a szociáldemokraták nem mondanak nemet arra a javaslatra, hogy a népszavazási törvényből vegyék ki a részvételi küszöböt, ami az első lépés egy új felfüggesztés előtt, állítja Relu Fenechiu PNL-vezető.

Petru Filip: Pillanatnyilag nyugodt a helyzet és jó lenne, ha így maradna

„Dan Voiculescu úr jobban tenné, ha az üzleteivel foglalkozna és békén hagyná a közéletet és főleg az USL-t, mert nem tesz egyebet, csak rosszat a PNL-nek és a PSD-nek. Inkább nem mennék mélyebben e témába, most erről beszélni (egy új felfüggesztésről – a szerz.), véleményem szerint ellenjavalt. Egy politikai stratégia általában bizonyos jelentős megfontolásokból, bizonyos alapvető célokból fakad, nem az Antena3-ban készítik azt, nem a piacon, nem máshol, hanem olyan emberek csinálják, akik tényleg figyelembe veszik a közérdeket”, ez volt Ludovic Orban válasza Dan Voiculescunak.

A szenátus volt ideiglenes elnöke, Petru Filip szintén azt állítja, hogy Dan Voiculescu terve nem képezi az USL hivatalos álláspontját és sokkal inkább „kétségbeesett nyilatkozatokra” emlékeztet. „Az ilyenfajta nyilatkozatok kétségbeesett nyilatkozatok, olyan személyekről van szó, akik a saját véleményüket mondják”, jelentette ki a Gândul által megkeresett Filip.

A PSD-s szenátor úgy értékelte, hogy nem éppen üdvözlendő Băsescu egy újabb felfüggesztése. „A következő időszak nagyon érzékeny Románia megfelelő működéséhez, egy jó intézményi kommunikációra lenne szükség. Pillanatnyilag nyugodt helyzet van és jó lenne, ha így maradna. Minden párt a parlamenti választásra fog összpontosítani, nem egy másik felfüggesztésre. Az én szemszögömből nézve, a választásig nem kerül sor egy ilyen eljárásra, amikor pedig vitára kerül sor, ha lesz vita, akkor egy politikai döntés lesz”, mondta Petru Filip.

A szenátus jogi bizottságának elnöke, Toni Greblă egy kicsit ködösebben válaszolt, azt azért kijelentve, hogy az elnök felfüggesztése nem egy cél az USL számára és csak akkor kerül rá sor, ha megsérti az alaptörvényt.

„Az elnök felfüggesztése nem olyan ügy, amit meg lehet tervezni. Ha egy elnök súlyosan megsérti az alkotmányt, csak akkor beszélhetünk egy felfüggesztési eljárásról, attól a pillanattól kezdve a parlament nem állhat félre. Traian Băsescunak most úgy kellene viselkednie, mint egy igazi elnöknek, ahogy benne van az alkotmányban, nem lévén játékos, bíró, vagy mit tudom milyen elnök. Az elnök felfüggesztése nem önmagáért való cél az USL számára, nem fogjuk a tevékenységét figyelni csak azért, hogy felfüggesszük”, mondta a Gândul által megkeresett Greblă.

Vita folyik a népszavazási törvény módosításáról

A PSD-s szenátor azonban úgy véli, a népszavazási törvényt módosítani kell a határozatképességi küszöb megszüntetésével. „Egyetlen európai ország sem kér határozatképességet egy népszavazás érvényességéhez („csak” kb. 14 – PZS). A Velencei Bizottság a küszöb kiiktatását ajánlotta, én pedig úgy hiszem, hogy így lenne helyes”, mondta még.

Ugyanezen a véleményen van a művelődésügyi miniszter, Puiu Haşotti is, aki Traian Băsescu újabb felfüggesztését egy alkotmánysértéstől tette függővé, megjegyezve, hogy egyelőre nincs vita erről a kérdésről. „Sem a PNL-ben, sem az USL-ben nem volt vita az elnök újabb felfüggesztéséről tett esetleges kísérletről. Nem látom, miért kellene ezt számításba vennünk. Egy másik felfüggesztésről akkor és csakis akkor lesz szó, ha Traian Băsescu nagyon súlyosan megsérti az alkotmányt, nem amikor mi akarjuk”, mondta a Gândulnak Haşotti.

Sorina Ionaşc

Forrás: gandul.info, 2012. augusztus 31., 22:15

 

gandul.jpg

Ponta az elnök újabb felfüggesztéséről: „Most nem, nyilvánvalóan”

Victor Ponta kormányfő pénteken úgy értékelte, egy új eljárás elindítása az elnök felfüggesztésére e pillanatban politikailag nem életképes, de azon meggyőződésének adott hangot, hogy „érdemes kihasználni egy alkotmányos utat arra, hogy a mostani helyzet megoldást találjon”.

Pontatól az USL egyes képviselői által kifejtett véleményeit illetően azt kérdezték, politikai szempontból időszerű-e elindítani egy új folyamatot Traian Băsescu elnök felfüggesztésére.

„Ma nem, nyilvánvalóan. Ma, ha ezt kérdezi. Másrészről azonban én abszolút meg vagyok győződve arról, hogy érdemes felhasználni egy alkotmányos utat, hogy a mostani helyzet megoldást találjon”, mondta Ponta.

Alexandru Moise

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 00:37

 

gandul.jpg

Meddig fogja Ponta még játszani Antonescu mérkőzését

Alig történt meg, hogy Viviane Reding óvatosan újraértékelte Victor Pontat amiatt, mert nem volt teljesen süket a Brüsszel által a „le Băsescuval” műveletben küldött üzenetekre, a hatvan nap prófétája, Dan Voiculescu már ugrott is bejelenteni egy újabb felfüggesztést Băsescu ellen.

„Ajánlatosabb lenne, ha az október végén, november elején lenne, hogy a leváltásáról szóló népszavazást a parlamenti választás napján lehessen tartani, a polgárok iránti tiszteletből és gazdasági megfontolásokból”, jelentette ki Voiculescu azon mély hallgatás közepette, amiben – csaknem két hete – Traian Băsescu, Crin Antonescu és Victor Ponta is vannak.

Azt, hogy Voiculescu nem magában beszél és Antonescu nem hiába nevezte őt „az egyetlen partnerem”-nek, röviddel később a PNL második embere erősítette meg. Relu Fenechiu a Gândulnak adott exkluzív interjújában bejelentette, javasolni fogja az USL-nek, hogy függesszék fel újra Băsescut, ezúttal úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva, miután a népszavazási törvényből törlik részvételi küszöböt.

Egy ilyenfajta lépés azonban szorítóba küldi Victor Pontat és ez az USL igazi szakítópróbája lesz.

Traian Băsescu felfüggesztése az elejétől fogva Crin Antonescu mérkőzése volt. Victor Ponta szünetet tartott. Valószínűleg nem is csinálta volna meg, ha nem robban ki a plágiumbotrány.

Ebből az egész ügyletből azonban szintén ő került ki megtépázottan. Azon tervei, hogy túllépjen mesterén, Adrian Năstasen, aki jól képviselte a román szociáldemokráciát Európában, a Crin Antonescu és Dan Voiculescu stratégák villámháborúja nyomán néhány nap alatt összeomlott.

Minden európai kancellária becsapta előtte az ajtót, ugyanolyan gyorsasággal, ahogyan Crin Antonescu bezárta Traian Băsescu nyomában a Cotroceni-palota kapuit. Őt tették meg felelősnek a jogállam be nem tartásáért, a Schengen-csatlakozás elhalasztásáért, az Alkotmánybírósággal szembeni támadásokért és aláírásával kellett garantálnia, hogy a dolgok megváltoznak.

Ezen idő alatt Crin Antonescu értékes választási pontokat szerzett, a băneasai televíziók székeiből harcolva Merkellel, Barrosoval és Obamaval.

Az USL elvesztette a csatát. Crin Antonescu azonban folytatni akarja a háborút. Még azzal a kockázattal is, hogy kompromittálja azt a keveset is, ami Románia hitelességéből még megmaradt. Egy új felfüggesztés bejelentése, a népszavazási részvételi küszöb megszüntetésével együtt bizonyítja Crin Antonescu félelmét attól, hogy a 2014-es elnökválasztás nem szavatolja számára az USL-s elnökjelölti pozíciót és valószínűleg a július 29-i kudarc hatásaként, a PNL elnökjelölti helyzetét sem.

Míg Traian Băsescu idei leváltása megoldaná Crin Antonescu gondjait, mit nyerne egy ilyen helyzetből Victor Ponta? Egy szerencsés változatban kormányfő maradna, akkora értékkel, amivel a doktori címe rendelkezik. Hitelessége és befolyása a döntések asztalánál az EU-ban, ahova Crin Antonescu megígérte, hogy küldeni fogja a Cotrocenibe történt betelepedése után, nulla lesz.

Az egyik figyelmeztetést éppen az igazságügyi európai biztos, Viviane Reding legutóbbi kijelentései jelentik, aki szerdán még mindig aggodalmát fejezte ki Bukarest „kihágásai” miatt, óvatosan elismerve, hogy Brüsszel figyelmeztetései után „voltak előrelépések is”. Az európai szocialisták mai döntéséről nem is beszélve, akik az utolsó pillanatban lemondtak a kongresszus bukaresti megszervezéséről, ami szavatolta volna az európai partnerséget Victor Ponta PSD-ével.

Másrészről nincs messze a pillanat, amikor megérkezik majd a politikai válság által megbénított kormányzás számlája, egy ilyen helyzetben pedig szintén Victor Pontara fognak ujjal mutogatni. A szükséges áldozat akkor egy komolyan számításba vett változat lesz.

A liberálisok, mint ahogy a saját pártja emberei által nyomás alatt tartott Victor Ponta nehéz választás előtt áll. És minthogy a felmérések elemzésében a népszavazási ügylet azt mutatta, hogy az USL százalékai lejtmenetbe kezdtek, nem lenne kizárt, ha Victor Ponta elvégezne egy (újra)értékelést.

Clarice Dinu

Forrás: gandul.info, 2012. augusztus 30., 23:16

 

gandul.jpg

A MAE reakciója Viviane Reding kijelentéseire: Meg vagyunk lepve. EZ DISZKRIMINATÍV

A Külügyminisztérium (MAE) a Mediafax megkeresésére kijelentette, meglepetéssel vette tudomásul Viviane Reding EB-alelnök nyilatkozatait Románia Schengen-térséghez csatlakozásáról, a MAE azt állítva, hogy az ilyenfajta megközelítések egy diszkriminatív bánásmód előfeltételeit teremtik meg. […]

A Külügyminisztérium megjegyzi, hogy Románia csatlakozása a Schengen-térséghez stratégiai, hazánk EU-csatlakozási szerződésében vállalt célkitűzés, 2011 júniusában, az EU-tagállamok belügyminisztereinek összejövetelén pedig formális módon elismerték, hogy Románia teljesített minden technikai kritériumot, a Schengen-joganyagnak megfelelően. A MAE emlékeztet arra, hogy az Európai Parlament 2011 júniusi pozitív, egy Románia Schengen-térséghez való csatlakozására vonatkozó döntés elfogadása melletti véleménye megszilárdította annak elismerését, hogy hazánk minden szükséges kritériumot teljesített.

„Következésképpen, tekintettel a technikai értékelési folyamat sikeres lezárására, az Igazságügyi és Belügyek Tanács az a fórum, mely a Románia Schengen-térséghez csatlakozására vonatkozó politikai döntést meghozza”, jegyzi még meg a román Külügyminisztérium.

A MAE azt állítja, hogy „az Európai Bizottság alelnökének nyilatkozata annál is inkább meglepő, hogy az Európai Bizottság az EU-szerződések önkénymentes és nemdiszkriminatív betartásának és alkalmazásának őrzője és ennek biztosítása a feladata”. A MAE megemlíti azt, hogy különben Jose Manuel Barroso elnökön keresztül az Európai Bizottság elismerte, hogy Románia teljesítette a Schengen-joganyagban szereplő összes feltételt.

„Ezen kívül, éppen az Európai Bizottság hatásköreit figyelembe véve, még meglepőbb az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus és a Schengen-térséghez való csatlakozás közti kapcsolat említése. Az ilyenfajta megközelítések egy magas rangú európai hivatalosság részéről megteremtik egy diszkriminatív bánásmód előfeltételeit egy olyan tagállammal szemben, mely az európai jogrendnek megfelelően teljesítette minden kötelezettségét. Ahogy azt az Európai Bizottság is számtalan alkalommal kijelentette, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus egy különálló folyamat, a román hatóságok pedig teljes mértékben elkötelezettek ennek ajánlásainak tiszteletben tartásában”, mutat rá a román Külügyminisztérium.

Az Európai Bizottság továbbra is nagyon figyelmesen nyomon követi a romániai politikai helyzetet, az „egyfajta parlamenti puccs” után, állítja Viviane Reding EB-alelnök, megjegyezve, hogy nem lepődne meg, ha elhalasztanák Románia Schengen-csatlakozását, derül ki a Le Monde-nak adott interjújából.

„A júliusi és augusztusi iszonyatos politikai harc után fenntartjuk a figyelmes nyomonkövetést (a romániai helyzetét). Kérni tudtuk egy bizonyosfajta parlamenti puccs leállítását. Számos szereplő ‑ az Európai Bizottság, az Európai Parlament, európai államok, de az IMF is ‑ elkötelezett akcióinak hála el tudtuk kerülni a nagyobbik rosszat. A legsúlyosabb kisiklásokat el lehetett kerülni az általunk létrehozott Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmussal. Reméljük, hogy minden bukaresti politikai szereplő túl tud majd lépni a nézetkülönbségeken, hogy előkészítsék az októberi választási kampányt. A keleti fiatal demokráciáknak rövid időn belül kell megvalósítsák azt, amit a régi demokráciák néhány évtized alatt értek el”, mondja Viviane Reding.

Arra a kérdésre, hogy szerinte időszerű-e Románia Schengen-csatlakozása, Reding azt válaszolta: „Ez olyan döntés, amit az EU-tagállamoknak kell meghozniuk, egyhangúlag, hogy megnyitják-e határaikat, egy politikai elemzés alapján. A lényeges kérdés, hogy tudni kell, megbízhatunk-e a román jogállamban. A Schengen-térség nemcsak a határok technikai működésére vonatkozik, ahogy azt az Európai Bizottság értékeli. Az igazságügy jó működését és ezzel kapcsolatos garanciákat is feltételez. Az én szemszögömből nézve, nem lennék meglepődve, ha az államok úgy döntenek majd, hogy nem integrálják azonnal Romániát” Schengenbe.

Marius Frătilă

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 17:29

 

Gondok az USL-ben

adevarul.jpg

Az európai szocialisták menekülnek Pontatól

Az Európai Szocialisták Pártja (PES) kongresszusát Bukarestről Brüsszelbe helyezik át, látszólag a PSD kérésére. Nem hivatalosan az euroszocialisták a PSD-vel társítástól félnek.

Az Európai Szocialisták Pártja (PES) a szeptember 28-29-i kongresszust Bukarestről Brüsszelbe szándékozik áthelyezni, tekintettel a Victor Ponta kormányfő demokratikus értékeivel kapcsolatos aggodalmakra, állítja egy forrás a szocialisták soraiból, akit az EurActiv.com idézett.

A kongresszus áthelyezésének információját Hannes Swoboda megerősítette, aki azonban azt állította, hogy a döntést a PSD kérésére hozták meg.

Az EurActiv szerint, a PES-hez tartozó pártoknak „csak néhány vezetője” igazolta vissza részvételét a bukaresti kongresszusán, a többieknek fenntartásaik vannak azzal kapcsolatosan, hogy Ponta legyen a házigazda, akit a kormányfői tisztség tavaszi átvétele óta bírálnak.

Amikor a kongresszus bukaresti megrendezéséről döntöttek, tavaly, Ponta ellenzékben volt. Tekintettel arra, hogy a romániai parlamenti választás decemberben lesz, a kogresszus célja nemzetközi arculata megerősítése volt a voksolás előtt.

De Ponta időközben átvette a hatalmat, Romániát pedig azóta politikai harcok sújtották, melyek többek között az Európai Unió bírálatait is kiváltották.

PES-en belüli források kijelentették, hogy miközben a balközép pártok vezetői nem akarják, hogy saját országaikban azért bírálják őket, mert egy olyan vitatott vezető volt a házigazdájuk, mint Ponta, azzal kapcsolatban is vannak aggodalmak, hogy ne ártsanak neki a választás előtt.

A 40. életévét szeptemberben betöltő Ponta számára kemény csapás lenne, ha ezt a kongresszust áthelyeznék Bukarestről, állította egy PSD-s forrás az EurActivnak.

Mindenesetre, a kongresszus Brüsszelbe történő helyezését jelentő döntést valószínűleg egy olyan indokolással kell kísérni, ami megmenti a presztízst és Romániában belpolitikailag felhasználható, ami nehéz feladat a PES titkársága számára.

A hivatalos változat

A PSD a PES-kongresszus elhalasztását, vagy Brüsszelbe helyezését kérte, a Brüsszelbe történő áthelyezés döntését pedig az elkövetkező napokban fogják hivatalosan bejelenteni, jelentette ki Hannes Swoboda, az európai parlamenti szocialista frakció vezetője.

„Arról a kérésről, hogy a PES-kongresszust halasszák el, vagy helyezzék át Brüsszelbe a döntést a PSD hozta meg. A kérést szóban ma reggel közölte velünk a PSD elnöke, Victor Ponta úr egy velem és a PES elnökével, Szergej Sztanisevvel folytatott találkozója keretében”, mondta Swoboda hozzátéve, hogy erre a Pontaval folytatott megbeszélésre a Szocialista Internacionálé dél-afrikai összejövetelén került sor.

Swoboda ezen kívül megjegyezte, hogy Ponta szóbeli kérését valószínűleg követi majd egy ezzel a témával kapcsolatos levél szövege, amit a PSD vezetősége fog elküldeni, Sztanisev pedig tájékoztatni fogja a PES elnökségét, majd a szeptember 28-29-i kongresszus Bukarestről Brüsszelbe történő áthelyezésének döntését hivatalosan pénteken, augusztus 31-én, vagy a jövő hét elején fogják bejelenteni.

Az európai parlamenti szocialista frakció vezetője fontosnak tartotta még aláhúzni, hogy a PES-kongresszus elhalasztásáról, vagy Brüsszelbe való áthelyezéséről szóló döntést a PSD hozta meg, azt az az óhaj motiválva, hogy az európai szocialisták számára fontos ezen eseményt ne „árnyékolják be a romániai erős politikai megosztottsági körülmények”.

A PSD tiszteletbeli elnöke, Ion Iliescu is megpróbálta kisebbíteni az áthelyezés hatását. „Nem tudom kommentálni, mert nem vagyok benne a megbeszélések sűrűjében, de nem látom, mi a gond. Nem hiszem, hogy ez a romániai események miatt van, hanem gyakorlatilag kényelmesebb nekik Brüsszelben összejönni, ez választás kérdése”, állította Ion Iliescu.

A kongresszus Bukaresten tartásának döntését egy évvel ezelőtt hozták meg. A PSD elnöke, Victor Ponta akkor bejelentette, hogy a PES bukaresti kongresszusának dátuma 2012. szeptember 28-29. Akkor azt mondta, a PES döntése a PSD-nek nyújtott támogatás „egyik jele”, a 2012 őszi parlamenti választás közeledtével. […]

Romulus Georgescu

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 30., 21:15

adevarul.jpg

Pontat megválasztották a Szocialista Internacionálé alelnökének

Victor Ponta kormányfő ma este bejelentette, hogy megválasztották a Szocialista Internacionálé alelnökének.

Ponta Dél-Afrikában részt vett a Szocialista Internacionálé gyűlésén, ahol több politikai összejövetel és találkozó volt.

A România TV-nek azt mondta, hogy alelnökként hathavonta részt kell majd vennie a szocialista vezetői összejövetelein. Alelnökké választása siker a PSD számára, véli még ő.

A PES-kongresszus Brüsszelbe történt áthelyezésével kapcsolatosan fontosnak tartotta leszögezni, hogy ez a PSD döntése volt, mert a német szocialisták bejelentették, nem jönnek Bukarestre, a német sajtóval kapcsolatos állítólagos gondjaikra hivatkozva.

„Akkor azt mondtam, tegyük át a kongresszust Brüsszelbe, mert a német szocialisták fontosak. Bukaresten majd tartunk egy másik kongresszust”, mondta Ponta. […]

Andreia Ciobanu

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 30., 22:02

 

adevarul.jpg

Ponta: A PES-kongresszus brüsszeli megrendezését a kommunikációs „ügyetlenségünk” indokolja

Victor Ponta PSD-elnök ma levelet küldött a PES vezetőinek, amiben a szeptemberi kongresszus brüsszeli megrendezését kéri, amit a bukaresti hivatalosságok „ügyetlensége” indokol abban, hogy külföldön elmagyarázzák a Traian Băsescu leváltására irányuló politikai akciókat.

Ponta levele elején áttekinti azt, hogy „Románia az utóbbi két hónapban egy komoly politikai válságon ment keresztül, mely felkeltette a nemzetközi sajtó, az Európai Bizottság figyelmét és heves bírálatokat váltott ki az EPP képviselőiből”.

A PSD-s vezető azt is kihangsúlyozza, hogy a július 29-i népszavazáson Traian Băsescu leváltása mellett foglalt állást „7,5 millió polgár, szemben azzal az 5,2 millió szavazattal, amelyekkel 2009-ben megválasztották”.

„Európai szinten, sajnos, az EPP által nyújtott feltétlen támogatás és a mi azzal kapcsolatos ügyetlenségünk miatt, hogy pontosan elmagyarázzuk a médiának az alkotmányos és politikai feltételeket, a Traian Băsescu csapata által küldött pártos tájékoztatások sikerrel jártak és ártottak az ország és az általam vezetett kormány nemzetközi imázsának. A következtetéseket csak az egyik fél kijelentései alapján vonták le és kötelességem, hogy a következő időszakban minden európai partnernek elmagyarázzam az igazságot a hazámon belüli helyzetről”, írja Victor Ponta a Szergej Sztanisev és Philip Cordery PES-vezetőknek küldött levelében.

A PSD elnöke még azt állítja, hogy a legutóbbi események, mint amilyen a „népszavazási voksolás nyilvánvaló eredménye, az IMF által tükrözött pozitív gazdasági eredmények, az Alkotmánybíróság (CCR) minden döntésének tiszteletben tartása, az igazságügy függetlenségének szavatolása” a következő időszakban segíteni fognak neki elmagyarázni, „politikai túlélése céljából Traian Băsescu milyen súlyosan félretájékoztatta  és manipulálta a médiát és az Európai Bizottságot”.

„Ezért úgy döntöttem, azt javasolom, értsenek egyet azzal, hogy a PES kongresszusára idén Brüsszelben kerüljön sor és nem Bukaresten. Úgy vélem, a PES imázsa, az európai médiával meglévő kapcsolata és jelentős politikai céljai fontosabbak, mint egy olyan tagpárt érdekei, mint amilyen a PSD. Ezáltal el fogjuk kerülni az EPP és egyes újságok politikai családunkkal szembeni igazságtalan támadásait”, írja Ponta.

Ezzel összefüggésben tökéletesen értem, mennyire fontos az SPD-n belüli kollégáink és barátaink számára, hogy ne legyen egy felesleges sebezhetőségük a németországi médiával kapcsolatosan. A 2013-as választási győzelmük és egy szociáldemokrata kancellár által vezetett kormány jelentős fontosságú cél a PES és Európa jövője számára és mindnyájunknak kötelességünk támogatni ezt a lépést”, állította még Ponta a PES vezetőinek küldött levelében.

Sebastian Zachmann

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 31., 12:11

 

adevarul.jpg

A PSD EP-küldöttségének vezetője azt állítja, a szociáldemokraták meg akarták óvni a PES-kongresszust „a PSD féktelen támadásai”-tól

Az európai parlamenti PSD-küldöttség vezetője, Cătălin Ivan azt állítja, a szociáldemokraták döntése, hogy a PES-kongresszust áthelyezik Brüsszelbe „a legjobb megoldás” és „a politikai érettség bizonyítéka”, mert ezáltal elkerülték, hogy a „PDL manipulációi” szorítsák háttérbe az eseményt.

„Időszerűtlen lett volna Romániában tartani meg az európai szocialisták kongresszusát, tekintettel a PDL által indított harcra, mely az utolsó időszakban teljesen megkaparintotta a belpolitika színpadát. A PSD nem akarta, hogy az egész eseményt a PDL jellegzetes manipulálásai szorítsák háttérbe, melyet gyakran mindenféle megfontolás nélkül vették át az EPP-n belüli kollégáik. Tekintettel arra, hogy egy ilyen jelentőségű eseményt nem lehetett elhalasztani, a PSD a lehető legjobb megoldást választotta: a kongresszus Brüsszelbe költöztetését”, állítja egy pénteki közleményében Cătălin Ivan.

A szociáldemokrata euroképviselő azt állítja, hogy a PSD meg akarta óvni a kongresszust és a komoly vitákat a PDL „féktelen támadásai”-tól, hozzátéve, hogy ha a PES-kongresszust Romániában tartották volna, az európai vezetőknek „teljesen észbontó” témákat kellett volna kommentálniuk, mint amilyen az Alkotmánybíróság megszüntetése, a bírók letartóztatása, vagy az elnök felfüggesztési folyamatának törvényessége, ahelyett, hogy az EU létfontosságú ügyeit vitatnák meg.

„Már láttuk, milyen messzire képesek elmenni Traian Băsescu támogatói a hazugságaikkal és láttuk az EPP-sek döbbenetes készségét arra, hogy átvegyék és terjesszék azokat a hazugságokat még akkor is, ha azok nagyon rosszat tesznek Romániának. Mi, a PSD-sek nem akartuk, hogy a politikai családunk is áldozata legyen ennek a fajta felesleges és meg nem érdemelt támadási formának. (…) Azt hiszem, a PSD döntése mindenekelőtt a politikai érettség egyik bizonyítéka”, szögezi le Ivan. […]

Ioana Oancea

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 31., 14:17

 

adevarul.jpg

Preda: Nem a PSD kérte a PES-kongresszus áthelyezését, a szocialisták mondták azt, hogy nem jönnek

Cristian Preda PDL-vezető úgy gondolja, hogy nem a PSD kérte a PES-kongresszus áthelyezését Bukarestről Brüsszelbe, hanem a szocialisták mondták azt, hogy nem jönnek Romániába, az euroképviselő így kommentálva a PSD-elnök ezzel kapcsolatos nyilatkozatait.

Cristian Preda azt mondta, Victor Ponta Brüsszelben a PES-kongresszus elhalasztását javasolta, ami politikai szempontból elképzelhetetlen és akkor „találták ezt a megoldást, amiben Victor Ponta vállalta a kommunikációs ügyetlenséget”.

„Nem a PSD kérte a kongresszus áthelyezését, a szocialisták mondtják, hogy nem jönnek”, mutatott rá Preda.

Hozzátette, hogy az európai szocialisták egyik vezetője sem hajlandó Bukarestre jönni. Preda ezzel összefüggésben megemlítette a francia külügyminisztert, Laurent Fabiust és Catherine Ashtont, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, akik lemondták a bukaresti látogatásaikat.

„Arról van szó, hogy egyes szocialisták megtagadták a Bukarestre jövést, az a mese, hogy Traian Băsescu a garázsból manipulálta volna az összes nemzetközi kancelláriát olyan történet, amit csak rendkívül naiv emberek hihetnek el”, mondta még Cristian Preda.

Rámutatott arra, hogy a román szocialisták Victor Ponta és a szövetségesei viselkedése miatt elszigetelődtek az európai körökben, a saját politikai családjukban.

„Ennek, hogy éppenséggel a saját politikai szövetséged szigetel el, ára van Románia számára. Követeljük a kormánytól, tegye meg a szükséges lépéseket, hogy Románia visszakerüljön az európai térképre”, tette hozzá Preda.

A demokrata-liberális hozzátette, gyermeteg dolog az, hogy Victor Ponta azt mondta, a PSD kérte, hogy ne Bukaresten tartsák meg a PES-kongresszust.

Preda rámutatott még arra, hogy a szocialistákkal ellentétben a néppártiak szolidárisak a romániai pártokkal és a PDL számára megtiszteltetés, hogy az EPP-kongresszusra Bukaresten kerül sor.

„Az USL elszigetelődött Európában. Vagy lépéseket fog tenni, hogy visszahelyezzen bennünket a térképre, vagy távoznia kell”, mondta még Cristian Preda.

Sebastian Zachmann

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 31., 14:58

 

adevarul.jpg

ELEMZÉS Ki kérte, hogy a szocialisták kongresszusát ne Bukaresten tartsák: Ponta, vagy a PES kulcsfontosságú vezetői?

Az európai szocialisták több kulcsfontosságú vezetője, köztük Segolene Royal, aki 2007-ben indult a francia elnökválasztáson, állítólag azt kérték az Európai Szocialista Párt (PES) vezetőségéhez tartozó kollégáiktól, hogy határolódjanak el a romániai politikai ügyektől, állítják diplomáciai források.

A brüsszeli szociáldemokratáknak nem volt semmilyen hivatalos kommentárjuk a szeptember végén Bukarestre tervezett kongresszusról, miután csütörtökön az európai parlamenti frakciójuk vezetője, Hannes Swoboda a Mediafaxnak kijelentette, hogy áa PSD kérte a kongresszus áthelyezését.

Egyes európai diplomáciai források szerint, a szociáldemokraták csoportjaiban e hét eleje óta intenzív vita folyik a PES-kongresszus romániai megrendezése miatti elégedetlenkedésekről és a Bukarestről történő áthelyezés változatairól. A szocialisták dél-afrikai összejövetelén több európai vezető, köztük a PES ideiglenes elnöke, Szergej Sztanisev is megbeszéléseket folytatott Victor Ponta kormányfővel.

2011 őszén, amikor Sztanisevet megválasztották a PES ideiglenes elnökének, Victor Ponta Brüsszelbe jött és egy ötórás összejövetel után (az Európai Szocialista Párt Tanácsa és Konvenciója) előállt és kijelentette: „Nagyon boldog vagyok. Az európai szocialisták következő kongresszusát jövőre Bukaresten tartják”.

Akkor kevesebb figyelmet kapott az a siker, hogy megszerezték egy ilyen politikai jelentőségű esemény házigazdai szerepét. Pontosan azon a napon, amikor Pontanak „hitelt” szavaztak ezen akcióhoz, Adrian Năstase alapítvány egy korrupcióellenes témájú vitának volt a házigazdája, aminek előadója Adrian Severin volt (Năstase jelenleg korrupciós vádak miatt börtönben ül, Severin ellen pedig szintén korrupciós vádak miatt Brüsszelben is, Bukaresten is vizsgálat folyik – PZS).

Ponta a Severin-Năstase kettős „korrupcióellenes filozófiájára” a PES-kongresszus bukaresti megszervezésével válaszolt: „Hagyjanak! Egy álmom teljesült Brüsszelben!” (Ez a mondat eredetileg átvezetés az Adevărul e témával kapcsolatos régebbi cikkére, ezért egy kicsit átalakítottam, hogy ne legyen zavaró a fogalmazás – PZS)

Miért fontos a PES-kongresszus

Francois Hollande franciaországi győzelme és a megszorítások által leterített konzervatív kormányok bukása után a PES-kongresszust azon pillanatnak tekintik, ahonnan megkezdődik a szocialisták visszatérése a hatalomba Európában. Hollandiában a legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy a szocialisták egyenlő szinten vannak a liberálisokkal, az Európai Parlament vezetésében az utolsó fél mandátum a német szocialistáké, Kelet-Európában pedig, Victor Ponta kormányra kerülése az európai baloldal politikai erőfeszítéseit látszott megerősíteni.

A szocialisták a kongresszuson Európa legfontosabb tisztségére, az Európai Bizottság elnöki tisztségére fognak javaslatot tenni. Ezen kívül az európai parlamenti (ahol most az EPP a legnagyobb frakció) választásokra szánt elveket és üzeneteket szintén a kongresszuson hirdetnék meg. De a hol tartott kongresszuson? Abban a Romániában, ahol a politikai válság a jogállamot fenyegeti, az igazságügy függetlensége és az állam alapvető intézményeinek működése veszélyben van?

Az első jelzés: Ki fog Bukaresten Pontaval keveredni

A francia sajtó e hónap eleje óta figyelmeztetett az európai szociáldemokraták aggodalmaira. „Az európai szocialistáknak a rend helyreállására van szükségük Bukaresten, ami egy hibátlan etikát jelent. Fontos, hogy a romániai Szociáldemokrata Párt ne veszítse el a hatalmat és a kongresszus előtt ne legyenek arculati gondjai. Következésképpen az európai szocialistáknak arra van szükségük, hogy az alkotmánybírók zárjanak ki bármilyen gyanút a népszavazás megrendezési módjával kapcsolatosan és jussanak el odáig, hogy nyilvánítsák érvényesnek Románia jobbközép irányultságú elnökének leváltását úgy is, hogy a részvételi arány nem volt elégséges”, írta a Mediapart.fr.

Azon első elemzők egyike, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a szeptember 28-29-én Bukarestre tervezett politikai összejövetel fontos teszt lesz az európai szociáldemokraták politikai csoportja számára az a brit Tom Gallagher professzor volt, aki jól ismeri Románia politikáját és európai történelmét.

Azzal a közömbösséggel, amivel a plágiumvádakra válaszolt, Victor Ponta teszt lesz az európai szocialisták számára, akiket Bukarestre egy konferenciára várnak, kommentálta augusztus közepén Tom Gallagher a Financial Times-nak.

„Ponta most egy fehér lovag a romániai úgynevezett baloldal soraiból, akiket hatalom felhalmozása és pénzcsinálás motivál”, írta Gallagher. Olyan európai szocialista vezetők, mint François Hollande, a brit ellenzék vezetője, Ed Miliband és az európai szocialisták képviselője, Sigmar Gabriel az európai szocialisták szeptemberben, Bukaresten tartott konferenciáján „keveredni fognak a primitív felhalmozás ezen bajnokaival”, tette hozzá Gallagher.

„Érdekes lesz látni, hogy közülük valamelyik kimenti-e magát a részvétel alól”, szögezte le Tom Gallagher a „Jéghidegségű Ponta tesztnek veti alá az európai szocialistákat” című levelében.

Bianca Toma (Brüsszel)

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 31., 13:17

gandul.jpg 

Ponta: Az SPD vezetői azt mondták, nem jöttek volna el Bukarestre; A volt Securitatenak vannak emberei a német sajtóban

Ponta kormányfő azt nyilatkozza, az SPD vezetői azt mondták neki, nem jöttek volna el Bukarestre a PES-kongresszusra, rámutatva arra, hogy Németországban, ahol választások lesznek, a sajtó nagyon kritikus volt Romániával szemben, ugyanakkor ő úgy vélekedve, hogy „Ceauşescu volt Securitatejának” ebben az országban vannak „a legjobb emberei a sajtóban”.

Pontat arról a döntésről kérdezték, melynek értelmében a PES-kongresszust Bukarestről áthelyezik Brüsszelbe.

„Az SPD-s vezetők azt mondták nekem: ’Uram, Németországban a fő sajtóeszközök nagyon kritikusak voltak Romániával, mi kegyetlen harcban vagyunk benn’. Választásaik lesznek és én nagyon szeretném, ha megnyernék a választásokat, vagyis hogy veszítsen Merkel asszony és a CDU. Megmondták, hogy nem jöttek volna el Bukarestre. (…) Van egy belső csatájuk és Németország az Németország. Az elgondolás az volt, hogy ha eljöttek volna Bukarestre, mindazok után, amit a német sajtó velünk tett, támadta volna őket”, mondta Ponta péntek este az Antena3-ban.

„Én voltam az, aki mondta: Uram, tényleg nem akarok gondokat okozni, ezek az emberek mégiscsak mellettem álltak éveken át, mellettem fognak állni a következő években is. (…) Főleg úgy, hogy a PES következő főtitkára éppenséggel az SPD-től lesz, számít az SPD”, folytatta.

Victor Pontatól azt is megkérdezték, hogy az, ami Romániában történik, annyira fontos-e a német sajtó számára.

„Németországban Ceauşescu volt Securitatejának, és azután átvették őket, a legjobb emberei voltak és vannak a sajtóban. Vannak ott bizonyos urak, akik, ha megnézik az utóbbi 20 évet, írnak Romániáról és csak úgy írnak Romániáról, ahogy kell. A ’hazát szolgáljuk’ ciklus részeként. Lehet, hogy Schwarznak hívják, de úgy beszél románul, mint én, vagy ön és csak a lelkük ’schwarz’ (fekete, németül – a szerz.)”, állította Ponta kormányfő.

Elmondta még, hogy a Románia elleni támadások az utóbbi időben elsősorban a német néppártiaktól érkeztek és azon a jövőben el kell gondolkodni, hogy „miért Románia, vagy hogy érte el Traian Băsescu, hogy Románia egy német kereszténydemokraták monopóliumának tekintett övezet legyen”.

„Igaz, hogy manapság, bár senki sem szereti őket, senki sem akar összeveszni a németekkel”, szögezte le Victor Ponta. […]

Politikai Részleg

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 00:48

 

Magyar részvevők

adevarul.jpg

Borbély azt állítja, az RMDSZ nem fog választások előtti szövetségeket kötni: A parlamenti választás nagyon nehéz lesz

Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László azt mondja, a parlamenti választás „nagyon nehéz” lesz, megjegyezve, hogy szervezete nem köt semmiféle választások előtti szövetséget.

„Ami az RMDSZ viselkedését illeti – mert láttam, hogy a sajtóban mindenféle találgatások, vagy a figyelmünket az egyik, vagy a másik irányba vonzani akaró próbálkozások jelennek meg –, nagyon világosan el akarom mondani: az RMDSZ, jelen pillanatban, nem fog kötni semmilyen választások előtti szövetséget, senkivel”, mondta a Mediafax szerint.

Borbély kijelentette, mindenkinek meg kell értenie, hogy az RMDSZ, nem lévén politikai párt, hanem egy nemzeti kisebbség egyik szervezete, párbeszédet folytat, többek között a jelenlegi hatalom képviselőivel is.

„De ez nem jelenti azt, hogy mi bármilyen választások előtti szövetséget kötnénk. Tagjai vagyunk egy politikai családnak, nagyon jól tudják, egy jobboldalinak – és nem mától, tegnaptól, hanem 1993 óta, csak a PNŢCD (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt – PZS) és mi voltunk ebben az európai politikai családban a 90-es éve elejétől kezdve. És nem változtattunk sem a gúnyánkon, sem a szokásainkon. Tehát ott maradtunk, ahol most is vagyunk (így! – PZS). Például a PDL-vel együtt szervezzük az októberi, bukaresti EPP-kongresszust, ez nem kérdés”, mondta. Borbély úgy értékelte, hogy a parlamenti választás „nagyon nehéz” lesz és szükséges, hogy a Szövetség „maga mögött tudhassa” a választókat.

„Tehát mi, jelen pillanatban, a választásra készülünk, és nagyon nehéz választás lesz és nekünk, ahogy azt a nyári (helyhatósági – a szerz.) választáson is bebizonyítottuk, magunk mögött kell tudnunk a választóinkat, mellettünk, hogy ránk szavazzanak”, mondta.

Az RMDSZ politikai alelnöke, akit a marosvásárhelyi választókerületben szavaztak megjegyezte, hogy újra indulni akar.

„Úgy döntöttem, a Maros megyei V. választókerületben fogok indulni, abban a nagy választókerületben, kezdve Gyulakutával, majd Erdőszentgyörgy, Szováta, Nyárád-völgye, Nagyernye. Tehát ez az övezet Marosvásárhely körül, egészen Szovátáig. Ezt a döntést megvitattam Kerekes Károly kollégámmal, aki eddig ezen választókerület képviselője volt. Ez egy megállapodás köztünk, de nyilvánvalóan, ez még nyitott kérdés, mert az RMDSZ-en belül most kell benyújtani a jelöléseket. Én a saját szándékomról beszélek és elmondhatom, gondolom Kerekes úr nevében is, hogy valószínűleg a marosvásárhelyi választókörzetben fog indulni, abban, ahol 2008-ban indultam”, mondta Borbély.

Kijelentette, a jelölési anyagokat szeptember 10-ig kell benyújtani és valószínűleg a döntést szeptember 28-án hozza meg a 170-180 megyei küldött.

Hozzátette, a felmérések miatt nem céloz meg más választókerületet és bizakodónak mondta magát, hogy úgy ő, mint ahogy Kerekes is újra mandátumot fognak szerezni.

„A felmérések, ha a mieink (így! – PZS), azt mutatják, hogy nincs semmilyen gond sem az RMDSZ iránti bizalommal, ami nagyobb, mint a helyhatósági választás előtt és higgye el, megvannak ezek a felméréseink. Sem az RMDSZ, sem az én esetemben nincs szó bizalomhiányról, arról van szó, hogy az utóbbi négy évben is jártam a vidéket és nagyon jó kapcsolatom van e térség polgármestereivel. Ez az én döntésem. Nem megyek bele a részletekbe és higgyen nekem, nem vagyok az a fajta ember, aki megijed”, szögezte le Borbély.

Ioana Oancea

Forrás: adevarul.ro, 2012. augusztus 30., 18:28

 

gandul.jpg

Kelemen: A magyar közösségnek a választás után is erős képviselete lesz a parlamentben

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azon meggyőződésének adott hangot, hogy a magyarok nagy számban fognak megjelenni az idei parlamenti választáson és hogy ennek a közösségnek a következő mandátum alatt is erős képviselete lesz a parlamentben, a szövetség vezetője úgy értékelve, hogy nekik megfelel a december 9-i dátum. […]

„Nekünk (az RMDSZ-nek – a szerz.) megfelel december 9-e, megfelelt volna december 2-a, vagy november 25-e is, de nekem meggyőződésem, hogy e pillanatban nem a választás napjától, hanem nagyon, nagyon sok más dologtól függ, hogy kerülünk ki ebből a választásból. Meggyőződésem, hogy a romániai magyarok megjelennek a választáson és erős, arányos képviseletünk lesz a következő mandátumban Románia parlamentjében”, mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen kijelentette, az RMDSZ-nek nem lesznek közös listái az EMNP-vel és az MPP-val a parlamenti választáson, mert ez egy másik bejutási küszöböt jelentene.

„Kizártak a közös listák, ahogy azt már nagyon sokszor elmondtuk. Nem beszélhetünk közös listákról, mert ez koalíciót jelentene, ami más küszöböt jelentene és ilyesmit nem kockáztathatunk. Mi nyitottak vagyunk, van egy szerződésünk a választóinkkal és ezt a szerződést tovább lehet erősíteni, építeni oly módon, hogy a közösségnek legyenek képviselői a parlamentben”, mondta Kelemen.

A kormány szombaton úgy döntött, december 9-én lesz a parlamenti választás.

Ezt a kormány szóvivője, Andrei Zaharescu jelentette be a kormány szombati ülése után.

Zaharescu megjegyezte, hogy ezáltal a december 1-e körüli szabad napok, amikor a polgárok esetleg távol lesznek a lakóhelyüktől, nem befolyásolják majd hátrányosan a részvételt.

„A kormányülésen lezajlott vita nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy november 30-a az első szabad nap Szent András ünnepén, aztán december 1-e, a nemzeti ünnep következik, elképzelhető, hogy nagyon sok polgár más településekre megy. A más települések akár a szomszédos megyében is lehet. Azoknak a polgároknak a saját választókörzetükben kell szavazniuk és hogy ne legyen ez a galiba, 9-e mellett döntöttek, vasárnap, amikor nincs semmi más, tehát mindenki otthon van”, mondta Andrei Zaharescu.

Kiss Edit

Forrás: gandul.info, 2012. szeptember 1., 18:23

Címkék: választás kelemen basescu ponta voiculescu

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr554746695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása