Nicolae Păun, a romák képviselője: „Az ötödik osztálytól kezdve nincs egy egyöntetűen elfogadott tanrendünk”

A romák száma: 535.140

Elhelyezkedésük: zömmel Erdélyben, a Körös-vidéken, Munténiában és Olténiában

* Ez a törvény közvetve előnyös nekünk, mert ha más kisebbségeknek sikerül előrelépni, akkor automatikusan nekünk is sikerül, talán nem ugyanúgy, mint ők, de mi is fejlődünk

* Más nagy kisebbségeknek, a magyaroknak és a németeknek minden szinten van oktatásuk, vannak tanáraik, vannak iskoláik, vannak tankönyveik. Mi fejlődőben vagyunk.

 

* Növekvőben van a roma diákok beiskolázási tendenciája, mint ahogy a tantárgyversenyeken való részvétel és az órákon való megjelenés is.

* Vannak gondjaink a pedagógusokkal. Egy dolog 1-4. osztályban előadni, más dolog az ötödik osztálytól előadni, itt az állam segítségéhez kell folyamodnunk, melynek kötelessége létrehozni az eliteket. Főleg úgy, hogy mivel nekünk az ötödik osztálytól felfele nincs egy egyöntetűen elfogadott és minisztérium által kidolgozott tanrendünk, számunkra nehéz tanárképzési központokat létrehozni.

* Van egy gondunk a romani nyelvvel: a kasztok miatt (meszesek, vándorcigányok stb.) az esetek 70 százalékban ugyanolyan szavakat használunk a beszélt nyelvben, de közbejön a tájjelleg és néhány évre lenne szükségünk, hogy konszenzusra jussunk a szavakat illetően.

* Bennünket az 1-4. osztályok érdekelnek, tehát az elemi osztályok, az ötödik osztálytól kezdve pedig a romani nyelv legyen opcionális. Vannak romani tannyelvű elemi osztályaink.

* A romák iskolázásában a legnagyobb gond mentalitással kapcsolatos: a megbélyegzés. A közösségnek nevezett szakasztól elszakadni képes személyek már nem térnek vissza. Egyetlen egy kicsit is előrelépett család sem fogja a népszámláláskor magát roma etnikumúnak mondani, ha lesznek még olyan kezdeményezések, mint Prigoană parlamenti képviselőé, aki a roma megnevezés cigányra cserélését javasolta. Szülőként, ha nem lennék ismert személy és annak alapján, ahogy e pillanatban Romániában a romákkal kapcsolatos politikák zajlanak, ezt mondanám: ha nekem sikerült integrálódnom, akkor miért mondjam a gyermekeknek, hogy vallják magukat romának a népszámláláskor?

* A közoktatási és az egyetemi oktatás nem egy szeszély a kisebbségek esetében, ez egy normális jog és azt minden szinten meg kell őrizni, mert csak így biztosítható egy kisebbség számára a létezés fenntartása.

Lakatos András, az RMDSZ oktatási ügyvezető alelnöke: A magyar diákok számára a román nyelv nem olyan, mint egy idegen nyelv, de nem anyanyelv sem

A magyarok száma: 1.431.807

Elhelyezkedésük: nagyságrendi sorrendben a legtöbben Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Bihar, Kolozs, Szilágy megyékben élnek

* El kell fogadni, hogy a kompakt közösségekben élő magyarok számára a román nyelv nem anyanyelv. Nem olyan sem, mint egy idegen nyelv, mint az angol, vagy a francia, de nem anyanyelv sem. Így hát a román nyelv és irodalom és a történelem és földrajz tankönyveknek könnyebbeknek, érthetőbbeknek kellene lenniük, hogy azok a gyermekek, akik a családban nem románul beszélnek, akiknek nincs románul beszélő barátaik, azok megtanulhassák a román nyelvet.

* Csodálkozom, hogy az elemi iskolákban a magyar diákok jobban megtanulnak angolul, mint románul, mert az angol tankönyvek érthetőbbek.

* Azt akarjuk, hogy a magyar gyermekek ismerjék a mindennapi román nyelvet, nem az irodalmi szintűt, tehát ne Creangăt oktassák, aki még a román diákok számára is nehéz.

* Az oktatás jelenlegi állapotával egyáltalán nem vagyunk elégedettek, mert a román rendszer minden hiányosságának a kisebbségek nyelvére is kihatásai vannak. Az oktatás jelenlegi helyzete súlyos, beteges, az utóbbi 20 évben nem történt semmilyen lényegi reform. Egy szuperközpontosított, a kommunista rezsim idején diktált struktúránk volt és ez a piramisos rendszer már nem felel meg a jelenlegi szükségleteknek. Messze nem beszélhetünk egyetemi autonómiáról.

* Ami a tankönyveket illeti, a rendszer nagyon hiányos, főleg a műszaki és szakoktatásban, ahol kb. 600 tankönyvből alig 40-et ha lefordítottak.

* Az utóbbi öt év számtalan oktatási törvény-tervezet közül ez a legjobb törvény.

Ignat Miron, a lipován oroszok képviselője azt mondta, nem beszél senkivel az Adevărul újságtól

A 35.791 romániai lipován orosz többsége Dobrudzsában él (Tulcea és Konstanca), de vannak közösségeik Moldvában is (Jász, Szucsáva, Brăila) és az ország ötödik legnagyobb kisebbségét alkotják. Képviselőjük, Ignat Miron sajnálatos módon nem kívánt információkkal szolgálni az etnikum helyzetéről, egy sor, állítása szerint rágalmazó és hazug cikkre hivatkozva, amiket állítólag az Adevărul újságírói írtak. Kijelentései hiányában a rendelkezésünkre álló 2008-es statisztikákat közöljük:

* Részben orosz nyelven oktató iskolák száma: 59

* Diákok száma: 3.486

* Pedagógusok száma: 41

Az orosz anyanyelv oktatását megszervező tanfelügyelőségek Tulcea, Konstanca, Szucsáva, Jász, Brăila, Botosány (Botoşani), Nemc (Neamţ) megyékben vannak.

A kisebbségek gyermekeinek átpolitizálása

A kisebbségi diákoknak az oktatási törvényben nyújtott jogokat átpolitizálták és a törvény értelmét eltorzították abban az értelemben, hogy ahelyett, hogy az összes anyanyelven tanulni akaró kisebbségi gyermek valós gondjairól beszéltek volna, a román politikai osztály csak a magyar ügyön veszekedett. Az ellenzék (PSD, PNL és PC) azzal vádolta a PDL-t, hogy az RMDSZ érdekeit tökéletesen kiszolgáló törvényt készített, hogy a törvény megsérti a román gyermekek jogait, hogy a törvény állítólag az etnikai elkülönülést bátorítja majd. E pillanatban a kormány által felelősségvállalással elfogadott oktatási törvény a Szenátusban van.

Statisztika

A kisebbségi diákok száma 2008-ban:

A közoktatási rendszerben: 193.629 a teljes 3.401.547-ből

A felsőfokú oktatásban: 48.691

Az anyanyelvű tankönyvek helyzete 2008-ban:

Közoktatási szinten: 29 a teljes 113-ból

Kurzusok teljes száma egyetemi szinten: 55 a teljes 710-ből

Az anyanyelvű pedagógusok helyzete 2009-ben:

A tanárok teljes száma Romániában: 237.576

Kisebbségek nyelvén oktató tanárok teljes száma: 11.893

Ionel Dancu

(2010. 12. 15.)

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr512518271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása