Az elmúlt napokban több kérdés is egy kicsit világosabb lett. Egyrészt az, hogy az USL-n belüli frusztrációk akut nyugatellenességé kezdenek fajulni. Nehéz lenne azt mondani, hogy régi reflexek bukkannak felszínre, hiszen például Victor Ponta fiatal politikus.

Igaz, egy korábbi bejegyzésemben kifejtett klón-effektus éppenséggel megmagyarázná, hogy miért van megdöbbentő hasonlóság Ion Iliescu 90-es évekbeli és a majdnem feleannyi idős kormányfő mostani viselkedése között.

A fentiek bizonyítékaként érdemes elolvasni, hogyan nyilatkozik a szocialista kongresszus elhalasztása körüli hercehurcáról Ioan Mircea Paşcu, aki azért nem egy Dan Şova, vagyis nem egy cezaromániás, címeres szarvasmarha, hanem egy tapasztalt, mondhatni dörzsölt figura. És mégis…

Aztán ott van Ponta nem túl szerencsés hasonlata a líbiai és a romániai helyzet között, amiben nem világos, hogy ha a romániai ellenzék kérte a külföldiek „bombázását”, akkor milyen szerep jutott a kormánypártoknak, Victor Ponta Kaddafi? És akkor a „csúnya külföld” az ellenség? Várható a kilépés a NATO-ból? Hiszen Líbiában az bombázott.

És mindez nem egy titkos eszközökkel rögzített kocsmai beszélgetés jegyzőkönyvéből derül ki, a fenti „vicc” a román diplomácia éves összejövetelén hangzott el, ahol a nagyköveteken kívül külföldi meghívottak, valamint a sajtó is jelen volt.

Tudom, Pontanak, Antonescunak, Voiculescunak nagyon nehéz lenyelni a kudarcot, nemcsak felelőtlenül indítottak támadást számos intézmény ellen, de nem is készültek fel alaposan minden lehetőségre. Ám minél később lesznek hajlandók szembenézni ezzel, annál veszélyesebb lesz, nemcsak számukra, hanem az ország számára is.

Eléggé nyilvánvaló, hogy igyekeznek fenntartani a 7,5 millió Băsescu ellen szavazó „forradalmi hevületét”. Csakhogy egy társadalom nem egy konvektor, ahol meggyújtod az őrlángot, aztán otthagyod és amikor melegvízre van szükséged, azonnal rendelkezésre áll. A társadalomban nincs őrláng. Nem tarthatsz fenn hosszú ideig egy forradalmi, de még egy izgalmi állapotot sem. Vagy elalszik, vagy robban. Ha hasonlítani kellene, akkor egy atomreaktorhoz hasonlítanám, ahol folyamatosan, rendkívül nagy odafigyeléssel kell kezelni a hasadóanyagot. Csernobilban a katasztrófát az idézte elő, hogy egy kísérlet keretében kikapcsolták a biztonsági rendszerek egy részét. Máig ennek isszuk a levét!

 

 

Népszavazás

adevarul.jpg

EBA – álomesküvő pfujolásokkal

Az Elena Băsescu esküvője alatti tüntések és a menyasszonynak küldött egyes „jókívánságok” mutatják, mekkora gyűlölet van azokban, akik az utcán kérik Traian Băsescu elnök lemondását.

Szombaton több mint 800 személy vett részt Elena Băsescu, Traian Băsescu elnök kisebbik lánya esküvőjén. A Băsescu-család öröme az Egyetem (Universităţii) téri „örök” tüntetők számára alkalmat adott arra, hogy alig néhány méterről pfujolják az elnököt és a lemondását követeljék.

A 2. kerületi Polgármesteri Hivatalban és az Új Szent Szpiridon templomban tartott ceremóniákat a „kemény mag”-ot alkotó néhány tíz személy zavarta meg, akik január óta elmaradhatatlanok bármilyen tüntetésről.

Vita az interneten

„Felix elküldte az embereit, hogy még egy polgári esküvőt is elrontsanak. Még csodálkozol azon, hogy ez az ember besúgta a rokonait a Securitatenak és a saját lányát használta fel paravánként a törvénysértő műveleteihez?”, vádolt Facebook-oldalán Sebastian Lăzăroiu elnöki tanácsadó.

Dan Voiculescu a blogján válaszolt: „Úgy hallom, Sebastian Lăzăroiu azt állítja, én szerveztem a tüntetéseket egy mondén eseményen. Amikor valaki így hazudik, akkor beperelik. A bíróság előtt csak azok felelnek, akiknek van ítélőképességük, ez az elemi jellemvonás pedig teljes mértékben hiányzik Sebastian Lăzăroiu úrból, aki bár elérkezett a felnőtt korig, eltévedt egy párhuzamos univerzumban, ahol állandóan Hófehérkét keresi, de mindig cask a saját törpéit találja”. (Utalás arra, hogy az elnöki tanácsadó tavaly felvetette egy új párt megjelenését, melyet talányosan Hófehérkének nevezett el – PZS).

„Kőházat a temetőben”

Az utcán a dolgok rosszabbul álltak, mint ahogy az a tévében látszott. A tüntetők között volt néhány alak, akik nem átalottak kriptát kívánni a friss házasoknak, kőház helyett.

Péntek este, a Cotroceni-palotából történt élő közvetítés alatt (Ioan Ghişe liberális szenátor menetoszlopban „sétálásáról”), az Antena3 hosszú ideig a képernyőn hagyott egy képet, amin egy felirat látszott: „EBA, kőházat kívánunk neked, a temetőben”.

A jelenlévők egyike sem mutatott bármilyen zavart a kérdéses felirat láttán, bár ilyen agresszivitású üzeneteket 1990 óta nem lehetett megfigyelni, a Ion Iliescu ellen tüntetők erőszakos szétkergetésére érkezett munkások által felmutatott „Halál az értelmiségiekre” tábla óta.

„Primitív alakok!”

Bogdan Lucaciu klinikai pszichológus azt mondja, hogy a kérdéses „jókívánság” átkot képvisel az azt felmutatók számára: „Vannak primitív alakok, akik számára a „le vele”, vagy „halál rá” kifejezéseknek átok értékük van, az átokban pedig nincsenek erőszakossági fokozatok, így hát mind egyenértékű”.

Igaz, mondja Lucaciu, az utóbbi időben tapasztalható az agresszivitás növekedése, egy radikalizálódás, „mert volt egy kiprovokált népszavazás, az azt kiprovokálók pedig most örvendenek, hogy a lakosság folytatja a művüket”. „Nem fogjuk Pontat látni ilyesmit kiabálni, azt megteszik érte a többiek, az utcákra kivonultak. Őket pedig bátorítja és feljogosítja a népszavazás”, magyarázza Bogdan Lucaciu.

„Vagy mi, vagy ők” típusú helyzetek

A közelmúlt történelmében 1989 decemberében voltak nagyon hasonló jelszavak. Az Egyetem téren összegyűlt emberek december 21-én azt skandálták: „Ceauşescu/Anul nou/Îl vei face în cavou” („Ceauşescu az új évet kriptában fogod tölteni” – PZS). A két helyzet között van egy különbség, ami bizonyítja a példátlan radikalizálódást. Az ilyenfajta jelszavak akkor jelennek meg, amikor a helyzet végletes, a konfliktus pedig „életre, halálra megy”.

1989 decemberében az ilyesmit skandáló tüntetők tudták, hogy olyan pillanatban vannak, ahonnan nincs visszatérés: „Olyasmi volt, hogy ’vagy mi, vagy holnap agyonlőnek minket, jönnek a gonoszok, a hadsereg, a Securitate”, mondja Bogdan Lucaciu.

Most azonban az ezeket a rendkívül erőszakos táblákat hordozók távolról sem kockáztatják az életüket. Ellenkezőleg, viselkedésük, mondja Lucaciu, abból fakad, hogy „magas lovon érzik magukat”, a 7,5 milliós többséghez tartoznak és ebből fakad az agresszivitásuk.

Bírságok nélkül

A csendőrség nem szabott ki semmilyen bírságot, mert nem voltak incidensek, nem zavarták meg a közrendet, a tüntetés pedig spontán és rövid volt. „Nem tudok arról, hogy bármilyen törvényi rendelkezést megsértettek volna”, mondja Georgian Enache, a Bukaresti Csendőrség szóvivője.

Mariana Bechir

adevarul.ro, 2012. szeptember 2., 21:17

 

adevarul.jpg

Ioan Rus a népszavazásról: „Sokkal inkább érzelemből csinálták, mindenhonnan voltak nyomásgyakorlások”

Az elnök felfüggesztéséről szóló népszavazást sokkal inkább érzelemből csinálták, mint racionálisan és ezzel kapcsolatosan mindenhonnan voltak nyomásgyakorlások, mondta vasárnap este Ioan Rus volt belügyminiszter.

Ioan Rus megerősítette, hogy nem ellenezte a július 29-i népszavazást, de akkor elmagyarázta, hogy egy ilyenfajta lépésnek nem volt esélye, legfeljebb „perverz hatásai”, mivel kevéssé volt valószínű, hogy össze lehet gyűjteni a határozatképességhez szükséges embereket.

A volt belügyminiszter a Realitatea TV-ben azt állította, hogy Victor Ponta kormányfőt, egy olyan politikust, akiről még sokáig fognak beszélni, „minden oldalról támadták”, többek között a doktori disszertációjával kapcsolatos plágium ügyében.

Hozzátette, a miniszterelnök ellenezte leváltását a belügyminiszteri tisztségből.

Ioan Rus ugyanakkor azt mondta, nem kellett volna „trükközőnek” neveznie a liberális Radu Stroet, hanem „trükköző apjának”.

„Nem voltam túl boldog magától az ötlettől, hogy megtartsuk ezt a népszavazást, mert tudtam, megőriztem a kapcsolatfelvételeket, vannak leveleim külügyminiszterektől, (…) mi történik ezen az országon kívül velünk kapcsolatosan (így! – PZS). És elmagyaráztam a kollégáimnak, hogy a helyhatósági választáson 10,4 millió részvevőnk volt, miközben a pédélések is, a magyarok is elmentek szavazni, miközben volt 200 jelöltünk, mind-mind győzni akarással. (…) Rendkívül kevéssé volt valószínű, hogy egy népszavazásra összegyűjtsünk 9 milliót és valamennyi embert, ahányra a határozatképességhez szükség volt. Akkor nem elleneztem, de elmagyaráztam – nem hiszem, hogy sikerül, nem hiszem, hogy bejön nekünk, azt hiszem, ennek a tevékenységnek perverz hatásai lesznek itthon is és külföldön is.

Persze, a miniszterelnökre gyakorolt nyomás olyan nagy volt… (…) És belekerültünk egyfajta kontraproduktív vitákba, melyek eredménye látható: a nemzetközi és a hazai reakciók”, érvelt a szociáldemokrata.

Arra a kérdésre, hogy honnan érkeztek ezek a nyomások, Ioan Rus azt válaszolta, hogy „mindenhonnan”.

Véleménye szerint, Traian Băsescunak „van egy nagyon nagy gondja”, ami minden felmérésben látszik, ami a százalékait – 12‑15% illeti – ő „lévőn az, aki ezt a helyzetet generálta”.

„Annyi csak, hogy nekünk talán racionálisabban kellett volna cselekednünk és sokkal kevésbé érzelmileg. Túlhaladtak minket az események és az érzelem diktált a PSD-től is, a PNL-től is, a PC-től is, mindenhonnan”, tette hozzá Rus.

Azt tanácsolja az USL vezetőinek, Victor Pontanak és Crin Antonescunak, hogy dolgozzanak együtt Traian Băsescu elnökkel, mert a háború nem megoldás, Romániának pedig vissza kell térnie a normalitáshoz.

Dorina Călin

adevarul.ro, 2012. szeptember 2., 22:33

 

gandul.jpg

Ioan Rus elmagyarázza, hogyan gyakorolt rá nyomást Victor Ponta kormányfő, hogy adjon más számokat a népszavazáskor

Ioan Rus volt belügyminiszter, aki a Traian Băsescu leváltására kiírt népszavazáskor használt állandó választói listákon szereplő, szavazati joggal rendelkező román állampolgárok számával kapcsolatosan kirobbant botrány miatt mondott le, egy tévéműsorban beszámolt arról, miként gyakorolt rá nyomást Victor Ponta kormányfő, hogy módosítsa a kérdéses számot.

„A nyomásgyakorlások nem így, telefonon történnek. Volt egy beszélgetésem a kormányfővel, aki azt magyarázta nekem, hogy az USL vezetőségében sokan úgy vélik, el lehetne érni, hogy legyenek kevesebben (a választók). Én elmagyaráztam neki, hogy alkotmányosan nincs hely sem balra, sem jobbra. És elmondtam neki, hogy két változat van: vagy az ő háta mögé bújok és ő viseli a nyomásokat, vagy távozom. Én nem bújok senki mögé”, magyarázta Ioan Rus.

„Nem kérte, hogy gondoljam meg magam és tényleg hiszem, hogy (Victor Ponta) belement volna abba, hogy ellenáll a kollégák nyomásának, de annyi nyomás volt akkor a fején, a plagizálás is…”, mondta még Ioan Rus. […]

Andrei Luca Popescu

gandul.info, 2012. szeptember 2., 21:32

 

adevarul.jpg

Ponta a líbiaihoz hasonlítja a belpolitikánkat

A legutóbbi romániai helyzet ahhoz hasonlított, ami Líbiában történt, abban az értelemben, hogy az ellenzék az ország lebombázását kérte a külföldi partnerektől, hogy megmutassa, a dolgok nem mennek jól, mondta hétfőn Victor Ponta kormányfő a román diplomácia összejövetelére érkezett nagyköveteknek.

„Ha megengedhetek magamnak egy viccet, és remélem, nem értik félre, az utóbbi időben egy olyan helyzetet láttunk, ami arra hasonlít, amit valamivel korábban Líbiában láttunk. A belső ellenzék az ország bombázását kérte a külföldi partnerektől, hogy megmutassa, a dolgok nem mennek jól”, jegyezte meg Ponta.

A kormányfő azt kérte a nagykövetektől, legyenek bátrabbak, hogy minél jobban képviselhessék Románia érdekeit. „A belpolitikai változásokat csakis Románia érdekében használhatjuk fel”, mondta még Ponta.

Alina Boghiceanu

adevarul.ro, 2012. szeptember 3., 10:14

 

 

Schengen

adevarul.jpg

Victor Ponta: Schengen ügyében nem lehetséges Románia leválasztása Bulgáriáról

Victor Ponta kormányfő vasárnap este kijelentette, Románia leválasztása Bulgáriáról a Schengen-csatlakozási folyamatban „mese”, ami nem valósítható meg.

„Itt arról beszélünk, hogy az, aki az Európai Bizottság álláspontját képviseli, az Barroso elnk, ami a Schengen-térséget illeti a feladat Malmström biztosé, Reding asszony nem a Schengen kérdéssel foglalkozik, hanem más ügyekkel, igazságszolgáltatással. És valóban, mindaz, amiről technikai és politikai szinten tárgyaltunk azt mutatja, hogy Románia technikai szempontból, és ez a jelenlegi kormány megérkezése előtt érvényes volt, ott van, ez a mese pedig Bulgária elválasztásáról Romániától csak egy politikai mese, nem valósítható meg”, mondta Ponta a Realitatea TV-ben, amikor Viviane Reding EB-alelnök legutóbbi kijelentéseiről kérdezték.

Az európai biztos szombaton, a Le Monde-nak adott interjújában kijelentette, hogy figyelmesen nyomon követi a romániai politikai helyzetet, mindazok után, ami júliusban és augusztusban történt, amikor „egyfajta parlamenti puccs zajlott le”.

Reding kijelentéseire, melyek szerint a „nagy bajt” azon lépéseknek köszönhetően lehetett elkerülni, melyeket számos szereplő váltott ki, mint amilyen az Európai Bizottság, az Európai Parlament, európai államok, de az IMF is, Ponta kijelentette: „Először is fogalma sincs arról, hogy is működik az igazságszolgáltatás és nincs semmilyen mandátuma sem, hogy bárki nevében beszéljen. Az IMF-es mese komolytalan, nem jött ide az IMF beszélni. (…) Ezek Dombovica szintű politikai nyilatkozatok, hogy így mondjam”.

Azzal vádolta Redinget, hogy „hétvégi nyilatkozatokat” tesz, hogy „hallomásból beszél” olyasmiről, amit nem ismer és hogy az általa képviselt politikai család harcosa.

Ami a biztos azon kijelentéseit illeti, hogy nem csodálkozna, ha döntés születne Románia Schengen-csatlakozásának elhalasztásáról, Ponta kijelentette, hogy az ő szemszögéből nézve a helyzet az, hogy amúgy sem akarták hazánk belépését.

„Én azt hiszem, hogy amúgy sem vettek volna fel minket. Különben eddig sem fogadtak be. Tavaly, amikor nem fogadtak be, bár ugyanennyire fel voltunk készülve, senki sem váltotta le Băsescu urat”, mondta ezzel összefüggésben Ponta.

Dorina Călin

adevarul.ro, 2012. szeptember 3., 00:04

 

 

adevarul.jpg

Blaga: Felelőtlen Ponta kijelentése, hogy Románia amúgy sem jutott volna be Schengenbe

Vasile Blaga PDL-elnök hétfőn, egy kérdésre válaszolva kijelentette, „felelőtlen” Victor Ponta kormányfő nyilatkozata, mely szerint Romániát semmiképpen fogadták volna be 2012-ben Schengbe.

„Ez egy felelőtlen kijelentése a kormányfőnek. Éppen Románia miniszterelnöke, akinek szavatolnia kellene azt, hogy Románia teljesít minden kötelezettséget, hogy ez a nép effektív módon érezze magát minden tekintetben az európai térség részének, nem talál egyéb tennivalót, mint veszekedni Reding asszonnyal, más biztosokkal és még egyszer megismétlem, Reding asszony álláspontjai teljes mértékben jogosak, ami az utóbbi két hónapban Romániában történt, az feljogosítja őt arra, hogy megtegye azokat a kijelentéseit”, mondta Vasile Blaga.

Ezt a PDL Országos Állandó Bürója (BPN) ülése előtt nyilatkozta, tudósít a Mediafax.

Victor Ponta kormányfő a Realitatea TV-nek azt nyilatkozta, hogy a Schengen-kérdéskört Cecilia Malmström európai biztos kezeli, nem Viviane Reding, megjegyezve: „És tudja mit? Legyek őszinte? Amúgy sem fogadtak volna be minket az idén Schengenbe”.

„Ami Schengent illeti, a feladat Malmström biztosra tartozik. Reding asszony nem foglalkozik a Schengen-üggyel. Más ügyekkel foglalkozik, az igazságüggyel. Ez a mese Bulgária elválasztásáról Romániától, csak egy politikai mese, nem valósítható meg. És tudja mit? Legyek őszinte? Amúgy sem fogadtak volna be minket az idén Schengenbe”, mondta Ponta a Realitatea TV-ben.

Răzvan Cârcu

adevarul.ro, 2012. szeptember 3., 11:53

 

 

adevarul.jpg

Victor Ponta a Schengen-térséghez csatlakozásról: Meggyőződésem, hogy Románia taggá fog válni

Victor Ponta kormányfő hétfőn, a román diplomácia éves összejövetelén kijelentette, meggyőződése, hogy Románia csatlakozni fog a Schengen-térséghez.

„Nem vagyok annyira mérges, vagy felkavart azért, ami – íme – több mint egy éve bizonyos módon Románia egyik pszichológiai gondjává válik, a Schengen-térséghez csatlakozás. Meggyőződésem, hogy Románia, mely régóta teljesít minden technikai kritériumot és az európai országoktól megkövetelt minden standardot, a Schengen-térség tagjává fog válni és hogy a tavalyi, esetleg ideig politikai döntések, melyek késleltették ezt a csatlakozást, egy adott pillanatban szabad utat engednek majd a valóságnak, annak a ténynek, hogy technikai szempontból, az országunk által végrehajtott nagyon nagy beruházások után képesek vagyunk a legmagasabb standardokon biztosítani az EU keleti határát és hogy a politikai döntések egy adott pillanatban szabad utat engednek a helyes döntésnek”, jelentette ki Victor Ponta.

A kormányfő elmondta még, hogy Románia Schengen-térséghez csatlakozása nem belpolitikai ügy, ezért nem merül fel annak a kérdése, hogy valaki nyerne, vagy veszítene e csatlakozás révén. „Romániának jelen kell lennie azoknál a nehéz döntéseknél, melyeket Európa meghoz”, szögezte le Ponta.

Az Európai Bizottság alelnöke, Viviane Reding szombaton kijelentette, hogy nem lenne meglepve, ha Románia Schengen-integrációját elhalasztanák, azt magyarázva, hogy a döntés nem szigorúan technikai. Ezzel szemben Bulgária kész belépni Schengenbe, mert teljesíti a szükséges kritériumokat, mondta az Európai Bizottság elnöke, Jose Barroso a múlt héten, Szófiában.

Barroso a múlt héten Szófiában tartózkodott, hogy felavassa a Bulgáriának szánt kohéziós alapokból végrehajtott egyik legnagyobb beruházást. Az Európai Bizottságnál, mely az EU kormány szabály, hogy amikor a határok nélküli térség kiterjesztéséről van szó, egyszerre utalnak Romániára és Bulgáriára is, a fő hivatalosságok pedig mindkét országba ellátogatnak. Barroso ezúttal Bukarestre nem utazott el.

Alina Boghiceanu

adevarul.ro, 2012. szeptember 3., 09:49

 

 

 

Kormánypártok

gandul.jpg

Újabb győzelem a külföldi fronton Victor Pontanak

Naivitásomban az volt az érzésem, hogy a PSD-ben, a román politikában régi motorosnak számító és az európai és amerikai „portáknál” tapasztalattal bíró pártban, melyeknél a harmadik évezred küszöbén kilincselt, a híres francia köszöntés – „s’il vous plait, s’il vous plait” – stílusában kinyújtott kézzel (utalás arra, hogy néhány évvel ezelőtt egy francia humoros műsorban a koldusokat imitálva mutatták be a „román köszöntés”-t – PZS), lesz annyi becsület, hogy elismerje a demokratikus kisiklásait és azt a zsarolást, amit a PNL gyakorolt rá.

Nos, tévedtem. Nem a liberálisok rángatják – számukra elégséges okokból – a szociáldemokraták ingujját, hogy bekerüljenek az európai politikai külvárosba, hanem maga a PSD vezetője, a politikához konyító PSD-sek ellenőrzése alól kiszabadult Victor Ponta.

Rövid ideig azt hittem, hogy az ifjú szociáldemokrata képes elszakadni a liberális elnökkel, Crin Antonescuval a Sugárúton lévő protokollvillában megélt katasztrofális politikai együttélés hálójától.

Teljesen meglep az a káros kivárás, ami az idősebb PSD-sek jó része átél, mint egy hipnotikus örvényben, ezen politikai elhajlás jelenlétében. Felmerül bennem a kérdés, ki támogatja még az Európa-ellenes lépéseiben a jelenlegi vezetőséget, tekintettel arra, hogy a kolozsvári csoport habozás nélkül elismerte a jelenlegi vezetés csődjét, a Hrebenciuc-csoport pedig megtagadta, hogy a parlamentben a liberálisok kétségbeesett játékát űzze? Ilie Sârbu, Radu Mazăre, Marian Oprişan és Liviu Dragnea? Ez az európai PSD, mely az EU fontos államává akarja Romániát változtatni?

Azt reméltem, hogy a PSD-n keresztül a PES európai szocialistái – akik megtagadták, hogy Bukaretre jöjjenek egy rendkívül fontos kongresszusra -által Romániának küldött üzenet ráébreszti Pontat a valóságra, megértetve vele, hogy az imposztorságot, a hazugságot és a politikai bunkóságot a románok egy része lenyelheti, de az európaiak bármely része soha.

A PSD ifjú vezetője, sajnos, semmit sem értett meg, elsősorban a saját pártja, de személy szerint a saját rovására is.

Azt is hittem, hogy a Jose Barroso által Szófiából küldött legutóbbi üzenet, hogy Bulgária alkalmas a Schengen-csatlakozásra, Románia pedig nem, egy 380 V-os fluxussal rázza majd meg a bukaresti hatalom ugyanezen vezetőjét, egy olyan állam miniszterelnökét, melynek népének egyetlen másodpercig sem kellene valamely alak azon paranoid ambíciói miatt, akárki lenne is ő, hogy bármilyen eszközökkel egy tudatosan felszámolt és kompromittált elnökévé váljon.

Nem! Sem az európai szocialisták üzenete, akik nem akartak egyazon politikai asztalhoz ülni Victor Ponta román szocialistáival, Bukaresten, sen Barroso szófiai riadóztatása sem nem számítottak Victor Pontanak. Ő – szinte autista módon – azt üzente a románoknak, hogy „tökéletes, minden eddiginél szorosabb együttműködésben áll Crin Antonescuval és a liberális pártjával”.

És mégis, ha Ponta annyira elkötelezett az antonescui igyekezetek iránt, akkor gondol-e még ő, akár egy másodpercig is a PSD jövőjére?!

Marian Sultănoiu

gandul.info, 2012. szeptember 1., 22:22

 

 

gandul.jpg

Pletyka kormányfő

Ha megelégedne azzal, hogy óránként előjönne, mint a csontváz az óratoronyból, bejelentve, hogy az ország kormányozva van és a kormány dolgozik, Victor Ponta kormányfő csak nyerne vele és vele együtt mi is.

Az a rossz szokása, hogy összevissza beszél, mint Piroska az erdőben a farkastól félve, veszélyessé vált. Nem a mandátumára nézve, még csak arra a szövetségre sem, amit társ-vezet, hanem Románia számára. Az új bölcsességei után – a németekről, akiket senki sem szeret, Reding biztosról, aki hallomásból beszél, Ceauşescu Securitatejáról, mely vezércikkeket ír a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ban stb. stb. – az európai szocialisták – valószínűleg – gratulálnak maguknak, mert elköltöztették Bukarestről a kongresszust.

A Ponta-kormányzás négy hónapja egy fáradhatatlan pletykálás. (Talán egyes miniszterek dolgoznak. Sajnos, nem nagyon látszanak, mert elfedi őket a kormányfő diskurzív egzaltációja).

Aki tanácsokat ad neki, rossz tanácsokat ad. A legutóbbi dobása: a kormány tegnap sürgősséggel, 8 órával a román autóbusz franciaországi balesete után összehívott válságstábja. Valószínű, hogy addig, akinek elintézni valója volt, az elintézte, de Ponta nem tudott ellenállni annak, hogy az alkalmat arra használja fel, hogy post factum aggódással (három miniszterrel körülötte, bohózat gyanánt), lefényképeztesse magát dr. Raed Arafat pozitív ismertségével és François Hollande elnök üzenetével: „Ebben a pillanatban kaptam meg az elnök kabinetjétől az én kabinetemhez egy rövid üzenetet az áldozatokkal való szolidaritásról és a családjaik iránti támogatásról. Nagyon nagyra becsültem azt, ahogy bár vasárnap van, a francia hatóságok szerepet vállaltak, azt, hogy mielőtt önökhöz érkeztem volna megkaptam ezt a személyes üzenetet François Hollande elnöktől, egy üzenetet az áldozatoknak és az áldozatok családjainak, mely üzenetet ezúton továbbítok”… Mit mond? Azon helyes megállapítás mellett, hogy a francia hatóságok dolgoznak, amiért aztán nem hagyták a sebesülteket hétfőig az autópályán – íme, ha Băsescut a sátorban tartják, elfoglalva a tiltakozó lagzijával, már nem vagyunk elszigetelve, az üzenetek vasárnap szent napján is keringenek a kabinetek között… Még Merkel asszony is szeretne minket és szívecskés sms-eket, vagy twitter-üzeneteket küldözgetne nekünk, azzal a feltétellel, hogy a Visszahozottnak legyen még egy eladósorban lévő lánya, hogy folyamatosan lagzikkal és keresztelőkkel legyen elfoglalva, hogy minél később jusson el Cotrocenibe, túl későn ahhoz, hogy megállapítsa, ő is kapott egy azonos „személyes üzenetet” Hollande elnöktől. Na, emberszámba vesznek minket!

Pletyka kormányfő számára – mint ahogy sok más, mindenféle színezetű politikus számára is – a demokrácia a kampánytáborral, Románia pedig egy tábori országgal azonos.

Lelia Munteanu

gandul.info, 2012. szeptember 3., 14:04

 

 

gandul.jpg

„Nem, uram, nem jó most elmennünk Romániába”. Ioan Mircea Paşcu PSD-s euroképviselő elárulja, miért bukott el a PES-kongresszus bukaresti megrendezése

Ioan Mircea Paşcu PSD-s euroképviselő a Gândulnak adott interjújában azt magyarázta, hogy a PES-kongresszus Bukarestről Brüsszelbe történt áthelyezése nem jelentős veszteség a PSD számára. Paşcu megjegyezte, hogy a megoldást Victor Ponta javasolta válaszul a német szocialisták azon szándékára, hogy nem vesznek részt a bukaresti kongresszuson: „Az ötlet a német szocialistáktól származott, ahogy én láttam. Ők mondták azt, ’Nem, uram, nem jó most elmennünk Bukarestre’. Következésképpen mi is azt mondtuk, hogy nincs értelme erőltetnünk a dolgot és a német szocialisták nélkül szervezni valamit”.

Gândul: Ioan Mircea Paşcu úr, a PSD arculatára, Victor Ponta elnök arculatára nézve mennyire súlyos, hogy az európai szocialisták Bukarestről Brüsszelbe költöztették a kongresszusukat?

Ioan Mircea Paşcu: Azt hiszem, jobb, ha nem erőltetjük a dolgokat. Ne kavarjuk fel az amúgy is nyugtalan vizeket. A PES-kongresszus Bukaresten történő megrendezése, ilyen politikai körülmények között – egy masszív szavazatszám az elnök ellen, aki mégis visszatért Cotrocenibe, az ezen helyzet által keltett feszültségek, az őszi választás előkészítése – erőltetett ügynek tűnt volna. Van időnk kongresszusokat szervezni azután, hogy a dolgok lecsillapodtak.

A romániai politikai helyzet miként zavarhatta volna meg a kongresszust?

Ebben az időszakban nagyon sok feszültség halmozódott fel a társadalomban, amit mindenféle túlzások generálnak és tartanak fenn: a PDL megtámadott minket, megtámadta az európai szocialistákat. Én azt mondom, hogy ha létezne egy politikatudományi Nobel-díj, akkor azt biztosan Macovei asszonynak, Preda úrnak, Băsescu úrnak kellene megnyerniük… Ők újraírták az államcsínyek elméletét.

De talán az USL-nek is megvan a szerepe e kép kialakításában.

Az Alkotmánybíróság, amelynek tiszteletét mindenki kéri tőlünk, azt mondta, hogy minden rendben volt: nem sértettek meg semmit, minden alkotmányos volt – a népszavazás kiírása, a felfüggesztés. Végső soron én annál a véleményemnél maradok, hogy jobb ha nem erőltetjük a dolgokat, ha így el lehet kerülni egy kellemetlen helyzetet. Főleg úgy, hogy a javaslat tőlünk érkezett.

Látszólag. De talán Swoboda úr, vagy egy másik európai vezető sugallta Ponta úrnak ezt a megoldást, hogy tompítható legyen a negatív hatás.

Nem hiszem, hogy Swoboda úr diktálhatna Ponta úrnak. Swoboda úr tudja, hol a helye, figyelembe veszi a hierarchiákat, edzett ember, egy volt birodalomból származik. Adhat, esetleg, néhány tanácsot, de nem hiszem, hogy kényszeríthet valakit. Különben ha elfogadnánk ezt a helyzetet, akkor bizonyítást nyerne, hogy Ponta úr ezen úriember barátságának és támogatásának örvend. De nem hiszem, hogy beszélhetünk ilyen javaslatról. Ebből az következne, hogy a szocialista frakció a jobboldalt támogatja, márpedig nem hiszem, hogy ezt bárki elfogadná.

Függetlenül attól, ki javasolta a „helyszín” megváltoztatását, ön szerint lehet egy jelentős negatív hatásról beszélni?

Elhamarkodjuk, ha azt a következtetést vonjuk le, hogy egy jelentős veszteségről van szó a PSD számára. Számomra nehéz megmondanom, e pillanatban, hogy mi a hatás. Eltelik majd egy kis idő és meglátjuk. De ne feledjünk egy fontos tényt: a szocialisták vezetősége – Sztanisev úr, a párt elnöke kivételével ‑, Schulz úr is, Swoboda úr is egy bizonyos nemzeti övezetből származik – a németből; a német álláspontokat pedig világosan előadta nekünk Merkel asszony. Tehát, ők elsősorban németek és aztán szocialisták.

Vagyis Merkel asszony kikényszerítette…

Nem. Én azt mondom, hogy az ötlet a német szocialistáktól érkezett, ahogy én láttam. Ők mondták azt, „Nem, uram, nem jó most Bukarestre mennünk”. Következésképpen mi is azt mondtuk, hogy nincs értelme erőltetnünk a dolgot és a német szocialisták nélkül szerveznünk valamit. Rendben, megtartjuk Brüsszelben. Majd máskor jövünk Bukarestre. Jobb így.

Ha így állnak a dolgok, akkor talán a „német térség”, általában véve az európai küldött egy üzenetet a román társadalomnak?

Nehezen hiszem, hogy a románok hisznek még az európai és egyes ottani vezetők jelszavaiban, a néppárti családból, amikor demokráciáról és szolidaritásról beszélnek. Nehezen hihető, amikor a dolgokat ilyen módon kényszerítették ki. Hogyan beszélhetsz demokráciáról, amikor valójában ez a szájba nyomott ököl politikája volt a vitában lévő egyik fél javára itt, Romániában. Ezt pedig a DW (Deutsche Welle – PZS) mondta, nem én.

Miniszter úr, az elmúlt napokban felvetett egy kényes ügyet. Nevezetesen azt, hogy az EU és az AEÁ nagyon érdeklődni kezdtek a moldovai helyzet iránt, míg Oroszország, a romániai társadalmi és politikai háttér mellett „a Moldova mögötti játékos”, vagyis Bukarest iránt kezdett el érdeklődni.

Valóban zajlik ez a játék, mely fontosabbnak tűnik Németország és az AEÁ számára, mint az, ami jelenleg Romániában zajlik. Ez az én véleményem, lehet, hogy tévedek, de a kancellár ottani látogatása, amit egy annyira meleg és pozitív nyilatkozat követte az amerikai adminisztráció részéről azt mutatja nekünk, hogy az egy fontos pont a napirendjükön. Többek között az, hogy az Oroszország Hangja megpróbálta maximálisan kihasználni a Brüsszel és az AEÁ képviselői által erőltetett játék miatt kialakult nyugatellenes érzéseket.

Kérem, mondja meg, a romániai politikai összecsapást ezen „játék” részeként indukálták, vagy méretével váltott az ki egy jelentős érdeklődést olyan politikai szereplők részéről, mint az EU, az AEÁ és Oroszország?

Nekem az az érzésem, hogy a dolgok függetlenek voltak és ezáltal létrejöhet egy olyan fejlemény, ami interferál az eredeti sokkal. Egyesek valószínűleg tudták, de inkább megtartották maguknak az információt; azokra utalok, akiket ezért fizetnek.

Végül azt kérdezem, milyennek találja a jelenlegi politikai kontextusban Dan Voiculescu úr nyilatkozatát Traian Băsescu újabb felfüggesztésének lehetőségéről?

Ez Voiculescu úr személyes véleménye. Ő meg is mondta, hogy ennek nincs köze valamilyen USL-s döntéshez, nem is érdekli. Személy szerint én nem osztom. Talán lehetséges, de politikai szempontból nem tartom életképesnek.

Marian Sultănoiu

gandul.info, 2012. szeptember 3., 09:40

 

 

puterea.jpg

Ponta és Antonescu tévé nélkül maradhat. Voiculescu kényeskedik az USL-vel

A Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke, Dan Voiculescu hétfőn azt kérte a Konzervatív Párt Politikai Bürója (BP) tagjaitól, hogy hagyják „az USL vezetőit viselni a dolgok felelősségét úgy, ahogy azok a továbbiakban meg lesznek szabva” és foglalkozzanak elsődlegesen a párttal, mert a PC mindennel rendelkezik ahhoz, hogy sikere legyen a következő parlamenti választáson.

„Azt szeretném, ha többet foglalkoznánk a Konzervatív Párttal és hagynánk az USL vezetőit viselni a dolgok felelősségét úgy, ahogy a továbbiakban meg lesznek szabva, mert (…) létrehoztunk egy olyan elegyet, amiben minden szükséges komponenssel rendelkezünk ahhoz, hogy ez a párt sikeres legyen novemberben is (a választás decemberben lesz – PZS) és nagyon nagy sikere a jövőbeni választásokon”, mondta Dan Voiculescu a Politikai Büró ülésének elején.

Voiculescu Vasile Nistort (ügyvezető alelnök) és Bogdan Ciucăt (a PC szóvivője és alelnöke) jelölte ki, hogy koordinálják a párton belüli felkészülést az ez év végi parlamenti választásra.

Voiculescu szerint, ők ketten fogják koordinálni a kapcsolatot „a párt alapja, a parlamenti választási (PC) jelöltek és a központi és helyi szinten bizonyos feladatokra kijelölt emberek között”.

A Konzervatív Párt elnöke, Daniel Constantin egy követ fújt Dan Voiculescuval, azt mondva, hogy a PC és az USL számára Traian Băsescu a fő ellenfél. Ennek ellenére kijelentette, hogy egyelőre nincs döntés a felfüggesztésről és ez nem szerepel a polgárok napirendjén. Ezért a következő parlamenti ülésszakra az elsődlegességek az USL-s kormányzat támogatása és a jelöltek kiválasztása a 21 esélyes és 21 marginális választókerületbe.

Andon azt mondja, hogy Ponta feláldozta

Sergiu Andon, aki tegnap a képviselőház jogi bizottságának egyik döntése nyomán gyakorlatilag elveszítette a képviselői minőségét, kemény szavakkal beszélt Victor Pontaról és Crin Antonescuról. Andon úgy utalt rájuk, mint „azok, akik népszavazásra vittek minket”, amiből szégyenteljesen kerültek ki és úgy véli „Ponta úr inkább feláldoz egy gyalogot”. „Ő (Ponta) adta meg a jelzést, hogy adják ki a határozatot”, mert megígérte Jose Manuel Barrosonak, hogy elvesztik a mandátumukat azok a képviselők, akikről az ANI azt mondja, hogy összeférhetetlenek. „Különben mit gondolnak, hogy fordult volna 180 fokot a jogi bizottság, miután másfajta véleményt adott ki? (…) Olyan esetről van szó, amit végiggörgettek az egész ügyészségen, eljutott Jose Manuel Barrosohoz és onnan a 11 pont formájában tért vissza. Ez azon esetek egyike, melyek eldöntését a kormányfő vállalta és eljött az ideje, hogy meghozza ezt az áldozatot, hogy azt mondhassa, ’Íme, mind megoldódott’. Függetlenül attól, mi a valóság és mi a jogrend ezen a téren”, mondta a Newsin által idézett Andon.

Răzvan Mateo Mateescu

puterea.ro, 2012. szeptember 3., 21:00

 

 

Ellenzék

romanialibera.jpg

A jobboldal újraegyesítése. A hanyadik?

Vasile Blaga, Mihai Răzvan Ungureanu, Mihai Neamţu, Andrian Papahagi és Aurelian Pavelescu tegnap meghirdettek egy közös kiáltványt – „Románok, fel a szívvel! Romániának van jövője”, ami az a platform kíván lenni, amin a decemberi törvényhozási választáson az Egyesített Jobboldal elindul.

Azonban már maga a meghirdetés előtt megjelentek a bírálatok és a szkeptikus vélemények. M. R. Ungureanu megnyitójában azt mondta, ez a kiáltvány „egy ígéret, hogy túl tudunk lépni azon, ami esetleg elválaszt minket, ugyanazon elvek és értékek területén találva újra egymásra”. „Ezen szövetség célja – folytatta ő – egy kizárólag a román polgárt megcélzó politika képviselete, mely nem vesz figyelembe csoportérdekeket és azt domborítja ki, amire ennek a társadalomnak most szüksége van – az egységet és egy jobb jövőt”. A szándékok nagylelkűek, de egyrészről mind ilyen, másrészről pedig ezek ugyanúgy kudarcot vallhatnak, ahogy az évek során más hasonló konstrukciók és tervek is kudarcot vallottak. Az okok és a precedensek sokkal inkább egy szkeptikus álláspontot támasztanak alá.

1. A CDR és az ADA precedensek

A romániai jobbközép erők összefogására tett két korábbi kísérlet a Romániai Demokratikus Konvenció (CDR) volt 1992-ben, és az Igazság és Igazságosság Szövetség (ADA) 2004-ben. Az első a PNL dezertálásával bomlott fel, mely úgy döntött, inkább egyedül él túl, semmint hogy egyedül haljon meg egy rendkívül instabil, a gazdasági összeomlás, a koherenciahiány, a korrupció, az alkalmatlanság és a kormánykoalíció tagjai közötti konfliktusok, a jugoszláviai háború és az 1999 januári bányászjárás által fenyegetett kormányzás után. Az ADA 2007 áprilisában bomlott fel, amikor az EU-csatlakozási cél teljesülésével a PNL úgy döntött, hogy támogatja Dan Voiculescu és a PSD Traian Băsescu elnök felfüggesztésére irányuló igyekezetét és kitette a Demokrata Pártot a Tăriceanu-kormányból.

Az „egyesített jobbolal” két konstrukciója közül egyik sem élte túl a kormányzás tesztjét és egy ilyenfajta politikai konstrukcióból származó egyetlen kormányfőnek sem sikerült egy teljes választási ciklus alatt a kormány élén maradnia, ahogy az a FDSN/PDSR/PSD kormányfőivel történt. Az egyetlen kivétel, Călin Popescu Tăriceanu szintén a PSD támogatásának volt köszönhető. A jobbközép koalíció kormányai, tehát, instabilak voltak és a felbomlás volt a végük – nem az állam tekintélyéé –, hanem az egyesített jobboldal gondolatáé. Ha az új struktúra számára létezik egy nulla fokozatú elsődlegesség, akkor az olyan koordinálási mechanizmusok kidolgozása, melyek képesek megelőzni a már közismert végkifejletet.

2. Doktrínai pluralizmus, a jobboldal utolsó gondja

„Az európai néppárti jobboldal doktrínai irányai mozgatnak minket, a kereszténydemokrata, konzervatív és liberális opciós pluralizmusában”, áll a tegnap meghirdetett kiáltványban. Egy fúziós terv egy agresszív baloldal populista rohama alatt sodródó jobboldal számára jogos gondolatnak tűnik, de a kérdés az, miért nem történt ez meg eddig? 2008-ban, amikor a PD és a PLD fúzióra léptek, a PDL új liberális komponensét fiatal és erős karként üdvözölték, a vegytiszta „kereszténydemokrata” Sorin Frunzăverde ellenére, Sever Voinescu belépése a pártba pedig úgy tűnt, biztosít egy szilárd konzervatív komponenst. A valóságban azonban az történt, hogy a három ág közötti doktríner vita a Néppárti Tanulmányok Intézetének (ISP) szűk keretére korlátozódott, bármiféle érdeklődés nélkül és valószínűleg a „párt nehézfiúi” –Boc, Blaga, Olteanu, Videanu, Berceanu, Udrea stb. – tudta nélkül. És itt eljutunk a kommentátorok által már jelzett gondhoz.

3. „Idealisták” a „régi gárdá”-val szemben

Az új szervezet még igazán el sem jutott egy névig és struktúrái kinevezéséig, mert máris két táborra szakadt, az egyik az „idealistáké” – Monica Macovei, Ungureanu, Neamţu, Papahagi stb. –, akik jók, hitelesek és köztiszteletnek örvendenek, de nem hoznak szavazatokat és a „nehézfiúké”, a kiskirályok, polgármesterek, volt miniszterek stb. régi gárdája, akik ellenőrzik a területi struktúrákat és akik a régi klientúramódszerekkel biztosítják a szavazatokat. A Neamţu és Elena Udrea között nemrég lezajlott szóváltás azokat a találgatásokat táplálja, melyek szerint létezik egy konfliktus a két tábor között. Ezen új egyesített felállás jövője számára egy reménysugarat egy etikai bizottság létrehozása nyújthat, Monica Macovei vezetésével, mely megszűrné a parlamenti választás összes jelöltjét. Másrészről legutóbb, amikor Macovei ugyanezzel próbálkozott a PDL-n belül, majguk a „nehézfiúk”, Blagaval az élen álltak ellen.

Cristian Câmpeanu

romanialibera.ro, 2012. augusztus 30.

 

 

 

Magyar szervezetek

gandul.jpg

Milyen jókívánsága van Frunda György RMDSZ-szenátornak az USL számára

Frunda György RMDSZ-es szenátor kijelentette, hogy ha kifogná az aranyhalat, azt kívánná magának, hogy az USL kevesebbet szerezzen 50 százaléknál, hogy aztán a Szövetségnek szüksége legyen a magyarokra.

„Ha holnap kifognám az aranyhalat, azt kérném tőle, az USL újraosztással szerezzen 48-49 százalékot és szüksége legyen az RMDSZ-re. Számunkra ez lenne az ideális megoldás. Ha ellenzékben leszünk, az USL-nek pedig több mint 50-55 százaléka lesz, mindenképpen tárgyalnunk kell majd, mert mi nem vagyunk egy egyszerű politikai párt, mi a romániai magyar közösség képviselői vagyunk. Még ha ellenzékben vagyunk is, ki kell építenünk azt az együttműködést a hatalommal, ami biztosítani tudja a romániai magyar közösség jogait”, mondta Frunda az RFI-nek.

Ami a téli parlamenti választást illeti, Frunda György elismerte, hogy fél az 5 százalékos bejutási küszöbtől, erős választási kampányra lévén szükség.

„Félek az 5 százalékos küszöbtől. Az USL nagy hullámon van, főleg a Kárpátokon túli területen. Romániában, a választási törvény révén, az újraosztáskor, ha tényleg megvan 50 százalékod az urnáknál, ez azt jelenti, hogy újraosztással meghaladod a 66 százalékot. Ez az RMDSZ és általában véve a kis szervezetek számára óriási veszély. A helyhatósági választáson mi több szavazatot szereztünk, mint négy évvel ezelőtt a helyhatóságin. Ez bátorító jel és remélem, túllépjük az 5 százalékos küszöböt, de óriási munkát kell végeznünk a választási kampányban”, mondta még a szenátor.

Sorina Ioanşc

gandul.info, 2012. szeptember 3., 12:14

Ce urare are pentru USL senatorul UDMR Gyorgy Frunda

Címkék: választás rmdsz usl pdl ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr834754012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása