Mindennapi történelemhamisítások - 2.

 

Talán furcsának tűnhet a témaválasztás most, amikor Romániában a Traian Băsescu elnök által felvetett és nagy vitát kiváltó fejlesztési régió-átszabás tölti ki a műsoridőket és újságoldalakat. Vannak ezzel kapcsolatosan aggasztó jelek, de egyelőre nem igazán van miről vitázni, mert még az elnök pártja, a PDL sem tudja, mit akar. Most csak jelzem, hogy az ellenzék még észbontóbb javaslattal állt elő, mely szerint Hargita megyét moldvai megyékkel, Kovászna megyét dél-erdélyi megyékkel foglalnák egy régióba.

Szóval nem erről akarok írni ma, hanem egy olyan kérdésről, ami kevesebb figyelmet kap. Talán még sokan emlékeznek arra az esetre, amikor egy Csibi Barna nevű személy március 14-én, nem túl nagy érdeklődés közepette, Csíkszeredán jelképesen „elítélte” és „felakasztotta” Avram Iancu 1848-as román politikust, pontosabban a képmásával ellátott bábut. Mint írtam, az ügy megmaradt volna Csibi és néhány bámészkodó „belügyének”, ha az erről készített felvétel nem került volna fel a YouTube-ra, illetve nem haraptak volna rá a román tévék, melyeknek március 15-e kapcsán jól jött annak bemutatására, milyen tűrhetetlen a magyarok viselkedése. A véleményemet erről annak idején megírtam, most nem térnék vissza rá.

Az ügy más okból érdekes. Ugyanis a napokig tartó fröcsögés ráirányította a figyelmet arra, hogy a román közvélemény mit tud az 1848–1849-es eseményekről, illetve milyen a románok önképe és mi a történészek, történetírók szerepe ebben. A magyar közvélemény elég keveset tud arról, hogy a román történészek között is van egy – igaz, szűk – csoport, mely hajlandó még személyes/szakmai áldozatokat is hozni azért, hogy a történetírás szakítson az eddigi, zömmel mítoszokra építő irányvonallal. Ezek közül talán Lucian Boia, Lucian Năstasă a magyar közönség számára is ismertek, az előbbi magyarul is megjelent, az utóbbi pedig társszerzője egy olyan dokumentumgyűjteménynek, mely a romániai magyar közösség háború utáni történelmét dolgozza fel. Egyesek ebbe a csoportba sorolják Neagu Djuvarat is, akit nemrég magyar nyelven is kiadtak, de az én – laikus – véleményem szerint csak meglovagolja ezt az irányzatot. Ám ez kevésbé érdekes…

A Historia történelmi ismeretterjesztő folyóirat, amit összehasonlításképpen némileg a Rubicon és a 3. évezred közé helyeznék, a márciusi román–magyar vitára olyan számmal jelentkezett, melynek címlapján Avram Iancu képmása a következő címmel jelent meg: „Avram Iancu: hős, vagy gyilkos?”. Ez már eleve figyelemfelkeltő volt, ez is volt a célja, de még érdekesebb, hogy a folyóiratban megjelent cikk a mítosztalanítási irányzat szemszögéből elemezte az 1848-as erdélyi eseményeket. Természetesen ez nem maradhatott válasz nélkül a „nemzetikommunista” történészek részéről. A Historia engedélyével fordításban közlöm ezt a cikket, az arra született választ, illetve a szerző viszontválaszát. Nem vagyok történész és nem is kívánom ezt a kérdést történelmi szempontból vizsgálni. Sokkal inkább magára a jelenségre, a két „iskola” ütközésére kívánom ráirányítani a figyelmet és arra, milyen nehéz feladat lesz a román történetírás átalakítása, a valódi tudományosság felé irányítása. Azt hiszem, a most közölt három anyag számunkra, magyarok számára is szolgál tanulságokkal…

A cikkben vannak szakkifejezések, melyek pontos fordítását illetően bizonytalan vagyok, ezeket eredeti formájában is szerepeltetem és bármilyen hasznos tanácsot szívesen fogadok. 

 

Avram Iancu és az erdélyi román (ellen)forradalom 1848–1849-ben

Avram Iancu jelkép az erdélyi románok számára. Horeaval és Ioan Inchentie Micu Klein unitus püspökkel együtt Avram Iancu az erdélyi románok politikai jogaikért történő áldozathozatalt képviseli. A mócok között az 1848–1849-es események alkalmával hőssé, a románok politikai jogaiért való harcnak már életében jelképévé vált Avram Iancu emléke ma is erős érzéseket és szenvedélyeket kelt bármely erdélyi románban. Ám az érzelmeknek mégsem kellene elhomályosítaniuk a történelmi igazságot. Avram Iancuval és az erdélyi 1848–1849-es eseményekkel kapcsolatosan pedig a történészek nem átalottak mítoszokat építeni.

Román forradalom, vagy ellenforradalom Erdélyben 1848–1849-ben?

A meghatározások többsége szerint, a forradalom a kormányzati rendszer népi megmozdulással, gyakran erőszakkal történő radikális megváltoztatása. A magyarok forradalmat hajtottak végre 1848–1849-ben. Az abszolutista osztrák kormányzati rendszert demokratikus és liberális magyarral váltották fel. A változtatást erőszak segítségével hajtották végre ott, ahol az szükséges volt. A forradalmi hadsereg végig a forradalom védelméért harcolt. Mit tettek az erdélyi románok? A románok ellenálltak a magyar forradalomnak, mert a forradalmi kormány Erdély Magyarországgal való egyesüléséről döntött és főleg azért, mert nem alkalmazott demokratikus politikát a kisebbségekkel szemben. Egy koherens politika hiánya az új Magyarországon belüli nemzeti kisebbségek elismerésére kiváltotta a románok reakcióját. Román szemszögből nézve a románok forradalmat hajtottak végre Erdélyben. A román politikai vezetők úgy vélték, hogy megmozdulásuk része az Európa legnagyobb részét magával ragadó forradalomnak. A vezetők politikai diskurzusa a radikális változás gondolatát ültette el a tömegekben, főleg a jobbágyoknak történő földosztási és a jobbágyság felszámolására vonatkozó tervek képviseletével.

1848 őszén, ahol az lehetséges volt, a románok a magyar forradalmi rezsimet románnal váltották fel. Nem engedték meg a magyaroknak, hogy magyar közigazgatást állítsanak fel az Erdélyi Szigethegységben, Erdély egyetlen régiójában, mely ellenállt a magyar katonai nyomásnak. A románok az önkormányzás elvei szerint szervezték meg magukat, felfegyverezték a saját hadseregüket, vagyis részben az általános forradalmi eszköztárhoz folyamodtak.

A történelmi elemzésben az eseményeket összességében, globálisan kell nézni, nem szabad csak helyi szintre korlátozni. A helyi eseményeket szélesebb kontextusba kell integrálni, melynek legalábbis magába kell foglalnia más eseményeket, vagy történelmi folyamatokat, melyekkel kapcsolatban állt.

Globális, átfogó szemszögből nézve a románok ellenforradalmat hajtottak végre, mert a régi osztrák abszolutista kormányzat eszközei voltak a magyar forradalom ellen. Az osztrákok, kihasználva a románok és magyarok közötti ellenséges érzéseket, miután Erdélyben a magyarok javára elvesztették a hatalmat, manipulálták a románokat és gerillahadseregként használták fel őket a magyarok ellen. Mivel csábították az osztrákok magukhoz a románokat? Azt ígérték a románoknak, amit a magyarok megtagadtak tőlük: a román nemzet politikai nemzetként való elismerését. Sőt, azzal a gondolattal kokettáltak, hogy a Habsburg Birodalmat amerikai, vagy svájci mintára konföderációvá változtatják, amiben a románok által adminisztrált Erdély képezte volna egy osztrák korona alatti dák királyság magját. A románok a magyar forradalmi hadsereggel szemben az Erdélyi Szigethegységben tartottak ki, Avram Iancu vezetésével.

Avram Iancu módos román családból származott

Avram Iancu uradalmi bíró (?! az eredetiben „jude domenial” – RS), vagyis adókezelő fia volt, ami helyi szinten fontos tisztség volt akkoriban. A románok többségéét jóval meghaladó anyagi helyzete lehetővé tette számára, hogy Abrudbányára és Kolozsvárra járjon iskolába. Miután Kolozsváron elvégezte a jogot írnok, vagyis a protonotáriusnak alárendelt tisztviselő lett a Marosvásárhelyi Királyi Táblabíróságon, mely magasabb rangú ítélkezési szint volt Erdélyben. Az írnok valójában gyakorlati időt töltött az igazságügyi rendszerben, amire az ügyvédi vizsga előkészítésére volt szükség. 24 évesen, 1848 tavaszán már le is tette az ügyvédi vizsgát.

A Habsburg hatóságok veszélyesnek tartották

A magyar forradalom március 15-i kirobbanása még Marosvásárhelyen érte, valószínűleg éppen az ügyvédi vizsgája alatt. A Királyi Ítélőtáblán több román írnok is volt, akik forradalmi kijelentéseket tettek a magyar, székely és szász kollégáikhoz hasonlóan. Avram Iancu március vége felé más román írnokkal együtt az országot járta és a Habsburg hatóságok lehetséges forradalmi agitátorként tartották megfigyelés alatt.

Iancu, legalábbis 1848 tavaszán, lázító beszédekkel nem vállal szerepet a románok gyűlésein. Bár más írnok kollégáihoz képest még inaktív megfigyelő, a hatóságok lehetséges veszélynek tartották, valószínűleg jogi képzettsége és a többi román vezetővel meglévő kapcsolatai miatt.

Egy biztos: a hatóságoknak nem tetszett Iancu jelenléte az erdélyi szigethegységi románok között. Egyes tisztviselők kitartóan azt kérték, hogy Iancut valamilyen hivatalos feladat ürügyével hívják vissza a Marosvásárhelyi Királyi Ítélőtáblára. De már ügyvéd lett és nem állt az Ítélőtábla joghatósága alatt.

(Folyt. köv.)

 

 

Címkék: román román történelemhamisítások

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr102973005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása