Két, szerintem fontos, cikk nem fért be az előző bejegyzésbe, így itt közlöm azokat.

 

A magyar parlament elnöke újra hazánkban van, semmibe véve a hatóságokat

A szélsőséges Kövér: Remélem, a választások után megnyugodnak majd a kedélyek Magyarország és Románia között

 

A magyar parlament elnöke, Kövér László kedd délután újra Romániába, Marosvásárhelyre jött, hogy részt vegyen a Magyar Polgári Párt választási akcióiban, melynek tiszteletbeli elnöke. Kövér annak ellenére érkezett Romániába, hogy a román hatóságok látogatása elhalasztására kérték.

A magyar parlament vezetője Marosvásárhelyen kijelentette, látogatásának nincs köze Nyírő József író újratemetéséhez, azon meggyőződésének adva hangot, hogy a választások után „lecsillapodnak a kedélyek”.

„Nem azért vagyok itt, hogy Nyírő József író újratemetéséről tárgyaljak. Meggyőződésem, hogy a választások után a kedélyek lecsillapodnak és visszatérünk azokhoz a kapcsolatokhoz, melyekkel a korábbi romániai kormánnyal rendelkeztünk”, mondta Kövér megjegyezve, hogy ennél többet kedden, 19 órakor, egy Marosvásárhelyen tartott sajtókonferencián fog mondani.

Kövér László a marosvásárhelyi repülőtérre érkezve kijelentette, nincs semmilyen törvényi akadálya a romániai látogatásának.

„Természetes személyként és az MPP-ben betöltött státuszomnál fogva a lehető legnormálisabb dolog a jelenlétem. Nincs semmilyen törvényi alapja, hogy ne legyek ma az önök országában. Az Európai Unió polgáraként jogom van bármely országba ellátogatni az EU-n belül és az önök országában természetes személyként vagyok jelen”, mondta a hivatalos fordítás szerint a magyar hivatalosság.

Azt állította, hogy a Magyar Polgári Párton belüli „barátai” kérésére érkezett, hogy az MPP tiszteletbeli elnöke minőségében támogassa őket.

„A következő napokban kb. 50 székelyföldi településen jelenek meg, ahol az MPP-nek jelöltjei vannak, azért jöttem, hogy támogassam őket, kezet rázzak velük és elültessük a fenyőt (az MPP jelképe – a szerz.), ami reményeink szerint segíteni fog nekik a választási kampányban. Tehát itt a tiszteletbeli elnöki minőségemben vagyok jelen és azért jöttem, hogy támogassam a barátaimat és támogassam az MPP-t a helyhatósági választáson (…). Tekintettel arra, hogy itt más alkalomból vagyok, mint ez a téma – Nyírő József író újratemetése – nincs mit mondanom, de mégis remélem, hogy a hatályos törvények és a két ország közötti megállapodások lehetővé teszik majd, hogy ezt a témát is szerencsésen végig vigyük”, mutatott rá Kövér László.

Arra a kérdésre, hogy hol vannak Nyírő József földi maradványai, Kövér azt mondta, hogy ezek Budapesten vannak és hogy nem a román kormányt nevezte „barbár”-nak, hanem azokat a módszereket, amelyekhez folyamodott.

„Nem Románia kormányáról volt szó, hanem azokról a módszerekről, amelyekhez ez a kormány folyamodott”, mutatott rá Kövér, aki megjegyezte, hogy nem fog bocsánatot kérni.

„Nem (nem fog bocsánatot kérni – a szerz.). Elsősorban tisztázzuk, nem azért vagyok itt, hogy Nyírő József újratemetéséről tárgyaljak. Határozott meggyőződésem, hogy a romániai közigazgatási választások után a kedélyek lecsillapodnak és újra visszatérünk azokhoz a kapcsolatokhoz, melyekkel az előző romániai kormánnyal rendelkeztünk, amelyeket azzal kiépítettünk és a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba. Legalábbis én ezt remélem”, állította Kövér László. […]

 

Forrás: cotidianul. ro, 2012. június 5.

Extremistul Kover: Sper că după alegeri se vor linişti apele între Ungaria și România

 

 

Ki nyer a magyar szélsőségesség révén?

 

Magyarország álláspontja Nyírő József vitatott magyar íróról és Magyarország parlamenti elnökének nyilatkozatai nagyobb konszenzust hoztak az USL és a PDL között, mint arra bármilyen más alkalommal számíthattunk volna. Victor Ponta arra kért egy másik Viktort, nevezetesen Orbánt, hogy határolódjon el a magyar parlamenti elnök nyilatkozataitól és Magyarország nevében kérjen bocsánatot. Roberta Anastase és Vasile Blaga pedig azt kérték Kövér Lászlótól, hogy halassza a helyhatósági választások utánra a romániai látogatását. Ám hiába…

Arra számítok, hogy az eseménynek lesz egy bizonyosfajta választási relevanciája Erdély térségében. Aki képes lesz a legjobban zsonglőrködni ezzel a témával, az nyerni fog. Az erdélyi románok, könnyen érthető okokból, reagálnak az ilyenfajta témára.

Még az RMDSZ elnöke is tiltakozott Kövér László romániai látogatásával szemben. Nemcsak azért, mert az RMDSZ-nek az utóbbi időben egyáltalán nem volt jó kapcsolata a magyar kormánnyal, de főleg azért, mert e látogatásnak az MPP-sek a haszonélvezői. Egy kicsit erőltetett hasonlattal, a Magyar Polgári Párt az erdélyi magyarság egyfajta PRM-je (Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártja – PZS). Fordított értelemben. Itt arra utalok, hogy ez a „legszélsőségesebb” a magyar pártok közül és mindig sikerül felszítania a nacionalista kedélyeket. Amit kihasználhatnak a román pártok, de ami idegességet kelt az RMDSZ-ben. Nem csodálkoznék, ha a legutóbbi magyar kirohanások: Magyarország parlamenti elnökének kijelentései és Nyírő József eltemetése valójában jól előkészített akciók az MPP támogatására, mely párt Orbán és a Fidesz barátja.

U. i.: Időközben megjelentek a mi szélsőségeseink: nem mondják magukat jobboldaliaknak, valójában csak a szavazatok érdeklik őket és a náci tankönyvekből vett módszereket alkalmaznak. A viszonylag friss nagybányai polgármesterre, Cătălin Cherecheşre utalok, aki arra gondolt, hogy a választások megnyerése szempontjából nagyon hasznos lenne számára, ha a város romáit egy vegyi laboratóriumba költöztetné. Az Evenimentul zilei anyaga a „Schindler listájába” tökéletesen beleillő fényképeket és felvételeket tartalmaz.

Dan Andronic

 

Forrás: hydepark.ro, 2012. június 5., 9:20

Cine câştigă de pe seama extremismului maghiar?

Címkék: választás kövér magyar román

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr364567432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása