Bejelentkezés

 2010.11.12. 10:01

Miért pont Románia?

Egyrészt onnan származom és jól ismerem a nyelvet, másrészt azért, mert úgy gondolom, Magyarország számára a romániai (kedvező és kedvezőtlen) történések még hosszú ideig meghatározók lesznek. Bár nem élek Romániában, életem nagy része ott zajlik, még ha virtuálisan is, hiszen napi 10-14 órát foglalkozom a romániai ügyekkel. Gépemen folyamatosan három hírtévé adása megy (Antena3, Realitatea és újabban a moldovai Publika), naponta 30-40 román és magyar lap és portál hírein rágom át magam.

A romániai közéletet igazán intenzíven azóta kezdtem figyelni, amióta a romániai lapok elkezdtek megjelenni az interneten. Visszanézve az elektronikus könyvtáramat, az első cikk az Adevărul 1997. április 3-i számából való. Tehát jó sok víz lefolyt már azóta a Dunán, Maroson, Szamoson, Zazaron (!) stb. Lassan tíz éve ezt már hivatásszerűen is űzöm, egy átfogó, Romániával foglalkozó sajtószemlét készítve az aziránt érdeklődőknek. Ez idővel kibővült a Moldovai Köztársaság figyelésével és újabban a kárpát-medencei magyar sajtó figyelésével is. De itt elsősorban Romániával és ha érdekesek, akkor a moldovai ügyekkel szeretnék foglalkozni. Természetesen a magyar-magyar, magyar-román kérdések is fontosak lesznek, de a hangsúlyt elsősorban a romániai közéletre, mint egészre helyezném. A témák kiválasztása szubjektív lesz, de igyekszem ezeket a lehető legtárgyilagosabban kezelni. Ugyanakkor az olvasó türelmét kell majd kérnem, hiszen először készítek ilyen naplót és meglehet, több hiba is becsúszik majd. Ezeken idővel biztosan sikerül majd túljutni. Remélem, bejegyzéseimmel sikerül majd minél árnyaltabb és érdekesebb képet festenem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr762443918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása