Az elmúlt hétvégén előrehozott törvényhozási választásokat tartottak a Moldovai Köztársaságban. A leadott szavazatok összeszámolása után a következő előzetes eredmények vannak: 

1. Moldovai Köztársasági Kommunisták Pártja (PCRM) – 39,3% - 42 mandátum

2. Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) – 29,4% - 32 mandátum

3. Moldovai Demokrata Párt (PDM) – 12,7% - 15 mandátum

4. Liberális Párt (PL) – 10% - 12 mandátum 

Erre a választásra azért kellett sort keríteni, mert a 2009. április 5-én tartott parlamenti választás után nem tudtak államfőt választani.

Vegyük sorra. 

2009. április 5-én nyolcévnyi kommunista kormányzás után került sor parlamenti választásra. A volt Szovjetunióból 1991-ben függetlenedő államban óriási törésvonalak szabdalják a társadalmat. Az egyik törésvonal az elsősorban fővárosi, de néhány nagyobb városokban élő felvilágosultabb, nyitottabb, tanultabb, világot látottabb és fiatal-középkorú lakosság és a zömmel falun élő, kevésbé képzett, az állami gondoskodástól jobban függő, inkább idősebb lakosság között húzódik. Míg az előbbi csoport inkább a nyugati nyitást, az EU-hoz csatlakozást támogatja, az utóbbi inkább a kommunista időszak világát szeretné visszakapni. E törésvonal megszilárdulását, illetve a második csoport jelentős befolyásolási erejét befolyásolta egyrészt a kommunisták monolit tömbből fakadó ereje és az, hogy a saját pályájukon egyedül futottak, addig a nyugatpárti erők pályája kisebb-nagyobb versenyzővel van tele, melyek gyakran egymással nagyobb harcot vívnak az ugyanazon választói réteg megnyeréséért, mint a kommunistákkal. Ez utóbbi csoport esélyeit nem segíti az sem, hogy potenciális választóik zömmel már elhagyta (többé, vagy kevésbé végleg) az országot, elsősorban a nyugati munkapiacon próbálva szerencsét. A fő pártok közül a PCRM egyértelműen a nosztalgiázók, falun élők és – mint később látni fogjuk – a kisebbségek pártja, a PL fővárosi, nagyvárosi, erősen románpárti és azon keresztül nyugatpárti, EU-párti, a PLDM szintén városi, de inkább nyugat- és EU-párti és azon keresztül románpárti, végül a PDM, mely azután futott fel, hogy a kommunisták egyik karizmatikus vezetője, Marian Lupu kivált és belépett az addig meglehetősen vegetáló pártba, jelenleg még identitását keresi, támogatói nagyrészt a pragmatikusabb volt kommunista szavazók. 

Egy másik jelentős törésvonal identitáris, illetve etnikai. A 2004-es népszámláláskor a következő adatok születtek: 

Mint látható, a lakosság döntő többsége moldovaiként azonosítja magát, amit a többség egyfajta etnikumok feletti önmeghatározás, tagjai között egyaránt találhatók román-, mint ahogy orosz-, ukrán- és más ajkúak is. Ki nem mondva, de a „szovjetség” folytatódása kicsiben. Tény, hogy a több irányból (Oroszország, Ukrajna, Románia) érkező erőteljes identitáris nyomások közepette sokak számára ez tűnik a hosszabb távon is működni képes önazonosítási modellnek. Kormányzati/hatalmi támogatást elsősorban Vladimir Voronin elnöksége(i) alatt kaptak és ez az az időszak is, amikor identitáris viták nem annyira a társadalomban, mint inkább a pártok között voltak. Ez az identitáris/etnikai törésvonal egyszer már polgárháborúhoz vezetett (1992-ben), amikor a Dnyeszter bal partján lévő terület, Transzdnyeszter önhatalmúlag kikiáltotta függetlenségét és azóta állam az államban helyzetben található. Nemzetközileg nem ismerték el, de Oroszország – részben az ott élő jelentős számú oroszajkúak, részben a katonai előretolt bástya szerepe miatt – jelentős pénzügyi és másfajta támogatásokban részesíti. Moldova számára Transzdnyeszter kiesése azért fájdalmas, mert – igaz, kétséges minőséggel – de ott található az ipari egységek jelentős száma.

A – meggyőződésből, vagy opportunizmusból – nyugatpárti erők megosztottsága, gyakran ellenérdekeltsége a függetlenség első évtizedében kormányozhatatlanná tette Európa egyik legszegényebb országát. A kommunisták egy olyan korszak után kerültek hatalomra 2001 után, amikor már a fizetések és a nyugdíjak kifizetése is nehézséget okozott az államnak, a beruházások volumene a nulla felé tendált és a politikai Európa térképén szinte nem is létezett. 

A kommunisták szociális téren részben teljesítették ígéreteiket, a gazdasági hanyatlás megállt és nagyon alacsony szinten, de stabilizálódott az ország. Ebben nagy szerepet játszottak, főleg az első években, az orosz támogatások, befektetések. 2003-ban azonban törés következett be, amikor a transzdnyeszteri helyzetet konföderáció formájában rendező, Oroszországgal kidolgozott Kozak-terv aláírása az utolsó pillanatban, nagyon erős amerikai nyomásra meghiúsult úgy, hogy Vlagyimir Putyin már a kisjenői (Chişinău) reptéren volt. 

Ezt Voroninnak Moszkvában sohasem bocsátották meg igazán és az elkövetkező évek Brüsszel és Moszkva közötti ingadozásaival csak azt érte el, hogy gyakorlatilag sehol sem bíztak eléggé benne és nem kapott döntő támogatást. 

Ennek ellenére a 2009. április 5-i parlamenti választást a kommunisták nyerték meg. A következő eredmények születtek: 

1. PCRM – 49,48% - 60 mandátum

2. PL – 13,13% - 15 mandátum

3. PLDM – 12,43% - 15 mandátum

4. AMN (Mi Moldovánk Szövetség) – 9,77% - 11 mandátum 

Az ellenzék vitatta az eredményeket, bojkottálta a parlamenti munkát, de elvileg ez nem akadályozhatta volna meg a kommunistákat a kormányzásban. Ám a Parlamentnek elnököt kellett választania, amihez 61 szavazatra lett volna szükség. Az akkori ellenzék eltökéltségét mutatja, hogy nem akadt egyetlen képviselő sem a körükben, aki átállt volna, biztosítva az elnökválasztáshoz szükséges szavazatszámot. Ehhez azt is tudni kell, hogy az eredmények közzététele után tüntetések kezdődtek a fővárosban, melyek aztán a parlament és a kormány épületeinek ostromává fajult. A mai napig nem lehet pontosan tudni, ezekben tényleg volt-e a hivatalos Romániának szerepe, ahogy a kommunisták állították, vagy az elsősorban szélsőjobboldali romániai szervezetek (Deşteptarea, Spirit Românesc, Noua Dreaptă) „civil kezdeményezés”-ként jelentek meg a helyszínen. Ugyanakkor az is tény, hogy az ellenzékiek kitartásában nagy szerepet játszott az EU és az AEÁ is, melyek szívesebben láttak volna egy velük szemben szívesebben nyitó pártot, vagy koalíciót az ország élén. Ugyanakkor a kommunisták pártján belül törés következett be, a politikusi hiúságában sértett (nem őt jelölték államfőnek) Marian Lupu távozott a pártból, elnökké válva az addig éppen csak vegetáló PDM-ben. 

Az elnökválasztás kudarca miatt 2009-ben előrehozott parlamenti választást kellett tartani, amire július 29-én került sor, a következő eredményekkel: 

1. PCRM – 44,69% - 48 mandátum

2. PLDM – 16,57% - 18 mandátum

3. PL – 14,68% - 15 mandátum

4. PDM – 12,54% 13 mandátum

5. AMN – 7,35% - 7 mandátum 

A kommunisták sikertelenül próbálták meggyőzni a Marian Lupu által vezetett PDM-t, hogy alkossanak koalíciót, mely a maga 61 mandátumával már elnököt tudott választani. Ez nem sikerült nekik, de a Szövetség az Európai Integrációért (AIE) koalíciót létrehozó másik négy pártnak sem sikerült kommunista képviselőket megnyerniük ahhoz, hogy elérjék az elnökválasztási szavazatszámot. Újra patthelyzet következett. 

Az elmúlt több mint egy évről nyugodtan el lehet mondani, hogy nem tompította, inkább erősítette a társadalmon belüli megosztottságot. A „moldovaiság” lekerült a hivatalos napirendről, az ideiglenes elnöki tisztséget is ellátó parlamenti elnök, Mihai Ghimpu (PL) képviselve az AIE-n belül a radikális román irányvonalat, ezzel számos vitát gerjesztve a koalíción belül. Vlad Filat (PLDM) és Marian Lupu éppen a pártjaik támogatóinak zömét alkotókra tekintettel veszélyesnek tartották a Ghimpu-féle radikális megnyilvánulásokat. Ghimpu erőteljes oroszellenes lépéseket is tett, meghirdetve a szovjet megszállás emléknapját, vagy többször távozásra szólítva fel az orosz csapatokat. Ezekre a lépésekre – melyek önmagukban akár jogosak is lehetnek! – akkor került sor, amikor az EU kezdte már átértékelni viszonyát a Medvegyev/Putyin párossal és a legkevésbé sem hiányzott neki egy ezt megzavaró és amúgy EU-integrációt szorgalmazó kisjenői vezetés. Szintén nem segített a társadalmi megbékélésnek az, hogy a majdnem hivatalosnak számító orosz nyelvet az új hatalom közigazgatási/informális nyomásokkal igyekezett kiszorítani a közéletből, vagy igencsak csökkenteni a befolyását. Az amúgy tényleg példaértékű gagauz autonómiát elsősorban a transzdnyeszteri helyzet rendezetlensége nem támadták még erőteljesen, vagy nyíltan. Közigazgatási eszközökkel korlátozták, illetve zaklatták az orosz nyelvű, illetve kommunistákhoz közeli sajtót, tévéket (NIT TV, Omega hírügynökség stb.). 

Miután a Velencei Bizottság elmarasztalta a koalíciót az Alkotmány, illetve a parlamenti szabályzat önkényes módosításai, vagy módosítási kísérletei miatt, Mihai Ghimpu kikényszerítette alkotmánymódosítási népszavazás kiírását, amin a moldovaiaknak arról kellett volna dönteniük, hogy az elnököt közvetlenül, vagy Parlament által válasszák meg. Az AIE abban bízott, hogy tekintettel a téma népszerűségére (vagy legalábbis így tűnt!), megsemmisítő csapást fognak mérni a kommunistákra, hosszú időre eldöntve a háborút. Ebben nagy szerepet játszottak az elmúlt évben megjelent román finanszírozású tévék (Publika TV, Jurnal TV) és közvéleménykutató-cégek (CBS-AXA, IRES), melyek rekordméretű részvételeket jósoltak, egyértelmű AIE-győzelemmel. De annak ellenére, hogy – meglehetősen kérdéses módon – a hatalom az érvényességi küszöböt 33 százalékra csökkentette, a 30,29 százalékos részvételi arány fájó kudarcot jelentett. Ugyanezek a tévék/közvélemény-kutatók a választás napján készült exit-poll-okban is több mint tízszázalékos tévedéseket követtek el, a kommunisták esetében jelentősen lefele (26 százalék a tényleges majdnem 40 helyett!), a PLDM és a PL esetében pedig jelentősen felfele "kerekítve" az eredményeket. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy ez tudatos torzítás, valami előkészítése, vagy szakmai hiányosság következménye volt.

Ezek után a választási kampány nagyon óvatos és ugyanakkor nagyon kiélezett volt. Óvatos volt a kampánytémákat illetően, szinte teljesen hiányoztak az identitáris kérdések, a kiélezettség pedig a kampányeszközökben mutatkozott meg, megvert/vagy álmegvert politikusokkal, a másik felet hazaárulással, bűncselekmények elkövetésével vádoló filmekkel és ellenfilmekkel. Ennek eredménye volt a vasárnapi választás, mely újra nem döntött el semmit. Mint a bejegyzés elején közölt rangsorból látszik, újra patthelyzet van, egyik félnek sincs elég mandátuma az elnökválasztáshoz. Az egyetlen figyelemreméltó fejlemény az Vlad Filat pártjának, a PLDM előretörése, amiben jelentős szerepet játszhat a kormányfői tisztségből fakadó adminisztratív előnyök kiaknázása, mint ahogy az EU-tól, az AEÁ-tól és Romániától az utóbbi évben kapott jelentős pénzügyi támogatás is. A jelenlegi moldovai Alkotmány nem tartalmaz korlátozást arra nézve, hogy hányszor lehet előrehozott választást kiírni. Bár jelenleg mindenki győzelemről és örömről beszél, a vezető politikusok arcán inkább a döbbenet és a tanácstalanság látható. Az elmúlt napokban majd biztosan beindul egyrészről az EU és az AEÁ, másrészről Oroszorsz</spa