Mint az várható volt, az autonómiával kapcsolatos vita szép lassan inkább nyilatkozatháborúvá fog változni. Mi a különbség? Nos, a vita érvek ütközése, a nyilatkozatháború viszont a manipulációs eszközök alkalmazása.

A március 15-e környéki - és részben mesterségesen, elsősorban kormány-ellenzék konfliktus miatt kirobbantott - cirkuszba a román fél most kifinomultabb eszközöket is bevet. Miután a mocskos munkát, vagy mondjuk úgy, a légi és tüzérségi előkészítést a két fő hírcsatorna, a Realitatea és az Antena 3 elvégezte, a fronton megjelentek a pszichológiai hadviselési egységek. Az Evenimentul zilei átvette a Deutsche Welle egyik anyagát, mely - a tárgyilagosság látszatát keltve - az autonómia kérdését tárgyalja. Természetesen a DW román szerkesztőségéről van szó, ám el kell mondanom, hogy a német hírügynökség valószínűleg teljes szerkesztési autonómiát biztosít az egyes alszerkesztőségeknek. Írom ezt nemcsak a Romániáról szóló anyagok alapján, hanem a Moldovai Köztársasággal foglalkozó szerkesztőség munkái alapján is, ahol szembetűnően egyoldalú hírforrásokkal, munkatársakkal dolgoznak. Mindenesetre egy ilyen neves hírügynökség neve a tárgyilagosság látszatával ruházhat fel bármilyen féligazságot, vagy akár hazugságot is!

A cikkhez egy 8 perces képes riport is tartozik, amit átveszek tőlük (román nyelvű!) és amihez csak néhány megjegyzést fűzök. Először is az egész riportot egy olyan személy monológjára építik, aki bár magát büszkén "magyar nemzetiségű román állampolgár"-nak nevezi, az arcát nem adja a bátor szövegéhez. Ettől függetlenül még létezhet, hiszen végső soron Hajdu Győző is egy "magyar nemzetiségű román állampolgár". Sajnos! Itt nem a - kétségtelenül helytálló - közjogi státuszról van szó, hanem ahogy ezt a többé, vagy kevésbé, lélekben, vagy már tettekben is asszimilálódottak mondani szokták és amire példát a riport végén lehet hallani!

Másrészről szembetűnő a képi manipulációs szándék, amit a narrátor szövege támaszt alá. Nevezetesen azt sugallják, hogy míg "odafenn" a gonosz politikusok "autonómiáznak", a "nép" éli egyszerű életét és bár nem jutott neki sok az "autonómiátlanság"-ban, megbékélten kanalazgatja a düledező viskók között a krumplilevesét. Tiszta idill! Mindjárt az elején meg is szólalnak a "jó magyarok", arról biztosítva a nézőket, hogy nekik aztán úgy kell az autonómia, mint kecskének a kés! Bár a harmadikként megszólaló (a cigarettás!) riportalany számomra inkább egy Székelyföldre telepített és félig elmagyarosodott román rendőrnek, vagy valami hivatalnoknak tűnik, de természetesen ez egy szubjektív és rosszmájú megjegyzés. Azután következnek a "semleges, de javítható magyarok", egy fiatalember, aki miután elmondja, szerinte mi az autonómia, ki is nyilvánítja annak szükségtelenségét, valamint egy tanítónő, aki saját beszédével is bizonyítja, milyen ártalmas lenne az autonómia, hiszen íme, még "autonómiátlanul" sem tud rendesen románul! És természetesen következnek a "gonosz magyarok", egy idős ember, aki nehezményezni meri, hogy a huszáregyenruhája miatt majdnem megkéselték, a zoltáni református lelkész és természetesen a fő gonosz, Csibi Barna, aki mintegy elhelyezi az elfogadhatósági palettán az "autonomistákat".

Szintén jellemző az is, hogy míg az autonómiát ellenzőek egyike sem a nevével szerepel, hanem vagy "zoltáni falubeli", vagy "sepsiszentgyörgyi magyar" (ő a cigarettás!) képaláírásokkal, a középen elhelyezkedő fiú "sepsiszentgyörgyi Gyuri"-ként jelenik meg. A "gonosz magyarok", a lelkész kivételével, már a teljes nevükkel szerepelnek. Ebbe a csoportba került a zoltáni tanítónő is, valószínűleg büntetésül azért, mert rosszul fordított le egy magyar könyvcímet románra (amúgy tényleg, miért nem tud rendesen románul a tanítónő?).

Ugyanakkor ennek a történetnek tanulsága is van. Az egyik az, hogy az autonómiát támogató politikusoknak valóban ki kell lépniük a politikai homokozójukból és el kell indítaniuk egy széles körű kampányt, melynek során a legegyszerűbb módon elmagyarázzák, mi az autonómia és mit jelent. Sőt, ezt akár román nyelven is. Ma már rengeteg olyan eszköz áll a rendelkezésre (internet, rádiók, tévék), melyekkel el lehet jutni a legkisebb faluba is.

A második tanulság az, hogy fel kell készülnünk a román fél azon lépéseire, melyekkel az autonómia kérdését nekik kedvező módon kívánják "nemzetköziesíteni".

És végül az, hogy a politika mellett a civil társadalomnak, a magyar nyelvű oktatásnak, az egyházaknak is ki kell venniük a részüket ebből a munkából. Pl. lehet, hogy osztályfőnöki órán nem lehet az autonómiáról beszélni a gyermekeknek (bár miért ne?), de történelemórán, amikor Európa második világháború utáni történelméről van szó, a magyar iskolákban beszélni lehetne az Európában kialakult autonómiaformákról. Ez csak egy példa. Valószínűleg sok mást is ki lehetne találni.

U. i.: Amúgy vicces, hogy ezt a cikket az Evenimentul Zilei a nemzetközi hírek között szerepelteti!

Surpriza din Tinutul Secuiesc from Laurentiu Diaconu-Colintineanu on Vimeo.