A România liberă hétfőn interjút közölt Dan Dungaciuval, a Román Akadémia Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatójával. Mihai Ghimpu erősen román- és unionista érzelmű ideiglenes köztársasági elnök rövid mandátuma alatt politikai tanácsadóként érkezett Kisjenőbe Bukarestről. Bogdan Aurescuval, Titus Corlăţeannal együtt a román külpolitika „héjái” közzé tartozó Dungaciuról, korrábbi erősen egyesüléspárti nyilatkozatai alapján, feltételezni lehet, hogy egy esetleges egyesülés előkészítésének Traian Băsescutól kapott megbízásával érkezhetett a moldovai fővárosba.
A továbbiakban közölt interjú is a fentieket támasztja alá. Azért közlöm a bukaresti kettős mércére vonatkozó sorozatom részeként, mert Dan Dungaciu másik ismertetőjele az erős magyarellenessége. Nemcsak a magyar külpolitika moldovai lépéseit támadta és akadályozta, amennyire tudta, hanem az erdélyi magyarság jogos – az unionizmus követelését meg sem közelítő – követeléseit is. Éppen ezért szembetűnő az a könnyedség, amivel félresöpri mindazokat az érveket, melyek azt támasztják alá, hogy – legalábbis egyelőre – a moldovai társadalomban nincs túl nagy hév az újraegyesítés iránt. Számára nem számít, hogy egy felmérés szerint a – kb. 70 százalékban román ajkú – társadalom 7 (!) százaléka tartja Romániát a Moldovai Köztársaság stratégiai partnerének, vagy azt, hogy ugyanezen társadalom jelentős része még mindig Moszkvát tartja vonzóbbnak Bukarestnél.
Persze, fel lehetne hozni – jogosan – az orosz, majd szovjet megszállás barbárságát, a román érzelmű értelmiség megtizedelését, a társadalom indoktrinációját, a Romániáról évtizedeken keresztül kialakított ellenségképet, az első világháború utáni visszacsatolás utáni sérelmek – esetleges – eltúlzását stb. Ha már itt (és a kettős mércéknél) tartunk, érdekes kísérlet lenne, ha az orosz helyett románt, a román helyett magyart, Románia helyett Magyarországot írnánk…
A Dungaciu-interjú remekül ábrázolja az unionista irányzatba bekövetkezett változásokat is. Igaza van abban, hogy 1991-ben, ha tényleg lehetséges lett volna és a politikai akarat is meg lett volna, az egyesülés a két ország társadalmai többségének éljenzése közepette zajlott volna. Nem tudom megítélni, mennyire állják meg a helyüket Dungaciu ezzel kapcsolatos hivatkozásai, de a hangulat szempontjából igaza van.
Az is igaz, hogy ma már ez a lelkesedés jórészt eltűnt, a társadalmak a Prut mindkét oldalán közömbösek e témában, ha nem éppen ellenségesek, ki irigységből, ki kisebbrendűségi érzésből (itt is vannak szomorú hasonlóságok a magyar–magyar viszonnyal!). Ahol viszont Dungaciu téved, az az, ahogy ezt a tényt megpróbálja egy álpragmatikus megközelítéssel felülírni. Annak beállításával, hogy a Moldovai Köztársaságnak egyetlen esélye van a nyugati térséghez csatlakozni, mégpedig a Romániával egyesüléssel. Ebben a folyamatban pedig a moldovai társadalom nyomást fog gyakorolni a politikumra, mert csak így lesz „európai nyugdíja”, „európai útlevele” és gyermekei számára „európai iskolája”. Lehet, hogy az Európa valóban egyik legszegényebb országában eltöltött idő után Dungaciunak a romániai viszonyok paradicsomiaknak tűnnek, de azért tudjuk, hogy a helyzet nem egészen így van! A román nyugdíj valóban „európai”, de azok közül az egyik legalacsonyabb. A román útlevél valóban „európai”, de azért még mindig „zűrös”…
Kétségtelen, hogy sok moldovai kér román állampolgárságot, mert ezzel könnyebben elmehet nyugatra dolgozni, ezt sokan meg is tették, de ezzel az érvével éppen Traian Băsescu egyik kedvenc témáját, a könnyített állampolgárság megadását rúgja oldalba. Ugyanis, ha a román állampolgárság „attributúmai” képeznék azt a csalit, amivel a moldovai társadalom rávehető az egyesülés elfogadására, akkor a könnyített és a magyarországihoz hasonló, romániai állandó lakhelyet nem igénylő román állampolgárság-megadás ezt a csalit semlegesíti. Vagy csak én értem félre?
Ez a téma biztosan vissza fog még térni, így itt is lesz még róla szó, főleg úgy, hogy 2012-re az unionisták készülnek valamire…
Interjú Dan Dungaciuval, a Román Akadémia Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatójával
Az AEÁ 1991-ben bátorította Románia egyesülését Moldovával
Dan Dungaciu professzor a România liberă-nak adott interjújában a moldovai politikusok és elitek azon hajlamát elemzi, hogy Moszkva befolyási övezetében maradjanak még 20 évvel az ország függetlenné válása után is. Ugyanakkor a volt moldovai elnök (Mihai Ghimpu – RS) volt tanácsadója megemlíti az AEÁ szenátusának egyik 1991. június 28-i határozatát, mellyel a washingtoni adminisztrációt arra bíztatták, hogy „támogassa Moldova kormányának jövőbeni erőfeszítéseit, hogy békés tárgyalásokat folytasson, akarja-e Moldova és Észak-Bukovina újraegyesítését Romániával”. Dan Dungaciu úgy gondolja, hogy bár ez a vonat már elment, a dolgok nem fognak így maradni.
20 évvel a Moldovai Köztársaság függetlenné válása után ezt az országot a Freedom House egyik minapi jelentésében csak részben szabadnak tartják. Mi hiányzik, hogy valóban szabad legyen?
Elsősorban a demokratikus államokéhoz hasonló közélet hiányzik. A kommunisták távozása óta sok jó dolog történt e téren, de nem elég: Kisjenőben (Chişinău) valaki azt mondta, hogy korábban egy Voronin volt és most több van. A sajtó átpolitizálása sokszor nagyon gyorsan megtörtént a rezsimváltás után. Valószínűleg ez az egyik mutató, főleg úgy, hogy nagyon kevés moldovai köztársasági sajtószervet lehet függetlennek tekinteni.
A Moldovai Köztársaság a politikában és a sajtóban az orosz, vagy a román mintát másolja?
Az orosz modell csábító a politikai osztály számára és ha a politikában az orosz mintát másoltad le, akkor azt fogják a sajtóban is alkalmazni. Oroszországban a politika és sajtó közötti kapcsolat közvetlen és létfontosságú, a Moldovai Köztársaságban pedig nagyon sok olyan politikus van, fiatalok is, akiknek az Orosz Föderáció területén vannak a mintáik. Ez nem véletlen, mert ha megnézzük a felméréseket, a Moldovai Köztársaságban Putyin és Medvegyev a legnépszerűbb politikusok. A Moldovai Köztársaságban, az egész eddig történt demokratizálás ellenére, az emberek masszívan az orosz tévék felé fordulnak, melyeknek van egy bizonyos jellegzetességük: a vezér sohasem téved, masszív teret kap a híradókban, a beszélgetős műsorok pedig nem annyira vérszomjasak, de nem is mennek le ennyire mélyre. E tekintetben az orosz térség sokkal vonzóbb úgy az egyszerű emberek, mint ahogy a politikusok számára is.
Ezt úgy értelmezem, hogy a függetlenség 20 éve alatt, vagyis miután egy nemzedék megszületett és felnőtté vált a Moldovai Köztársaságban, az országot inkább Oroszország, mint Románia vonzalmi szférájába tolják.
Remélem, hogy nincs így, persze vannak bizonyos orosz, vagy szovjet típusú habitusok, melyek nem a politikusoké, vagy a lakosságé, hanem a közönség elvárásai és a politikusok teljesítménye közötti hallgatólagos párbeszéd részei.
Tehát a moldovaiak inkább kelet felé csúsznak, mint nyugat felé?
Tény az, hogy ezen 20 év alatt egész könyvtárnyit gyűjtöttünk össze a Moldovai Köztársasággal kapcsolatos kudarcba fulladt terveinkből. Nem feltétlenül mi, mint románok, hanem mi, mint atlanti térség.
Mi ezen elpuskázott tervek oka?
Azt hiszem, nem értettek meg egy lényeges dolgot: a Moldovai Köztársaság bármilyen eltávolítása Romániától, beleértve az identitást és a nyelvet, valójában az euroatlanti térségtől távolítja el a Moldovai Köztársaságot. Bármilyen kísérlet, hogy más megoldásokat találjanak, beleértve az identitási kérdésre, a Moldovai Köztársaságból a keleti térség felé nyit ki ablakokat. A Moldovai Köztársaság román identitása ezen ország európai irányba való igazodásának egyetlen szavatolója. Megdöbbentően hangzik, de a 20 év tapasztalata bebizonyította ezt számunkra. Bármilyen kísérlet, hogy más pótlékot találjanak, a Moldovai Köztársaságot kelet felé tolja.
Hogyan nézne ki egy pótlék?
Nézze meg, mi történt a narancsszínű forradalmak idején, amikor az amerikaiak intenzíven dolgoztak e térségben, Ukrajna pedig nagyon figyelmessé vált a nyugati jelzésekre és elkezdett reagálni, a fő gondolat az ukrán nacionalizmus megerősítése volt. Ezért, például, Romániának már nem volt tárgyalófele abban az időszakban a kisebbségek területén. Az e terv mögötti gondolat az volt, hogy az ukrán identitás megerősítése Ukrajna leválásához fog vezetni Oroszországról, az Ukrajna nélküli Oroszország pedig, Zbigniew Brzezinski szavaival élve, már nem lehet birodalom a nyugati dimenzióban. Vagyis, ha Ukrajna belépne a NATO-ba, megakadályoznák Oroszország nyugati irányú előnyomulását.
Másképp mondva, csak a nacionalista dimenzió szakíthatná el ezeket az államokat Oroszországtól?
Ez volt a hipotézis, Ukrajnában pedig működött. Ezt a mintát alkalmazták Moldovában is, de minthogy nem találtak narancsszínű vezetőt, a kommunisták vezetője, Vladimir Voronin átvette a narancsszínű forradalmak gondolatait, az identitási hangsúllyal együtt, csakhogy ez a terv 2009. április 7-én néhány fiatal utcákon történt halálával ért véget. Ne feledjük, hogy a moldovai köztársasági kommunista terv olyan identitási terv volt, mely a Voronin-rezsim idején nemcsak a közbeszédben artikulálódott, hanem a tankönyveken, vagy az ünnepeken és jelképeken keresztül is. Ez az identitási terv, sajnos, a Moldovai Köztársaságot nem az euroatlanti térséghez vitte közelebb, hanem inkább Oroszországhoz. Ez szintén egy kudarcot vallott terv.
Traian Băsescu nemrég felhívta a Moldovai Köztársaság figyelmét arra, hogy eltávolodik az EU-tól, mert két előrehozott választás után sem sikerül elnököt választania. Mennyire súlyos a helyzet?
Ha a kisjenői vezetőknek ősszel nem sikerül valamit tenniük az elnök megválasztásáért, küszöbön áll a kommunisták hatalomra kerülése. Ez a kudarc nemcsak a politikai osztály kudarca lesz, hanem a Moldovai Köztársaság fő állami terveinek kudarca is.
Lehet kudarcba fulladt államról beszélni?
Igen, egy kudarcba fulladt állam, vagy egy kisebb Ukrajna: egy olyan állam, ahol senkit sem nagyon érdekel, hogy mi történik. Azt, amit Traian Băsescu mondott figyelembe kell venni, mert nem hiszem, hogy az időnek még van türelme a Moldovai Köztársasággal.
Mivel magyarázza, hogy a kisjenői kormány megtartotta a kommunisták azon döntését, hogy lemondanak a „Románok történelme” tantárgyról?
2006-ban a Moldovai Köztársaságban akkor hatalmon volt kommunisták találtak egy megoldást a „Románok történelme” tankönyvek kiiktatására és akkor egy integrált történelemre vonatkozó európai trükköt használtak fel: két tankönyvből, az „Egyetemes történelem”-ből és a „Románok történelmé”-ből bizonyos nyugati szakértők segítségével egyetlen tankönyvet alkottak. Amikor a Szövetség az Európai Integrációért (AIE) hatalomra került, nem nyúlt ehhez az ügyhöz és egy külön románok történelméről szóló kurzus be nem vezetését a tankönyvek hiányával indokolta. Bukarest akkor 450 ezer tankönyvet küldött nekik, de Kisjenő semmit sem változtatott a kommunista tervhez képest.
Mivel magyarázza, hogy arra a kérdésre, hogy „Mely országnak kellene a Moldovai Köztársaság stratégiai partnerének lennie?”, a moldovaiak 57 százaléka azt mondja, hogy Oroszországnak, 24 százalék az EU-ra voksol és csak 7 százalék Romániára?
Az embereknek senki sem magyarázta el, mit jelent az EU, másrészről pedig az európai soft power gyengébb az orosznál. Amit a brüsszeliek sem értettek meg az az, hogy az orosz soft power-t csak egy román nyelven szállított európai soft power helyettesítheti. Kudarc volt pótlékot keresni a nemzeti nyelvre, mert ott az orosz lakosság, birodalmi lévén, lenézi az őslakosokat. Ezek az emberek 70 éven keresztül nem tanulták a nyelvet és éppen azért nevezik moldovainak, hogy ne kelljen egy olyan kultúrához viszonyulniuk, mint az EU által elismert román. A moldovai nyelv egyáltalán nem segíti a moldovai köztársaságiakat abban, hogy egyenlő félként folytassanak párbeszédet az oroszokkal.
Ilyen körülmények között még valósággá válhat Traian Băsescu becslése a Moldovai Köztársaság és Románia lehetséges újraegyesüléséről?
Az újraegyesítés szó az utóbbi 20 évben tabu volt és gyakran szégyelltünk erről beszélni. A Prut két oldalán lévő politikusok a 90-es években azt magyarázták nekünk, hogy a két állam egyesülése nem lehetséges, de a dolgok nem éppen így álltak. Margaret Thatcher egy interjúban azt mondta, beszélt Gorbacsovval és a Szovjetunió akkori elnöke azt mondta neki, hogy meg akarja őrizni a Szovjetuniót, de ő (Thatcher – RS) azt mondta, hogy a balti országok és a Moldovai Köztársaság sohasem tartoztak az orosz térséghez. Thatcher elképzelése 1990. augusztus 29-én az volt, hogy a Moldovai Köztársaság és a balti államok mások. A Moldovai Köztársaság elnökétől, Mircea Snegurtól a 90-es években ahányszor Moszkvában járt megkérdezték: „Mikor egyesültök a német minta szerint?”.
Azt akarja mondani, hogy a nemzetközi közösség 20 évvel ezelőtt nem utasította volna el a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával?
Ezzel kapcsolatosan a legerősebb jelzést 1991. június 28-án adták meg, amikor az amerikai szenátus külpolitikai bizottsága egy határozatot javasolt elfogadásra, amit a plénumban megszavaztak és amiben az állt, hogy az AEÁ szenátus azt ajánlja az amerikai adminisztrációnak, „támogassa a szovjetek által elfoglalt moldovai és bukovinai nép önrendelkezését és dolgozzon ki egy ezzel kapcsolatos határozatot” és „támogassa Moldova kormányának jövőbeni erőfeszítéseit, hogy békés tárgyalásokat folytasson, ha újra akarja egyesíteni Moldovát és Észak-Bukovinát Romániával, ahogy az az 1920-as párizsi békeszerződésben szerepel, a nemzetközi jog hatályos normáinak és a Helsinki Záróokmány elveinek megfelelően”.
Romániában miért nem vették figyelembe az AEÁ szenátusának ezt az ajánlását?
Mert az akkori fő döntéshozóknak szovjet dekódolójuk volt, az újraegyesítés valami veszélyes volt számukra.
Most milyen lehetőségek maradtak?
20 évvel ezelőtt lehetséges lett volna egy lelkesedésen és történelmi nosztalgiákon alapuló egyesülés. Nem ismertük egymást, de lelkesek voltunk. Időközben megismertük egymást és nem nagyon tetszettünk egymásnak, ezért úgy hiszem, hogy ha a jövőben megtörténik, akkor egy tisztán pragmatikus lépés lesz, nem a történelem, hanem a román útlevél nevében. A moldovai állampolgárok legnagyobb pragmatizmusa a Romániával való egyesülés lesz, mert amikor a dolgok már nem fognak működni a Moldovai Köztársaságban, ez lesz az egyetlen megoldás arra, hogy egy európai nyugdíjat, európai útlevelet kapjanak, hogy a gyermekeiket európai iskolákba küldhessék.
Sabina Fati
(Forrás: România liberă, 2011. augusztus 29.)
