Három név, egy kosaras, egy miniszterelnök, egy NATO-főtitkár. Vajon ki a kakukktojás?

Feloldom a talányt, Rasmussen, a NATO főtitkára az. Eredetileg kommentár nélkül csak a NATO-főtitkár România liberă-ban megjelent interjúját akartam közölni. Az apropót a NATO Parlamenti Közgyűlésének bukaresti ülése adta, amire a múlt hétvégén került sor. Talán az átlagosnál cinikusabb, vagy a felesleges szócséplésekkel szemben egyre türelmetlenebb vagyok, de ezek a drága és értelmetlen politikusi bulizások egyre kevésbé tudnak lázba hozni. Az interjút azért közlöm, mert talán a kívántnál élesebben rávilágít arra, hogy az udvarias/lekezelő/ködösítő nyilatkozatokon túlmenően mit gondolnak a NATO vezetői Románia keleti politikájáról. Jelen esetben az Oroszországgal szembeniről. Az a könnyedség, amivel Rasmussen elintézi Románia Oroszország-politikájának egyik sarokkövét, a Transzdnyeszterben állomásoztatott orosz katonák kérdését és általában véve az Oroszország által jelenleg képviselt veszélyt mutatja, kb. mennyire tartják komolynak a román kül- és katonapolitika elemzőképességét.

Külön meglepetés Sabina Fati kérdése az esetleges román tengeralattjáró-beszerzésről. Amit annyira fontosnak tart, hogy kétszer is rákérdez. Kettőből egy: vagy Fatinak van valamilyen bennfentes információja, amit eléggé valószínűtlennek tartok, vagy összevissza beszél. Ha mégis az előbbi, akkor a román hadseregvezetésnek tényleg nincs ki minden kereke. A méregdrága és tényleg nehezen megindokolható repülőgép-beszerzések után egy újabb felesleges pénzkidobás, amikor konfliktus esetén még egy közepes gyalogoshadtestet sem tudnának tisztességesen felszerelni és ellátni?

Szóval Rasmussen kipipálva, a vele készített interjú e bejegyzés végén…

De mi indokolja Chauncey és Boc együttszerepeltetését? Elég sok minden. Hardy Chauncey egy amerikai kosaras volt, akit a hét végén gyilkoltak meg egy bárban a dél-romániai Gyurgyevóban (Giurgiu). Az ügy sok hasonlóságot mutat – erre mindenki felhívja a figyelmet – a Veszprémben meggyilkolt Marian Cozma esetével. Ott is, itt is magukat érinthetetlennek gondoló – és hosszú ideig annak is számító – alvilági figurák gyilkoltak. Ott is, itt is talán erre nem került volna sor, ha a hatóságok és a kisebb, vagy nagyobb politikusok nem fonódtak volna össze ezzel az alvilággal. Vagy legalábbis nem tanúsítottak volna bűnös gyávaságot vele szemben. Az alvilág által könnyen és megbízhatóan mozgósított szavazatokért cserében a politikusok egy része (pártállástól függetlenül) elnézte a hatóságok cinkosságát. Ez utóbbiak pedig nem kevés pénzért viselkedtek így, mely pénz egy része szintén egyes politikusoknál landolt.

Chauncey esetében a helyi rendőrség első reakciója annak tagadása volt, hogy a tettes az alvilág tagja. Amikor ez már tarthatatlan volt, akkor magának az alvilági csoportosulásnak a létezését tagadták, azt állítva, hogy nem klánról van szó, hanem egy „nagyobb családról”. A város polgármestere szerint náluk csend és nyugalom van, csak néhány hevesebb vérmérsékletű nem bír magával. De persze őket nem lehet klánnak nevezni, mert az igazságszolgáltatás nem ítélte el őket. Hát igen…

A helyi rendőrséget olyan valaki vezeti, aki ellen a belügyminiszter ellenőrző testülete 35 pontban indított eljárást, többek között azért, mert nem mutatott kellő eltökéltséget a szervezett bűnözés felszámolásában. Aztán az eljárás elhalt, többek között azért, mert az igazságszolgáltatás szintén közbeszólt. Hát igen…

Aztán a szerencsétlen kosaras már kész diagnózissal került kórházba, mely szerint nem az ütlegeléstől nincs magánál, hanem mert alkoholos kómában van. Persze, a diagnózist nem egy orvos állította fel, hanem a bár biztonsági főnöke, egy volt zsaru! És a kórházban csak négy óra múlva kezdtek gyanakodni, hogy talán más gond lehet. A bárban persze pont most nem működött a biztonsági kamera. De hát mit várjunk egy doktorosdit játszó volt rendőrtől?!

Ez az eset nem egyedülálló, legfeljebb az áldozat most túlságosan ismert volt ahhoz, hogy az ügyet szőnyeg alá lehessen seperni és az amerikai nagykövetség is megfelelő nyomást gyakorolt a „szervekre”. Ám a sajtóban nap mint nap olvashatjuk/láthatjuk/hallhatjuk az eseteket arról, hogy az ellenőrizetlen hatalom szedi az áldozatait. Hiszen itt erről van szó! A nem üldözött, a mégis valamilyen csoda révén bíróság elé került, de a korrupt „igazságszolgáltatás” által futni hagyott bűnözők illegitim, de ténylegesen létező hatalmi tényezőkké váltak! A korlátlanul tevékenykedő bűnözőkben nagyon könnyen és természetes módon alakult ki az az érzés, hogy rájuk a törvények nem vonatkoznak, velük szemben azok nem érvényesek, azt tehetnek, amit akarnak, mert az általuk jogosnak tekintett érdekeik ezt kívánják!

Hogy kerül ebbe a képbe Boc? Nos úgy, hogy a korlátlanul tevékenykedő politikusokban pontosan ugyanolyan tudattorzulások következnek be, mint a bűnözőkben. Ha nem ellenőrzik őket, ha tetteiknek nincsenek következményeik, akkor könnyen kialakulhat bennük az érzés, hogy azt tehetnek, amit akarnak, hogy a törvények rájuk nem vonatkoznak! Mi teszi ezt időszerűvé? A kormánypárti képviselők megszavazták, hogy hiába nyerte meg a napokban a közalkalmazottak egy része azt a pert, melyet azért indítottak, mert a kormány egy rendelettel 2009-ben(!) elvonta bérük egy részét, a teljes hiányzó összeget 2016-ig (!) kapják meg, a következő ütemezéssel: 2012 – 5%, 2013 – 10%, 2014 – 25%, 2015 – 25%, 2016 – 35%.

Most tekintsünk el attól a cinikus hozzáállástól, hogy az egyetlen időszakban, amikor még nagy biztonsággal ők vannak hatalmon, 2012-ben csak 5 százalékot adnak vissza, a többi 95 százalékot valószínűleg a mostani ellenzékkel fizettetnek meg és összpontosítsunk magára az elvre. Miért ne tekinthetné a bűnöző természetesnek, hogy a jogosnak vélt érdekei felülírják a törvényeket és miért ne alkalmazna erőszakot ezen érdekei érvényesítéséhez, ha azt látja, hogy a politikai hatalom birtokosai ugyanezt teszik?

Hiszen jelen esetben a politikai hatalommal rendelkezők a jogosnak vélt érdekeik érvényesítéséhez újra és újra átírják a játékszabályokat és egyre erősítik a közvéleményben a reménytelenség érzetét. Mert honnan várhatsz biztonságot, kiszámíthatóságot és törvényességet, ha a politikai hatalomtól, illetve a jogállam szerveitől nem? És mi történik, ha végleg oda minden remény?

Bulgáriában a nehezen elfojtott és bármikor kitöréssel fenyegető erőszak akkor robbant ki, amikor egy szűkebb közösség úgy érezte, hogy végképp egyedül maradt egy bűnöző klánnal és az azzal cinkos hatalommal szemben. Sokszor ez egy és ugyanaz…

 

Interjú Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral

A Románia határánál lévő orosz csapatok nem fenyegetik a NATO-t

 

A NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen azt nyilatkozta a România liberă-nak, hogy nem számít háborúra az észak-atlanti térség közelében, de a Szövetség amúgy is bármire fel van készülve. A NATO vezetője azonban nem zárja ki összecsapások lehetőségét, abból indulva ki, hogy a líbiai konfliktust sem látta előre senki. Másrészről Anders Fogh Rasmussen nem gondolja, hogy a Románia határai közelében lévő orosz csapatok veszélyt jelentenének, bár a Nemzeti Védelmi Stratégiában az idegen csapatok transzdnyeszteri jelenlétét közvetlen fenyegetésnek tekintik a nemzetbiztonságra nézve. A NATO főtitkára emlékeztet arra, hogy a NATO–Oroszország együttműködés 1997-es alapító okiratában a két fél kijelentette, nem fognak erőszakot alkalmazni egymás ellen.

Ön szerint mikor fog a NATO ernyője alá kerülni a Romániába telepített amerikai rakétaellenes pajzs?

A rakétaellenes pajzs elemeit továbbra is különféle nemzetek fogják birtokolni, de ugyanakkor elérhetők lesznek az Észak-Atlanti Szövetség védelme számára. Így gondolták ki ezen komponensek működését. A 2015-ben elkészülő romániai rakétaellenes pajzs ugyanakkor válik majd a NATO számára is elérhetővé.

Számít arra, hogy ezt a ballisztikus rakéták elleni pajzsot a jövőben használni fogják, vagy csak elrettentő szerepe van olyan államokkal szemben, mint Irán?

Ez csak egy védelmi rendszer, a rakétaellene pajzsnak pedig csak az a szerepe, hogy megvédje a lakosságunkat és a területeinket bármilyen ország részéről érkező bármilyen fenyegetéstől, melynek az lenne a szándéka, hogy a NATO térségén lévő célpontokra mérjen csapást. Az igazság az, hogy a világon több mint 30 ország rendelkezik a rakéták gyártásához szükséges technológiával, vagy szerzett ilyenfajta technológiákat kémkedéssel és ezek közül egyesek csapást mérhetnének a Szövetség államaiban lévő célpontokra, a rakétaellenes pajzs pedig arra tervezett, hogy megvédjen minket ezektől a fenyegetésektől.

És tényleg számít arra, hogy a jövőben használni fogják a pajzsot?

Remélem, hogy nem lesz szükség rá, de lakosságunk megvédésének legjobb módja, hogy rendelkezzünk a lehetséges agressziókat megelőző technológiával. Szükségünk van a pajzsra, hogy elfogjunk bármilyen ellenséges rakétát, ez a lényege. Remélem, nem lesz szükség a rakétaellenes pajzs használatára, de ha megtámadnak minket, akkor felhasználjuk majd a védelmünkre. Az biztos, hogy szükségünk van egy ilyenfajta védelemre.

Jövőre kisebb költségvetésre számít a NATO esetében?

Általában kétfajta költségvetésről beszélünk: a nemzetek költségvetéséről és a Szövetség költségvetéséről. Az első esetben Románia, vagy az Egyesült Államok, vagy Németország és így tovább költségvetéséről van szó, mi pedig tudjuk, hogy az államoknak meg kell küzdeniük a gazdasági válság kihívásaival és gyakran csökkentésekhez folyamodtak. A második esetben a NATO költségvetése máris elszenvedett csökkentéseket, a főhadiszállás pedig szintén csökkentette kiadásait a Szövetség tagjaival párhuzamosan.

De 2013-ra milyen költségvetést vár, tekintettel, hogy a gazdasági válságot már 2006-ban megjósoló Nouriel Rubini bejelentette, hogy 2013-ban az „Új Nagy Válságot” előrejelző „vihar”-ra kerülhet sor?

Én egy kicsit derűlátóbb vagyok, de természetesen mi már kénytelenek vagyunk boldogulni ezekkel az óriási gazdasági kihívásokkal, ezen időszak megfelelő túlhaladásának legjobb eszköze pedig az, ha jobban együttműködünk: ez az, amit én „smart defence”-nek („intelligens védelem”) nevezek, vagyis hogy a pénzeket költsük el intelligens módon. A katonai felszerelések nagyon, nagyon drágák és a szövetségesek számára nehéz egyénileg erőfeszítéseket tenni, hogy ilyenfajta felszereléseket vásároljanak, ezért a megoldás az, ha szövetségesek nagyobb száma közösen hajt végre bizonyos kiadásokat. Nem többet, hanem intelligensebben kell költenünk, tekintettel a közös katonai terveinkre.

Vannak olyan elemzései, melyek új háborúkat jeleznek előre a közeljövőben?

Én nem jósolok új konfliktusok kirobbanását, de az, ami Líbiában történt bizonyítja, milyen gyorsan alakul ki egy új konfliktus. Egy éve ki számított ilyesmire? Egy éve ki számított arra, hogy a NATO részt vesz egy katonai műveletben Líbiában? Senki. Senki sem látta előre ezt. A válság addig fejlődött, míg a NATO ajtójáig ért és úgy döntöttünk, vállaljuk a felelősséget egy ENSZ mandátumú műveletért a líbiai polgári lakosság védelmére: ez egy példa arra, milyen gyorsan történt minden. Pont most nem tudom előrelátni bizonyos új konfliktusok eredetét, de az világos, hogy a dolgok nagyon gyorsan történnek. A Szövetségnek felkészültnek kell lennie a reakcióra, ha szükséges, hogy megküzdjön egy válsággal, ha ennek valamilyen kihatása lehet nemzeteink biztonságára. A lecke, amit megtanultunk az az, hogy bármire készeknek kell lennünk és fel kell készülnünk.

Mennyire bízhat meg a NATO Oroszországban, tekintettel arra, hogy Moszkva nem tartja be 1999-es ígéretét csapatai kivonásáról Transzdnyeszterből, de főleg azután, hogy Oroszország 2008-ban lerohanta Grúziát?

A tavalyi Oroszország–NATO csúcs úgy döntött, hogy kialakít egy valódi stratégiai partnerséget a két fél között és úgy döntöttünk, több területen is együttműködünk, ahol közös biztonsági fenyegetésekkel szembesülünk, amilyen Afganisztán, a terrorizmus, a kábítószer elleni harc stb. Ám semmi okunk véka alá rejteni, hogy vannak nézetkülönbségek a NATO és Oroszország között, Grúzia pedig az egyik ilyen példa. A NATO azt szorgalmazza, hogy Grúzia kapja meg a teljes tiszteletet, tiszteljék a szuverenitását, a területi integritását, Oroszországnak pedig teljesítenie kell minden ezzel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségét. Mi erőteljesen úgy gondoljuk, hogy idegen csapatok állomásoztatásának bármely országban a házigazda ország konszenzusán kell alapulnia. Ez a feltétel nem teljesül, amikor Grúziáról és Transzdnyeszterről beszélünk. De ezen nézetkülönbségek ellenére úgy gondolom, hogy a NATO jó együttműködést tud kialakítani Oroszországgal azokon a területeken, ahol közös biztonsági kihívásaink vannak, beleértve a ballisztikus rakéták által képviselt fenyegetéseket. Ez is az oka annak, hogy a NATO meghívta Oroszországot, működjön együtt a rakétaellenes pajzsban.

Románia Nemzeti Védelmi Stratégiája az országunkkal szembeni fenyegetések között említi az orosz csapatok jelenlétét a nemzeti határok közelében. A csapatok és a fegyverek Románia keleti határa mellett tartása, ami a NATO határa is fenyegetést jelent az Észak-Atlanti Szövetség számára is?

Emlékeztetnem kell arra, hogy a NATO és Oroszország 1997-ben, amikor aláírták azt, amit a két fél közötti kapcsolatok alapító okiratának nevezünk – az Észak-Atlanti Szövetség és Románia közötti együttműködés első kerete –, hogy nem fognak erőszakot használni egymás ellen. Ez az oka annak, hogy nem számítok Oroszország támadására a NATO ellen, a NATO-nak pedig szintén nincs semmi oka megtámadni Oroszországot: 1997-ben kijelentettük, hogy nem fogunk erőszakot alkalmazni egymás ellen.

Miért ne ismétlődne meg a grúz forgatókönyv Transzdnyeszterben?

Vannak bizonyos hasonlóságok Transzdnyeszter és Abházia, vagy Dél-Oszétia között, de nyilvánvalóan van elég különbség is. Transzdnyeszter esetében tárgyalások folynak, hogy találjanak politikai és diplomáciai megoldásokat.

Úgy gondolja, hogy az Oroszország által Franciaországtól vásárolt új Mistral hadihajók megváltoztathatják a biztonsági egyensúlyt a NATO határainál?

Nem hiszem. Ez egy Franciaország és Oroszország közötti kétoldalú ügy, a NATO főtitkárának pedig nincs miért kommentálnia ezt a kérdést.

Nem lenne jó, ha Romániának és esetleg Bulgáriának lennének tengeralattjárói?

Ez egy nemzeti szintű döntés.

Nem lenne jó a NATO számára is, ha a román hadsereg tengeralattjárókkal lenne felszerelve?

A NATO-ban van egy koordinálási mechanizmusunk és egy tervezési folyamatunk, amin keresztül eldöntjük, milyen képességekre van szükségünk. A NATO hét évvel ezelőtt, például, azt javasolta Dániának, az én hazámnak, hogy mondjon le a tengeralattjáró-flottáról és mi lemondtunk róla, mert a NATO-nak abban az időszakban nem volt szüksége katonai tengeralattjárókra. Dánia akkor követte a NATO tanácsát, mert a Szövetség védelme tervezett, amúgy minden szövetséges a saját szakállára eldöntheti, hogy vannak-e más szükségletei is.

Grúzia felkészült a NATO-tagságra?

Még nem, de három évvel ezelőtt, pont itt, Bukaresten úgy döntöttünk, hogy Grúzia a NATO tagja lesz, de addig teljesítenie kell a kritériumokat. Grúziának még végre kell hajtania reformokat, úgy a védelem terén, mint ahogy a közéletben is.

Franciaország elnöke, Nicolas Sarkozy azt engedte érteni, hogy Grúziát jövőre, a chicagói csúcson vehetnék fel.

Nem számítok arra, hogy új meghívások történjenek a chicagói csúcson, de Grúzia azután válik majd NATO-taggá, hogy teljesített minden szükséges kritériumot.

Honnan érkezik a legtöbb számítógépes támadás a NATO ellen?

Nem tudjuk. A kibernetikus biztonság nagyon problematikus, mert nehéz azonosítanunk a támadások eredetét, tehát nem tudom megmondani, kik támadnak minket, de az biztos, hogy a NATO központi székhelyét naponta támadják, mi viszont rendelkezünk védelmi rendszerekkel ezen kibernetikus támadások ellen.

Érkeznek ilyenfajta számítógépes támadások Oroszország, vagy Kína részéről?

Nem tudom, mert a források rejtettek és sohasem tudhatod, honnan érkeznek a támadások. Ám a legutóbbi csúcson úgy döntöttünk, rendelkezni fogunk egy „cyberdefence”-szel, létrehozunk egy erős védelmet a kibernetikai támadások ellen.

Sabina Fati

(Forrás: România liberă, 2011. október 12.)