A George Maior SRI-igazgatóval készített interjú második része.

 

 

 

Romániában vannak bankok, melyek összeomolhatnának?

Amikor vannak ilyenfajta információink, együttműködünk a Nemzeti Bankkal. Most nincsenek.

De voltak?

A BNR-vel együttműködtünk a pénzügyi válság egy kényesebb pillanatában, amikor inkább pszichológiai jellegű félelmek voltak, melyek kezdtek kihatni Romániára, 2008-ban.

Ebben az időszakban tárgyalások vannak Oroszországgal, hogy kiiktassák a közvetítőket az orosz gázimportból. Moszkva cserében a hazai energetikai ágazatba akar befektetni. Jó lenne, ha Oroszország bejutna Románia gazdasági ágazataiba?

Vannak már orosz befektetések stratégiai ágazatokban, például az alumíniumiparban. A piac szabad és mi így képzeljük el.

Tehát jó lenne, ha jönnének befektetők, nem számít honnan?

Ha egyértelműen gazdasági célú befektetésekről van szó, akkor természetesen jó lenne.

A sajtóban állandóan megjelennek zavaros ügyek, melyeket a SRI volt főtisztek követtek el. A SRI volt dolgozóit megfigyelés alatt tartják?

Maga a SRI, a DNA-val együtt, küldött információkat akkor, amikor korrupciós tettek voltak a Szolgálaton belül. Nagyon világos módon és fenntartások nélkül bíróság elé kerültek. Nincsen semmiféle fenntartások, sőt, ellenkezőleg, alapvető, hogy egy ilyenfajta intézményben a korrupcióval szembeni tolerancia nulla legyen.

A kérdés az, hogy megfigyelik-e a SRI volt tisztjeit?

Mi bárkit megfigyelünk, aki károkat okozhat a nemzetbiztonságnak, a személyek formális minőségétől függetlenül.

A SRI-ről kialakult negatív kép nagyrészt azok miatt a volt SRI-s tisztek miatt van, akik a törvényesség határán üzletelnek, van valamilyen stratégiájuk e helyzet kivédésére?

Azon dolgozunk, hogy kiiktassunk bármilyen ilyen típusú aspektust.

A hírszerző szolgálatok veteránjainak közgyűlésére a SRI hat csúcsképviselőjét küldte el. Milyen kapcsolat van az ön által vezetett Szolgálat és e tartalékosok között?

Bármelyik szolgálat megteszi ezt és segíti őket, hogy találkozzanak.

Ezek a veteránok ott az állam egyes intézményeinek, főleg a CNSAS (Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács – RS) alkotmánysértő és diszkriminatív akcióiról beszéltek. Egyetért ezekkel a panaszokkal?

Ilyen a jogrend, rendelkeznek a szólásszabadsággal.

Az ön azon találkozóra küldött üzenetét közölték a tartalékosok folyóiratában, Filip Teodorescu, az Állambiztonsági Főosztály (a Securitate hivatalos neve – RS) Kémelhárító Igazgatósága volt főnökének interjújával együtt. Megtisztelő önnek ez a társítás?

Filip Teodorescu érdekes szakember volt a kémelhárítás területén.

Filip Teodorescu egy adott pillanatban azt mondta, hogy „a kémkedésben és a diplomáciában az oroszok mindenki fölött állnak”. Az ön tapasztalata alapján ez igaz?

Ha az 1989 előtti időszakra utal, látta, hogy a hidegháborút egy másik erő nyerte meg, ez sokat elmond erről a témáról.

Abban az értelemben, hogy a hidegháborút a Szovjetunió vesztette el?

Ez az első látható aspektus, mely egy bizonyos értékelést adhat egy olyan szolgálat teljesítményéről, melynek a kémkedés művészete terén voltak bizonyos sikerei akkor, de amelyik rendszer szempontból nem értette meg a világ alakulását.

Az ország Nemzeti Védelmi Stratégiájában megemlítik az ország határai közelében lévő idegen csapatok veszélyét. Miért lenne veszély?

Bármilyen katonai jelenlét a mi és az EU határai közelében aggodalomra ad okot.

De ez nem veszély.

Semmilyen formában nem jósolunk egy klasszikus katonai agressziót Romániával szemben.

De másfajta agressziókat?

Már beszéltem róluk.

Sok olyan román állampolgár van az állam fontos intézményeiben, akik idegen szolgálatoknak dolgoznak?

Nem.

Kevesen vannak?

Ezt azonnal felfedeznék. Nem ismerünk ilyenfajta eseteket, van egy ügy, amiben egy polgár börtönben van árulásért.

Kik Románia fő kibernetikus agresszorai?

Ez egy rendkívül összetett övezet. Sok incidens volt és van, így nevezzük őket, nagyjából néhány százezer havonta. Voltak agressziók bizonyos adatbázisok ellen, még a nemzeti energetikai rendszer ellen is, melyeket kivédtünk. Volt egy ilyenfajta, nagyon érdekes, kibernetikus agresszió a Szolgálat ellen is, amit kivédtünk. Ám nagyon nehéz meghatározni a származási területet, a kivédési hatás a fontos.

Mégis a SRI szakemberei tudják, hogy ki támadta meg a Szolgálatot?

Igen, tudják.

Kicsoda?

Nem kommentálom.

Sabina Fati

(Forrás: România liberă, 2011. október 24.)

 

Címkék: sri titkosszolgálatok

A bejegyzés trackback címe:

https://eres.blog.hu/api/trackback/id/tr873327836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KANADA 2011.12.31. 01:08:43

Már rég nem volt új poszt, kár pedig érdekes cikkek :(
süti beállítások módosítása