Az 1992-es események óta, melyet egyesek polgárháborúnak, mások az akkor még létező Szovjetunió támadásának tartanak a függetlenségét éppen csak kikiáltó új állam, a Moldovai Köztársaság ellen, a Dnyeszteren túli terület, az úgynevezett Transzdnyeszter folyamatos bel- és külpolitikai feszültségek forrása volt. A senki által hivatalosan el nem ismert, de Oroszország által – kisebb-nagyobb szünetekkel – pénzzel és piaccal támogatott Transzdnyeszter nemcsak azért okoz gondot, mert Igor Szmirnov volt „országvezető” tavalyi bukásáig jelentősen megnehezítette, sőt szinte teljesen megakadályozta Kisjenő (Chişinău) vasúti és közúti forgalmát keleti irányba, hanem azért is, mert általa a Moldovai Köztársaság (MoK) legiparosodottabb területe került ki Kisjenő fennhatósága alól.
Kisjenő, illetve a Tiraszpollal meglévő konfliktus lezárásán dolgozó, úgynevezett „5+2”-es csoport (MoK, Transzdnyeszter, EBESZ, Oroszország, Ukrajna, illetve a megfigyelői státusszal rendelkező AEÁ és EU) több megoldási tervet is kidolgoztak, de ezek többnyire azon buktak el, ami miatt maga a konfliktus is kirobbant. Nevezetesen azon garanciák hiányán, melyek szavatolnák, hogy a jelentős mértékben (több mint kétharmad arányban) nem románul beszélő lakosság nem kerül Románia fennhatósága alá.
De ezt nem csak a transzdnyeszteri vezetőség nem szeretné, hanem Románia több szomszédja, például Ukrajna sem, hiszen ez jelentős módosulást okozna a szubregionális erőviszonyokban. Nem kívánom most minősíteni ezt a fajta, „csak a méret a lényeg” típusú gondolkodást, ez nagyon is jelen van a térségben és Romániára legalább annyira igaz, melynek vezetői minden adandó alkalommal azzal kérkednek, hogy Románia „az EU hetedik legnagyobb állama”. Könnyű lenne azt mondani, hogy sokan cserélnének – ami az életszínvonalat és az állam élhetőségét illeti a „pici” Hollandiával, Dániával, vagy Belgiummal és még néhány országgal, de most nem erről van szó.
Transzdnyeszteri részről csak a föderalizálás volt eddig elfogadható lehetőség, ami szavatolhatná, hogy ez a területi egység kiválhasson a moldovai államból, ha mégis egyesülne Romániával. Ebben erős támogatást kaptak Oroszországtól, mely többször is megpróbálta ebbe az irányba elmozdítani a tárgyalásokat. Az egyik leghíresebb próbálkozás az úgynevezett Kozak-terv volt, amibe a MoK-ot akkor vezető Vladimir Voronin kommunista elnök is majdnem belement, végül elsősorban az Egyesült Államok nyomására az utolsó előtti pillanatban elállt. Ezzel megalázta a dokumentum aláírására már a kisjenői reptérre megérkezett Vlagyimir Putyint és ez a továbbiakban jelentősen megterhelte a két politikus, de a két állam kapcsolatát is.
Személyes véleményem szerint az Egyesült Államok elhibázott stratégiát dolgozott ki erre a kérdésre, aminek eredete számomra homályos. Oka lehet a hely nem ismerete, a „bármi jó, csak az oroszoknak ártson” hidegháborús gondolkodásmód maradványa, esetleg Románia befolyása egyes amerikai döntéshozókra. Ennek szemléletes példája Vladimir Socor amerikai elemző véleménye, amit lentebb ismertetek.
Mindenesetre azóta sem találtak ki ennél jobbat és most sokan abban bíznak, hogy a Szmirnovot a tiraszpoli vezetés élén követő, fiatalabb és mérsékeltebbnek tartott Jevgenyij Szevcsuk volt helyi parlamenti elnökkel zöld ágra lehet vergődni.
Már a már említett Voronin is kidolgozott egy „újraegyesítési” stratégiát, aminek bizalomerősítő szerepe volt és azt kívánta elérni, hogy szó szerint visszaédesgessék a szakadár tartományt a MoK fennhatósága alá.
Románia számára több okból is elutasítandó a föderalizálás. Az egyik az, hogy ezzel veszélyes és a romániai közvélemény számára is könnyen megismerhető precedens keletkezne a térségben. A román politikusok zöme, ahányszor csak felmerül a magyar közösség jogainak az autonómia különféle formáival való bővítése, rendre azzal érvelnek, hogy ez egy Európában példátlan javaslat. És hiába tudjuk mi, magyarok és érvelünk azzal, hogy ez természetesen egyáltalán nincs így és sorolunk fel számos példát Olaszországtól kezdve, Spanyolországon keresztül Finnországig, ezek az átlag román polgár számára távoli és ezért valójában nem beazonosítható példák. Ennek a fajta „farkasvakság”-nak az egyik legbizarabb példája egy román „jogvédő” aktivista, egy bizonyos Dan Tănasă tevékenysége, aki úgy folytat háborút a meglévő magyar közösségi jogok székelyföldi érvényesülése ellen, hogy közben Spanyolországban él, ahol a helyszínen szerezhetne személyes tapasztalatokat a baszk, vagy a katalán autonómia működéséről. Sőt, egy ilyenfajta precedens akár Románia mai határain belül is beindíthatna látensen a románok körében is meglévő föderalizációs vágyakat. Ne feledjük, Románián belül is számos vita és feszültség van az úgynevezett román-román viszonyban is és ezek az interregionális feszültségek gyakran felszínre is kerülnek.
A föderalizálással szembeni román ódzkodás másik oka már távlatibb, ugyanis a román politikai elit, még ha nem is beszél nyíltan róla, nem tett le arról, hogy a MoK-ot beolvassza Romániába. Márpedig egy működőképes föderális berendezkedést beemelni egy majdani Nagy-Romániába végzetes hatással lehet Bukarest máig nagyon erőteljes központosító gyakorlatára.
Ezért aztán a román politikai elit, illetve a moldovai támogatottjaik elsősorban a Mihai Ghimpu által vezetett Liberális Párt, a Nemzeti Liberális Párt, kisebb mértékben a Vlad Filat vezette Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) – rendkívül érzékenyek bármilyen javaslatra, amiből a föderalizálás következhetne.
Ebben a környezetben kerül sor Angela Merkel német kancellár moldovai látogatására, akit Kisjenőben sokan – elsősorban az unionisták, vagyis a Romániával való egyesülést támogatók – Moszkva érdekeinek képviselőjének tartanak. Merkel látogatására újra fellángolt a vita a föderalizálásról és a politikusok többsége nekilátott a saját pecsenyéje sütögetésének.
Ugyanakkor nem növeli a nem románajkúak bizalmát, hogy a máig nem teljesen tisztázott körülmények között hatalomra került új hatalom (melynek a nemzeti kérdéskörben kevésbé egyértelmű Vlad Filat mellett az erősen unionista Ghimpu, de a kommunistáktól átszökött Lupu is tagja) számos olyan lépést tett, melyek korlátozták elsősorban az orosz nyelv használatát. Ezt egy olyan társadalomban, melyben a fő közvetítőnyelv továbbra is az orosz. Persze, sokan felvethetnék, mégsem normális, hogy a hivatalos állami nyelv (csak zárójelben említem, hogy az alkotmányban továbbra is az úgynevezett moldovai nyelv szerepel hivatalos nyelvként) másodrangú szerepet tölt be a társadalomba, de kérdéses, hogy ezt erőszakkal kell-e, lehet-e megváltoztatni, vagy ellenkezőleg, pozitív politikával. Mert az úgynevezett „nyelvvédő” lépések valójában közösségi jogokat sértenek, mint például az, hogy számos esetben az államnyelv érvényesülésének elősegítésére hivatkozva szüntettek meg eddig orosz nyelven (is) működő egyetemi képzéseket, illetve tiltották meg filmek orosz nyelvű szinkronnal való bemutatását a mozikban. Meg lehet említeni az eddig mintaszerűen működő gagauz autonómia elleni egyre nyíltabb támadásokat is és ezek együttesen egy olyan állam képét vetítik előre, ahol a közösségi jogokban erőteljes visszalépésekre készülnek.
Szokás szerint, néhány cikket fogok fordításban közölni e témában, azzal a megjegyzéssel, hogy az idézett források közül az Unimedia az utóbbi néhány évben felfutott hírportál, a Timpul pedig az unionisták egyik fő fóruma.
EBESZ: Megvannak a szükséges összetevőink a transzdnyeszteri konfliktus megoldására
„A transzdnyeszteri konfliktus megoldási folyamatában egy sor ígéretes elem egybeesését figyeltem meg, melyek nagyvonalakban eléggé pozitívak”. Ezt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkára, Lamberto Zannier nyilatkozta a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott interjújában.
A hivatalosság szerint, „semmi sem valósul meg nagyon könnyen, ez a válság pedig már túl sok ideje tart”. Ennek ellenére a tárgyalásokon részvevő feleknek tavaly ősszel sikerült túllépniük „azon a holtponton, ami hat éve akadályozza az előrelépést a tárgyalásokon”.
„Egyelőre nem jutottunk meghatározó döntésekhez, ám látunk egy mechanizmust, ami újra elkezd működni. Pozitív a hozzáállás mindkét fél részéről, melyek megpróbálnak a haladás útján előrejutni. Persze, ez sok ideig fog tartani, de megvannak a szükséges összetevőink, hogy végül találjunk egy életképes megoldást. E kérdésben derűlátó vagyok”, mondta még Zannier.
Véleménye szerint, a tiraszpoli vezetőcsere megfelelő légkört teremtett a tárgyalásokhoz.
Forrás: unimedia.md, 2012. július 1., 09:05
Dodon: Merkel a Moldovai Köztársaság föderalizálásáról fog megbeszélést folytatni Kisjenőben
Angela Merkel német kancellár moldovai köztársasági látogatása nem véletlen, véli a szocialisták vezetője, Igor Dodon. Azt állítja, hogy Merkel a Moldovai Köztársaság föderalizálával kapcsolatos témát vetheti fel Kisjenőben (Chişinău).
„Erre a látogatásra többek között azon megbeszélések után kerül sor, melyek az EBESZ által Németországban szervezett vita keretében zajlottak, amin részt vett Vlad Filat kormányfő és Jevgenyij Szevcsuk transzdnyeszteri vezető. A rendelkezésünkre álló információk szerint, ezen a konferencián a Moldovai Köztársaság föderalizálását is megvitatták”, jelentette ki a forrás.
Dodon azt állítja, jelenleg nagy esélye van a transzdnyeszteri konfliktusnak a Moldovai Köztársaság föderalizálásán keresztüli megoldásának. A szocialista megemlítette, az ország egyesítését akaró külföldi partnerek aktív megbeszéléseket folytatnak erről a forgatókönyvről.
Az Unimedia megjegyzi, hogy Vlad Filat a múlt héten bejelentette, Angela Merkel augusztus végéig hivatalos látogatásra érkezik a Moldovai Köztársaságba.
Forrás: unimedia.md, 2012. július 2., 16:34
Senki sem gyakorol nyomást a Moldovai Köztársaságra, hogy elfogadja a föderalizálást
Interjú Vladimir Socor elemzővel
Szabad Európa: Bejelentették, hogy Németország kancellárja, Angela Merkel ezen a nyáron a Moldovai Köztársaságba látogat. Milyen célja lehet ezzel a kisjenői (Chişinău) látogatással?
Vladimir Socor: Ez a látogatás jó dolog a Moldovai Köztársaság számára. Merkel asszony, Németország nagy befolyásnak örvend a brüsszeli európai intézményekben. Németország, többoldalú szinten, Brüsszelben, kedvező módon befolyásolhatja az EU benyomását a Moldovai Köztársaság európai aspirációiról, ezekben a napokban pedig a Vlad Filat miniszterelnök és Iurie Leancă külügyminiszter által vezetett kormányzati küldöttség nagyon nagy, példátlanul nagy lépéseket tett Brüsszelben az európai integráció útján, minden bizonnyal Németország segítségével. Merkel asszony látogatását és általában véve Németország Moldova iránti figyelmét üdvözölni és bátorítani kell. Másrészről felmerül a kérdés, mi az oka a német kormány Moldovai Köztársaság iránti ennyire erőteljes figyelmének?
És főleg a transzdnyeszteri konfliktus megoldása iránt?
Igen, tudva, hogy Németországnak, általában véve, nagyon visszafogott álláspontja van, ami a keleti szomszédok európai integrációs aspirációit illeti, a Moldovai Köztársasággal szembeni pozitív hozzáállás – legalábbis részben – a moldovai kormány teljesítményét mutatja, de ezt az érdeklődés is indokolja, amit, mint korábban említettem, Transzdnyeszter ügyének megoldása iránt mutat. 2010-ben Merkel kancellár asszony és Oroszország akkori elnöke, Dmitrij Medvegyev Németország kezdeményezésére aláírtak egy memorandumot a transzdnyeszteri konfliktus megoldásáról.
A memorandum nem tér ki arra, miként kellene megoldani a konfliktust, de előrevetít egyfajta kétoldalú egyezséget Németország és Oroszország között, nevezetesen: ha Oroszország konstruktívnak bizonyul Transzdnyeszter ügyének rendezésében, akkor Németország erőfeszítéseket fog tenni, hogy létrehozzanak egy kétoldalú európai biztonsági bizottságot az EU és Oroszország között. Ez a német külpolitikai ideológia egyik eleme, mely érvényes volt minden párt, a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták alatt, hogy Oroszországot így, vagy úgy bevonják az Európai Unión és akár az Észak-Atlanti Szövetségen belüli döntéshozatali folyamatokba. Következésképpen Merkel kancellár asszony hivatala, ahonnan ez a kezdeményezés származik, a külpolitikai tanácsadótól, Christoph Horstel úrtól származik, az elgondolás az, hogy a Moldovai Köztársaságot cserealapként, vagy tranzakciós eszközként használják fel egy Európai Unió és Oroszország közötti sokkal nagyobb konstrukcióban, amiben Németország kulcsszerepet töltene be.
Ezért is gondolják úgy, hogy Európa az Orosz Föderációval szolidarizálna, ami a Moldovai Köztársaság föderalizálását illeti?
Nem, ellenkezőleg, két dolgot tisztázni kell. A 2010-es német‑orosz memorandum nem tartalmazza sem a föderalizálást, sem bármilyenfajta megoldást a transzdnyeszteri konfliktus rendezésére és konstruktív viselkedést vár el Oroszországtól anélkül, hogy meghatározná, pontosan mit jelentene egy konstruktív viselkedés. Oroszország eddig nagyon óvatos volt a meserbergi javaslattal szemben, nem reagált sem pozitív, sem negatív módon. Eddig kivárási hozzáállást választott. Fontos kihangsúlyozni, hogy a német kezdeményezés tisztán német, nem rendelkezik az EU támogatásával. Elképzelhető, hogy az EU egyes tagállamai támogatnák ezt a kezdeményezést, de az EU nem adott semmilyen mandátumot és semmilyenfajta támogatási formát az Európai Unió részéről. Lehetséges, sőt valószínű is, hogy egyes európai diplomaták támogatják ezt a kezdeményezést, de általában véve az EU kollektív és intézményi formában nem adta beleegyezését a német kezdeményezéshez. Az eddig elmondottak a legkevésbé sem jelenti, hogy a kérdéses kezdeményezést el kellene utasítani, ellenkezőleg, ezzel kapcsolatosan egyetértek a Moldovai Köztársaság kormányának politikájával, hogy ez a kezdeményezés egy konstruktív dinamikát generálhat, a kérdés az: milyen gondolatok felé halad a német kormány a transzdnyeszteri konfliktus rendezését illetően?
És melyek lehetnének ezek a gondolatok?
Egyes német diplomaták egy föderalizálási megoldás mellett foglaltak állást. Úgy látom, Kisjenőben egy enyhén riadt légkör alakult ki a föderalizálás tekintetében. Egyes kisjenői kommentátorok azt feltételezik, hogy nyomásgyakorlások, sőt, sürgetések lennének az Európai Unió részéről kollektív módon, vagy egyes kormányok részéről, mint amilyen a német, hogy a Moldovai Köztársaság fogadjon el egy föderalizálási megoldást. Egy ilyenfajta megoldás, ha Oroszország is elfogadná, természetesen megkönnyítené a nagy német külpolitikai terveket. Oroszországot így, vagy úgy, az előbb említett EU‑Oroszország Bizottságon keresztül bevinné az európai döntéshozatali folyamatba. Nyomásgyakorlás nincs, senki sem gyakorol nyomást a Moldovai Köztársaságra, hogy fogadja el a föderalizálást, a német kormány sem. A megbeszélések gondolatok, javaslatok, esetleg a meggyőzési munka szintjén zajlanak, mert a föderális rendszerrel rendelkező német kormány meggyőzési munkát folytat a kisjenői kormánnyal, megpróbálva elmagyarázni, hogy egy föderális rendszer jó dolog. Biztos vagyok abban, hogy a Moldovai Köztársaság kormánya nem fogad el ilyenfajta javaslatokat, mert a kormány álláspontja szerint, életképes, működőképes államra van szükségünk, nem egy működésképtelen államra, ami az úgynevezett föderalizálás eredménye lenne.
De egy olyan állam, amiben számos autonómia van, az egy és ugyanaz?
Kétfajta föderalizálásról van szó. Az egyik a klasszikus típusú föderáció lenne, amiben a területi egységek, ebben az esetben Transzdnyeszter és elképzelhető módon Gagauzia is, önkormányzati jogokkal rendelkezne területi szinten. Egy másik fajta föderalizálás, amiről szó van az az lenne, mely szerint a tiraszpoli hatóságok kapnának bizonyos döntéshozatali jogokat a kisjenői központi kormányzásban. Ez nem föderalizálás lenne, sehol sem létezik ilyenfajta föderalizálás. Kalifornia, vagy Pennsylvania államnak nincs semmilyen döntéshozatali joga az Egyesült Államok szövetségi kormányában, az amerikai államok önkormányzatnak örvendenek a kérdéses területeken, akárcsak a német tartományok, nem társdöntéshozatali joguk. A tartományoknak a központi kormányzat szintjén a saját területükön van autonómiájuk.
A köztársaságoknak Oroszországban sincs ilyen joguk?
Nyilvánvalóan. Sohasem használom az Oroszország Föderációja kifejezést. Oroszország a hatalom vertikuma. A másodikfajta javaslat, amire utaltam, az a föderalizálási fogalom eltorzítása, ami az 1997-es Primakov-memorandum óta létezik, amiben az állt, hogy Transzdnyeszternek legyenek döntési jogai a kisjenői központi kormány politikájában, a Transzdnyeszter érdekeit érintő ügyekben, vagyis bármilyen ügyben. Ez a föderalizálási fogalom eltorzítása.
Tehát a kockázatok nagyobbak lennének az előnyöknél?
Az előnyök nullák lennének, a kockázatok pedig totálisak. A Moldovai Köztársaság keretében bármilyenfajta föderalizálás egészen egyszerűen az állam feloszlatását jelenti, a Moldovai Köztársaságot államból egy gyakorlatilag kormányozatlan, kis feudális hercegségekre osztott területté változtatná.
De az alkotmány sem tesz lehetővé ilyesmit, a föderalizálást?
Természetesen, a Moldovai Köztársaság kormányának a lehető legvilágosabb véleménye van e tekintetben, de ugyanakkor abban is érdekelt, hogy fejlessze kapcsolatait Németországgal és az EU-val. Ismétlem, én semmilyen küszöbön álló föderalizálási veszélyt nem látok, ez egy potenciális, látens lehetőség, de nem időszerű és nagyon kontraproduktív lenne, ha állandóan erről beszélnénk és eltúloznánk a jelentőségét. Ha Kisjenőben kialakul egy riadalomhoz közeli aggodalmas légkör a föderalizálás eshetőségeit illetően, akkor ez, egy amerikai közmondás szerint, önbeteljesítő jóslattá, vagy automatikusan beteljesülő jóslattá válhatna. Éppen az ilyenfajta riadót fújó kommentárok bátoríthatják majd a főleg az úgynevezett föderalizálás megoldását szorgalmazó külföldieket. A kormány, a parlament sohasem fogadnak majd el egy ilyen megoldást. A transzdnyeszteri kérdés jelenlegi nemzetközi kontextusa nagyon kedvezőtlen a Moldovai Köztársaságnak. Kedvezőtlenebb, mint bármikor korábban Oroszország nemzetközi politikában érzékelt és valós előretörése miatt, az Európai Unióban kialakult válság miatt, az AEÁ-nak a kontinensen mutatott szerepvállalása csökkenése miatt. Mindezek odavezetnek, hogy Oroszország nagyon merésszé válik.
Oroszország érdekelt lenne Moldova föderalizálásában?
Elsősorban attól függ, mit kapna cserébe Oroszország. A német javaslat, mely szerint a kontinensen a biztonság kezelésére létrehoznának egy EU‑Oroszország Bizottságot, nagyon vonzó lehet Oroszország számára. Lehetséges, hogy Moszkva, legalábbis annak idején, 2010-ben ezt a javaslatot pozitívan értékelte, de Oroszország kiváró álláspontra helyezkedett, valószínűleg azt remélve, hogy többet is elérhet. Mostanáig a 2010-es meserbergi memorandumból semmi nem valósult meg. Oroszország a hagyományos taktikáját alkalmazza, még ha egy német‑orosz megállapodás alapján akar is megoldásra jutni, Moszkva nem kelti azt az érzést, hogy iylesmit szeretne. Moszkva nem kezdeményez lépéseket ebben az irányban. Azt márvaj, hogy Németország kezdeményezzen lépéseket oly módon, hogy Németország kész legyen egyre nagyobb árat fizetni látva, hogy Oroszország nem reagál, vagy óvatosan reagál. Következésképpen Berlin eddig semmilyen sikert nem tudott elérni és nem hiszem, hogy ez egyhamar sikerül neki, tekintettel Rogozin úr (a Kreml különleges megbízottja a transzdnyeszteri kérdésben, korábban Oroszország NATO-nagykövete volt – PZS) moldovai köztársasági fellépésére. Rogozin úr javaslatai, melyek teljesen szembe mennek az orosz‑német megállapodással, persze lehetséges, hogy Oroszország tudatosan emeli a tétet, hogy nagyobb árat érjen el. Egyenesen válaszolok a kérdésére: milyen körülmények között fogadhatná el Oroszország a konfliktus föderalizálás útján történő rendezését? Amennyiben jelentős előnyökhöz jutna. Elsősorban az orosz csapatok maradásával a Moldovai Köztársaság területén, egy nemzetközi, akár részben katonai, részben polgári kontingesn részeként, amiben az orosz fél meghatározó szerepet töltene be egy többnemzetű keretben.
Ez lenne az egyik feltétel. Más feltételek?
Döntéshozatali jogok Tiraszpol számára Kisjenő központi politikájában és – valószínűleg – engedmények az Európai Unió részéről, Németországon keresztül, ami az orosz állampolgárokkal szembeni vízumrendszert illeti az EU területén. Moszkva mester abban, hogy egy csomó ügyet napirendre tűzzön, hogy azokkal zsonglőrködjön és azokat cserealapként használja. Még akkor is, ha a kérdéses ügyeknek nincs sem logikai, sem tartalmi közük a fő vitatémához, például Oroszország azt mondja Washingtonnak: akartok orosz együttműködést Szíria ügyében? Rendben, akkor tegyetek engedményeket Grúzia ügyében. Akartok orosz együttműködést Irán ügyében? Jó. Akkor tegyetek engedményeket a Gazprom Európai Unió területén húzódó gázvezetékeinek jogállása ügyében.
Ennek ellenére többen azt mondják, nem számít, hogy mi lesz a Moldovai Köztársaság állam neve, föderatív állam, egységes állam. Az számít, hogy megoldódjon a transzdnyeszteri válság?
Itt két potenciális veszély merül fel. Az egyik az, hogy egy állítólagos föderalizálásra ébredhetünk más címkével, ami félrevezetné a közvéleményt és egy másik veszély az, hogy végtelen vitákba keverednénk elméleti szinten és a konfliktus megoldásának kérdését összehasonlító politikatudományi szemináriumi üggyé változtatnánk. Minden konfliktusnak megvan a maga jellegzetessége és azt a helyi körülményeknek megfelelően kell megoldani, melyeket a helyi felek közötti bizalomépítő lépésekkel és együttműködési programokkal lehet megoldani. Ebbe a kontextusba illenek be a Kisjenő és az Európai Unió azon erőfeszítései, hogy bizalomépítő lépéseket tegyenek a Dnyeszter két fele között, hogy megpróbáljanak hidakat kiépíteni, előbb gazdaságiakat, társadalmiakat, aztán politikaiakat a kisjenői vezetőség és a tiraszpoli vezetőség között. A Moldovai Köztársaság kormánya ezeket az erőfeszítéseket teszi, én támogatom őket. Érdemes megpróbálni, tényleg érdemes minden erőfeszítést kifejteni, hogy kialakítsanak egy kommunikációt és bizonyos megértési hidakat Kisjenő és Tiraszpol között. A jelenlegi szakaszban ez az optimális megoldás, felmerül annak a lehetősége, hogy ebben Oroszország rövidzárlatot okozhat a Moldovai Köztársaságban betöltött romboló és megosztó szerepével.
Valentina Ursu
Forrás: europalibera.org, 2012. július 3., 00:05
Miként szorgalmazza Dodon a Moldovai Köztársaság és Románia föderalizálását
Az Orosz Föderációba látogató politikai frakcióhoz nem tartozó Igor Dodon képviselő azt kéri a kisjenői politikai osztálytól, támogassa az ország föderalizálását. „Úgy vélem, a jelenlegi moldovai politikai osztálynak és a szakértők, politikai kommentátorok körének meg kell kezdenie a nyilvános, nyílt, őszinte és tárgyilagos vitát a föderalizálás lehetőségéről a transzdnyeszteri kérdés végleges megoldása érdekében”, mondja a szocialista vezető.
„Az ezekben a napokban különböző magas rangú hivatalosságokkal folytatott szentpétervári megbeszéléseim (a Nemzetközi Gazdasági Fórumon) során megállapítottam, hogy a föderalizálás gondolata az optimális a Kisjenő és Tiraszpo közötti kapcsolatok jelenlegi helyzetének”, folytatja.
Dodon ugyanakkor azt mondja, hogy a romániai hivatalosságok számára is érdekes lenne megtanulni a Moldovai Köztársaság föderalizálási folyamatának leckéjét. „Románia olyan ország, mely egy nem túl távoli jövőben abba a helyzetbe kerülhet, hogy el kell majd fogadnia saját területe föderalizálását. Ott négy szubjektuma lehet a föderalizálásnak: egy moldvaiak által lakott (Nyugat-Moldva), egy magyarok által lakott (Székelyföld), egy romák által lakott és egy negyedik, egy románok által lakott. A Moldovai Köztársaság föderalizálással kapcsolatos tapasztalata Románia számára is sorkövető lehetne”, említette a volt kommunista.
Emlékeztetünk arra, hogy a sajtó tegnap azt írta, a Vlad Filat kormányfő és a szeparatista vezető, Jevgenyij Szevcsuk közötti németországi találkozó során a német hivatalosságok azt szorgalmazták, hogy vegyék számításba a föderalizálás forgatókönyvét, mint időszerű országegyesítési lehetőséget.
A 24h.md alapján.
Forrás: eurotv.md, 2012. június 22., 12:35
Miből fakad az ukránok „moldovaizása”?
A Bukarest és Kijev közötti, az ukrajnai román és „moldovai” nyelvről szóló legutóbbi összecsapása, de a sajtóban megjelent számos reakció közepette (vagy Kisjenő hivatalos reakciója hiányában) kötelességemnek érzem, hogy egy történelmi érvet hozzak fel az ukránok „moldovaizása” megmagyarázására.
A Moldovai Köztársaság (MoK) „elrománosításá”-nak veszélye, a románok és „moldovaiak” közötti identitási dihotómia fenntartása Ukrajna területén belül, valamint a szomszédaink román területek birtokolásának történelmi legitimitása miatti „remegése” képezik az ukrajnai politikai és értelmiségi elit nagy fóbiáit, mely kérdések a Romániával szembeni (de MoK-kal szembeni is) ukrán ideológia alappillérét képezik.
Miből fakad az ukránok „moldovaizása” és Kijev fokozott „érzékenysége” a MoK identitása és államisága kérdésével szemben? Nyilvánvalóban az ukránokban az idők folyamán Besszarábiáról, a MSZSZAT-ról (Moldovai Szovjet Szocialista Autonóm Tartomány – PZS), MSZSZK-ról (Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság – PZS) és MoK-ról kialakult percepcióból. A román térségben a „moldovaiságot” axiomatikusan csakis Moszkva politikáinak következményének látják, míg Kijev ugyanilyen nagy mértékben, sőt talán még nagyobb mértékben hozzájárult a „moldovaiság”, főleg a szovjet típusú „moldovaiság” elméleti megalapozásához és gyakorlatba való átültetéséhez. Ezzel kapcsolatosan néhány érvet hozok fel:
1. Az Orosz Birodalom területi növekedése nemcsak az orosz nép történelméhez kötődött, hanem általában véve a keleti szlávok történelmi sorsához is, a három ágat (velikoruszok, maloruszok és bjeloruszok) az orosz nép részének tekintve, a birodalmi térségek gyarmatosítása pedig egy kitartó keleti szláv gyarmatosítás volt, melynek magját az oroszok és az ukránok képezték. Ahogy arra P. Miljukov orosz történész rámutatott, a birodalmi központ nem akadályozta az ukrán gyarmatosítást, ellenkezőleg, támogatta azt, mert nem tett különbséget az ukránok (maloruszok) és az oroszok (veloruszok) között. Ezen gyarmatosítás egyik eredménye volt az, hogy az ukránok által lakott területek megkétszereződtek, Ukrajna jelenlegi területe pedig nagyrészt e folyamat eredménye. Ezt nagyon fontos megjegyezni, mert a birodalmi népszámlálások szerint, Besszarábiában már 1858-ban 120 ezer ukrán lakta (a tartomány lakosságának 13 százaléka), 1897-ben pedig az ukránok a tartomány második legnagyobb alkotónemzetisége lett (380 ezer), vagyis a lakosság 20 százalékát adták.
2. Ez a tény magyarázza, hogy 1917‑1918 zavaros kontextusában a kijevi Központi Ráda miért fogalmazott meg követeléseket Besszarábiára vonatkozóan, annak Ukrajnába való beolvasztását kérve. Az „ukránosodás” lehetősége és a „bolsevizálás” veszélye közül a Prut mindkét partján élő román politikai osztály akkor Besszarábia Romániával való egyesülését választotta, mely éleslátásról a két román főváros jelenlegi kormányzói csak álmodhatnak.
3. A szovjet időszak e tekintetben még látványosabb, mert ahogy azt D. Laitin amerikai történész megemlíti, az ukránok kedvezményezett nemzet voltak a Szovjetunión belül, az elitek közvetlenül alkalmat kapva arra, hogy hozzájáruljanak a szovjet politikák körvonalazásához és modellezéséhez. Az ukránok együttműködése az oroszokkal ebben az időszakban magyarázza, miért voltak az előbbiek a fő haszonélvezői a területi bővülésnek (Nyugat-Ukrajna, Bukovina, Besszarábia déli része, a Krím). Ezen együttműködésnek köszönhetően, tekintettel a MSZSZAT létrehozásáról szóló 1924-es megbeszélésekre, Grinstein, Bagyejev és Szkripnyik „ukrán vonala” győzött, mely a MSZSZAT „moldovaiasítása” mellett szállt síkra és nem a román „komminternisták” vonala, akik a jövendőbeli köztársaság „románosításá”-ért küzdöttek. Az ukrán kommunisták útmutatásával került sor a „moldovai nyelv” „kitalálására” a MSZSZAT-ban és annak Besszarábiába való exportálására 1940 után. Nem csoda, hogy az 1940-es szovjet ultimátumban Besszarábiát a tartomány többségében ukrán jellege alapján követelték Romániától, a Herca vidéket, Besszarábia északi és déli részét pedig a Szovjet Ukrajnához csatolták. Az akkori dokumentumok bizonyítják, hogy Ny. Sz. Hruscsov, az Ukrán SZSZK főtitkára azt javasolta a SZKP KB-nak (Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága – PZS), hogy az MSZSZK-t „… csak a moldovai lakosság” egyesítésével hozzák létre és nem Besszarábia és a Moldovai SZSZAT területének összekapcsolásával, ahogy azt Moszkvában eredetileg tervezték. A szovjet ukrán jogrendet 1940 után, de főleg 1944 után kiterjesztették a MSZSZK-ra, az ukrán kommunisták pedig egyfajta protektorátust gyakoroltak felettünk, Moszkva politikáinak besszarábiai megvalósítása lévén a feladatuk. Az MSZSZK tíz főtitkárából nyolc vagy ukrán, vagy Ukrajna területén született moldovai volt, az ukrán politikai elit pedig, ahogy azt Ch. King megírta, az orosszal együtt, politikai és gazdasági téren az 1980-as évek végéig uralkodott a MSZSZK-ban.
4. A posztszovjet korszak nem hozott túl sok újdonságot. Az ukránok cinkossága a transzdnyeszteri konfliktusban közismert dolog (úgy az aktív fázisában, amikor az ukrán területen mindenféle félkatonai, vagy kozák hadseregek haladtak át, mint ahogy utólag is, az Odessza‑Tiraszpol tengely eltűrésével, mely lehetővé tette a szeparatista rezsim túlélését), a MoK és Ukrajna közti határok kérdése pedig olyan, mely számos feszültséget rejt a két állam között. Mindezeken felül a moldovaiak egyfajta „mórickái” az ukrán vicceknek, amit maga Juscsenko elnök bizonyított az egyik 2009 környékén sorra került botrányos kirohanásában. Ez sokat elmond az idők során rólunk kialakult kép szintjén tapasztalható arroganciáról és lenézésről.
Úgy a „moldovaiság” fenntartása a MoK-ban és Ukrajnában, mint ahogy egy MoK és Románia közötti közeledéssel szembeni érzékenység Ukrajna szemszögéből nézve logikusak. A MoK román jellegének explicit kimondása és Kisjenő és Bukarest egyfajta érdekegysége, beleértve Transzdnyeszter integrálása ügyében, fokozódó nyomást gyakorolna Ukrajnára. Ha ezt Kijevben értik, akkor ezt miért nem értik Bukaresten és főleg Kisjenőben? Nem a területi revizionizmus fogalmai között gondolkodom, távol álljon tőlem ez a gondolat az európai kontextusban, a határom légiesülése közepette. A MoK nemzeti érdeke és a szomszédos államban lévő román moldovaiak jövője fogalmai szerint gondolkodom, akikkel szemben nem volt és nincs semmilyen politikánk. Ébredjenek fel, kisjenői kormányzó urak, ez nem csak Románia ügye.
Octavian Ţâcu
Forrás: timpul.md, 2012. június 30., 10:38
