Ezt a hétvégét az oktatási törvény jegyében fejezem be. Az Adevărul folytatja a nemzeti közösségek képviselőivel készített interjúk sorát, ezúttal Ovidiu Ganţ német képviselőt kérdezve. Persze, maga a név is sokatmondó. A szatmárnémeti Informaţia zilei egyik 2008-as számában a német nemzetiségi képviselő még Ovidiu (így! nem igazán német keresztnév, sőt, kimondottan a románokra jellemző, mondjuk olyan gyakori, mint a magyarban az Ákos, vagy a Hunor – RS) Ganz formában szerepel. A cikkben viszont már Ovidiu Ganţ (ejtsd: Gánc – RS) formában jelenik meg. Először arra gondoltam, az újságíró túlbuzgóságában románosította a vezetéknevet is, de a Képviselőház hivatalos honlapján is ez a németben szintén nem túl gyakori írásmód szerepel. Ez viszont eléggé elgondokodtató! Az interjúban vannak zavaró tévedések, ld. azt a részt, amikor a német közösség képviselője a németek „romániai jelenlétének kezdeti évszázadairól” beszél, a XII-re és a XIII-ra utalva, amikor nemcsak hogy Erdély Magyarország része volt, de Románia még csak nem is létezett. Úgy érzem, egy kisebbségi politikusnak ennél árnyaltabban kell fogalmaznia. Persze, egy többséginek is! A néhol eléggé nyilvánvaló nagyképűség ellenére úgy érzem, fontos ismerni ezt a véleményt is.

 

Ovidiu Ganţ: „Kötelező tudni az állam hivatalos nyelvét!” 

(A helyesírás az eredeti szerint! – RS) 

A német kisebbség képviselője Románia Parlamentjében, Ovidiu Ganţ az adevarul.ro-nak adott interjújában a nemzeti kisebbségeknek az új oktatási törvényben megadott jogokról és a romániai német etnikumúak helyzetéről beszélt.

Ovidiu Ganţ azt mondta, sokkal könnyebb a román nyelvet Temesváron beszélni, mint a Székelységben és a kisebbségeknek szánt különleges tankönyvekre vonatkozó vitát egyetlen kérdésre szűkítette: „Mi a fontosabb, a gyermek tudja jól Románia Történelmét és Románia Földrajzát, még ha az anyanyelvén tanulja is, vagy ne tudja egyáltalán?”

Ovidiu Victor Ganţ 1966. augusztus 18-án született a Temes megyei Detta városban. Miután 1989-ben elvégezte a Temesvári Nyugati Tudományegyetem matematika szakát, tanár volt (1992–1998) a temesvári Nikolaus Lenau német tannyelvű középiskolában. 1998-tól 2001-ig a középiskola igazgatója lett, majd kinevezték Románia Kormánya Etnikumok Közötti Kapcsolatok Főosztálya (DRI) államtitkár-helyettesévé. 2004-ben képviselő lett Románia Parlamentjében a Bánsági Németek Demokrata Fóruma (FDGR) színeiben, 2008-ban pedig újabb mandátumot szerzett. 2005 és 2006 között megfigyelő volt az Európai Parlamentben, az első brüsszeli román politikai csapat tagja lévén. Négy kitüntetése van, nős és két gyermeke van.

adevărul.ro: Ovidiu Ganţ úr, a német etnikumúak számára miért ennyire fontos az anyanyelvű oktatás?

Ovidiu Ganţ: A német kisebbség számára az anyanyelvű oktatás témája az alapvető fontosságú ügy. Ebből indul ki minden vita és ez a téma fontosságát illetően minden mást megelőz. Mert attól a pillanattól kezdve, hogy nincs anyanyelvű oktatásunk, már nem beszélhetünk e kisebbség jövőjéről.

Sokkal kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk, mint a Forradalom pillanatában. A szászoknak a középkorban egyházhoz kötődő oktatásuk volt. Már a szászok romániai (így! – RS) jelenlétének kezdeti évszázadaiban, a XII., XIII. századokban minden faluban, minden közösségben volt egy felekezeti jellegű iskola, mert a pap tanító volt. A második világháború után ez a rendszer államivá vált és nem szüntették meg. Nem akarom összehasonlítani a helyzeteket, de még a kommunista rezsim is megértette, hogy a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvű beszéd alapvető fontosságú. Beleértve a németet is, melynek a második világháborúval kapcsolatosan különleges státusza volt a közvélekedésben.

A Forradalom után egy masszív kivándorlási jelenséggel szembesültünk, mely egyaránt érintette a diákokat és a tanárokat is. Gyakorlatilag fennállt annak a veszélye, hogy személyzet hiányában összeomlik az egész anyanyelvű oktatási rendszer. Akkor viszont egy szociológiai szempontból rendkívül érdekes, de mindenki számára rendkívül kedvező jelenség következett be, egy „win-win-win” helyzetet generálva: román és más etnikumú csalások a német tannyelvű iskolákba küldték masszív számban a gyermekeiket.

Mit nyer Románia azzal, hogy a kisebbségeknek megadja az anyanyelvű oktatás jogát?

A nem németek számára, hogy így mondjam, ez rendkívül fontos, mert nagyon megnöveli esélyüket a munkaerő piacán, mert a németek és az osztrákok elsősorban a Bánságban és Erdélyben masszívan befektettek a román gazdaságba. És nyilvánvaló, hogy amikor személyzetet keresnek, örvendenek, ha találnak németül beszélőket.

Nota bene, a német és osztrák befektetők számára a befektetés helyét illetően az egyik kritérium, az infrastruktúrán túlmenően egy német iskola, esetleg egy német középiskola létezése.

És három, a befektetések megvalósulásával szakértők jönnek Romániába dolgozni.

Tehát a szászok és svábok által generált rendszer ez közös java minden románnak, megvédi a német kisebbség, a román munkapiac és a németajkú befektetők érdekeit. Ez egy rendkívüli előny, amivel Románia a versenyben részvevő szomszédokkal szemben rendelkezik.

A német más nyelvekkel szembeni óriási előnye az, hogy európai használatú és legalábbis Közép- és Kelet-Európában a fő gazdasági nyelv. Románia számára ez egy másik előny a többi versenytárssal szemben. Ezért amikor a kormánnyal a német tagozatok és osztályok meg nem szüntetéséért, illetve a meglévő megtartásáért küzdök, ezt azért teszem, mert bárki másnál jobban megértem, elnézést a szerénytelenségért, e rendszer társadalmi-gazdasági kihatását.

Ion Popescu román gyermek, aki megkezdi az első osztályt és befejezi a 12-et, úgy beszél németül, mint én, tehát legalábbis kétnyelvűen nőtt fel. Ha ehhez a második osztálytól hozzáadjuk az angolt, akkor háromnyelvűen. Ez rendkívül fontos.

Van még egy aspektus: a német nem francia. A franciát, lévén latin eredetű, mint a román nyelv, meg tudod heti 3–4 órával tanulni. De ha nem tévedek Mark Twain azt mondta, hogy „az örökkévalóságot azért találták ki, hogy meg lehessen tanulni németül”. Tehát sokkal jobban megtanulod, ha minden tantárgy esetében hallod a tanárt beszélni, szemben az angollal, amit a tévé, az internet is terjeszt. A németet az iskolában heti 2 órában nem tanulod meg.

Sepsiszentgyörgyön mások a társadalmi tények, mint Temesváron

Mi a véleménye a kisebbségeknek szánt különleges román nyelv és irodalom tankönyvekről, mely téma felszította a kedélyeket az ellenzéki és a magyar képviselők között?

A mi iskoláinkban a román nyelv ismerete nem jelent gondot. A német iskolákban nincs olyan diák, aki ne tudna nagyon jól románul. Ahol különleges román nyelvi tanrendről beszélnek, ott egy olyan követelésről van szó, ami nyilvánvalóan nem tőlünk, német etnikumúaktól származik.

Hanem egy másik kisebbségtől, mely egy tényhelyzettel szembesül: a gyermekek sem a családban, sem az utcán, sem máshol nem beszélnek románul. Eljönnek iskolába, ez az egyetlen hely, ahol román nyelvet oktatnak nekik. Ez az állam hivatalos nyelve, normális dolog, hogy tudjad, az emberek meg akarják tanulni, de azt sem mondhatod, hogy „Uram, ez anyanyelv”.

Legyünk komolyak! Akkor anyanyelv, ha otthon azt beszéled!

Rendben. Ezen romániai társadalmi helyzetre a törvény egy különleges tanrendet javasol. És a következő, általam kezdeményezett pontban az áll: a szülők, a kisebbség, vagy a parlamenti frakció kérésére a kisebbségek iskoláiban a román iskolák megszokott tanrendje szerint is lehet oktatni. Hagynod kell az embert választani, ez normális dolog.

Hagynod kell a szülőket megmondani, hogy az ő iskoláikban nem akarnak speciális tankönyveket, mert a temesvári társadalmi tények mások, mint Sepsiszentgyörgyön. Mi a gond? Tehát a demokrácia a megnyilvánulás legmagasabb formája. Az embert hagyni kell eldönteni, milyen nyelven tanul.

Én, Ovidiu Ganţ teljes mértékben elfogadom Románia Alkotmányát és azt mondom: „Abszolút kötelező, hogy minden állampolgár tudja az állam hivatalos nyelvét!”. Számomra ez könnyebb, mert Temesváron élek, a környezett többnemzetű, folyamatosan érintkezem a román nyelvvel, valószínűleg sokkal bonyolultabb ez egy hargitai és kovásznai községben, ahol a lakosság talán száz százalékban más nyelvű.

Ugyanilyen vitatott volt a Románia Történelme és Földrajza tantárgyak anyanyelven történő oktatása. Mi a véleménye?

A vitát ultra módon átpolitizálták, ami Románia Történelmét és Földrajzát illeti. Számomra nem feltétlenül szükséges ezeket a tantárgyakat németül tanulni, tehát nem a mi kívánalmunk. De nincs semmi új benne, vagyis a kommunizmusban is, jó ideig, a történelmet és a földrajzot német nyelven oktatták.

A társaim a középiskolában és a német iskolában német nyelven tanulták a történelmet és a földrajzot. A kommunizmusban. Tehát a legsötétebb időszakban. És Ştefan cel Mare-t és Mihai Viteazul-t nyilvánvalóan nem másképp hívták. Nem is érdekel minket, hogy eltorzítsuk a kérdéses neveket, tehát normális, hogy az elnevezések románok maradjanak.

De mi a fontosabb? Hogy jól tudják Románia Történelmét és Románia Földrajzát, még ha anyanyelven tanulják is, vagy ne tudják egyáltalán? Ebben a témában ez egy nagyon fontos vita és nincs politikai alapja.

A mi iskoláinkban, például, meglehet, hogy nincsenek is tanáraim, akik németül oktathatják a történelmet és a földrajzot. Jelen pillanatban, például, iskoláink jelentős részében románul oktatják.

Tudja, mi e helyzet eredete? A modern román állam alapító dokumentuma, a románok 1918. december 1-i, gyulafehérvári határozata. A románok abban kijelentik, hogy minden egyént a saját nyelvén fogják képezni, irányítani stb. És hogy ezek a kisebbségek képviselve lesznek a törvényhozó testületekben és a kormányban. Nos, ha a románok így döntöttek 1918. december 1-én?

A következőt akarom mondani: 1928. január 8-án (így! helyesen 1919 – RS), vagyis egy hónappal és egy héttel később a szászok Medgyesen gyűltek össze, teljes mértékben elfogadták a gyulafehérvári határozatokat és kijelentették, Románia királyságához akarnak tartozni. És ezt mondták: ha a románok betartják azt, ami le van írva, mi teljes mértékben csatlakozunk. A kérdéses időszakban a Bánság helyzete bizonytalan volt, szerb csapatok tartották megszállás alatt, a francia gyarmati csapatok csak később érkeztek meg Szalonikiből és hatoltak előre Temesvárig. Kettő: zajlott a párizsi békekongresszus. Márpedig éppen ez volt az a politikai muníció, amivel a románok a békéhez (így! béketárgyalásra – RS) mentek: nézze uram, a németek, a zsidók, akik akkoriban nagyon számosak voltak, azt mondták, egyetértenek a határozattal, éppen azért, mert a Gyulafehérvári Határozat ultra módon nagylelkű volt e tekintetben.

Rendben. És most visszatérek a mához. Én mit értsek egy olyan kollégám szavaiból, aki azt mondja, hogy a kisebbségeknek többé ne legyen képviseletük a Parlamentben? Vagy, hogy nem tudom hogyan kell tanulniuk. Ez azt jelenti, hogy okosabb Maniunál, Miron Cristeanál, Iuliu Hossunál? Tehát mindaddig, míg itt élek és teljes mértékben elfogadom Románia Alkotmányát, ez nem tűnik „fair”-nek számomra.

És ez az oktatásra is érvényes. Tehát a mi szemszögünkből nézve itt nincs semmi politikailag megvitatható. Ezen kívül az a véleményem, hogy a fő vita, amit a közbeszédben elrejtenek, az az egyetemi oktatás miatt van. Nem a közoktatás miatt.

Tehát az érdekharc az egyetemekért folyik. Nem akarok véleményt mondani, mert nem az én területem és nem érdekel túlságosan, de a közoktatásban nincsenek alapvető témák. És megpróbálják a vitát a kisebbségekkel kapcsolatos ügyekben nevetségessé tenni. Politikai megfontolásokból, nem tartalmi megfontolásokból.

„Románia nincs felkészülve egy szövetségi államra”

Etnikai szempontból mit kívánnak a jövendőbeli Alkotmánytól?

Végső soron a nagy pártoknak kell javaslatokkal előállniuk. Azok akarják módosítani az Alkotmányt. Én nem akarom megváltoztatni, nincs semmilyen okom. Meg kell néznünk, milyen irányt akarnak és miért.

Azt hiszem, Románia számára hasznos lenne egy parlamenti köztársaság. Véleményem szerint, a félig elnöki rendszer ellenjavallott. Romániának gyakorlatilag e kettő közül kell választania. A most létező struccteve katasztrofális. El kell döntenünk az ügyet.

Nagy fenntartásaim vannak egy francia típusú elnöki köztársasággal szemben, totális hatalommal az elnök esetében. Én egy kétkamarás parlamenti rezsimet tudok elképzelni, amiben a Szenátusnak a regionális képviselők házának kellene lennei. Romániának régiókra van szüksége, függetlenül attól, mi a nevük, fejlesztési, európai, ahogy akarják, mert azon túl, hogy ez az európai tendencia, nem vagyunk képesek lehívni a közösségi pénzeket, mert túl kicsi közigazgatási-területi egységeink vannak. A Képviselőháznak pedig továbbra is a megyéket kell képviselnie.

Tisztázni akarok egy dolgot. Nem egy szövetségi állam mellett szállok síkra. Románia nincs felkészülve erre. De egy valódi decentralizálás mellett síkra szállok. Még a franciák is megértették, hogy az ultracentralizáltság kontraproduktív és véleményem szerint ez a rendszer generálja a korrupciót is, a döntés nagyon távol lévén a polgártól.

A parlamenti képviselők számára vitázhatunk, hogy mit akarnak az emberek. Egy dolog elfogadhatatlan, hogy megkérdőjelezzék a kisebbségek parlamenti képviseletét. Azt hiszem, a komoly politikusok nem is gondolnak erre a témára. Azt hiszem, a többi nyilatkozat holmi dilettánsok kirohanásai, akik azt képzelik, hogy egy bizonyosfajta nyomást gyakorolnak a parlamenti frakcióra, de személy szerint nem veszem őket figyelembe.

„Alapvető, hogy a kormány mutasson nyitottságot a kisebbségek iránt”

A romániai németek jövőjét illetően mennyit számítanak a politikai döntések? A pénzre és a kormány ezzel kapcsolatos jóindulatára utalok.

Nemcsak pénzről van szó, hanem közigazgatási döntésekről is. Az ügy a következőképpen áll. Alapvető, hogy a kormány mutasson nyitottságot a kisebbségek iránt.

Ha olyan kormányod van, mely ellenséges, vagy nem érti a dolgokat, azt hiszem, ez egy konfliktusos ügy. De Romániában, mely tagja az Európai Uniónak, nem mondhatjuk, hogy a román állam tönkre akarja tenni az oktatást. Nincs szó erről. De számomra fontos, hogy találjak egy modus vivendi-t egy politikai többséggel, egy kormánnyal oly módon, hogy megoldhassak bármilyen gondot, oktatás, média, amit csak akar.

Tehát ezekről a nyilatkozatokról, melyek szerint a kisebbségek mindig a kormánnyal tartanak: nos, a dolgok lényegéből fakadóan a kisebbségekkel kapcsolatos egész törvényhozási felépítmény függ a kormánytól. Nyilvánvaló, hogy én, aki megpróbálom megőrizni azt, amivel rendelkezünk és továbbépítkezni, megpróbálom ezt a kormány támogatásával megtenni, egy olyan kormányéval, melynek nem kötelező tartalmaznia a kisebbségek képviselőit. Mi támogatjuk a parlamenti koalíciót és elvárjuk, hogy ez a minket kormányzó koalíció támogasson minket az ezen kisebbségek létezésével kapcsolatos lépéseinkben.

Következésképpen nem értem magát az ellenvetést. Miért legyek ellenzékben? Miért? Ááá, ha a kormány elkezd nehézségeket okozni, ha veszélybe sodorja a közösségünket, akkor el tudom képzelni, hogy ellenzékben legyek, de 1996 óta egyik kormányról sem állíthatom, hogy megtette volna ezt.

Következésképpen a kisebbségek frakciója támogatta a Konvenciót, támogatta Năstaset, támogatta Tăriceanut, támogatja Bocot.

A romániai németek melyik oktatási miniszter idejében nyertek a legtöbbet?

Vonalat húzva, 1996 óta politikailag nagyon jól együttműködtünk minden oktatási miniszterrel, függetlenül attól, hogy Marganak, Andronescunak, Adomniţeinek, vagy Funeriunak hívták. Ám a német nyelv tanulása iránt különös figyelmet szentelt Marga miniszter úr. Urasága mandátuma alatt éppenséggel volt egy aktív szándék is a német nyelvű oktatás támogatására. Ez nem jelenti azt, hogy az utódaival nem működtünk együtt jól. De tisztességeseknek kell lennünk, így van jól, és el kell mondanunk, hogy urasága mandátuma alatt különös figyelem volt a német oktatás iránt.