Térjünk át Szerbiára. A timok-völgyi románok, a vajdaságiakkal ellentétben, sohasem rendelkeztek a nemzeti kisebbségekre jellemző jogokkal. Megfosztották őket az anyanyelvű kulturális, oktatási és vallási tevékenységektől. Mi történik ott?

Jól hangsúlyozta ki ezt a kettős bánásmódot, amit a szerb állam a román kisebbséggel szemben alkalmaz. Mi azt szerettük volna, ha a szerbiai románok ugyanolyan jogoknak örvendenek, függetlenül attól, hogy Negotinban, Újvidéken, vagy Versecen élnek.

A timok-völgyi helyzet elsősorban azért kényes, mert bár 1990 után voltak óvatos kapcsolatfelvételek, e térség románjairól, ezt sajnálattal mondom, Bukarest sokáig megfeledkezett és ez ma is érezhető. A térségbeli románok vezetőivel meglévő gyakori találkozókon még mindig vannak nagyon érdekes és hosszú vitáink arról, melyek a vlachok, románok, rumánok közötti különbségek. Ez hasznos és fontos, mert az emberek felteszik magukban ezeket a kérdéseket.

Ez egy olyan övezet, ahol az identitás vállalása bátorsági aktus.

Ma van egy csaknem 250.000 románból álló közösségünk, melyet megfosztanak azon elemi jogoktól, melyeket egy demokratikus államnak biztosítania kell egy kisebbségnek: román nyelvű oktatás, hozzáférés a román nyelvű médiaeszközökhöz, nem tartják be az anyanyelvű vallásszabadságot.

Belgrádi nagykövetségünkön és az ezen térségben megvolt gyakori kapcsolatfelvételeinken keresztül arról biztosítjuk a románokat, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Szerbia jogokat adjon nekik, mert mi azt akarjuk, hogy a közösségen keresztül legyen egy minél szilárdabb hidunk, ami javítja a Szerbiával meglévő kapcsolatunkat, nekünk nincs szükségünk feszültségekre.

Ugyanúgy, ahogy a romániai szerb etnikumú román állampolgárok minden joggal rendelkeznek, van parlamenti képviselőjük, egy egyáltalán nem elhanyagolható költségvetéssel rendelkeznek az identitás megőrzését szolgáló tevékenységekre, ugyanezt kell megkapniuk az ezen térségben élő románoknak is.

A magyarországi románok sem állnak túl jól. A román önkormányzatokat nem románok vezetik, sok példa van. Mi a helyzet?

Az etnobiznisz ezen jelensége különösképpen foglalkoztat minket.

Ez egy súlyos gond?

Ez egy nehéz kérdés, mert ha egy olyan intézmény, melynek feladata a román közösség szolgálata, játék közben változtat célkitűzésén, akkor veszít az üzenetéből. Sajnos ez történik Magyarországon. Magyarországon a törvény nem tiltja egy kisebbséginek, hogy románnak vallja magát, hogy összegyűjtsön egy támogatókból álló csoportot, jelöltesse magát és megszerezzen egy fontos tisztséget.

Abba a nehezen érthető és elfogadható helyzetbe kerültünk, hogy az önkormányzaton belül többet beszélnek magyarul, mint románul. Holott ez a románok egyik intézménye.

Tehát ezeket a dolgokat nehezen tudjuk elfogadni. De történtek fontos lépések is, fontos, hogy a románoknak most van egy románjuk a budapesti Parlamentben, Gheorghe Şimonca képviselő, aki nagyon támogatja a román közösség tevékenységét.

Azt szerettük volna, ha a Magyarország által az ezen térségbeli, gyulai románokkal kapcsolatosan vállalt összes kötelezettséget betartották volna.

Azt mondta, nem érti a kormányok reakcióit a kérdéses államokbeli románokkal kapcsolatosan. Miben szegik meg a Romániának tett ígéreteket? Hol van a rés?

Elsősorban a következőt hangsúlyoznám ki. Az utóbbi öt évben ez a téma nem hiányozott a kétoldalú napirendről, utalok itt az államfői, kormányfői, külügyminiszteri szintre, ami nagyon fontos.

Sőt, a szomszédos államok megértették, hogy Románia nem fog engedni, továbbra is ugyanolyan kitartók leszünk abban, hogy tiszteljék a román kisebbséget.

Mi nem teszünk mást, mint továbbra is szorgalmazunk, úgy a kétoldalú, mint ahogy az európai mechanizmusokkal is, hogy világosabbá tegyük Románia hangját a szomszédokkal kapcsolatosan. Előrelépések történnek, de nagyon haloványak.

Nem marad számunkra más hátra, mint azt szorgalmazni, hogy pontosan ugyanazt, amit Románia is nyújt a hazánkban élő kisebbségieknek, azt adják meg a szomszédos államok területén lakó románoknak is. Ez alapvetően fontos.

Melyik a legnehezebb térség a románok számára és melyik a legbefogadóbb?

Nem ezekkel a fogalmakkal válaszolnék. Egyformán foglalkoztat minket a vidini és a timok-völgyi és a transzdnyeszteri románok helyzete és gyakran felteszik ezt a kérdést, úgy Bukaresten is, Kisjenőben és más térségben is, hogy Romániát miért érdekli a transzdnyeszteri helyzet, nos, elsősorban mert ott közvetlen érdekünk van, van egy román nyelvet beszélő lakosság és bennünket foglalkoztat ezen emberek helyzete.

Milyen nyomásgyakorlási módszerei vannak a román államnak ahhoz, hogy a szomszédos államok tiszteljék a román közösségeket?

Mi kitartók leszünk és továbbra is szorgalmazni fogjuk és ha kell, akkor minden olyan európai mechanizmushoz folyamodni fogunk, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy nyomást gyakoroljunk egyik, vagy másik államra.

A kétoldalú párbeszéd a legjobb. Napjainkban a radikális megoldásoknak már nincs értelmük, de Románia habozás nélkül sürgetni fog, amikor szükséges. A románoknak semmi vétkük nincs abban, hogy egyik, vagy másik állam területén születtek meg és nem szabad fenyegetve érezzék magukat csak azért, mert románok.

Románia elég pénzt ad az ellenséges politikájú övezetekben élő románok megsegítésére?

Amikor forrásokról van szó, mindig elkelne több is. Nem mondhatnám azt, hogy az a költségvetés, amit a Határon Túli Románok Főosztálya (DRP) programokra és tervekre rendelkezésre tud bocsátani, az nem felel meg teljesen a terepen meglévő helyzetnek.

De ezt kiegészíteném és kihangsúlyoznám, hogy ez az első alkalom, amikor 1989 után egy kormány a kormányprogramban vállal egy konkrét lépésekből álló csomagot a határon túli románokkal kapcsolatosan, ez a Kormányprogram 28. fejezete. Ezen kívül Románia Védelmi Stratégiájában a határon túli román közösségek elsődlegességet jelentenek a román állam számára. Sőt, ugyanilyen fontos, hogy a Parlamentben létrejött egy bizottság a határon túli románok számára.

Mindezek a változások bizonyára megváltoztatják majd ezt az arányt is, ami a román közösségek pénzügyi támogatását illeti.

2010-ben, a válság kellős közepén a külföldön élő románok jelentős támogatást kaptak Romániától. Tavaly a Moldovából érkező ösztöndíjasok számát első ízben emelték 1.000-ről 5.000-re. A háborúk közötti időszakban, 20 év alatt Besszarábiából 6.000 fiatal érkezett tanulni a Királyságba.

Vannak konkrét lépések a román állam részéről és önökön keresztül a többi románt is arról kívánom biztosítani, hogy a román államtól megkapják a nekik kijáró figyelmet identitásuk megerősítéséhez és megőrzéséhez. Ez elsődlegesség számunkra.

Ionel Dancu