Mint azt korábban már megjósoltam, az elnök, Traian Băsescu és pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) regionalizálási hevülete csak néhány napig tartott. De nem is lehetett igazán komolyan venni, hiszen bár nem váratlanul, de mindenképpen előkészítetlenül tűzték napirendre Románia területi újrarendezését.
Nem volt váratlan, mert Traian Băsescu egy januári kormányülésen már megfogalmazta ezt az igényét, tehát a kormánynak fel kellett, vagy fel lehetett volna erre készülnie. De nem tette, vagy mert nem akarta, vagy mert ennek kizárólag, vagy főleg az volt a célja, hogy csatolt áruként a kisebbségekről szóló törvényt is ad acta tegye. Jelenleg különben ez nem is lényeges és talán majd ősszel visszatérnek rá.
Ugyanakkor ennek az egész túlhevült vitának volt néhány járulékos haszna. Az egyik az, hogy most már talán a legkisebb faluban is hallottak Székelyföldről. Ez a régió olyan reklámot kapott, amire különben euró tíz-, vagy százezreket kellett volna kifizetnie.
A másik az, hogy hatására olyan román politikusokról, közéleti személyekről, történészekről stb. is lepergett a hajszálvékony „normalitási” máz, akiktől többet vártunk, akikről többet hittünk. És azt hiszem, ez csak előnyünkre lesz!
Ma két cikket ismertetek. Az egyik egy interjú (két részben jelent meg) Marius Diaconescu történésszel, aki magát a magyar–román kapcsolatok szakértőjének nevezi. Ám a vele készült interjú, bennem legalábbis, a késő Kádár-kort idézte, amit a legjobban, szerinten, Cseh Tamás Mélyrepülés című lemeze ad vissza többet. Sok román történészt, újságírót, politikai elemzőt hallgatva, még a „normálisabbak” esetében is, az a fajta érzés keletkezik bennem, ami Cseh Tamás főhösében, hogy egy bizonyos szintig el tudnak/akarnak menni, de akkor valami megtörik és visszazárkóznak prekoncepcióik/előítéleteik mögé.
A másik ismertetett cikk Alina Mungiu-Pippidi politikai elemző elképzelése a regionalizálásról és a magyar-román viszonyról. Különösebben nem lenne érdekes, mert a nyilvánvaló tárgyi tévedéseken túl (ezeket jelzem a fordításban) nyilvánvaló, hogy a szerző teljesen járatlan a magyarországi politikai viszonyokban. Különben tudná, hogy az a magyar–román liberális összefogás, amiről beszél, nem valósulhat meg, mert a magyarországi úgynevezett liberalizmus és a romániai úgynevezett liberalizmus összeférhetetlenek. Csak képzeljük el Eörsi Mátyást Norica Nicolai-jal!!
Ami a cikket érdekessé teszi, az az MTI által készített összefoglaló. Sajnos nem ez az első eset, amikor az MTI vagy teljesen félreérti, vagy félremagyarázza a külföldi sajtóban megjelent cikkeket. Jelen esetben is teljesen más a végkicsengése az összefoglalónak, mint az eredeti cikknek. Különösen furcsa, hogy a romániai magyar lapok, melyeknek személyi/tárgyi lehetőségük lenne összehasonlítani az eredetit az összefoglalóval, kényelemből, lustaságból, vagy ki tudja milyen okból, kivétel nélkül ez utóbbit közölték le. Csak remélni tudom, hogy a döntéshozók ennél pontosabb forrásokból dolgoznak…
Marius Diaconescu történész a regionalizálásról: Hagyjuk békén a nacionalista érzelmeket, a pénz számít
Románia kevesebb megyébe történő közigazgatási-területi újrarendezése megszüntetné a különféle övezetek között most meglévő gazdasági különbségeket, mondja Marius Diaconescu történész az adevarul.ro-nak adott videóinterjújában.
Állítása szerint, a legutóbbi nacionalista, „Mi elszakítjuk a területet” típusú diskurzusok, úgy a PDL, mint ahogy az RMDSZ részéről is az ország területi újrarendezésére vonatkozóan nem kedveznek a gazdasági fejlődésnek.
„Figyelembe kell venni a gazdasági forrásokat, a gazdasági fejlődési képességet, de azokat a kapcsolatokat is, melyeket a környező régiókkal ki lehet építeni. Vannak egyes struktúrák, melyek figyelembe veszik a történelmi hagyományt, mint például Ausztria, vagy Németország. Mások, például Franciaország, sokkal inkább az együttélés bizonyos előnyeit veszik figyelembe. Egyszerűbb két, három, négy megyét egyesíteni, de amelyeknek van egy erős gazdasági központjuk. Gondoljanak arra, hogy nekünk vannak most nagyon szegény megyéink, mint amilyen Vászló (Vaslui) és Szilágy. Beszterce város meggazdagodott, de a megye összességében elszegényedett. Hasonló a helyzet a székelyekkel, Hargita és Kovászna az ország legszegényebb megyéi közé tartoznak. Ezek a megyék magukban nem tudnak fejlődni. Hagyjuk békén a nacionalista érzelmeket. Mindnyájunknak a pénzzel, a gazdasággal kell foglalkoznunk”, üzeni az Erdély történelmében szakértő történész.
Példaként Nagyszeben, Beszterce és Brassó régi szász városokat említette, melyek a kereskedelem révén nagyon gazdagok voltak a középkorban.
„Hanyatlásuk a XIX. században kezdődött. Amikor kereskedelmi szerződéseket kötöttek Románia és az Osztrák-Magyar Birodalom, de főleg az 1918-as egyesülés után, amikor ezek a szász megyék már nem a határon voltak, visszaestek. Mivel már nem volt nagy áru-, pénzmozgás, bármennyit fektettek a szászok az iparba, vagy más gazdasági struktúrákba, nem sikerült megmaradniuk az erdélyi gazdaság élén”, teszi hozzák Marius Diaconescu, aki egyetemi előadó és történelemtudományi doktor a bukaresti Történelem Karon.
A 41 megye túl sok
Ennek ellenére egy város határnál való elhelyezkedése nem szavatolja feltétlenül a fejlődést. „Jászvásár (Iaşi), bár határon van, mivel ez a keleti határ, gyengén fejlett. Ezzel szemben a nyugati határnál lévő városok, Arad, Nagyvárad, de főleg Temesvár nagyon erőteljesen fejlődtek 1990 óta”, teszi hozzá Marius Diaconescu.
A továbbiakban a történész azon a véleményen van, hogy a jelenlegi 41 megyés felállás Bukarest túlzott fejlődését biztosította a többi hazai lehetséges metropolisszal szemben és fékezte a valós versenyt.
„Egyetlen romániai metropolisz helyett, amilyen Bukarest, több létezése, például Kolozsvár, Temesvár, Jászvásár, Bákó, vagy Konstanca, nagyon jó dolog. Ezeknek azonban nagy, kb. egymillió fős metropoliszoknak kell lenniük. A lakosság összpontosulása a gazdaság jobb fejlődéséhez is vezet majd. Persze, hogy lesznek lakosságmozgások faluról városra, az emberek vidékről a nagy városokba fognak menni, de szükség van mezőgazdasági területre a lakosság táplálásához. Németország tele van egymillió feletti lakosú várossal és körülöttük nagyon jól fejlődik a gazdaság. A másik végleten Szlovákiát gyakorlatilag Pozsonyra lehet szűkíteni. 50 kilométerrel távolobb mélyszegénység van”, szögezi le Marius Diaconescu egyetemi tanár.
Mihaela Stoica
(2011. június 26., 06:56)
Az eredeti cikk:
Marius Diaconescu, történész: A magyarok vették el a székelyek autonómiáját, nem a románok
Az RMDSZ elutasította Traian Băsescu javaslatát a területi átszervezésre és a terv elhalasztását kéri, a PDL pedig úgy látszik, elfogadja ezt. A végső döntést azonban a kormánykoalíció hétfői ülésén fogják meghozni. Székelyföld ügye, regionalizálással, vagy anélkül időszerű marad és élénk vitákat kelt, még a határon túl is.
Romániában, a 2002-es népszámlálás szerint, kb. 1.431.807 magyar etnikumú él, ebből kb. 670.000 székely.
Magyarok a székelyek? A történészek egy része szerint nem, ám eredetük egy sor elméletet szült. „Még a legnacionalistább magyarok sem tudtak megegyezésre jutni a székelyek származását illetően”, mondja Marius Diaconescu történész az adevarul.ro-nak adott videóinterjújában.
Miért nem lenne előnyös a székelyeknek az autonómia
A magyar krónikák a XII-XIII. századokban a székelyekről a hunok utódjaiként beszéltek. Fokozatosan, azon szándékból, hogy kapcsolatot hozzanak létre a székelyek és magyarok között, egy sor elméletet gyártottak.
Marius Diaconescu egyetemi tanár és a bukaresti Történelem Kar történelemtudományi doktora azt mondja, mindezen elméletek „szép altatómesék, melyek azonban befolyásolják a közvéleményt”. „Valószínűleg volt valamikor egy mag, mely a hunoknak, a kazároknak, a kabaroknak és a magyarok mellé gyűlt más vándorló lakosságoknak volt az leszármazottja. Az volt a mag, de folyamatosan jöttek mások is, akik velük együtt telepedtek le”.
A székelyek 500 évvel ezelőtt rendelkeztek származásuk tudatával, most sokan magyaroknak mondják magukat.
Mi történt a tudatukkal? A székelyek a modern korszakban kezdték magukat magyaroknak tekinteni. Tudatukban a változások az intézmények fejlődésével következtek be, ahogy Erdélyben fejlődött a magyar nyelvű iskola, több könyvet adtak ki. „A XVIII. században jelennek meg az újságok, a XIX. században pedig a magyar nyelvű sajtó valóságos robbanására került sor. Mindez hozzájárult a mentalitás megváltozásához”.
A székelyeknek előnyeik voltak a románok rovására
A Hargita és Kovászna megyékben, az úgynevezett Székelyföldön élő magyarok több mint 20 éve követelik azt az autonómiát, aminek néhány évszázaddal ezelőtt örvendtek.
Miben állt a középkorban a székelyek autonómiája? Az erdélyi szászoktól, magyaroktól és románoktól eltérően a székelyek a középkorban sokáig gazdasági és adóügyi kiváltságokkal rendelkeztek, a katonai hozzájárulásuk jutalmaként. „A XVI. század közepéig előcsapatokként használták a Magyar Királyság hadseregeiben (így! egy történésztől meglehetősen furcsa ez a megfogalmazás, közismert lévén a hadseregek felállítási módjának sokfélesége és koronkénti változása, tehát ilyen, hogy a „Magyar Királyság hadseregei” nem nagyon létezett! – RS). Minden frontra elküldték őket, bárhova, ahol szükség volt rájuk, nemcsak Erdély keleti határához. Ez azt jelenti, hogy a szászokkal, magyarokkal és akár a románokkal ellentétben is, ők semmiféle adót nem fizettek”, mondja Diaconescu professzor, Erdély középkori történelme és a román-magyar kapcsolatok szakértője.
A székelyek középkori autonómiája ítélkezési szabadságokban és önkormányzásban nyilvánult meg. „A szászok is rendelkeztek autonómiával. Még a románoknak is volt autonómiájuk bizonyos övezetekben, ahol önkormányozták magukat, mint amilyen Belényes vidéke – a Nagyváradi Püspökség uradalmán, a Bánság területén meglévő román kerületek, Hátszeg kerülete. A románok külön igazságszolgáltatással rendelkeztek, a saját törvényeik szerint, akárcsak a székelyek. Saját törvénykönyvvel rendelkeztek, saját bíróval, Erdély fejedelme pedig nem avatkozott be ezekbe az ítélkezésekbe. Ezt jelentette az autonómia a középkorban: jogot arra, hogy a saját törvényeid alapján és saját bíróval ítélkezz, külső beavatkozások nélkül”.
Az Erdély délkeleti részébe letelepedett székelyek ezen autonómiájáról, a korabeli dokumentumok szerint, már a XII. század óta lehet beszélni, miután a magyarok befejezték Erdély meghódítását, jegyzi meg a történész.
„A középkorban az autonómia nem csak Erdélyre, hanem egész Európára jellemző volt. A királyok az autonómiáért cserébe könnyebben telepíthettek. A szászok azért jöttek Erdélybe, mert autonómiát ígértek nekik”.
A magyarok a székelyek megadóztatását kérték
A székelyek a XV. század közepe táján, de főleg a középkori Magyar Királyság mohácsi csata (1526) következtében történt eltűnése után kezdik elveszíteni kiváltságaikat. Attól kezdve már nem volt olyan sok háború, ahol felhasználhatták volna őket. „A Báthory-családhoz tartozó fejedelmek, akik a XVI. században Erdélyt vezették, halálos ellenségei voltak a székelyeknek, mert a magyarokéval, szászokkal és a többi lakossal egyenlő adókat vetettek ki rájuk. A magyarok éppen az erdélyi diétában mondták: ’A székelyek miért ne fizessenek adót?’”, mondja Marius Diaconescu.
A kiváltságaiktól megfosztott székelyek a XVI. században többször fellázadtak. A következő évszázadban megváltozik a mentalitásuk, kézművesekké és kereskedőkké válnak, hogy biztosítsák megélhetési forrásaikat.
Hol voltak a székelyek? A történész azt mondja, a székelyek ugyanott maradtak, ahol a XII-XIII. századi dokumentumok említik őket. „Elmondhatjuk, hogy a székelyek nagyrészt a mai területen maradtak: Hargita-Kovászna-Maros. Torda mellett, az Aranyos környékén volt még néhány ezer négyzetkilométer, ahol székelyeket említettek. Ők nagyszámban fogadtak be bevándorlókat, de ők is bevándoroltak. A mai Moldvában élő csángók többsége régi székely. Egyesek a csendőröktől szöktek Erdélybe”.
Az egyetemi tanár azt állítja, hogy ma sok székelységi román már nem tud románul, de ezt az asszimilációt természetes folyamatnak kell tekinteni. „Sajnos, sok román történész fel van háborodva ezen asszimiláció miatt, de ahogy mi is asszimilálunk másokat, bennünket is asszimiláltak, ez egy természetes folyamat”.
A magyarok vették el az autonómiájukat
A székely magyarok az 1867, az Osztrák-Magyar dualista birodalom létrehozása után elvesztett autonómiát kérik vissza.
„1867-ben gyakorlatilag Szent István királyságát állították vissza és Erdélyt Magyarországhoz csatolták. Az erdélyi diéta képviselői, többségükben magyarok a Magyarországgal való egyesülés mellett döntöttek, még egyes románok sem ellenezték ezt”, említi Marius Diaconescu professzor.
Az intézmények egész birodalmon belüli egységesítésével a székely autonómiák néhány év alatt teljesen eltűntek. „A magyarok verték szét az autonómiát, nem a románok. Amikor a magyarok azt mondják, hogy a románok verték szét az autonómiájukat, ez hazugság, hamis állítás. 1876 után már semmiféle székely autonómiáról nem beszélhetünk”.
Marius Diaconescu azt mondja, hogy „mivel a téma zavaró”, a magyar történetírás egyáltalán nem helyez hangsúlyt a székely autonómiák megszüntetésére.
A székely Ugron Gábor puccsa a románok ellen
A székelyek és románok közötti feszültségek 1848 után, az erdélyi forradalom idején kezdődtek, amikor a székely katonai regimentek a magyar kormány oldalán és a románok ellen voltak. „Azonban korábban együtt lázadtak fel a nemesek ellen”, jegyzi meg az egyetemi tanár.
Egy érdekes momentumra 1877-ben, Románia függetlenségi háborújában került sor, amikor Ugron Gábor, a budapesti parlament egyik képviselőjének kezdeményezésére a székelyek „megpróbálták hátba támadni Romániát”.
„Törökország segítséget kért Ausztria-Magyarországtól, mely azonban ezt megtagadta és semlegességet ígért. Ezzel szemben Anglia támogatókra talált a székelyekben és pénzt küldött nekik, hogy felfegyverezzenek egy székely légiót, mely átmegy a hegyeken Moldvába, hogy felrobbantsa a Szeret feletti vasúti hidat, megakadályozva a hadsereg csapatokkal és fegyverzettel történő ellátását. A terv elég messzire eljutott. Kb. 1.000 embert fegyvereztek fel korszerű fegyverekkel, akiket ez az Ugron Gábor magyar képviselő vezetett. A határnál állították meg őket, miután Bukarest értesült erről és az akkori román politikusok közbenjártak Budapestnél, hogy állítsák le ezt a puccsot, ami elfajulással fenyegetett. Letartóztatták ezen székely légió vezetőit, magát Ugron Gábort is, de néhány hétig tartó pereskedés után szabadon engedték őket. Vagyis úgy döntöttek, nem indítanak bűnvádi eljárást, hogy egy divatos kifejezést használjunk.
Egy székely származású magyar történész 1920 környékén ironikusan azt írta, hogy az igazságszolgáltatás, mint szokta, igazságot tett. Azt mondta, ez volt a székelyek utolsó harcias megnyilvánulása, de elég kritikus volt velük szemben. A magyar történészek által 1990 környékén Budapesten megjelentett Erdély történelmi összefoglalójának 3. kötetében megemlítik ezt a puccsot, de valami ilyenformán: ’a székely romantika utolsó megnyilvánulása’. Ez mutatja, hogy idővel miként változott a hozzáállásuk ehhez a fontos momentumhoz”, meséli a történész.
1900 után a székelyek a románokhoz hasonlóan megszenvedték a magyarosítási politikát, de ők vállalták a magyar tudatot. „Akkor is, akárcsak most, állandóan kérvényeik és petícióik voltak, állandóan panaszkodtak. Ám szorgos emberek, de hátrányukra van a hely földrajza. Ha egy gazdaságilag gazdagabb övezetük lett volna, talán most jobban élnének és nem akartak volna elkülönülni a többi Erdélyben lakótól”, véli az egyetemi tanár.
„A hazafiság nem veszi figyelembe az etnikumot”
Ami a jelenlegi helyzetet, a magyarok Székelyföld autonómiájára vonatkozó követeléseit illeti, Marius Diaconescu Ioan Cavaler de Puşcariu politikust és történészt idézi, aki bár az osztrák-magyarok által annektált Erdélyben élt, a XIX. század végén azt mondta, „a hazafiság nem veszi figyelembe az etnikumot”. „Azt sugallta, hogy függetlenül attól, román, magyar, vagy szász vagy, akkor is hazafi vagy, mert azon országhoz tartozol, melyben élsz. Ezt ma is alkalmazni lehetne Erdélyben. Én Máramarosban magyar szomszédokkal éltem együtt. Amikor gyermekek voltunk, együtt verekedtünk, együtt játszottunk, aztán együtt dolgoztunk is. A Székelységben ők félnek a románoktól. Attól félnek, nehogy asszimilálják őket”.
Az egyetemi tanár megemlíti a hely íratlan szabályát is: a székely férfiaknak nem nagyon szabad román lányt elvenni, ezzel szemben a székely lányoknak tanácsolják, hogy románokkal házasodjanak össze. „Az asszony határozza meg az utód, a vegyes család második nemzedékének etnikumát, anyanyelvét és érzéseit. Ez történik a Székelységben, Erdély többi részében a vegyes házasságok normálisak és a magyarok hozzászoktak a történelmi valósághoz”.
„A politikusoknak tartózkodniuk kell a harcias nyilatkozatoktól”
Diaconescu professzort a Kovászna megyei PDL vezetője, Dan Manolăchescu legutóbbi kijelentéseiről is kérdeztem, aki azt mondta, hogy ha létrehozzák Székelyföldet, akkor új Koszovó alakulna ki. „Ez ennek a politikusnak a nagy ostobasága és nem hiszem, hogy egyedül lenne. Nem szabad táplálni ezeket a szélsőséges érzéseket sem román, sem magyar részről. Sem a románok, sem a székelyek, a legendák ellenére, nem olyan vadak dühükben, mint a szerbek és az albánok. Együtt tudunk élni, de ilyen szintű kijelentések nélkül. A parlamenti képviselő uraknak tartózkodniuk kellene a harcias nyilatkozatoktól, a fenyegetésektől és azon kellene gondolkodniuk, hogy miként tudnánk együttélni, nem azon, miként váljunk szét”, mondja a történész.
Állítása szerint, tőlünk függ a jó együttélés, nem a politikusoktól. „Végső soron ami bennünket érdekel az az, hogy mindnyájunk tudjunk kenyeret adni a gyermekeinknek, legyen munkahely, iskola, hely, ahol szórakozhatunk, pihenhetünk. Ki érdekelt háborúkban és gyilkosságokban? Csak azok, akik hasznot húzhatnak ebből és vannak elegen.
„A székelyek fogadják el a valóságot: Románia polgárai”
A történész azon a véleményen van, hogy a székelyek nem akarnak konfliktust, de a magyar politikusok hibáznak, amikor polgári engedetlenséggel fenyegetőznek. „Ne feledjék, hogy Románia polgárai. Tetszik, vagy sem, Erdély jelenleg Romániában van, nekik pedig el kell fogadniuk a valóságot, hogy ezen ország polgárai. Nem tetszi? Viszlát, elmehetnek. Amíg itt vannak és adókat fizetnek, akárcsak mi, az ország jólétéért kell dolgozniuk, nem a szétveréséért (így! elég furcsa megfogalmazása az állampolgári és adózási kötelezettségeknek – RS)”.
Marius Diaconescu azt mondja, Székelyföld brüsszeli irodájának megnyitása „egy pohár tinta egy lavór vízben”. „Tőkés úr a kedélyek szítására használja ki euroképviselői helyzetét és bizonyos kapcsolatait. Az világos, hogy a magyarok arculati nyereséghez jutnak ezen iroda megnyitásával és a románok üvöltözései a magyarok javát szolgálja. Az euroképviselőink lehetőséget adhattak volna Tőkésnek arra, hogy Románia képviseletén belül nyissa meg ezt a székely irodát. Románia arculati szempontból sokkal többet nyert volna. De tekintettel arra, hogy Tőkés folyamatosan azt kiabálja, ’mi, magyarok, el vagyunk nyomva és nektek, románoknak, minden jogotok megvan’, egyesek automatikusan hinni fognak neki”.
„Az autonómia az asszimilálásukhoz fog vezetni”
Vannak megoldások Székelyföld számára? Marius Diaconescu történész azt mondja, ez elég nehéz kérdés, de példaként a Magyarországgal meglévő határnál lévő románokat említi, akiket a kapott szabadságjogok alapján asszimiláltak.
„Azt mondanám a magyar honfitársaknak, addig örvendjenek, míg nincs autonómiájuk, mert abban a pillanatban, hogy rendelkezni fognak abszolút az összes kért joggal, kezdenek majd önként asszimilálódni. Amíg van okuk mozgósítani magukat, addig életben fogják tartani magyar öntudatukat. Abban a pillanatban, hogy nem lesz több okuk veszekedésre, vitára, lassan el fognak tűnni. Valószínűleg egyesek félnek ettől. Az autonómia néhány évtizeden belül asszimilációhoz fog vezetni. Nézzék meg a Magyarországgal meglévő határnál lévő románokat. Sok szabadságnak örvendenek, éppen ez vezetett oda, hogy az utóbbi 30-40 évben szinte teljesen asszimilálódtak. Számunkra, románok számára előnyös lenne, mert asszimilálódáshoz vezetne, de nekik káros lenne. De mindenki maga dönt. A Băsescu elnök által kezdeményezett 8+2-es változat csapda, mert a magyarokat a ’Divide et impera’ elv alapján osztaná meg”, szögezi le az egyetemi tanár.
Mihaela Stoica
(2011. június 27., 07:02)
Az eredeti cikk:
